Belecsapott a lecsóba az MTV, hiszen egy olyan sorozatnak a remake-jét rendelte be tavaly, ami nemcsak az amerikai és angol tinik körében népszerű, hanem számos más országoknál. Idehaza is (relatíve) szép rajongótáborral rendelkezik. (Ezt úgy értem, hogy aki napi szinten nézi a sorozatokat, biztosan hallott róla jót.) A kritika persze rossz színben tűntette fel, ami mellé társult az anyasorozat nézőinek lehúzó megnyilvánulása: „Úgy is el fogják b*szani, mert ezt nem lehet lemásolni olyan könnyedén.” – és hasonló beszólások. Én azért reménykedtem, hiszen a promózás során kapták a piros pontokat szépen sorban.

A történtről csak annyit mondanék, hogy hűen hozza az angol Skins-ét. Tehát adott egy összeszokott haveri társaság: csajokkal és fiúkkal, akik imádnak bulizni, szeretik a spanglit, a könnyű drogokat és azon vannak, hogy meglévő szüzességüknek búcsút mondjanak egy jó bige/pali társaságában. Valakinek ez már sikerül, valaki pedig éppen azon van, hogy 18. születésnapja előtt megszabaduljon az „átoktól”.

Kihangsúlyoznám ismételten: ez egy remake (= feldolgozás), így teljesen érthető a készítők kezdeti kreativitása: azaz az új szereplőkkel másolják a britek által lefixált – és sikerre vitt – történetet. Miért kellene a jón változtatni? Ezért eshetett meg, hogy a két verzió között minimális eltérés állt fenn. A jelenetek szinte pontosan ugyanazok. (Múlt héten mutatattam is róla egy vs videót, amiben szembesítették a két verziónak a hasonlóságát.) Arra leszek kíváncsi, hogy mikor fognak eltérni az anyasorozat tematikájától? Mikor fognak úgy dönteni, hogy na innentől már új történéseket viszünk bele. Hiszen ez lesz a fordulópont. Ezzel fogják megfogni a nézőket, nem pedig a másolással. Újat kell mutatni, mert különben a csalódottság miatt lépnek le.

Az amerikai készítőknek van egy másik nagy problémájuk: az aggódó szülők, akik a pilot után egyből olyan ügybe keverték a sorozatot, hogy a reklámozók sorban léptek le. Ami nagy gond, hiszen egy csatornának a főbevételi forrása a reklámpénz. Minden koncepciónál mást érdemest betenni közé, így mindig más közönségnek üzennek. Jelenesetben a tinik vannak megcélozva, de így eléggé nehéz lesz a folytatásban. – ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogyha nincs elegendő szponzorpénz, akkor a folytatásról is lemondhatunk.

A szereplők nagyjából el lettek találva. Tony-t kicsit testesebbnek véltem, mint az eredetiben. Itt valahogy nem annyira a „lányok bálványa”, legalábbis a brit sokkal szimpatikusabb. Tényleg precízen rámentek a hasonlóságra. A pilotban ugye mindegyik karakter kapott odafigyelést, viszont a folytatásban már egyre-egyre fognak jobban ráfókuszálni.

Igazából az a fő kérdés, hogy egy szűz Skins néző nézné-e? Véleményem szerint jóra sikerült a kezdés. – mondom úgy, hogy az első évadját láttam az angol változatnak. Eleve, ha nemet mondanék, akkor azt szólnám le, mert össz-vissz csak a szereplők alakításával lehetne a problémánk. Persze, voltak gyenge alakítások, mert az „imádkozásból kicsapott” csávót annak véltem, de összességében akkor sincs bajom vele. Külön ki kell emelnem a zenei világát, amire gondosan odafigyeltek. Amatőr bandák jelentkezését is várták, akiket a leendő nézők szavazhattak be a produkcióba. Találtam is egy magamnak valót. Elégedett vagyok teljes mértékben. Ez a legnagyobb erőssége, hiszen a tiniket a jó zenével meg lehet venni.

Maradok a folytatásra. Nem volt annyira borzasztó – továbbra is hangsúlyozom, mint azt egyesek állítják. Nemcsak pontszámban, hanem értékelésben is másoltál a briteket. Nálam ez egy erős közepes. Utószó: különösen zavartak a káromkodások kisípolásai.

Egyik várós sorozatként tekintettem a Fairly Legal-ra (előző címén: Facing Kate), ami nem váltotta meg a világot és az elégedettségem sem. Az USA Network minden produkciójában rámegy a szlogenjük – Caracters welcome – érvényesülésére. Itt sem történt másképp: egy színésznőt állít a középpontba, akin keresztül követhetjük az eseményeket. Alapjába véve ezért mozgatott meg, illetve azért, mert ugye Sarah Shahit kapta a főszerepet egy nem éppen megszokott műfajban, mert attól, hogy jogi sorozat, ez más, mint az Shark vagy a The Good Wife. Díjaznom is kellett, hiszen ilyen téren újdonságot tett le az asztalra.

Az alapkoncepció arról szólna, hogy adott Kate Reed, illetve kollégái, akik noha jogi ügyekben utaznak, de nem a tárgyalóteremben vívják meg a maguk harcát, hanem azon kívül. Pontosabban: pereken kívül egyeznek meg a felekkel, s ezáltal nem kell az ügyet bíróságra vinni. No, ezeknek a levezénylését felügyelik és próbálják megtalálni az arany középutat, amivel mindenki jól jár, amivel mindenki pénzt spórol. (Nem véletlenül mondják azt, hogy a jó ügyvéd egy kisebb vagyonba kerül. – Tessék erre gondolni.)

Szeretném szeretni ezt az aranyos sorozatot, de nehéz. A pilotban kapunk 63 percnyi sztorit, aminek 10 percét a szaladgálás vette ki. Két ügyet göngyölít fel főhősünk, amivel nem is lenne probléma, mivel általában – legalábbis manapság – a nyomozós sorozatokra ez a jellemző, lásd más kriminél: Lie to Me. Mégis úgy vélem, hogy egyre kellene rákoncentrálni. Alig fértek bele az idejükbe, hol ott hosszabb volt. Nem szeretem, ha az utolsó 3 percben válták meg a világot, egy röptén kószaötlettel, ami az egészet kiszámíthatóvá és klisésé teszi.

Díjaznom kell a koncepciót, hiszen merészhúzásként könyveltem el azt, hogy a jogi szakma egy olyan ágát hozzák előtérbe, amivel alig nem foglalkoznak a tévécsatornák. Egészen mostanáig, maximum említésként. Kiaknázatlan terület, amit remek karakterekkel sikerre lehet vinni. Hivatalos nevén a mediátorokról beszélek, azaz a – fentebb írt – peren kívüli megegyezést elősegítő személyekről. Számomra az a fura, hogy ilyen területen is lehet valaki über kiemelkedő személy, illetve, akit le-se-szarnak.

Michael Sardo remekül belefoglalta az USA Network szlogenjét, mert végig Kate Reed karakterén volt a hangsúly. Szinte 96%-ban volt a képernyőn. Így eshetett meg az is, hogy Baron Vaughn-en kívül másra nem is emlékszem a szereplőgárdából. Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy a főszereplőnek női karakternek kellett lenni, mivel (most bocsi!) csak a csajok képesek késni, a nap 24 órájában rohangálni ide-oda, illetve összehozni egy peren kívüli megegyezést bájukkal, együttérzésükkel, rafinériájukkal. (Persze mi pasik is képesek lennénk rá, de ezt a szerepet inkább bízzuk a nőkre, ahogy a banki asszisztens melót is, vagy a pékségekben a kiszolgálást.)

Csonka évadot kapunk, mert ugye 10 epizódot rendeltek be, illetve egy másfélórás pilot epizódot (ígéretek), ami 63 perces volt. Az első 15 percben el se jutottunk a tárgyalóteremig. Ez valahol tetszett, hiszen nem ott folyna a tárgyalás; részben nem, mivel mégis csak kötődik valamilyen szinten hozzá. Ezalatt az idő alatt történt meg a főhősnő bemutatása, aki hajón él, élete a feje tetején kapkodásból és hajtásból álló hétköznapokkal.

Mindenképpen bepróbálkozom a folytatással. Az már csak tényleg 42 perces lesz. Remélhetőleg összeszedettebbek lesznek a készítők. Bronwen Hughes rendezésére a White Collar-nél büszke voltam, viszont jelen helyzetben nem leszek. Magyar címnek valami olyasmit javasolnék, amiben benne van a “futás” szó, pl.: “Fuss az ügyedért!”

Nehéz helyzetben vagyok, mert a remake-kekel hadilábon állok. Roppant egyszerű az oka: mindig az tetszik jobban, amit először látok. Ha az amerikaiból csinálnak angolt, akkor „legagyizom”; ha az angolból amerikait, akkor túl „fűszerezettnek” titulálom. A Being Human US esetében sem borul fel a mérce, pedig szerettem volna!, ugyanis a brit változat mellett több pozitív érv szól. Ez betudható annak is, hogy a Syfy 13 rész, a BBC Three – fele, azaz – 6-8 rész per etap számmal dolgozik. Tehát sűrűbb és lényegre törőbbek a szigetországban.

A tisztán látás céljából: mind az amerikai, mind a brit változat pilot része megnézésre került. Utóbbival kb. két évvel ezelőtt találkoztam. Csak az alapkoncepciója rémlett. Tisztázzuk is egyúttal, mivel állunk szemben. A történet középpontjában: egy vámpír, egy vérfarkas és egy szellem áll. Mindhármójuk életében történt egy fordulópont, ahonnan egy újabb örökéletbe csöppentek. (A részletekbe két okból kiindulva nem folynék bele: (1) spoileres lehet, (2) eltér a két változat, de ezt ráfoghatjuk az epizódszámra.)

Fura volt látni a jenki után az eredetit (újra), és tapasztalni az eltéréseket. Mégis hoznék példát: míg az amerikai fiatalságnak a házat a szellemleányzó voltbarátja mutatja meg, addig a briteknél mindez egy közvetítőn keresztül történik meg (említésszerűen). Ha kukacoskodni akarnék, akkor három-négy ilyen pillanatot/eltérést fel tudnék sorolni. Természetesen Jeremy Carver–Anna Fricke páros nem arra hajazott, hogy a-tól z-ig képernyőre vigye azt, amit a britek, csak más szereplő- és készítőgárdával, illetve több pénzzel. Néhány esetben tetszettek a húzásaik. Ezért is fog kapni esélyt.

A szereplőgárdánál éreztem a buktatópontokat. Meaghan Rath alakítása irritált leginkább, még ha a Sallyt alakító szellemlányként kellett kibontakoznia. Idegesítő, rájátszik a szerepkörére, ezáltal a karakterét nem tudtam hova tenni. Ez most a szánalmas vagy a sajnálom kategória? – kérdeztem magamtól. Johnt játszó Sam Huntington már határeset, hiszen egyszer tündökölt, másszor botladozott. Néha egyáltalán nem lehetett a komolyságát komolynak venni. Sam Witwer jó volt, mégsem a legjobb. Mark Pellegrino zseniális választás volt a rosszfiú szerepére. Díjra jelöltetném a az évvégi Teen Choice-on.

A Syfy 13 résszel dolgozik, ezért érezhettem a britekéhez képest vontatottabbnak. Az angoloknál egész rész alatt jelen volt a pörgés. Kifelejtődtek az elhanyagolható jelenetek, amiket a történet hígítása érdekében írtak bele. Az epizód végi cliffhanger az eredeti produkció 20. perce körül megválaszolásra került és egy sokkal érdekesebbel, kevésbé klisésebbel zárták a részt.

Apropó. Klisék. Tele van velük. Vegyük csak a kezdést, a történéseket vagy a befejezést. Bárhonnan tudok egyet-egyet felidézni. Pl.: a szellemlány hamar megbékél az új lakókkal. Az is klisés valamilyen szinten, hogy miért nem hagyta el a házat. Mik a félelmei. Meaghan karaktere szó szerint egy kliséhalom, ami roppantul idegesítő. Mellesleg maga a színésznő sem alakít túl jól. Ezt a kettőt így összehozni… csak gratulálni tudok érte!

