Kiderült a 13. Doctor kiléte

 
Beküldte: Kanyecc 2017 July 16, 22:40-kor a(z) Brit régió,Hírek,videó témába.

Cselesek a britek. Míg a világ a Game of Thrones új évadjának premierjére készülődik, addig ők is szeretnék, ha némiképp az állóvíz megmozgatásában szerepük lenne. Történt ugyanis, hogy a BBC a minap tette közzé, hogy Ki lesz a legújabb Doktor?-ja a Doctor Who 2005-ben újjáélesztett szériasorozatának.

A kezdetektől nyomon követtem a modernkori kiadást. Christopher Eccleston mellett David Tennant volt csak hatalmasabb kedvenc. Őket Matt Smith és Peter Capaldi követte – legutóbbiról 2014-ben hullott le a lepel, azóta tette azt, amit egy Doktornak a sorozatban kutya kötelessége, azonban elérkeztünk a „megújulás” újabb mérföldkövéhez. Immáron a 13. Doctor az, akinek kilétére mindenki oly nagy figyelemmel vár. Hogy mennyire lesz szerencseszáma ez a készítőknek, az majdcsak 2018-ban derül ki, viszont azt már tudni, hogy kire esett a választás.

landscape-1500221290-jodie-whittaker-doctor-who-13

Jodie Whittaker lesz az új Doctor 2018-től.

Hoppá. A Broadchurch és az Attak the Block főszereplője tényleg jó választásnak tűnik, hiszen erős női karaktereket sikerült meglepően jól hoznia. Noha sikerre egyik szerepét se tudta beváltani, azért még mellé sorolnám a The Smoke és a The Assents duót is, ahol megint csak panaszmentes kritikát lehetne róla írni.

Azt se feledjük el, hogy eddig még sose volt női Doctorunk.

Az internet népe vegyes érzelmekkel fogadta a döntést. Ez persze mindegyik új Doctor castingnál adott volt az évek során, így ne írjuk le látatlanban a folytatást. Az biztos, hogy a 11. évad jövőre kerül képernyőre, egyelőre nincs kitűzött időpont – valamint, az is könyvelhető, hogy a karácsonyi különkiadás epizódban történik meg a váltás, azaz még egyszer fogunk találkozni Peter Capaldi-val.

Részemről a nézettség lesz a legnagyobb kérdés, hiszen mégis csak az első női Doctor-t láthatjuk. Lesznek olyanok, akik emiatt mellőzik a folytatást az életükből. Már csak az a kérdés, hogy melyik rétegnek lesz nagyobb szeletje?! – hiszen engem pontosan Jodie vonz vissza a szériához, amit a 6-7. etap tájékán abbahagytam.

A végére pedig mutatnám a beharangozó videót a teljesség kedvéért:


Kommentáld!

NTAwards 2016 – A jelöltek és a nyertesek

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 17, 13:04-kor a(z) Brit régió,díjátadók témába.

Dermot O’Leary műsorvezetésével a brit közönség január végén megkapta, hogy az előző évben melyek voltak azok a produkciók, amik kiemelkedtek. A NTAwards hosszabb nevén: National Television Awards. Kb. olyan, mint az amerikaiaknál a People’s vagy a Teen Choise Awards, ahol a nép az úr, nem pedig a kritikus közönség. Nyilván akadnak ezáltal olyan kategóriák, ahol az egyeduralom már évek óta fennáll, mint pl.: Ant & Dec műsorvezetői párosnak a verhetetlensége. Ha be kellene őket határolnom, akkor a szigetország Sebestyén Balázsának hívnám, akit mindenki szeret és imád, mert jól áll neki ez a munkakör. 2016-ban se történt másképp. A nézők döntöttek, meg is kapták a kategóriadíját.

Külön kiemelném a nemzetközi kategóriát, ahol a The Big Bang Theory – Game of Thrones – Orange is the New Black trió lépett ringbe. Mindhárom simán megérdemli, de holtversenynek nincs helye egy díjátadón se. Különösebb meglepetés nem született. Nagyjából a papírforma érvényesült. A jelöltek és a nyertesek listája a tovább mögött érhető el.

Tovább…

Kommentáld!

BAFTA TV Awards 2016 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 2, 17:27-kor a(z) Brit régió,díjátadók témába.

