Emlékeztető: Rúzs és vér

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 6, 21:39-kor a(z) magyar ajánló,sajtóközlemény témába.

Ma. 22:55-től a FilmBox Extra 1 műsorán: Hit & Miss – 1×01.

Egy korábban férfiként élő, transzvesztita bérgyilkos anyai szerepet kap egy számára szinte ismeretlen családban. A drámai sorozat nagy visszhangot váltott ki más országokban.Magyarországon a FilmBox tűzi elsőként műsorára. A FilmBox Extra 1-en az első rész március 6-án, szerdán 22.55-kor látható, a FilmBox HD-n pedig március 7-én, csütörtökön, 23 órakor.

Mia bérgyilkos, ráadásul nem mindennapi titokkal: transzvesztita, a külvilág számára nőként jelenik meg. Fiatal korában sehol nem találta a helyét, ezt használta ki Eddie, az alvilág egyik figurája – szárnyai alá vette Miát és briliáns bérgyilkost kreált belőle.

Mia élete azonban a feje tetejére áll, amikor egy nap levelet kap exétől, Wendytől, aki megírja, haldoklik. Amikor együtt voltak, Mia férfiként nevelte Wendyvel közös gyermeküket, a 11 éves Ryant. Most Wendy éppen Miát jelöli ki a fiú gyámjának. Elutazik egy apró faluba, West Yorkshire-be, a fiúhoz, eközben találkozik Wendy családjának többi részével: a 16 éves Riley-vel, a 15 éves Levivel és 6 éves Leonie-val, akiknek szintén gondjukat kell viselnie.

A Sky Atlantic sorozata, a Rúzs és vér Mia útját követi, ahogy gyilkos ösztöne új anyai szerepével keveredik, miközben saját személyiségét is keresi.

A Miát alakító Chloe Sevigny, 1974. november 18-án született Springfieldben (Massachusetts, USA). Számos filmben és sorozatban játszott, a repertoárba bele tartozik többek között: A fiúk nem sírnak (1999), az Amerikai pszichó (2000), a Will és Grace (2004), a Hármastársak (2006), a Zodiákus (2007), és még sorolhatnánk.

A sorozatot Manchester-ben forgatták.  2012. május 22-én debütált Angliában, pozitív visszhanggal.

A FilmBox Extra 1-en az első rész március 6-án, szerdán 22.55-kor látható, a FilmBox HD-n pedig március 7-én, csütörtökön, 23 órakor. A Filmbox Extra 1 és a FilmBox HD a Filmbox prémium csomag részeként érhető el, többek között a PR Telecom, Tarr, T-Home, UPC, UPC Direct, Vidanet szolgáltatóknál.

Kommentáld!

Emlékeztető: Trükkös tudomány

 
Beküldte: Kanyecc 2012 November 22, 21:21-kor a(z) magyar ajánló,sajtóközlemény témába.

Ma. 22:00-tól a Discovery Channel műsorán: Breaking Magic – 1×01-02.

/A csatornától megkaptuk a hivatalos sajtóközleményt, így beszéljen helyettünk az!/

A vadonatúj sorozat a bűvészet rejtélyét és a tudomány erejét ötvözve mutatja be azokat a szerkezeteket, eszközöket, kémiai anyagokat, amelyek révén első látásra csodának tűnő tetteket hajthatunk végre. A Trükkös tudományban a bűvészet világának már jól ismert és friss csillagai kápráztatják el a gyanútlan nézőket kisebb és nagyobb trükkökkel, melyeket aztán le is lepleznek, bemutatva a hihetetlen mutatványok tudományos magyarázatát. A sorozat végén a mágusok egy nagyszabású attrakcióval teszik fel a koronát az előadásra.

Wayne Houchin, Billy Kidd, Ben Hanlin, és James Galea nem ismeretlen nevek a nemzetközi bűvésztársadalomban. A Discovery Channel új sorozatában a bűvészek segítségével megismerhetjük a tudomány varázslatos oldalát, miközben bepillantást nyerhetünk szakmájukba is.

A mágusok minden egyes részben New York, London vagy Varsó járókelői számára mutatnak be élőben egy-egy trükköt, melyet rejtett kamerákkal rögzítenek. Ezután teljesen kidolgozva és tudományos magyarázattal megtámogatva bemutatják, milyen tudományos segítséggel jöhetett létre az adott trükk. Az epizódokban lépésről-lépésre ismerhetik meg a nézők a trükkök útját, ahogyan illúzióból egyszer csak kézzelfogható tudománnyá változnak.

A Trükkös tudomány egyszerre elégíti ki a nézők kíváncsiságát, ugyanakkor meg is őrzi a bűvészeket övező rejtélyt: a műsorvezetők nem saját trükkjeiket fedik fel, hanem a tudomány nyújtotta lehetőségeket kihasználva teljesen új mutatványokat terveznek meg, melyeket utána bemutatnak, elemeznek és le is lepleznek.

A kilenc részes sorozatban a varázslatnak tűnő lenyűgöző trükkökről kiderül, hogy színtiszta tudomány áll mögöttük. Hogyan tud egy bűvész összetörni egy tíztonnás olajszállító tartályhajót úgy, mintha az csak egy sörös doboz lenne? Lebeghet-e valaki 15 centiméterrel a föld felett? Tényleg létezik „intelligens motorolaj” és a hazugságot színváltozással kimutató folyadék? Varázslat vagy alkímia, amikor az illúziók nagymesterei egy ezüst karkötőt arannyá változtatnak? Mindez és még sok más trükk megoldására is fény derül a Trükkös tudományban.

Kommentáld!

Emlékeztető: Kíváncsiság – Légikatasztrófa egyenes adásban

 
Beküldte: Kanyecc 2012 October 18, 19:10-kor a(z) magyar ajánló,reality,sajtóközlemény témába.

Ma. 22:00-tól a Discovery Channel műsorán: Curiosity – 1×01.

/Nem rossz az alapsztori. Ne is csodálkozzatok, hogy ennyit foglalkozunk a DC kínálatával, mert ha jókat adnak, akkor bizony muszáj lesz odafigyelni rájuk. Mutatnám a hozzákészült sajtóanyagot. Egy nézőt már szereztek, azaz kettőt, mert tess is tuti pótolni fogja. Imádja az ilyent./

A televíziózás történetében először a Discovery Channel egyenes adásban közvetíti egy valódi utasszállító repülőgép lezuhanását. A páratlan kísérlethez több mint háromszáz fős stábra, egy igazi utasszállító repülőgépre, valamint többszázezer dollárnyi érzékelőre, műszerre és törésteszt-bábura volt szükség. A kísérletet a repülőben tizenkilenc, a gépet kísérő helikopterekről pedig további két kamera rögzítette. A filmből megtudhatjuk a választ arra, hogy hova üljünk, mit tegyünk, hogy túléljünk egy esetleges légikatasztrófát.

Belegondolt már, hogy mit tenne, ha a repülőgépe lezuhanna? Tényleg javítja a túlélési esélyünket a magzatpóz? Hol a legbiztonságosabb a repülőn ülni? Egyáltalán: az utasok túlélését szem előtt tartva tervezik a repülőket?

A Kíváncsiság kétórás különkiadása grandiózus kísérletben mutatja be, mi zajlik valójában a légi szerencsétlenségek során, és az utasok túlélési esélyeit befolyásoló körülmények tudományos hátterét is vizsgálja. A gépre szerelt érzékelők és a 188 utashelyre ültetett, törésteszteknél használt tizenöt bábu segítségével nyomon követhetővé válik, milyen és mekkora mértékű erők lépnek működésbe egy légibaleset során. Összesen huszenegy kamera rögzítette a mesterséges balesetet az utastérből, a földfelszínről, sőt, még az utolsó pillanatban katapultáló pilóta sisakjából is. A repülő belsejében készített felvételeken át a nézők a becsapódás pillanatainak is tanúi lehetnek.

A grandiózus kísérlet hitelesen mutatja be, mi zajlik valójában a légi szerencsétlenségek során, és az az utasok túlélési esélyeit  befolyásoló körülmények tudományos hátterét is vizsgálja. A gépre szerelt érzékelők és az utasok helyére ültetett, törésteszteknél használt bábuk segítségével nyomon követhetővé válik, milyen és mekkora mértékű erők lépnek működésbe egy légibaleset során. Több tucat kamera rögzítette a mesterséges balesetet az utastérből, a földfelszínről, sőt, még az utolsó pillanatban katapultáló pilóta sisakjából is. A repülő belsejében készített felvételeken át a nézők a becsapódás pillanatainak is tanúi lehetnek.

