Bocs, de egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni a FlashForward mellett, melyet félévvel ezelőtti kasza után az elmúlt hetekben újra előkaptam és ledaráltam. Pontosaban az utolsó 5 epizódra tegnap/ma este/éjjel került sor. Osztottam, mert valljuk be, sok kiszámítható dologgal találkozhatunk benne, viszont összességében mégsem sikerült annyira rosszra, mint az sokan állítják. Mondjuk, adnék neki egy 3-3.5/5-öt.

Twitteren volt egy-két kikelés a nézése közben, mert ugye muszáj volt, mert jó irányvonalat vett a sztori, csak éppen mégis üresnek véltem összességében. Ezt az ürességet viszont rá fogom fogni a kaszára, mert tényleg úgy ért véget a sorozat, hogy ebből bármi lehet.

Az már egy másik dolog, hogy egy esetleges második évadot mennyire várnék. Kellőképpen felcsigáztak, tény, viszont szerintem a FlashForward leginkább darálva jöhet be a nézőknek, amikor nem kell hetente várniuk a friss adagra. Teljesen élvezhető volt, jó volt a szórakozásfaktorja. Spoilereket mellőzni szeretném, ezért csak annyit mondanék, hogy a második ájulás ötlete nagyon ötletes volt, viszont a többszörös kisebbet többre tudtam értékelni, de tényleg.

Másrészről, amivel abszolút megvettek, az az 5 torony, amelyből a jelenben már csak egyetlen egy volt jelen. Nagyon tetszett. Jó húzás volt. Rosszakra nem térnék ki, mert felesleges. A high concept kedvelőinek ajánlom. Arra pont jó volt, hogy leültessen a The Event elé, mert muszáj volt egy hasonló témájúval folytatnom az estémet.

Kissé megkésve, de végre csekkoltam a Flash Forward 16. részét is és azt kell, mondjam az ABC über hype sorozata lehet a végére valóban magára talál. Persze hiányosságok egész tárháza van még mindig a sorok közt, az úgynevezett cliffhanger betétek is elég gyakran sántítanak és inkább csak a műbalhét generálják, de ettől függetlenül az innováció tapintható.

A ugye köztudott, hogy a sorozat zabálja a show runnereket, ami egyrészről érthető is, hisz egy nagy költségvetésű high-concept sorozatnak valamilyen szinten tartania kell a színvonalat hétről hétre. Utóbbi sajna itt nem volt meg, sőt sokkal inkább csak most kezdenek alapozni, ami így a félidő után kissé erőltetettnek hat néhol. Marc Guggenheim után februárban David S. Goyer is beadta a kulcsot és visszament a mozis bizniszhez, így a sorozat megint show runner nélkül maradt. A titulust állítólag Jessika Goyer, Lisa Zwerling és Tim Lea örökölte, de javítsatok ki, ha tévedek. A bő 3 hónapos kimaradást pedig az ABC egy klipsóval akarta pótolni, amit követett egy hevenyészett dupla rész, majd az evolúció. Kuszaságnak tűnik igen, de mégis van benne ráció, ugyanis a történet újra kezd egyre érdekesebbé válni.

Egyrészről ott van a főszál, aminél végre meghúzták a határvonalat, és csak arra koncentrálnak. Magyarán végre nincs az a fene sok extra kitekintés és felesleges drámázás, mint ami anno a Heroes 1. évadjában is volt. Nem fut a történet ezer szálon, de az a kevés legalább pereg. A másik fontos változás, hogy jelen esetben a készítők azt sulykolják belénk, hogy a jövő igenis kőbe van vésve. Magyarán mindennemű ellenszegülés végső soron is az áprilisi fejleményeket idézi elő. Ami persze egyfelől jó, az a másik oldalról hatalmas felelőtlenség is, amit sajnos az írók folyton elkövetnek. Gondolok itt Simon történetének a félben hagyására, vagy Aaron Stark lányának a hirtelen kiírására, majd a sebtében szervezett mentőakcióra, vagy ott van még Keiko szenvedése LA-ben, hogy a rákos doki belső vívódásairól ne is beszéljünk. Ezek a szálak sajnos valamilyen szinten 2-3 részenként visszatérnek és kapnak cirka 5-6 percet. Magyarán teljesen alkalmatlanok a high-concept vonulathoz, de hát a színészeket foglalkoztatni kell vagy mi.

És ha már kapkodás, akkor érdemes megemlíteni, hogy lassan az egész repertoált visszahozzák egy hevenyészett jutalomkörre, aminek még mindig nem látom az értelmét. Ugyanúgy, ahogy a 2-3 éves visszatekintéseknek sem, melyek érdemben nem nagyon befolyásolják a látottakat. Most komolyan, Mark köszöntőbeszéde, vagy Dimitri első találkozása a nejével kit érdekelt.

Aztán persze ott van a másik oldal, amikor sorra záporoznak a WTF momentumok. Egészen korrekt kis háttértörténetet gyártottak D. Gibbons-nak és a Szomáliai kísérlenek. Vagy ott van még a 2. áruló kiléte, hogy a titokzatos Jericho-ról ne is beszéljünk. De ahogy mondani szokás ez csak a jéghegy csúcsa. Persze az akció és a WTF mellett van számos feel good momentum is, amikor ugye tudjuk a végkimenetet, de az odáig vezető út még jobban érdekel minket. Igen, itt Lloyd és Olivia közeledésére gondolok, ami szerencsére eddig elkerülte a tipikusa soap elemeket. Ez a szerelmi háromszög sokkal inkább egy furcsán értelmezett noir, mintsem klisé tenger.

A gond viszont sajnos ott van, hogy ettől függetlenül mindig van valami olyan ordas hiba, ami miatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni a javuló tendenciáról. Itt most főleg a hevenyészett és erőltetett cliffhangerek utalok, amik közül csak egy volt, ami ténylegesen ütött is, de értelemszerűen abból sem a következő részre lesz valami. Ezt leszámítva a Flash Forward végre a fejlődés útjára lépett, még akkor is, ha nem tudnám részenként követni. Továbbra is csak darálva érdemes fogyasztani, mert akkor van benne valami maradandó is, azonban részenként igen csak gyorsan a feledésbe merülne. Éppen ezért legközelebb csak a fináléban találkozunk.

Mielőtt rátérünk az eheti részre, ideje megemlékeznünk az előzőről is, amelyet méltatlanul kihagytunk, annak ellenére, hogy az évad egyik legjobban pörgő cselekményét mutatta be. Olyan vallatást láthattunk ugyanis, amelyet még a CTU-s srácok is megirigyeltek volna, hiszen az irodában elkezdődött a nyomozgatás, a belső információkat csöpögtető titokzatos személy ellen. Végül aztán kiderült, hogy nem is egy, hanem kettő tégla van a csapatban, így okkal emlegethettük a WTF-ot ezúttal is a hányattatott sorsú ABC-s újonc kapcsán, amely annak ellenére, hogy kevés nézőt csábít magához és hullámzó teljesítményt nyújt, mégis nézhető darabnak bizonyult az eddigiek során.

A furcsa alcímmel futó felvonás során ezúttal nem láthattuk kedvenc nővérkénket és súlyosan beteg barátjának afférjét, ahogy a tuning iparban szerencsét próbáló Keiko is eltűnt valahol a fekete munkásokat felelősségre vonó testület sűrűjében, ami gond, hiszen ők bizonyultak az évad legnagyobb részében a legszimpatikusabb karaktereknek, míg Benfordék továbbra is játsszák a komolykodó FBI-osok szerepkörét. Ez gond, hiszen még mindig ott bukik meg sokak számára, hogy Mark nem az a világmegmentő karakter, akinek gondolkozás nélkül a kezébe helyeznénk a sorsunkat és életünket. Ami a legfontosabb változás mindezek ellenére, hogy a készítők egy csapásra ugrottak pár hónapot, és március 12-én találtuk magunkat, ami ugyebár egy fontos dátum, és a feszültségszint emelésére az egyik legjobb húzás, ami csak a tarsolyukban lehet.

Amilyen hangzatosan, és flashbackel tálalva érkezik a bevezetés, olyan jó a folytatás is, azonban út közben valahogy leül az egész, és helyenként az érdektelenségbe fullad bele az alapkoncepció, illetve abba, hogy igazán a készítők nem voltak képesek mit kezdeni a sok szereplővel és azok iszonyatos mennyiségű kitekintésével, főleg hogy immár elvitték a flashforwardok ötletét egy teljesen alternatív útra, ami az időutazás egyik formája lehet. Annak ellenére, hogy számos sebből vérzik a sorozat, mégis ütős azt látni, ahogy olyan dolgok történnek meg az emberekkel néhány hónap vagy év elteltével, amikre korábban egy “ilyen soha nem fordulhat elő” mondattal reagálnának, így Noh szépen fokozatosan halad a kaszás, Benford az őt elvileg kilyuggató maszkosok, Olivia pedig egy atomtudós karjai közé. A sorsuk kőbe van vésve?

