Kings – 1.01-02 – Goliath

 
Beküldte: tess 2010 May 1, 17:51-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Kings,Pilot témába.

Először jöhet a kötelező kérdés, amit igaz már szinte minden kritikus ellőtt előttem, hogy mégis mi a fenét keres ez a sorozat országos csatornán? Itt csak műfaj korlátok és megkötések vannak, holott egy kemény drámai szállal, no meg persze egy istenes baszás-vér párossal a mennyekbe lehetne repíteni. Másrészről viszont ott van a pont az NBC-nél, hogy voltak olyan bátrak és berendelték Kings-t, ami sokak szemében a 2008/09-es szezon meglepetés sorozata volt.

kings-pilot1

Michael Green (Heroes, Everwood) sorozata egy modern köntösbe öltöztetett Dávid történet, jókora vallási szállal és a miszticizmussal. Ezen túl viszont sajnos nem több mint egy modern kori Dallas, annak minden hibájával és érdemével egyetemben. Na szóval, van nekünk egy kiejthetetlen nevű királyságunk, ami egy fejlett ország, mégis abszolút monarchia, vagyis a király dönt mindenben. Aztán van nekünk egy háborúnk, ahol a király fia, alias a herceg is fogságba esik, de egy jólelkű katona a tiltás ellenére is megmenti. Ettől kezdve meg gondolom mindenki kitalálta, hogy mi lesz. Jön a királyi hála, majd az intrika, a szerelem és persze a fele királyság előbb vagy utóbb.

Önmagában a legnagyobb gond a sorozattal, hogy nagyon is komolyan vették az egészet. Ebben persze a fő ludas Francis Lawrence volt, aki az I Am Legend után egyszerűen nem tudott elszakadni a fennkölt emberi pátosztól és persze a korrekt kis megalomániájától. Az egész igen nagyvonalúnak és sokkolónak akart hatni, holott a háttér teljesen üres volt. A dupla részes premiert nem tudták érdemleges tartalommal megtölteni, sok volt az üresjárat, amire meg áldoztak, hát pont arra nem kellett volna. Gondolok itt a felesleges soap szálak, mint a telefon keresése, vagy a király szeretője. Ellenben a háborút elég gyorsan lezavarták, ami nem is csoda, hisz a korrekt CGI-re nem igazán futotta.

kings-pilot2

Sajnos a karakterek terén is ugyanez a helyzet. Ian McShane (Deadwood) már-már Al Pachino-i magasságokba emelkedő játékát az íróknak mindig sikerült elszúrnia. Az meg, hogy a végén nem lehet eldönteni, hogy az uralkodó melyik oldalon is ál, hát… Aztán ott van Christopher Egan (Vanished), aki úgy volt szar, ahogy a karaktere. Most komolyan, a modernkori Dávid karakterét ennyire felszínesen megírni, aztán meg odaadni egy ilyen sekélyes B-vonalbeli arcnak, mi ha nem felelőtlenség? Hogy a sebtében összehozott szerelmi szálról ne is beszéljünk. És ebből lesz majd uralkodó? Na, oda tényleg kell karakterfejlődés!

Egyébként a legnagyobb vicc, hogy a B-mozis hatás ellenére is bejött a Pilot. Van benne valami újdonság, ami miatt könnyedén guilty pleasure lehet. A modern kori Biblia feldolgozás lehet az oka, vagy talán a minőségi „dynasty soap” effektus, amire meg mostanában nem igazán volt példa. Én részemről továbbra is maradok, bár nagyobb örömmel tenném mindezt, ha látszana rajta némi A-listás szemlélet és persze pénzügyi mag.

Premier: 2009/3/15
Írta: Michael Green
Rendezte: Francis Lawrence
Nézettség: 6,07 millió
This entry has a rating of 3

1 Hozzászólás

Eastwick – 2 epizód után

 
Beküldte: Kanyecc 2009 October 13, 15:44-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Boszorkányos sorozat? Hm. Legutóbb 1998 és 2006 között láthattunk tévéképernyőn a Charmed személyében. Hamar kilyukadtam hozzá, hiszen kritikámba bele kell egy fontos dolgot már az elején foglalni: A készítők azt mondták, hogy ne hasonlítgassuk hozzá, mert köze se lesz a 8 évados elődhöz. Ezzel teljes mértékben egyet kell értenem. Meg se üti a szintjét! Az Eastwick-nek mindössze 15% túlélési esélyt adtam, de talán elhamarkodott döntés volt. Most se látok nagyobb jövőt előtte, de van valami varázsa, amiért le fog ültetni heti rendszerességgel maga elé. Mi ez? Talán rászoktam a soap-műfajra? Másra nem tudok gondolni, hiszen a Melrose Place-re se tudtam rosszat írni, rá se fogok sokat.

vlcsnap-1031163

Ugyebár az alapkoncepciót John Updike: Eastwick-i boszorkányok című könyve adta, melyből ’87-ben készült egy filmváltozat. Noha kimaradt az életemből, annyit hallottam róla, hogy a népnek tetszett, sőt jobban, mint a 2009-es ABC-s feldolgozás, amihez David Nutter adta a nevét. Nutter-ről annyit tessék megjegyezni, hogy rosszdolgot a kezei közül nem engedni ki a nagyvilágba, tehát ha pilotterveit berendelik, annak oka van. (Rendezőként jelen van a The Pacific című HBO-s minisorozatban, ami már a premierje előtt hatalmas hypeal bír Steven Spielberg-gel a jobbján.)

Révén, hogy remake-ről beszélünk, kötődik az elődökhöz az alapkoncepció. Adott három nő. Mindhárom meg szeretné változtatni életét és kíván egyet Eastwick szökőkútjánál. Szerencséjükre valami változást beindítanak, amire az egyik vénasszony felhívja a figyelműket a későbbiekben. Az egyiknek médium képessége lesz, másik tudja irányítani a férfiakat, a harmadik pedig – hát igen, talán a legkülönösebb – haragjával (?) olyan dolgot tud csinálni… nehéz leírni, inkább mondok példát: férjébe belecsap a villám vagy előtte egy földrengés idéz elő, mert mérges a lustaságára. Ha már az életükben történt némi változás, akkor itt az ideje hogy feltűnjön a színen Dary Horne, a kőgazdag úri ember, aki megveszi majdhogynem az egész várost magának, csakhogy kapcsolatba léphessen a lányokkal.

vlcsnap-1031721

Sok idegesítő dolog volt az Eastwick-be. Barátnőm legnagyobb problémája az volt, hogyan lehet egy fiatal anyukának, Kat-nek ennyi gyermeke, amiben van igazság. Nekem az, hogy mikor jön rá szerencsétlen Joanna erejének titkára, azaz csak a férfiakat tudja befolyásolni a nézésével, nőket nem (!!). A harmadik: Miért csak Alexis beszél képességéről és a többiek miért hallgatnak róla? Negyedik: Mikor fog már valami izgalmaz történni?, stb.

Ki kell bontakozni a történetnek, de ez így nagyon lassú. Nem véletlenül írtam, hogy enyhén szappanoperás beütése van neki, mert a két részben szinte alig történik valami. Felvezették az alapokat, ami oké, de az 1×01-et és az 1×02-et egybe is simán el tudnám képzelni 45 percben, úgyhogy a lényeget elmondják, mi pedig megértjük. A kritikusokkal ellentétben Paul Gross karakterét éreztem a legjobbnak, mert valahogy látom benne a kőgazdag gonoszt, már ha ő lesz a gonosz, mert még semmi sem biztos. Talán a legidegesítőbb a Szívek szállodája volt, mármint szemfüles nézőknek feltűnhetett, mennyire hasonlít Eastwick a GG-s városkára. (Passzolom a nevét most így hirtelenjében.) Nem véletlen, mert tényleg az volna egyes része.

Most jöhet az érdekes kérdés: Látok-e benne teljes évadnyi történetet? Nem, mivel a történetet fel kell dobni, nem tovább laposítani klisés dolgokkal. Pl.: Szerintetek véletlen egybeesés, hogy az újságírónőt ráállította a témára kőgazdagunk? (De hozhattam volna mást is fel, hiszen a villámcsapás szintén adta magát.) Másrésztől igen, mert ha azt vesszük alapul, hogy a Charmed 8 évadon keresztül húzta. Mellette szól az elbeszélő csajszi, ami piszok jól felvezette a pilot epizódot a cselekmény kibontakozásáig, továbbá a humor, ami meglapul benne. Igaz keveset kapunk, de tudjuk díjazni mindegyiket.

Harmadik részre maradni fogok. Már csak az elveim miatt, hiszen elég 3 epizód ahhoz, hogy józan döntést hozzon az ember. Van olyan sejtésem maradni fogok, de nem miatta, hanem inkább a társaság miatt. No meg a kíváncsiság, boszorkányság. Egy biztos, inkább a csajoknak csinálta az ABC, amolyan Született feleségek utánpótlásnak. Szerintem mellé nyúltak, ezt mutatják a nézettségi adatok is.

Premier: 2009/09/23
Írta: Michael Cristofer
Rendezte: David Nutter
Nézettség: 8.50 milllió (3.0, #7)
This entry has a rating of 2.5

2 Hozzászólás

Eleventh Hour U.S. – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 October 13, 1:01-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Van pár újonc, amelynek a pilot kritikájával adós vagyok az előző évadból: Eleventh Hour, Dollhouse, stb. Hiába tartunk most a 2009/10-esbe, és hiába kellene neki ülnöm az Eastwick kritikának… a választásom mégsem rájuk, hanem az Eleventh Hour-re esett, ami megvett magának. Ugyebár a Viasat 3 elkezdte adni. Megvan a következő sorozat, amit kajálás közbe nézni fogok, mert engem a pilot epizód megfogott. No, azért a székről nem estem le, de alapjába véve a benne szereplő karakterek tetszenek.

vlcsnap-502015

Az alapkoncepcióba nem mélyülnék el, hiszen tess részéről olvashattátok. Sőt arra se térnék ki részletesebben, hogy remake-ről van szó, mert az ITV műsorán 2006-ban volt látható egy négy részes minisorozat, melyet az amerikaiak feldolgoztak.

Koncentráljunk a us-változatra. Már az elején tudtam, hogy a karakterekkel és a színészekkel fog megvenni magának, nem pedig az alapkoncepcióval. Hol ott a kezdésben remek témához nyúltak a készítők. Emberklónozás. Megosztja az embereket. Valaki ellenzi, valaki élteti, dehogy mindezt élő embereken csinálják, inkább előbbiek vannak többségben. Egy nagy problémája volt a történetnek: Valahogy nem tudtam elképzelni ezt a tudós ürgét, mint segéd, hiszen egy ”okos” FBI ügynök is hamar rájöhet olyan dolgokra, amire Jacob rájött. (Végülis ezért alkalmazzák a laborosokat.) Csiszolni kell ezt, mert így elsőre ezzel koránt sem győzött meg. Másrészről, ilyen könnyedén elengedni a gyilkost? Ezt még ő sem hitte el, látszott az arcán.

A történet csetlik-botlik, de mint említettem: nem is ezzel ültettek le, hanem inkább a szereplőkkel. (Többször előfordult már, semmi meglepő nincs ebben.) Rufus Sewell-Marley Shelton páros nekem bejön. Illik egymáshoz. Szerelemi szálat lehet belevinni. (Csak vicceltem.) Ugyanaz a felállás, mint a The Mentalist esetében, ahol Simon Backer-ék miatt alig tudtam letenni nyáron. No, de a kettőt ne hasonlítgassuk össze más téren, mert közük sincs egymáshoz. Jah, és a Fringe-hez se, mert szintén nagy a különbség.

Erősebb kezdésnek koránt se mondanám, inkább csak közepesen erősnek, ellenben jó volt a szórakozás faktorja, ami kicsit hülyén hangozhat. Volt benne egy két olyan jelenet, amivel megröhögtették a nézőket, mint pl.: a „segélyhívás” az éjszaka középén a hotelben vagy a rendszám leírás. Semennyire se volt rémisztő, meghökkentő, mert hiába akarták elhitették velünk, hogy a tasakokban halott magzatok vannak, semmit se láttunk belőlük, amit sajnálok, mert így kaptunk egy szimpla snassz nyomozós sorozatot, ami szinte semmi újdonságot nem nyújt. Vért láttunk egyáltalán benne? Egyszer, amikor a csóka nyakát átszúrta a gonosz néni.

Miért nézzük akkor? Hát a színészek miatt. Csak miattuk nevezek be a folytatásra, aztán majd kiderül hogyan tovább.