A baleset helyszíne a mexikói Sonora-sivatag egy lakatlan része volt, melyet hosszas kutatómunkával választottak ki. Biztonsági okokból a mexikói hadsereg, rendőrség és biztonsági cégek szakemberi együttesen őrizték a kijelölt területet. A kísérletet alapos vizsgálatok után szakképzett pilóták és a mexikói hatóságok is minden szempontból biztonságosnak találták. Az ütközés után a Discovery Channel feldolgozza és környezetkárosítást megelőző szennyező anyagokkal együtt eltakarítja a repülőgép maradványait. Csak a forgatás helyszínén a pilótákkal, stábtagokkal és mexikói hatóságokkal együtt több mint 300 ember dolgozott.

A NASA 1984-ben végrehajtott kísérlete óta nem volt rá példa, hogy biztonsági kutatás céljából egy teljes utasszállító gépet a földnek vezessenek. Közel három évtized eltelt, a filmezés és távirányítás technológiája rengeteget fejlődött, ezért a Discovery Channel négy évnyi aprólékos tervezés és előkészületek után vágott bele a televíziózás történetében páratlan kísérletbe. Bár soha ennyire nem volt biztonságos a légi közlekedés, a film készítői azonban szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az egyre ritkábban előforduló légibalesetek során is minél nagyobb biztonságban legyenek az utasok.

A Légikatasztrófa egyenes adásban nyitja a Kíváncsiság második évadát, melyben nemzetközi szakértői csoport keresi a válaszokat ezekre a kérdésekre, de nem a középiskolai fizikaórák szintjén. A sorozat további részei november 13-tól, kedd esténként 21 órakor láthatóak a Discovery Channel műsorán. Az epizódokból megismerhetjük többek közt a rejtélyes Bermuda-háromszög hajóroncsait vizsgáló kutatót, aki számos elméletet kipróbál, hogy megfejtse a legendás balesetek titkát, végigkövethetjük, ahogy egy szakértői csoport megpróbálja kideríteni, hogy lehetséges-e hétköznapi emberekből agymosással merénylőt faragni, és a hatvanas évek óta készült legátfogóbb kutatásból bepillantást nyerhetünk az amerikaiak hálószobatitkaiba.

Tovább…

Kommentáld!

Ősszel a hazai Discovery Channel-en

 
Beküldte: Kanyecc 2012 August 30, 15:10-kor a(z) sajtóközlemény témába.

A Discovery Channel őszi műsoraival újra átélhetjük a felfedezés izgalmát. A lenyűgöző új sorozatok és visszatérő kedvencek segítségével elmerülhetünk a felfedezők, szakértők és újítók csodálatos világában. Történeteiket követve rácsodálkozhatunk az élet nyújtotta lehetőségekre, kalandjaik inspirálják képzelőerőnket, és segítenek, hogy sose feledjük azt az örömöt, amit a felfedezés izgalma nyújt számunkra.


A közlemény folytatása a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

Ők lesznek a Voice Mesterei!

 
Beküldte: Kanyecc 2012 August 10, 15:38-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Teljessé vált a Voice zsűrijének névsora – Malek Andrea, Mező Misi, Molnár Ferenc Caramel és Somló Tamás lesznek a TV2 szuperprodukciójának Mesterei!

Hamarosan indul a TV2-n a világ legújabb énekes-tehetségkutató műsora, a Voice. A legnépszerűbb televíziós show-k közt számon tartott produkciót eddig több mint 40 ország televíziós társasága vásárolta meg, számos helyen nézettségi rekordokat döntött és piacvezető pozíciót szerzett. Az ősszel induló műsor főszereplői az énekeseken kívül minden bizonnyal a Mesterek lesznek, akik nemcsak véleményt alkotnak, de a kiválasztás során saját csapatokat állítanak majd fel az előadókból, akiket mindvégig ők készítenek fel a megmérettetésekre. A ítészek ráadásul együtt és saját versenyzőikkel is színpadra lépnek.

Ahogy külföldön, úgy a hazai változatban is az ország könnyűzenei életének megkérdőjelezhetetlen hitelességű művészei ülnek a Mesterek székébe. Egyetlen nőként a hazánkban és külföldön egyaránt elismert, többszörös Artisjus-díjas és EMeRTon-díjas színésznő, énekesnő, Malek Andrea vesz részt a műsorban, aki jelenleg Bécsben él és dolgozik. A művésznő mellett az egyik legnépszerűbb magyar pop-rock énekes, a Magna Cum Laude frontembere, Mező Misi, valamint a sokak számára példakép Megasztár-győztes Molnár Ferenc Caramel is szerepet vállal a műsorban. Egy igazi legendával, az elképesztően gazdag zenei múlttal rendelkező Somló Tamással egészül ki a szuperprodukció Mestereinek köre.

Ökrös Gergely, a TV2 kreatív vezetője szerint a Voice Mesterei nyerő négyest alkotnak.

- Négy kiváló művész, négy izgalmas egyéniség, akik a könnyűzene különböző irányzatait képviselik. Kétség sem férhet hozzá, hogy saját területük emblematikus és hiteles képviselői. Bátran kijelenthetjük, hogy ők jelentik számunkra az álomzsűrit – mondta Ökrös Gergely.

A Voice énekverseny a legjobbak számára, ahol csak a hang számít. A műsor első, éles megmérettetésén a Mesterek nem is láthatják az énekeseket: a meghallgatás alkalmával a színpadnak háttal ülve, csak az elhangzott dal alapján döntenek a továbbjutásról. Amennyiben az egyik Mesternek tetszik az énekes hangja, megnyom a széken egy gombot, a forgószéke pedig megfordul. Ekkor látja meg a kiválasztott versenyzőt.

Kommentáld!

Délutáni előzetes (3): Magic City – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 8, 14:10-kor a(z) sajtóközlemény,videó témába.

Nemrég búcsúzott a Magic City, kb. egy-két hete. Már a kezdetekkor biztos volt, hogy be fogják rendelne a második évadját. Így is lett. A hazai HBO is megvásárolta a magyar vetítési jogait. Érkezik Bűnös Miami címen június 11-től dupla résszel. A hozzákapcsolódó sajtóanyagot a tovább mögött találjátok, amelyben a magyar szinkronhangok is fel vannak tüntetve. Azoknak, akik látták pedig mutatnék egy új évados teasert.


Tovább…

Kommentáld!

Május 14-től új részekkel jön az Autókereskedők

 
Beküldte: Guru_press 2012 May 4, 12:15-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Tudja, hogy mennyi időt tölt el egy átlagos ember életében piros lámpánál? Mennyi idő alatt nyílik ki egy baleset után a légzsák? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az egyik legnépszerűbb autós sorozat, az Autókereskedők új epizódjaiból a Discovery Channel műsorán.

Immár kilencedik évadához érkezett az Autókereskedők, a Discovery Channel nagy sikerű sorozata, melynek házigazdái a népszerű páros: a kalmárkodó Mike Brewer és a szerelő Edd China. A fiúk részről-részre felújított autócsodákkal dobogtatják meg a nézők szívét – és sosem fogynak ki az új trükkökből és ötletekből.

Mike és Edd minden epizódban ezrek álmát váltják valóra, egy-egy szép klasszikus autó költséghatékony felújításával: Mike megvillantja a használtautó-vásárlás minden csínját-bínját, Edd pedig olyan fogásokat mutat műhelyében, amelyek ugyan sok munkával járnak, de a lehető legkisebb anyagi befektetéssel eredményeznek nagy változásokat a koros autókban.

Nem kell autóbolondnak lennünk ahhoz, hogy gyönyörködjünk a csapat által helyrehozott kocsikban. A két autóőrült lestrapált, legendás autókat vásárol, hogy felújítás után eladja azokat. A két férfi – ahogy eddig is – az eredeti, jellegzetes dizájnhoz hűen pofozza helyre a jól ismert, régi modelleket és látja el őket változatos extrákkal.

A vadonatúj részekben Mike körbeutazza Angliát, az európai kontinenst és Amerikát, hogy megtalálja azokat a legendás klasszikus autókat, amelyeknek majd Edd állítja vissza régi fényét. Így kerül ki kezeik alól egy igazán pompás Fiat Dino típusú olasz sportkocsi.

Angliába visszatérve Mike felkutatja a „legbritebb” sportkocsi, a Morgan egy példányát, amelyet a jól bevált munkamódszerrel pofoznak ki: az autó új alvázat és lengéscsillapítókat kap, illetve a hátsó felfüggesztését is megjavítják.

Mike Franciaországban levadássza az eddig vásárolt autók közül a legritkábbat, egy klasszikus Renault Alpine 310-est, mely egy neve elhallgatását kérő vevőnél talál majd gazdára. A sorozat történetében először olyan üzlet kötnek a fiúk, amelyen egyetlen fontot sem keresnek.

