Premier: 2007/9/27
Írta: John Harmon Feldman
Rendezte: Charles McDougall

Négy jó barát életét követhetjük végig ebben a drámában, ahol a szereplők férfiasak és persze pofátlanul gazdagok. És ahogy lenni szokott minél többed van annál nagyobb bajba is kerülsz. Igaz ez a szépfiú Duncan-re is, aki karrierje csúcsán van, de egy izgága riporter könnyedén keresztbe tehet neki egy régi botlásának feltárásával. Aztán ott van James, aki egy igazi sikertörténet, mígnem a főnöke ki nem rúgja és sokkoló dolgot meg nem tud a feleségéről. Vagy Karl-ra, akinek a szeretője egyre nagyobb szerepet akar kapni a férfi életében. Hármójuk mellett Brody teljesen eltörpül, de az ő segítő keze nélkül a többiek is lehúzhatják a rolót…

Megjegyzés: Ahogy várható volt Jon Harmon Feldman hozta a szintet, vagyis azt, amit már az előzetes beharangozásokból sejteni lehetett: megérkezett a férfi Született feleségek. Most végre megnézhetjük, hogy mi van a másik oldalon is, arról nem beszélve, hogy a single csajok mellett a pasik is a képernyő előtt végzik. Legalábbis a készítők erre utaztak.

Igazából én kissé szkeptikus voltam, mivel Feldman eddigi munkásságában nem igazán szerepelt hasonló műfaj. Pedig aztán a creator egészen sok műfajban kipróbálta magát. Dolgozott többek közt íróként a Tru Calling-ban, a Roswell-ben, a Reunion-ben és még a Dawson’s Creek első évadjában is. Producerként meg ugye ott van a Tru Calling, ami műfaját tekintve nem egy Desperate Housewives. 

Ettől függetlenül a produkció remekül vette az akadályokat, hisz a történettel nincs semmi komolyabb probléma. Ez persze részben az alkotók érdeme, de az erős színészi gárdának is nagy szerepe van benne. Michael Vartan pl. hozza a babaarcú szépfiú szerepét az Alias-ból, ami mostanra gondolom a védjegyévé vált. Dylan McDermott meg egyszerűen totál cool! Csak az a gáz, hogy nem nagyon szeretik átöltöztetni :) A többiek hozzák a kellemesen közepes szintet, de hát ez már csak így van. Egyedül talán a kicsi Cameron még az, akiben van fantázia meg persze tehetség, bár utóbbi Payton List érdeme, aki végre emberi szerepet kapott a Windfall után.

Ha összességében nézzük, akkor egy kellemes kis dráma sorozatot kapunk némi felhajtással. A háttérben viszont nagyon durva klisék bontakoznak ki, melyek egyből nem is tudatosulnak bennünk. Ezeket most nem ecsetelném, de úgy is mindenki számára világos lesz bő 10 perc után. Éppen ezért sajnos nagyon kiszámítható az egész történet meg persze néhol felszínes. Egyedül a már említett két főszereplőben van némi fantázia meg persze lendület. Ez a transzvesztita csaj behozása pl. hatalmas ötlet volt, akárcsak az ex-feleség kezelgetése. A szexi lánykáról és az érdekes apa-lánya kapcsolatról meg ne is beszéljünk. A másik oldalon meg ugye ott van, a hűtlen feleség meg a munkahelyi szikrázó szexualitás. Na kb. ezek amik vonzóvá teszik a sorozatot.

Ezt leszámítva viszont sajnos nem több mint egy DH klón, ami szerethető ugyan, de kérdés meddig. Idővel ugyanis vagy túl kiszámítható és lineáris lesz, vagy felvesz egy olyan irányvonalat, amit pont nem szeretnénk látni. Tipikus műfaji betegség, amire a gyógymódot nem a Big Shots szállítja.

Mielőtt belevetném magam a The Beast sztorijába, úgy gondoltam, hogy adok egy esélyt a The Cleaner-nek. Nem mintha nem tettem volna meg, mivel egy kiadóst értekeztem róla nyáron, de azt ne tekintsétek pilot-kritikának. Az AXN berendelte a télre. Minket ért a legnagyobb meglepetés, hiszen elég merész húzásnak tartottuk a maga módján. Azért bízok Benjamin Bratt. Szerintem ők is ezt a véleményt osztották, már pedig osztották, ahogy az amerikai nézők. (Berendelték belőle a második évadot, mert annyira jól teljesített.) Lássuk ki volna ez a Tisztító, miért kapta a nevét és hogyan éli hétköznapi életét.

De előtte fixáljuk le egy fontos tényezőt. Kábelsorozatról beszélünk. Juj, első hallásra a hideg rázott ki, mikor az A&E nevét hallottam. Tudniillik nincs a kedvenc csatornáim listáján. Nagyon egyszerű miért, mert olyan koncepciókat rendel be, amik a legtávolabb állnak tőlem. Hasonló a felállás a Lifetime-mal és a VH1-gyel. Persze nézzük egy-egy sorozatukat, viszont a süllyedő hajó elhagyásához a TNT áll a legközelebb, hiszen remek sorozatokat hoz (Trust Me), valamint hozott (Leverage).

A sztorinál tartottunk. Adott Williams Banks, akit egyszer isten kihúzott a szarból, ezért amolyan segítőjeként, hírnökeként tűnik fel a valóvilágban, hogy a rászorulókon segítsen. Hogy konkrétumot is mondjak, Williams-éket „Isten” leszoktatta a drogról, amikor felesége teherbe esett. Most, a jelenbe összeszedett egy olyan csapatot, akik mind függők voltak, de mára kitisztultak, vagy éppen folyamatban van. A többi pedig magáért érthető, hiszen azoknak segítenek, akik rossz útra tévedtek és helyzetük kilátástalan. Kb. ennyiről szólna a The Cleaner.

Sodródjunk át más vizekre. Ez az istenesedi a Saving Grace-t jutatta az eszembe. A különbség csak annyi volna, hogy itt nem jelenik meg előttük a „főnök”. Inkább különböző jeleket küld, ha valami problémája van. Teszem fel: a kocsi nehézkesen indul be. Jó döntés hoztak! Másrészről spóroltak egy színészt, egy szinkronhangot. Aztán észrevettem halovány My name is Earl koppintást. Mármint főhősünk annyira ragaszkodik a rászorulók segítségnyújtására, hogy azzal családját háttérbe szorítja. (Ott a lista szimbolizálja mindezt, de a kettőt mégsem lehet egy kalap alá venni.)

Az első epizódban egy tizenéves fiatal fiún kellett segíteniük, aki inkább kicsapongó életet választotta, azaz a törvényen alulit, ahol minden megszerzett pénzét fűre vagy drogra költi el. Legyen az egy betörés által megszerzett laptop, legyen az a családi ékszergyűjtemény legbecsesebb kincsei. Itt éreztem a legjobban a realisztikát. Remekül visszaadták az ilyen kilátástalan helyzetet, mind a gyermek, mind a szülök szemszögéből. Ezért érdemes nézni, amúgy simán kihagyható. Hogyan bírtam ki belőle ötven egynéhány percet? Hát úgy, hogy neki álltam blogolni és közben kisképernyőn ment a bal alsó sarokban. Nem vagyok büszke rá, de nehezen is szántam rá magam.

Második évadja zsebben. Lehet rá számítani nyáron, mint kábeles visszatérő. Addigra az AXN műsorán is leadásra kerül, mind a 13 epizód. Egy esélyt megér. A folytatásra rávetem magam este, aztán ha minden kötél szakad, akkor majd valamikor a távol jövőben talán újra előveszem. Van mit nézni, ezért miért néznék olyant, amihez nincs kedvem?!

Egyszer van egy évben karácsony, viszont az három napon át tart. Két sorozattal áll hadilábon a SorozatGuru-Teamje. Az egyik a Tell Me You Love Me, a másik pedig az In Treatment. Most már tényleg ideje volna írni róluk egy-egy pilot-kritikát, mert ha szóba kerülnek valamelyik egy cikkben, akkor csak pislogunk, mi frászról is szólhat. Egyikkőjüket kipipálhatjuk, mert tegnap éjjel megnéztem. Meglepetésemre: annyira rosszra nem sikerült. Az HBO-nak össze kellett kapni magát, mert az elmúlt években eléggé hanyatlóra vette a témát. Persze hozta a Flight of the Conchords című érdekes műfajú újoncát, de aztán mellé semmi más. (Arról szót se említsünk, hogy a második-harmadik epizódra tetszett meg, előtte pedig kapta az osztást tőlem. Tess egyszerűen lelőtte az előzetes alapján.)

Ha előbb ráveszem magam az In Treatment-re, akkor talán más szemmel látom a dolgokat. Mielőtt elmélyülnénk részletekben, egy valamire muszáj kitérni. Az HBO nem sajátfejből dolgozott, ugyanis a koncepciót már létezett, méghozzá az izraelieknél. Tehát tekinthetjük az egészet egy feldolgozásnak, amerikai szereplőkkel, de ettől függetlenül sok-sok hasonlósággal. (Mi persze nem riadunk vissza semmitől. Ott vannak a japánok. Annyi remek game show-t gyártanak manapság, hogy élvezet nyomon követni őket. Gondoljunk csak a Hale in the Wall-re, melyet a FOX honosított meg, miután az angoloknál bejött.) Ebből jó is kisülhet alapon, egyre hajtott a kíváncsiságom a megnézésére, míg ma meg nem tettem.

Párját e világon meg se találjuk, legalábbis Amerika szerte. Ennél egyszerűbben és olcsóbban sorozatot nem készíthettek volna. Miért? Mindössze egy lakásban játszódik az egész. Az alapkoncepciója lényegében egy pszichiáterről és betegeiről szól, de a csavar most sem maradhat el. A sorozat úgy lett felépítve, hogy mindennap – révén hétköznaponként volt adásban – egy-egy pacienst fogad fejtágításra agyturkászunk, viszont amikor a hétnek vége, az új héten ugyan az jön, aki előző héten. Tehát a hétfőként Laura, a keddként Alex, a szerdaként Sophie, a csütörtökként Jake és Amy, míg a péntekként Paul és Gina. Ha netán valamelyik karakter unszimpatikus lenne számunkra, akkor tudhatjuk, hogy melyik epizódot lehet kihagyni. Mindez kilenc héten keresztül megy. Minden héten valami új jön elő, végülis ez adja a varázsát.

Becsapva érezhetjük magukat, hiszen eléggé fura a műfaj. Meg se tudom fogalmazni mi ez valójában. – Mármint, mihez hasonlít a legjobban. Képzeljük el, hogy 28 percen keresztül azt nézzük, miként tálalja ki az adott páciens züllött életét, amelyre néha reagál a pszichiáter. Mindkét fél ül egy fotelben vagy kanapén, és duncsiznak. Mint egy esti beszélgető show, csak ezt dráma járja át, olykor túlzottan. Ha nem lenne előttem a monitor, azaz ha hallgatnám, akkor is el tudnám képzelni a történéseket, mert amúgy sem illusztrálják, inkább a fantáziánkra bízzák az egészet.

A pilot epizódban Laura sztorijának első felét ismerhettük meg. A lányt párja életre szóló döntéshozatal elé állítja. Ott hagyja-e vagy összeházasodnak. Ettől kikészül, mert váratlanul éri. Nem tudja mi tévő legyen, ezért elmenekül barátnőjéhez. (A folytatást látni – akarom mondani – hallani kell, mert hihetetlenül jól adja vissza a színésznő.) Melissa George a hétfő, Blaire Underwood a kedd, Mia Wasikowska a szerda, Josh Charles és Embeth Davidtz a csütörtök, Gabriel Byrne és Dianne Wiest a péntek. Gabriel Byrne volna egyben a pszichiáter is. Mindkét részen helyet foglalna? Legalábbis nekem ez jött le.

Fura szó se róla. Engem mindig mozgatnak a lehetetlen esetek. Lásd: Olyan szitkomokat nézek, amelyre embergyermeke nem vetemedne. Szeretem a kihívást és az In Treatment-ben látom. Ha mindegyik karakter annyira jó szerepet és annyira jól fogja eljátszani, mint Laura, akkor megtaláltam az a sorozatot, amit jó ideje kerestem. Tudniillik az első évadja 43 epizódos. Másodikjára a berendelést megkapta. Persze voltak kavarások, miszerint a HBO visszavonta a berendelést, mert egyáltalán nem lát benne jövőt, de akkor hogyan folynának a castingolások? Karácsonyi sorozatnak bevállalom, de előtte még adós vagyok a Tell Me You Love Me-vel, ami szintén a tavalyi idényben mutatkozott be.