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Sanctuary – 1.12-13 – Revelations

 
Beküldte: RaulReal 2009 October 9, 7:02-kor a(z) 2008/09 sorozatai,kritika,Visszatérők: 2008/09 témába.

Mindenki ismeri a történetet, miszerint a webes sorozatnak induló Sanctuary elnyerte a Syfy tetszését, a neves stúdió pedig felkarolta, pénzelte és levetítette a Menedék lakóinak kalandjairól szóló történetet. Dr. Magnus, a több mint száz éves tudós azzal foglalatoskodik, hogy különféle természetfeletti lényeket fogad be, otthont adva ezzel az árváknak és védve az emberiséget a veszélyes egyedektől. A furcsa otthon lakóinak természetesen nem ilyen egyszerű az élete, az első évad 11 részében különböző ügyeket kellett megoldani a professzornak, lányának Ashley-nek, és a frissen csatlakozott Zimmmannek.

sanc113

A kalandok során szembekerültek már Hasfelmetsző Jacktől kezdve a jetiig, és talán az egyik legjobb részben egy kíváncsi riporterpáros tagjaival is meg kellett küzdeniük. A természetfeletti lények rendkívül széles palettájával találkozhattunk az eddigiek során, a fontos és érdekes morális kérdések felvetése mellett pedig szemkápráztató helyszínekben és rendkívül ötletes és látványos jelenetváltásokban gyönyörködhettünk. A szörnyüldözés a végéhez közeledett, hiszen lassan elértünk a nagy fináléhoz, a dupla-évadzáróhoz.

A történet szerint egy ideig, mint mindannyian tudjuk, békében éltek egymás mellett az emberek és a különleges lények, míg egy napon az egyikük a “Föld urára” támadott. A Menedékbe is eljut ennek és a növekvő számú gyilkosságoknak a híre. Mint kiderül, egy nemzetközi fenyegetést nyújtó vírusról van szó, amely a harmadik világháború kitöréséhez vezethet.

Hogy véletlenül se legyen nyugta Magnuséknak, gondoskodik róla Druitt, alias Hasfelmetsző Jack, aki nagy bejelentéssel tér vissza a Menedékbe. Elmélete szerint a Szövetség áll a közelgő káosz mögött, azonban mielőtt ezt jobban kifejthetné, betoppan az Angliai Menedék vezetője, Dr. Watson, alias Sherlock Holmes. Ezzel kezdetét veszi a pokol a különleges otthonban, mert a vendégek, a kórt behozva, megfertőzik Magnus első számú segédjét. Nincs idő hát gondolkodni, gyorsan kell cselekedni. Az egyetlen megoldást az jelentheti, hogy az Ötök ismét összeállnak és a több száz éves tudósnő apja által elrejtett vért felkutatva előállítják a vakcinát. Eközben Ashley és a farkasember Henry beszivárog a Szövetség főhadiszállására, ahol elfogják őket. Hőseink, pedig a láthatatlan lány, Clara felkutatása után Indiába indulnak, ugyanis dolguk van. Meg kell menteniük a világot.

- What the hell was all that about?
- Well, the guy who invented radio just dissed Jack the Ripper.

sanc113_02

A fogvatartott Ashley-t és Henry-t eközben kegyetlenül kínozzák. Az elveszett vámpír város felkutatásakor a Menedék apró, de elszánt csapata óriási problémával találkozik. A települést gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé. Sherlocknak hála azonban rekonstruálni tudják az épületek elhelyezkedését, így végül lejutnak a Föld alá. Itt azonban újabb meglepetés várja őket, aki nem más, mint Nicola Tesla. Az Ötök összegyűltek tehát, azonban a Magnus apja által kijelölt feladatokat még végre kell hajtaniuk, hogy a kulcsok megszerzésével hozzájuthassanak a vérhez. Csoportokban kell majd dolgozniuk, Watson és Hasfelmetsző egy logikai feladványt kap, Magnusnak is az eszét kell használnia, Teslának megrázó élményben lesz része, az ifjú Clara és Will pedig jobban teszik, ha észrevétlenek maradnak.

Miután mindannyian kiállják a próbát, a vért megszerezve visszatérnek a Menedékbe. Eközben a fogvatartottak is megmenekülnek, habár beüt egy apró gikszer. Ashley-t a Szövetség hű szolgájává teszi, aki ellopja a vért és átadja azt a Szövetség vezetőjének. Innen folytatódik ma este a Menedék lakóinak története és kiderül, látunk-e majd epikus csatákat emberek és földöntúli lények között.

sanc113_03

Az első évad ingadozó teljesítménye után az évadzáró epizódok felüdülést jelentettek a széria rajongói számára, és kiderült, bizony bármely sorozatban rejlő potenciált ki lehet használni, csak akarni kell. Ezt rendkívül jól sikerült megvalósítani, hiszen a 12-13. epizódban megvolt minden, amit csak a stílus képviselőitől várhatunk, értem ezalatt az izgalmat, látványt és egy vékonyka szerelmi szálat. Ne felejtse el senki tehát, ma, október 9-én, este a kalandok folytatódnak, a Menedék lakói pedig végre visszatérnek.

PREMIER: 2008/12/29 ÉS 2009/01/05
ÍRTA: SAM EGAN, DAMIAN KINDLER
RENDEZTE: MARTIN WOOD
NÉZETTSÉG: 2,1 MILLIÓ
This entry has a rating of 4

Kommentáld!

The Unusuals – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 30, 15:30-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot,The Unusuals témába.

Elkezdtem daláról venni a hangvételt a midseason-ös sorozatokkal. Itt a nyár vége, hivatalosan holnapután már a szeptember hónapjába lépünk és még így is van olyan koncepció, amire egy pilot erejére se köszöntünk be. (Minden évben ezen megyünk keresztül, de legalább az utolsó hetekbe rá tudunk kapcsolni, mert kevesebb a meló, mint nyár közepén.)

vlcsnap-193207

A The Unusuals egy baszottul érdekes sorozat. Komolyan, nem tudtam eldönteni, miért üljek le a folytatása előtt. Olyan az egész, mintha az országos tévécsatornák megviccelték volna a kritikusokat. Mást nem tudok elképzelni. Az NBC a Southland-del hívta fel magára a figyelmet, ami tényleg jobban mutatna kábelcsatornán, míg az ABC a fent említett újoncával. Teljesen másvilágot hoztak el a képernyőre, amit szokunk kell. Jesszus, mit monda egy vérbeli CSI-rajongó, amikor meglátja ezt a teljesen komolytalan sorozatot?! Néha meg tudnak engem is lepni az ilyen berendelésekkel. Most hasonló történt, merthogy ez egy sz*r lenne (!), ha a szórakozás faktora nem húzná ki belőle.

Ha már emlegettük a Southland-et, akkor mindenképp az elő üljetek le, mert jóval szaftosabb, komolyabb, elhivatottabb. A The Unusuals-t inkább azoknak a nézőknek ajánlanám, akik csípik, ha a rendőrök megtréfálják talpnyaló társukat. Egész nap csak – szó szerint – sz*patják, akinek még a nap végére se esik le a szitu, mert annyira beleélte magát az ügyvezető-pozíciójába.

vlcsnap-192391

Ekkor szembesülünk a remek hangulatvilággal. Iszonyat, mit hoztak össze! Ennyire vicces krimisorozattal rég találkoztam. (Pontosabb tavaly a Polic Squad! esetében.) Elgondolkoztatják az ember, hogy ezek tényleg rendőrök, mert olyan dolgok után nyomoznak, olyan tetteket hajtanak végre olyan eszközökkel, ami teljes mértékben mindezt megkérdőjelezi. Ott van a macskagyilkos sorozatgyilkos, akit egy véletlen kapcsán elkapnak. Kihallgatáskor behoznak egy nyomtató-scannel-fénymásoló gépre hasonlító hazugságvizsgálót, ami bescanneli a kezét az illetőnek egy kérdést követően és azonnal ki is nyomtatja a válasszal: „true” vagy „lie”.

Pontosítok! Három karakter miatt kötelező (!) leülni a folytatás elé. Adam Goldberg egy beteg állat! Mit alakít már benne? Elképesztő. A sorozat kulcsembere. Nélküle mit sem érne. (Egyszer majdnem elüteti magát egy metróval, másszor shutgon-nal lelöveti magát. Mindezt egy vállvonással előkészítve, mert előbb-utóbb úgy is meghal.) Ott a társa, Harold Perrimeau (Lost-os Michael), aki kiegészíti. Ha netán hiányérzetünk lenne egy jó poénra, akkor egyből érkezik részéről. Mintha tudnák, hogy pont erre van szükségünk. Jeremy Renner-t se hagyjuk ki a sorból, akinek a társát ölik meg. Lényegében erről fog szólni a pilot epizód, azaz ennek a nyomozásáról.

vlcsnap-192080

Gyerekek. Hiába kap alacsony pontszámot a felvezető rész, a bugyutaságával veszettül megvett magának. Muszáj lesz beneveznem a folytatásra. Biztosra veszem, hogy a fenn említett három színésszel titeket is le tudnak ültetni minimum 2 rész elé.

Premier: 2009/04/08
Írte: Noah Hawley
Rendezte: Stephen Hopkins
Nézettség: 6.82 millió (#8), A18-49: 2.2 (#T6)
Szerintem: 2/5

Kommentáld!

Southland – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 29, 12:35-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot,Southland témába.

Megint a jónépre bíztam magam. Sixx az elmúlt két napomat bearanyozta tippjeivel, ezért is emlegetem annyiszor. (Remélem, nem fog megharagudni a sok csuklás miatt.) Most szigony_ adta tippet, azaz nevezzek be a Southland-re, mert sok jót lehet felőle hallani. Hékás! …de hiszen tess már írt róla. (WTF?!) Mi üthetett belé, hogy meg merte nézni ezt a nyomozós, light-os The Shield koppintását? Egy nevet mondok: Ben McKenzie.

vlcsnap-222040

Egyet kell értenem a nép szavával: Ennek a sorozatnak kábelcsatornán a helye, méghozzá az F/X-en. Hogyan került az NBC műsorára? – tenném fel a kérdést a kedves programigazgatónak, merthogy annyira érződik rajta, hogy sokkal többet – de tényleg! – ki lehetne hozni belőle, mint egy döglött kutyán a halál szaga.

Mindez abban nyilvánul meg, hogy sorra kisípolják a káromkodásokat. Hogyan lehetne így utolérni a The Shield-et? Sajnos ez az országos csatornák átka. A kábelcsatornák itt részesülnek jelentős előnyben. Nem hiába hívom fel a figyelmeteket arra, hogy tessék bepróbálni mindet, mert egy teljesen más világ tárul a szemünk elő. Alacsonyobb a projektek költségvetése, ezért sokkal megfontoltabban rendelnek be. Szó sincs pazarlásról. Általában 80-90% esélyük van a folytatás bekérésére, mert már az elején bizakodnak a sikerében.

Ha meg kellene fejtenem a Southland receptjét, hogy elkészítsem, akkor a következőket tenném bele a tálkába: Vegyünk egy kis The Shield-et (ne túl nagy dózisban), vegyítsük a The Wire-rel és némi Third Watch-csal. Ennyi! Megkapjuk a sorozatot. Mindegyiket felfedezhetjük, de leginkább a Kemény zsarukat, ami próbálkoznak jobban megmutatkozni, ellenben ez a fentiek miatt lehetetlen. Ezért is mondják rá, hogy „lájtiban kapjuk a keménykedést”!

vlcsnap-223834

Minden rosszban van valami jó. Itt sincs másképpen. A Southland piszok jól lett összerakva a maga módján. Tény, nincs helye az országos csatornán, de alapjába véve olyan sztorit kapunk, olyan jelenetekkel, ami átértékeli az életünket. Révén, hogy a keményebb Los Angeles-i körzetben állomásozó rendőrök életébe nyújt bepillantást, akiknek mindig résen kell lenniük, mert különben már magukban is tudhatják a golyót.

Az utcák tele vannak drogosokkal, kurvákkal. Mintha a The O.C. egykori sztárja arra következő emlékeztetne: Hékás, az előző sorozatomban Chino-ból (vagy hogy írják) származtam, most pedig pont azon vagyok, hogy egy ilyen helyen tegyek rendet. Na igen, csak ez nem olyan egyszerű. Ben McKenzie, mint újonc zöldfülű tűnik fel a sötét utcákon. Szoknia kell a kegyetlenséget, a „nem fair játszmákat”, mert az életük múlhat rajta. Már a pilot alkalmával rávilágítanak a lényeg: azaz ha nem vagy tökös zsaru, akkor elvérzel. Hiába van szó rendőrökről, hiába áll mögöttük egy rendszer, ezeket a rosszfiúkat semmi sem rettenti el. Ha kell, akkor hidegvérrel lőnek le egy rendőrt megbilincselt kézzel, csakhogy beigazolódjuk állításuk: „Te halott ember vagy!” …majd Puff-puff!

