
Premier: 2006/03/13
Írta: Andy Ackerman
Rendezte: Kari Lizer
Christine egy elvált anyuka, aki gyerekének minél jobbat akar, ezért egy magániskolába íratja be! Persze az ifjú Richard nem akarja ott hagyni a régi suliját, de nincs más választása. Közben feltűnik az apa is – Richard – aki magával hozzá újdonsült barátnőjét – “új” Christine-t! Ezzel, persze kellemetlen helyzetet teremtvén volt nejének “régi” Christine-nek…
Megjegyzés: Elsőként hadd említsem meg, hogy egy nyugdíjas adó szitkomjáról beszélünk! A CBS, főként a krimire van ráhangolva, azonban ezt a műfajt sem szabad hanyagolnia! Tény, hogy nem egy NBC-s szitkom, de azért megállja a fejét!
Fáradt estére nem igazán javasolnám a sorozatot, mert igen altatónak bizonyult! Legalább is nekem! Már az első pár percben felfigyelhetünk a sok röhögésre, melyek segítenek a döntésben, hogy mi is becsatlakozzunk, vagy éppen kussoljunk, mert ez holt gyenge volt! Itt is, mint az EHC-nél, a készítők úgy teremtenek vicces helyzeteket, hogy azzal a főszereplőt kínos helyzetbe helyezik! Nekem ez a felállás, viszont nagyon tetszik! Kissé groteszk, de én vevő vagyok erre is!
Elől járóként annyit, hogy az első tervek szerint, csak „Old Christine” lett volna a cím, de időközben jött a változás! Megfigyelhetjük azt is, hogy két Christine mellett, kér Richard is van! Most lehet mondani, hogy apa-fia kapcsolat miatt, de mi van, ha ez is direkt van! A régi, azaz az elvált, Christine persze szimpatikusabb, mint utódja, ellenben szerintem sokkal idegesítőbb is!
Összességében nem láthattunk semmi extrát, inkább egy próbálkozást estére! Nézhető, de ha van más sorozat, akkor inkább azt ajánlanám, mint ezt…