Áprilisba lépve hivatalossá váltak az a lista, amit nevezhetünk bátran a brit tévés Oscar-nak. (Simán használnám azt a szót is, hogy a „brit Golden Globe”, de valamiért azt érzem, hogy nincs olyan ereje a díjátadók sorában, mint neki. Erről pedig nem a jelöltek tehetnek, mert ők mindent megtesznek azért, hogy felkerüljenek a listára, hanem az a fajta papírforma végkimenetel, ami simán jósolható és rányomja az egészre a negatív végjegyet.) A BAFTA tévés díjátadó szegmensről van szó, amit május közepe-vége felé adnak át a szigetországban azoknak, akik kimagasló teljesítményt tettek le az asztalra.

Szeretem a kikacsintgatásakat, hiszen így derül fény azokra a homályos foltokra, amik azáltal keletkeznek, hogy hanyagolom a brit részleg kínálatát. Tavaly még sokkal jobban álltam, az idei kritikán aluli sajnos. Ettől függetlenül a címek egyike se ismeretlen, bár némelyiknél a szinopszisról nem tudnék beszélni, max. kicsi utána nézéssel, de hát úgy mindenkinek megy.

Nem szaporítanám tovább a szót. A jelöltek listája a tovább mögött. Aki akar az komment formájában tippelgethet, hol-melyik lesz a befutó. Ha nem feledkezünk el róla, akkor pedig hozzuk a következő hónapban a befutottakat.

Tovább…

Kommentáld!

Promóképeken a Jekyll & Hyde

 
Beküldte: Kanyecc 2015 October 23, 19:01-kor a(z) Brit régió,Promo témába.

A Jekyll and Hyde az az ötlet, amiről 5 évente legalább születik egy újabb feldolgozás. (Kicsit értetlenül is állók az előtt, hogy a Romeó és Julie nem ennyire felkapott, ahol sokkal egyszerűbb lenne a készítők és a színészek élete – mert mindenki szereti és imádja, vagy ha nem, akkor elviseli!) 2007 körül kaptunk utoljára tévéfilmet a britek jóvoltából. Steven Moffat készítésével jött, láttuk és pukkantott egyet. Most Charlie Higson vette át a staféta szerepét, aki Robert Louis Stevenson regényéből egy másabb változatot akar elénk tárni pár nap múlva.

Történetileg az 1930-as évekbe visz minket vissza. A középpontban: Jekyll doktor unokája áll. A szereplők között: Tom Bateman (Da Vinci’s Demons, The Tunnel), Richard E Grant (Doctor Who, Downton Abbey) és Natalie Gumede (Doctor Who, Coronation Street) áll. Október 25-én az ITV szolgál otthonául. Hamarosan mutatunk róla előzetest is!

jekyll-and-hyde-2015-cast-007

(A tovább mögött folytatódik a galéria!)

Tovább…

Kommentáld!

Plakátba zárva: Beowulf

 
Beküldte: Kanyecc 2015 October 1, 13:52-kor a(z) Brit régió,Vizuális egyveleg témába.

A Merlin óta hiány van a jó misztikus kalandsorozatokból. Volt az Atlantis, ami próbálta beölteni előbbi befejezésével keletkezett űrt, de nyilván nem sikerült. A BBC One után most az ITV próbálkozik meg a brit szekcióban az utánpótlással. Hamarosan érkezik a Beowulf címre hallgató ötlet, amit még tavaly év végén rendeltek be. 13 epizódjánál közreműködik James Dorman, Tim Heines és Katie Newman. A szereplők között: Kieran Bew (mint Beowulf), William Hurt, Joanne Whalley, Ed Speleers, David Harewood, Joe Sims, Lee Boardman, David Bradley, Chipo Chung, Ace Bhatti és Grégory Fitoussi.

Rajtuk kívül még láthatjuk: David Ajala as Rate, Ian Puleston-Davies, Ellora Torchia, Gísli Örn Gardarsson, Susan Aderin, Kirsty Oswald, Laura Donnelly, Edward Hogg, Alex Price, Jack Rowan, Itoya Osagiede és Harry Norbert. A történet: egy sok éves vándorlásából hazatérő kalandorról szól, akinek szülőfaluját szörnyek támadták meg – hiszen a mitikus Shieldland adja a helyszínt.

Beowulf

Kommentáld!

BBC One berendelgetett

 
Beküldte: Kanyecc 2015 July 15, 22:02-kor a(z) Brit régió,Hírek témába.

doctor-who_0

A Comic Con után azt hihetnénk, hogy nem sok új információt tartogatnak az ott feltűnt sorozatokhoz, ám ez tévhit. A BBC One berendelte a Doctor Who 10. évadját – mindezt úgy, hogy a 9. etap csak szeptember 19-én startol. Ergo, megelőlegezték neki a folytatást, bár nézettségileg teljesen rendben van, ahogy az eladott utósugárzások terén is.