Miben rejlik a titka? Az egész sorozat dokumentarista stílusban lett felvéve. Ezt vegyítették a zord utcai valósággal, amelytől kialakul az emberben a The Shield-feeling. A kamerák nem fixek. (Kézivel is felvehették.) Mindig rajta vannak a „témán”. Belemásznak a főszereplők arcába, csakhogy mindent apró reakciójukat átadják a tévéképernyőn keresztül a nézőknek. A The Office-ban láthattunk hasonlót. (Csakhogy jobban érthetőbb legyen a célzásom.) A gettó szót tessék szó szerint értelmezni. Ott mászkálnak a hangyák mindenütt. Még a józsaru házát se kímélik. Mindenki hallgat, mert hallgatni szent. Bárki bandatag lehet. Ne szólj száj, nem fáj fej alapelv érvényesül, de a zsaruk szerencséjére mindig ráakadnak egy olyan polgárra, aki segítségükre lesz.

vlcsnap-225067

Szereplőkről nehéz szót ejteni, mert rengetegen vannak. Heroes deja vu ezerrel. Nem is csoda, ha az ember a pilot alapján csak a két főszereplő nevét jegyzi meg, mert 10-15 szereplőről simán beszélhetünk. Ott vannak a nyomozók, ott vannak a beépített zsaruk, ott vannak az aktakukacok. Ezen kívül mindenkinek ott van a családja. Igen, ezt se szorítják háttérbe. Van, aki éppen feleségével bajlódik, mert kapcsolata már nem az igazi, vagy olyan, akit senki se vár otthon.

Midseason egyik meglepetése számomra, aminél rögvest darálóra veszem a hangvételt, mert ezt a 7 – már csak hat – epizódot kár lenne kihagynom. Korrekt zsaru dráma koncepciót kaptuk. Nem azt az ijesztgetőst, aminél várjuk a biztos bekövetkeztét. Meglepetésekben gazdag. Sokszor kiszámíthatatlan. Ott van az orrunk előtt a gyilkos, a megoldás, de ha nem vagyunk jártasak a krimikben, akkor könnyedén elsiklunk felette. Tessék leülni elé, mert érdemes. Az NBC különckéje, mert annyi szent, hogy ez a sorozat jobb helyen lenne az F/X-nél, mint náluk.

vlcsnap-225580

(Utószó: Majd kifelejtettem a lényeget: A humara nagyon a helyén van!! Sokszor, nagyon sokszor íroniával fűszerezték.)

Premier: 2009/04/09
Írta: Ann Biderman
Rendezte: Christopher Chulack
Nézettség: 9.86 millió (#4), A18-49: 3.2 (#6)
Szerintem: 4/5

Kommentáld!

Valentine – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 10, 15:56-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Jól látjátok. Voltam olyan perverz, hogy adtam egy esélyt a Valentine-nak. (És majd jön egy kritika az Easy Money-ról is, de ne rohanjunk annyira előre.) Már hónapok óta mozgatja a fantáziámat az a tény: Hogyan volt képes Media Rights Capital nevű cég olyannyira taccsra vágni a The CW vasárnap estéjét, hogy végül felbontsák a szerződésüket. Hol ott nagy ötletnek tartottuk tavaly nyáron, amikor kiderült, mégis mit tervez. „Levette a terhet a válláról” – mondtuk, közbe pedig mégsem, mert inkább nagyobb gubancot okozott magának, mint azt remélte. A szándék jó volt, de nem nyert jegyet az idényre.

valentine 1x01

A sorozat fura alapkoncepciót kapott. Lényegében arról lenne szó, hogy vannak a görög mitológia istenei, akik közöttünk élnek. Tisztára, mint a hétköznapi emberek élik az életüket azzal a különbséggel: egy részük azzal van elfoglalva, hogy összehozza az egyes halandókat egymással. Természetesen, ez nem mindenesetben úgy alakul, ahogy ők azt elképzelték.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Októberben volt a sorozat premierje. Ha akkor néztem volna meg, talán cseppet se hasonlítgatnám a Cupid-hoz, ami csak idén márciusban mutatkozott be. (Nekem nagyon bejött, de tess inkább lehordta.) A kettő között rengeteg a hasonlóság, ugyanis mindkettőben a szerelem és az ókori isten(ek) kap(nak) szerepet. A technikájukra térnék ki. A Cupidban elvettét Cupidunk fegyvereit, csak szavakkal és tettekkel tudja összehozni a párokat. Nos, valami ilyesmi volna itt is, azt leszámítva, hogy az elején a csóka pisztollyal bolondítja meg a nőcit, akivel éjjel lefeküdt. Érdekes szitú, kicsit kavbolyosra sikerült a jelent.

valentine 1x01

Ha kettőjük között kellene választanom, akkor egyértelműen a Cupidra esne a választás. Szó sincs diszkriminációról, csak éppen helyén van a humora. A Valentine-ba is megpróbálkoztak a poénossággal, főleg Rober Baker karakterére kihegyezve, viszont koránt sem hozza azt a szórakozási faktort, mint Bobby Cannavale.

A szereplők között persze szép számmal találhatunk hírességeket. Jaime Murray – akit a Dexterben szerethettünk meg – mellett ott van Kristoffer Polaha (Miss/Guided), Patrick Fabian (Big Love), valamint az emlegetett Robert Baker. Számomra a legnagyobb csalódást mégsem ők, hanem Autumn Reeser okozta a szereplésével. Gondolom, Taylor karakterét a The O.C.-ból olyan könnyedén senki se felejtette el, de hozhattam példának a Complete Savages-t is.

Részemről ennyi elég volt. Bőségesen! Az esélyt megkapta, de inkább a Cupid mellett teszem le a voksom, ha romantikus vígjátéksorozatot akarok nézni, merthogy az volna. A The CW nyáron leadta az utolsó részeit, tehát mind a 8 epizódja fellelhető az interneten.

Premier: 2008/10/05
Írta: Kevin Murphy
Rendezte: Kevin Dowling
Nézettség: 1.10 millió (#20), A18-49: 0.4 (#T20)

Szerintem: 1/5

Kommentáld!

The Goode Family – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 8, 17:57-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Áááh. Ennyire könnyen lehet unszimpatikus sorozatot készíteni?

Ma rajzfilm pilotdömpinget tartok. Kíváncsi vagyok, hogy milyenek jöttek ki az „idei” idényben. A helyzet nemcsak hogy borzasztó, siralmas. Két újoncból mindkettő bukta legyen nálam?! Elkeserítő. Hol ott mindenkinek megadtam a második esélyjét, de ha a Sit Down, Shut Up és a The Goode Family között kell választanom, akkor egyértelműen előbbi mellett teszem le a voksomat, mert az legalább – valamelyest – „viccesebb”.

goodes[1]

Második esélyről habratyoltam nem véletlenül. Tegnap, még lefekvés előtt belekóstoltam, de csak az 5. percig jutottam. Ma se volt szerencsésem, mert a 10. percnél nyomtam meg az ’x’ gombot a lejátszó sarkában. Unalmas, teljesen érdektelennek találtam. Magam azon morfondíroztam, mi járhatott az ABC fejében, amikor ezt a csődtömeget berendelte. A Fox a rajzfilmpárti, no meg az Adult Swim, dehogy ők? Maradjanak inkább a csöpögős drámáknál.

Dióhéjban – tényleg csak abban, ami megmaradt a 10. percből – a sztorija a Goode családról szól. (Vajon honnan kaphatta a címét? Kreativitás egyenlő zéró!) Az egészben a pláne, hogy mindenben helyesen akar cselekedni, mert különben a környezete megszólja. (Pl.: Ott van az anyuka a boltba. Pénztárnál fizet, de nincs nála táska és már pénz se „mentsük meg a Földet” táskára. Mindenki néz rá meredten, aztán beugrik neki a nagy ötlet: a kezét nyújtja és úgy viszi a kocsihoz a vásárolt dolgait. Közbe pedig, akinek ilyen táskája volt el kezdi dugdosni, mert most már az a gáz. Pl.2.: vagy hibrid autóval járkálnak, ami tele van mindenféle felirattal: „Please begins on you plate”)

vlcsnap-352400

Biztosra veszem, hogy nem engem céloztak meg. Jó is kiszülhetett volna belőle, mivel a készítők között Mike Judge neve is ott van, aki ugyebár a Beavis & Butt-Head, majd a King of the Hill írója. Most azonban nagyon félrelépett félreírt. Szerencsére a nevek jegyzése könnyebb, merthogy van 5 főszereplő – akiknek a hangját: Brian Doyle Murray, Dave Herman, Linda Cardellini, Mike Judge és Nancy Carell adja –, no meg a mellékszereplők.

Számomra a sokadik probléma a színvilága és a formák. Rikító színeket alkalmaztak, ami speciel engem nagyon zavart. Az egyes karakterek pedig olyan elb*szott mozgást kaptak. Semmi élethűség nincs rajtuk. Csak az alapokra mentek rá?

(Talán egy kicsit viccesnek találtam a kutyát, ami állandóan az eltűnt állatokat ette meg, de szintén borzalmas megformálsát kapott. Ajánlom figyelműkbe Brian-t a Family Guy-ból.)

Érdekes, hogy a szar nézettsége ellenére az ABC műsorán hagyta. Pénteken araszolgat, de szívesebben nézném a Fox próbálkozását, mint ezt. Mindenesetre a 13 epizód leadásra kerül, melyből 12-t már le is adtak. Második esélyre – szerencsére – esélye sincs. Azon pedig én lennék a legjobban meglepődnék, hogyha valamelyik csatorna átvenné. Részemről kasza. A pilot nagyfalat volt számomra, hát akkor az évad… egy életre elég lenne. (Félpontot a kutya miatt, és a csajszi miatt kap, aki az egyke élő példa, aki miatt érdemes lenne nézni.)

Premier: 2009/05/27
Írta: John Altschuler, Dave Krinsky, Mike Judge
Rendezte: Wesley Archer
Nézettség: 3.93 millió (#10), A18-49: 1.6 (#8)

Szerintem: 0.5/5

Kommentáld!

Sit Down, Shut Up – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 8, 8:35-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Ha meggyürkőztem a Fox legörültebb ötletével, akkor – mondom – belekukkantok a törölt Sit Down, Shut Up című 2008/09-es próbálkozásába. Sok minden nem szólt mellette. Egyáltalán, hogy miért őt választottam, azt se tudom. Valami újba akartam belekóstolni, de a hossza ne 40 perces legyen. Ha valamilyen késztetést éreznétek, akkor ajánlom: NE őt válasszátok, mert lehet megbánjátok, azaz sanszos. (Inkább a TaaHM-t kellett volna folytatnom.)

Sit Down, Shut Up - 1.01 - Pilot

Mielőtt rátérnék az újonc legnagyobb problémájára egy valamit illik tudni. A Fox az az egyedüli országos csatorna, ami foglalkozik a rajzfilmekkel. (Meglepetésünkre idén az ABC bepróbálkozott eggyel, a The Goode Family-vel. Lesz róla írás!) Nézzünk rá csak a vasárnap estéjére és már látjuk is mennyire. Ott van a Family Guy, a The Simpsons, (a King of the Hill) vagy az American Dad. Azt se feledjük el, hogy az egyik rajzfilmjével uralja a célközönséget, hiszen jelenpillanatban a Family Guy a legnépszerűbb a napon és a műfajában is. (Érthető a terve a The Cleveland Show-t illetően, de miért pont Cleveland?)

A sztorival nagyon ne foglalkozzunk, mivel – mint a legtöbbjüknél –, szabad a bekapcsolódás. Na de azért mégis. Egy tanári kart és annak mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást. Van igazgató, testnevelés tanár, stb. Ott vannak az alkalmazottak és a tanulásra kiéhezett gyerkőcök. Tehát ismerd meg a Knob Haven High School-t kívül-belül.