Az Autókereskedők új évada hétfőtől-péntekig látható 19.00-kor, valamint vasárnaponként a Turbó blokkban, amelyben olyan népszerű sorozatokat mutat be a Discovery Channel a benzingőz szerelmeseinek, mint a Csúcsmotorok, az Amerikai hotrodok és a szintén új évaddal jelentkező Amcsi motorok – Családban marad.

A sorozat minden hétköznap, 19.00 órakor látható, csak a Discovery Channel műsorán

Kommentáld!

Villámtempó az HBO-tól

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 11, 15:40-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Az HBO nem szarral gugigázik. Ezt már párszor bebizonyította. Az alábbi sajtóközleményt eredetileg Facebook-os üzenőfalunkra akartuk kiposztolni, de amikor megláttuk a tartalmát a team úgy döntött, hogy megéri a külön cikket! Szóval, olvassuk csak:

Julia Louis-Dreyfus alelnökként, Lena Dunham pedig New York-i huszonévesként érkezik az HBO két legújabb, saját gyártású sorozatában. Az alelnök (Veep) és a Csajok (Girls) az amerikai bemutató másnapjától elérhető az HBO On Demand és az HBO GO filmtárában.

Girls (Csajok) amerikai bemutatója: április 15.

Az első rész az HBO GO-n (feliratosan): április 16-tól
Az első rész az HBO On Demanden (feliratosan): április 16-tól
Az új részek hétfőnként kerülnek be mindkét filmtárba.

A Veep (Az alelnök) amerikai bemutatója: április 22.

Az első rész az HBO GO-n (feliratosan): április 23-tól
Az első rész az HBO On Demanden (feliratosan): április 23-tól
Az új részek hétfőnként kerülnek be mindkét filmtárba.

Kommentáld!

Infók a hazai Trónok harca premierről

 
Beküldte: Guru_press 2012 April 2, 14:54-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Ma este érkezik az HBO sikersorozata, a Trónok harca második évadja. Az új szezon első részét ma este 22 órától bárki megnézheti KÓDOLATLANUL* az HBO-n és az HBO HD-n. (A további epizódok megtekintése előfizetéshez kötött.)

Az évadpremier már most elérhető az HBO GO-n! Április 2-8. között – regisztrációt követően – bárki ingyen megnézheti az új évad első részét a www.hbogo.hu-n. A regisztrációnál a Trónok Harcá-t kell kiválasztani a szolgáltatók közül. (A további epizódok megtekintése előfizetéshez kötött.)

Az alábbi televíziós szolgáltatók biztosítják előfizetőik számára a kódolatlan elérést:

Operátor Csatornahely

DIGI kábel és műhold Rögzített csatornahely
Hello Digital 53-as csatornahely
Hello HD 22-es csatornahely
Invitel analóg kábel Nincs kódolatlan
Invitel digitális kábel 70-es csatornahely
Invitel IPTV 68-as csatornahely
MinDig TV Extra Rögzített csatornahely
PR-Telecom HBO: 100-as csatornahely
Tarr Kft. Nincs rögzített csatornahely, set-top box-típusonként és CI modulonként eltérő
T-Home (minden platform) HBO: 90-es csatornahely, HBO HD: 95-ös csatornahely
UPC Direct HBO: 60-as csatornahely, HBO HD: 125-ös csatornahely
UPC kábel HBO: 12-es csatornahely, HBO HD: 11-es csatornahely
Vidanet Budapest: HBO: 90-es, HBO HD: 95-ös csatornahely, a többi szolgáltatási területen HBO: 56-os csatornahely

* Az HBO minden partnere számára lehetővé teszi, hogy kódolatlanul sugározza a fenti Trónok harca-epizódot, azonban a háztartásokban csak akkor érhető el a kódolatlan adás, ha az adott televíziós szolgáltató erre műszakilag alkalmas.

Kommentáld!

Átvágó: lesz olyan sikere, mint azt szeretnék?

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 23, 16:00-kor a(z) Magyar hírek,sajtóközlemény,videó témába.

Március 26-án elstartol a STORY4-en Vágó István új műveltségi vetélkedője. „Ez egy klasszikus műveltségi vetélkedő, modern tálalással, izgalommal és hatalmas nyereményalappal – elsősorban tudás alapú kérdésekkel.” – mondta Vágó az egyik interjújában. Hát nem tudom. Látni kell az első részt, akkor leszünk okosabbak. Először is jöjjön hozzá egy előzetes, aztán a tovább mögött két dolgot találtok: (1) a játékszabályát a műsornak, (2) valamint egy interjút, amelyet Sándor András készített a műsorvezető úrral.


Tovább…

Kommentáld!

Március 18-án visszatér a Jersey Shore az 5. évaddal

 
Beküldte: Guru_press 2012 March 14, 12:58-kor a(z) hazai marketing,sajtóközlemény témába.

Vasárnap este új részekkel érkezik a Jersey Shore az MTV Hungary-re! A reality 5. évada visszatér az eredeti helyszínre, így ismét Seaside Heights rendőreinek kell résen lennie, hogy kordában tudják tartani az olasz-amerikai fiatalok semmilyen határt nem ismerő bulizási szokásait.

Miért szolizik valaki annyit, hogy leégjen az arca? Ha már ez történt, akkor miért folytatja a szolizást? Mi vesz rá bárkit arra, hogy nyuszijelmezben imitálja a szexet egy, nagyjából az Ápisznak megfelelő boltban? Ilyen, és ezekhez hasonló égető kérdéseket tesz fel az MTV világszerte híres-hírhedt státuszt szerzett realityje, a Jersey Shore. Választ nemigen kapunk, mivel a szereplők egyszerűen csak azt teszik, ami eszükbe jut, nincs szükségük észérvekre, hogy megmagyarázzák tetteiket. Ha arról van szó, akkor vécézés közben isznak, esetleg kedvenc helyükön, a Karmában rendeznek botrányba fulladó bulizást hullarészegen.

Az előző évad nyaralása Firenze lakosságának tette próbára az idegeit, ráadásul a folyamatosan csak a balhékat keverő  Helyzet Mike és a 145 centijét állandó szövegeléssel kompenzáló Snooki között elvarratlan szálak is maradtak, melyek megoldása nyilvánvalóan kihat majd a velük egy fedél alatt élő barátaikra. Bulik és dráma hajtja előre a nyolc fiatal történetét most is: születésnap sztriptíz táncosokkal, féltékenység, sőt, az egyik szereplő váratlan távozása is gondoskodik arról, hogy legyen miért nézni az ötödik évadot is.

A több amerikai és olasz városból kitiltott csapat tagjai teljesen spontán, az átgondolást és logikát nélkülöző viselkedésükkel nem véletlen hozzák az Amerikában is erősnek számító 6 és 8 millió közötti nézőt. A Jersey Shore 5. évada március 18-án vasárnap érkezik az MTV Hungary-re.

Jersey Shore új évad – Március 18-tól minden vasárnap 21.15-től az MTV Hungary műsorán!

3 Hozzászólás

Sorozatdömping érkezik az MTV Hungary-re

 
Beküldte: Guru_press 2012 February 28, 14:33-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Sok saját gyártás érkezik az MTV Hungary-re tavasszal. Márciusban a csatorna a magyar AGB adatok állítása szerint is az egyik legnézettebb műsorából, a Jersey Shore című realityből jön  az ötödik évad. Indul a Crash Canyon, a Simpsons és az Így jártam anyátokkal készítőinek közös, nem kicsit szokatlan rajzfilm sorozata. Áprilisban pedig végre, tizennégy év szünet után újra hallhatjuk az MTV-n, hogy „Höhö. Király.”

A Jersey Shore nyolc fiatalját valószínűleg már senkinek nem kell bemutatni, hiszen a róluk szóló műsorra többször kiakadtak különböző fórumokon, miközben folyamatosan az MTV legnézettebb műsorai között szerepel világszerte. Legutóbbi, olaszországi nyaralásuk során például Firenze komplett lakossága követelte, hogy soha többé ne engedjék be a városba az olasz származású amerikai fiatalokat, sőt, Dél-Floridából is kitiltották őket. Ez persze nem véletlen, gondoljunk csak a negyedik évad legendás ökölrázására („Addig csinálom, amíg le nem szakad a karom!”), amivel sikeresen idegelte környezetét Helyzet Mike (született: Mike The Situation). A firenzei epizódokból eszünkbe juthat Snooki és Deena, akik már délelőtt 10-kor azzal sokkolták egy szolid olasz kávézó vendégeit, hogy az asztalon táncolva járták el a Jersey tolatóst. Lássuk be, megvan az a különleges képességük, hogy hozzávetőleg tíz perc után agyvérzést okozzanak a környezetüknek. Az MTV Hungaryn március 18-án induló ötödik évadban a csapat visszatér az eredeti helyszínre, Seaside Heights-ba, hogy ismét három hónapon át felváltva bulizzanak, veszekedjenek és béküljenek.