Az eddigiek alapján a válasz erre a kérdésre egy egyértelmű igen, hiszen eddig egyikőjük sem képes megakadályozni az elkerülhetetlent, lassacskán Aaron, azaz a széria szakállas Ramboja is halad Afganisztánba, hogy megmentse lányát, aki bizonyos okokból csak úgy nem tudna elszaladni fogvatartói közül. Irónikusan is felfoghatjuk, hogy amennyire Mark ellenszenves, annyira tenyérbe mászó képpel rendelkezik Dyson Frost, aki bizony minden valószínűség szerint elpusztítja majd a világot, ha rajta múlik.

Ezen a ponton kissé elkeserítő volt látni, hogy annak ellenére, hogy a sorozat halad a célja, azaz a kitekintések végső dátuma felé nagy erőkkel, mégse fogja megkapni a második évados berendelését, hiszen amellett, hogy olyan hangulatos elemekkel spékelik meg a készítők a prológusokat, mint a korábban beavatott, első munkanapjukat töltő újoncok, nem képesek túllépni a sorozat gyerekes hibáin, így kihagyják azt a ziccert, amit talán még a Lostnál is jobban kínálna a Flash Forward. Ez pedig az emberi tényező! Korábban olyan szépen előadták, hogy mostantól mindenki próféta, a világnak össze kell tartania, csak úgy élhetjük túl a katasztrófát, és kerülhetjük el a második globális eseményt, ami annak idején azért szépen ábrázolva volt a pilotban, és borultunk hanyatt székkel, monitorral együtt. Azóta nagyot változott a világ.

És sajnos nem a javára, így az előzőekben látott javuló tendencia után ez körülbelül egy közepes szintet ütött meg, az 5/10-es értékelés jár az epizódnak, és reménykedhetünk benne, hogy Borsiczkyék ismét rátalálnak arra az útra, amelyre a visszatérő duplarész során már rátaláltak egyszer. Addig is talán nem kell majd megint olyan érdektelen részt látnunk mint ez is volt, ugyanis a Noh-s túszejtő drámán kívül nem igazán volt képes feljebb csavarni az ember vérnyomását. Inkább szomorú volt az eheti epizód, ahogy Mark is kesereghet felesége elvesztése miatt, ugyanis a világtörténelem során először a badasst legyőzte egy kocka. Ez azért mindenképpen elgondolkoztató momentum.

Lassan annak is eljön az ideje, hogy elővegyük a frissen megjelent könyvverziót, hiszen elvileg minden műfajt tekintve az eredeti mű a legütősebb, az adaptációk pedig többnyire silány utánzatok. Ennek késleltetése persze függ a sorozat élethosszától is, ugyanis ha elkaszálják, bizony hiányérzetünk támadhat majd, amit csak a nyomtatott alkotással lehet majd pótolni. Ez persze még a jövő kérdése…vagy emléke.

Sokszor említettük már, de tényként kezelhető, hogy bizony a Flash Forward sem a régi már, és ezt a jó értelemben mondhatjuk ezúttal. A cselekmény felpörgött, a színészek egyre inkább elmélyednek saját karakterük rejtelmeiben, nekünk pedig nincs más dolgunk, minthogy becsatoljuk az övünket és együtt rázkódjunk a modern próféták kalandjaival. Költői tájak és CGI-s robbantások jellemezték a Better Angels alcímmel futó epizódot, amelynek láttán bizony sokan tettük le a hajunkat és mondhattuk azt, bizony ezt vártuk Borsiczkyéktól, azonban sajnos könnyen megeshet, hogy túl későn jött a megváltás, a kasza pedig elkerülhetetlen, főleg a folyamatosan távozó színészeknek köszönhetően.

“Mark Benford is dead.”

Ott hagytuk ugyebár legutóbb abba a cselekmény feldolgozását, hogy a mára talán kevésbé unszimpatikus Benford elhatározta, hogy kideríti, mit is látott lánya a kitekintésében, legjobb pajtását, Noh ügynököt pedig elküldte az FBI, hogy utánajárjon egy szedett-vedett osztag élén, hogy mi is az, amit annyira rejtegetnek a sivatag közepén, ahol még a jegesmedvék sem járnak. Abszolút átlagos résznek indult az eheti epizód is, azonban ahogy a készítők néhány perc leforgása alatt felpörgették az eseményeket, egyszerűen bámulatos, legalábbis a manapság futó akciósorozatok színvonalához viszonyítva mindenképpen. Egy rövid túszdrámának is tanúi lehettünk, így minden adott volt a jó szórakozáshoz, amit az íróstáb ezúttal tálcán kínált nekünk, ennek fényében pedig örülhetünk, hogy David Goyer, azaz a széria egyik atyja távozott a produkció közeléből.

Ezúttal is kaptunk egy mellékszálat, amely Benford lányának kitekintésében merült ki, a “D. Gibbons is a bad man” kijelentés pedig új értelmet kapott, hiszen nem gyengén hidegrázós élmény volt megismerni a kis Charlie látomásának részleteit, amik számos későbbi kérdést vetnek fel. Úgy tűnik tehát, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát, illetve sokan halhatnak még meg, attól függetlenül hogy látják-e végüket a kérdéses jövőbéli napon. A cselekmény legfontosabb történései ezúttal a puskaropogástól zajos Szomáliában zajlottak, ahol Simonék próbálták kideríteni, hogyan és miért telepítették a helyszínre már évekkel ezelőtt oda azokat a fúrótoronynak látszó, mégis sokkal sötétebb titkokat rejtő létesítményeket. A 666-os szám, amelyet egy titokzatos alak festett rá, szintén nem éppen arról tanúskodott, hogy a Mennyország kapuja várja hőseinket, mindenesetre némi drámázás után el is jutottak oda, hogy a helyi gerillavezér segítségével feltárják a rejtélyt és végre pontot tegyenek az ügy végére.

Az újabb flashforwardok mellett fény derült arra, hogy milyen szintre is hozta fel Gibbons a kísérleteit annak idején, így kíváncsian várhatjuk, hogy milyen csavarokat lesznek még képesek a készítők elrejteni a sorozatban, hiszen az a bizonyos nap egyre közeledik, Benford pedig immár egyre többet hajtogatja, hogy ha nem tesznek valamit, elkerülhetetlen egy újabb globális ájulás bekövetkezése. A remek történet mellett ezúttal festői tájakban gyönyörködhettünk, ugyanis a sivatag bizony nem nyújtott rossz összképet, a fénnyel való játék pedig egyenesen szemkápráztató volt, legalábbis azoknak, akik képesek észrevenni a vizuális elemekkel való magas szintű játék megvalósítását. Az eyecandy faktor is igen erős a mai napig a Jövő emlékeiben, erről pedig többek közt a kórházban dolgozó, Peyton List gondoskodik, hiszen ebben az epizódban is ragyogóan festett.

Robbantásokban gazdag felvonást láthattunk tehát, és ismét bebizonyosodott, hogy a jövőt meg lehet változtatni, a lényeg azonban, ami a 8/10-es értékre kerekítette fel a Flash Forward legújabb részének értékelését a nagyszerű, idézhető dumák mellett a záróakkord volt. Talán csupán a Lostban láthatunk néhanapján ehhez hasonló cliffhangert, ami előhozza bennünk azt a klasszikus WTF érzést, amit egy film például sosem lesz képes kiváltani, de ezért is nézünk tévét. A várakozás megkezdődhet ismét és reménykedhetünk benne, hogy azt a bizonyos utolsó jelenetet jobban kibontják majd a készítők, hiszen miután feltápászkodhattunk a földről és visszaraktuk állunkat, protézisünket és egyéb mobil tartozékunkat, ezernyi gondolattal és kérdéssel nyúlhattunk az elrepült távirányító után.

Hosszú szünet után tért vissza a Flash Forward, hiszen hosszú hónapokig maradtunk az ABC újonca nélkül, ez azonban szerencsére nem érződött a visszatérésen, a duplarész ugyanis remekül sikeredett, így pedig izgatottan várhattuk a folytatást. Sajnos a Blowback című epizód nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ennek tükrében pedig kijelenthető, hogy gyakran bizony az előzetesek csúnyán megtréfálhatják az embert. A héten levetített történet ugyanis meglepő módon egy, a korábbi cselekményben inkább mellékszereplőnek nevezhető karakter, Aaron köré épült, aki alkoholfüggősége és kedélybeteg lánya mellett még a Jericho elnevezésű társasággal is szembekerült.