Számomra a legérthetetlen dolog, hogy ez mi?! Merthogy unalom és szájhúzogatást lesz benne, részünkről, az szent. Hol ott az alkotóbrigád nem piskóta. Futurama és The Simpsons színeiben ott van Bill Oakley és John Weinstein; a Two and a Half Men-es Tannenbaum-fivérek és az Arrested Development-es Mitchell Hurwitz. Nagy nevek, mekkora nevek, de mégsem sikerült most fiúk megfognotok az istenlábát. Fáradságra ne fogjunk semmit, mert az ember akkor röhög, amikor tetszik neki a helyzet. Egyszer se röhögtem fel. Néha mosolyogtam, de valahogy sablonosnak véltem az egészet.

Sit Down, Shut Up - 1.01 - Pilot

Szinkronhangok között kirívóhangot (=karakterétől messze állót) nem véltem felfedezni. Tény, sokan vannak. Lehet jobban kellett volna figyelnem, de majd ti megmondjátok. Amúgy se vagyok nagy rajzfilmnéző hírében. (Mostanság szoktam rá.) Szinkronok között: Cheri Oteri, Henry Winkler, Jason Bateman, Kenan Thompson, Kristin Chenoweth, Nick Kroll, Tom Kenny, Will Arnett és Will Forte kap helyet.

A legjobban talán a megvalósítás zavart. Ha rajzfilm, akkor legyen az minden részében az. Többször előfordult, hogy ott van egy tárgy és mintha utómunkával beleillesztették volna az összképbe. (Értsd: eredeti tárgyat lefotózták és elmaszatolva jelenítették meg.) Lehet elborult ötlet és távol állok az eredeti megoldástól, de így véltem felfedezni. (Javítsatok ki, ha netán tévednék.) Eddig még sehol máshol nem láttam ilyent.

Nem élt meg hosszú időt a Fox műsorán. Mindössze négy epizódot. Részemről se lesz jobb jövője. Ez bizony kasza. Semmi értelmét nem látom a folytatásnak. (De ha netán valaki másképp látja, várom a kontra kritikát!) Szeptember 12-étől viszont (szombatonként) érkeznek a le nem adott részek.

Premier: 2009/04/18
Írta: Mitchell Hurwitz
Rendezte: Dwayne Carey-Hill
Nézettség: 5.18 millió (#13), A18-49: 2.3 (#5)

Szerintem: 1/5

Kommentáld!

Fringe – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 7, 13:18-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Fringe,Pilot témába.

Itt van ez a sorozat, amit már láttam legalább az évad feléig, de hogy nyoma is maradjon, most visszatérek (csak) a pilot epizódhoz, hogy tess-nek meglegyen az öröme egy sornyi csesztetést követően: „írjál róla, mert sokan az év meglepetésének tartják”. A hazai nézőknek se lehet idegen a cím se és a sorozat se, mivel az RTL Klub múlt héten adta le az évadzáró részét, azaz a 20-at. Az egészben az a pláne, hogy kétszer lőttem le a pilot epizódját, általában 15-20. perc táján. Először meguntam a 10. perc körül, mert semmi izgalmat nem hozott, aztán megrettentett a 82 perces hosszúsága. Harmadszorra meg ágyban pihenve, lefekvéskor álltam neki, mondván: ha elalszom, akkor se megy kárba az az idő. Nehezen indult be, de a közepe felé megkaptuk a kárpótlást. Mindössze türelemre lett volna szükség az első két alkalommal.

vlcsnap-69551

A történetről csak annyit, hogy beteg! No komment. Tess számtalanszor elmesélte (pl.: itt, itt és itt). Tipikusan nekem az X-aktákat juttatja az eszembe. A sztorit bármeddig el lehet nyújtani és akkor lesz vége, amikor J.J. Abrams akarja (vagy amikor a csatorna lelövi). Látok a hosszú jövőjét. El lehet nyújtani 4-5 évadon keresztül, mert hiába vannak ott a megoldások minden egyes rész végén, az igazság olyan kezekben van, amelyet mi csak „elit közösségként” tartunk számon.

Abrams cseppet sem garasoskodta el a pilot epizódot. (Számok magukért beszéltek. Vissza tudnám nézni, mert egyik hírmorzsákba esett róla szó, de időhiányában higgyétek el nekem, hogy a legdrágább pilotok között tartják számon.) A legszebb az egészben, hogy mindez visszaköszön a sorozatban. Nem csak a levegőbe beszélünk, hanem ott vannak a tények, amik mindezt alátámasztják. Gondoljunk csak a garázsrobbantós jelenetre. Hasonlítani se lehet egy Painkiller Jane-éhez. A sorozat másik erőssége, hogy Jeff Pinkler foglalja el a showrunneri pozíciót, akit a Lost-ból és az Alias-ból ismerhetünk. (Mindkettő beírta magát a sorozattörténelembe.) A harmadik érv, ami kicsit zavart az elején, de aztán megszoktam és megszerettem, az a feliratozás. Eléggé hülye betűtípus használnak, azonban a végére megbékéltem vele.

A pilot epizód átka, hogy lassan indult be. Nem csoda, hogy harmadszorra sikerült csak megnéznem. 82 perces hacacárét, akár vihetnék a mozikba, mint amolyan „se eleje, se vége” filmként simán felcsigázná a nézőket, akik pár hetet biztosan beszélnének róla. Az már csak egy másik dolog, hogy hol ment át nyújtásba és mennyi le volna a szükséges időtartalom. Szerintem 50 percbe bele lehetett volna sűríteni, úgy hogy pörgős legyen. Sok időt szántak a körítésre. Mindent meg akartak alapozni, hogy a folytatást új lappal kezdhessék.

Megérte végig „szenvedni” azt a hosszú felvezető részt. J.J. hozta a WTF-pillanatát a legvégén, amire mi a „b*ssza meg” beszólással a választunk, mert megint jól csőbe húzott bennünket. Igen, csőbe, mivel rákényszerített a folytatására.

És mint már tudjátok, folytattam! Nehéz olyan pilot-kritikát írni, ami a következő részeket (még) figyelem nélkül veszi, de remélem sikerült. Jól össze lett rakva a sorozat, csak hanyagolni kellett volna belőle a sok huzavonát. J.J. mindent meg akart alapozni, azaz ekkora számomra így tűnt. (Természetesen a folytatásban is lesznek meglepetések bőségében.) A szereplők között van pár luft, de Joshua Jackson a legalkalmasabb fazon a főszerepre. (Dawson’s Creek-ből az egyik nagy kedvencem, mint ahogy 10-ből 7-nek.)

Csakis ajánlani tudom. Ne rettentsen el senkit sem az írásom. A folytatásban minden a helyére kerül, csak legyen türelmük mindezt kivárni, mert azután egy piszok jó sorozattal bővül a „heti rendszerességgel csekkolni kellene” listánk.

Értékelés: 3.5/5

Kommentáld!

Parks and Recreation – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 6, 14:25-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Ideje behozni az elfecsérelt időket, amelynek a pilot-kritikák látták kárát. (A folytatásban érkezik a pilot-orgia, mert egy rész erejére képben kell lenni!) Itt van nekünk a Parks & Recreation, ami számomra az év szitkomja lesz a Better off Ted mögött. Nevezhetjük The Office-klónak, merthogy lényegébe ugyanarról van szó. (De erről kicsit lentebb, részletesebb.) A lényeg, hogy akinek nem jön be a The Office, esetleg nehezen emésztőnek találja és ezért inkább hanyagolja, az bizony a P&R-t szintúgy fogja, mert ugyanaz a poénstílus, ugyanaz a műfaj. Kemény lesz az edzetlen embernek, ahogy nekem is az volt annak idején a testvérrel, de ha átestük a holtponton, akkor jöhet akármennyi belőle.

Parks and Recreation

A sorozat középpontjában egy kisváros áll, annak is az önkormányzatnak a földhivatala, vagy akinek jobban tetszik: területfejlesztési osztálya. Főhősünk lenne az az ember, aki szívén viseli a városlakók sorsát és mindent megtesz azért, hogy jobban és szebb környéken élhessenek. Az egyik „nyíltnapon” az egyik városban élő szólal fel, mert férje mindkét lábát kitörte a mellettük kitúrt nagy földterületen, ahol a munkát egy vállalati csőd szakította meg. Szívügye lesz a probléma, mindent meg is tesz annak érdekében, hogy megmutassa, igenis rá lehet számítani.

Az Office készítői jegyzik, szóval ne tessék meglepődni a kísérteties hasonlóságon. Kezdetekben spinoffjaként emlegettük, de aztán mivel egy karakter se „helyeztek át” az anyasorozatból, így inkább a 2.0-ás jelző lenne a találóbb, avagy a klón, merthogy munkahelyi komédiáról van szó szintén. A jól bevált receptet semmivel se egészítették ki. Tényleg semmivel. Ugyanaz a kameramozgatás, ugyanaz a már-már idióta, de annál komolyabbnak vett beszólások, stb. Csaképpen új domináns főszereplőket kellett találniuk, akiket remekül letükrözhetnek.

Parks and Recreation

Főszereplőként Amy Poehlert választották, aki ugyebár a Saturday Night Live egyik kulcsfigurája volt több éven keresztül és ha a neve felcsendül valamerre, akkor 10 amerikaiból 8-nak ez a műsor jut az eszébe. Nehézen megszokható stílusa van a nőcinek. Pont ezért illik rá a szerep. El kell fogadni, meg kell vele békélni, mert különben megesz. Egybe! Esélyünk sincs ellene. A másik nagy arc Aziz Ansari, aki Amy jobb oldalán tűnik fel általában. Szereti, ha jól porul jár társa, de együtt is érez, ha az kell. Tökéletes alakítás. Számomra mégsem ők voltak a No.1-ok, hanem inkább Jim O’Heir, akinek rá kell mindenre bólintania. Kiköpött hasonmása, de tényleg kiköpött Steve Carell-nek. Eszméletlen, milyen koppintást hoztak.

Remélem, bírjátok a fekete humort, mert tömkelegében érkeznek. Egyszer azon röhögünk, hogy leesik a hegyoldalról Leslie, másodszor pedig, hogy a kedves munkatársa éppen mutogatja a földön fetrengős képeit, amikor próbál felkelni és éppen kivillan a szoknya alól a bugyogója. Aztán ott van Jerry irodája, ahol egy töltött puska várja az arra tévedőket. Szó szerint egyenesen az ember képébe néz.

Parks and Recreation

Természetesen, mindez egy valamire megy ki! Be akarják mutatni nekünk, milyen is valójában a bürokrácia. Szívesség nélkül nincs esélyed. Semmi esélyed, ezért jó ha a fölöst tartalékolod, mert kitudja mikor lehet életmentő.

Ha az ember bírja a The Office-t, akkor nincs semmi problémája a R&P-vel. Tess biztosra veszem, hogy kiakadna tőle, mert ez a műfaj a végzete. Én már immunis lettem. Tipikusan „annyira szar, hogy már tetszik” kategóriába sorolható, mint elődje. Nézős lesz, hiszen 6 epizódot játszva könnyedséggel darálhatunk, főleg 6×20-at. Az pedig csak tovább tetőzi, hogy itt van még Rashida Jones, akit mindig szerettem az anyasorozatban látni.

Premier: 2009/04/09
Írta: Greg Daniels, Michael Schur
Rendezte: Greg Daniels
Nézettség: 6.77 millió (#10), A18-49: 3.0 (#8)

3.5/5

Kommentáld!

The Mentalist – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 6, 10:14-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Az elveszett kritika! …merthogy úgy emlékeztem annak idején, amikor láttam a pilotját, hogy írtam róla, de mint utólag kiderült: vagy csak akartam, vagy felemésztette a rendszer. Mindenképpen késztetést éreztem egy pilot-kritikára, ha már a legjobban hypeolt 2008/09-es sorozatok egyikének tartom. Ti még nem láttátok az értékeléspontszámát, majdcsak ha lejjebb görgettek, de perfekt újoncot dobott össze a CBS, ami előtt csak meghajolni lehet. Igen, a CBS valami olyan alkotott, amire csakis irigykedhetnek a többiek, mert a krimi szekció feldobták. Hogy mivel? Majd később kitérek rá!

the-mentalist-season-1-episode-21-s01e21[1]

Beszélnem kellene a sztorijáról, de minek! Tess már évadkritikát is írt azóta, tehát inkább ajánlom azt figyelmetekbe ilyen téren. Na de azért mégis: Egy médiumról szól, aki mindaddig szédítette a jónépet, míg egy sorozatgyilkos ki nem szemelte. Remek memóriával, még remekebb megfigyelőképességgel bír. A későbbiekben a rendőrségnél helyezkedik el, mint segítő, mert olyan dolgokat vesz észre, amik felett egy átlagos ember elsiklana.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Valahonnan ismerős nekem ez az alapkoncepció. (…) Megvan! A Psych volna az. Hm! Érdekes, hogy egy meglévő alap, miképpen válik sikerré egy országos csatornán, amikor kábelen már a harmadik évadjánál tart. (Most augusztusban érkezik a negyedik.) Azért azt se feledjük, hogy nem csap át „fejetlen agymenésbe”, mint ott a jó megfigyelősdi, inkább amolyan stílusosan vetítődik vissza: „Igen, ez az ember tényleg érti a dolgát”. Az összetevők sorában felfedezhetünk még mást is. Mintha egy kicsi House-t szintén belecsempésztek volna. Vagy rosszul érzem? Megy az osztás elég rendesen néha. Főleg, amikor a felettesét kiakasztja.