Összességében:

A nyitás élvezhető. Megadták a módját, hogy a néző megismerje a történet alapját. Átlag feletti cold opent kapunk, amiért jár a pluszpont. A Syfy is kezd ráérezni arra, hogy a meztelen női testtel azokat a férfi nézőket is le lehet ültetni a műfaj elé, akik alapjába véve, inkább a másikakat részesítik előnyben. Ezt azért mondom, mert kapunk csöcsöket. Nincsenek takarásban, nincsenek kitakarásban. Láthatjátok a cicibimbókat is, no meg a formás hátsó feltáját is.

A problémám az, hogy több negatívumot tudok felsorolni, mint pozitívumot. Egyedül Mark Pellegrino-ra nincs panaszom, aki tényleg kimagasló alakítás nyújt, illetve ő áll a legközelebb az eredeti produkcióban feltűnő karakterikréhez, akit Jason Watkins alakít. Nagyon kiszámíthatóak a húzások benne, kliséket nem tették félre. Az új nézők könnyedén megkedvelhetik, hiszen viszonyítási alap híján nézhető és élvezhető, de ha minőségre akar valaki rámenni ezen a területen, akkor inkább maradjon a BBC Three kínálatánál, mert ha 6 epizódos is egy évad, de sokkal ütősebb és összeszedettebb, legalábbis az első két rész után így vélem.

(Egyébként, az AXN Player-ben nézhető lesz az amerikai premiert követően a pilot rész feliratosan SD és HD minőségben 30 napon keresztül.)

Az HBO minden évben előáll egy olyan produkcióval, amivel bebizonyítja, hogy „Ez nem tévé, ez HBO” szlogenjük még mindig helytálló. A 2010/11-es idényben kapott helyet a Boarwalk Empire, ami az 1920-as évek Atlantic City-jébe repíti vissza a nézőket, a szesztilalom idejének kezdetére. A több mint másfél évtizedig tartó időszak azért jelentős, mert ekkor születik meg és virágzik fel a szervezett bűnözés.

Az HBO-nak nagy elvárásai voltak. Nem volt titok, hogy a csatorna az egyik alappillérévé szeretné tenni. Ezt pedig csak minőségi stábbal érhette el. A sorozat showrunner-i pozícióban az a Terence Winter, akinek köze volt The Sopranos-hoz. A maffiózós koncepciót kevés olyan ember van, aki ne ismerné, így egy gengszteres változat cseppet sem jelenthetett neki kihívást. A pilot epizódot Martin Scorsese rendezte, aki tökéletesen keltette életre a ’20-as évek Atlantic City-jét. Mellesleg a történet nem csak itt játszódik, hanem a Chicagóba és New Yorkba is elrepíti a nézőket, de ne rohanjunk ennyire előre.

A pilot epizód a megszokottnál hosszabb, 50 perc helyett 75 perces volt. Manapság tipikus húzás a kábeles tévécsatornák körében, hogy a bevezető epizódot hosszabbra készítik, mellyel jól meg akarják alapozni a történetet. Nos, a megalapozás 90%-ban sikerült. A maradék 10%-ot a hosszú időtartam miatt bukja, mivel véleményem szerint, előbb is be lehetett volna fejezni. (Mondjuk ott, amikor Al Capone viszi haza az itókákat.) Zavart a +10 perces ráhúzás, mert olyan jeleneteket mutattak, amiket az 1×02-be bele lehetett volna építeni. Feleslegesnek éreztem, hiszen az epizód végére semmi überbrutál cliffhanger nem került.

Nagyon örültem Steve Buscemi karakterének, aki Nuckyt testesítette meg. Valljuk be, sokan arra alapoztuk a Boardwalk Empire elbukását, leminősítését, hogy el fog csúszni a megkreált karaktereken. Nem így történt, és ennek örülök. Kizárták a kliséket. Nucky olyan komplex, hogy nehéz kiismerni. Egyszer szeretni való, egyszer egy genyó. Michael Pitt által megformált Jimmy sem az a kiszámítható fajta.

A bevezető rész – mondhatni – keretes szerkezetben épül fel. Elkezdődik egy árucsere lebonyolítással, majd érkezik egy nagyobb lélegzetű flashback, ami válaszokat ad a „hogyan jutottunk el idáig?” kérdésre. Azért csak mondhatni, mert az 50. perc környékén utolérjük magunkat, azaz a jelent. Innentől kezdve éreztem egy kicsit erőltetettnek. Többet mutattak, mint amennyit kellett volna. Ez volt az a jelenet, ahol be kellett volna fejezni, mint arra kitértem két bekezdéssel feljebb.

Gondosan felépítették Atlantic City-t és kikötőjét, az egyes szórakozóhelyeket. Hihetetlen mennyi statisztával dolgoznak. Vegyük csak azt a jelenetet, amikor a szesztilalom beköszöntése előtt Nucky feltűnik az egyik ilyen helyen. Mindenki táncol, szórakozik, két csapongó embert nem találsz köztük. Teljes beleéléssel adják át magukat. A másik pozitívum és apróság, amit talán az egyszeri nézőnek fel se tűnne az a momentum, amikor az egyik fejes megszólal: „Ki fizetné többszörösét a piáért?”. – Látszólag apróság, de itt jön elő az a puszta tény, hogy nem ismerik mi az a függőség, amikor akár a többszörösét is kifizetnék, csakhogy csillapíthassák a jelentkező ingert.

Beszéljünk egy kicsit: az 1×02-03-ról. Értelmet adnak annak, amiről az előzőekben beszéltek. Jogosan érezhetjük lassan felépülőnek, néha altatósnak a történéseket, de mindez Nucky türelmességének, higgadtságának, gondolkodó emberi mivoltának tudható be. Vezéregyéniség. Teljesen megvettek. Miközben a szervezett bűnözés kezd felvirágosodni, a rendőrség sem bújik el. Azt hinnénk, hogy a korrupt felsőbb vezetőknél nincs rosszabb, pedig van! Olyan játékkal játszanak a rendet képviselő alanyok, amiket éppen diktálnak nekik.

A produkció mellett szól a megszokott kábeles kötetlenség. Számtalan alkalommal láthatunk meztelen testeket. Egyszer a cici, egyszer a punci villan. Semmi kitakarás, semmi cenzúra. Aztán a szólásszabadság. Nyugodt szívvel mondja ki mindenki azt, amit gondol. Néha morbidan, néha teljesen fapofával. A karakterjátékok precízek. Hajtsanak be velük minél több díjat!

Összességében:

A Boardwalk Empire-re büszke lehet az HBO. Megcsinálta a „Maffiózók-folytatását”. A pilot részbe nemcsak rengeteg pénzt, de elképzelést és ötletet is beleöltek. Nagyon magasra téve ezáltal a lécet. Bízom benne, hogy ettől függetlenül minőségi részekben lesz részünk a folytatásban. Az első évad 13 epizódos berendelést kapott, így a maradék 10-ben lesz mit kifejteni. Ha értékelnem kellene a látottakat, akkor az 1×01-re 4.75/5-öt, míg az 1×02-03-ra 4/5-öt adnék. Utóbbi kettő közül a harmadikat kicsit erősebbnek véltem, de ne tizedpontozzunk.

Tényleg olyan, mint ha beülnél egy moziba és elkezdenéd nézni. Hosszú a film persze, mert ki ülne végig 12×50 és 1×75 percnyi kalandot egy ülőhelyében. A pilot azonban nagyon gyorsan elreppent. Igazából ott tényleg csak az zavart, hogy már rég befejeztem volna, de ők folytatták +10 percnyi kibontással ütősebb cliffhanger hiányában.

Eljutottam arra a pontra, hogy muszáj nyitott szemmel járni, mert azok a kábeles tévécsatornák, amik eddig unalmas koncepciókkal álltak elő, kezdenek magukra találni. Látszik a fejlődés, látszik az, hogy új nézőket akarnak megfogni és ez a lényeg. A próbálkozások előbb-utóbb meghozzák a gyümölcsöt. A Glory Daze a TBS egyik olyan produkciója, amit értékelni tudok. Végre. Talkshow nézőnek nem éppen mondanám magam, de azért a Conan-t olykor meg szoktam lesni, ezen kívül az ajánlatukból semmi mást. Eddig. A Glory Daze-t érdemes szem előtt tartani, mert egy vízválasztó pont is lehet, amivel a fiatalságot meg tudják fogni.

Első ránézésre a Blue Mountain State-re emlékeztet. Már csak a bulizásból és a bevállalós dolgokból kiindulva. Fel is idéződött, hogy mennyi klisével fogom szembe találni magam, hiszen, ha láttunk már Amerikai Pitét, Buliszervizt vagy -társait, akkor szinte ki lehet számolni, mi lesz a következő jelenetben, lebuknak-e vagy sem, illetve befogadják őket vagy sem. No, de ne rohanjunk annyira előre, miről is szólt?!

A család nagyobbik gyerkőce egyre közelebb kerül a nagybetűs élethez. Felvételt nyert a főiskolára, ahol folytathatja tanulmányait. A szülők álma legalábbis ez, ahol minden a tanulásról szól, csak éppen megfeledkeznek arról, hogy a kollégistaélet más, sokkal szabadabb és felüdültebb. Buliban gazdagabb. Tehát, akkor vagy valaki, ha csatlakoztál az egyik fiúkollégiumhoz. Tudjátok, azokhoz a görögbetűs különfélékhez: omega, gamma, stb. És a lényeg, mindez a 80-as években játszódik Wisconsinban.

Hogyan érik el a hatást? Igazából pont ez vágta ki a biztosítékot és dobott a pontszámra egy 1.5-est pluszba, mert teljesen elhitették velem, hogy az egész a ’80-as években játszódik. A ruházat, az össznépi kollégistaélet és a zene. Ez a három kell mindössze, illetve azok a bulik, amiket megszokhatunk a fennemlített filmsorozatokból. Haladjunk szépen sorban. (Ő. Volt egy sorozat, ami tele volt zenével. 43 perc alatt kaptunk 10-15 számot. Jah, a Hellcats volt az.) Nos, ha valaki nem csipázza a retrot, akkor el kell szomorítanom, mert teles-teli van. Állítom 20 darab szám elhangzott. Ha 5 másodpercnyit is hallhattunk belőle, de akkor is hallhattunk valamicskét. A bulik minősége a Skins szintjét nem ütötték, viszont a ’80-as évek hangulatát simán hozták.

Most azt hihetnénk, hogy Walt Becker megalkotta a TBS mérföldkövét. Igazából: igen, hiszen akad egy olyan sorozatuk, amit nem untam. Végig mosolyogtam, élveztem, bár a kliséket néha lehetett sejteni. A kiszámíthatóságán bukik el, és azon, hogy néha ezt a kifeledik belőle, mert olyanokat tesznek bele, amik túl evidensek, néha meg olyanokat hagynak ki, amik kellettek volna bele, hogy még jobb legyen. Ha már használják, használják okosan. A fiatalság körében csupa ismeretlen arc, akik többsége inkább tévéfilmekben, rövidfilmekben voltak jelen. Első ránézésre kiugrót nem véltem felfedezni.

Összességében:

Elégedett vagyok. Nem országos tévésorozatként tekintek rá, mivel nem is az, de végre egy érteles produkciót sikerült beszereznie annak a TBS-nek, ami csak a fekete komédiákat nyomta agyba-főbe. Azt pedig egy nem-amerikai nem igazán élvezi. Piros pontot kell adnom nekik azért is, mert a 8 epizódos berendelést megtoldották +2 résszel. Tehát 10-et kapunk az első etapban. Csak kapja meg a folytatásra szóló bekérést.

És, hogy miért érdemes megnézni? Olyan, mintha a BSM-et, a Greek-et és még egy titkos adalékot összemixeltek volna. Voltak wow-os pillanatok bőven, hiszen, amikor a kínai csávó bement a neki szánt fiúkollégiumba, majd eldobtam az agyam. Mellesleg a sok „tinisunát” se felejtették ki, tehát bőségesen van eyecandy. Csak reménykedni tudok, hogy ennél jobban nem eresztik el magukat, mert első blikkre tényleg ígéretes. A folytatást a téli szünetben le is csekkolom.

Az ABC Family felkészült a nyárra. Hozott egy dráma koncepciót, a Pretty Little Liars-t. Hozott egy negyvenperces vígjátékot, a Huge-ot. És hozott egy húszperces szitkomot is a Mellisa & Joey-t. Előbbi hozta a kellő nézőszámot, hogy bekérjenek belőle egy teljes évadot. A Huge közepes szinten tartja magát, bármi megeshet, de a második etapjára csekély a valószínűség. Utóbbi pedig premierjével egyből csatorna rekordot állított fel. Muszáj is volt időt szakítanom rá, mégis csak az ABC Family legnézettebb nyitását produkálta. Ejha, viszont hozta azt a szintet, amit megkövetel tőle egy Gurus?