A realityk mellett persze az animációs filmek sem maradhatnak ki. A márciusban bemutatkozó, Kanadában osztatlan sikert arató Crash Canyont az a Joel Cohen találta ki, aki mellesleg a Simpson család executive producere és olyan írókat válogatott maga mellé, mint a szintén a Simpson családon edződött Tim Long vagy a Magyarországon is sikeres Így jártam anyátokkal társírója és producere, Chuck Tatham. A sorozatban a Wendell család kalandjait követhetjük nyomon, akik családi nyaralásuk során egy kanyonba zuhannak. Itt egy meglehetősen diszfunkcionális „társadalommal”, találkoznak, amelynek tagjai között van egyszámos punk-rock legenda, egy nő, aki örökbe fogad és rabszolgaként tart egy medvét, egy állandóan kómában lévő férfi, sőt, egy hasbeszélő is, akinek a bábuja folyamatosan beszól mindenkinek. A Crash Canyont március 11-én mutatja be az MTV Hungary.

A legnagyobb várakozás mindenképpen az április 15-én startoló Beavis és Butthead visszatérését övezi, amelynek az a Speier Dávid vállalta a fordítását, akinek a Beavis és Butthead mellett a South Park mozifilm magyarítását is köszönhetjük. A kilencvenes évek kultikussá vált alakjai egész nap csak otthon bámulják a tévét, véleményük a körülöttük történő dolgokról vagy az, hogy „Király” vagy az, hogy „Ez szívás”. Az elektronikus társadalom kritikájának önjelölt királyai tizennégy év után térnek vissza a képernyőre.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban április 22-én debütál az I Just Want My Pants Back, amely egy klasszikus dramedy. A sorozatban Jason Strider kalandjait követhetjük, aki tipikus mai fiatal felnőtt: a bulik, a randik és a szex érdekli. Egy egyéjszakás kaland után azonban egy lány nemcsak a nadrágját, hanem a szívét is elrabolja. Miközben Jason mindent megtesz, hogy visszaszerezze mindkettőt, kalandjai során észrevétlenül felnő a feladathoz, hogy helytálljon a világban.

Kommentáld!

Aranyláz a Bering-tengeren – Március 29-tól a Discovery műsorán

 
Beküldte: Guru_press 2012 February 20, 13:12-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Az Emmy-díjas producer, a számtalan sikeres reality műsort (többek között magát a Halálos fogást) jegyző Thom Beers új sorozata, az Aranyláz a Bering-tengeren egyesíti a Halálos fogás és az Aranyláz Alaszkában izgalmait. A sorozat négy kotróhajó és legénysége küzdelmeit követi nyomon, amint lemerülnek a jeges vízbe, hogy a Bering-tenger fenekéről hozzák fel az aranyat.


Az Aranyláz a Bering-tengeren az amerikai listákon a péntek esti kábeltévés műsorsávban rövid idő alatt a második helyre ugrott, kicsivel lemaradva az immár második évadát élő Aranyláz Alaszkában sorozatától. Az alaszkai határnál fekvő kisvárosban, Nome-ban forgatott műsorban eddig soha nem látott aranyláz tombol. Az értékes fém itt azonban nem a földben található, hanem a szeszélyes, kegyetlen és jeges Bering-tenger alján rejlik. A tét nem kicsi: a vállalkozás indulását követően az egyik csapat huszonnégy óra alatt negyven uncia aranyat is felhoz a hatméteres vízbe merülve, amelyből az aktuális áron százötvenezer dolláros hasznot húznak. A csapatok a meggazdagodás reményében hajlandók mindent kockára tenni, hogy a felszínre hozzák a kincset.

Kétmillió éves gleccserek olvadása során kerültek értékes, gazdag aranyrögök a Bering-tenger vizébe. A jégtakaró nyári olvadása után a kisváros élete felpezsdül, ahogy úttörő aranyásók özönlenek a tengerre az arany után kutatva. A hajók méretben és kialakításban különbözőek, de egy dolog közös bennük: mindegyiket lelkes és mindenre elszánt csapatok irányítják, akiknek a megélhetése függ attól, hogy megtalálják-e az aranyat vagy sem.

  • a Christine Rose több mint háromszor akkora, mint bármely más szerkezet a Bering-tengeren. A 24 méteres monstrumot Steve Pomrenke, Nome legsikeresebb aranyhalásza irányítja fiával, Shawnnal együtt, aki a hajó kapitánya. A mogorva és két lábbal a földön járó Steve nem ismer kegyelmet, és kemény kézzel vezeti a kotróhajó legénységét – beleértve saját fiát is – az arany felé vezető úton.
  • a hatméteres Clarkot, a flotta legfiatalabb hajóját a mindössze huszonnégy éves Zeke Zenhoff irányítja, aki saját maga építette a szerkezetet szeméttelepen talált hulladékokból. Zeke-et gyerekkori barátja, a huszonhárom éves újonc, Emily Riedel kíséri. A fiatal kapitány motivációja nem kevesebb, mint egy százezer dolláros kórházi számla kiegyenlítése – az operaénekes Emily pedig arra gyűjt, hogy egy európai egyetemen tanulhasson.
  • ha a Christine Rose a Góliát, a Sluicey minden bizonnyal Dávid – az átalakított csónak csupán két ember szállítására alkalmas. A tulajdonos, Ian Foster szociális munkásként dolgozott, majd állását feladta, összes megtakarított pénzét egy kotróhajóba fektette, és mindent kockára tesz azért, hogy aranyat találjon. Társa a tapasztalt kotró Scott Foster (csak névrokon), aki minden alkalmat megragad, hogy a lelkes, de újonc kapitány hiányosságaira rámutasson.
  • a Wild Ranger tulajdonosa Vernon Adkinson, a nyugalmazott katona, kapitánya pedig az újonc Scott Meisterheim, akit százezer dollár tartásdíj kifizetése hajtott a siker felé vezető útra. A hajó legénységét Scotthoz hasonló tapasztalatlan matrózok alkotják, köztük Steve Riedel, a Clark hajó Emilyjének különc apja.

A sorozatban családi rivalizálás, veterán kincskeresők és lelkes kezdők harca közben dől el, hogy ki lesz képes az arany megszerzésére. Ha a tengeren sikerre találnak, elodázzák a csődöt, és egy lépéssel közelebb kerülnek a gazdagsághoz. Ha azonban hibáznak, az életükbe is kerülhet, hiszen egy rossz mozdulat a tenger mélyére sodorhatja őket. A szárazföldre visszatérve, a tartozásaik miatt pedig akár börtön is várhat rájuk.

Az Aranyláz a Bering-tengeren című sorozatot a Fremantle Media vállalatához tartozó Original Productions készítette. Az Original Productions részéről a műsor executive producerei Thom Beers, Philip D. Segal, Jeff Conroy, John Gray, Sheila McCormack és Cameron Glendenning. A Discovery Channel részéről a műsort David Pritikin felügyelte executive producerként.

A sorozat március 29-től, csütörtökönként, 22.00 órakor látható, csak a Discovery Channel műsorán

Kommentáld!

Szájhősök címmel új magyar sorozat

 
Beküldte: Guru_press 2012 February 16, 14:48-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Új sorozattal várja a nézőket az m1 Poén péntek című színvonalas szórakoztató összeállítása: a 20.15-től látható Szájhősök című zenés vígjáték-sorozat ezúttal a budapesti éjszaka, a revük flitteresen csillogó világába vezet. A parádés szereposztást felvonultató, négy részes Szájhősök havonta egyszer jelentkezik az m1-en.

A Szájhősök a budapesti éjszaka csillogó oldalán játszódó történet. Az epizódokban beleláthatunk az orfeumok és lokálok énekeseinek, zenészeinek, vendégeinek szórakoztató és szenvedélyes kalandjaiba, tanúi lehetünk a színpadi produkcióiknak és a háttérben folyó játszmáknak, intrikáknak is.

A történetek egyik főhőse Franci (Debreczeny Csaba), az énekes, akinek két szerelme van: a zene és a nők. Leghűségesebb rajongója az Orfeum felszolgálónője, Lizi (Kovács Patrícia), leghűtlenebb pedig az Atlantic szépséges dívája, a hidegen csábító Adél (Kapócs Zsóka).  A zongoránál a tapasztalt muzsikus hallható, Maxi (Reviczky Gábor), aki nem csak a színpadon kíséri Francit, de az életben is támogatja, ha meginog. Rejtély, hogy az Atlantic befolyásos főnöke, Bakó (Gáti Oszkár) miért próbálja meg újra meg újra kezébe venni Franci életének irányítását és szintén rejtélyes, hogy Franci miért nem tudja eldönteni, hogy akarja-e Bakó segítségét, vagy nem.