“It’s always better to beg for forgiveness, than ask for permission.”

Szerencsére azonban egy veteránt nem győzhet le akárki, így pedig véres harcba indult a sorozat új badass karaktere, hogy legyőzze a világot. Természetesen némi előképet is kaptunk a készítőktől, ugyanis a flashbackek garmadája gondoskodott arról, hogy átérezhessük, milyen is az, amikor egy szülőt két rendkívül hivatalosan felöltözött katona értesít gyermeke haláláról. Kissé csapkodó volt ez a kivitelezés, amit a készítők végül ennek a résznek kiötlöttek, mégis valahol érthető, hogy az emberi oldalra jobban koncentrálva próbálják előadni a történéseket, így megerősítve minket a karakterek motivációiról. Ennek köszönhetően legalább a jelenlegi főhős sem tűnt annyira eszementnek, amikor egymaga indult harcba lánya, és saját jövője megmentéséért, kerüljön amibe kerül.

A főszál tehát nagyjából ennyit fog össze, az ex-alkoholista elindul sarját megkeresni és ahogy az epizód előre is vetíti, hosszú és megpróbáltató nomád életmódot kell majd Aaronnak folytatnia, míg valahol a Közel-Keleten végül rátalál lányára, akit egyébként a szakavatott tévénézők a Supernatural negyedik évadából ismerhetnek, mint a butított Ruby. Természetesen a hosszú kalandnak egyszer vége lesz, a megoldás pedig ott van Stark kitekintésében, így tehát nem azon kell görcsölnünk, eljut-e céljáig, inkább az foglalkoztathat minket, hogy vajon hogyan, és hány hulla fölött átlépve fogja elérni végső állomását. Nagyjából ez foglalkoztathatja Noh ügynököt is, aki azonban tudja, hogy ez a bizonyos állomás a halál lesz, azonban makacs ember lévén nem hajlandó beletörődni sorsába, a jövő ugyanis nincs kőbe vésve. A Hősökben legalábbis, Hirónak köszönhetően.

A nyomozás tehát még mindig folyik, nem is egy, hanem két mellékszálon, ugyanis amellett hogy Demetri asszonykája hajlandó akár terroristákkal is lepaktálni szent célja érdekében, kedvenc detektívünk is folytatja felderítő hadjáratát, ugyanis Benfordot nem egy élet, hanem 6 milliárd foglalkoztatja. A múlt héten látott frenetikus részekben bebizonyosodott, hogy elkerülhetetlen egy újabb tömeges ájulás, így pedig minden valószínűség szerint néhány részen keresztül elszöszölnek majd azzal hőseink, hogy kiderítsék, hogyan akadályozhatják meg D. Gibbonst és az ismertnek vélt ellenség ördögi tervét. Szerencsére jelen esetben nem tart olyan sokáig kibogozni az egyes rejtélyeket, mint a Lostban, így néhány választ már kaptunk a készítőktől, persze azt is bele kell kalkulálnunk, hogy több mint biztosan nem éri majd meg a Flash Forward a hat évadnyi játékidőt.

Érdekes kérdések keringhetnek a koponyánkban a folytatást illetően, ugyanis komoly dilemma lehet, hogyan is oldják meg a készítők a “megváltoztatható-e a jövő” problémát, hiszen legyen a válasz pozitív vagy negatív, a végkicsengés tulajdonképpen attól függhet, hogyan is tálalják az egészet. Jelenleg ugyanis két út áll a sorozat előtt: az egyik az, hogy csalódást keltő második félidő után egy semmitmondó fináléval búcsúzik a Flash Forward és az átlagnéző pár hónap után elfelejti, a másik pedig hogy a duplarész által felvázolt színvonalat folytatva, egy rövid de ütős szériára emlékezhetünk majd. A realitások talaján maradva a folytatásra egyelőre nincs esély, így kicsiben kell gondolkoznunk.

Összességében tehát a rész egy nagyon erős 6/10-es értéket ütött meg, ez pedig annak köszönhető, hogy a csupa nagybetűs hangulat bizony jelen volt a Flash Forward eheti részében, tekintve hogy a drámai vonalat ismét elég tetszetősen spékelték meg némi akcióval, így pedig még mindig a bőven nézhető kategóriába tartozik a széria, hiszen nem rég láttunk angol részről is hasonló próbálkozást, azonban a Paradox még ezt a szintet sem tudta megütni. Érdekes kérdés, hogyan zárják majd le az évadot a készítők, nekem azonban mindig kellemes emlék lesz a sorozat, még akkor is ha sokak szerint az év csalódása, azonban ennek a maszlagnak nem mindig érdemes hinni, tekintve hogyha a kritikusok felhergelik magukat egy produkció ellen, nincs az az isten, hogy leszálljanak róla és elismerjék, ha végre a jónak mondható ösvényen kezd el haladni.

Duplarésszel tért vissza az ABC új sikersorozatnak szánt üdvöskéje, a Jövő emlékei, azonban az eddig kevésbé dicsőséges bevezetést igencsak sötét fellegek által övezett folytatás követte. Persze nem a Revelation Zero: Part 1 és 2 színvonaláról beszélek itt, hanem inkább a nézettségről, amelyet elnézve minden valószínűség szerint a nézőközönség legjava egyszerűen elfelejtette, vagy szimplán nem érdekelte a misztikus, nyomozós sorozat visszatérése, így elszomorító számokat produkált a show, ami igencsak furcsa, tekintve hogy egy felvezető epizódot is lejátszott a csatorna a múltbéli emlékek felelevenítésére. Így tehát szinte biztos, hogy nem lesz hosszú életű a műsor, azonban annak a kevés embernek, aki odavan a produkcióért meg kell becsülnie a sorozatot, még ha napjaink egyik legalulértékeltebb folytatásos művéről beszélünk is.

A történet tehát kellő kifejtést kapott az eddigiek során, most már csupán az volt a készítők feladata, hogy némi magyarázattal is szolgáljanak nekünk, ugyanis ha a showt elkaszálják, akkor nem marad más nekik, minthogy ebben a rövidke időszakban gazdálkodjanak azzal, amijük van. A látványeffekteket tekintve kijelenthetjük, hogy bizony nem szűkölködnek a szégyentelen anyagiakban, hiszen frenetikus, nem kevés pénzbe kerülő légifelvételekkel és a városok pusztulását eddig nem látott kameraszögekből bemutatott vízióval kezdett a duplarész. A több mint öt perces jelentsor szerencsére kapott némi felvezetést, és narrációt is, ennek köszönhetően pedig akár hidegrázást is okozhattak a látottak.

Így egy fontosabbnak nevezhető mellékszállal gazdagodtunk, a némi filozófikus töltettel rendelkező felvezetést pedig felváltotta némi holtidő után a már korábban megismert nyomozós szál, szerencsére azonban ez kicsit sem volt zavaró, tekintve hogy komoly cliffhanger zárta a tizedik részt, amelyet szintén kiveséztünk, így akár vissza is olvasható. Mindenesetre egy izgalmas rablási jelenet tette érdekfeszítővé a folytatást, valamint pozitívumként fogható fel, hogy ezúttal a jelenben éltek a szereplők, így csupán a főhős, a világmegmentő, ámbár alkoholista hajlamokkal megáldott Benford nyomozó kitekintése vált világosabbá, ugyanis egy pszichológusnak köszönhetően némileg világosodott az összkép már az első rész cselekménye közben is, azonban természetesen senkinek nem tetszett, amit látott és hallott. Maszkos gonosztevők, vallási fanatikusok és nagyszerű narrálás kísérte az első felvonást, így bátran kijelenthettük, hogy javuló tendenciát mutatott fel a széria, és azoknak is komolyan ajánlott, akik mára elkaszálták.

A Part 1 tehát nagyjából a 7-es pontszám környékén mozgott, ugyanis végig sikerülhetett a készítőknek a nézőközönség figyelmét a stagnáló szint fölött tartania, és ez egy nyomozós történetnél bizony elég komoly tettnek számít. Míg az első rész egy komoly felismeréssel zárult, addig a folytatás egészen más vonalat vett fel, ugyanis tulajdonképpen az eddig mellékszereplőként funkcionáló Simon kapott komolyabb hangsúlyt, ezzel pedig bebizonyosodott, hogy bizony Dominic Monaghan korántsem felejtett el színészkedni, így az abszolút az ő karakterére épülő 12. rész képes volt a megújulásra, ennek köszönhetően pedig akár egy külön filmként is kezelhetnénk ezt a visszatérést, ugyanis annyira jól bevált eszközöket használtak fel Borsicky-ék, hogy ezt az előadást fatális hiba lett volna elrontani.