Az alapszituáció Melissáról és csorba családjáról szólna. Két tinédzsert nevel, ugyanis a rokonságban az egyik szülő úgy gondolta, hogy lelép és a nagynénire hagyja a gyermekeit. Jó családfőnek kell látszania a szemükbe, azonban kezd kicsúszni a talaj a lába alól, ezért meghirdet egy állást, melyben dadust keres. Jelentkezik is egy fószer rá, Joey, aki az elején cseppet sem szimpatikus neki, mivel előző nap egy sajtótájékoztatóján vonta kérdőre ország-világ szeme előtt. Mint az ilyenkor megszokható, azért neki adja az állást, mert nincs más választása jelenpillanatban.

Tipikus többkamerás szitkomot kapunk. Annyira tipikus, hogy már az első percben felhívják a szíves tévénézők figyelmét arra, hogy a produkciót élő közönség előtt vették fel, tehát képzeljük elénk a díszletet, mely előtt a népes közönség akkor nevet, amikor vicces vagy amikor jeleznek nekik. Már az első percen elrontottak mindent ezzel, hiszen lehet fel sem tűnt volna, hogy max. két díszlettel dolgoznak, de így nagyon zavaró.

Sajnos a következő lépcsőfok a poénok egyediessége lett volna, viszont ez se tökéletes, inkább átlagon aluli. Ordít róla! Kliséhegyekről ne is beszéljünk, mert rögtön negatív pontszámmal kell díjaznom. Azért annyi mégsem olyan szörnyű, mint amilyennek leírtam. 20 perces mókára azért érdemes benevezni, mert a többkamerás műfaj mostanság kihaló félben lévő műfajnak tekinthető. Komolyan. A legnagyobb komolysággal mondom ezt, hiszen most így hirtelen mindössze a Better with You jut eszembe, ami az őszi újoncok közül hasonló cipőben járna. A több mind egykamerás. Szóval meg kéne becsülnünk?! – de ilyen áron azért nem.

Semmi meglepetéssel nem találkozunk. Tényleg szó szerint Melissáról és Joey-ról szól. A fura kapcsolatukról és arról, ahogy össze fognak barátkozni. Hihetetlen, hogy Melissa Joan Hart-tel és Joey Lawrence-szel vették meg a közönséget a készítők. Első klikkre nem is viccesek, maximum mosolygós humorral megáldott színészek. Se több. De bejött nekik.

Összességében:

Fura, de nehezen tudom összeilleszteni a sorozatot egy rekordnyitással. Csak én vagyok ezzel egyedül vagy más is elgondolkodott ezen? A folytatásra persze benevezek, mert szeretjük a műfajt. A 20 percesek több esélyt kapnak, mert mégis csak fele egy 40 percesnek. A nyár legjobbja még mindig a PLL a csatornán belül. Hogy a Huge vagy a Melissa & Joey a borzasztóbb, hát nehéz döntés. Talán még mindig előbbi vezet egy arasznyival. Most a Modern Family-ra esetére visszaemlékezve, akár meg is tetszhet a tipikussága miatt.

Az MTV Network hozza az újoncsorozatokat szépen sorjában a magyar lakosságnak. A legszebb az egészben, hogy akinek nincs hozzáférése tévéképernyőn a kínálatukhoz, annak sem kell csüggednie, mivel a legtöbbet felpakolják a weboldalukra. A My Life as Liz-hez így volt szerencsém. Megnéztem streamelve. Te már láttad? Nem több éves produkcióról beszélünk az esetében, ugyanis a tengerentúlon januárban volt terítéken, de márciusban már búcsúzott is. Mindössze 9 epizódról van szó. Se többről és persze várjuk belőle a folytatást.

A sorozat magáról Liz Leeről szól, aki rendkívül büszke arra, hogy Star Wars fanatikus. Imádja a képregényeket és az indie zenét, de teljes szívből utálja Cori Cooper-t, aki szépségével az iskolában mindent megtehet és a fiúk csak úgy csorgatják utána a nyálukat. Ez persze Liz-nél azonnal kivágja a biztosítékot és felveszi a reménytelennek tűnő harcot a szőke tudatlan ellen, mert ha már vörös, akkor viselkedjen démonként. Főhősünknek van pár haverja, akik próbálják pátyolgatni, néha csak a poén kedvéért, mert ők is tudják, hogy vicces lesz a végkimenetel. Egyébként Burleson-i leányzó volna, aki kerüli feltűnést. Szeret elvegyülni, láthatatlannak látszódni.

Az MTV műsorán jobbára reality-k tűnnek fel. A My Life as Liz sem lóghatott ki a sorból. Kaptunk egy kvázi-realityt, amit megspékeltek némi dokumentarista vonással. Liz ugyanis szeret kamerázni. Néha muszáj olyan dokuvideókat készíteniük, amit egyébként soha nem csinálna, viszont a tanárok megkövetelik tőlük. A pilot epizódban Cori áll egy ilyennek a középpontjában. Mesél magáról, a szokásairól, mit szeret és mit nem.

Egyszeri nézőként egy szitkomot vélhetünk benne felfedezni, de ez akkor is egy reality lenne, ami tényleg Liz mindennapjairól szól. Legfőképpen a sucks-ról, mert főhősünk imád káromkodni, ha valami nem úgy sikerül/alakul, ahogy azt eltervezte. Vannak benne poénos jelenetek. Nem azok a hű, de kidőlők most tőle…, hanem inkább az a lájtos féle. Mosolyogni többször fogtok, erre mérget vennék.

Összességében:

Szerethető a koncepció, de tényleg. Ha a csatorna a tiniket meg akarja fogni, akkor még ilyent, léci! Noha, csak az első részről beszélte, a folytatástól hasonlóakat várok. Másrészről Liz számolja a napjait, hogy még mennyi van vissza neki a Burleson-i életéből. Ez annyit sugallt nekem, hogy az első etap végére elfogynak a napok és eljön az idő a távozásra. Most lehet csúnyán beletrafáltam egy spoilerbe vagy éppen nem, nem tudom! Kiderül később.

(Zárójelben jegyezném meg: Hogy a Skins-remake szintén az MTV-nél kötött ki, ahogy a Teen Wolf is. Ezeknek egyike sem reality, viszont tinikkel foglalkoznak. Simán kinézem a csatornából, hogy behozza valamelyiknek felvezetőjének. Elvetélt ötlet semmiképpen se lenne. Megfontoltatnám a vezetőség helyében.)

Tess büszke lehet most rám, mert olyan sorozatot néztem meg, amit a büdös életben nem fog. Miért? A válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő, ugyanis a Huge alapkoncepciójában találná meg az első hibapontot: Oké, hogy az amerikaiakat érdeklik a dagadt emberek – lásd: The Biggest Loser eléggé nézett –, dehogy egy olyan nemzetet, ami nem igazán küzd a kilók leadásával azt biztos hidegen hagyná. (Eleve minden nevesebb sztár azt hangoztatja, hogy a magyar lányoknak a nyomába sem érnek a többiek. Jól is van ez.) A Huge-nak nehezen álltam neki, de a végére azért valamilyen szinten megtetszett.

Beszéljünk az alapkoncepcióról: A célkeresztben sok elhízott fiatal, akik egy táborba iratkoztak be önerőből/családtagjaik rátukmálásából, ahol egy nyár alatt több 10 kilónyit le tudnak adni jelenlegi testsúlyukból. Willamina újoncként érkezik a közösségbe. Lázadóként mutatkozik be. Kaját árul titokban, nem érdekli az egész mindaddig, míg a főnöke hasonló kilátástalan helyzetébe bele nem kóstol. Innentől kezd el jó útra térni.

Oké, nekem kicsit sok volt a pilot epizód. 35. percig nagyon nyögve-nyelősen ment, nem beszélve az első 5 percéről, ahol kedvem lett volna lelőni, annyira hidegen hagyott. Főleg, amikor a duci Will neki állt sztriptízelni. Ehh. A téma persze jó, mert az amerikaiak x%-a elhízásban szenved, mellesleg egy családi tévécsatornán aranyélete lehet, ahogy aranyélete lett a The Secret Life of the American Teenager-nek, amelynek középpontjában egy terhes tinédzser állt. Hasonlóan a legutolsó ötlet lenne, amit berendelnék, ha lenne tévécsatornám, viszont ne hasonlítgassuk a hazai és a külföldi nézőket. Tehát a Huge-t jenkiként kell néznünk, akik gyorséttermekben kajákon élnek és az egészségükkel mit sem tőrödnek.

Tipikusan az a koncepció, ami be akarja bizonyítani, hogy vannak szép csajok 100kg felett is. Itt a vékony bigék ritkák, mint a fehér hollók. A poén, hogy tényleg akad egy-két olyan szereplő benne, akinek jól áll a kövérség. Vegyük csak alapul a mosolygós szőkét, akit főhősünk az első pillanattól kezdve utál, aztán persze végül megbékél vele, de akkor is. Barátnőként talán elviselném, de inkább maradok az átlagos testsúlyú hölgyeknél.

Nálam akkor ütött egy orbitálist a koncepció, amikor Will felcsapott kajadílernek. Aztakurva. Hát akkor kaptam gutaütést. Ilyen létezik? – azért díjaznom kell a készítők kreativitását, mert ilyen állatságra soha a büdös életbe nem gondoltam volna. Más jó megnyilvánulást részükről sajnos nem tudok a közösbe dobni.

Összességében:

A Huge-ot szokni kell, mint anno a Secret Life of the American Teenager-t. Első epizódja után azt is hanyagoltam, aztán hirtelen darálóra vettem a hangvételt, majd megint elhanyagoltam. Hasonló sorsa lesz neki is. Most jön a hosszú szünet, mert ez bizony nekem bőven elég volt. Talán majd télen, vagy később. Egyelőre nem mozgat meg, hogy mi a szitu dagiéknál. Bocsi, ha ezzel valakinek a lelkébe tapostam.

Kinek volt meg a Top Shot? Jöhetnek kommentekben vagy akár tweetekben a jelzések. Nálam megvolt kb. két hete. Hamar fel is hoztam magam. Olyan, mint a Hell’s Kitchen: belekóstolsz és magával ránt. Remek darálási faktorral van megáldva. Már pedig, aki szereti a fegyvereket, azoknak kötelező. Pár szóba, de tényleg csak pár szóban, hogy miről is szól ez a reality.

A History Channel legújabb üdvöskéje, melyben „fegyverfanatikusok” küzdhetnek meg a főnyereményért, a 100.000 dollárért. Először két csapatban, kékben és pirosban; majd egymás ellen történik a versenyzés. Minden epizódban más és más fegyvereket ismerhetünk el, melyet be is mutatnak az egyszeri nézőnek, akinek fingja sincs arról, hogy mit lát a képernyőn. Vannak pályák, amiket teljesíteni kell. Ezeket – mielőtt ráeresztenék a versenyzőket – szakemberekkel illusztrálnak, hogy mégis mi lesz majd a feladatuk. És kb. ennyi. Mindezt 10 epizódon keresztül követhetjük nyomon. Ebből nyolc, ha emlékezetem nem csal, már le is ment.

És ha még nem hoztam volna meg a kedveteket, akkor mutatnék pár ajánlót hozzá. Másrészről a látványra is törekedtek, ugyanis a célpontokat puskaporral látták el, tehát ha találat van, akkor robbanás kíséretével gyönyörködhetünk benne. Harmadrészről pedig, amit csak lehet belassítanak. Legyen az egy golyó áthatolás a célponton vagy az emberi reakció egy jó lövés esetén. Tényleg nagyon eltalálták. Nézzetek bele.

Tovább…

Már az 5. résznél jár a sorozat. Remek kritikai visszhangja, kiemelkedő premierje, második héten történő The Closer verése után úgy döntöttem, hogy most már látnom kell. Nincs mese, mert ha a TNT megcsinálta, akkor nehogy lemaradjak róla, mint a Fox esetében a Human Target-ről. Ilyen többet nem lesz. No, hát akkor gondoltam egyet, majd lecsekkolom és hát… nem dőltem tőle hanyatt, mint egyesek. A Rizzoli & Isles remekül beleillik a TNT műsorstruktúrájába. Ugye le kell ültetniük csajnézőket is, amire a The Closer ott volt hat évadon át. És ha egyszer vége szakad? Itt az ideje az utánpótlásnak. Ez megtörtént. A papírformát most hagyjuk.