Az éjszaka Szájhőseinek múltját titkok övezik, jelenük kalandokkal, szerelmekkel és csalódásokkal teli, jövőjük pedig izgalmas meglepetéseket tartogat – sok zenével!


Tovább…

Kommentáld!

3 midseason-ös újonc az AXN tavaszi műsorrendjében

 
Beküldte: Guru_press 2012 February 14, 14:10-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Az AXN csatorna tavaszi műsorprogramjában egymást követik az izgalmas helyzetek és meglepő fordulatok. Az exkluzív sorozatpremierek (A CÉG, MISSING – ELRABOLVA, A FOLYÓ) mellett kedvenceink (Felejthetetlen, CSI NY: New York-i helyszínelők, Gyilkos elmék, NCIS: Los Angeles) új epizódokkal és vadonatúj évadokkal jelentkeznek.


Számos újdonsággal készült az idei tavaszra az AXN, melyek között exkluzív premierek, illetve kedvelt sorozatok folytatásai is megtalálhatók. A címek közül a három legkiemelkedőbb széria kétségkívül A cég (The Firm) a Missing – Elrabolva illetve A folyó (The River) produkciók lesznek.

John Grisham amerikai regényíró 1991-ben publikált regénye A cég (The Firm) illetve az ez alapján 1993-ban, Tom Cruise főszereplésével, azonos címmel bemutatott hollywoodi kasszasikerre épülő sorozatban Mitch McDeere története tíz évvel később folytatódik. Mitch (Josh Lucas), Abby (Molly Parker), Ray (Callum Keith Rennie) és Tammy (Juliette Lewis) a rendőrbírák javaslata ellenére kilépnek a tanúvédelmi programból, és Washington D.C.-ben telepednek le, ahol Mitch egy kis ügyvédi irodát nyit. Azonban rövidesen szembesülniük kell a tényekkel, a múlt kísértetei ma is komoly veszélyeket hozhatnak, sehol és sosem lehetnek igazán biztonságban. A vadonatúj krimi producerei Lukas Reiter valamint John Grisham, a sorozat alapjául szolgáló könyv írója, egykori jogász. A cég az első, a Sony Pictures Television (SPT) Networks, az eOne Television valamint a Paramount Pictures közös koprodukciójából létrejött az AXN sajátgyártású sorozat, amelyet a csatorna 111 országban több mint 20 nyelven sugároz majd. Országos premier február 19-én 20:00-kor! További premier epizódok: február 28-tól (keddenként) 22:00-tól!

Szintén nagy érdeklődésre tarthat számot a Missing – Elrabolva című sorozat, melyben férje tragikus halála óta Beccának (Ashley Judd) egyetlen fia, Michael (Nick Eversman) jelenti a világot. Amikor a fiú visszautasíthatatlan ösztöndíjat nyer a varázslatos Rómába, Becca nem tartja vissza féltett gyermekét, engedi elutazni. Aggodalmai azonban beigazolódnak, mikor Michaelnek nyoma vész. A volt elit CIA-ügynök anya nem ül otthon karba tett kézzel, hanem nyomozni kezd. Régi sebeket feltépve, ügynöki képességeit a végletekig kihasználva, lehetetlent nem ismerve indul fia keresésére. Bárki álljon a fiú eltűnése hátterében, hamarosan rá fog jönni: egy anyával nem lehet packázni! Főszerepben Ashley Judd, Sean Bean és Cliff Curtis. Ezt a vadonatúj szériát is elsőként az AXN vetíti Magyarországon, amely az időeltolódás miatt az amerikai premiert megelőzve kerül képernyőre hazánkban március 15-én 22:15-kor!

A harmadik vadonatúj széria A folyó (The River) című horror sorozat, amelynek rendezője a Paranormal Activity produkciót jegyző, Oren Peli. A folyó című szériában Emmet Cole (Bruce Greenwood) felesége Tess (Leslie Hope) és fiuk Lincoln (Joe Anderson) rejtélyes kalandok nyomába erednek az őserdő szívében, hogy az egyik leghíresebb televíziós produkció számára készítsenek izgalmas felvételeket. Miután a családfő titokzatos körülmények között eltűnik az Amazonas mélyén, családja és barátai indulnak keresésére, ám az események egyre kísértetiessé válnak. Országos televíziós premier májusban!


A tavaszi exkluzív premierek mellett, kedvenc sorozataink vadonatúj évadokkal, valamint eddig sosem látott epizódokkal folytatódnak. Új izgalmas részekkel jelentkezik a kiváló memóriájáról ismert Poppy Montgomery, a Felejthetetlen című szériában (Új epizódok: február 15-től szerdánként 22:00-tól) Doktor House pedig folytatja a gyógyítást a 7. évadban. (Premier: március 19-én hétfőn 21:00-kor) Az elkövetkezendő hónapokban továbbra is új izgalmakat ígér a CSI NY: New York-i helyszínelők legújabb 8. évada (Műsoron: március 14-től szerdánként 21:00-kor) az NCIS: Los Angeles 2. évadának új epizódjai (Műsoron: február 2-től csütörtökönként 22:10-kor) valamint a Gyilkos elmék vadonatúj 7. évada is. (Premier áprilisban!)

Kommentáld!

Ismét az RTL Klubról szól a tavasz

 
Beküldte: Guru_press 2012 February 8, 17:28-kor a(z) sajtóközlemény témába.

A piacvezető csatorna szerda délelőtt rendhagyó körülmények között mutatta be új tavaszi műsorait. A tavaszi rétté varázsolt stúdióban Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója elmondta, hogy rövid időn belül a délutáni műsorsávtól kezdődően egészen a késő esti órákig szinte teljesen megújul az RTL Klub programstruktúrája: többek között visszatérő és új saját gyártású műsorok és külföldi sorozatok lesznek láthatóak hamarosan a csatornán.

Február 20-tól hétköznap délutánonként 15 óra 10 perctől jön a Döglött Akták című amerikai sorozat, majd ezt követi két új, az RTL Klubon még nem látott dél-amerikai szappanopera, a Marichuy és a Teresa. A főműsoridőben is lesznek újdonságok, Magyarországon még nem vetített, vadonatúj részekkel tér vissza a Dr. Csont (hétfőn) és A mentalista (kedden), majd utána nyártól keddenként a Castle című sorozat.

A Híradót követő sávban február 27-től egy vadonatúj napi vetélkedőt, az 1 perc és nyersz!-et láthatják hétköznaponként a nézők Sebestyén Balázs vezetésével. A műsor első évadát a népszerű A széf követi, szintén Sebestyén Balázzsal.

Február 29-től a nagysikerű Legyen Ön is Milliomos új műsorvezetővel a hosszú kihagyás után az RTL Klubhoz visszatérő Friderikusz Sándorral lesz látható, minden szerdán 21 óra 20 perctől. A kvízműsor később – a csatorna indulása után – az RTL2-n folytatódik majd. A saját gyártású műsorok közül március első vasárnapján térnek vissza a humor nagyágyúi, a Heti Hetes sztárjai.

Az RTL Klub egyik legnagyobb tavaszi produkciója, a Csillag Születik megújult formátummal és új zsűrivel lesz látható hamarosan a csatornán. A műsor házigazdái Ördög Nóra és Lilu lesznek. Magyarországon egyébként még nem volt példa arra a kereskedelmi televíziózásban, hogy női műsorvezető párosa legyen egy ekkora showműsornak. A tehetségkutatóban Hernádi Judit színművésznő új zsűritagokkal, Pokorny Lia színésznővel, Hajós András zenésszel és Puzsér Róbert kritikussal keresi majd Magyarország új csillagait.

(Fotók az RTL Klub Sajtóklub oldalán találhatóak. Kérjük, hogy a fotók felhasználásánál minden esetben tüntessék fel a forrást: RTL Klub/Bársony Bence.)

1 Hozzászólás

Csak mert Super Bowl, kitesszük

 
Beküldte: Guru_press 2012 January 31, 16:09-kor a(z) sajtóközlemény témába.

A Super Bowl minden évben egyedülálló esemény, de 2012-ben biztosan frenetikus lesz az NFL döntője, ahol négy év után ismét a New York Giants és a New England Patriots csap össze. A helyszín Indianapolis, ahonnan a Sport1 kommentátorai, Faragó Richard és Bencsics Márk élőben jelentkeznek majd.