Műfaj: vígjáték

Készítő(k): Derek Schreyer, Karen Troubetzkoy, Arnie Gelbart, Peter Wellington (The Eleventh Hour)

Szereplő(k): Stacey Farber (Degrassi: The Next Generation), Michael Seater (ReGenesis), Ellen David, Al Goulem, Angela Asher, Tommie-Amber Pirrie, Jessie Raph, Tilo Horn

Stúdió(k): Galafilm, CBC

Sztori: Házasság 18 évesen? – Már eleve elég beteg ötlet, hiszen alig végzi el a középsulit, gimnáziumot az ember. Jesse Hill és Tom Bellow régóta a legjobb barátok. Túlságosan is, mivel elkönyvelik, hogy egybe kerülnek, ezzel sokkolván a hozzátartozókat, családtagokat és jó barátokat. A szerelem határtalan, íme egy példa rá, ha berendelik.

Kanyec mondja: Mielőtt még bármit mondatok róla: Nem éreztek valami furcsát benne? (…) Arra akarok kilyukadni, hogy egy józan amerikai írónak nem éppen jutna eszébe ilyen kiötölni. Bezony, a kanadaiak keze van benne a biliben, no meg ebben, mivel az ABC a CBS-szel szövetkezett. Talán ezért nem találunk sok ismert embert a szerepgárdában, nem beszélve a készítőkről. Igaz, Peter Wellington neve a hamarosan debütáló The Eleventh Hour részről ismerté válik, de azt nem tudni, milyen értelemben.

Premier: 2008/07/11
Írta: Stephanie Morgenstern, Mark Ellis
Rendezte: David Frazee

Gregory Parker egy olyan különleges osztagnak az őrmestere, melyet a legspeciálisabb esetekhez rendelnek ki. A csapat gyakorolni indulna, amikor szükségük van rájuk a belvárosban, ahol egy orosz férfi lelőtte feleségét, majd túszul ejtett egy nőt. Miután a tárgyalás nem vezettek eredményhez, Ed Line – az egyik mesterlövész – megkapja a parancsot, amit nem sokkal később végre hajt. Csak éppen a rendőrség vizsgálatot indít ellenük, mivel az időközben felbukkant a túszejtő fia, aki módosíthatta volna a végkimenetelt…

Megjegyzés: Estére szeretek betervezni valami könnyed krimit. Általában a CSI-szériából választok ki egy-egy epizódot. A spinoff-jait nagyon bírom. Újdonság gyanánt, mozdultam rá a Flashpoint-ra. Remek előzetesek, pofás promo képek megadták a kezdő löketet, így a kíváncsiságom majdhogynem a tetőfokra hágott, míg el nem jutottunk az első 10 percig és rá nem döbbentem, mennyire rémunalmas az egész. Elől járóban mindenképpen meg kell említenem, hogy a CBS mindezt csak vészforgatókönyvként rendelte be, még az írók sztrájkja idején. Ugye ekkor az amerikai írók nem dolgoztak, viszont a kanadaiak igen. Közös produkció, kevesebb kiadás. Néha megéri, azonban a Flashpoint esetében nagyon nem.

Tudjátok min csodálkozom? Ha krimisorozat kerül fel az CBS palettájára, az biztosan megéri a holnapot! Rengetegje van. Ott a három CSI, az NCIS, a Criminal Minds, a Ghost Whisperer, a Without a Trace, jön a The Mentalist. Minden napra jut valami belőle. Szó szerint. És mire alapozom a holnapot, hát az elmúlt években sok sorozat lett ebből a műfajból kaszálásra intve. Sőt, egy ülő helyemben nem is tudnék mondani az elmúlt négy-öt évből egyet sem. Ez is csak azt tükrözi, hogy a csatorna két ütőképes lapja a szitkom mellett a krimi. Bár előbbiből jutna néhány az eszembe, viszont ha szóba jön, akkor nekem ők jutnak az eszembe.

Mi volt a Flashpoint legnagyobb hibája? A kérdés rafinált lehet, közben pofon egyszerű: Kanadaiak csinálták. Kifejtem. Teljesen eltérő a struktúrája a szomszédtól. Hiányzik belőle a mozgalmasság, az izgalom, a tetőpont. Ahhoz képest, hogy speciális alakulatról van szó, nekem kicsit a Generation Kill-t jutatja az eszembe. Kirendelik a csapatot, megy a túsztárgyalás. Legtöbb esettben ők csak a háttérben húzódzkodnak meg. Persze ez a legjobb eset a való életben, de kérem szépen most nem ott vagyunk. Hiányzik belőle az akció. Sőt a pilot részben nem is volt olyan.

A sok negatívum mellett, pár pozitívumról se feledkezzünk meg. Már ha eszembe jut olyan. (…) Néha kicsit próbálják oldani az egész nyomását. – Ismét Generation Kill deja vu érzés – Arra a jelenetre gondolok, amikor a két mesterlövész elfoglalja a helyét. Nincsen épület lezárás, kiürítés, pusztán csak lezárják a túszejtő körüli nyílt teret. A nép rendesen ott mozog, míg a környező épületekben lévő emberek tök hétköznapiasan teszik a dolgukat. (Ez kicsit fura volt számomra. Ilyen létezne?) Arra akarok kilyukadni, hogy nem egy tök üres liftbe száll be a csóka, amikor megy elfoglalni a 11. emeleten (mondtam egy számot) a helyét, hanem egy majdnem zsúfoltba, ami helyzetkomikumhoz vezet.

Főszereplők sorában nem sok ismerős nevet vélhetünk felfedezni, de azért akad pár. Ilyen a Veronica Mars-os Enrico Colantoni, kinek jelenléte sem tudta emelni a színvonalat. Elit mesterlövészünk személyében a Durham County-s Hugh Dillon-t vélhetjük felfedezni. Természetesen, Amy Jo Johnson neve se ismeretlen, hiszen ott volt a Felicity-ben, a The Division-ban, valamint visszatérőként a Wildfire-be. Még kiemelhetném David Paetkau-t, az újonc áthelyezett csapattagot, de nem hinném, hogy ismerősen csengene bárkinek a tavalyelőtti Whistler, bár a LAX már inkább.

Nagyon nem vagyok kibékülve vele. Valahogy nem-nem-nem és nem! Ennek ellenére bevállalom a folytatást, már csak kíváncsiságból. Hátha valamit képes javítani – részemről – rémesen gyenge eredményén. Nézettség ügyileg teljesen rendben van. A timeslot váltás pozitívan érte – péntekről áthozták csütörtökre –, viszont nem lennék meglepve, ha a folytatást nem kapná meg a CBS-részéről. Bár nagyhülyék lennének, mert olcsóbbnak olcsóbb, bármelyik másik krimijük.

Kezdem úgy érezni, hogy a legjobb sorozatok maradtak hátra – nekem – a 2007/08-as idényből, amit már nyugodt szívvel tekinthetünk a tavalyinak. Az ABC iszonyatosan sok szitkommal rukkolt elő, melyen én önfeledten végig siklottam. Volt csúcspont, holtpont, de a végre kikészülés lett mindenképpen. A drámái, azonban piszkosul megállják a helyüket. Az Eli Stone-t merem ajánlani mindenkinek, a Private Practice a Grey’s Anatomy-fanoknak kötelező, a Women’s Murder Club valahogy félre siklott, azonban a Dirty Sexy Money csak annyit mondanék: Ez igen!

Nem pusztán pilot-kritika következne, hiszen nem tudtam letenni és egy ülő helyembe ledaráltam az első három epizódot. Mennyire tetszett? Hát ennyire!! Iszonyatosan jó lett. A legnagyobb problémám, hogy nem tudom merre kezdjem a kitárgyalást, azonban annyit tudok, sok negatívumra tőlem ne számítsatok.

Kezdeném azzal, amivel anno tess. Durva szerepgárdát és készítőbrigádot sikerült összehozniuk. A pilot részt, ugye Edward Horton rendezte, ami már önmagában hatalmas név, viszont inkább a szereplőkkel foglalkozzunk. Köztük megtalálható a Sports Night-os és Six Feet Under-ös Peter Krause, aki az egyházfőt alakítja. Fergeteges, ahogyan a The O.C.-ből imádottammá vált Samaire Armstrong is. Ott Anna volt, itt a Juliet. Ez bizony az ő szerepe. Eszméletlenül jól alakítja a milliárdos lotyót, aki valójában szingli szűz. És ha már túltettük magukat a fergeteges- és az eszméletlen alakításon, akkor jön a képbe Seth Gabel a kicsapongó ifjonc, aki egyébként Juliet ikertesója.

A legmegdöbbentőbb, hogy még csak a fiatalokról esett szó, amikor ott van Donald Sutherland és Jill Clayburgh. Ők a vénrókák mindközött. Ez az én sorozatom! Sok panaszom nem lehet. Főleg nem Tamara Feldman feltűnését követően, akinek a neve az elkövetkezendő napok valamelyikén tutira el fog hangzani ismételten a cukorfalat topikunkban. (Lásd a következő képen.)

Ha választanom kellene a közeljövőben feltűnt nagycsaládos sorozatok közül, azaz Brothers & Sisters, Cane, stb. Tutira mellette tenném le a voksot. Hiába némileg sablonos a sztori, az alakítások eszméletlenül jók benne. Hihetetlen, de a három rész alatt egyszer sem éreztem úgy, hogy unnám egy kicsit. Frappánsul ki lett benne minden találva. Tipikusan nem az a család, ahol a hatalomvágy miatt történik a civakodás, a kettészakadás, a megoszlás, pedig ez sem szorul a háttérbe. Minden szélsőség megtalálható. Van elkényeztetett kisasszony, zűrős tini, no meg elnökjelölt melegünk. Áhh kész. Zenében, egyszerűen hibátlan.

Egyszerűen nem találok negatívumokat. Melyik volt a kedvenc poénom benne? – na, jah. Ilyenből sincs hiány. Dráma sorozat, ami önti önmagából a humorosabbnál humorosabb jeleneteket. Elsőként a Darling-telefont emelné ki, amin mindegyik családtag külön csengőhangot kapott Nick titkárnője által. Aztán jön a nem éppen hívő plébános. Sorolhatnám tovább, de nem lövőm le őket.

Lezárnám. Bevallom őszintén nem tudok negatívumot mondani. Annyira jó lett az egész, hogy folytatni kell. A főszál mellé hozzácsapódik egy meredek mellékszál, ami szintén nagyon nagy. Kicsit az egész Eli Stone-re emlékeztet, ahol a betegség mellé a szerelmi háttér csatlakozik. Itt másképpen van. A TV2 remek döntést hozott, honosítását illetően. A tavalyi idény egyik legjobb drámája címre simán jelöltetheti magát. Minden benne van, nem győzőm hangsúlyozni! Ez bizony nálam maximális pontszámot fog kapni!

Maradt ki még néhány sorozat a 2007/08-as idényben. Köztük van a Viva Laughlin is. Fényűzés, pompa és egy megbukott vállalkozás! Kicsit mintha deja vu érzésem lenne az egész kapcsán. A CBS csinált egy olyan újoncot, amibe sok mindent belecsempézett. Van benne egy kicsi Cane, némi Las Vegas és hát a krimi szálat nem igazán tudnám behatárolni, de az se feledjük ki a sorból. Azt se felejtsük ki a sorból, hogy két részt követően a csatorna lelőtte alacsony nézettsége miatt. Valahogy nem tudok ezen csodálkozni. Engem sem kötött le.

Mit képzeljünk magunk elé? Van egy csóka és a persze családja, aki egy kaszinót akar nyitni. Minden szépen jól megy, míg a társ egyik napról a másikra meg nem gondolja magát, s ki nem száll a bizniszből, amitől főszereplőnk szó szerint padlót fog. Némileg a békasegge alatt érezheti magát, azonban a helyzet kilátástalanabbá válik, amikor egy gyilkosság történik.

Mindezt a készítők, amolyan „musical stílusban” tárták elénk. Legalábbis abba szerették volna! Nem jött be. A probléma elsőként ott jelentkezett, hogy az éneklések nem tudták beleélni magukat a különböző helyzetekbe. Talán tátogtak, meg nem mondom, de üresnek érződött az egészet. Musical-ben szokás táncolni, amit kocsiban – véleményem szerint – igen nehezen lehet bármilyen formában megmutatni, nem hogy kivitelezni. Jobban jártak volna, ha kihagyják ezt a részt belőle. Teljesebb lett volna nélküle az összkép, no meg a nézők se kapcsoltak volna át. Las Vegas-feeling-je megvolt, már ami a környéket illeti.