- Should we draw straws?
- Couldn’t we just show him our tits and let him decide?

Kezdjük az alapkoncepcióval: krimisorozat, melyben csajok játsszák a főszerepet. Ott van Rizzoli, aki nyomozó. Minden ügynél 110%-ban odateszi magát. Az anyjával tölti kevés szabadidejét. Imádja a kosárlabdát. Amolyan férfias nőről van szó, aki a randizásnál zsákutcába kerül, mert ilyent mégsem lehet kiolvasni az aktákból. Legjobb barátja Isless, aki nem a társa, mivel Ízz halottkém. Ettől függetlenül kapcsolatuk felhőtlen, legyen szó munkáról vagy magánéletről.

Pozitívum mindenképp a két nő között kapocs. Ilyenért irigykednének minden sorozatban. Olyan, mint ha a valóéletben is ezt csinálnák. Mintha, egy dokusorozat lenne, melyben a kamerák a mindennapi életüket veszik. A mimikák, a nonverbális jelek, amiket az egyes jelenetek alatt „elejtenek” azt tényleg lehet isteníteni. (Ld.: fenti képen is.) Lehet róla ódákat beszélni. Másrészről ezek a csajok, tényleg komolyan veszik a munkájukat. És itt álljunk meg egy kicsit. Ezekkel az apróságokkal meglehet fogni a női nézőket. Komolyan beszélek, nem csak a levegőbe. Az egész produkció ezen állt vagy bukott. Oké, hogy színészek játsszák el a karaktereket, de amikor már olyan módon, hogy meg se mondanád róluk, na ez a szép ebben a sorozatban.

Az összes többi pedig lelankasztja. Kezdjük ott, hogy bedobták már az első epizódba a lehetséges átívelő szálat. Ha rajtam múlt volna, akkor kétféle befejezést kapnátok: 1) Rizzoli gyilkosa megszökik. (Igaz még benn a pakliban.) 2) Ezt a részt a 3-4. rész táján dobtam volna be a mélyvízbe és az első részt másra hegyezném ki, egy átlagos ügyre. Hm. Átívelő szál mókája a levegőben lóg, ám van egy tippem. Amondó vagyok, hogy a randizás lesz az. Meglátjuk.

Negatívumok sorában kell emlegetnem, hogy a rész közepén elaludtam. (Hagyjuk a fáradt voltál dumát léci.) Nem szó szerint, csak untam a részt addig a pontig, míg el nem rabolták főhősünket. Na ott átcsapott egy kicsit Criminal Minds-osba. De ettől sajnos még nem sikerült megmenteniük az általam süllyedőnek vélt pilot részt.

Összességében:

Csajok. Ha csaj lennék, akkor heti nézője lennék a Rizzolinak. Szerencsére nem vagyok az, így részemről hanyatlásra fog kerülni. Igazából egy közepesen erős epizóddal nyitottak, amit sokkal jobban lehetett volna kivitelezni. A pénzt persze egyfajta határt szab, viszont az angolok is izgalmasabbat tudnak összedobni. További negatívum, hogy egyetlen beszólást – a fenti idézetet – tudom csak kiemelni. Ez azért gyászos. Mit idézgessek másnap reggel a haveroknak belőle? (Régen köreinkben ez nagy divat volt.)

Apropó, azt se feledjük el, hogy Tess Gerritsen regényei alapján készült. Lehet ha elolvastam volna, jobban megtetszett volna. Soha se derül ki. Nem vagyok könyvmoly. Sajnos. Ez van. A Rizzoli-ba persze bármikor be lehet kóstolni. Akár kezdhetitek a 2. résznél. Maximum egy kutya befogadásáról maradtok le. Egy rész per ügy lesz a menetrend. Krimisorozat, szóval teljesen rendjén van.

Emberek, ilyent se sűrűn fogtok a számból hallani, de az A&E megcsinált. A pilot epizódjával megvett magának, de veszettül, pedig a fene se hitte volna, hogy ilyenre képes. Alig nézem két sorozatukat. Elvétve. (A Criss Angel: Mindfreak az egyik, a The Cleaner meg a másik.) Most viszont lehet heti nézőjük leszek, mert a The Glades olyan jóra sikerült, amilyenek voltak azok a bizonyos überkirály teaser ajánlói.

- This ball is part of a murder investigation. Anybody messes with this ball, you go to jail.

Nyomozós sorozat. Ha még valakinek nem esett volna le. Főhősünk egy szóhajcsár rendőr, akit áthelyeznek Floridába, hogy ott boldogítsa a kollégáit. Fogja is, de még hogyan. A felállás pedig a megszokott: 1 epizód per ügyre fog lebomlani az egész sorozat, ami kapni fog később némi átívelő szálat. Azért később, mert most még nem találkoztam vele. (Vagy csak elsiklottam felette?)

Le sem lehet tagadni, hogy a főszereplő miatt tetszett meg. Matt Passmore kicsit, mint ha A mentalistára akarna ütni. A nyomozásnak nem úgy áll neki, mint egy CSI-brigád, hanem mint Patrick Jane, aki körbe néz a helyszínen. Állandóan kérdésekkel bombázza a szemtanúkat. Nem ijed meg attól, hogy egy lehetséges hozzátartozót gyilkosnak állítson be. Komolyan gondolja azt, hogyha egy golflabdának a helyén kell maradnia, akkor az bizony ott maradjon. (Ekkor záratja le a golfpálya azon részét, ahol egy bűntény miatt abba kell hagyni az éppen nyerésre álló játszmáját.) Kiköpött Patrick karakter, csak éppen kábelsorozatban. Ez persze nem baj, mert imádjuk az ilyent.

- That animal is protected.
- Well, then how come I had such a clear shot

További pozitívum Kiele Sanchez, aki tényleg remek doktornő. Na jó, ezt nem így akartam eredetileg, de miért ne?! Tehát újra. Szóval Kiele is olyan, mint Matt. Nem hagyja magát, válaszol egyedi módon a kérdéseire, ahogy azt a nők szokták: főleg frappánsan. Másrészről külön kiemelném, hogy ez az a sorozat lesz, ahova a vendégszereplőket lehet csődíteni, mert azzal még nézettebb lesz, az ziher. Harmadrészt elférnek benne. Pláne ha ilyen jó szövegekkel áldják meg őket.

Összességében:

Hiába volt 47 perces a sorozat, egyszer sem éreztem volna, hogy unatkozom. Nagyon jól lett felépítve. A gyilkosra a végén sem gyanakodtam. Ilyen jó munkával ritkán találkozom. Elkalandoztatták a nézőt. Nem untatták, hanem a főszereplőkkel lefoglalták. Másrészről azért kicsit félek, hogy átmegy három epizód után ez a jó pofizás unalomba. Bár, ha a The Mentalist-ra gondolok, akkor talán megoldják. Átívelő szállal nem igazán találkoztam. Maximum az, hogy összehozták a doktor nénivel, akinek a férje a sitten ül.

További árulkodójel, hogy az A&E történelmének legnézettebb nyitását produkálta. A premierrel megdöntött minden eddig rekordot. És még nem rendelték be a második évadját? Mire várnak?! Tudjuk, hogyan teljesít, hiszen vannak napi nézettségi adatok róla. Ha így tartja a színvonalat és a nézőszámot, akkor akár szép hosszú jövő elé is nézhet. – jegyzem meg halkan, nehogy a fejükbe szálljon a dicsőség.

És igen, a jó beszólások, a poénos jelenetek. Megkapja a legjobb 2010-es nyári kábelsorozatnak járó címet.

Sorban hullnak a kábelsorozatok. A TBS nyári üdvöskéje sem nyerte el tetszésem, pedig Terry Crews-ért veszettül oda voltam az Everybody Hates Chris-ben, azonban az Are We There Yet-nél valahogy sikerült belőle kiábrándulnom. Mi csapta ki a biztosítékot? Talán az, hogy ez a fekete komédia túlságosan fekete lett. Vagy, mert a poénok erőltetettek és a konfliktus szituáció annyira semmit érő, hogy már szánalmas.

A sorozat középpontjában egy fekete család áll. Anyuka, két gyerkőc és Nick, merthogy senki sem nevezi apukaként, hiába házasodtak már féléve össze a feleséggel. No és a tesót se feledjük el, aki hozza a tipikus jófej-keménykedő fekát, aki bármire képes, csakhogy megvédje a családot és a testvérét minden szomorkodástól.

A legfurább az egészben, hogy egy sikeres mozifilmre alapozódik az egész és mégsem tetszik. Tetszik tudni a Tor-túra sorozatverziójaként kell számon tartanunk. Tegyük, ne tegyük? – nem kérdéses, hogy mi a meglátásom. Az elején semmi problémám sem volt vele. Hozta az elvárt színvonalt, hiszen a TBS sose volt a kedvenc tévécsatornám, így ha 5 percnél tovább lekötött, akkor az már haladás. Le is kötött, de a 10. percél éreztem úgy, hogy elmennek a készítők a sunyiba, mert annyira primitív humort kreáltak bele, amitől az egész átmegy gagyiba. Ne csak a levegőbe beszélje, mondok is gyorsan egy példát: Ott az a jelenet, amikor a két testvér ad Nicknek egy esélyt és azon kéne röhögnünk, hogy minden kérdés után egy újabb kérdés: „apa?” hangzik el. Ne már!

Összességében:

A TBS-nek sikerült újra szkippelnie magát. Már a My Boys se hozta meg a kedvem hozzá. 2 részt bírtam belőle lecsekkolni, majd menesztettem. Hasonló volt a felállás a House of Payne-nel és a Meet the Browns-zal. Egyik sem jött be. Valahogy ezek a kábeles feka koncepciók nem nekem készülnek. Nem én vagyok az a korosztály, akinek szánják.

10 epizódos mindössze az első évadja. Ice Cube egy állat, de nem ebben a sorozatban. Keménykedni próbál, viszont nagyon nem sikerült. Részemről megkapta a kaszát és örülhet, hogy végig bírtam szenvedni azt a 22 percet, amivel fárasztott.

Maradok inkább a Modern Family-darálás mellett.

Essünk gyorsan túl a már számtalan helyen számtalan formában közölt tényeken, vagyis hogy a Rubicon az AMC 3. sajátgyártású sorozata a Mad Men és a Breaking Bad után. Emellett pedig jelenleg a csatorna zászlóhajósa is, hisz a duplarészes premiert cirka 2 millióan látták. Ezzel szemben a Mad Men anno 900 ezer nézőt, míg a Breaking Bad 1,2 millió nézőt vonzott. Durva mi, a csatorna a jelek szerint megint jó lóra tett!

Csakhogy ez távolról sem igaz, ugyanis Jason Horwitch (Medical Investigation) sorozata egy az egyben hozza a ’70-es évek klasszikus betegesen lassan építkező kém thrillerjeit. Sokan példálóznak itt a Three Days of the Condor-ral, de hát emelje fel a kezét, akinek ott sem aludt meg a tej a szájában. Sajnos ugyanez igaz a Rubicon Pilotjának az első felére is. Cefetül vontatott, cefetül klisé paneles és cefetül lassú. Oké, 80 perces volt a Pilot, de nehogy már azt állítsa nekem valaki is, hogy a 45 perces agyzsibbasztó joga után beindult a sorozat, mint az isten nyila, mert akkor eldobom az agyamat.

Amúgy a történet egy hírszerzőügynökségen játszódik, ahol nagyon okos emberek elemzik a napi sajtót összeesküvések után kutatva. A vicc az egészben, hogy ezt olyan vontatottan teszik, hogy első blikkre simán elmenne a helyszín egy újságírói szerkesztőségnek is. Na, itt dolgozik a mindig unott és szétcsúszott hősünk is, aki állítólag zseni, de a 9/11 még a mai napig is kísérti. Ellenben egy keresztrejtvényben rábukkan egy állítólagos összeesküvésre, amit persze a valóságban korosodó vén pöcsök zárt ajtók mögött már egy ideje terveznek. De nyugi, a sorozat nem pörög fel ettől! Helyette bejön hősünk főnökének a halála és a mély letargia ismételten!