A 2008-as XLII Super Bowl-t sokan minden idők egyik legjobb amerikai futball-mérkőzésének tartják. Akkor, Eli Manning szenzációs passzának, és Plaxico Burress elkapásának köszönhetően a Giants nyerte meg a mérkőzést, és ezzel a Vince Lombardi Trófeát. A New England Patriots hibátlan (18-0) mutatóval menetelt a döntőig, és akkor botlott meg, amikor erre már a legkevesebben számítottak, az utolsó percben.

Az azt megelőző hat évben háromszor is csúcsra értek Bradyék, de az Óriások hasonlítanak egy sorozatgyilkoshoz, aki mindig a Patriotsra feni a fogát. Novemberben a New England két év óta tartó (20 mérkőzéses) alapszakaszbeli hazai veretlenségét törték meg. Ráadásul Eli Manning ezúttal is kivárta az utolsó pillanatot, hogy akkor sújtson le, amikor a legjobban fáj.

Brady és a Patriots az elmúlt évek szereplésének köszönhetően újabb csúcsokat döntögethet idén. A játékos könnyen minden idők harmadik legjobb passzolója (Payton Manninget megelőzve), és valaha volt legtöbb győzelemmel bíró irányítója (Joe Montanával most holtversenyben vezetnek) lehet a rájátszások tekintetében. Ehhez 380 passzolt yardra és egy győzelemre lesz szükség. A tréner Bill Belichickkel karöltve már most a legtöbb Super Bowl-ba (5) jutó edző-irányító párost alkotják. A New York még nem a csúcsokra hajt, csak a Pats skalpjára és a Lombardi Trófeára.

Ezek alapján szinte borítékolható, hogy idén is egy klasszikus találkozó miatt rághatják le a körmüket az NFL-rajongók. Ráadásul Faragó Richard, és Bencsics Márk a helyszínről közvetít a Sport1 nézőinek. A félidőben Madonna ad élő koncertet, ahol a jól ismert dallamok mellett egy új sláger is debütál. A Halftime Show-ban a pop nagyasszonyával együtt olyan sztárok állnak színpadra, mint Nicki Minaj, Jamie King, a Cirque de Soleil és M.I.A.

NFL Super Bowl
New York Giants – New England Patriots: február 5., vasárnap, 22:00, SPORT1 (élő, Faragó Richard és Bencsics Márk helyszíni kommentálásában)

Kommentáld!

Stan Lee bemutatja: Szupermenek a valóságban – Február 18-tól a Discovery műsorán

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 24, 17:17-kor a(z) sajtóközlemény témába.

A Pókember és az X-Men képregények társkészítője, Stan Lee nem mindennapi feladatba vág bele. Februártól a Discovery Channel műsorán olyan hétköznapi embereket kutat fel a világ minden tájáról, akik különleges képességekkel rendelkeznek. A nyolcrészes sorozatban találkozhatunk többek között az Elektromos Emberrel, a jövőt megálmodó férfival vagy az ”egyszemélyes zenekarral”, aki egy egész együttest tud imitálni beatbox technikával.


A National Medal of Arts kitüntetéssel rendelkező, legendás képregényrajzoló Stan Lee a Marvel Comics egyik alapítója. Számos olyan képregényt alkotott – többek közt a Hulkot, a Daredevilt és az Iron Mant – , amelyek később a moziban is sikert arattak.

Társa, a sorozat házigazdája Daniel Browning Smith, gumiember. Négyévesen fedezte fel egy emeletes ágyról leesve, hogy teste másképp reagál a külső hatásokra. Egy kínai akrobata segítségével aztán továbbfejlesztette és elsajátította a testében rejlő rugalmasság képességét. Ma már mindenre képes a testével, például a törzsét 180 fokkal tudja elfordítani. A világ leghajlékonyabb testű embereként szerepel a Guinness Rekordok Könyvében.

Lee és segítője, Smith nem restellnek a világ legkisebb zugát is megvizsgálni, hogy az emberi képességek csodájára járjanak. Daniel minden részben négy hétköznapi életet élő, ám különleges embert keres fel, akik valamilyen rendkívüli fizikai vagy mentális képességgel rendelkeznek. Smith az aktuális rész végére bebizonyítja, mennyire igaz a kivételes képességről szóló pletyka.

A sorozatban Daniel segítségével találkozhatunk Norm Gary-vel, aki, egy zseniális találmánnyal állítása szerint több, mint százezer méhet tud irányítani. és a kaliforniai Scott Flansburggel, akit akár emberi számológépnek is nevezhetünk, mivel komplex aritmetikai feladványokat tud fejben megoldani.  Bemutatkozik a vak „denevérember”, aki ultrahang segítségével tájékozódik környezetében, illetve Dean Karnazes, aki olyan genetikai mutációval született, amely lehetővé teszi, hogy szinte örökké fusson.

Megfejthetetlen emberi csoda vagy évek során begyakorolt teljesítőképesség? Az emberi adottságok tárháza végtelennek tűnik, Stan és Daniel hihetetlen és megdöbbentő világba kalauzol el minket a Discovery Channel Stan Lee bemutatja: Szupermenek a valóságban című műsorában.

A sorozat február 18-tól, szombatonként 20.00 órakor látható, csak a Discovery Channel műsorán

Kommentáld!

Túlélés törvényei február 29-től új részekkel a Discovery műsorán

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 22, 15:15-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Bear Gryllst és túlélési tanácsait szinte mindenki ismeri, aki szereti a vadregényes tájakat és a különleges kalandokat. A Discovery Channel műsorán februárban két sorozata is látható lesz a rajongók nagy örömére: szerda esténként először a Ha minden kötél szakad, majd február végétől ugyanebben az időpontban A túlélés törvényei epizódjait vetíti a csatorna.


Bear a legfiatalabb britként mászta meg a Mount Everestet, jetskivel megkerülte az Egyesült Királyságot. Elsőként szelte át teljesen egyedül a fagyos észak-atlanti óceánt egy nyitott, felfújható csónakban, majd meztelenül evezett kicsit a Temzén, egy saját maga eszkábálta fürdőkádban, hogy felhívja a figyelmet egy megsérült barátja megsegítésére szervezett gyűjtésre.

A túlélés törvényei epizódjaiban Bear Grylls a világ egzotikus tájain mutat be látványos trükkökkel tarkított túlélési gyakorlatokat, míg a Ha minden kötél szakad részeiben városi környezetben kell bizonyítania túlélési szakértelmét. Hősünk egy túlélési kézikönyv életveszélyes helyzeteit eleveníti meg, és elemzi lépésről lépésre a teendőket, melyeket – szokásához híven – a gyakorlatban mutat be nekünk. Több életveszélyes helyzetbe került ember köszönheti saját túlélését is a Bear műsoraiból tanult trükköknek és módszereknek.

A napokban számolt be a sajtó Bear Gryllshez köthető legfrissebb életmentésről. A tíz éves Harry Brooks családjával indult egy tengerparti sétára, ahol együtt játszott és szaladgált kistestvérével. A hullámok miatt ingoványos talajon előbb testvére cipője, majd ő maga is csapdába esett. A pánikba esett fiú percek alatt derékig süllyedt a mocsárban. Szerencsére édesapja megőrizte hidegvérét és a Bear Grylls műsorában tanultak szerint egy vastag faágra feküdt, amely így nagyobb felületen oszlatta el súlyát, s meg tudta közelíteni fiát a mocsárban. Az apa tartotta a fiút, hogy ne süllyedjen mélyebbre a mocsárbanm amíg a tűzoltók megérkeztek. Szerencsére az átfázott fiúnak a lelki traumán túl nem esett komolyabb baja, pedig a kiérkező tűzoltók munkatársa szerint az ilyen balesetek gyakran törésekkel, és súlyos kihűléssel járnak együtt.

De nem Harry volt az első, aki talán Bear Grylls műsorainak köszönheti az életét. Összegyűjtöttünk négy további esetet is az elmúlt évekből, melyekről talán még nem is hallott:

2009-ben Grayson Wayne életét mentette meg A túlélés törvényei. Miután elkeveredett az Ashely National Forestben kiránduló családjától, a kilenc éves amerikai fiú a sorozatban látottakat utánozva visszakövette útvonalát addig a pontig, ahol elvesztette családját, majd onnan továbbindulva az esőkabátjából apró darabokat és más nyomokat hagyott maga után, hogy segítse az őt keresők munkáját. Estére – amit Bear is minden esetben tanácsol –menedéket rendezett be magának egy kidőlt fa alatt, majd másnap egy kis patak mentén indult el, hogy minél hamarabb segítségre találjon.