Valahogy a szerepgárdával sem voltak kibékülve. Ott van a Surface-es Carter Jenkins, akit számomra nagyon unszimpatikus; a Wildfire-ös Eric Winter, aki nem mozgat meg; vagy a Huff-os Sebastian Tillinger. Nem nagy nevek valljuk be, bár Madchen Amick-nek drukkolunk a jobb alakításért, mivel a My Own Worst Enemy egyik főszereplője volna. Exkluzív producerek között, pedig feltűnik Hugh Jachman neve, ami valamit ért az egészben.

A titkot már elárultam. Kaszát kapott, de nem akármilyent. A csatorna, azóta sem adta le a folytatást. Két epizódból nem igazán lehet bármi jóra következtetni. Még ha az egyik musical részek el is csúsztak, remek számokat próbáltak „feldolgozni”/szerepeltetni benne. Legjobban a fenti képen látható jeleneté tetszett. Talán az egyik leghitelesebb ez volt mindközött. Egyébként, Laughlin nem fekszik távol Las Vegas-tól, sőt kétórányira sem, így teljesen átjön az ottani kaszinóélet, a sivatagba rejtett paradicsom látképe. Már csak a rengeteg zöldtérségből kiindulva jegyzem meg, amivel büszkélkedhetnek.

Nem hiszem, hogy megnézem a második rész. Kicsit érdekel a krimi szál. Ki tehette és a miért? …de valahogy ennyi bőségesen elég volt belőle. Nem mondom azt, hogy a musical miatt ment el nálam, de azt se hogy nem! Ludas volt benne, minden bizonnyal, azonban nem véletlenül kapta meg a korai kaszát.

Türelem, Gossip Girl-t teremt. Tegnap éjjel úgy döntöttem, rávetem magam a 2007/08-as idény egyik tinisorozatára, amiből valljuk be nem sok volt. A koncepciót a THE CW-nek köszönhetjük, no meg a Narancsvidék alkotó brigádjának. A tavaly nyári Hidden Palms után bizony kellett a frissítés, mert harmat gyenge lett. Hiába castingoltak bele csomó tini eyecandy-t! A Gossip Girl jobbat hozott volna? Még nem árulnám el, viszont annyi szent, hogy akinek bejött a Hidden Palms, az tuti le fogja pörgetni egyszer a GG-t, mert szinte hasonló alapokkal bír, csak a rejtélyes titkok, itt nem egy gyilkosságban mutatkoznak meg, hanem inkább a szerelem kifürkészhetetlen útjaiban.

Nem tudom, merre kezdjem. Az egész számomra úgy fura, ahogyan van. Tetszett is, meg nem is. Közel ugyan annyi pozitív érvet tudnék felsorolni, mint negatívot. (Ezzel már utalok a végső pontszámra, ami közel sem születve meg bennem.) Az alapokat tess-ék megírták, de a tisztánlátás miatt újra. A főszereplő csajszi lelép – hip-hop senki tudta nélkül – a nagyvárosból, mert valami galiba történt és túl akarja tenni magát rajta, majd egy évre rá ismételten feltűnik, mint egy megtisztult lélek. – Hihetnénk, de nincs az az idő, ami a fájdalmat enyhítené, tartja a közmondás. Itt érződik benne a szappanoperás hajlam. Valami van a levegőben, amelynek történetét majdcsak a közel jövőben ismerjük meg. A készítők megpróbálják elterelni a gondolatunkat róla, bevisznek false-momentumokat, de ne higgyünk el mindent nekik.

Nehezen indult be. Ezzel kiegyezhetünk. Húzták-vonták az egészet. Elröppent 42 perc és szinte semmit se tudtunk meg. A vége, persze kárpótol mindenért, de addig rémunalmas, csöpögős az egész. – Ha ennyire belelendültem, akkor folytatom a negatívumokat. Jó-jó, pilot rész. Bevezet minket a felső 10 ezer életébe, bemutatja a szereplőket, láthatjuk a képmutatást, kibontja a közeli cselekményt. Eddig minden rendjén volna, csak valahogy mindezt lehet gyorsabban, sokkal hatásosabban. Egy másik nagy problémája a tipikusság. Biztos voltam abban, hogy feltűnik Serena életében egy olyan fiú, aki gyermekkorában nem mert odamenni hozzá, leszólítani és elmondani a valós érzéseit. De nem ez az utolsó, tudnám folytatni a véges sort, viszont felesleges.

Hiába tipikus az egész, hiába indult be annyira nehezen, rohadt jó lett a castingja. Nem érdekel, mit mondanak mások, nekem tetszik. Minden embertípus benne van. Bár néha a képmutatás már-már felsőfokon mutatkozik, azonban a szerénység sem szorul háttérbe. Gonoszság, szegénység, máról holnapra élés egyaránt megtalálható benne. (Igazából ekkor érezem a szappanopera jelenlétét.) Számomra a legmegdöbbentőbb momentum az SMS-pletyka volt. Természetesen, kicsit el van túlozva, de hát – kérem szépen – felső 10 ezerről beszélünk, akik simán megengedhetik maguknak. Akkor miért kötözködünk.

A másik pozitívum a narráció volt. Sokak szerint teljesen felesleges, azonban nem adok nekik teljesen igazat, csak részben. Kristen Bell-fan lettem az elmúlt hónapokban. Nem tagadom, sőt azt sem, hogy tökéletes erre a szerepre. Néha sok a felesleges beszéd, mármint nem kellene annyi narrálás bele, viszont vannak olyan részek, melynél elengedhetetlen. Már csak emiatt megéri.

A harmadik pozitívum számomra a Track list-jében mutatkozik meg. Bődületesen sok szám hangzik el benne. Java friss, új, persze lehet hallani régebbi kedvenceket. Tess kritikájában felsorolta őket. Közel húszat számoltam, ami irdatlan nagy mennyiség 42 percbe, ezzel szemben nagyon jó hangulatot tud teremteni az egész sztorinak.

Akkor most jönne a záró értékelés. A THE CW remek újonccal lepett meg bennünket. Nem ugrálok örömömben; nem ütöm az asztal, mint az egyes Lost epizód finálé után; nem kürtölőn el a haveroknak a pikáns spoilereket, viszont ha választanom kellene a HP és közte, akkor főlényesen mellette tenném le a voksomat. Hiába indult be annyira nehezen, hiába uncsi néhol, engem megvettek. Tetszett. Nem fogok a sok negatívum miatt rossz pontszámot adni neki. Néha félre kell tenni ezeket. Nem kritikusok vagyunk, akiknek az a dolga, hogy reálisan mondjuk egy számot. Itt a saját véleményünk dominál, tehát a végeredmény kimagasló nálam, mert a végére odatettek igazán. Folytatni fogom, lehet már ma este.

Premier: 2007/09/25
Írta: Cynthia Cidre
Rendezte: Christian Duguay

A Duque család az elmúlt években hatalmas cukorbirodalmat épített ki. A családfő, Pancho Duque egykor Kubából emigrált és minden szabadidejét az ültetvényeken tölte, életében elérkezett az az idő, amikor átadja egyik családtagjának az irányítást. Féltékenység, irigység és rivalizálás egyaránt felfedezhető köreikben, ezért döntésével mindenképpen megbánt valakit. Nem beszélve a konkurenciáról, aki hamar kiszagolja a gyenge láncszemek jelenlétét…

Megjegyzés: Milyen felkapott lett a nagycsaládos sorozatok története az elmúlt években. Minden a Dallas-szal kezdődött. Nem ismerek olyan embert, aki ne hallott volna Ewing-family egyik tagjáról. A 2005/06-os idényből a Brothers & Sisters képviselte ezt a műfajt, ami nekem nem feküdt. Megnéztem az első három részét, de nem-nem és nem. Még a kritika megírásáig sem jutottam. A 2007/08-as idényben dupla felhozatalt kaptunk, hiszen az ABC részéről a Dirty Sexy Money, míg a CBS részéről a Cane érkezett meg. (Előbbihez nem volt szerencsém, de a napokban pótoljuk.) Thingol-nek se feküdt a téma, ahogyan nekem se.

Fényűzést egy kicsit másféle módon tárták elénk a készítők. Valahogy nem kötött le. Kérdem én: Érdekel valakit a kubai rumbiznisz vagy cukorbiznisz? (…) N-e-e-e-m! (Elgondolkodtam közben a válaszon.) Ott kezdődik a probléma, hogy nem látom benne a jövőt. Azaz látom, csak az egész körül akkora érdektelenség van, mint annak a rendje. Két rivális család, egy elégedetlen családtag és a nem vérszerinti trónörökös. Egy mondatba leírva a pilot rész főbb mozzanatai. A többit csak össze kell rakni. (Az elégedetlen családfő átpártol a konkurenciához titokban, a nem vérszerinti meg kérdőre vonja apja válaszát, a cukor ültetvény nem kerül eladásra, a rivalizálás folytatódik.) Teljesen kiszámítható az egész. És hogy mi jöhet még? …fogalmam sincs, de valahogy nem is érdekel.

Volt-e benne értelmes dolog?! Hát nem tudom. Akkor kaptam a fejemhez, amikor fel véltem fedezni a Linkin Park és Jay-Z Numb című számát az egyik jelent alatt. Ez azért eléggé merész választásnak tűnt nálam. Talán rumhatása alatt állhattak a készítők, amikor eszükbe jutott mindez! Fogalmam sincs, viszont hogy nem illett a képbe az több mint biztos. Próbálkozom a pozitívum keresésével (…) csaknem jön össze. Láthatunk pár eyecandy kisasszonyt, ahogyan 60+-os öregasszonyt is. Nesze neked! Gól után öngól. Nem tudom, igazából azt sem értem, hogyan tudtam hajnali kettőkor végig nézni és utána rávenni magamat egy kritika megírására.

Bevallom őszintén: Nem az én sorozatom. Nem fogom folytatni, maximum ha a TV2 újra műsorára tűzi. (Ha-ha-ha.) Van olyan érzésem: nem véletlenül került le 5-epizód levetítését követően. Sőt köze lehet az egésznek Thingol-véleményéhez, miszerint megtalálta az évad legunalmasabb pilotját. Nem szoktam feladni ilyen könnyedén, viszont most azt tenném. Cukorbáró ide vagy oda, rémunalmas az egész, tök érdektelen. Kuba magában sem egy Magyarország. Tudjuk: milyen szabályok vonatkoznak a lopásra és milyenek az emberölésre. Nem ez lesz az a koncepció, ami bevezetne a kultúrájukba, még ha elejtenek néhány spanyol vagy mexikói mondatot, hogy kapjanak némi munkát a feliratkészítők.

Track list:
“Lost without you” by Robin Thicke
“Mi tierra” by Gloria Estefan
“Let go” by Imogen Heap
“Grace Kelly” by Mika
“Numb” by Linkin Park feat. Jay Z
“Impacto” by Daddy Yankee feat. Fergie
“The Sweet Escape (Konvict Remix)” by Gwen Stefany feat. Akon

Még nem csúsztunk ki az időből. Szeptember 1-jén kezdődik meg nálunk a 2008/09-es idény a Gossip Girl és az One Tree Hill évadpremierjével, valójában meg már augusztus 25-én, hiszen az egyik újonc reality – az America’s Toughest Jobs – ekkor érkezik meg az NBC műsorára, ami kifejezetten várok, hiszen előzetese alapján: ígéretes!

Vasárnap sikeresen letudtam a 2007/08-as idény összes szitkomját. Anno, nem fordítottunk nagy figyelmet a promozásukra, azonban most ezt pótolni szeretnénk. Elsőként az ABC-ét emelnénk ki. Ugye megvolt: Samantha Who?, ami nem igazán nyerte el ízlésvilágomat; jött a Miss/Guided, melyről még fogtok blogunkon hallani; és végezetül a Carpoolers, ami se nem tetszett, se nem kaszálnám el helyzetet rajzolt ki bennem. Persze az évbukásáról se feledkezzünk el, azaz a Cavemen-ről, amihez tényleg gyomor kell.

(A többiekről se feledkeztünk meg! 46 58 promo kép következne a fenn említett négy sorozatról. Klikk rájuk és lásd nagyban őket.)