Én speciel nem tom Horwitch milyen irányban gondolkodik, vagy mivel vette meg az AMC fejeseit, de tutira működnie kellene, ha a hibátlan mérleggel rendelkező csatorna berendelte. Ezzel szemben viszont nem mutat semmit, sőt a Pilot alatt kétszer is sikerült bealudnom. Oké, hogy 70-es évek beütés, meg építkező komplexitás, de egy kurva speed kúp nem ártana az íróknak. No meg a szereplőknek!

Többnyire ismeretlen arcok tömkelege köszönt vissza a képernyőről, ami persze nem baj, de sajna a karaktereik is hasonlóan unalmasak és egysíkúak voltak. Ez viszont érzésem szerint az írók sara és pont. A főszereplő James Badge Dale (The Black Donnelly’s, The Pacific) mondjuk ismerős lehet, de isten igazán ő sem szakadt meg a gázsiért. Unalmas és szürke figura, akiből tutira nem lesz egy következő világmegváltó.

A legnagyobb gond tehát az alapkoncepcióval van, lévén a készítők egy összeesküvés elméletes sorozatot akartak szállítani gondolom szerializált titulusban. A gond csak annyi, hogy szembepisálták a műfaj alapszabályait, merthogy az milyen fasza. Hát nem az! Gondoljuk csak el a Prison Break milyen sorozat lett volna, ha a pilotja hasonló ütemben forgott volna? Értem én, újat kell mutatni, lévén a bevált panelek évről évre elvéreznek, lassan a műfaj már csak a nyári uborka blokkban tud megélni, de ez akkor is hibás lépés volt. Az egyedüli kérdés már csak annyi, miként fog alakulni az AMC mérlege a 13. rész után, ugyanis ha hasonló szájízzel nyilatkozunk a finálé után is, akkor az a bizonyos mérleg már koránt sem makulátlan.

Premier: 2010/6/13
Írta: Jason Horwitch
Rendezte: Allen Coulter
Nézettség: 1,07 millió (a Pilot első fele)

Ez hiányzott az életemből. Jól megfeledkeztem manapság a stand-up műfajról. Idén le se csekkoltam a Showder Klubot, viszont most lehet, hogy előkapom a sorozatraktáramból, mert a Louie meghozta a kedvem. Az F/X nyári üdvöskéje egyébként más, amire számítottam. Pozitívan csalódtam benne! Másra számítottam. Totál másra! – nem győzőm hangsúlyozni.

Az alapkoncepcióról szerencsére sokat nem kell rizsáznom, mert magáról Louie CK-ról szólna. Louie próbálja élni életét, csak nehéz. 42 éves elvárt férfi volna, akinek van két gyermek. Ő neveli mindkettőt, akiknek próbál megfelelni. Mondjuk úgy, mintaapa akar lenni. A csajozásról se feledkezik meg, de ilyen korban az esélyei egy jó nő megcsípésére csekély.

Az egész sorozat úgy lett kialakítva, összerakva, hogy Louie áll egy bárnak a porondján, ahol stand-upol. Mondja azt, amit érez, amit gondol vagy azt, ami történt vele az elmúlt napokban, hónapokban. Mindezt poénos szkeccsekkel egyvelegítik. Pazar. De tényleg! És ha valakinek a humor nem jön be, az se csüggedjen, inkább álljon tovább. (Ez a hazai stand-up világban sincs másképp. Mindenki kedvence Kiss Ádám, de van olyan, aki rühelli Trabarnát.) Van egy fura stílusa főhősünknek. Jobbára ironizálja, kifigurázza a tényeket. Mintha a humorral próbálná oldani a magában lévő feszültséget. Mellesleg, mindezt úgy, hogy önmaga is mosolyog, nevet ezeken. Ezzel teszi közönségbaráttá mondani valóját.

És, hogy a végére hagyja a WTF-ot, Louis CK eredeti neve: Székely Lajos. Louie ugye a Lajos megfelelője, a Székelyt pedig CK-ra változtatta. Tehát valamilyen szinten van a magyarsághoz köze. Na, ezt tudtátok?

Összességében:

Stand-up kedvelőknek kötelező. Ha nem jött be az első 10 perc, akkor nyugodtan klikkeljünk a lejátszónk jobb-felső sarkában lévő x-gombra. Biztosan maradok a folytatásra. Nagyon berántott. Nem erőltet semmit. Ez tetszik benne a legjobban. A nézők röhögése sem idegesítő, mert van úgy, hogy egy poénja se esik le nekik. Mintha egy Showder Klub-ot látnánk, csak kapna szkeccs jeleneteket. Egy epizód kb. 3-4 dologról szól. Se többről. Nincs semmi összefüggés az epizódok között, maximum lemaradunk Louie életének egyik morzsájából.

Csak megértük. A hivatalos premier előtt lecsekkoltam azt a Rubicon epizódot, amit az AMC a Breaking Bad fináléját követően adott le. Jelezném is egyből, hogy ez csak a pilot első fele volt, mivel dupla részes bevezető részt ígértek. Ha jobban belegondolok, akkor igazából tök mindegy, hogy duplának vagy szimplának számolom, mert minden résznek lesz mondanivalója, és ha valamelyiket kihagyjuk, könnyedén megeshet, hogy elveszítjük a fonalat. Felüdült 42 percen vagyok túl. A kezdés könnyed és lassú, azaz a csatorna hozta a megszokott felállást.

A kezdést tekinthetjük klasszikusnak. – mondtam is hamar: „ebből tényleg bármi lehet”. Egy idős ember éppen olvassa az újságot, melyben olyan lát, amitől egyből a halálba kell menekülnie. Ezután találkozunk csak főhősünkkel, aki fáradt fejjel végzi munkáját nap, mint nap. Egy hírszerző ügynökségnél dolgozik, ahol az a feladata, hogy rátaláljon olyan eldugott részletekre különböző sajtóanyagokban, amelyekből mindenféle elméleteket gyárthat feletteseinek. Teszem azt, egy adag keresztrejtvényben összefüggést talál, amiből akár egy összeesküvést is gyárthat, akkor jól végezte munkáját. Aztán, hogy a folytatásban a felettesének a felettese, és annak a felettese… mit fog vele kezdeni, az már egy másik dolog.

A pilot altatósan indult. Azon agyaltam, miképpen akarják kihozni ebből az alapkoncepciót. Már-már bizonytalanul ijedeztem, hogy tényleg szükség lesz a második 42 percre, mert ha úgy hagynak itt, hogy semerre sem haladnak a kibontással, akkor kaszára ítélem rögvest. Szerencsére a 30. percnél megtörtént a „szalagcsere” és nagyobb fokozatra kapcsoltak, ami jót tett az egésznek. A rész végén ki voltam éhezve a folytatásra. Pont annyit mutattak, amennyit kellett. Így kell pilotot csinál.

Okosabbnak persze nem érzem magam. Kibontották a szálakat, elindították a lavinát. Megalapoztak mindent, amivel a következő részekben még jobban bele lehet keverni az embert a sűrűjébe. A pilotban noha ez elmaradt, hiányt nem éreztem. Az az igazság, hogy mire a végére értünk, annyira összeszedett produkciót kaptunk, hogy az valami félelmetes.

Nehéz róla jót vagy rosszat írni, mert tény: mindkettő egyaránt jelen van. Lehetett volna ezt másképp csinálni, lehetett volna azt; viszont az összkép mégis mutatós. Ügyeltek a zenék remek kiválasztására. A képi világa egyszerűen zseniális. Már a nyitójelentnél, amikor kinn a hóban játsszanak vagy amikor főhősünk éppen nyomoz és rátalál a 13-as számon parkoló kocsira. Stílusos, kicsit az HBO-ra ütöttek ezzel, de mivel nincs védjegye ennek a gyönyörnek, ezért használják. Ha pedig ilyen jól csinálják, miért tagadná meg az ember.

A szereplőkről sajnos ennyi alapján sokat nem tudok mondani. Jók lettek-e a castingok? – Fene se tudja. Több epizód kell, hogy kiderüljön. Itt senki sem az, akinek látszik. Ez jött le nekem első blikkre.

Összességében:

Az AMC belenyúlhat a tutiba. Nincs veszve semmi, mert a lassú tempójú start rájuk vall. A készítőgárda bíztató, a sztori jól összerakott. A kibontásra kell odafigyelniük, mert ezen állhat vagy bukhat minden. Nem hiszem, hogy valaha is fel fog nőni egy Mad Men vagy egy Breaking Bad szintjére, viszont az már látszik rajta, hogy a félresiklott The Prisoner-t überelni fogja, az ziher. A start egyébként augusztus 1-jén lesz, azaz most vasárnap. Ha valakinek kedve támadna, akkor nevezzen be rá, mert a folytatásra alig kell pár napot várni. Annyi már biztos, hogy kitartok mellette minimum az 5. epizódig. Akkorra bőven kikörvonalazódik egy kép, ami alapján józan ítéletet lehet hozni. Másrészről, ha netán megkapja a berendelését, akkor meg lesznek lőve, mivel a főszálat mégsem húzhatják a végtelenségig.

Napok óta az járt a fejembe – mióta megtudtam, hogy mikor fog visszatérni a második évadja –, hogy ebbe a sorozatba bele szerettem volna kóstolni, de valahogy megfeledkeztem róla. Pedig a premierje se manapság volt, sőt azóta lement a komplett első etap és berendelték a folytatást is. No, a TNT tehát a Men of a Certain Age-dzsel a zsebében jó döntést hozott. Látszólag! Amennyire vártam a pilot megcsekkolását, akkorát csalódtam is benne. Másra számítottam. Totál másra! Valahogy megint azt a tipikus kábeles sorozatot kaptuk vissza, amit megszokhattunk tőlük.

Az alapkoncepció dióhéjban arról szólna, hogy van három 40-es éveiben járó férfi, aki éppen próbálja helyre tenni életét. Az egyik az apja kocsi szalonjában dolgozik és várja, hogy elismerje munkáját; a másik elvált szerencsejáték függő, míg a harmadik lecsúszott színész, aki mellesleg tele van önbizalommal, csak éppen sokra ezt nem viszi. Nehézkes mindhárom élete, mivel ebben a korban jönnek az „úttorlaszok”, amik nehezebbé teszik a kibontakozásukat.

A tipikus problémák köszönnek vissza. Ilyen, amikor meglátnak egy szép fiatal nőt az utcán vagy a hegyi futópályán és nem merik leszólítani, mert nagy a korkülönbség és jelentkezik náluk az önbizalomhiány. Életük mondhatni egy roncs. – kisebb túlzással. Próbálják meglovagolni a szerencséjüket – a színész meghallgatásokra jár, a szerencsejáték függő játszik a sikeréért, míg a vállalkozó fiú próbálkozik apjánál bizonyítani –, de egyiknek se jön össze. Hogy jönne össze, hiszen egymás között sincs semmi összetartás. Csak meg a kiokítás, a beszólogatás. Nem is értem, miért haverkodtak össze vagy inkább a Hogyan? kérdésre keresném a választ.

Egy valami nekem nagyon fura volt. Ugye TNT-s sorozatról van szó. Színészünk olvasgatja az álláshirdetést, melyben Lifetime-os produkciót emlegetnek. WTF! Van valami összetartás a két kábeles csatorna között? Vagy a készítők csak úgy poén kedvéért tették ezt bele? Csak azért, mert úgy éltem meg, mintha egy Barátok közt-ben a Jóban, Rosszban-t emlegették volna. Fura!

A szereplőgárdát tekinthetjük korrektnek. Nem is velük volt a bajom, hanem a sztorival. Ray Romano-nak jól áll a szerepe. Andre Braughert kicsit furcsállottam, mivel anno a Thief-ben nyomult, ahol vérbeli kemény apát alakított tolvaj módra, itt pedig egy lepukkant fiút, aki próbál megfelelni az ősök elvárásának. Scott Bakula leginkább a kakukktojás, nálam. Idegesített a karaktere. Az extra lúzer családapa, akire még a gyermekei sem figyelnek oda. Gáz.

Összességében:

A csatorna szlogenje – We know drama – benne volt. Tényleg rámentek a drámára. Bár az egész nekem kicsit unalmas volt. Nagyon is, ha így utólag visszagondolok. Semmi lekötős jelenet. Pár jó csajjal próbálják feldobni az egészet, akiket láthatunk hátulról is, de ennyi. A pilotnak sikerült a karakterek bemutatása, a helyzet felfestése, viszont hogy innen merre viszik a készítők, arról fogalmam sincs. És nem is lesz! Egy epizód nekem bőven elég volt belőle. Igaz, megint bennem van a löket, mármint a folytatást illetően, mert valamiért nagyon vonz ez az egész, de első blikkre a pilot után megkapja a kaszát, amit később véglegesíteni is fogok, ha nem változtatnak az egész menetén és történetén.