A folytatásban így többek közt megismerkedhettünk Simon múltjával, kitekintésének körülményeivel, illetve azzal is, hogy kik okozták az ájulásokat. Persze mellékszál nélkül ez az epizód sem működhetett volna, ennek köszönhetően pedig a rendkívül komolyan eyecandy pozícióban mozgó Nicole, alias Peyton List őrült anyja is okosított minket egy keveset, míg a fiatalabb Fiennes megmentette a világot. Egyébként a pozitívumok listáját bővítve nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy a főhős is visszavett modorosnak tűnő stílusából, így pedig az eddig kissé ellenségesen és akaratán kívül unszimpatikusan viselkedő Benford képes volt némi értékelhető teljesítményt letenni az asztalra.

Az eddigiek során sokan sérelmezték, hogy túlzottan bonyolult, és összefüggő a cselekmény, ami tönkreteszi a produkció élvezhetőségét, az emberek pedig a Hősökhöz hasonló egyszerűsítésérét könyörögtek, aztán pedig valószínűleg amikor nem kapták meg azt, inkább kikapcsolták a tévét, tudat alatt tisztában azzal, hogy ennek hatása nem más lesz, mint a kasza. A külföldi kritikusok tetszését is elnyerte a félévad utáni visszatérés, így ideje lenne valakinek bekopogtatni az amerikai kunyhókba, hogy ennek a műsornak bizony keresnivalója van a piacon. Többek közt ezért is dühítő, hogy elsősorban a tengerentúli nézőktől teszik függővé egy-egy sorozat sorsát, valamint a pénznek rendelnek alá mindent, holott a televíziózásnak és a showbiznisz minden ágának a szórakoztatásról kellene szólnia. A csatornák szemszögéből persze ez egy teljesen más mese.

Összességében tehát a két rész a 8/10-es értékelés környékén mozog, ugyanis a Flash Forward végre képes volt arra, amit a korábban tapasztaltak során csak helyenként tudtak megvalósítani, azaz az emberségre alapozó jeleneteket okosan vegyítették az akciózással, ennek köszönhetően pedig fogyasztható visszatérést valósítottak meg, persze a sikeres jövőhöz kellenek azok a bizonyos nézettségi értékek is.

Lehet, bennem van a hiba, de nagyon nem értem mi a fenét eszik a jónép ennyire a FlashForward-ban? Egyszerűen teljesen sablonos, kiszámítható és persze hatásvadász. Én igazából az eddigi 10 részt csak natúrban végig ültem és kész. Holott mindenki csak a WTF jelenetek armadájáról áradozik. Na, most akkor mi van?

Kezdjük mindjárt azzal a nevesen egyszerű ténnyel, hogy még igenis szükség van „high-concept” sorozatokra! Van a műfajban bőven potenciál, amit persze az írók nem feltétlenül használnak ki. Ez igaz a FlashForward-ra is, hisz lehetőségek egész tárháza van benne, de valahogy mégsem azt kapjuk, mint amit végig sugalltak nekünk. És ebben a legnagyobb ludas egyértelműen az íróstáb.

Merthogy a szereplők tényleg odatették magukat, még ha a szebb napokat látott Fines művészúr néha túldramatizálja is a szerepét. A zene is korrekt, akárcsak a megvalósítás, bár mondjuk technikailag az ABC sorozatok többsége mindig hibátlan volt. Szóval maradtak az írók, akikre az a lelkes feladat várt, hogy egy regény alapjait álmodják tovább. Ez általában menni is szokott, de itt valamiért igen csak döcögősen mennek a dolgok.

Gondoljunk csak a folyamatos időhúzásra, a Benford család esetében, vagy ott van végig Dem halála is a levegőben. Aztán hirtelen jön egy fordulat és minden kap egy lebutított magyarázatot, merthogy a nézők igénylik a válaszokat. Igen ám, de nem az ilyen válaszokat! Egye fene, ezen még túltettem magam, hisz minden válasz mellé egy újabb kérdés jár ebben a műfajban. De hogy a legnagyobb kérdést megválaszolják a 10. részben azért az kissé vicces. Kiderült ugyanis, hogy az ájulásért kik a felelősek. A legnagyobb vicc persze az, hogy közben végig másra terelik a gyanút, szóval az írók egyszerűen csináltak maguknak egy kiskaput. Most komolyan, ki veszi azt be, hogy Benfordot leszerelték, Dr. Campos meg beállt az FBI-hoz?

Persze akad még itt bőven logikai bukfenc is, ellenben azt el kell ismerni, hogy a tempóval nincs semmi gond. A kezdeti kikacsingatások teljesen eltűntek, ami egy részről persze rossz, hisz a doki már végre megtalálhatná a japán csajt, de legalább nincs üres menet. Érzésem szerint viszont ez nem tarthat sokáig, mivel lassan minden kitekintés a helyére kerül, vagyis be kell hozni a többieket is a képbe. Talán pont erre volt egy jó próbálkozás Gabrielle Union karakterének a teljes bemutatása. Persze ez is kérdések hadát vetheti fel, de inkább csak egy amolyan nesze semmi fogdmeg jól motívum volt.

És mit hoz akkor a jövő? A készítők mindenféle WTF momentumot ígértek, ami persze valamilyen szinten be is jött, de ez még továbbra sem az, aminek lennie kellene. Az egyetlen esély, ha az írók megemberelik magukat és a szanaszét szórt infókat képesek egy életképes összeesküvés köré húzni. Ugye a Fringe esetében hibátlanul működik a sablon 5-6 részenként. Itt viszont 10 rész alatt nem volt semmi ilyen! Az évad fele ugye már lement, reménykedni persze lehet, de érzésem szerint itt az első pofán csapás majd csak a szezon végére lesz meg. Addig meg marad az értelmetlen hype és a darálás, amitől ez a sorozat egyelőre csak egy szép nagy és persze drága közepes csak.

A Mark-Demetri páros feletteseik határozott tiltása ellenére Hong Kongba utazik, hogy végre kiderítsenek valamit Noh rejtélyes, három golyó általi halálának körülményeiről. A titokzatos, érces hangú nő utáni kutakodás reménytelennek tűnik, amikor azonban váratlan, kontrollálhatatlan dominó effektus kezdődik el, ugyanis Simon és Lloyd váratlanul a sajtó elé állnak és tájékoztatják a nagyközönséget a világot érintő globális katasztrófa hátteréről. Általános felháborodás lesz úrrá az embereken, hiszen megvan a bűnbak, már csak a kötelet kell hozni az akasztáshoz.

Noh felesége eközben továbbra is próbálja kideríteni kitekintésének megoldását, annak értelmezési módját, illetve férje jövőjét. Vele párhuzamosan a rebellis ügynökök is folytatják a nyomozást, ugyanis a leginkább árnyhoz hasonlítható démon egyre közelebb kerül hozzájuk. Ezen a ponton nagyot alakítanak a készítők, hiszen újabb nem várt részleteket közölnek velünk, melyek még inkább megcsavarják a cselekményt és a lehetséges végkifejletet. Benford neje és Simcoe pedig egyre közelebb kerül egymáshoz, a kérdés pedig még mindig a levegőben lebeg, megváltoztathatjuk saját sorsunkat?

Erre egyelőre nem érkezik válasz, azonban újabb érdekes felvetésről tájékozódunk, mely a párhuzamos dimenziók és a lehetséges jövőképek és következmények sorát taglalja. Ezt a motívumot vizsgálva óriási piros pontot érdemelnek a készítők, hiszen az új információk, érdekességek kivétel nélkül nagyot tudnak lendíteni egy-egy sztori befejezésén. Nem is beszélve az óriási cliffhangerről és megdöbbentő történésekről, melyek az epizód végén csapnak arcon bennünket.

Talán mondani sem kell, hogy a Flash Forward is téli szünetre vonul, mégpedig nem is rövidre, hiszen csupán márciusban köszönthetjük újra kedvenceinket a televíziók képernyőin. Ezen persze nem kell aggódni, hiszen az AXN továbbra is rendületlenül vetíti az eddigi történéseket, így érdemes őket feleleveníteni. Nagy előrelépés ugyanis a félidei résznél, hogy végre megkapjuk a feszültség mellé azt az izgalmat, amit eddig is elvárhattunk Goyeréktől. Az előző epizódokban megtapasztalhattuk, milyen is az igazi emberség, ha a reményeink megvalósulnak, vagy egy csapásra semmivé válnak.

A Jövő emlékei tehát a V-vel ellentétben úgy tűnik, végre kissé megtalálta magát, így megújult lendülettel vághatunk majd neki az évad második felének és imádkozhatunk az esetleges folytatásért. Persze nem feledkezhetünk el a könyvről sem, amit én személy szerint a széria befejezése után azonnal be fogok szerezni. Addig természetesen ez a tiltott dolgokról vezetett listám legtetején lapul, hiszen nem lenne jó előre lelőni a poénokat. Mindenesetre a 10. epizód csont nélkül bezsebelte a 8/10-es értékelést, mivel mintapéldáját láthattuk a Flash Forward megújulásának.