Az elegyek megfelelő ötvözését eltalálták, már csak színészek kellenek. Létezik olyan, hogy egy sorozatot a tehetséges alakítások által szeressek meg? És olyan, hogy egy idényben duplázódjon ez a szám? A válasz igen, határozottan! Emlékezzünk csak vissza: mennyire lehúztam a True Blood-ot az unaired pilotját látva. Mára pedig az egyik kedvenc favoritom, mert a főszereplő csajszi belopta magát a szívembe. Itt sincs másképpen. Engem a színészekkel vettek meg másodjára.

vlcsnap-217156

Sajnos nem volt (volt) szerencsém a Smith című sorozathoz, de ezek után időt fogok szakítani rá, legalább egy pilot erejére, mert amit itt Simon Baker alakít, az kegyetlenül jó. Komolyan. Ennyire szimpatikus embert hirtelenjében mondani se tudnék. Kulcsfigurája a The Mentalist-nek. És ha kap egy olyan társat magának, mint a Prison Break-ből ismerté vált Robin Tunney, akkor meg van alapozva az elkövetkezendő 5 esztendőre a siker. Vagy tovább. Mindketten zseniális alakítást vágnak le, mintha ezt a szerepet pont nekik találták volna ki. Szó szerint: jól érzik magukat! Ez pedig a legjobb dolog egy sorozat életében, mert ez már a siker íze!

„Csatolt” szereplőket se feledjük ki a sorból, ugyanis egy nyomozós sorozat nélkülük kicsit furán nézne ki. Amanda Righetti szintén hatalmas alakítást nyújtott a Reunion-ban, de itt se okozott csalódást. Bár azt még most se tudom, hogyan fogják összehozni Owain Yeoman karakterével, de ez is csak azt igazolja, hogy előttem van pár epizód a fináléig. Mégsem őket érzem a legerősebbnek, hanem inkább Tim Kang-et, akinek a karakterét tényleg jól formálták meg.

THE MENTALIST

Jól összerakták! Legutóbb a CSI: New York-i helyszínelőket élveztem ennyire. A legjobban az foglalkoztat, hogy miképpen mennek rá a sorozatgyilkos történetére, valamint Patrick magánéletébe milyen hamar nyerhetünk bepillantást. Biztosra veszem, hogy az 5 évvel ezelőtt történt dologgal teremtik meg az egész évadot átívelő cliffhangert. Nem is bánom, mert mókásan néz ki az a mosoly a falon.

Csak ajánlani tudom mindenkinek. Zseniális pilotot dobtak össze. Tőlem simán megkapja a maximális pontszámot.

Kommentáld!

Délelőtti előzetes: Flash Forward

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 5, 10:14-kor a(z) 2008/09 sorozatai,videó témába.

Micsoda szép nap a mai. Hajnalban a Dexter-rel leptek meg bennünket, most pedig a Flash Forward sorozat kapott egy előzetes+színfalak mögött videót, amolyan 2 in 1 felállásban. Mi persze ezt nem bánjuk, mert überjó lett. Felcsigázott és rádöbbentett, hogy bizony várós lesz, sőt meg se nézem azt a 16 percet, amit Comic Con alkalmával megmutattak. Ti is döntsetek így, mert vétek lenne elpazarolni azt a kis időt, utána meg fognánk a fejünket, mennyire hülyék voltunk, hogy nem tudtuk kivárni a vásár napját. (Másrészről a minősége se pro!) Ezt mindenkinek látni kell!



Kommentáld!

Crusoe – 1.01-02 – Rum and Gunpowder

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 1, 13:05-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Crusoe,Pilot témába.

Pilotmegnézős turnénk következő állomása a Crusoe volt. Lemertem ülni elé, mert a Tv2 beleültette a bogarat a fülembe. Mégis mivel? Miért akar belőle dupla részt adni egy napon, hát ezzel a „hadi csellel” (amire tegnap válaszolt a RTL Klub). Talán egyetlenegy sorozatot se adott még le így a csatorna, mármint, hogy duplázva hazai premierje alkalmából. Ez nagyon fura, de látván a felvezető epizódot megértem őket, mert tényleg nézhető lett ez a modernkori Robinson Crusoe. Legalábbis nekem elnyerte a tetszésemet.

Crusoe - 1x01-02

Az már egy másik dolog, hogy mennyire kapcsolódik a könyv sztorijához. Egyesek szerint semennyire. Sok kommentet nem fűznék hozzá, mert felére, sőt harmadára se emlékszem, mit olvastam annak idején benne, de annyit leszűrtem, hogy tényleg nem a részletekre mentek rá, inkább a nagyvonalak átvitelére. Az NBC csinált egy „saját” Crusoe-t magának, amit nem(csak) a könyv olvasóinak szánt, hol ott a 13 epizódból simán össze tudná hozni utóbbi főbb részleteit. (Ez a jövő zenéje. A folytatás döntőmérlegű lesz.)

Hosszú volt a 80 percnyi kalandozás. 50 körül le kellett volna csípni. Az egyszeri néző akár filmnek is vélhette volna, mert tényleg, mintha egy kalandfilmet csináltak volna. A pilot epizód simán megállná a helyét önmagában. Igaz, amolyan se eleje, se vége felállás alakulna ki, de hát ezt hozza az in medias res kezdés.

Crusoe - 1x01-02

A pilot rész dióhéjban arról szólna, hogy kalózok érkeznek a szigetre. Crusoe csak az angol zászlajukat látja, így hamar elkapja a hév és aktiválja a jelzőtüzeket, majd a partra siet. Hát a fogadtatás nem éppen szívéjes, mert egyből lerohanják. Szerencsére a csapdáinak hamar lerázza őket. Visszafelé kapják el, mikor társalog az egyik kalózzal, akit elkaptak Péntekkel. Ez után jön a kalandozás a szigeten az elveszett aranyágyú után. Pénteknek közbe sikerül megszöknie, majd barátja megmentésére ered. Na a lényeg, hogy a vége happy end lesz, mint azt lehet sejteni. Részleteket pedig meghagyom, mert lenne pár spoiler, ami meglepetést okozna nektek.

Engem leginkább a Karib-tenger kalózai című filmsorozatra emlékeztetett. Lehet, hogy a Tv2 szinkronokat találta el, de engem megvett magának. Sok jó poén van benne. Többször kuncogtam halkan. Egy valami idegesített a legjobban: a sok flashback. Hihetetlen mennyit belevittek. Még a Lost-ot is odaverik. Nézem és már megint, és megint. Túlzásba vitték. Oké, hogy meg akarják teremteni az alapokat, de ne így tegyék, mert elrettentik a nézőt a sok időutazással, amelyben a felesége, az apja, stb. kap helyet. A másik csavar, a MacGyver-A-team ötvözet hozta. Hihetetlen, milyen barkácstechnikát mutatnak, amikor megpróbálják őket elkapni.

Szereplőkről se feledkezzünk meg. Nálam Tongai Arnold Chrisa alakítása tetszett a legjobban, aki Pénteket személyesíti meg. Ezen kívül a mellékszereplők körében éreztem erősnek a kalózok kapitányát, had ne keressem vissza a nevét. Természetesen híresebb színészeik is jelen vannak, mint például: Sam Neill, a The Tudors-ban fergetegeset alakít, vagy éppen az inkább filmes Sean Bean.

Crusoe - 1x01-02

A folytatásra maradok. Egyelőre csak szinkronnal csekkolom, de ha a folytatás meghozza a kedvem, akkor darába fog átmenni. A pilot epizód tűrhetőre sikerült. Tényleg modernkori Robinson-t kaptunk. Nagyon kíváncsi vagyok, mit tudnak kihozni belőle.

Amerikai premier: 2008/10/17
Magyar premier: 2009/07/17
Írta: Stephen Gallagher
Rendezte: Duane Clark
Nézettség: 7.23 millió (#4), A18-49: 1.6 (#7)

3/5

Kommentáld!

Meteor (aka. Meteor: Path to Destruction)

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 31, 17:30-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

A 2008/09-es idény második minisorozatát tudtam le tegnap este. Kiábrándító a helyzet, azt kell hogy mondjam. A TV2 jóvoltából múlt szombaton látható volt. Én akkor csak a 28. percéig jutottam. Mint utólag kiderült: jól döntöttem az lelövésével, hiszen a három órás agyzsibbasztásból három és felet csináltak. Laptop és internet nélkül kibírhatatlan, de szerencsére mára már van belőle archív anyag, tehát senki se marad le a jóról. Az The Last Templar-t csak jobbra számítottam. Szerencsére egy kicsivel – szinte semmivel, de talán mégis – jobb lett, mint a társ, amit melynek érkezését már tavaly tudhattuk.

vlcsnap-282336

Az a baj ezekkel a minisorozatokkal, hogy filmnek is pocsékok lennének. B-kategóriás próbálkozások, és mivel szeretnék fokozni az izgalmat (k*rvára nem tudják) elnyújtják az egész történetet, melynek hatására filmnek már túl hosszú lesz. Marad az aranyközépút, azaz a minisorozat. Katasztrófális lett ez a katasztrófafilm! Ha nincs öt napos nézettségi lemaradásom, már megint elhalálozott volna. Kisképernyőn, a monitor jobb alsósarkában, néha háttérbe lehet nézni. Be lehet próbálni, csak ne ezt vigyük el első randikra, mert hamar rossz élményeink lesznek.

A történet ott van a címben. Két szálon megy a cselekmény. Az egyik, maga a meteor érkezése volna. Vagyis nem is, hiszen a Kasszandra üstökösnek csapódott neki egy meteor, ami letérítette a pályájáról és – noná hogy – a Föld felé vette az irányát. A főtudós bennfentes pedig nem hisz a „mesternek”, akit pár hete rúgott ki, mert teóriáival a sírba kergette. Most viszont jól jönne neki a segítség. A másik szál: egy rendőrről szólna. A társának a közelmúltban keresztbe tett és a családjának kellett megfizetnie mindezért. Most bosszút akar állni társa lányán és apján. (Vannak persze mellékszálak, de azokat nem részletezném annyira, mivel összefüggenek előbbi kettővel.)

Ott a legnagyobb problémája a mininek, hogy túlzottan kiszámítható. Elég csak ránézni az órára és már leesik az egyszeri nézőnek is, mi a helyzet. Mondok példát: a második órában sikerült megoldani a meteor problémáját, de akkor mégis mit akarnak a hátralévő egyben? Aztán többször elkövetik azt hibát, hogy meg akarták ölni a gonosz társat: leesik az emeletről és mellette van a fegyver. Komolyan, ha élőbe történne ez velem, az lenne az első, hogy lemennék és elvenném a fegyvert, nem az ölelkezés.

vlcsnap-278337

Egyszer éreztem a toppon, amikor a tudós kis csajszi a rendőrőrsön lelövi a két fegyence. Na, erre senki se számított volna. Hidegvérrel, mintha mi sem történt volna, beszáll azután a rendőrautóba és szépen elhajt, mint aki jól végezte dolgát.

Sok-sok egyértelmű dologtól elviselhetetlen lehet a nézése. Azt se értettem, hogy miképpen záródott be az ajtó az egyik jelenetben. (Első kameraállás, majd 5 másodperccel később. Jegyzem meg, a leányzó csak a kocsi beindításával volt elfoglalva!) Vannak benne hibák, amiket még ilyen fáradtan és kedvetlenül is kitűnnek. A nyavalygásról szót se ejtenék. Hm. Ha kellene szavaznom, akkor a legidegesítőbb karakter a doktornő kisgyereke.