U.I.: A nyitása nagyon jó lett.

Nem mondanám azt, hogy csalódásként éltem volna meg Jason Lee legújabb sorozatát, de a My Name Is Earl-ös szerep neki jobban állt az is biztos. Nehéz lesz megszokni a karakterét, főleg mert nagyon hasonlít az előzőre.

A Memphis Beat - egyébként - egy krimisorozat lenne. A pilot rész dióhéjban annyiról szólt, hogy Memphis egyik körzete új főnököt kap. Ezzel nem is lenne probléma, viszont a bevált szokásaikon akar változtatni. (Pl.: 3 óránként jelentést kell tenni, illetve a nap végén digitális formában; stb.) Dwight Hendricks megpróbálja megmenteni az őr akaratát, de nehezen adja magát a főnökség, amiből lesz is vita.

Igazából kaptunk egy hagyományos krimisorozatot, amit nem az ügyek priorítása vagy a különféle csavar próbál megmenteni, hanem maga a hangulat. Egyszerűen szeretném feelgoodnak nevezni, de nem lehet, mivel akkor az Entourage-t minek tartanánk?. A kezdéssel elégedett voltam, a folytatással kevésbé. Talán az ügy volt túlzottan unalmas. Eleve egy öregasszony – aki neves híresség volt évekkel ezelőtt – megverése nekem ásítós. Oké, hogy az elején erre felhívják a figyelmet, mert ez csak egy 10-15-ös, de ebből egy komolyabb ügyet is össze lehetett volna hozni.

Szóval az első 5 perc alapján még be is jöhetett volna. A nyitó ügy vicces és zseniális. Az újoncrendőrök játéka pedig mosolygós. Nem röhögős, mert röhögni a 42 perc alatt egyszer sem tudtam. (Nem is adtak rá lehetőséget. Talán a lámpás poénnal.) Nincs is baj ezzel, hiszen krimi. Ott rontották el az egészet, hogy vártam a fordulatot, a főhős kikelését a főnök beújított hülye szokásaira, de Dwight csak tűrte és tűrte. Tartoztatta magát, mintha egy példamutató rendőr volna. (Baszki, tényleg az? …mert az úgy nem okés.) Nagyon idegesítő! Várod a konfliktust és nem kapod meg. Vibrál a levegő és semmi.

A színészek megszokása is hasonlóan nehezen ment. Sok ismert arc, akiket az előző szerepükben jobban szerettük. Ott van Abraham Benrubi, aki a Men in Trees és a Happy Town mellett a Parker Lewis-ban alakított hatalmast. Ott van DJ Qualls, aki a The New Guy mozifilmmel lopta be magát a szívembe. Jason pedig a My Name is Earl-lel. Tovább kéne lépni, tudom, de nehéz, hiszen lelombozz az összkép: régen imádtam őket, most csak szimpla átlagosnak találom mindegyikőjüket.

A munka mellett a magánélet is feltűnik, mint mellékszál. Kell bele, mert valahogy meg kell teremteni az átívelést. Itt sincs semmi csavar, csak egy baromi nagy klisé áradat. Na jó, azért Dwight fura meló utáni szokása kicsit meglepett – volna, ha a promókban nem lővik le.

Összességében:

Ilyenkor jut eszembe, hogy ez csak egy kábeles sorozat. Ne tegyük magasra a lécet, mert a TNT eleve nem fog felnőni egy CBS szintre. Egy viszont biztos, meg lehetett volna csinálni ezt a koncepciót Good Guys-koppintásra, amivel már sokkal ütőképesebb lett volna. Sőt, a színészek castingja is simán beleillett volna a szerepkörbe. Zavar, hogy teljesen csak a drámára hangolják rá a nézőt. Nincs egyik percbe se fellélegzése, egy-egy poénnal vagy más egyébbel.

Ez így nem okés. A nézettsége se nőtt a pilotot követően. Még egy epizódra benevezek, de szerintem kasza lesz belőle. Egyszerűen idegesít a semmittevő stílusa a főhősnek. Ennyire nyugodt ember nincs.

Úgy látszik idén az egyik legfelkapottabb és legsikeresebb téma a középkorú nők visszatérése a randizónába. És amikor már azt hinnénk, hogy a Cougar Town, az Accidentally on Purpose, vagy Samantha a Szex és New Yorkból már minden ide tartozó poént és szituációt ellőtt, akkor kúszik be csendesen a Hot in Cleveland a tévére.

A sorozat középpontjában három középkorú (40-50 év körüli) los angelesi nő áll. Joy az egyedülálló nő saját szépségszalonnal, ahol sztárokkal foglalkozik. Mel az elvált édesanya, aki rádöbben, hogy ex-férje már továbblépett egy nála jóval fiatalabb nővel.

- And she’s so young, she’s half my age!
- Well, honey, that really isn’t that young.
- My fake age!
- Oh my god, she’s a child!

Victoria a többszörösen elvált, erősen B kategóriás, a szakmából kissé kiöregedett színésznő, aki nem igazán tudja feldolgozni, hogy 27 éven át tartó szappanoperája véget ért, és hogy már csak nagymama szerepek jutnak neki. Még mindig nagyon sokra tartja magát, és imádja, ha körberajongják.

A három jóbarát egy repülőút és egy véletlen folytán nem Párizsban, hanem Clevelandben köt ki. Cleveland nem éppen a nagyvárosi nők álma, amit a sorozat így fogalmaz meg:

„Friends don’t let friends move to Cleveland!”

És ezzel már el is árultam, hogy főhőseinknek sikerül leküzdeniük a vidéki városkákkal kapcsolatos előítéleteiket, és új életet kezdenek egy számukra új környezetben. Meglepődve tapasztalják, hogy a nagyvároson kívül is van élet, a férfiak férfiasak, udvariasak, kedvesek és könnyű megállapítani a szexuális beállítottságukat. Az árak alacsonyak, és az emberek élete nem a szépség és fiatalság körül forog – vagyis míg LA-ben ezek a nők öregnek és nem kifejezetten vonzónak számítottak, addig Clevelandben tapadnak rájuk a férfiak. És mivel gyakorlatilag ki vannak éhezve egy kis figyelemre és a bókokra (na meg a férfiakra), ez elég indoknak bizonyul, hogy maradjanak.

A sorozat tartogat még egy főszereplőt számunkra, mégpedig a veterán Betty White-ot, aki a kibérelt ház idős gondnokát alakítja. Az öreg kis hölgy nagyon szívós, jókedélyű, ám könnyen ítélkezik a három nő életmódja felett. Igazi komika a néni, a sorozat egyik üde színfoltja. Nagyon jó jelenetei vannak, például amikor nem tudja eldönteni, hogy melyik szívtipróval randizzon: amelyik tud éjszaka is vezetni, amelyiknek sok haja van, vagy amelyiknek még ép a csípője. A három pumával kölcsönösen tanácsokat adnak egymásnak, sokszor kérés nélkül.

Ha a sorozatnak sikerül fenntartania a nézettségét és a humor faktorát, akkor könnyen megkaphatja a második évados berendelést. Főleg, mivel egy olyan társaságról szól, akikkel eddig nem igazán foglalkozott a tévé: 40-50 közötti nők, akik már elkezdtek „megkeseredni”. Egy kissé olyan, mintha a Szex és New Yorkot nézném, 10 évvel idősebb szereplőkkel. Maga a történet pedig enyhén A férfi fán teremre hajaz, ahol a nagyvárosi főhősnő szintén ottragad a világ végén, és a sorozat némileg erről a beilleszkedésről szólt.

Engem egyelőre megvett a sorozat a sok poénnal, Betty White-tal, és a gördülékenységével.

Az MTV végre elkezdett gondolkodni. A tévécsatorna az elmúlt években hatalmas változásokon ment keresztül, hiszen a videoklipek számát csökkentették, míg a reality-két növelték. Majdhogynem a teljes kínálatuk a különböző alműfajaiból tevődött össze, amelynek egyik sereghajtó – kétségtelenül – a The Hills, ami lassan a végéhez közeleg. Na igen, viszont ezáltal eléggé meg van kötve a kezük, ezért is döntöttek úgy, hogy szétnéznek mi van a négy fal mögött. Hát tekinthetjük ezen kísérletezés eredményének a Hard Times of RJ Berger-t.

“If you would just man up and take my offer, rj. Any time, any place… Any orifice.”

Első ránézésre a Blue Mountain State-et jutatta az eszembe, ami a Spike TV-n ment. A koncepció hasonlóan kicsit zizikes, merthogy ilyen hosszútávon eladni nem lehet, az is biztos, viszont arra mégis elég, hogy kikapcsolja az embert és hozza a tipikus vígjátéksorozat felállást, ahol a sok lúzer megpróbálja meghódítani a legjobb csajokat, ahol egy kosárlabda meccsen nem ők lesznek a sztárok, hanem, hanem a gyépések, mert még egy kosarat se tudnak bedobni. Mindezt ötvöztek némi Hung-gal, mert vesztesünknek kell valami erény, mégse legyen valami nagyon gyépés. Eme két sorozatot fésülték össze és hogy mit kaptunk…? Felhőtlen szórakozást, lazulást félórában, mintha mozifilmet néznék csak kicsit rövidebb változatban.

Ha még mindig nem esett volna le, akkor az egész sztori középpontjában egy srác állna, aki ott van az iskola lúzerjeinek listáján. Hajt a legjobb csajra, aki sose lesz az övé, legalábbis erről gondoskodnak a többiek. Egy valamiben viszont kiemelkedik a közülük: olyan méretes cerkája nincs senki másnak a környéken és hát erre azért felfigyelnek a lányok, mert a méret itt nagyon is lényeges. Főleg, ha „Frankizhet vele” (=menőzhet)!

A BMS és a Hung mellett egy harmadik sorozat köszön vissza, hiszen a belassítós, elképzelős jelenetek leginkább a Scrubs-t juttatják az eszünkbe. Bizony. Láthatjuk a jó kis tinisunákat vadító cuccokban. Mondhatnám úgy is, hogy a színe-javát szedték össze és egyvelítették, aminek a végeredménye egy kegyetlen jó tinikomédia, melynek főtémája a szex. Mi más, hiszen ilyen korosztályban mindenki arra játszott, hogy veszítse már el a szüzességét, de nem akárkivel, hanem a lehető legjobb nővel, s míg ez nincs terítéken, addig marad a paplan alatti rejszolás. – Bocs a szókimondós stílusáért, csak nyomatékosítani akarom.

Rengeteg zenével töltötték fel. Azt hiszem nem túlzok, ha legalább 10-15 számot mondok szám szerint. Volt annyi, sőt lehet kicsit alálőttem. Főleg az aktuális slágerek közül kerültek ki. Volt pár, ami oda se illett, de azért belerakták. Na, ez kicsit zavart, mert néha olyan ütemű, ízlésűt választottak be az adott jelenet alá, ami ég-föld helyzetet állított be.

Összességében:

Két dologgal nagyon kivághatja egyes nézőknél a biztosítékot. Az egyik, hogy a jól megszokott BMS-stílus köszön vissza, amit ha nem bírunk, akkor tutira törölni fogjuk. Ott van pl.: hogy a szülők totál szvingerek, amit fiúk előtt cseppet se tagadnak. Aztán, amikor a csákó a cerkáját tapogatott kezét a menő srác arcához dörgöli… Hagyjuk inkább. Szóval ez lehet az első és legfőbb. A másik a jelenetek alávágott zenék, amiknél többször durván mellé lőttek, illetve össze-vissza hangosítják és halkítják, amivel az ember agyára mennek. De tényleg, és mindezt a legjobb számoknál, amik nekem a kedvenceim közé tartoztak.

MTV-nél máshogy megy a szekér. Lehet lesz belőle 3 évad is, illetve az sincs kizárva, hogy csak egyetlen egy. A lényeg, hogy éljenek a lehetőséggel és szakadjanak le a reality-kről, mert itt az élő példa: Tudnak jó sorozatot csinálni, csak akarniuk kell.