Lassan a végéhez ér az őszi premier. A készítőknek illő lenne összekapniuk magukat, mert a rosszfiúkat be kell hozni a képbe. (Ha mindez a midseason fináléig nem fog összejönni, akkor részemről kaszálni fogom. Legyen már mennyire ütős a folytatás, mert határt kell szabni, nincs mese.) Számomra a múlt heti epizód felemásra sikerült. Erősnek cseppet se mondanám, inkább light-osnak. A helyes szavak rá: alkotgattak valamicskét.

Ezt éreztem a 1×08-as résznél. Behozták a rosszfiúkat. YEAH! Egyik felem ujjong. Végre a Lost-os Charlie szerephez jutott. Nem csak egy-két jelenetben láttuk viszont, amikor a „süllyedő hajóról” (=metafora akar lenni) készültek felvételek. Bejön a képbe és mutatkozik emberek előtt. Jó is kisülhet belőle. Ki is sül. Egy pókerverseny. Melynek tétje hallgatás vagy 15 perc hírnév, merthogy az egyik fél azt akarja, hogy derüljön mindenre fény, míg a másik, hogy ne. Épeszű emberek könnyedén eldöntenék, de ezek nem normálisak. Arra akarok kilyukadni, hogy Dominic Monaghan zseniálisan alakítja a kiszámíthatatlan örült szerepét. Mindenre képes lenne. Látszik rajta az elszántság. Ezt pont rászabták.

Ha már rosszfiúk. Unom, hogy állandóan egy WTF-pillanattal akarják berántani a következő részre is a nézőket. Ez piszokság. Nem egyszer előfordult ezt. Mindig dobnak valamit a végére, amolyan Lost-stílusba, ami felkelti az érdeklődését az embernek. Most ott voltak a gyűrűk és a rejtélyes kövér bácsi, aki nagyon gonosznak akart tűnni. Még idézetekkel is dobálózott, mert igazán művelt rosszfiúról van szó.

Igazából nehéz törölni a leghypeoltabb sorozatot. Hiába volt átlagos a mostani epizód, semmi értelmét nem látom a folytatásnak, de azért folytatni fogom, mert kell. Hiányozna. Ellenben részünkről a hypeot megvonom. Felesleges időpocsékolás, hiszen döglött ez a koncepció, amit WTF-okkal akarnak életre kelteni. Az egyszerű nézőnek olyan sorozatok kellenek, mint a CSI. Legyen 42 perc alatt vége, valami átívelő szál, aztán kész. Ne kelljen a fejét törni vagy figyelni a főcímre, ahol egyébként jövő képeket dugnak el. Komolyan. Indítsák be a sztorit, mert pipa leszek.

Végére a hét kérdése: Most akkor meg tudják változtatni a jövőjüket vagy pont azért látják azt, amit látnak, mert próbálkoztak és ezáltal változtatták meg?

Premier: 2009/11/12
Írta: Barbara Nance
Rendezte: Marc Guggenheim
Nézettség: 8.28 millió (2.6, #9)

Magánéleti dolgokra hivatkozva kissé eltűntem a sorozatos palettáról, de ez látszólag nem is érződött egy cseppet sem, hisz Kanyecc és új guru társunk RaulReal gond nélkül húzták az igát. Bennem meg csak érlelődött a visszatérés gondolata, de csak volt mindig valami fontosabb. Hagyjuk is, inkább térjünk rögvest a tárgyra, mint a globális hisztériát kiváltó Flash Forward-ra, ami reményeim szerint egy méltó ok a visszatérésre. Legalábbis ezt gondoltam!

Merthogy a Flash forward összességében nem több mint egy tipikusan jól megtámogatott ABC dráma, ami arra hivatott, hogy átvegye a hamarosan leköszönő Lost helyét a trónon. Szerintem ezzel mindent el is mondtam, merthogy ez a Pilot egyszerűen csapnivaló volt. Egyszerűen nem is értem, hogy miképpen lehet még ezt az „Abrams stílusú maszlagot” ennyi évvel a Lost premierje után eladni? Gondolom mindenkinek leesett a tantusz, hogy nem tartozom a hypeolt sorozatok népes táborába jelenleg!

Szóval van nekünk egy kanadai sci-fi írónk, aki lehet ismert a szakmában, vagy éppen ismeretlen erre felénk, de úgy is csak Robert J. Sawyer-nek hívják, akinek a regényét adoptálta pár nevesebb arc. Gondolok itt a David S. Goyer-re, aki íróként már isten se tudja hányszor emelkedett a magasba, míg rendezőként egyfolytában csak a poklot járja. És ebben az az igazság, hogy Brannon Braga is a segítőtársa. A magyar kitérőt meg inkább jegeljük akárcsak a történetet, amiről a többiek már úgy is beszámoltak!

A lényeg, hogy pár nagy arc megfilmesített egy nagy regényt, leszerződtettek mellé egy nagy nevet, aki jelen esetben Joseph Finnes és megtámogatták egy jókora marketing hadjárattal, amit már valóban nagy emberek csináltak és hoppá, kész is a csoda. Csak nem nekem! Cold open ide vagy oda, de ez a Pilot igen csak ingerszegény volt minden téren. A karakterek sekélyesek és egyszerűen esélyt sem adtak rá a készítők, hogy megkedveljük őket. A történet is roppant gyenge, az meg már csak a közröhej, hogy tele van logikai bukfencekkel. Kezdjük mindjárt azzal, hogy nem mondják ki, hogy a jövőt látták, megy is a nagy elmélkedés, aztán egyszer csak a tv-ben megy az interjú valami tudóssal, aki már alá is tudományosan alá is támasztja a történteket. Durr, egy pofon! Aztán mi van azokkal, aki nem álmodnak? Mindenki halott lesz? Nevetséges! Rengeteg logikai komponens hiányzik az elméletből, de a legnagyobb vicc, hogy nincs teljes jövőképe senkinek. Ergo az írók fenntartják a változtatás jogát vagy mi?

Nincs mese ez egy újabb langyosnak is igen csak nehezen nevezhető lábvíz, amit az ABC még a Lost idején engedett a kádba. A metódus persze azóta még mindig működik, de a hatásfok már cseppet sem olyan lehengerlő, mint rég. És itt nem a gagyi CGI betétekre gondolok, holott anno a Lost durvábbakkal nyitott, de mindegy is. A lényeg az, hogy az ABC lassan megint nyeregben érezheti magát, hisz a nézettség eddig korrekt, a hype hatalmas és a nemzetközi értékesítések is sok zsét fialnak. De ettől függetlenül ez piszok messze volt minden érdemleges kategóriától. Jöhetnek a kövek!

Premier: 2009/9/24
Írta: David S. Goyer, Brannon Braga, Dawn Prestwich
Rendezte: David S. Goyer
Nézettség: 12,46 millió

Hol is kezdjem. A pilot epizód után jól döntöttem, amikor félre tettem. Igazából a tegnapi V-epizód vett rá, hogy újra „levegyem” a polcról, mert különben maradt volna ott az őszi fináléig. A leghypeoltabb sorozatokkal vagyok a legelégedetlenebb. Túl magasra teszem a lécet a kampányukat látván, amit jól teszek. Ha ennyi pénzt beleölnek, akkor az embernek elvárásai vannak. Ne legyen hullámozó a sztorivonal. Ne legyen untatott egyetlen rész se. A FlashForward-ról kialakított véleményem cseppet se változott. Hiába a jókora hype, ez csak egy átlagos újonc, amit megpróbálnak felfújni, de a végkimenetele hasonló lesz a Lost-éhoz. (A nézők a sok kavarást követően elpártolnak mellőle.)

Vannak jó dolgok az FF körül. Ne értsetek félre. Kezdjünk az apróságokkal. Az ABC remekül kampányol. Le se tagadhatjuk, mert amilyen webes oldalak feltűnnek a sorozatban, azok a valóéletben is vannak és letéznek. (Az már csak egy másik dolog, hogy néha a domaint foglalják le, amire egy átirányítást tesznek, de legalább lefoglalják.) (Számomra) legutóbbi részben az alreadyghosts.com tűnt fel. Ezt az oldalt ugyebár azoknak hozták létre, akik nem láttak semmit se a jövő képükbe. No, de ne haladjunk ennyire előre.