Szereplők között ott van Kenneth Mitchell, azaz a Jericho-ból a Eric vagy a Ghost Whisperer-ből Sam. (Kinek ki az ismertebb.) Bill Campbell szintén helyet kapott, álá The 4400; ahogy a veteránnak számító Christopher Lloyd. A sor hosszú! Itt tessék csekkolni, akit annyira érdekel. Még annyit, hogy Michael Rooker, a „rosszifú” megtestesítője remek választás volt.

Egyszer nézhető mindössze! Többször biztos nem. A SyFy minisorozatait meg se közelíti. Az NBC ne erőltesse ezt a részleget, még ha több országgal is dugják össze a fejüket, mert eddig a minijeik minősége a siralmast se veri. Új szót kellene kitalálni rá. Nyáron persze jó timeslot kitöltőnek, de így is a megszokottnál többet rendelt be. (A The Last Templar és a XIII mellett ott van még a The Storm.)

Premier: 2009/07/12 és 2009/07/19
Írta: N/A
Rendezte: Ernie Barbarash
Nézettség: 5.04 millió (#5), A18-49: 1.1 (#T9)/ 5.20 millió (#5), A18-49: 1.2 (#8)

1 Hozzászólás

NBC újoncok (18) – The Storm

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 30, 21:00-kor a(z) Upfront 2008: NBC témába.

The Storm NBC 2009 miniseries
Műfaj:
Minisorozat

Készítők: Ernie Barbarash (The Guard)

Szereplők: David James Elliott (Impact, The Guard), James Van Der Beek (Dawson’s Creek), John Larroquette (Boston Legal, Happy Family), Luke Perry (John from Cincinnati, Windfall, Jeremiah), Marisol Nichols (24, In Justice, Blind Justice), Teri Polo (The Wedding Bells) és Treat Williams (Heartland, Brothers & Sisters, Everwood).

Történet: A cím nagyon árulkodó lehet, hiszen az alapkoncepció egy viharról fog szólni. Csak az a kérdés, hogy milyenről. Nos, nem természetesről, annyi biztos, ugyanis egy tudós jó mókának véli, hogy kísérletezzen a természettel, s ezáltal sikerül elcsesznie valamit, amitől az időjárás megbolondul. David James Elliot-éknak az lesz a feladata, hogy rendbe tegyék, mielőtt még valami hatalmas gubi keveredne belőle.

Premier: 2009. július 26-án és augusztus 2-án adja le az NBC. Tehát két vasárnap este.

Véleményünk: Elstartolt vasárnap este a sorozat az NBC műsorán. Nézettségi adatokkal majd ma jövünk, így teljesen látatlanba történik meg a véleményezés. Mostanság egyáltalán nem vagyok megelégedve a minisorozatokkal. Ott van a Meteor, amit 25 percig bírtam nézni (ma újra belekóstolok). Egyáltalán nem fognak meg ezek a katasztrófafilmek, még ha minisorozatnak is álcázzák őket, mert 4 órás filmet ki akarna végig nézni úgy, hogy tudja mi lesz a végén. Ha lesz valamelyik kereskedelmi adón, már pedig lesz, csekkolni fogom, addig viszont marad neki ez a bejegyzés.

A tovább mögött rátaláltok az előzetesére.

Tovább…

3 Hozzászólás

The Ex-List – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: tess 2009 July 30, 17:55-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Alapból, ha valaki azt mondja nekem, hogy a CBS az örök nyugdíjas adó, ami még mindig a nyomozós sorozatokból él berendel egy romantikus vígjátékot az őszi szezonba, hát tuti, hogy kiröhögöm. Pedig a CBS meglépte, és ahogy kell szépen el is hasalt. Most komolyan, ha egy kicsit is gondolkoznának, akkor rájönnének, hogy még a megfelelő célközönségük sincs meg. Nevetséges!

Az alap szitu kb. annyi lenne, hogy hősnőnk Bella, akit a feltűnően szexi eyecandy Elizabeth Reaser (Saved, Grey’s Anatomy) alakít egy véletlen folytán megtudja egy jósnőtől, hogy ha egy éven belül nem házasodik meg, akkor örökre magányos marad. Ráadásul az eddigi randijai közt már találkozott is az igazival. Szóval Bella igazi szőke értelmiségi lényként ír egy listát az egykori exeiről, figyeli a sors adta jeleket és persze teljesen hülyét csinál saját magából…

the-ex-list-101a

Az alaptörténet egyébként egy izraeli sorozat a The Mythological X lenne, amit a Közel-Keleten Sigal Avin vitt sikerre. Diane Ruggiero (Veronica Mars, Cupid) meg persze úgy gondolta, hogy az amerikai verzió is sikeres lenne, hát szépen csinált is nekünk egy remaket. És hogy önmagában mi a baj az egésszel? Hát maga az egész!

Kezdjük először is ott, hogy ez kb. annyira illik a CBS profiljába, mint a zombik a táncdalfesztiválra. Egyszerűen túl felületes, túl nyavalygós, túl csajos, ami mondjuk egy másodvonalbeli kábeles adón (lásd Bravo) tuti befutó lenne, de itt esélye sincs. És itt most nem feltétlenül a színészeket akarom osztani, aki merő véletlenségből mind eyecandyk. Elizabeth Reaser már a Saved-ben is ezt a karaktert játszotta nem is rosszul teszem hozzá, Rachel Boston (American Dreamers) és Alexandra Breckenridge (Family Guy, Dirt) pedig egyszerűen csak eyecandyk és néha még poénosak. Összességében nekem a legnagyobb bajom magával az alapkoncepcióval volt, ami egyszerűen nem életképes. Most komolyan ki az a hülye, aki bedől egy jósnőnek, ír egy listát és komplett hülyét csinál magából. Emellett meg totál kiszámítható az egész, hisz egy rész egy ex lesz a felállás, Bella majd mindegyik ex-ről azt hiszi, hogy ő az igazi, közben meg az ex-ek majd szépen hülyét csinálnak belőle. A legnagyobb vicc, hogy az igazi végig ott van előtte, de ezt már hagyjuk is.

Ami végérvényesen kiütötte nálam a biztosítékot az viszont mégsem ez volt, hanem Eric Balfour. Istenem, ezt az embert le kellene már végre lőni, mert amiben szerepel az tuti szar lesz. Én speciel a Veriatas The Quest óta rühellem, de még tudnék számos példát is mondani. Az alakítás, amit viszont itt nyújtott, hát a pályafutása legrosszabbja eddig. Pedig higgyétek, el van egy vödörnyi! Jó persze vágom én, hogy ebben volt némi paródia is, de akkor is. Ez nem szánalom volt már, hanem szégyen. A másik ilyen momentum meg a rettentően cikis jelenetekkel való folyamatos traktálás, de hát ez meg alapvetése a romantikus műfajnak. Engem egyszerűen frusztrál, akit meg nem az kezdje sürgősen edzeni az elméjét.

the-ex-list-101b

De hogy ne csak rosszat mondjak a sorozatról meg Balfour-ról érdemes megemlíteni a Revenge Song-ot, amit tényleg ütött. Vagy ott van még a néhol elrejtett guilty pleasure érzés is, ami miatt viszont szívesen nézném a sorozatot. Itt főleg a Rufusra a kutyára gondolok, a közös „medencés” lubickolásokra, vagy éppen Vivien elmélkedésére a szőrtelen muffról. De kb. ennyi!

Összességében is a The Ex-List egy közepesnél valamivel gyengébb romantikus maszlag akarna lenni, amit csak némi guilty pleasure életérzés tud megmenteni a teljes kaszától. Nyári sorozatnak még elmegy, de a CBS részéről abszolút felelőtlenség volt betenni a nagyok közé. Amúgy meg is lett az eredménye, hisz 4 rész után kapta is a kaszát.

Premier: 2008/10/3
Írta: Diane Ruggero
Rendezte: Timothy Busfield
Nézettség: 6,85 millió (18-49ben 2,0 #3)
This entry has a rating of 2

Kommentáld!

The Philanthropist – 1.01 – Nigeria Part I.

 
Beküldte: tess 2009 July 28, 15:24-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot,The Philanthropist témába.

Ha jobban belegondolok akkor nem mostanában láttam olyan beteg sorozatot, mint amilyen a The Philanthropist. Na jó, ott van még az NBC másik hasonlóan beteg sorozata a Southland, de ezzel ki is fogytam. Egyébként meg mi az isten ütött az NBC-be, hogy sorra szállítja nekünk a beteg koncepciókat, melyek csak elsőnek tűnnek meredeknek. A The Philanthropist csakúgy, mint a Southland igen csak mélyre szántó gondolatokat fogalmaz meg, amihez Pazar színészi játék társul. És a legszebb, hogy ezt mind nyáron kapjuk!

the-philanthropist-01

A történet szerint van nekünk egy Teddy Rist nevezetű milliárdos playboyunk, akivel egyszerre megfordul a világ egy Nigériai árvíznek hála. Az áradásból ugyanis kiment egy fiatal fiút, aki nemrégiben meghalt fiára emlékezteti és ennek hatására hirtelen pálfordulása lesz. Otthagyja a milliárdos vállalkozását és visszautazik Nigériába, hogy befolyását és hatalmát használva segítsen a rászorulókon, valamint hogy felkutassa a fiút, akit meg mentett…

Tom Fontana (OZ, The Bedford Diaries) sorozata valamit tud, annyi szent, hisz az egész neten terjed a hype hullám. Ellenben rengetegen vannak, akik hallani sem akarnak a sorozatról, ami nem is csoda. Ha jobban belegondolunk akkor ez teljesen érthető is, mivel a sorozat szakít a sorozatok tipikus felépítéseivel. Teljesen minimalista szereplőgárda áll az egész mögött, akik egy a végtelenségig lebutított és lineáris történetet mutatnak be, a legminimalistább díszletben. Véleményem szerint mostanság egy sorozat nem erről szól. Viszont képesek mindezt úgy tálalni nekünk, hogy még a legszőrösebb szívű ember is megenyhül a látottak hatására.

Ebben persze nagy szerepe van James Purefoy-nak (Rome), aki valami fergetegeset alakít végig. Annyira zseniálisan személyesíti meg az unatkozó milliárdost, aki végre megtalálta az élete értelmét, hogy még engem is sikerült elvarázsolnia. Semmi hősies pátosz nem veszi körül, csak a nyers lazaság és a városias mentalitás, ami a dzsungelben ugye nem valami előnyös. Emellett pedig végig ott van a fergeteges lélektani hatás, ami tényleg képes megfordítani a világot az emberrel, valamivel több mint 40 perc alatt. Mélyre szántó gondolatok, hatalmas empátia és minden más, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Hogy úgy mondjam, ez egyfajta jutalomjáték azért, hogy tudjuk, kik vagyunk és honnan jöttünk. Tipikusan olyan téma ez, ami egy 2 órás moziban hatalmasat tudna sokkolni, de sorozat verzióban inkább csak az érdeklődést kelti fel.

the-philanthropist-02

Azt viszont nagyon! Eredetileg a stúdió mid-seasonre szánta, de hát ez nem jött be, de ezen nincs is mit csodálkozni. Helyette jött a nyári uborkában, ahol minden esélye megvan a 8 részes csonka évadra, de sajnos semmi több. Ennek a témának tipikusan filmben lenne a hely, vagy legalábbis egy nívósabb kábelcsatornánál. Itt ugyanis teljes mértékben halálra van ítélve, amin sem a roppantul duci Neve Campbell, sem a meglepetés eyecandy Lindy Booth (October Road, Odyssey 5) sem tud segíteni.

Értékelés? Hát ez az, ami roppant kényes ennél a sorozatnál. Egyrészről unalmas volt és teljesen kiszámítható, másrészről viszont végig ott volt benne valami, ami képes volt elgondolkodtatni, megérinteni és motiválni. Mármint motiválni a folytatás megnézésére, mert ebből az alapkoncepcióból bármit ki lehet hozni. Szóval legyen ez a Pilot egy közepes, de egy érdekes közepes.

Premier: 2009/6/24
Írta: Tom Fontana
Rendezte: Peter Horton
Nézettség: 7,41millió néző (18-49ben: 2,0 #5)
This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Cupid – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 26, 0:02-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Cupid,Pilot témába.