Megérkezett a kábelcsatornák Hidden Palms-a? – Egész rész alatt azon tűnődtem, hogy az ABC Family nagyon ráment a tinisorozatok mindenféle variációjának a kiaknázására. Ha jobban belegondolunk, kaptunk tőlük: terhességgel foglalkozót (Secret Life of the American Teenager), „maga módján”randizóst (10 Things I Hate About You), tornászokkal foglalkozót (Make it or Break it), illetve érkezik egy kövércsajos is (Huge). Múlt héten meg ugye debütált a PLL, ami a rejtélyes, fejtörős műfajba sorolható valamelyest és talán ez az egyik legjobb alműfaj.

Tisztázzuk gyorsan az alapkoncepciót, ami arról szólna, hogy van öt csaj, akik nagyon jóban vannak egymással, de nem lenne bajukra, ha egyikőjük egyik napról a másikra csak úgy eltűnne az életükből. Egy nyári éjszaka álmuk valóra is válik. Allison felszívódik, mi pedig ugrunk egy évet előre az időben, amikor is mindenki próbálja élni az életét, de a titok még mindig bennünk lakozik. Nem árulhatják el senkinek mi történt akkor, de igazából ők se nagyon tudják. Mélyen legbelül hibáztatják magukat, amit persze nagyon jól lepleznek a válóságban.

Tudni kell, hogy a történet alapjául Sara Shepard nyolc részes könyvsorozata szolgált. Itt érhet némi gátlás bennünket, főleg ha a kíváncsibbak közé tartozunk, mert ha beleolvasunk a regénybe, akkor lehet le fogunk lőni néhány olyan fordulatot, amit mégse kéne. Hát igen, jó lenne tudni, hogy mennyire kötik a készítők az ebet a karóhoz, no de kanyarodjunk csak vissza… Szóval ott tartottam, hogy egy évvel később folytatódik a sztori. Valaki így, valaki úgy próbálta átvészelni ezt az időszakot. Csak van egy kis bibi. Rejtélyes SMS-eket kezdenek el kapni az eltűnt Allison-tól, ami felborzolja a kedélyeket, mert hát sok titkot tud róluk. Szinte mindent. No meg azt se díjazta, hogy „nem találták meg”.

Több sorozat ötvözését figyelhetjük meg benne. Leginkább a Gossip Girl köszön vissza. Vegyük csak alapul, hogy az egyik főhős éppen Európából tért vissza. (Hm… de ismerős.) Aztán sok a titok, kevés a tudni való, amit jó lenne tudni. A másik sorozat, hát talán a Desperate Housewives volna, mert ott van titok, elég sok. Viszont a Hidden Palms pontosan lefedi az egészet.

Nagyon erős a zenei világa. Csak úgy adagolják belénk a tinik közkedvelt pop számait. Ha jobban belegondolunk, akkor van értelme, hiszen a slágerre mindenki bukik, pláne, hogyha egy sorozatban is jelen van. Az első 10 percben – nem igazán számolta, de – minimum 5-6 darabot kapunk. Ismerősek, viszont annyira mégsem, hogy fejből tudjam: melyik-kihez tartozik. Másrészről, a tinik vannak ezzel az egésszel megcélozva. Ezzel csak adnak egy újabb löketet az egésznek. Harmadrészről felhívnám a figyelmet az öltözködésre. Megint csak a Gossip Girl köszön vissza, mert ezek a lányok se vetik meg a méregdrága dolgokat vagy azt, hogy ezeket fizetés nélkül elhozzák az áruházból.

Összességében:

Már összegzés? Na jah, mivel a súlyát ide akarom írni. Az a harci helyzet, hogy ez a pilot epizód jó lett volna, ha nem altatják el az embert. Ez a 42 perc számomra hosszúnak tűnt. A karakterek bemutatása se igazán sikerült. Ránézek a casting képre és vannak lyukak, mert hirtelen fogalmam sincs, hogy melyik leányzót, hol is kellett látnom. Nem is ez a nagy problémám.

A következő részek hangsúlyát az irányvonalnak a megadása fogja adni, hiszen ha lesiklik a kijelölt útvonalról, akkor könnyedén a 10TIHAY sorsára kerülhet. Ettől persze nem félünk, mert van benne potencia, illetve a tinik bukna az ilyen tini-soap műfajra. Tetszett benne az is, hogy flashback-ek formájában nyerhettünk bepillantást az eltűnt Allison életébe, amikor még a csajokkal együtt logót. Erre is nagyon oda kell figyelniük, ahogy nekünk is, mivel a legtöbb apró részlet ebben lesz elrejtve.

Buktatók közé tartozik a klisés jelenetek túlsúlya. Egyből levágta mindenki, hogy mennek hancúrozni a fiatalok, mikor találkoztak. Vagy amikor megtörtént a temetés feltűnik a színen egy nyomozó, aki rájuk rémiszt. Jah, és csak nekem tűnt fel, hogy senki se látta a halott Allison-t? Csak egy letakart hordágyat és egy lefedett koporsót láttunk, de hullát… sehol!

Az F/X felnőtt a nagyok szintjére. Az a helyzet, hogy a The League igencsak megoszthatja a közönséget. Ha valakinek bejön a FNL, akkor ezt nézni fogja, már csak azért, mert az alapkoncepciója magáról egy sportról szólna. Ha viszont nem rajong érte, akkor se adja fel, mert mint kezdő – alig nézős – NFL-nézőt is megkaphat magáénak a története. Első blikkre, engem megvett, de nyugi nem a sportmániákus dolgaival.

„I Shaved my Balls for This?”

Fogalmazhattam volna úgy is, hogy az első 10 percben el fog dőlni, hogy maradsz vagy haladsz tovább a következő sorozatra. Bevállaltam a maradást és jól döntöttem, mert annyi poénos az egész, annyira betegül komolyan veszik az főszereplők a fantasy footballt, hogy már-már kíváncsi vagy arra, mi lesz a következő beteg húzásuk.

Apropó. Tisztában vagyunk a fantasy football-lal? Dióhéjban elmagyaráznám. Van pl. egy haveri társaság, akik között először eldöntődik a sorrend, hogy mi alapján választanak egy-egy játékost maguk mellé. Tehát az első választhatja a legjobbat, a második csak a második legjobbat és így tovább… Csak olyan játékosokat lehet draftolni, akik szerepelnek az aktuális idényben. Így kell összehozniuk az álomcsapatot. A pontokat úgy kapják, hogyha az adott játékosuk a valós meccsen pontot szerez, akkor az hozzáíródik a virtuális pontszámukhoz. Végülis ezeknek az összege adja ki a legjobbat. Minél több pontot kapsz, annál jobb a virtuális csapatod. Ha kiesik az adott csapat, akinek a játékosát választottad, akkor a folytatásban vele már nem számolhatsz. Lényegében erről szólna ez a megmérettetés.

A sztori középpontjában 5 jóbarát áll, akik a fenti játékszabályoknak megfelelően belekezdenek egy újabb idénybe. A pilot epizód a draftingolásról szól, azaz, hogy ki-melyik játékost szeretné megszerezni magának. Van, amelyiknek van felesége, gyereke; van, akinek van barátnője; van, aki pedig nagy nőcsábász hírében áll.

Engem nem is ezzel a fantasy mókával vett meg magának, hanem a baromsággal, amit összehordatak ezalatt a félóra alatt. Ilyen volt pl.: hogy a férj hanyagolja a nejét, mert ez a virtuális játék számára fontosabb, mindennél! Aztán a spanglis incidenst se feledjük, amitől betépett az egyik fószer, ami azért roppant fura, mert nem füvet sodortak bele, hanem farszőrzetet. Ez mekkora állatság. Aztán ott volt a születésnapi zsúr, ahol hallhattunk fura dalszöveget, szókimondó 9 (?) éveseket. Jah és egy kicsit, mintha az egésznek amolyan Office beütése lenne. Legalábbis a párbeszédes részeknél.

Összességében:

Kábelcsatornák fejlődnek. Egyre több a jó koncepció az F/X háza táján. Noha csak 6 epizódra kérték be az első évadját, hamar megkapta a plusz 13-as másodikat. A pilotot látván lekötött. A folytatást egy nap alatt le is nyomon. Ne csak azért nézzük, mert sportról szól, hanem inkább azért, mert ez egy ínyencség, amit máshol nem kóstolhatunk. Végre egy olyan koncepció, ami nem köszön vissza 3 másik kábel- vagy országos adón.

A Starz csatorna egyre népszerűbb kezd lenni az amerikai kábelcsatornák körében. Nem is tudom már, hogy melyik sorozatukkal hívták fel magukra a figyelmet, de amit az elmúlt két-három esztendőben végig vittek az szép teljesítmény. Legutóbb a Spartacus: Blood & Sand című történelmi témájú újoncukkal hívták fel magukra a figyelmet, amivel egyszer Caprica-t gyaláztak. Ez azért nagy szám, arról nem beszélve, hogy a csatorna történelmének legnézettebb nyitását produkálta, illetve minden ezelőtti rekordot megdöntött, ami csak létezett. Itt volt az esély, hogy a Gravity átvegye a „megváltó” helyét.

Már az elején lehetett sejteni, hogy ez nem fog megtörténni. Egyszerűen azért, mert egy történelmi témájú szintjére egy öngyilkosokkal foglalkozónak tutira nincs semmi esélye. Egyszerűen miért ülne le egy unatkozó ember, hogy megnézze az istentagadókat. (Hiszen az öngyilkosság az bűn! Ott van a Bibliában vagy hol. Szóval, ha valaki egyenesen a pokolba szeretne jutni, akkor ez a biztos tipp az „útlevelére”. A tényeket és a groteszkséget félretéve…) A célkereszt alatt olyan emberek állnak, akik már egyszer (vagy többször) el akarták maguktól dobni az életet, de nem jött össze nekik. Ezért most egy csoportterápián vannak, hogy összefogjanak és megtalálják az életharmóniáját, azaz, hogy ilyen többször ne forduljon elő.

Az első 5-7 percben megkaptuk az előzményeket. Azaz hogy az egyik csaj azért unt rá az életére, mert szerelmét elvesztette. Egy csókolózó pár teszi fel az ’i’-re a pontot. Este begyógyszerezett sütit fal be, de rátalálnák, így a tervezett „programja” meghiúsul. Egy csávó más módszert választott. Ő egy hegyről hajtott le, viszont szerencsétlenségére egy hajó fedélzetén landolt. Ez aztán a ciki.

Itt álljunk meg egy kicsit, hiszen olyant láthattunk, amit egyszerűen nem akartam elhinni. A kocsi úgy repült le a hegyről, amit a Disney Channel filmjeiben is jobban valósítanak meg. Szabályosan repült. Hiába volt betonkorlát, repült vazzeg! Értitek ezt? Olyan jót mosolyogtam rajta. Jó-jó, irónia az egész, de annyira szar volt, a végére nagyon megtetszett ez a béna húzás. A karakterek egy része idegesítő, másik része unalmas, a harmadikban pedig látok némi jövőt. Egyértelműen a főszereplőcsaj volna az, aki miatt szívesen leülők a folytatás elé. Krysten Ritter-től ne számítsatok nagy szerepre, de van benne mégis valami, mivel megfogott. Egyetlen eyecandy karakter talán!

Jah, és azt se feledjük ki a sorból, hogy 15. perc felé kapunk egy nyilvános, ám annál rövidebb szexjelenetet, ami elgondolkoztatja az embert. Ez mire volt jó? Semmi értelmét nem láttam. Lehet, majd a folytatásban felhasználják.

Összességében:

A vártnál jobban élveztem. (Hoppá!) Ez számomra eléggé fura, hiszen temettem volna az előzetesei, illetve a promo képei alapján. Nincsenek benne olyan híres emberek. Heti félórába kibírható a koncepció, viszont az is tuti, hogyha netán elkapja a kaszás: Nem fogok zokogni. Ugyanolyan öngyilkossággal kísérletező a sorozat, mint a benne lévő karakterek. A Starz tényleg a tűzzel játszik, csak meg ne égesse magát.

Ha kikapcsolódni szeretnétek, akkor ne válasszátok. De mindenképpen adjatok neki egy esélyt, mert tényleg jobbra sikerült a vártnál. Most meg vagyok lőve, mert magam se tudom, mi tetszett igazából benne. Azt viszont igen, hogy lehet benevezem a nap hátralévő részében a 2. epizódjára. 3-nál pedig kapni fogtok egy kritikát, mert rohadt kíváncsi leszek, akkor miképp fogok vélekedni. Szóval a Starz fura koncepciót tálalt, ami nem tartozik bele az emberek kedvelt témái közé, viszont ezért a műfaja: dramady.