2010 decemberében hatalmas áradás sújtotta Dél-Ausztrália, Tasmánia és Új-Dél-Wales több városát, emberek ezreit evakuálták a vízzel borított területekről. Christine McLaren autóját is elsodorta az ár, de nem esett pánikba, mert emlékezett Bear Grylls Ha minden kötél szakad című műsorában látottakra: megvárta, amíg a víz nagyjából ellepi süllyedő autóját, majd bekapcsolta a gyújtást, hogy kinyithassa az egyik hátsó ablakot. A nyitott ablakon már egyszerűen kimászott, és egy árvízben elöntött fa törzsébe kapaszkodva megvárta, hogy megérkezzen a segítség.

2011-ben az oregoni Jake Denham elkeveredett a családjától síelés közben, majd tíz órát töltött egyedül fagypont alatt. A 14 éves fiú a Bear Gryllstől tanultak szerint estére szélvédett fedezéket épített magának a hóban majd késő este a csillagok fényénél síelők nyomára bukkant, és követte azokat. Így talált rá az utána kutató csapat.

Tavaly Bear Grylls egy másik rajongója is műsoroknak tulajdonította saját túlélését: egy 26 éves ausztrál férfi, Brent Italia Új-Zéland Északi-szigetén vadászott, amikor elvesztette lába alól a talajt. Ötven métert csúszott egy meredek sziklafalon, amíg meg tudott kapaszkodni – közben több bordáját is eltörte. Az estét egy fába kapaszkodva töltötte el, másnap vadászkése segítségével, négyórás mászással jutott ismét biztonságba. Útitársai ugyan bejelentették eltűnését, de a rossz időjárási körülmények miatt nem indult senki a  megmentésére, csak magára számíthatott.

A Ha minden kötél szakad részeiben Bear bemutatja, mi a teendő, ha elszabadul autónk, leszakad alattunk a lift, kóbor kutyák támadnak meg, megmar egy kígyó, esetleg földrengés vagy betörő ér minket otthonunkban. A túlélés törvényei hatodik évadában Bear túlélőtúrán vesz részt többek között Arizonában, Borneón, a Skóciai északnyugati csücskében fekvő Cape Wrathnál, Norvégiában és a Csendes-óceán déli részén található lakatlan szigeten. Emellett látható lesz egy speciális összeállítás is, mely a sorozat korábbi részeiből kimaradt jeleneteket mutat be.

A Ha minden kötél szakad január 18-tól február 22-ig szerdánként, 21.00 órakor, a Túlélés törvényei pedig február 29-től szerdánként 21.00 órakor látható, csak a Discovery Channel műsorán.

Kommentáld!

Death Valley: január 29-től az MTV-n

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 20, 12:09-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Újabb saját gyártású produkciót tűz műsorára az MTV Hungary. Az utóbbi idők egyik legeredetibb sorozata, a Death Valley című horror-komédia január 29-től Magyarországon is látható.  Íme a sajtóanyag:

_

Támadnak az élőhalottak! Vámpírok, vérfarkasok és zombik lepik el hamarosan az utcákat, senkinek nincs menekvés, a vérontás és a röhögés garantált. Az utóbbi idők egyik legeredetibb sorozata, az MTV saját gyártású Death Valley című horror-komédiája végre Magyarországon.


Vámpírok, zombik és vérfarkasok szállták meg a kaliforniai San Fernando völgyét, akikre egy speciális rendőri különítmény vadászik. Ezzel az alapfelállással indít az utóbbi idők egyik legszokatlanabb felfogásban készített sorozata, amelyben az egyenruhások minden mozdulatát egy reality-stáb rögzíti.

A Lostból ismert Tania Raymonde és a Mad Menben is feltűnt Caity Lotz kemény rendőrcsajokat alakítanak, akik az élőhalottak mészárlásában is az élen járnak. A hasonló filmekkel együtt járó belezés és vér annyira túlzó, mintha csak egy horror képregény lapjai keltek volna életre, de ez természetesen csak egy része a mókának, hiszen az osztag tagjai két láncfűrészes lefejezés között sem veszítik el humorérzéküket, folyamatosan debil beszólásokkal oldják a hangulatot. A Death Valley helyszíne a világ pornófővárosától, Los Angelestől nem messzi település, ahol egy zombi-vámpír-vérfarkas invázió – a rendőrosztag szempontjából – pontosan olyan hétköznapi esemény, mint egy tűzvész, földrengés, egy droglabor, vagy akár a prostitúció.

 

1 Hozzászólás

A tenger gladiátorai: Január 20-tól a Discovery műsorán

 
Beküldte: Guru_press 2011 December 25, 10:17-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Hamarosan harmadik évadával jelentkezik a Discovery Channel műsorán A tenger gladiátorai című sorozat, mely a nyílt tengeri ipari halászok életét mutatja be. A műsorban a New England rendkívül veszélyes vizein dolgozó négy halászhajó – az Eagle Eye II, a Big Eye, a Seahawk és a Frances Anne – legénységének embert próbáló küzdelmét követhetik nyomon a nézők. Óriási kardhalak, kemény munka, zord időjárás, hatalmas kockázat – pihenő pedig nem létezik.


Az Egyesült Államok New England nevű régiójában évszázados hagyománya van a tengeri halászatnak, pedig ez a világ egyik legveszélyesebb foglalkozása. Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) becslései szerint a világon 15 millió ember foglalkozik tengeri halászattal, és közülük évente 24 ezer ember veszti életét. A New Englandtől keletre fekvő Grand Banks (Nagy zátony) környéke pedig a szélsőségesen változó időjárás miatt a legveszélyesebb halászati területek közé tartozik: 1991-ben itt jött létre a „tökéletes vihar” egy hidegfront, egy melegfront és a Grace hurrikán párájának találkozásából. A vihar 200 millió dolláros kárt okozott és tizenhárom ember életét követelte. Egy halászhajót teljes legénységével együtt „elnyelt” – az esetről készült a Viharzóna című film, George Clooney főszereplésével.

A Discovery Channel A tenger gladiátorai című sorozata az itt dolgozó tengeri halászok küzdelmes mindennapjait mutatja be. A hajók pár fős legénysége hónapokat tölt a nyílt tengeren, családjuktól távol, pihenés nélkül – ezt csak keménységgel, bátorsággal és sajátosan szarkasztikus humorral lehet átvészelni. Bár a hajózás technikai fejlődésével valamivel javult a biztonság, még mindig az életét teszi kockára, aki erre a kalandra vállalkozik. Egy-egy szezon alatt a legénység fizikai és szellemi tűrőképessége határán tölt hónapokat, s a bezártság és a szüntelen munka a legtapasztaltabb halászok idegeit is próbára teszi. Ilyen körülmények között a matrózoknak minden mozdulatukra figyelniük kell, mert a legapróbb hiba is végzetes lehet a tengeren.

A tenger gladiátorai nézői bepillantást nyerhetnek a halászok izgalmas és fordulatos munkájába. Az utolsó, ember által meg nem hódított területen, a nyílt vízen kell bizonyítaniuk nap mint nap, dacolva az elemekkel, kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak. Nem elég, ha a vízen töltött hónapok után ép bőrrel befutnak a kikötőbe: több ezer dollárnyi halat kell fogniuk, hogy megtérüljön vállalkozásuk. Vajon sikerrel járnak?

A sorozat január 20-tól, péntekenként 20.00 órakor látható, csak a Discovery Channel műsorán.

Kommentáld!

Mocsári favágók: Január 11-től a Discovery műsorán

 
Beküldte: Guru_press 2011 December 23, 19:35-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Januárban új részekkel jelentkezik a Mocsári favágók című sorozat a Discovery Channel műsorán. A második évadban a nézők tovább figyelhetik Bobby Goodson és csapata kihívásokkal teli munkáját Észak-Karolina baljós mocsaraiban. A terep a régi, de a brigád nehézségek új sorozatával találja magát szemben: a mindig veszélyes terep különösen nehéz feladatok elé állítja a favágókat, és a válság is egyre keményebb tempóra kényszeríti a kitermelést.


A mocsári favágás sokak szerint lehetetlen – mérges kígyók bújnak meg az alacsony bozótban, a fák pedig olyan mély mocsárban nőnek, mely könnyen a mélybe rántja a nehéz favágógépeket is – a Goodson-család mégis negyedik generáció óta ezzel keresi kenyerét. Jelenleg Bobby Goodson vezeti a családi vállalkozást, melyben közel egy tucatnyi ember dolgozik – köztük Bobby fia, Justin Goodson és Bobby sógora, David Muller is.  A veterán csapat most visszatér Észak-Karolina kiismerhetetlen mocsaraiba, hogy értékes fával megrakodva térjen vissza.