Az 1×02-es epizód volt az, amin bealudtam. Máig se értem, hogyan sikerült ezt összehoznom, de sikerült. Az eleje jól is indulhatott volna. Ugyebár a gyerekek a játszótéren vannak. Mindenki fekszik és 2 perc 17 sec után felkelnek, majd kérdik „What did you see?” Az ember fejében két dolog fogalmazódik meg hirtelenjében: 1) Láthatunk egy újabb visszatekintést, csak éppen más szemszögből. 2) Újra megtörtént az ájulásosdi. – Aztán hirtelen megkapjuk a választ. No, erre a részletre mondtam, hogy rendben van, aztán hirtelen elkezdett a lejtőn lefelé csúszni az egész. A nyomozást uncsinak véltem, mert amiről szólt – azt lényegében – láthattuk a pilot utolsó perceiben. Előrébb a 7. rész táján se jártak a rejtélyes férfivel. A kérdések halmozódnak, a válaszok ritkulnak.

Aztán az 1×03-as részben történt egy kis előre lépés. Végre elhitették velünk, hogy ez az egész tényleg globális méretű. A főhősünket elküldték Németországba, mert az egyik börtönben lévő nácinak válaszai voltak. Ez volt legjobb dolog, amit belevihettek az egészbe. Végre! Tényleg jól esett látni, hogyan civakodnak a németek és az amerikaiak egymással. Itt terebélyesedik ki az a rész, amivel veszettül lekötöttek: a varjak tömeges pusztulása. Anyám borogass. Ez mekkora. Nem is érdekel engem az, hogy közel 20 millió ember halt meg. Had haljon, de ezzel a történettel megfogtak. Valamilyen szinten misztikus. A szál kifejtése pedig – mondhatni – a mennybe emelte az egészet. Miért kell állandóan az amerikaiakat mutatni, ha egy ’91-es eltitkolt dologgal veszettül el tudják gondolkoztatni a nézőket. Most történt volna meg másodjára? Ezzel a kérdéssel sikerült rávenniük a folytatásra.

Rohadtul idegesít, hogy vannak olyan emberek, akik a jövő képüket használják fel arra, hogy biztonságba tudhassák magukat; és vannak olyanok, akik ennek bekövetkezését akarják meggátolni valamilyen úton-módon. Az autista gyerekes részt kihagyhatták volna. Miért kell ilyennel lerontani a minőségét? Már-már azon vagyok, hogy áttekerem ahol feltűnnek, mert szabályosan felb*sszák az agyamat vele a készítők. Van még egy másik szál, amivel ki tudnak borítani. A kínai FBI-os (majdcsak megtanulom a nevüket egyszer) csóka, aki semmit se látott. Ez több dolgot jelenthet: halott, komában van, alszik, nincs eszméleténél, stb.

Kicsit mintha a 24-et is belecsempézték volna a készítők, nemde? Az 1×05-ös epizód erre a tökéletes példa. Mindenki felett áll valaki. Noha, a részt borzasztóan elrontották, azért volt néhány jó megmozdulás benne. Gondolok itt a szenátor asszonyra, aki egy utolsó k*rva; vagy az elnökre. Ez volt az egyik rész. A másik, hogy ki akarták nyírni nyomozóinkat. Hoppácska. Bejön a képbe némi B-kategóriás akció effektus. Ne szálljunk el tőle, mert koránt se ütött akkorát, mint azt mi reméltük. Várható volt a végkifejlet. Bár ködösítések sokaságával találtam szembe magam, mert máig nem tiszta, miképp sikerült olyan gyorsan elhagyni a kocsit. Fogjuk rá a fürgeségükre. A nőci megtalálására volna egy tippem (órába elrejtettek egy GPS-t), de ez se igazolta senki se vissza egyelőre.

Csodálatra méltó, hogy az Aggódó Szülők az ominózus csókjelenetre nem kaptak rá. Kicsit meglepett, de mintha kimaradt volna a szórásukból. Mindenki a Heroes-os Hayden csókot emlegeti a Californicatiom-ös Mia-val, hol ott, itt belevittek mindent a színészek. Már-már elhitették: Ezek basszus leszbik.

Dominic Monagham laza bemutatkozója tette fel az ’i’-re a pontot. Muszáj maradnom! A Lost-ban (viszonylag) kezdőként tűnt fel. Jól alakított, de jobbat is ki tudott volna sajtolni magából, viszont az FF-ben gyaláz. Ez igen! Egyetlen jelenetnél se éreztem úgy, hogy most elcseszett volna valamit. Itt ez az ember, aki magában hordja a válaszokat. Már csak el kéne árulni nekünk. Az ő szájából halljuk elsőként a tényeket, miszerint „Mi tettük!”. Milyen kísérlettet hajtottak végre? Hogyan nyerhettek ezáltal bepillantást az alanyok a jövőjükbe? Tényleg közük volt a lokálishoz 1991-ben? Sorra fogalmazódnak meg a kérdések. Tegyük félre őket. Lazaság. Erre akarom a hangsúlyt fektetni, mert az a csajozási duma, amit levágott a vonaton (…) ütőt.

- I know what caused the flash-forwards. You don’t believe me.
- Well, of course I do. The world’s greatest mystery’s been solved by a boozer on a train bound for los angeles.
- You genuinely wa to know?
- Of course.
- The flash-forwards were caused by you.It’s simple quantum mechanics, really. Whenever a heavenly body carries such an intense force of attraction, the universe just goes… bananas.

Az 1×07-es rész végre a várt teljesítménnyel állt elő. Volt dráma minden mennyiségben. A fentebb emlegetett honlap itt tűnik fel, amit azoknak készítettek, akik nem láttak semmit se a kitekintésükből és ezáltal oly mindegy, hogy ma vagy holnap halnak meg. A témát nagyon jól fogták meg, mert egész rész alatt fenn tartották az ember kíváncsiságát. Mit kezdhet magával az ilyen ember? Hát habzsolhatja az életet, mert az utolsó órák a legjobbak, de akár egy orosz rulettel véget is vethet neki.

Hét epizód alatt az FF teljesen hullámzó stílusban mutatkozott. Hol erősnek, hol gyengének éreztem. Az ABC átvette a Lost stílusát, azaz, hogyha az egész rész alatt nem is hozza a megfelelő tempót, azért a végére benyom egy nagy durranást, amivel be tudják rántani az egyszeri nézőt. Be bizony. Ebből már lehet sejteni, hogy bármennyire átlagosnak találom, ezért maradni fogok, mert kíváncsi leszek a végkifejletre. Nem egy világmegváltó sorozat. Teljesen hype szaga van az egésznek, de a Lost-os Charlie-val nagyon jó lóra tettek. El se tudom képzelni, hogy most melyik oldalon állhat. Darálásra alkalmas, heti nézésre alkalmatlan. Szerintem!

Igencsak beszédes címmel nyitott az év sorozatának kikiáltott Flash Forward ötödik epizódja. Bízzatok bennem. Nos, Mark számára közel sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy egy szimpla mesében elvárható lenne. A prófétákat az idők során az emberek megégették, felakasztották, keresztre feszítették. Hősünk sem jár jobban, ugyanis az USA-t irányító legfelsőbb hatalom elé kerül.

Két újítás is fellelhető ebben az epizódban, hiszen megismerkedhetünk az Amerikai Egyesült Államok elnökével, a legfelsőbb bíróság tagjaival, illetve a korrupcióval, ami a mai politikát uralja. Mert mindannyian beláthatjuk, a média politika nélkül vígan ellubickolhatna, fordítva azonban korántsincs így. A Mozaik program ugyanis veszélybe kerül, az ország fél évvel később megválasztott elnöke próbálja megvétózni azt, hogy a kép összeálljon. Itt merülhet fel bennünk a kérdés, vajon a politikusok is sárosak?

Természetesen ez csak az egyik szál, hiszen betekintést nyerhetünk egy, a Los Angelesi FBI-irodában dolgozó nyomozónő hétköznapjaiba. Ez önmagában korántsem lenne érdekfeszítő, azonban kisvártatva kiderül, más ez a nő, mint az átlag. Ezen a ponton megingottam egy kicsit, ugyanis elég, ha a Heroesra és Claire új képességére gondolnunk, máris rájöhetünk, valami bizony elromlott ebben a világban.

Érthető, hogy egyre több sorozat és film alkotója próbál ezzel a motívummal operálni, azonban ha mindenhol ezt a problémát vetik fel…nos egy idő után kezd unalmassá és erőltetetté válni. Többek közt persze felmerülhet még bennünk a média nevelő szerepe, illetve ha egy kicsit keresgélünk, megtalálhatjuk a választ arra, hogy miért van annyi gyereknek torz világképe.

Korrupció és aberrált életszemlélet. Ezt a két dolgot közvetítette számomra a Flash Forward elmúlt fejezete, ami jelentheti az én hiperérzékenységemet, de akár arra is utalhat, hogy valami nagyon nincs jól. A világ vezetői egymást okolják, keresik a bűnbakokat, az emberek pedig folytatják szánalmas, bűnös életmódjukat. Akármi történik, úgy tűnik mi már menthetetlenek vagyunk.