—————————————

—————————————

—————————————

Premier: 2007/10/02
Írta: Bruce McCulloch
Rendezte: Anthony Russo, Joe Russo

Aubrey ,Gracen és Laird carpool-teamje (lentebb tisztázzuk a fogalmat) új emberrel bővül, Dougie-val. Laired nem régen vált el feleségétől, aki teljességgel kisemmizte. Vigaszt számára Gracen szavai nyújtottak, azonban most neki lenne szüksége a segítségükre, mivel felesége egyik napról a másikra vett egy 2-400$-os kenyérpirítót, amit fizetéséből nehezen engedhetnek meg. Ezáltal felmerül benne, mennyit kereshet neje, valamint ki valójában a családja ellátó?…

Megjegyzés: Letudva! Nem csakhogy az 2007/08-as idény ABC-s szitkom újoncait néztem meg mindegyszálig, hanem összességében mindet, ami felbukkant országos tévécsatornán. (Azért arra felhívnám a figyelmeteket, hogy nem célszerű egy napra három különböző szitkomot beidőzíteni, mert hamar észbe kaphat: mennyire kikészültetek, lefáradtatok agyilag, hol ott még ott az egész este. Szóval a lustálkodás ideje koránt sem érkezett el.) Megvolt a Samantha Who?, ami nem jött be; megvolt a Miss/Guided, ami az egyik kedvenc lett; és itt a Carpoolers, ami határeset. Pontosabban, még nem tudom, mi lesz vele.

Elsőként tudjátok mi okozta a legnagyobb fejtörést? Mi a frászról írjak az epizód ismertetőbe. Volt ez is, az is, de összességében semmi. Célravezetőbb, ha inkább a fogalom tisztázással kezdeném el. Carpooler, az ugyebár egy illető. Számunkra a carpool a keresett szó. A pilot egyfajta betekintést nyújt a nagybetűs AMERIKA életébe. Tetszik tudni, ha többen egy kocsiban utaznak melóba, akkor jogosultak az autópályán egy külön sávra, ami abból a célból hasznos, hogy a dugót könnyen magunk mögött hagyhatjuk, másrészről környezetkímélőbb, bár egy tömegközeledési járműnél nem feltétlenül. (Hazánkban hogyan lehetne elképzelni? Pl.: Pesten a buszok sávját használnák ilyen célból.) Az adott illető, pedig a fuvaros.

Miután tisztáztuk a felállást térjünk rá a sztorira. Négy pasi kap helyet a középpontban. Jóbarátok. Valójában az elején csak három, hiszen Dougie útközben csatlakozik a teamhez. Lényegében, kicsit üres lenne az egész, ha róluk szólna egy-egy epizód. Na meg, ha csak az autópályán együttöltött x időről. Ezért hozták be a készítők a képbe a magánéletet, azaz a családot. Laird alakítja az elvált singlet; Dougie a friss házas-, Gracen a tapasztalt és feltörekvő-, míg Aubrey a nagycsaládos családfőt. Tehát az otthoni gondokat felszínre kellett hozni.

Számomra kicsit értetlen volt a pilotban kapott sztori, melynek főbonyodalma egy párszáz dolláros kenyérpirítóra épült. WTF? – kérdeztem magamba. Ha mindezzel szeretnének engemet megnyerni, akkor tüstént bedobom a törölközőt. Egyrészt fáradt vagyok mindehhez, másrészt szar, szar és szar! Hova csöppentem? (…) Ekkor futott át az agyamon egy általános sorozatrajongói kérdés: Miért a kedvenceink dőlnek ki előbb? …miért nem ezek??! Hát annyi biztos, hogy mi európaiak mások vagyunk, mint az amcsik.

A humorok egyszerűen – számomra – élvezhetetlenek voltak. Az elején, pedig jó párat elsütöttek. Még se igazán tudok rajtuk röhögni, inkább a groteszk momentumok élveztem. Mint például: amikor Gracen értesül, hogy már fia is jóval többet keres, mint saját maga; Vagy amikor kiderül felesége összvagyona, ami valójában nem teljesen a valós adat. Itt jön képbe megint a The Office-stílus. Ott sem a szédületesen, hátborzongató vicceken röhögünk, hanem a kínosabbnál kínosabb helyzetkomikumokon.

A szereplők között feltűnnek néhány nagyágyúk. Ott van Jerry Minor, aki Walter-t alakította a Lucky Louie-ban vagy éppen beugrott vendégeskedni az Arrested Development-be. Jerry O’Connell neve, szintén ismert lehet több sorozat rajongónak, hiszen nem csakhogy a Sliders-ben alakított nagyot, de még ott volt a Crossing Jordan-ben. És ha már nagyágyúk, akkor a csajok részéről Allison Munn-t se feledjük, aki több híresebb sorozat vendégszereplései után (Charmed, JAG, Law & Order: SVU) teljes szereplőként ott volt a What I Like About You-ban, na meg visszatérőként a That ’70s Show-ban. Tehát nem lehet panaszunk egy csepp sem, már ami a szerepgárdát illeti.

Összességében még sem nyerte el tetszésemet. Egy Samantha Who?-nál jobb, viszont egy Miss/Guided-nél nem! Időközben azért megvilágosodott benne, miért került célkeresztbe négy férfi! …hát mert már volt nekik két csajos-szitkomjuk. A változatosság elengedhetetlen. Azért folytatni fogom. Nem holnap, annyi szent. Eltesszük unalmas sorozathiányos napjainkra. Bár ezen a nyári szüneten nem sok ilyen akadt. Talán ezáltal kapja meg a cancel-t nálam.

Track list:
“Ridin’” by Chamillionaire
“More than a feeling” by Boston
“All out of love” by Air Supply

Premier: 2008/03/18
Írta: Caroline Williams
Rendezte: Todd Holland

Becky Freeles abban a gimnáziumban iskolai tanácsadó, ahol tanuló volt. Nem éppen kötik ide szép emlékek, hiszen egy lány miatt – Lisa Germain – háttérbe szorult, de szereti a munkáját. Nem beszélve az egyik spanyol tanárról, Tim-ről, akibe fülig bele van zúgva. Közeleg az éjszakai bál, el szeretné hívni, azonban nem akar kezdeményezni. Közben Huff – az iskola igazgatója – alkalmazza Lisa-t, Beky nagy meglepetésére. Mondanom se kelljen, megindul a harc Tim-ért…

Megjegyzés: Nem régen tekintettem át, hogyan állunk a különböző tavalyi palántáinkkal, amik közül sokan kihullottak idő közben. Az ABC három szitkommal indította meg a 2007/08-as idényét. Egyiket sem láttam ezidáig. A Samantha Who? nem nyerte el a tetszésem, a Miss/Guided-ről mindjárt írok, a Carpoolers-ről meg az este folyamán. Egyke viszonyítási alappal a hátam mögött kezdenék bele a sorozat kritizálásába. A célszerűbb az lett volna, ha egyből folytatom a Carpoolers-szel, de akkor mindhárom helyre hasonló érvek csapódnának.

Első ránézésre, engem megvett. Az sorozatban van valami, ami leültet és ez maga a főszereplő. Judy Greer alakítása, nálam nagyon bejött. Megtalálható benne minden, aminek egy iskolai tanácsadóban ott kell lennie. A grimasz skála teljes szélességben. Nem túl humoros, mégis lehet nevetni beszólásain. Remekül kezeli a különböző kihívásokat, határesetes diákokat. Mondjunk utóbbit jó hogy, hiszen közéjük tartozott. Mint kiderült a fenti elírásból, Becky nem éppen nagy népszerűséggel rendelkezett a gimnazista éveiben. 1) Volt nála sokkal szebb lány. 2) A fogszabályzóját pont ebben az időszakban helyezték fel neki. Egyszóval, padlót fogott.

A sztori középpontjában nem Becky tanácsadása áll, hanem egy harc Tim tanítóbácsi szívéért, amit a pilotban úgy tűnik elnyert. Tehát 1-0 a javára, viszont Lisa-t sem kell félteni, hiszen tipikusan az a csaj, aki bármi áron meg akarja kapni kiszemelt prédáját, főleg ha azzal másnak/másoknak fájdalmat szerezhet. Ez az epizód még arra is tökéletes volt, hogy bemutassák a különböző tanárokat, diákokat, azaz a közösséget. Ott van például: Huff igazgató, aki egy hájas disznó vagy éppen Bruce, akitől elcsaklizta Becky az egyik részlegét, a táncfelkészítést.

Valójában mi tetszik az egészben? A készítők belecsempéztek egy kis The Office-stílust. (Itt jegyezném meg, hogy nekem nincs semmi bajom vele, viszont valahogy túl tömény az a humor, amit elénk raknak. Nem azért röhögök, mert élvezem, hanem mert már „szenvedek”. Részemről, csakis évaddarálás lesz belőle.) Az Office magában a részletekben rejlik, hiszen ott van benne az interpretálás, azaz amikor a különböző szereplők a kamerának – vagyis csak a nézőknek – különböző megjegyzéseket, monológokat tesznek. Nagyon jó humorokat tudnak ezekbe belevinni, főleg amikor pont az ellenkezőjét bizonygatják, mint amit hallanak a másik féltől. Ezen kívül található még benne visszaemlékezések.

Mint már említettem a főszereplők frappánsan lettek összehozva. Hiába van ott a szexy Brooke Burn, nekem mégis Judy Greer tetszik, és csak miatta fogom folytatni. A másik Chris Parnell, aki tipikusan az ember agyára mehetne, ha nem készülnénk fel rá.

Összességében nálam bejött. Az ABC ígéretes midseason-ra berendelt szitkomja, biztosan fel fog került a darálni való listámra. A Samantha Who?-ból hiányoltam valamit, azonban úgy tűnik itt ráleltem. A szókimondó tanácsadó, mint főkarakter iszonyatosan fel tudja dobni az egész sztorit. Jó poénok sem maradnak el. Nem kell odafigyelni sem az aláfestett kacarászásnak. Láttam volna benne a jövőt, kár hogy az ABC ezt másként gondolta. (Egyébként észrevettétek, hogy a Samantha Who?-ban és a itt is egyaránt szöke csaj játssza a főszerepet? …sőt még távolról nézve az arcuk is közel azonos! Talán véletlen, talán nem!)

Track list:
“Push It” by Salt-N-Pepa
“Don’t Cha” by The Pussycat Dolls

Premier: 2007/10/15
Írta: Don Todd, Cecelia Ahern, Donald Todd
Rendezte: Robert Duncan McNeill

Samantha-t elüti egy örült ámokfutó, ami által 8 napig lesz kómában. Felébredését követően nem emlékszik semmire és senkire, azaz retrográd amnéziában szenved. A kórteremben apja, anyja és egy állítólagos barátnője várja. Nem sokkal később kiderül, hogy régóta nem tartja egyikőjükkel sem a kapcsolatot, viszont Andrea-val annál is inkább, aki az egyetlen legjobb barátnője volt a balesete előtt. Az új Samanthának, azonban nem tetszik a helyzet, amibe belecseppent, így változtatni akar rajta…

Megjegyzés: Hm… Nem tudom, merre kezdjem. Nagy szitkom kedvelő vagyok. Ez már szerintem leesett mindenkinek, hiszen az elmúlt két év alatt, főként csak ezeket néztem. Szeretem a műfajt, mert mielőtt megunnánk bármit benne – persze vannak határesetek – vége az adott résznek és bizakodva folytatom mindig. Ellenben a Samantha Who?-val hadilábon állok. Amolyan se nem tetszett, se nem jött be felállás. Tény, ebből a műfajból az ABC nem olyan frankót tud csinálni, mint a CBS, de erre valahogy mégis vevők voltak az amerikai nézők. Én csak most lestem bele, de nem bántam meg!

Pedig aztán jópofa az egész. Most őszintén, ki ne használna ki egy amnéziát, hogy meg tudja változtatni az adott illető személyiségét?! Andrea, persze a tipikus felbujtó kisasszony, aki a régi rendet – azaz party-ra járás, flörtölés tök idegenekkel – vissza akarja hozni mindenáron. A többiek, pedig azok az alanyok, akik pont ez ellen akarnak tenni. A döntés joga, azonban a lány kezében van. Megváltozik vagy marad a régi ördögi leányzó?

Ha most összeszámolnám két ujjamon, mi tetszett benne, azt hiszem hamar a végére érnék. Pedig voltak benne humoros részek, mint például: amikor Samantha leszólítja a portást/ajtó kinyitogatós csókát. Ellenben voltak értelmetlen humornak nyilvánított kínos pillanatok is. Pl.: Amikor Dena bevallja, ki ő valójában. Szinte sejteni lehetett, csak össze kell hasonlítani Andrea-val. És és Föld! Sebaj.