A mocsári erdő tele van láthatatlan veszélyekkel és kellemetlen meglepetésekkel. A természeti viszonyok mellett más akadályok is felmerülnek, melyek nehezítik dolgukat: panaszos földtulajdonosok, betegség és bizonytalan gazdasági helyzet keseríti a vállalkozás mindennapjait. A munkának viszont a kedvezőtlen körülmények között is folytatódnia kell, legyen hideg és nedves tél, vagy éppen perzselő nyár.

A Discovery Channel sorozatának epizódjaiban nyomon követhetjük a családi vállalkozás tagjait, akik a sok nehézség ellenére közös erővel próbálnak megbirkózni az embert próbáló veszélyes munkával, hogy bebizonyítsák: ebben a szakmában ők a legjobbak.

A sorozat szerdánként, 22.00 órakor látható, csak a Discovery Channel műsorán január 11-től.



1 Hozzászólás

Ünnepi műsorkínálat a TV2-n

 
Beküldte: Guru_press 2011 December 13, 1:44-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Sikerfilmek tömkelege, látványos koncert show-k, népszerű műsorok különkiadásai, vadonatúj saját gyártású produkciók és exkluzív Dakar közvetítés a TV2 ünnepi műsorkínálatában.

Különleges műsorfolyammal ajándékozza meg nézőit a TV2 a Karácsony és Szilveszter közti időszakban. Jobbnál-jobb filmek, animációs mozik, vígjátékok, romantikus- és kalandfilmek tarkítják az ünnepi kínálatot.

Szenteste napján A kétszáz éves ember Robin Williams-szel, a Shrek és a Shrekből az angyal, valamint a Robert de Niro és Michelle Pfeiffer főszereplésével készült Csillagpor című kalandfilm kerül képernyőre. December 25-én A pót télapó, a Madagaszkarácsony, a Shrek 2., a Mr. Magorium meseboltja Dustin Hoffman-nal, valamint Julia Roberts és Catherine-Zeta Jones főszereplésével az Amerika kedvencei című amerikai romantikus vígjáték lesz műsoron. Shrek-ből december 26-án sem lesz hiány, karácsony másnapján ugyanis a harmadik résszel folytatódnak az ogre kalandjai, majd jön a Hepiendek című film.

A filmek mellett két varázslatos koncertfelvételt is műsorára tűz a csatorna: december 25-én Havasi Balázs koncertje, míg 26-án a kanadai szupersztár, Michael Bublé show-ja lesz látható. Szintén december 26-án, a TV2 vadonatúj, saját gyártású műsort indít Magyarország legnépszerűbb tinisztárjának, SP-nek főszereplésével. A Furcsa hétköznapok – SP című ötrészes mini-sorozat videónapló-szerűen mutatja be a rajongóknak Éder Krisztián, azaz SP mindennapjait.

Karácsony és Szilveszter között az izgalmas interjúké és ismét a filmeké a főszerep: december 27-én folytatódik a Tilla nevével fémjelzett, legendás Propaganda című műsor, az animációs mozik sorában pedig a Mézengúz (december 27.), a Pata-csata (december 28.), és a Rém-rom (december 29.), a felnőtteknek a Mission Impossible 3, a Skorpiókirály I-II, míg a vígjátékok közül a Hajrá csajok! – A nagy összecsapás és A szuper ex-nőm kerülnek képernyőre.

Az év utolsó napján az Aktív és a Frizbi óévbúcsúztató különkiadásaival, majd a Retro BUÉK című műsorral szórakoztat a TV2. Január 1-jén a szilveszteri bulik utáni kikapcsolódáshoz a Kleopátra 1-2, a Tök állat, a Jól áll neki a halál és a Pelenkás bajkeverő című filmeket kínáljuk, végezetül ezen a napon startol Peruból a Dakar 2012 dél-amerikai futama, amelyről januárban 16 napon át láthatnak exkluzív összefoglalókat a nézők a TV2-n.

Kommentáld!

Csomópontok – December 24-től a Discovery Channel műsorán

 
Beküldte: Guru_press 2011 December 1, 17:54-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Kíváncsi, mi zajlik egy nagy nemzetközi repülőtér hátterében vagy a hatalmas Las Vegas-i show műsorok színfalai mögött? Szeretné tudni, hogyan működnek a több ezer ember munkáját koordináló tömegközlekedési, szállítási, szórakoztatóipari központok? A “Csomópontok” című vadonatúj sorozat arra vállalkozik, hogy részletesen bemutassa, minként működnek az emberiséget szolgáló óriási és bonyolult központok. Olyan hatalmas rendszereket mutat be, ahol mindenkinek pontosan kell tudnia és végeznie a feladatát, mert akár egy dolgozó hibája is katasztrófához vezethet.

Megismerjük, hogyan üzemel például a New York-i, Grand Central pályaudvar és a Panama-csatorna, melyen hajók tízezrei kelnek át évente. Láthatjuk, milyen eljárásokat és modern berendezéseket használnak, és megismerhetjük azokat a szakembereket is, akik biztosítják, hogy minden megfelelően és rendben működjön. A felelősség óriási: ha e rendszerek bármelyike csődöt mond vagy valaki elmulasztja teljesíteni a kötelességét, akkor több száz, vagy akár több ezer ember élete is veszélybe kerülhet. Ismerje meg ezeknek a fontos és bonyolult rendszereknek a működését az ott dolgozók szemszögéből. A bonyolult közlekedési csomópontok mellett betekinthetünk a Cirque Du Soleil cirkuszi társulat nagyszabású “O” című produkciójának színfalai mögé.  Megfigyelhetjük, hogyan áll össze több mint háromezer ember megfeszített munkája nyomán a világ egyik leglátványosabb produkciója a Las Vegas-i kaszinó nézőközönsége előtt.

A “Csomópontok” első epizódja az atlantai nemzetközi repülőtér működését mutatja be, mely a világ legforgalmasabb repülőtere. Naponta több mint kétezer le-és felszállást bonyolít le, mely magas szintű szervezést és precizitást igényel. Kövesse a Discovery Channel műsorán a Csomópontok sorozatát, melyből kiderül, miként lehet kézben tartani a gigantikus méretű rendszereket.

A SOROZAT SZOMBATONKÉNT, 14.00 ÓRAKOR LÁTHATÓ, CSAK A DISCOVERY CHANNEL MŰSORÁN

Kommentáld!

Penn és Teller: Vigyázat, csalunk! – december 24-től a Discovery Channel műsorán

 
Beküldte: Guru_press 2011 November 30, 17:05-kor a(z) sajtóközlemény témába.

A Discovery Channel vadonatúj Penn és Teller: Vigyázat, csalunk! című sorozatában megismerhetjük, hogyan látja a világot a sikeres illuzionista páros, Penn és Teller. Az amerikai szórakoztató ipar veteránjai most egy olyan sorozat műsorvezetői, amely a nézők igazlátását teszi próbára.

A magas Penn Jillette és az alacsony Raymond Joseph Teller 1975-ben kezdték közös pályafutásukat. A minnesotai Reneszánsz Fesztiválon mutatkoztak először duóban, azóta is töretlen sikerrel szórakoztatják a közönséget, többnyire Las Vegasban. Elmondásuk szerint a páros felállás sikerének titka, hogy a színpadon kívül sosem álltak közeli barátságban, de ennek ellenére mindketten a mai napig nagyon élvezik a közös fellépéseket. Az előadásaikban a humor mellett nagy szerepet játszik a kézügyességgel történő illúziókeltés. Ezért is testhez álló feladat számukra egy olyan műsor vezetése, amelyben a látszat és a valóság közötti határ fontos szerepet játszik.

Az illuzionista – komikus páros a Penn és Teller: Vigyázat, csalunk! minden epizódjában hét hihetetlennek tűnő történetet ad elő. Megolvaszthatjuk angolszalonnával az acélt? Áshatunk aranyat New York utcáin? Képesek vagyunk vajazó késsel megállítani egy lövedéket? Tényleg a közúton elgázolt állatok húsa a legegészségesebb? A legtöbb elképzelhetetlennek tűnő történet valójában igaz, ám a hét állításból egy hazugság!

Észreveszik a nézők a tudósokat játszó színészek látszatbemutatóit és a hazugságról árulkodó, elrejtett jeleket? Aki figyel, kitalálhatja, hogy melyik történet hamis. A tudományt és a show-bizniszt kiválóan ötvöző sorozat minden része figyelemfelkeltő, szórakoztató és bővelkedik lenyűgöző tudományos érdekességekkel.

A SOROZAT SZOMBATONKÉNT, 16.00 ÓRAKOR LÁTHATÓ, CSAK A DISCOVERY CHANNEL MŰSORÁN.

Kommentáld!
Következő oldal »