Ettől eltekintve a Gimme Some Truth hozta azt, amit az eddigi részekben láthattunk, ami azt jelenti, hogy a lassú történetvezetés megmaradt, a csattanó a végén nagyot durrant, azonban még mindig vannak üresjáratok, így a 40 perces játékidőt a készítők  egyelőre képtelenek maradéktalanul kitölteni. Ha ezen változtatnának és misztikusabbra vennék a figurát, azonnal elhallgathatnák a fintorgó hangokat.

PREMIER: 2009/10/22
ÍRTA: BARBARA NANCE
RENDEZTE: MICHAEL RYMER
NÉZETTSÉG: 9.82 MILLIÓ

A fekete hattyú története szerint néhány évszázaddal ezelőtt a tudósok és kutatók elutasították azt a feltételezést, miszerint a madárfaj nem minden tagja fehér. Nos, mint kiderült, nagyot tévedtek, a rövid anekdota azonban egészen máshogy kapcsolódik az ABC új sikersorozatához. A Flash Forward az előző részek mélypontjai után ismét magára talált, ugyanis ezen a héten az első évad eddigi legjobb részét nézhettük meg.

A Black Swan első néhány perce úgy kezdődik, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kellemes zene, nagyszerű képek, idilli környezet. Majd az emberek egy csapásra összeesnek és pokoli 2 perc 17 másodperc kezdődik, mely örökre beírja magát a világtörténelembe. Érdekes az a tapasztalat, miszerint ha az amerikai rendezőknek, illetve forgatókönyvíróknak olyan karaktert kell játszatniuk, aki nem angolul beszél, sokszor nyúlnak a magyar nyelvhez.

Korábbi tapasztalataim szerint ez igen népszerű fogás, ám célját nem tudnám körülírni. Tény, hogy üdítő élmény hallgatni a(z) – egyébként igen csinos – nő jajveszékelését, ám kérdéses, hogy miért nem franciául szólaltatták meg, hiszen a jenkik szerint Európában mindenki ezen a nyelven beszél, Budapest pedig csak egy kerület.

Mindenesetre az epikus kezdés megadta az alaphangot a legújabb epizódnak. A cselekmény tovább haladt, az eddig kiásott mederben, Noh ügynök kutatja halálának mikéntjét, főhősünk az időnként újból megismétlődő tragikus esemény mikéntjét próbálja kideríteni. Eközben felesége, a doktornő próbálja elkerülni sorsát – kevés sikerrel – szabadidejében pedig megment egy fehérből lett néger pácienst. Igen röviden összefoglalható a történet és annak előrehaladása, de ezt inkább pozitívumként fognám fel, ugyanis az eddigiek tapasztalata szerint a készítők az első három epizódban inkább a ködösítésre, illetve a nézőközönség összezavarására fektették a hangsúlyt leginkább.

Panaszra eddig semmi okunk nem lehet, hiszen végre feltűnik az addiktok kedvenc rokkere is, aki az eddig látottak alapján újabb csavart visz bele a Flash Forward történetébe. Nehéz lenne természetesen körülírni, mi emeli ki a sorozatot a hasonszőrű produkciók tengeréből…egyelőre számomra megfogalmazhatatlan, hogy miért ülök le hétről-hétre az alternatív sci-fi újabb részleteiért, mindenesetre egy kevés kezdeti ingadozás után, úgy tűnik, a forgatókönyv írói ismét rátaláltak arra a hangvételre, melynek a sorozatot jellmeznie kellene.

Újabb részletek derülnek ki tehát, ahogy haladunk előre, a megjósolt, fél évvel későbbi sorsdöntő pillanatig, így az érdeklődést fenntartva, a B-kategóriás filmekre hajazó nyomozások tolmácsolásával körvonalazódik bennünk: hiába vagyunk tisztában a jövőnkkel, azt megváltoztatni soha nem fogjuk tudni.

Egyelőre tehát nem uralkodott el még rajtam az a Lost féle “látnom kell, mielőtt meghalok” érzés, viszont jó úton jár affelé az ABC üdvöskéje, hogy maradjak egészen a történet legvégéig és ősz fejjel is mosolyogva emlegessem a világméretű összeesküvés és az új próféták korának legendáját.

PREMIER: 2009/10/15
ÍRTA: LISA ZWERLING
RENDEZTE: MICHAEL RYMER
NÉZETTSÉG: N/A

A kisgyerekek és úgy általában a fiatalok tudnak a legkegyetlenebbek lenni. Ezt a Flash Forward második részében Charlie a saját bőrén tapasztalhatja meg, hiszen a földön fekvő kisiskolások mint “blackoutot” játszanak. Amikor arra kérik a lányt, hogy csatlakozzon, kemény elutasításba ütköznek, így kitör a bunyó köztük. Mark utóda ekkor felhúzza a nyúlcipőt, ám nem jut messzire, hiszen a katonaság lezárt mindent.

A nézőt is villámcsapásként éri, ez a világ már nem az, amit megismert. Valami megváltozott, hiszen a Föld összes emberi lénye egyazon pillanatban osztozott, így ha valakit megkérdeznénk, “mit látott”, világosan értené a járókelő, mire gondolunk. Egyfajta kapocs alakult ki az emberiség tagjai közt, melyre talán szükség is lesz a későbbiekben.

Eközben egy képviselő érkezik az FBI-hoz, aki lebecsüli a szervezet Mosaic programját és idő, illetve pénzpocsékolásnak nevezi azt. A 0. gyanúsítottról készült felvételek azonban meggyőzik a nőt, a csapás előre megszervezett és tökéletesen végrehajtott akció lehetett. Olivia, Mark felesége pedig “végre” találkozik a látomásában felbukkanó idegennel, akinek autista fiát a kórházban kezelik.

Természetesen, hogy még inkább megkeverjék az alkotók a szálat, felbukkan D. Gibbons, akinek a neve szintén fellelhető Mark jövőbeli tábláján. A kihallgatás után új irányt vesz a nyomozás, a nő zavaros kitekintésének hatására. Elkezdődik hát a Gibbons utáni hajtóvadászat, ugyanis valaki más felvette az asszony személyazonosságát.

A babagyárban tett rövid látogatás után kiderül, nem érdemes packázni DG-vel, ugyanis a felforrósodott helyzetben egy zsaru otthagyja a fogát. Ezután pedig – egy rejtélyes mobiltelefon megtalálása után – kiderül, Gibbons is ébren volt, és Zéró Suspecttel beszélgetett. Demetri Noh továbbra is aggódik amiatt, hogy az ő kitekintésében csak fekete foltot látott, így felteszi történetét a Mosaic website-ra. Nem is kell sokáig várnia, ugyanis érkezik a rossz hír. Fél év múlva az ügynököt meggyilkolják.

A második rész záró képsoraiban egy égő karkötőt látunk, illetve egy apa-lánya beszélgetésnek lehetünk tanúi, melyben fény derül Charlie flesselésének részleteire. A gyermek ajándékának megsemmisítése szimboliusan jelzi tehát, a jövő nincs kőbe vésve. Az igazat megvallva, unalmasnak számító epizódnak lehettünk tanúi, ám szerencsére a harmadik részben némileg felpörögtek az események.

“We are all prophets now.”

A 137 Secunden című – harmadik – részben Dimitri telefonbeszélgetése folytatódik, melyben a rejtélyes nő tovább fejtegeti az ügynök közeljövőben bekövetkező halálát. Németországban, egy börtönben, az öreg náci rab – Rudolf Geyer – megosztja fogvatartóival, olyan dolgokat látott, amikért cserébe szabadon engedik majd és visszatérhet az USA-ba.

Dimitri leendő felesége bonyolítja ezután az FBI-os jövőjéről eddig tudott információrengeteget, ugyanis a menyasszony elmondása szerint Noh életben lesz fél év múlva, ő pedig boldogan sétál majd az esküvőjére. Mark és az FBI tudomást szerezve a bebörtönzött Geyerről útnak indul, hogy kiderítse, mi az igazság. A tárgyalások közepette kap egy telefont főhősünk, miszerint barátja exhumálni szeretné lányát, akit látomásában élve látott…

Az öreg nácival folytatott beszélgetés után fény derül arra, hogy a “flashforward” idején tömegesen pusztultak el varjak. Ezen kívül semmi használhatóval nem tud szolgálni a vén cujon, mégis sikerül átvernie az amerikaiakat. Miután Mark frusztráltan hazatér, az ominózus napon elhunyt ügynökök megemlékezésén vesznek részt a túlélők. Természetesen, hogy az érdeklődést továbbra is fenntartsák a készítők, egy óriási cliffhangerrel zárják a harmadik epizódot.