Jah, majdnem kimaradt, hogy a szókimondó pap mindent vitt! Besírtam a szövegétől.

Tegye magasra a kezét az, aki szereti a tinisorozatokat. Okés, most tegye le az, akinél az ABC Family- vagy a The CW sorozatai köré körvonalazódott a műfaj. Egyből kevesebben lettük. Biztosra veszem, hiszen jelenesetben a Disney Channel-féle JONAS-ra, Hannah Montana-ra vagy a Nickelodeon-féle iCarly-re gondoltam. A Nickelodeon (végre megy fejből az írása, muhaha) tavasszal elindított útnak egy újabb üdvöskét, ami beállhat a sorba, mert tényleg tipikus mindentéren.

Előbb, hogy miről szól. Középpontjában két lány: Tori és Trina áll, akik egyébként testvérek. Utóbbi egy olyan iskolába jár, ahova főként csodabogarakat vesznek fel. Van, aki kíváló hasbeszélő; van, aki remek táncos; van, akinek pedig a hangja van a helyén. Trina egyik fellépése alkalmából megbetegszik, így Torninak kell beugrani a helyére. Énekelnie kell. Egyből levett hangjával mindenkit a lábáról. Még az igazgató is maga megy oda gratulálni és felkérni: járjon hozzájuk.

Röviden, tömören erről szólna, illetve a kliséhegyek beleformázásáról. Gondolok itt arra, hogy az újonckának egyből a legbunkóbb és magát legtöbbre tartó csajnak a barátja tetszik meg. Vagy arra, hogy az első napján megaláztatásban kell részesülnie. Ne folytassuk a sort!

Egy valamit jó tudni, ne úgy üljünk le elé, mintha egy Greek elé, egy 10TIHAY elé vagy egy Gossip Girl elé, inkább úgy, mint egy Hannah Montana elé vagy egy JONAS elé. Hangolódjunk át és egyből jobban fogjuk élvezni a poénokat. Egyre többre fogjuk tartani. Kikapcsolódást garantáltan megtaláljuk benne, ahogy a jó hangú tini fiatalt is, aki pályázhat Montana utódjának helyére. De ez nincs falba vésve. A lényeg, hogy esélyt kell adni neki.

Egyébként a vége baromi jóra sikerült. Az első epizódban improvizálniuk kell a szereplőknek. A fennemlegetett beképzelt leányzóval olyant szövegelést vág le Tori a végén, besírtam. Ha lesz időm kivágom nektek, mert megérdemli.

Nézettség szempontjából egy csepp panaszunk se lehet, mert 5.7 millióval debütált, ami igen erős nyitásként lehet elkönyvelni. A negyedik részre egyébként 3.5 millióra esett vissza, szóval semmi se biztos a jövője kapcsán, dehát a Nickelodeon lenne az utolsó, aki ilyen számok mellett lemondana valamiről. Kell az utánpótlás. Darálásra, kikapcsolódásra alkalmas. Tessék adni neki egy esélyt, mégha a túlzott tipikussága miatt ilyen alacsony pontszámmal illettem.

Legtöbbünk számára rémisztően hangozhat a Starz sorozatának fő problémaköre, amelyet a nem hétköznapi szitkom boncolgat, a történet ugyanis egy Hollywood-i partikat szervező, legtöbbünk számára igen amatőrnek tűnő cég mindennapjait követi nyomon. Első hallásra valószínűleg a tévénéző társadalom fele könnyezve rohan el az Agymenők és Így jártam anyátokkal által képviselt irányvonal felé, akinek azonban van elég mersze, hogy kissé elmélyedjen a témában rájöhet, hogy alapvetően a furcsa felállás ellenére sem rossz sorozat a Party Down, amely habár formabontónak közel sem nevezhető, mégis eladható témát boncolgat, a karakterek pedig egyszerűen zseniálisak.

“Are we having fun, yet?”

Elég elejtenünk azt a nevet, hogy Jane Lynch, és a Glee-fanatikusok tömkelege kezdheti ütemesen csapkodni a kezeit, ugyanis a színésznő jelen esetben is hozza azt a maszkulin nevettetőt, akit a kétbalkezes kórusról szóló szériában is megismerhettünk, alakítását látva pedig egyetérthetünk abban, hogy ez a vonal igencsak jól áll neki. A csapat persze nem csak az ő sziporkázó teljesítménye miatt állja meg helyét a szitkomok világában, hiszen ott van többek közt Martin Starr is, akit legutóbb a Kalandpark című filmben láthattunk, a melankólikus szerepet játszó színész pedig már akkor megmutatta, van keresnivalója nem csupán a vásznakon, de a tévéképernyőkön sem veszik el a nagy nevek ellenére sem.

Azt tartja ugyebár a mondás, hogy csak annyira erős a lánc, amennyire a leggyengébb láncszem, így ha mindenáron egy kakukktojást szeretnénk találni a stáb tagjai közt, érdemes a főszereplőnek kikiáltott Adam Scottra ujjal mutogatni, hiszen talán ő nyújtotta a pilot egész játékideje alatt a legfelejthetőbb teljesítményt. Nevetésből és kétségbeejtő szituációkból sem lehetett hiányérzetünk, ugyanis a karakterekre épített első epizód remekül hangsúlyozta ki a csetlő-botló, többre érdemes felszolgálók egyik átlagosnak közel sem nevezhető megbízatását. Apropó szereplők! Az egyik legmegdöbbentőbb tény, hogy bizony a jó munkás emberek sem így képzelték el jövőjüket, inkább a világot jelentő deszkákon, esetleg a kamera túloldalán próbáltak volna ők szerencsét, csak ugyebár ahogy a How to Make it in America is mutatja, az amerikai álmot nem olyan egyszerű megvalósítani, főleg ha piperkőc művészlélek az ember.

A vízbeeséstől kezdve a partiadó lányának gerincre vágása mellett mindenféle őrült szituációk szemtanúi lehetünk ennek a 10 epizódos kellemes kis sorozatnak a cselekménye során, akik pedig esetlegesen most kezdenék darálni a produkciót sietniük kell, hiszen április 9-én tér vissza újabb hasonló adaggal a Party Down. A későbbiek során sem apad a minőség, hiszen olyan sztárokat nézhetünk majd különféle szerepekben feltűnni, mint Kristen Bell vagy a Joey című, Jóbarátok folytatásnak is beillő szériában fontosabb karaktert játszó Bobbie St. Brown. Így habár a történetben találhatunk kivetni valót, az ismert arcok mégis elvontathatják a produkciót még néhány új évad felé, hiszen a közönség sorai közt is számos néző vált a sorozat rajongójával, ugyanis igenis bele lehet unni a már-már klasszikus, modern szitkomokba is.

Üde színfoltot jelent tehát a Party Down első része, így a 7/10-es értékelést meg is érdemli, hiszen a felesleges, komolykodó jeleneteket mellőző szitkom képes volt véghezvinni azt, ami manapság elég sok széria hajójának jelenti a süllyesztőjét, azaz a drámai jelenetek erőltetésével kiölik a stílus képviselőinek elsőszámú erősségét, amit a poénok, a laza elbeszélésmód és a stílusos, de kevésbé bugyuta karakterek jelentenek. Egy nagy ember mondta ugyanis, hogy “Fiam, sose nyomd fullba’ a kretént” – ezt a szállóigét pedig a produkció kreatív stábja meg is fogadta, ugyanis a bárki számára fogyasztható pilot képes volt megadni azt a 30 perces kikapcsolódást, amire néha szüksége van az embereknek.

Az F/X mindig is értett ahhoz, hogy megtörje a sort, amit az országos csatornák állítanak fel. Krimisorozatok szerte szét. Mindenki berendelt minimum egyet. Mindenkinek kell egy utánpótlás. Emlegetett kábelcsatornánk a The Shield távozását követően padlón maradt, hiszen egy régi kemény zsarus sztori véget ért. Itt volt az idő, hogy felfrissítsék a palettájukat. Hozzanak valami eredetit, melynek párját az idényben nem találjuk. Össze is hozták!

A Justified hatalmas hype közepette debütált. Előzeteseit látván egy csepp kételkedésünk se volt afelől, hogy a csatorna félresiklott volna. Modernkori westernsorozatot ígértek. Megkaptuk! Röviden és tömören egy Marshallról szólna a történet. Miamiban dolgozott mindaddig, míg az egyik ügyét le nem zárta. Pontosabban jófejségből adott a bűnözőnek egy napnyi távozási lehetőséget. Az idő lejárt, mindezt viccnek vélte és ő húzta a rövidebbet. Dehogy Marshallunknak se legyen fenékig tejfel, áthelyezték az egyik kisvárosba. Had tisztuljon az agya.

No. Innen már látszódik, merre szeretnék elvinni a történetet. A készítők fejében meg se fordult a folytatásos sztori ötlete. Ha krimi, akkor maradjon a régi bevált szokás, azaz mindenhéten egy új ügy, mert az új nézőkre mindig szükség van. Innen jön az a megállapítás, hogy lehet számolni a későbbiekben egy átívelő szálnak a behozására.

A sorozat teljesen jól van összerakva. Timothy Olyphant ideális ember jófiú szerepére. Jól alakít minden téren, bár a sheriff sapka nélkül vesztene a minőségből. Kell az a kellék rá, mert különben csak átlagosnak tartanánk. A pilot epizódban a The Shield egyik korrupt rendőre is feltűnik, mint rosszfiú. Szintén bravúros alakítást vág le, viszont jobban örültem volna, hogyha a Sons of Anarchy mintájára meghagyják, had rosszalkodjon, nem pedig már az első részben lelövetik, még ha a sebei a halálostól távol vannak. (Vitték a kórházba, a folytatásban lehet számolni vele.) A szereplőgárda mondhatni kifogástalan. A mellékszereplők szintén a kábelcsatornás deja vu-érzést sugallják, azaz nem feltétlenül kell a legdrágább, legjobb színész, mikor kevésbé ismeretlenekkel is hasonló minőséget tudnak produkálni. (Lásd: a két dagi fócer, akik bankot raboltak.)

Pozitívumként említeném meg a zenét. Nagyon megy a rap (vagy hip-hop?) műfaj alá. Mit hiányoltam? Sok mindent. Volt benne sok unalmas, vontatott jelenet, amit simán ki lehetett volna hagyni belőle. Azzal egyetérthetünk, hogy a nyitást eltalálták. (Kicsit Burn Notice-os lett.) Pl.: erőltetettnek véltem a rosszfiúval való okoskodását Marshallunknak a csajszi házában. Vagy azt a sok fölösleges dumát, amit eleresztettek a templomban. Másrészről alig láttunk valamit a kisvárosból. Nem használnak nagytotálokat. Nincs semmi jele annak, hogy ez a hely tényleg annyira bűnözőktől telített lenne.

Összességében:

A Justified egy jó befektetése volt az F/X-nek. Mint már tudjátok nézettségével a második legnézettebb nyitást produkálta a csatorna történetében. (A The Shield volt az első.) A hype-nak köszönhetően sok néző látta, de lehet, hogy a folytatásban sokan pártolnak el tőle, mert többet szeretnének kapni, mint egy epizodikus sorozatot.

Én mindenesetre folytatom. Hangulata jó volt. Azt nem hinném, hogy heti rendszerességgel kellene nézni. Noha nincs összefüggő, átívelő szál benne – egyelőre –, így teljesen elfogadott, ha havonta pótoljuk a 4-5 részt. Sőt, a hangulata jobban átjön. Bárki, bármikor bekapcsolódhat. És kinek ajánlom? Mindenképpen adjanak a The Shield rajongók egy esélyt neki. Távol van az istencsászár műfajtól. Megértem, miért szedték szét a kritikusok. Nem titok: többet vártam tőle, mint egy átlagos teljesítmény. Az az igazság, hogy a Justified pilotja inkább próbálkozás volt, mint in medias res kezdés. A készítőknek többet kell merniük. Egy pár pofa beverés a kocsi kormányban kábel szinten eléggé gyenge látvány. Az NBC-re készített Southland pilotját sokkal izgalmasabbnak tartom.

A folytatástól többet várok, de nézős lesz!