Az elmúlt két napot rászenteltem a szerelemes pilotok letudására. (Hajdanán megvolt a The Ex List. Folytatnom kellene, mert szintén tetszett.) Elsőként a sort a Valentine-nal kezdtem, mert ha már a CW lemerte adni az összes epizódját, akkor legalább a pilotjának adjunk esélyt (kritika nagyvalószínűséggel holnap), majd folytattam a sort a már jóval kellemesebb hangvételű Cupid-dal, amit nagyon eltaláltak. Cseppet se csodálkozzunk ezen, hiszen Rob Thomas nevét jegyezzük az alkotók között, aki már az elmúlt években bizonyított. (Lásd: Veronica Mars, igazi kultsorozat, majdnem mindenki kedvence. A szó Eszteré…)

Cupid - 1x01

Az akciófilmeket manapság annyira nem kedvelem, mint a vígjátékokat. Hiába a kib*szott látványosság, inkább a humor tartom előnybe. (Hangover eléggé bealáz mindenkit!) Talán ezért vagyok a Gurusok között a legnagyobb szitkomfaló hírében, mert én aztán mindent megnézek belőlük. (Itt az élő példa, hogy egy The Office-t, hogyan kedveltettem meg egy egész szintlakosságával.) A Cupidban pont ez a jó, hiába drámasorozat a humorfaktora a helyén. Istenem, az egész pilotot végig mosolyogtam, végig röhögtem, mert Rob-ék hatalmas karaktert formáltak meg. Na, de annyira ne ugorjunk előre, lássuk a sztorit.

A történt középpontjában: Cupid, a szerelem istene áll, akit száműznek New Yorkba. Röviden arról lenne szó, hogy elvették az íját-nyilát és csak akkor térhet vissza az Olümposzra, ha összehoz 100 igazi szerelmes párt. A jelek szerint egy epizód/párra fog ráhangolódni, de mivel az első évadja 7 epizódos volt, és a folytatást nem rendelték be, így fenn áll a változás lehetősége. (Hogy így lesz-e, azt nem tudom, mert csak a pilotnál járok.)

Cupid - 1x01

Teljesen jól van összerakva a sorozat. Ennyire a The Mentalist-et és a Castle-t élveztem legutóbbi pilot-szemezgetésem alkalmával. Trevor karakterét nagyon jól formálták meg, ahogy Bobby Cannavale választása is tökéletesnek mondható. Nincs mese, engem a főszereplővel és/vagy főhőssel nyertek meg. Kicsit az Entourage-t jutatta az eszembe, merthogy ez is vérbeli feelgood érzést tükrözött. Az ABC-n ilyesfajta dolog? Szintén csak pislogtam, de be kellett látnom, igenis tudnak még meglepetéseket okozni nekem. No para!

A 43 perc alatt egyszer se éreztem úgy, hogy untam volna. Mindig fel tudták dobni. Ez kell egy jó sorozatnak. A változatosság és a figyelemfelkeltés. Rob Thomas veteránnak számít a szakmában, de egy fontos dolgot ne feledjük el. ’98-ban volt egy azonos című sorozata, ami megbukott. Lényegében az ABC zöld utat adott neki a feldolgozására. Mint kiderült, ez se bírta hosszabb ideig, viszont nem kaszálták el, mint az elődjét. (Hogy az milyen volt, arról fogalmam sincs, mert kimaradt az életemből.) A varázs, tehát ott van benne, viszont ha unszimpatikusnak vélitek a főhőst, akkor ott bukott meg nálatok az egész, mert erősen erre építettek. Szerintem, nem lőttek félre. Le a kalappal, nincs mese.

Folytatásra maradok. Hamarosan érkezni fog a kritika róla, mert azért egy valami elgondolkoztatott, hogy mennyi potencia van benne. Nem-e fog túlzottan sablonossá válni: a „nem hiszek Ámor nyilában” és az istenekben.

Premier: 2009/3/31
Írta: Rob Thomas
Rendezte: Bharat Nalluri
Nézettség: 7,21 millió (18-49-ben: 2,3 #9)
This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Dating in the Dark – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 23, 0:38-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot,reality témába.

Hétfőn két új reality is indult országos csatornán. Az egyik a Dating in the Dark, míg a másik az NBC-s The Wanted, amelynek a létezéséről máig nem is tudtam. (Valahogy sikerült elsiklanom felette.) Nyáron főként reality-ket nyomatnak a tévécsatornák, mert az olcsóbb, mint a többi koncepció. Az ABC remekül döntött, amikor a The Bachelorette-nek keresett egy hasonló karibelű műsort, amivel egymást erősítik majd. A Dating in the Darknak pont ez a szerepet tölti be. A jelek szerint a premierje jól, sőt remekül sikerült, mert a nézők alig kapcsoltak el, de pontosan miről is szól?

Dating in the Dark - 1x01

Mielőtt rátérnék, egy kis kitérőt tennék. Régebben, amikor nemhogy a sorozatokat, de még a számítógépet se ismertem annyira, éjjel-nappal az MTV Network-ön és a különböző külföldi zenetévéken lógtam. Olyannyira ismertem a kínálatot, hogyha feltűnt egy új szám, szinte mindnek a „tévés premierjén” jelen voltam. TRL és hasonló műsorok függője voltam. A német változaton délutánonként látható volt a Dismiss című reality, amely dupla adagban jelentkezett. Az első felében két fiú, egy nő; a másodikban két nő, egy fiú volt a felállás. Küzdeni kellett az egykéért.

Nézős volt! Legalábbis elég sok rész láttam belőle, mert akkoriban az ilyen lekötött, mint időűző tevékenység. Vicces, de így van. Ki se tudom verni a fejemből a jacuzzis jeleneteket, amikor állandóan pezsgőztek és ismerkedtek. Mire szeretem volna kitérni? Nekem őt jutatta az eszembe, pedig vagy 8-10 évvel nézhettem.

Alapkoncepciónál tartottunk: Vakrandit vették alapul a készítők. Fogtak három férfit és három nőt. Az azonos neműeket egy részlegbe költöztették, had ismerkedjenek. Az első felvonásban egy nagy asztalhoz ülnek. Egyik térfélen a fiúk, másikon a lányok, majd közös beszélgetés, faggatózás. Csevejt követően mindenkinek oda kell adnia az egyik (számára kedvenc) ruhaneműjét. Ezeket átviszik az ellenkező nemhez, akiknek le kell szűrniük, melyik lehet az, akit „kiszemeltek”. Számítógép egymáshoz rendeli őket és utána jöhet a beszélgetés már édes kettesben. A hecc kedvéért még előtte fantomképet csináltatnak mindenkivel, hogy miképp képzeli el a partnerét. Aztán jön a szembesítés és a távozás legvégül, egyedül vagy partnerrel.

Dating in the Dark - 1x01

Teljesen alapkoncepció 2009-ben megállja a helyét? Szerintem igen, mert pont az egyszerűsége miatt tetszett meg annyira. Elsőként is, amiben jobbnak találom, mint a The Bachelor-t vagy a The Bachelorette-t, hogy részenként cserélődnek a személyek. Azaz minden epizódban újabb 6 embert hoz el, azaz adott a változatosság, főleg ha unszimpatikus a főszereplő utóbbiakban. Másrészről, több a vicces szituáció, révén hogy teljes sötétségben balfaszkodnak néha.

A nyár nézős sorozatának nem mondanám, de jó tudni, hogy bármikor, bárhol belecsekkolhatok. (Nem mintha a többinél nem…) A nyitása tényleg ledöbbentett. Ilyenre még én se számítottam. Kellett volna, mert illik egymáshoz a kettő. Az ABC így kialakított magának egy „keresem a párom” napot. A mérvadó a folytatás lesz. Ha sikerül tartania a menetet, akkor még viszont láthatjuk jövőre is. Pilot-kritika ide vagy oda, pontszámot nem fog kapni. Ha megtetszett ez alapján, üljetek le elé. Csalódni nem fogtok, maximum klikkelni az „x”-re jobb felül.

Kommentáld!

Nurse Jackie – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 21, 16:53-kor a(z) 2008/09 sorozatai,kábelsorozat,Pilot témába.

A Showtime idén nyáron mindössze egy újonccal kedveskedik a nézőknek. Hol ott szerettünk volna, mást is nézni, de ők úgy vélték, hogy a Nurse Jackie bőven elég lesz, mert olyan szintet üt meg, amitől az átlagember kicsit zavarba érezheti magát. Igen! Ezzel semmi problémánk sincs, hiszen ilyen típusi műfajokra/koncepciókra szakosodott ez a kábelcsatorna. Simán lehetne a mottójuk, hogy le a hétköznapi szürkeséggel, de akkor nem azt látnánk, amit szeretnénk, így inkább megtartják és olyant hoznak össze belőle, ami után csak pislogunk, merthogy a Nurse Jackie-t összehasonlítani se lehet a többivel.

Nurse Jackie - 1x01

Mindenképpen, még az elején le kell szögeznünk, hogy egy félórás dráma sorozatról, azonbelül is fekete humorral megáldott dramedy-ről van szó. Felkészültetek rá? Én nem! Mint a váratlan nyári zápor, úgy ért. Meghökkentem, ugyanis amit a készítők elénk tártak attól fenn akad az ember szeme. Komolyan! Amennyire nem tetszett, annyira adnék a főszereplőnek egy Emmy-jelölést, majd díjat, mert ilyen alakítást manapság alig láthatunk.

A sorozat középpontjában egy nővér áll, aki nem éppen a nővérek mintaképe. Drogproblémákkal küszködik. Munka ideje alatt szexszel az egyik kollégájával, akivel az aktust pont úgy alakítja, hogy a napi betevője adagja meglegyen. Kikap egy teljesen gyogyi nővérújoncot, aki már az első feladatánál elhányja magát. Ezt leszámítva teljesen lelkiismeretesen csinálja a melóját. Megtesz minden tőle telhetőt. Beszól felettesének, ha az kell, és nem színezi ki a helyzeteket. Ha gondja van, akkor szemtől szembe elintézi azzal, akivel van. Mindezt olyan arccal, mintha a gondok valósak lennének.

Nurse Jackie - 1x01

El is várjuk Edie Falco-tól a remek alakítást, hiszen hajdanán a The Sopranos-szal lopta be magát a szívünk be. Ohh, de még mennyire! Hozza a zseniális alakítást. Nincs rá panaszom, ahogy a többiekre se. A szereplőket remekül összeszedte a Showtime, a karaktereket remekül megírta. Ott van például a meleg kollégája… Minden szélsőséget belevittek. A gazdag, befolyással bíró embereknek náluk esélyük sincs. Ha törvény nem csinál semmit, majd ők. Így esett meg, hogy véletlenül eltűnt az egyikük levágott füle (a WC-ben).

Mégis a legnagyobb a problémám az volt, hogy mindez váratlanul ért. Alapjába véve a bemelegítő első két percnél tágpupillával néztem a monitort és közbe mondtam magamba: minek ültem én neki… Határeset. Vannak benne jó dolgok, vannak benne olyanok, amin lehetne változtatni. Erőteljesen nyomatják benne a fekete humort, ami hamar leöleszti az emberi agyat, ha pedig nem vágja le, elvesztünk!

Azért a humora néhol helyén van. A jól megszokott szexjelenetet megkapjuk, mégha semmit se látunk belőle, bár nem is igazán szeretnék. Aztán ott van a templomos rész. Ilyent se láthatunk sok sorozatban, mármint fekvő egészségügyeseket a padsorban, amint elmélkednek, s közbe az egyik fali freskót csekkolják. Érdekes, na!

Nurse Jackie - 1x01

Maradós lesz. Tetszeni tetszet, alacsony pontszámát annak tudható be, hogy igazából az alakítások fogtak meg, és nem a történet. Van egy olyan érzésem, sablonossá fog válni. Azaz mindig jön egy olyan beteg, ami megfogja szerencsétlen nővérünk lelkivilágát és ellelkesedik az egész. Valamint, nagyon rámennek majd a fekete humorra. Ekkor fogja tőlem megkapni a kaszát, de mint láthattuk az utolsó pár perc alatt, meglepetéseket szép számmal tartogat. Kíváncsiak vagyok rá: még mit hoznak össze benne.

Premier: 2009/06/08
Írta: Liz Brixius, Linda Wallem, Evan Dunsky
Rendezte: Allen Coulter
Nézettség: 1 millió

2/5

Kommentáld!

Dark Blue – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 20, 21:06-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Dark Blue,kábelsorozat,Pilot témába.

Tessék leülni a számítógép elé, mert ha uborkaszezonnak is mondják sokan a nyarat, igenis készülnek jó sorozatok, ami elő le lehet ülni. Elkápráztatva egyáltalán nem vagyok a Dark Blue-tól, viszont pazarul feldobta a hétfő estémet. Igen, meg tudnék nézni belőle még egy epizódot, mert tetszett. Vannak szépség hibái, mint bármelyik másik koncepcióban, viszont szögezzük le, hogy egy kábelsorozatról van szó, tehát a mércét lehet lejjebb állítani, mert az országos szintet sohasem ütötte meg és ahogy nézem, nem is fogja. (Tisztelet a kivételnek.)