Összességében nálam átlagon aluli volt. Nem igazán értem: mit ettek annyira az amerikai nézők rajta. Pilot részér 14.42 millióan (!!!) látták, ami irreálisan magas érték az én kritikámhoz képest. Mindesettre folytatni fogom, hiszen még a második epizódnál sem veszett jelentőset, ami sejtet valamire. Zárásképpen jöjjön a zenetára, ami nem teljes, szerintem!

Track list:
“(Escape) The Pina Colada Song” by Rupert Holmes
“The Sweet Escape” by Gwen Stefani.

Premier: 2008/01/31
Írta: Greg Berlanti, Marc Guggenheim
Rendezte: Ken Olin

Eli Stone, sikeres ügyvéd, egyik napról a másikra különös látomásokkal lesz gazdagabb, amelyek élethűen megjelennek előtte a való világában. Minden George Michael számával kezdődik, ezért felkeresi testvérét, aki neurológus, hátha talál valami rendellenességet. A diagnózis negatív lesz, azonban a látomások folytatódnak, ezért Dr. Chen-től, a keleti gyógyászat doktorától kér segítséget, miközben felkeresi első barátnője…

Megjegyzés: Az AXN-en műsorán látható hazánkban a sorozat, míg odakinn az ABC-n. Talán előbbi gyakorolt rám nagyobb hatást. Megnéztem, első látásra tetszett. Tipikusan midseason-ös ügyvédes sorozat, azaz, nem kell túl sok újdonságra számítani. Míg a Shark-nál a ravaszság a lényeg, addig itt a szív: Mennyire tudja Eli Stone meggyőzni, megerősíteni az egyes embereket a hitükben. Kb. ennyi volt a pilot rész fő mondani valója. Igaz, nincs mostanság annyi témával kapcsolatos koncepció, leszámítva az FX-es Damages-t, meg fentebb említett Shark-ot és csókolom, azonban már így is nagyon telített.

A hangulata kimondottan megfogott. Most komolyan. Kinek a fejéből pattanna ki ilyen ötlet, hogy dugás közben ott hagyjuk az irtó csinos csajt, mert az előszobában éppen George Michael ad koncertet egymagában, majd később a munkahelyen mindenkivel. Csak akkor válik a szitu, nagyon kínossá, amikor ennek vége szakadt és a körülötted álló emberkék megkérdőjelezik józanságodat, elme állapotodat.

További pozitívum, maga a főszereplő karaktere: Eli Stone, akit az Smith-ből ismert Jonny Lee Miller alakít. Bevallom őszintén abban a sorozatban nem igazán jött be, de itt hatalmasat alakít. Remekül beleéli magát a főszerepbe. Nem okoz csalódást, nincs neki csöpögős, érzelmetlen szíve. Nagyon eltalálták, ahogy a pilot sztorit is, amiről még bővebben nem esett szó. Feltűnik Eli első barátnője, akinek a kisfia – természetesen tőle származik – annak a cégnek a védőoltásától lett autista, amelynek képviselője és egyben munkatársa. Még életemben nem hallottam olyanról, hogy egy munkatárs legyen a vád ügyvédje, miközben tőle kapja a fizetését. Hát ennek most szemtanúja lehetünk, mert létezik ilyen, igaz pusztán érdeki megfontolásból az elején.

A szereplőket eltekintve sem lehet panaszunk, ahol Victor Garber (Justice, Alias) nevére elsők között felfigyelt sokunk. Aztán itt van a Commander in Chief-es Jayne, azaz Natasha Henstridge; a Grey’s Anatomy-s Loretta Devine. Mind-mind remek színészek, már bizonyították.

Összességében tetszett a pilot. Kellemes, nem túl drámai, még ha Eli apjának holttestét is láthattuk. (Bár a sztori kicsit lehangoló volt.) Remélem, nem most hallottam utoljára George Michael – Faith című számát, ami nem az egyetlen felszólaló dal a részben. Első évadja 13 epizódos, másodikra megkapta a berendelést. Kell ennél több?

Track list:
“Knock Yourself Out” by Jon Brion
“Good Monsters” by Jars of Clay
“Faith” by George Michael
“Over and Done With” by The Proclaimers
“Never Die” by Geoff Martyn
“Faith” by The Boy Least Likely To (acoustic cover)
“Moonshine” by Jupiter and Teardrop
“Something To Believe In” by Aqualung
“Flyin” by Emerson Hart

Premier: 2007/10/07
Írta: Michael Rauch
Rendezte: Brian J. Gordon

Danny Clarke-nek, New York-i állatorvos, első felesége meghalt, így második házasságában tengeti életét, amiben a családi összetartás megközelíti a nullát. Ekkora döntenek úgy, hogy kiköltöznek Dél-Afrikába, felesége apjához, ahol tovább vinné a praxist, valamint a két családból egy erőset kovácsolna össze pár hónapnyi ott létük alatt…

Megjegyzés: Jól rémlett! Tavaly májusban nem túl nagy túlélési esélyekkel láttam el. Erre a puszta tényre nem sikerült rácáfolnia. A THE CW, ha úgy vesszük, inkább a meglévő sorozatainak építkezésén dolgozott a 2007/08-as idényben. Hét újoncából, mindössze kettő épült be kis idő elteltével a köztudatba. E között van a Reaper és a Gossip Girl. Az Aliens in America is ott van, de még sem, hiszen valahogy nem az igazi, azonban most kanyarodjunk az Afrikai kalandra, merthogy ez lett a magyar címe.

Nem fogja megváltani a világot. Azon csodálkoztam, hogy nem aludtam el rajta. Nézzük meg közelebbről. Az apuka, a feleség és az erről az ágról, illetve az arról az ágról származó „gyerekcsapat” ellátogat Afrikába, ahol a nyomorúság mellett a megtérésben reménykednek, azaz a két család kis idő elteltével naggyá növi ki magát: nem lesz ellenkedés, veszekedés, stb.

Felvezetésnek mind szép és jó, viszont egy kalap (…) az egész! Az első rész főgondja nem az elhelyezkedés vagy a nyomorúság, az éhínség látványa, hanem még annál is rosszabb. Elszabadul a környéken egy sebesült oroszlán, ami már az ott élők állatait ebédeli, vacsorázza. Nem fél senkitől, semmitől, ezáltal mindenki kiváló prédája lehet, ahogyan majdnem az lesz az egyik önfejű „csöppség”. (Tudom, a lányt ette volna meg, de ki miatt keveredtünk ebben a helyzetbe?) ÁLLJ! Ugye nem gondolják komolyan?! 2007-et/2008-at élünk! Már megbocsássanak, de nekem mindez a ’60-as, ’70-es éveket juttatják eszembe, ezen kívül meg az olyan sorozatokat, amik nem főműsoridőben, hanem hétvégéken reggel 9 és 11 óra között kerültek leadásra, amikor még mindenkinek a szeme a csipától dagad.

Mentségére szóljon: Próbáltak valami Everwood-os összehozni, de nagyon nem sikerült. Bár nem tudhatom. Nem voltam nagy rajongója neki. Talán elvétve, ha láttam belőle 20 részt, akkor sokat mondok. Az is lehet, hogy a Hetedik mennyország törlése hatotta a sztorit. Nem tudom, de piszkosul mellé nyúltak.

Még is miért nézzük. Első menetben a pozitív érv a TV2 volna. Megy Magyarországon, vasárnap délutánonként, amikor a család együtt van. (Már ha együtt van.) Remek családi sorozat, viszont be ne csináljatok az ijedségtől, amikor egy megsebzett elefánt kerül az utatokba. Szó se róla: Nem tetszett. Nem ilyennek képzeltem el. Bár cancel hírével már az elején lehetett számolni. 13 epizódot megért, ami szép teljesítmény. (Zárójelben: A THE CW egyébként meg nem igazán nagy törölgetős csatorna. főleg nem menetközben.) A zenék elmentek benne. Tracklistjét lásd lentebb.

Track list:
“Runaway” – Avril Lavigne
“I’m Not Perfect” – Johanna Stahley
“Believe” – Hanson
“Life is Beautiful” – Vega 4
“Ego” – The Sounds
“Rain Song” – PJ Olsson
“What Do You Know” – Beatphreak

Premier: 2008/6/16
Írta: Javier Grillo-Marxuach
Rendezte: Jeremiah Chechik

Wendy Watson rosszkor van rossz időben, így az unalmas titkárnői munkáját hirtelen egy szörnyszülött zavarja meg. Szerencsére The Middleman időben megjelenik és megmenti a lányt. The Middleman ettől kezdve mindent megtesz, hogy beszervezze Wendyt titkos szervezetébe, ahol az ilyen esetek mindennaposak. Wendy meg pont munka nélküli, szóval…

Megjegyzés: Az ABC Family tipikusan nem a kedvenc kábeles csatornáim közt foglal helyet, bár azért képes értelmes sorozatokat is szállítani, gondoljunk csak a Kyle XY-ra vagy a Greek-re. Nos a The Middleman pont nem ebbe a kategóriába illik. Inkább a jó messziről kerüljük el, mert akkora szarba.

Bocsánat ha nyers voltam, de Isten látja lelkem én mindent megpróbáltam. Kétszer áltam neki a Pilotnak, de mind a kétzer elaludtam rajta. Igen, ennyire izgalmas volt. Úgyhogy meg sem próbálom harmadszorra, helyette amit láttam arról nyilatkozom. Feltéve ha arról lehet értelmeset mondani. Kezdjük mindjárt azzal, hogy az egész egy képregény feldolgozás a Viper Comics-tól, ami csak hasonló agymenésekr van berendezkedve. A creatori székben ezzel szemben Javier Grillo-Marxuach csücsül, aki a Charmedben társ producer volt, emellett pedig a Lost és a Medium munkálataiban is aktívan részt vett. Szóval mi a fene vesz rá egy ilyen embert, hogy a nagy országos tv-ről egy kicsiny kábeles adóra váltson és valami Men in Black szerű szart hozzon létre? Olvastam valahol, hogy ez valami geek verziós Men in Black akarna lenni, amit nem igazán hittem el. Hát jelentem sajna összejött, de persze fele akkora költségvetésből. Fele….? Az egész produkció annyira sikít a pénzhiánytól, hogy már-már egy szombat délelőtti matinéra hasonlit, amit gond nélkül megnézettnék egy 5 éves gyerekkel. Ez azért már gáz!

Sajnos a történet is ezen a szinten honol, vagyis a szánalmas bassza a szart elv érvényesül összességében. Nyers tudom, de hát erről mást nem lehet mondani. Én mindig is híve voltam a “non american production” elvnek, de ezen egyszerűen virít a kanadai mentalitás. Komolyan mi magyarok nagy spanok lehetnénk a juharfa zabálókkal, sőt szerintem a Xenia láz jobb is volt. Egyébként ahogy kivettem ez valami új Doctor Who akarna lenni, de én egyszerűen nem tudom elképzelni, ki vetemedik erre.

Natalie Moralez modnjuk még úgy ahogy vonzó karakter, de ezt igen csak nagy önbizalommal mondom. Mert egyébként a szereplőgárda pont olyan jellegtelen, mint maga a sorozat. Így most őszintén szólva mit mondjak még. Akinek esze van az tanul a hibámból és persze a függőségemből és nem nézi meg a részt. Aki meg fanatkus és bolond, az szenvedjen. Én mindazonáltal nagy sorozat gyűjtő és néző vagyok, de ezt a remekbeszabott alkotást egy elegáns Shift Del parancssorral örökre mellőzöm a gyűjteményemből.

Premier: 2008/6/5
Írta: Mike Kelley
Rendezte: Alan Poul

A Miller házaspár Susan és Bruce valamint a két gyermekük elköltöznek régi otthonukból a pár sarokkal odébb lévő nívósabb környékre. A szomszédos család Decker-ék rögvest rájuk is vetik magukat és megpróbálják beszervezni az újdonsült szomszédokat egy kis swinger partyba…

Megjegyzés: Amint látjátok a történet nem nagy eresztés, de érzésem szerint itt most nem erre ment ki a játék. Mike Kelley creator, akinek a nevéhez többek közt olyan sorozatok fűződnek, mint a Jericho, a The O.C., vagy a Providence egyfajta időutazásra invitálja a nézőtt. A Pilot ugyanis csak úgy árasztotta magából a retro feelinget, az egész fullosan olyan volt, mintha tényleg a ’70-es években járnánk. A környék, az autók, a ruhák és persze a zene egytől-egyig csak fokozta az időutazás élményét. Sőt azt kell mondjam még a nők is. Egyszerűen nem látni benne eyecandyt, inkább csak azokat a természetes szépségeket. A legnagyobb jelenet pl. amikor Lauire egyszerűen levetkőzik és elmegy fürödni. Nem túl szép látvány tudom, de hát ez volt régen. Mondjuk én ’80-as évek soft pornóval átitatott horrorjain nevelkedtem, szóval értettem a célzást, de sajnos be kell ismernem azokban a B-filmekben tényleg jobb nők voltak. 