A Flash Forward határozottan kiemelkedik tehát az ABC sorozatainak átlagából, – hol fertelmesen unalmas, hol elgondolkodtató teóriái miatt – a feltételezés viszont, hogy ez a sorozat lenne az új LOST, könnyedén megcáfolható és nevetséges. Egészen más univerzumban mozgó szériákról beszélünk, és míg az eltűntek történetét a folyamatosan mélyülő rejtély és a remek karakterek viszik előre, addig a Flash Forward az emberségre próbál hatni – gondolok itt a mindannyian próféták vagyunk kijelentésre -. Azt továbbra sem tudom, mi fog ebből még kisülni, lehetséges, hogy be kellene szereznem a könyvet, -melynek adaptációja a sorozat  – és jobban elmélyedni ebben az alternatív jelenben.

PREMIER: 2009/10/01-08
ÍRTA: MARC GUGGENHEIM
RENDEZTE: DAVID S. GOYER
NÉZETTSÉG: 10.78 MILLIÓ

Talán senkinek sem kell bemutatni az ABC legújabb sorozatát, a Flash Forwardot. Évekkel a bemutatkozás előtt ismert volt a Lost-utódnak kikiáltott „sci-fi” története, mely szerint az emberiség elveszíti az eszméletét 2 perc 17 másodpercre, majd amikor magukhoz térnek, furcsa beszámolók sokasága hangzik el, miszerint mindannyian a saját jövőjükbe tekintettek.

Ez egyeseknek izgalmas dolgot jelent, mások számára meghökkentő és van egy szűk csoport, akiknek zavarba ejtő, ugyanis nem kizárt, hogy van, aki éppen abban az időpontban végezte el kisebb-nagyobb dolgát. Természetesen leírva ez nem tűnik olyan meghökkentő dolognak, de az, ahogy az újonc sorozat készítői az alapproblémát tálalták, egyszerűen zseniális.

Az első 16 percben láthatjuk magát a Káoszt, amint végigsöpör a világon. Autók ütköznek, helikopterek zuhannak le… Természetesen a katasztrófát főhősünk, egy nyomozó sem ússza meg, ugyanis az ominózus, sokszor emlegetett flashelés előtt egy rejtélyes furgont üldözve szenved balesetet. Érdekesség, hogy a már sokszor emlegetett Lost egyik karaktere: Penny – Desmond szerelme – a Flash Forwardban a főszereplő kedvesét alakítja.

Természetesen a fejvesztett kétségbeesést követően elkezdődik a nyomozás, ugyanis főhősünk fél évvel a tömeges eszméletvesztés után már nagyon közel járt a rejtély megoldásához. Az egyik talán legérdekesebb felvetés következik ezt követően, ugyanis fény derül arra, hogy néhány ember “álma” összekapcsolódik, így talán rekonstruálni lehet a történteket.

Amikor pedig az ügynökség emberei a tömeges ájulás időpontjakor bekövetkezett cselekményeket követik nyomon a biztonsági kamerák segítségével, egy rejtélyes mozgó alakra lesznek figyelmesek. A nézőket ezen a ponton kirázza a hideg (azonban sajnos egyelőre nincs tovább, hiszen a Flash Forward második részére még egy kicsit várni kell, bármilyen zseniális is lett a pilot.)

A sorozat egyik legnagyobb aduásza az, hogy nem az egyes egyének sorsát mutatja be, inkább a globális, közösségi hatásokra koncentrál, így felkeltve és megsokszorozva a nézők érdeklődését. Hamarosan már a harmadik rész érkezik, azonban addig is be kell pótolnom a második epizódot, azonban addig is felhívnám a figyelmet az ABC egyik remek kezdeményezésére, a Mosaic Collective-re, melyben akár Te is elmondhatod mit “láttál” a közeljövőben.

PREMIER: 2009/09/24
ÍRTA: DAWN PRESTWICH, ROBERT SAWYER, BRANNON BRAGA, DAVID S. GOYER, NICOLE YORKIN
RENDEZTE: NICOLE YORKIN, MICHAEL RYMER
NÉZETTSÉG: 12.46 MILLIÓ (4.0 #4)

Beszéljünk a tényekről. 2009/10-es idény legnagyobb durranása a Flash Forward. Legalábbis, már a pilot megszületésének ötletekor mindenki sikerkoncepcióként könyvelte el, mert olyan történettel rendelkezik, ami aprócskán üt. Az ABC öt esztendővel ezelőtt küldte a közönség elé a Lost című sorozatát, ami akkoriban annyira felcsigázta a jónépet, hogy alig tudták kivárni a következő hetet. Most, 2009-ben újra történelmet írhat, mert egy olyan remekművet készített, ami a tévés „megszületése előtt” már híres volt.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Hogyan történhet ilyen? A Flash Forward már előtte létezett, csak könyvformában. Robert J. Sawyer nevéhez fűződik az alkotás, ami a tegnapi premierrel veszettül el fogja adatni magát a következő hónapokban. Mindkét oldalnak vannak előnye belőle. (Hátrány is persze, hiszen a sorozat nem éppen 100%-ban hű a kötethez, mert valahol határokat kellett szabniuk az íróknak, hogy egy évad alatt kibontsák a lényeget.)

Az alapkoncepció dióhéjban annyi lenne, hogy van a Föld lakossága, aki éli mindennapi életét, amikor egy nap, egy bizonyos órájának bizonyos percében mindenki eszméletét nem veszti. Pontosan 2 perc 17 másodpercre ájul el mindenki, amely alatt bepillantást nyernek a jövőbe. WTF? Jól olvassátok. A szereplők félévvel későbbi életéből látnak ennyit, amikor is 2010. április 29-dikét ír a naptár. És az időpont este 10 óra.

Hol kezdjem? Piszok sok szereplő van. Komolyan, ennyivel nem számoltam, de a karakterek bemutatása korrektül sikerült. Mindenki kap egy kis időt. A rész végére összeáll a kép, hogy ki-kihez tartozik és hol dolgozik. Ki is hagynám a kritikámból az egyesével való ecsetelgetést, mert itt cseppet se ez a lényeg, hanem az összhatás, ami üt! Mint minden sorozatban, itt sem maradhatnak ki a káros betegségek. Főszereplőnk ex-alkoholista FBI-ügynök. Most rehabra jár. Felesége kórházban dolgozik. Minta családfőt képzeljünk magunk elé? Hát mondhatnék spoileres dolgokat, de nem fogok, mert akkor elszáll az egésznek a varázsa, ezért tényleg hagyom a karaktereket.

Rátérek inkább a történetre. Végre egy olyan koncepció, ahol az írók úgy írták meg a cselekményt, hogy egy esetleges felvetéssel ne nézzék a nagyok FBI ügynökünket tök hülyének. Arra a bizonyos momentumra célzok, amikor elkezdi fejtegetni, mi történhetett velük az alatt 2:17 perc alatt. Hiszitek vagy sem, de nálam ez nagyon nagy pozitívumként könyvelődött el, tudniillik herótom van azoktól a katasztrófafilmektől, amelyekben a lecsúszott/kirúgott/nem százas tudósoknak a tényeire csak akkor támaszkodnak, amikor bajban a haza. Sőt, a legmeghatóbb pillanat számomra – révén, hogy informatikus vagyok – az az ötlet volt, amikor egy fórum készítésének az ötletére bólintott rá az FBI-os felettes. Viccesen hangozhatnak ezek az apró (jelentéktelen) pillanatok, de ezekben rejlik a varázsa. Alaposak, na!

Szerintem, bolond az az ember, aki nem ül le elé. Komolyan beszélek. Olyant alkotott az ABC, amihez foghatót manapság nem láttam. Egy tökéletes mű, amit a folytatásban piszok nehéz lesz überelni, de szerencsére ez nem rajtunk fog múlni. A casting korrekt, a történet ütős és hogy mit hoz a jövő, hát pár napon/héten belül egy teljes évadra szóló berendelést mindenképpen.

(U.I.: Aki látta a zárójelenetsort csak az olvassa tovább. Ugyebár megnézték a kamerák felvételét világ szerte az FBI ügynökök. Mindenki abban a bizonyos pillanatban kiterült, kivéve egy ember. Bocsi, nem ide illik, de poénos. Ki lehet az? Kérdik a végén! Nekem van egy tippem. Criss Angel! Ki más?! Csak ő képes ilyenre. Na jó, abba hagyom.)

Premier: 2009/09/24
Írta: Dawn Prestwich, Robert Sawyer, Brannon Braga, David S. Goyer, Nicole Yorkin
Rendezte: Nicole Yorkin, Michael Rymer
Nézettség: 12.46 millió (4.0, #4)