Dark Blue - 1x01

Az alapkoncepciója egy oly rendőrségi egységről szól, akik valójában nem is léteznek, azaz hivatalosan majdhogynem senki sem tud róluk. A keményebb ügyekre szakosodtak, azon belül is a rosszfiúkhoz való beépülésre és leleplezésre. Nem kispályások, és a legjobban azt gyűlölik, ha keresztbe tesznek nekik a hivatalos szervek.

A felállás a jelek szerint: 1 epizód/ügyre csonkult le. Szomorú. Pont az lesz vele a problémám, mint a Leverage-dzsel. Hiába csinálták meg zseniálisra a pilot epizódját, amire szívem szerint 3.5/5-nél kevesebbet nem is adnék, ellenben a folytatásban meg fog vele gyűlni a bajom. Túlzottan sablonossá válik az egész felépítése, ami a vesztét fogja eredményezni. Eszem ágába sincs a falra festeni az ördögöt, de elképzelni se tudom, hogy miképpen lehet egy ilyen témát feldobni. Jó-jó, a CSI-ről se tudtam elképzelni annak idején, aztán mire vitte.

Dark Blue - 1x01

Sajnálattal kell megjegyeznem, hogy fellelhetők a tipikus alapdolgok, amelyek oly sok zsarus koncepcióban. Értem ezalatt a főszereplőnek az előző életet (akinek a felesége meghalt), de ott van a megjavulni szeretne zűrösebb feka csóka, aki számomra a második legszimpatikusabb karaktere az egésznek. No,de kivolt az első. Hát nem Dylan McDermott, aki alakítja Carter karakterét. Az elején, amikor napszemüvegbe feszített, még azt mondtam, hogy igen, jól áll neki a szerep, de aztán a végére teljesen kiábrándultam belőle. Számomra a favorit Logan Marshall-Green alakítása volt, mert azt az arcot, amit egész rész alatt összehozott az elképesztő.

Alapjába véve jól feldolgozták a kettős élet két végpontját. Pont erre hangolódott rá a pilot epizód. Adott Dean, a társuk, aki már annyira beépült a rosszfiúk közé, hogy nem tudják róla eldönteni, melyik oldalhoz húzza a szíve. Szerencsére, csak egy kis józan logika kell, és egyből leesik mi lesz a fináléban. Hát persze hogy az esetek 99%-ban Happy End! Mi más?! Sebaj, alapjába véve élvezhető volt, csak ne lenne annyira kiszámítható.

Dark Blue - 1x01

Mindenképpen maradok a folytatósra. Ha kábeles sorozatokkal kellene összehasonlítanom, akkor a rangsor – jelenpillanatban a következő lenne –: 3. Leverage, 2. Dark Blue, 1. The Beast. Bizony. Nálam a No. 1 az ilyenből az A&E-es sorozat, amit nagyon eltaláltak. Legalábbis a látott epizódok alapján így ítélem meg. Aztán lehet változni fog a véleményem! Kitudja.

Premier: 2009/07/15
Írta: Danny Cannon, Doug Jung
Rendezte: Danny Cannon
Nézettség: 3.5 millió
This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Unaired pilot tavalyról

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 19, 1:50-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Hírek témába.

Vannak dolgok, amikre muszáj felhívnunk a figyelmeteket. (Előző bejegyzésünk elveszett, ezért most újra írnám és fogalmaznám.)

Kijött egy újabb unaired epizód, viszont a tavalyi – 2008/09-es – idényből. Ez lehet egyeseknek jó, másoknak pedig nem, hiszen már javában benn vagyunk a júliusban, de semmi előre lépés. Két újoncnak – Cleveland Show és Sons of Tucson – jött ki a preair része, azok se nyűgöztek le, szóval jó lenne, ha most már összekapnák magukat az újságírók és megosztanák velünk azok a bizonyos kiküldött finomságokat.

Visszakanyarodva a címben írottakhoz, a Dollhouse 1×00-ás és 1×13-as epizódja került fel az internetre annak köszönhetően, hogy rákerült a DVD-jére. A kiadó állta a szavát, ahogy a készítők is. Lehet ujjongani. Nekem még nem volt magához a sorozathoz se szerencsém, de még előttem a nyár a pótlásra. Ha lesz időnk és kedvünk, akkor feltesszük GuruTube-ra, de előtte, mint láthatjátok, kisebb átalakításon megyünk át.

5 Hozzászólás

10 Things I Hate About You – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 8, 14:32-kor a(z) 2008/09 sorozatai,kábelsorozat,Pilot témába.

Az ABC Family vette uralma alá a tini szekciót. Ez már nem kérdéses. Az elmúlt évekbe erősen ráorientálódott a tinisorozatokra, amit cseppet sem bánok, mert mindig elnézegetek egyet-egyet belőle. Igazából a Greek-kel nyitott fel a szememet, majd érkezett a The Secret Life of the American Teenager, aztán az idei nyáron újabb kettő. (A másik a Make it or Break it, amiről szintén érkezni fog kritika a következő napokban.) Egy szóval, ha nyár, akkor szép, fiatal csajon a trendi és nálam csak ők jöhetnek szóba ilyen téren. (Meg a The CW pár sorozata.)

Ismerős valahonnan a címe? Megeshet, hiszen az azonos című mozifilm, azaz a 10 dolog, amit utálok benned adta az alapsémát. ’99-ben mutatkozott be és hirtelen nagy kedvencem lett, mert azért megmondva az őszintén, akkor annyira nem is imádtam az akciófilmeket, inkább ilyen vicces vígjátékok elé ültem le. (Most sincs másképpen, csak már az akciót is imádjuk. Néha jobban.) A film két díjat is nyert, valamint további 10 jelölése volt. Gil Junger rendezte, Karen McCullah Lutz és Kristen Smith írta.

Miután lefixáltuk az mozifilm alapjait, most lássuk a sorozatét, ami nem sokban tér el. Itt is egy család áll a középpontban: az apa, Waler, aki mellesleg doktor; a nagyobbik lánya, Kat és a kisebbik Bianca. Már az első napon felkeltik magukra a figyelmet, ugyanis Kat összetűzésbe keveredik a suli legmenőbb csajával, aki mellesleg a pompon lányok vezetője is. Bianca persze be akar egyből kerülni, de ez nem olyan könnyű, mint hinné, főleg a történek után.

Elégedett voltam a kezdéssel. Az első 5 perc tele volt vicces jelenetekkel, mint ha a filmet néztem volna. A két főszereplő lány nagyon szimpatikus, és a készítők már az 5. percben megteremtették az első konfliktust, amit egészében végig is „húztak” a részen, de a folytatásban is lesz hozzá szerencsénk, annyi szent. Nagyon jónak találtam a címmel való játszadozást, azaz 10 Things I hate about life, school majd you. Tudom, ezek csak apróságok, viszont feldobják az egésznek a hangulatát, hogy még ilyenre is gondoltak.

Hamar elröppent a pilot epizód, ami 26 perces volt. Persze mindenhol 36-ról beszélnek, de ebbe a reklámszünetet is tessék beleérteni. Tehát az ABC Family inkább megnyújtott az alapozást, hogy aztán a rendes 20 perces formulát vegye fel, merthogy egykamerás szitkom sorozatról volna, ami kicsit furán hangzik az írtak alapján. A készítők között ott van Gil Junger, mint említett film rendezője, szóval jó kezekben van.

Mint már említettem, mindkét szereplő remekül el lett találva, valamint a hozzájuk kapcsolódó partner is, akinek persze küzdenie kell a leányzó kegyeiért, de hát pont erről szólna ez a sorozat. Olyan, mintha a Greek-et ötvözték volna a mozifilmmel. (Erős túlzással, viszont megüti a mércét.)

Én bizony ott leszek a folytatásban. Tetszett a felvezető rész. Hasonlót várok tőlük, de lehet jobb is. Az ABC Family 10 epizódot rendelt be belőle, ellenben biztosra veszem, hogy meg fogja kapni a teljes évadra szóló berendelését, vagy ha mégsem, akkor a folytatásra szólót. Továbbá azt is különösnek találtam, hogy készült hozzá egy videoklip, melyet megmutattuk már, viszont az utolsó másodpercben csendült fel. Miért értelme a tartogatásnak?

Záró soraim: Teljesen áthozta a filmhangulatát, bár azon lepődtem volna meg, ha mégsem, így adok neki egy bíztatóan magasabb pontszámot, mert megérdemli.

Premier: 2009/07/07
Írta: Carter Covington
Rendezte: Gil Junger
Nézettség: N/A
This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

The Listener – 1.01 – I am an Adult (aka. Pilot)

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 7, 21:35-kor a(z) 2008/09 sorozatai,Pilot témába.

Elkezdtem a pilotok felzárkóztatását. Ha már ma se kaptunk preair epizódot, akkor úgy gondoltam, hogy belenézek a The Listener-be, mert nagyon kíváncsivá tett a koncepciójával. Azt se tessék elfelejteni, hogy kanadai sorozatról van szó, amik egyre jobban kezdenek betörni az amerikai piacra. Ez valamelyik csatornának jót jelent – lásd a CBS és a Flashpoint esetét –, míg másoknak nem – ilyen is lehet, de most egy se jut eszembe. Az NBC döntött és berendelte mind a 13 epizódját, hogy egy órányi timeslotot levegyen a válláról.

Az alapkoncepciójával kezdeném, ha már felemlegettem a bevezetőben. Adott Toby, egy mentős, aki képes mások gondolatában olvasni. Ezt a képességét még barátnőjével se osztotta meg, ugyanis ’mestere’ – kicsit eltúlozva, de miért ne – szerint jobb a békesség, másrészről nem is hinnének neki.

A pilot epizód arról szólt, hogy volt egy anyuka, akit kimentett egy égő kocsiból. Mint később kiderült van neki egy fia, viszont őt nem találták ott, sőt le is tagadja létezését. Toby kiolvassa a nő gondolatából a történeteket, azaz, hogy egy leszámolásnak volt szemtanúja. Tehát rosszkor volt rossz helyen és ezért a sors most bünteti, vagy inkább az, aki látta, hiszen elrabolta a fiát és még a rendőrségben se bízhat. A poénját nem fogom lelőni.

A legnagyobb problémám, hogy lerí róla honnan származik. Tipikusan, mint a Flashpoint esetében, ha nem mondták volna, akkor is ráböktem volna, hogy kanadai, mert annyira érezhető rajta. Teljesen más hangvételű az egész, mint egy amerikai. Nálam minden kanadai sorozat sorsa meg lenne pecsételve? Lehet, hogy nálam szalad el a ló mindig, de azt se mesélje be senki, hogy mindegyiknek ilyennek kell látni. Hol ott láttam már jó párat, de valahogy mégsem érzem őket a legjobbnak. Talán a főszereplők ismeretlensége, talán az ottani levegő, fogalmam sincs.

Érdekesen fog hangzani, de nekem a kezdés kicsit a Heroes-t jutatta az eszembe. Főhősünk itt is egy épületen áll és elmélkedik, mint ott, bár annyi a változás, hogy a pilot végén nem itt folytatódik, hanem utcán járva.

Nem lenne sok bajom vele, ezt leszámítva, mert tényleg helyén van a sztori. Nincs szó: idegesítő főszereplőről, bár Toby barátnője néha kiakasztó tud lenni, másrészről ott van a helyes nyomozónő, aki szintén nyomatja felfelé a pontszámot. Hogy ez a mentősdi jó-e fedőnek az határeset, mert, így így jobban hozzá tud férni az alanyokhoz az biztos, de egész rész alatt egyszer sem láttam őket bevetésen, ami azért kicsit fura.

Maradni fogok még vagy három rész erejére, mert elképzelni se tudom, miképpen fogják ezt folytatni. Mármint van, de remélem nem lesz igazam, mert az úgy nagyon snassz lenne. És azt is szögezzük le, hogy az NBC-ről volna szó. Jól járt-e vele? Szerintem, inkább rendelt volna be sajátot.

Amerikai premier: 2009/06/04
Kanadai premier: 2009/03/03
Írta: Michael Amo
Rendezte: Clément Virgo
Nézettség: 5.25 millió (#9), A18-49: 1.5 (#T9)
This entry has a rating of 2

Kommentáld!
Következő oldal »