Ha már ennyire szóbakerültek a szereplők akkor érdemes róluk is pár szót ejteni. Nem mondom, hogy túlzottan megerőltették magukat a játékban, de azért hozták a köztes formát. Meg amúgy is jó volt látni pár rég látott arcot. Köztük mindjárt az első Grant Show, aki a Point Pleasant óta nagy kedvencem. Aztán ott van még Molly Parker is, akit a Deadwood óta nem igazán láthattunk. Ugyancsak ez vonatkozik Lana Parrillara is, aki a Windfall csúfos bukása óta nem kapott érdemleges szerepet. Végezetül pedig említsük meg Jack Davenportot (Coupling) is, akit a készítőknek olyan faszán sikerült átalakítaniuk, hogy folyamatosan tévesztettem a Smallvilles John Schneiderrel. Vicces tudom, de tényleg mintha ikrek lennének.

Az egész sorozat pozitívuma viszont csak idáig tartott. A nem túl combos történet gyorsan magával hozta az üresjáratokat, melyek többsége a gyerekek szerepeltetésénél csúcsosodott ki. Tudom én, hogy a Pilotban nem jut mindenre idő, de itt a gyerekek sztoriára egy perc sem jutott. Értelmetlen egyveleg volt az övék, amit bevallom nem is értem miért erőltették. Ez egyébként tipikus hibája a suburban dráma szériáknak. Gondoljunk csak a Meadowlandsra vagy Durham Countyra. Kegyetlen jó volt a hangulat mindegyiknél, de a sok üresjárat folyton közbeszólt. De ha már itt tartunk akkor a felnőtteknél sem jobb a helyzett. A ’70-es évek szexuális forradalomja és a swinger jellenség tipikusan nem illik bele az országos tv-k programjába. A nyúgdíjas adó CBS profiljába meg pláne. A szex mint olyan kimerült pár zörejben és sejtetős vágóképben. Ez pedig így kevés! Sőt, ha jobban bele gondolok a szex, mint szó elő sem fordult egész rész alatt. Meredek, nem meredek, de ennek a sorozatnak tipikusan valamelyik kábel adón lenne a helye. Mondjuk a Showtime tökéletes választás is lenne!

Így viszont sajnos a Swingtown előbb vagy utóbb, de elmerül a sülyestőben. Kár érte, hisz a téma tényleg eredeti, csak hát a megvalósítás, az országos tv-re jellemző szigorú szabályok és a gyér történeti egység hamar képes kikezdeni a legfanatikusabb retro bolond kitartását is. Igazán szerethető karakterek és színészek sincsenek benne és ha jobban belegondolok, akkor ezek a rikító ingek is irritáltak. Vagyis pár részig a retro feeling még eladja a sorozatot, de a folytatásra semmi esélye. Örüljünk tehát, ha megéri az első évadot, mert ebből 2. tuti nem lesz. Bár azt kitudja, mivel a CBS nyúgdíjas adó és ezt a titulist a célközönsége miatt kapta, akik meg ugye a ’70-es években voltak fiatalok. Szóval lehet pár vén amerikai örömmel elmereng a dicső fiatalságon, amikor szívtak és basztak egész nap. Bár kétlem, hogy ez a hatalmas embertömeg megmentené a szériát.

A történetről nem igazán szólnék, mivel Kanyecc már kivesézte itt, meg amúgy is említésre sem méltó. Nekem túl lineáris volt, túl kiszámítható. Aztán lehet bennem van a hiba, mert ha jól emlékszem anno mindenki oda meg vissza volt érte.

Sőt összességében engem piszkosul nem hatott meg az egész. Egyszerű, simlis felvezetővel nyitni, aztán az a gagyi táncos móka, hát… Vagy nem vették be az írók a kötelező pirulákat, vagy éppen túl sokat szedtek. Mert ennyire fantáziátlan képsorokat igen csak kevés helyen látni. Mindenki a Gossip Girlt szidta a szezon folyamán a túl egyszerű és kiszámítható sztori miatt, de akkor kérdem én, ez mi volt?

Ez lenne a híres/hírhedt Grey’s Anatomy spin-off sorozata, ami a következő réteg bőrt akarja lehúzni az amúgy is nyüglőddő kórház drámáról, meg az önsanyargató nyavajgásba fulladt anyasorozatról. Merthogy kérem itt álszent hisztin és nyavajgáson kívül nem volt semmi. Minden karakter kapott valami latymatag esetet, amibe megpróbálták beleszőni a karakterük pár jellemző jegyét. Hogy sikerült, hát ez túlzás, maradjunk annyiban, hogy próbálkoztak több kevesebb sikerrel.

Pedig aztán igen nagy segget kerítettek a sorozatnak, amit csak tovább fokozott a nevesebbnél-nevesebb szereplők leigazoltatása. Kate Walsh-t ugye nem kell bemutatni remélem, hisz az egész mizéria az ő karakterére épül. A további szerepekben is ismerős arcokra bukkanhatunk, olyan nevekkel találkozhatunk, mint Tim Daly (The Nine), Audra McDonald (The Bedford Diaries), Paul Adelstein (Prison Break), Taye Diggs (Day Break), Amy Brenneman (Judging Army), Chris Lowell (Veronica Mars) és KaDee Strickland. Mostanság nem igen volt olyan sorozat, ami ilyen bika szereplőgárdával startolt volna. Shonda Rhimes creator, akinek a nevéhez ugye a Grey’s Anatomy is fűződik mégsem tudott egy épkézláb sorozatot összerakni. Neves egyszerűséggel az egész már 10 perc után az érdektelenségbe fuladt.  Ettől kezdve a rész számomra arra ment ki, hogy összahasonlítottam a szereplők egykori szerepeit a mostanival. Azt kell, hogy mondjam szánalmas képet kaptam. Taye Diggs valami csapnivaló, Chris Lowell meg egy szimpla IQ nélküli szörfös, akit a büdös életben nem vesz senki komolyan. A legnagyobb illúzió romboló viszont Paul Adelstein volt, aki a Prison Break-es Kellerman szintjét még csak megközelíteni sem tudta. Egyszerűen szánalmas volt, hogy holmi szexbolond gyermekorvost csináltak belőle. Igazi badass karakterszínész volt erre most… Durva példa tudom, de kb. olyan mintha Samuel L. Jackson mondjuk ezentúl Aaston Kutcher szerepeit játszaná el.

Szóval ilyen bámulatos produkció után mit is mondhatnék… Valahol azon a szinten vagyok, mint Kanyecc. Nem akarom elhinni, hogy ennyire szar a sorozat, szóval a hiba tuti bennem van. Viszont minnél jobban nézegetem kénytelen vagyok rájönni, hogy mégsem. A szereplők abszolút nem vonzóak, a történet csapnivaló és hát a rész végi csattanós monológók, vagy az E.R.-ből ismerős heroikus záró képsorok is hiányoznak. Ez valami egészen új kórház dráma akarna lenni, amit sajna egyelőre nem igazán vesz be a gyomrom. Meglátjuk, a folytatás hátha jobbra sikerült és meg fan leszek, de kétlem.

Premier: 2007/9/26
Írta: Rand Ravich
Rendezte: David Semel

Charlie Crews detektív 12 szörnyű év után végre kiszabadul a Pelican Bay-i szigorított fegyházból, ahol ártatlanul került. Ügyvédeinek hála borsos vigazdíjat kap és egy lehetőséget, hogy tovább folytathassa egykori munkáját. Új társa, az egykoron drogos, mostanság pedig igen csak makacs Dani Reese. A páros első esete egy meggyilkolt kisfiú lesz, aki állítólag börtönben csücsülő apján akart volna segíteni. Charlie sajátos módszerekkel beleveti magát a nyomozásba, ami felkelti társa és egyben az egész őrs érdeklődését is…

Megjegyzés: Szögezzük le már itt az elején, hogy nem vagyok nagy nyomozó sorozat sucker. Ezek az egy rész egy eset, zéró összekötő kapocs nem igazán jönnek be. Na jó, ott van a Raines, de az sem a sztori, mint inkább Jeff Goldblum miatt lett az egyik kedvencem. A Life-ot egyébként még kezdeti státuszában csekkoltam egy év a “rajzás” alkalmából, de nem hagyott bennem túl nagy nyomokat az UnAired Pilot. Így miután a Tv2 hivatalosan is műsorára tűzta az NBC 2007-es sorozatát, úgy döntöttem mindenképpen benevezek rá mégegyszer.

Kezdjük is rögvest a hazai verzióval. A cím hát olyan, amilyen. Tisztában vagyok vele, hogy az eredeti nem magyarosítható, de azért ez sem valami frappáns. Bár az is igaz, az Életfogytig zsarú még mindig jobb, mint valami “rajtélyes” vagy “csillagközi” verziója. Ugyanez mondható el a szonkronról is. Se nem jó, se nem rossz. Szokni kell, aztán nincs vele probléma. Bár, amikor a főszereplő Charlie bevágja azokat a hülye fejeket és megy alatt a hasonlóan hülye magyarhang kissé gondolkodóba esik az ember a folytatást illetően, de ez inkább már kukacoskodás.

Nézzük tehát nyersben inkább magát a sorozatot. Ugye az elmúlt pár évben szabályosan verseny indult, ki tud újabb nyomozós sémát az asztalra dobni. Volt ugye rengeteg spin-off (CSI-k), volt szellemekkel beszélős (Ghost Whisperer), bolond rendőrös (Rains, Andy Barker P.I.), misztikus (Moonlight), remake (Night Stalker) meg még sorolhatnánk napestig. Mindegyik képes volt ugye valami újat mutatni, de hát a többség elvérzett. Mondjuk a felsorolásom javára ez nem igaz, de mindegy. A Life egy amolyan különös egyvelege a Rainesnek, a Vanishednek és a CSI:Miaminak. Meredek tudom, de mindjárt kitérek a részletekre.

Raines, mert a szereplő itt is detto bolond. Ez a szellemileg felemelkedett mentalitás, meg a sok Zen gyorsan kitudja kezdeni az emeber agyát. Főleg a sok túljátszott jelenet, amikor Damian Lewis már inkább néz ki valami zakkant embernek, mint nyomozónak. Ezt leszámítva viszont a pali kegyetlen jól játsza a szerepét. Nem mondom, hogy egy Jeff Goldblum, de idővel simán lehet az is. Aztán ott van a szintén nem mindennapi társa Dani Reese, akit Sarah Shahi (Teachers) játszik. A készítők próbáltak belevinni némi eyecandy mentalitást a szerepébe, de szerencsére nem sokat. Inkább amolyan Michelle Rodriguez féle tökös csajra utaznak, aki azért megtudja dobogtatni a férfi szíveket.

Vanished, mert van benne valami burkolt high concept titulus, persze nem túl nagy, de annyira éppen elég, hogy bevállaljuk a folytatást. Charlie ugye végig játsza a hülyegyereket, de mint a fináléban kiderül nyomoz egykori felültetői után. Szerintem a tipikus Smallville fonal veszi ezzel kezdetét, vagyis minden rész egy szimpla nyomozás, aminek a végén kapunk egy darabot a nagy kirakósból. Az arány gondolom majd idővel megmutatkozik. Végül pedig ott van Dani főnökasszonya is, aki szintén kettős karakter. Egyrészről mindenáron kiakarja túrni Charliet az őrsről, másrészről meg végig kedves és családbarát. Aztán mint kiderül fenyegetni is tud, szóval számolni kell vele is.

Végezetül pedig CSI:Miami, mert fullon van cool dolgokkal. Ott volt pl. az igazoltatás, vagy a ház bevétele, a börtönbevaló bevonulásról nem is beszélve. Sőt talán még maga Damian Lewis is áraszt némi cool faktort. Na és ott van az a sok idegestíő ál-doku jelenet is. A kritikusok és a nézők egyik fele isteníti, a másik gyűlöli. Én amondó vagyok azt mondani, hogy megfér, de csak szigorúan limitált mennyiségben. Viszont nem lepődnék meg, ha a készítők burkoltan elrejtenének benne valamit az egykori ügyről.

Végsősoron is a Life, nem váltotta meg a világot és nem is lett kult eddig. Az NBC inkább amoyan sablonos letőségek sorozatot gyártott belőle, ami mégis képes újat mutatni a nyomozós érában. Ennek is köszönhetően a nézettség elég hamar bestagnált, de még így is hozva a 6,5-7 milliós nézettséget. Megbizható szerdai programot termtve ezzel a csatornának. Szóval valamilyen szinten nem csoda a 2. évadra való berendelés sem. A rész magában egy jó kemény közepes, de mégis folytatni kell. Már csak az emlegetett finálé miatt is, hogy merre viszik el a szálat az írók.

Premier: 2007/06/28
Írta: Matt Nix
Rendezte: Jace Alexander

Michael Weston nagymenő kém, de egy akciója balul sül el, így visszatér Miamiba, hogy rendezze sorait. Itt viszont kénytelen szembesülni a nyers tényekkel, miszerint kapott egy úgynevezett „burn notice”-t. Lényegében a cég eltűnte róla az összes bizonyítékot, így képtelen bármibe is belefolyni hivatalosan. Michael így arra kényszerül, hogy magánnyomozós bizniszbe vágjon, amiből majd finanszírozhatja a nagy nyomozást, hisz valaki csúnyán betett neki…

Megjegyzés: Közel egy évre rá, rávettem magam az USA Network tavalyi újdonságára, ami állítólag „égetően” jóra sikeredett. Mielőtt még megkeresnétek tess véleményezést megjegyezném gyorsan: Nekem tetszett. (Epizód leírását egyébként tőle másoltam.) Ha nyár, akkor kétségtelenül kábelcsatornák. Az országosok, inkább őszre raktározzák a finomságokat. Milyen jól teszik, hiszen a meleg hőségben, kinek van kedve a szobában kuksolni és sorozatot nézni?! …nem beszélvén arról, hogyha a hűtésről nem gondoskodunk. Mit tegyünk, hát irány a beach! No, de mire akarok kilyukadni mindezzel? A Burn Notice magában hordozza a felfrissülést, hiszen az egész sztori a napos Miami-ban játszódik, ahol rengeteg eyecandy mászkál.

Egy kémsorozatról van szó, azaz pontosabban volt kémet játssza Michael, mivel egyik napról a másikra a megbízói lefagyasztják a számláját. Tehát egyenlővé teszik a 0-val. Pénz nélkül, pedig nem lehet visszavágni. Valaki felültette, majdnem az életével fizetett. Mellette mindössze az ex-barátnője Fiona Glenanne és ügynöke Sam Axe.

Anya csak egy van! …de még milyen anyaaaa?!

Mint már említett talpra álláshoz némi anyagi háttér sem ártana. A sűrűn lakott Miami remek helyszínül szolgál minderre. Beáll magánnyomozónak. Sam szerzi neki a piti melókat. Ha más nincs, akkor nem lehet nemet mondani. Most képzeljük el: Mi vagyunk a világ egyik legjobb kéme, kiteszik a szűrünket és belevágunk olyan munkába, amit „kiképzésünk” előtt sajátosítottunk el. Hiába fogott Michael padlót a tudása megvan, a kapcsolatai adottak. Időkérdése és jön a pörgés, viszont ne igazán számoljunk ezzel az évadfináléig. (Meglepetések jöhetnek.)

A desszertet a narráció adja meg. Igen. Miközben zajlik főhősünk visszatérése, közben megy az alábeszélés. Jó ez? Igen! Gondoljuk el, megtanít olyan dolgokra, amikre nem gondolnánk. Ebben rejlik a sorozatlelke. Ott van egy kém, nem sokat tudunk róla, viszont pont ebből derül ki: mennyire otthonosan mozog a szakmában. A szitu már-már a „találd meg a leglehetetlenebb helyzetet és urald”-ra hasonlít. Pl.: Amikor nem tudott fizetni. A szobába telis-teli pisztolyos ürgékkel. Ilyenkor kell észnél lenni, no meg WC-re menni.

Mihez hasonlítanám? Van benne minden. A helyszín miatt egyből a CSI: Miami jut az eszembe, a kém sztoriból meg a 007-es filmsorozatok. Konkrétumra nem tudnék rábökni. Egy kicsi ebből, egy kicsi abból. Próbálták kihozni a javát, ami részben sikerült.

Folytatás meg lesz. Nem tudom mire sikerül felhoznom, de egynézéses sorozatnak tudom ajánlani. A poénok jók, szexi csajokból nem lesz hiány. Talán az egyik legnegatívabb pontja Michael anyja. Na ne basszanak már fel. Nem tudom, kinek a fejéből pattant elő, de az sem volt százas, ahogy a partner szerepére választani az ex-barátnőt sem.

Premier: 2007/09/26
Írta: Rand Ravich
Rendezte: David Semel

Charlie-t tévedés miatt elítélik hármas gyilkosság vádjával, csak ott a probléma, hogy köze sem volt az egészhez, azaz felültették. 12 kemény év után (az egyik kedvenc személy volt a sitten, mind a fegyencek, mind a zaruk körében) felmentik és visszatér a rendősség kötelékébe, ahol Deni személyében megkapja az új társát…

Megjegyzés: Újabb nyomozós sorozattal bővülhet a gyűjtemény. Tudjátok, mi a leggázabb ebben a műfajban, hogy sok újat nem tudnak mutatni, de tényleg. Ott van a CSI, valamint a Law & Order pluszba mindkettőnél a két-két spinoff sorozat, ami szinte 957%-osan telítetté teszi ezt a részleget. A túlélési esélyek nagyon minimálison. A Life ezek közé tartozik. Nem igazán hittem volna, hogy megéri a teljes évadot egy ilyen harmat gyenge kezdést követően. A felállásban nem sok eltérés van, igazából csak a cselekmény lehet az „újdonság”, de mint ha már láttam volna ehhez fogható koncepciót. Lőjetek agyon, mert most így hirtelenjében meg nem mondom a helyes választ, ha egyáltalán létezik olyan.

A tálalás nem sokban változott, mint amit tavaly májusban megírt tess. Volna nekünk egy nyomozónk/rendőrünk, akit leültetnek tévesen. Ez persze 12 év után derül ki mindez, így minden börtönben töltött ideje nyomot hagy rajta. A rendőrök nem szeretik, a fegyencek meg főleg nem. Nincs mese, ki kell bírnia, ha életben szeretne maradni. Miután kiszabadul, visszatér a rendőrség kötelékébe. Jönnek a spontán ügyek egy új társsal.

A készítők mindezt próbálták feldobni azzal, hogy bedobnak pár olyan személyt dialógokkal, akiknek valamilyen köze van hozzá. Nem sikerült! Az egész 42 perc hosszúnak tűnt, merthogy az is volt. Nagyon hosszú. Néha unatkoztam, puskát vágtam és eltűnődtem, hogy a francba tetszhet ez az amerikaiaknak. A válasz még mindig bennem érlelődik. (Nincs mese, kiszámíthatatlan egy népség. Vigyázni kell velük.) So-So, marad az egy rész, egy ügy felállás. Mielőtt még elszomorodnánk, fel a fejjel. Visszatér nyomozónk legbelül tervezi a visszavágást. Szűkíti azon személyek listáját, akik játszva könnyedséggel hűvösre küldhették őt. Beleértve volt társát, valamint a rendőrségen dolgozóktól egészen az állítólagos barátokig, mert bizony némi belsős meló volt ebben.

De akkor mégis mi a francért nézzünk egy szimpla krimisorozatot. Jönnek a mellette szóló érvek: 1) Képzeljük el: 12 évet élünk, ez alatt a technika bődületes fejlődésen megy át. Kiszabadulunk és a kezünkbe kapunk egy olyan kütyüt, ami az átlagos embernek teljesen hétköznapi, viszont nekünk teljesen idegen. Tök vicces szituk keletkeznek ez által. 2) Kissé, mint ha flúgos volna nyomozónk. Nem sokan gondolnának arra, hogy egy füvessel megosztjuk, mikor látogatják meg a rendemberei. 3) Stílusosan játssza a szerepét. 4) A nőkkel való hancúrozás nem marad el. Azaz még a végén láthatunk, eléggé szexy bigéket.

Végső szavaim: Ha nem jön be valakinek, akkor nem kell erőltetni. Én minden esetre erőltetem. A végére állítólag eléggé kicombosodik a sztori. Már csak emiatt érdemes belevágni a folytatásba. Másrészről az a fürdős jelent egy halvány kapcsolat reményére utol, ami a főszereplők között kezd kialakulni. Lehet mindez hülyeség, de ha nem akkor megvolt a spoileres részleg. Jó éjt.

Premier: 2007/09/26
Írta: Shonda Rhimes
Rendezte: Michael Grossman, Mark Tinker

Doctor Addison ott hagyja a Seattle Grace kórházat Naomi tanácsára, és inkább a naposabb Los Angeles-i Oceanside Wellness praxisban folytatja pályafutását az ott lévők nagy megdöbbenésére. Az elején persze lesznek nézeteltérések, de a kevés munkaerő, valamint -beteglétszám is igen jelentősen le tudja fogni a kollégákat…

Megjegyzés: Már az elején lefixálnám, hogy nem vagyok Grey’s Anatomy-rajongó. Az első két részt követően abba hagytam. Ha nem csal az emlékezetem, hazánkban tegnap ment le a harmadik évad fináléja, melyet a készítők amolyan Backdoor pilotak szántak. (Tudjátok, ami volt a Knight Rider-remake-nél. Ha bejön, akkor jön a full évados spinoff sorozat, ha nem akkor meg nem.) Mennyire tetszett a nézőknek? …hát most had ne keressem elő a nézettségi számait, de biztos tetszett, ha már az első évadja lepörgött és berendelték a folytatást. GA-fórumokon, viszont pont az ellenkezőjét lehetett olvasni. (Ebből már arra lehet következtetni, hogy csak azért nézték, mert valami nagyot vártak, közben meg nem kapták meg. Van ilyen. Látjátok mennyi múlik a pomozáson..)

Tehát mondhatni, teljesen vakon vágtam bele a spinoff-sorozatba. Van ez így. Nem ez lesz az első és nem ez lesz az utolsó alkalom. Első látásra nem hatott meg. Nem tudom, mivel érveljek mellette. Addison-ról annyit kell tudni, hogy az első évad végén tűnik fel az eredeti sorozatban, ahol egyre több szerepet kap. Hamar belopta magát a nézők szívébe, így nem volt kérdéses: kivel kéne egy új „sikeresnek” ígérkező projektbe belekezdeni.

A sztorit már most látom magam előtt. Egy magánkórház kislétszámban fogadja a betegeket, valamint kislétszámban vesz fel dolgozókat. Ebből már leszűrhetjük: Nem lesz itt semmi élet, viszont a készítők tutira rá mennek majd a szereplők magánéletére. A pilot rész erre remekül példálózott. („Nem a csókod miatt jöttem ide.”) Továbbá már, így első menetben kimutatódott ki-kivel kavarhat a folytatásban. (Három párkapcsolatot rögvest fel lehetne sorolni: Naomi-Sam, Cooper-Violet és Addison-Pete.) Felfoghatnák mindezt spoilernek, viszont annyira kézenfekvő az egész. Írjuk már le az elején? Vagy adjunk neki esélyt a folytatásban? Jó kérdés, de szó sincs Lost-ról! (Mármint kérdés-kérdést szüljön.)

A színészek jók, a zene jó, csak ne lenne annyira elcsépelve az egész sztori. Első látásra nagyon elvan. Kezdésben, Addison kikap egy koraszülést. Kivágja a hepajt, mert nem steril a szoba, nincs megfelelő „szerszám”, amivel belekezdhetne a biztos műtétbe. Már-már szánnom bánom, de még sem. Aztán Naomi-ék egy halott pasi spermáiért küzdenek, viszont a végső döfést a kettyós nő hozta, aki csempelapokat kezdett el számolni. Anyám! Mi lesz még a folytatásban? Addison-on legalább jókat lehet röhögni, de a többieken…

Hazánkban már kapható magyar változatban az RTL Klub műsorán. Jövő héten fogunk mi benneteket emlékeztetni rá, mivel mára sikerült épp rendszer összerakni. A folytatás, persze nyomon követjük. Nem vagyok olyan ember, aki első ránézésből ott hagyna bármit. Kíváncsi leszek, minderről tess hogyan fog vélekedni, de van egy olyan sanda gyanúm: részéről sem fog elmaradni az osztás.

Premier: 2008/6/5
Írta: Mick Garris
Rendezte: Breck Eisner

Négy fiatal feltehetően bűnőző férfi megpróbálja lerövidíteni az utat, hogy bajbajutott társukon segítsenek. Azonban a járatlan út gyorsan a vesztüket okozza, így nincs más választásuk, mint a közeli tanyán menedéket keresni. Itt három gyönyörű, a külvilágtól teljesen elzárt nő tengeti az életét és várja, hogy végre újabb idegenek érkezzenek…

Megjegyzés: Emlékszem éltem-haltam a horror műfajért, de valamikor 15 éves koromban kinőttem belőle. Mostanra pedig odáig sűlyedtem, hogy nem igazán tudnak újat mutatni. Erre Hollywood is rájött, így jobban már a sokkolásra megy rá, ami egy idő utan meg megfekszi a gyomromat. No nem a hatástól, hanem a sok szarakodástól! Nos ezt az érdekes állóvizet kavarta fel anno, a Showtime egyik durva vállalkozása a Masters of Horror. A széria nem volt éppen a legnézettebb, de mégis gyorsan kultikussá vált. Bár ha jobban belegondolok melyik antológia nem vált azzá rövid idő után. 

Kábelen tehát sikeresnek mondható az egykor szebb napokat látott műfaj feltámasztása, amit múlt évben követett az ABC scifi antológiája a Masters of Science Fiction. Országos adón ugye nem szabad már olyan sok mindent, így nem is ütött akkorát, mint remélték. Ezt látszólag az NBC nem vette figyelembe, így gond nélkül berendelték a Fear Itselfet 13 részre. Hogy megérte? Hát azt mindenki döntse el maga!

Ugye az antológia lényege, hogy rövid történeteket dolgozz fel, melyek általában morbid véget érnek. Ebben eddig nem is lenne semmi extra, így általában az egyes részeket nagy nevek jegyzik. Legtöbbször a sztori és a rendező adja el a produkciót, de olykor nagy nevekkel is találkozhatunk. Jelen esetben a nagy név Del Howison lenne, akinek a “The Lost Herd” című novelláját gondolta újra Breck Eisner rendező. Eisner munkássága eddig nem valami makulátlan, hisz a Taken egyetlen epizódja óta csupán csak a Sahara című mozit szállította, ami megy ugye oltári zakó volt. Így szerintem senki sem lepődik meg, ha azt mondom, hogy a sorozatot jelen esetben a tv-s arcok adták el. Bár ez is csak félig igaz, mivel nem valami ismert arcokról van szó.

Nem nehéz felsorolni őket, hisz ha jól számoltam, akkor voltak vagy 6-an az egész filmben. Jeffrey Pierce (The Nine, Charlie Jade), Rachel Miner (Californication), Mircia Monroe (Drive) és Jesse Plemons (Friday Night Lights). És persze ott volt a néma Tara, aki meg mellesleg a legjobb nő volt Michelle Molineux személyében. Igazán kiemelkedő alakítást egyik színész sem tudott felmutatni, inkább csak hozták az elvárt szintet. Plemons egy az egyben FNL lúzer volt, míg Monroe karaktere a szokásos szexualitásra volt kihegyezve. A két főszereplő Miner és Pierce próbálkoztak valami színészi maszlaggal, de csak ennyire futotta. 

Az igazat megvallva viszont itt nem csak a színészeken volt a hangsúly, hanem a történeten is. Országútról letérő, aztán elakadó, majd gyilkos elől meneküló sztorit szerintem mindenki tudna felsorolni vagy tizet. Ebből következőleg mindenki tisztába is van a szabályokkal, vagyis nagy izgalom nem igazán érheti az embert. Ezt meg a gyenge stáb nem igazán tudja fokozni, szóval gyorsan jellegtelenné válik a produkció. Sajnos ez jelen esetben is így történt. Az elején még reménykedtem benne, hogy legalább a feszültség jól lesz generálva, de 10 perc után már ez a remény is szerte foszlott. Hiába, országos tv-ről van szó, ahol nem lehet durvulni. Nem volt trancsírozás, nem volt gyomorforgató jelenet, nem volt kötelező csöcs és nem volt feszültség sem. Sőt, még a rész végi nagy morbid finálé is elmaradt! Ehhez aztán már tényleg tehetség kell! Pedig az antológiáknál a finálé után általában elmélkedni szoktam a látottakon és a konklúzión, de ha itt bő 10 másodpercig tartott mindez, akkor még hazudok is. Nincsmese ez a nyitány el lett kaszálva élből, de sebaj új rész, új rendező, új arcok és új sztori. Hátha jobb lesz! És ne gondolja senki, hogy a széria ettő még rosz lenne. Anno a Tales from the Crypt sem volt makulátlan, ott is minden 5. rész volt emlékezetes és hát dettó ez a séma illik a Masters of Horrora is. Adjuk meg tehát a kötelező esélyt a folytatásnak!

Premier: 2008/6/1
Írta: David Maples
Rendezte: Mark Piznarski

Mary Shannon és Marshall Mann U.S. Marshal-ok, akik fő profilja, hogy vigyázzanak a tanúvédelmi programban résztvevő ártatlanokra és persze a bűnözőkre is. Viszont ahogy lenni szoktt a munka mellett a magánélet is elég rendesen közrejátszik, így Mary élete nem is olyan egyszerű mint elsőre látszik. Közeleg a szülinapja, a barátjávál is érdekesen alakulnak a kapcsolatai, a húga is hazatér, az anyja egy katasztrófa és a tanúvédelmisek közt is akad munka. A nagy kérdés pedig ismételten a szokásos, vajon sikerül neki minden téren bizonyítani?

Megjegyzés: A USA Network nem tökölt és ezen a nyáron is ránk eresztett egy újabb karakterközpontú nyomozós sorozatot. A csatorna sorozatianak többsége ugye már kezd kiöregedni, vagy már ki is öregedett (Monk, The Dead Zone), így egyértelművé vált a vér frissítés. Ami valljuk be elég rendesen kétesélyes is számomra. Sokak szerint hozza a tavalyi évben debütált Burn Notice szintjét, ami megint csak megosztotta a népet. A fullosan karakterközpontú aládumálos nyomozós sorozat, ugyanis vagy bejött az embereknek vagy nem. És hát ez a sors vár az In Plain Sight-ra is, ami kritikailag elég rendesen elmarad az emlegetett Burn Notice-tól.

Alapvetően persze nem lenne rossz a sorozat, hisz valamilyen szinten képes újat mutatni, ami mostanság egyre nehezebb nyomozós berkekben. A tanúvédelmi programban egészen nagy lehetőségek vannak, míg a női hősök egyre inkább előtérbe kerülnek. Gondoljunk csak a Terminátor sorozat sikerére, vagy az előző szezonban ránkzúdított felemás nőcentrikus drámákra. És ami, viszont tényleg üt az a humor, mégpedig nem gyengén. A telefonálos móka, a szexchat vagy éppen a szülinapi ajándékok, mind-mind bitang jó poénok voltak, amiken akár nevetni is lehetett.

És akkor ennyivel ki is merítettük a pozitívumokat. Mert hogy a sorozat inkább a negatív jelzőktől hemzseg. Elsőre itt van mindjárt a főszereplő Mary McCormack (The West Wing), aki piszok messze áll az eyecandy vonulattól és még csak nem is szimpatikus. Jó persze tudom, hogy a karaktere megköveteli ezt a cinikus viselkedést, de akkor is, semmi vonzó nincs benne. Ellenben a társa Fred Weller (Missing Person) igazi cool arc. Egyszerűen árad belőle a lazaság és az egyszerűség, de mégis olyan mintha egyszerű mellékszereplő lenne. Nem más, mint egy karakter, aki mindenhol ott van, de érdembeli dolgot nem csinál. És körülbelül ez mondható el a szereplők többségéről is. A Stant alakító Paul Ben-Victor (John from Cincinnati) pl. biztosan többre is képes lenne, de ugyanezen cipőben jár Nichole Hiltz (The O.C.) is, aki az egyetlen eyecandy, vagy a nyomozó Todd Williams (Tilt).�

A legnagyobb hiba viszont kétségtelenül a történetben van. Lassú, akciómentes és folyamatosan elmélkedő és persze cinikus. Van akinek a gyomra ezt beveszi, de a többségé szerintem nem. És ha ez nem lenne még elég, akkor ott van a bő egy órás játékidő. Egy az egyben hozza az angol sémát, ahol szintén garantált az unalom általában. Kérdem én miért nem lehetett volna ezt megcsinálni 40 percben, pár akció jelenettel és jobb főszereplővel? A logikai bukfenceket meg hanyagoljuk is szépen, mert  hát van belőle bőven. A főszereplő csajról tehát tudjuk, hogy nem eyecandy és nem is akar az lenni. A USA karakterközpontú csatorna meg minden, de akkor minek erőltették azt a tré ágyjelenetet? A másik hasonlóan béna megoldás Nichole Hiltz karakterében lelhető. Minden tiszteletem Hiltz kisasszonyé, hisz tényleg jó nő, de ehhez a húgic szerephez kissé túlkoros. Legalábbis szerintem.

Na és akkor most jönne a nagy kérdés ugye, hogy megbocsájtjuk ezt a hatalmas buktát David Maples creatornak, vagy sem? Az úriember mentségére szóljon, hogy még zöldfülű, de akkor is valamit kezdeni kell ezzel a kuszasággal. Sok a lehetőség, rengeteg a gagyiság és mivel kábelen megy véglegesek a lehetőségek is. A USA ugye nem az az önmagából kiforduló, polgárpukkasztó adó, mint a Showtime, így nagy változások biztosan nem várhatóak. A széria további sors a történeten áll vagy bukik, meg persze a főszereplő fejlődésén. Utóbbira nem sok esélyt látok, szóval kemény munkája lesz az íróknak. Jómagam meg úgy vagyok az egésszel, hogy a folytatás kétesélyes lesz. Vagyis ha van kedvem és időm, akkor kap talán még pár részt, de egyébként meg kuka. Ez van!

Track List:
“Happy Together” by The Turtles
“Mary, Mary” by The Paul Butterfield Blues Band
“Something So Right” by Paul Simon

Pár napja megvolt ugye az NBC be nem rendelt sorozatainak a kivesézése, szóval most jöjjön a FOX. Mint ahogy az Upfronts alatt is mondottam itt is egy az egyben a Buzz érvényesült, d azért itt is van pár olyan sorozat, amit érdemes sajnálni. lássuk hát, miről maradunk le 2008/09-ben!

SITCOM:

• Boldly Going Nowhere: Egy high-concept egykamerás sitcomról lenne szó, ami egy intergalaktikus űrhajó mindennapjairól szól. A kreatori székben Adam Stein (Damages), Charlie Day és  Glenn Howerton (It1s Always Sunny in Phiadelphia). Mid-season sorozat lett volna, 5 scriptet rendeltek be belőle összesen.
• Outnumbered: Szintén egy egykamerás sitcom, egy higgadt családról, amolyan Curb Your Enthusiasm stílusban Malcolm in the Middle szerű dialógusokkal. Egyébként meg remake-ről van szó ismét az angoloktól. A creatori székben az eredeti széria készítői, vagyis Andy Hamilton és Guy Jenkin ül, míg a pilotot Bryan Gordon (Curb Your Enthusiasm) rendezte. Fall Season sorozat lett volna.
• The Pitts: Animációs sorozat egy rövid életű 2003-as FOX sorozatról, ami egy szerencsétlen családról szól.  Mike Scully és Julie Thacker-Scully (Simpsons, Everybody Loves Raymond) jegyezte a sorozatot. Kezdeti státuszban végezte.
• Spaced: Egykamerás sitcom egy fiatal kamu házaspárról, akik kérót akarnak bérelni. Adam Barr (Will and Grace) csücsült a creatori székben, míg a produkció felett McG bábáskodott. A rendező pedig Charles Stone volt. A szereplők közt Federico Dordei, Josh Lawson és Yara Martinez (Vanished) szerepelt. 
• Starting Under: Többkamerás sitcom egy elvált emberről, aki a fiával kezdi újra az életét. A producerek közt Bernie Mac domborított, míg a creator Bruce Helford (George Lopez) volt. A szereplők közt Andrea Parker (Less than Perfect) és persze Bernie Mac domborított.