Azért sincs nagy hírértéke a fenti döntésnek, mert adta magát. Ha a főszereplő vagy annak segédje lelépne, bármikor egy reinkarnációs megoldással pótolni tudnák. Másrészről, ha emlékeim a helyükön vannak, akkor mindkét főhős aláírta a 10. etapra jóval korábban.

A 9. évad 12 részes lesz. A tizediket jövőre, azaz 2016 őszén kapjuk meg.

És a végére egy másik hír, miszerint a BBC One elkaszálta a Big School-t. (Igazából nem volt hozzá szerencsém, így nem túlzottan fog hiányozni.) A Sky One is aprított a kínálatából, ugyanis a gyengén teljesítő Critical-ról mondott le.

Kommentáld!

Plakátba zárva: az utolsó Derek-epizód

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 30, 13:38-kor a(z) Brit régió,Vizuális egyveleg témába.

Próbáltam infót gyűjteni arról, hogy az áprilisban a Netflix műsorára kerülő Derek: Special az ugyanaz lesz-e, mint amit karácsonykor a briteknél leadtak sorozatzáró különkiadás védjeggyel vagy sem, azonban sehol se találtam róla plusz infót. Még ez az IndieWire.com-ról származó áprilisi Netflix ajánló se leplezte le. Az tuti, hogy az amerikaiaknak új részt fognak szállítani, viszont hogy egy brit tévével haladó európainak is, az már más kérdés.

Mindenesetre kapott egy plakátot a különkiadás, mivel a 7 újdonságok között kap helyet a hónapban. Ricky Gervais-t nem kell bemutatni, mivel mind a The Office brit változatával, mind pedig az HBO-s Extras-szal aratott, Egyedi, utánozhatatlan és szélsőséges. Ez mind garantálva van a Derek-nél, melyből tavaly kaptunk utoljára friss részt, mivel elkaszálták. A napokban a Variety.com-on került leadásra egy friss ajánló hozzá, melyet itt lehet pótolni.

DerekCartaz

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 23, 7:40-kor a(z) Brit régió,Hírek témába.

  • Mondtam már, hogy az Archer készítői eléggé kreatívok. Kijelentésemet az alábbi Easter Eggs bizonyítja a legjobban, amin az látható, hogy a sorozat egyik jelenetébe egy Hexa kódot rejtettek el, ami kiad egy weboldal linket.
  • A Wrap.com interjút készített Marie Avgeropoulos-szal a The 100 3. évadjával kapcsolatban.
  • Judith Shekoni és Robbie Kay csatlakozott főszereplőnek a Heroes: Reborn-be.
  • Van néhány címünk: And the Minor Problem – 2 Broke Girls 4×22; The Real WorldBlack-ish 1×19; The Art of WarBlue Bloods 5×22; Movin’ On UpCristela 1×22; Patient Zero & the Chocolate Fountain / Fun Girl Stuff & Eternal SalvationMom 2×21-22; This Just Ain’t a Good Day for Leavin’ / Nobody Knows but MeNashville 3×17-18; False Flag / Men of Blood / Sealed FateTurn 2×03-05;
  • Meg Foster és Riley Voelkel a The Originals 2×17-es részében fog vendégszerepelni.
  • Most látom a beosztását a The Flash-nek, illetve azt, hogy április 7-én nem kapunk belőle új részt, majd csak 15-én, tehát kap egy hetes szünetet. Sőt, ahogy nézem, azon a héten minden The CW sorozatból ismétlést adnak.
  • Megkezdődött a New Girl 5. évadjának forgatása. Íme az első kép hozzá.
  • A Cinemax tudja, hogy mitől döglik a nézője. Dave Andron-tól berendelt egy pilotszkriptet, ami a Baghdad Country Club címet hordozza, valamint műfaját tekintve eléggé az akció jelleget erősíti. Az alapokat az azonos című Joshuah Bearman-féle könyv adja, melyet 2012-ben feldolgoztak a mozivászonra, ez volt a The Great Escape. Középpontjában: egy csapat speciális katona, illetve az iraki felkelés.
  • Mostantól Chev címen kell emlegetnünk a Chev & Bev című pilotot, amihez Beverly D’Angelo nem adja a nevét rövidített formában.
  • Azt írják, hogy ez a Person of Interest forgatásán készült videó spoilereket tartalmaz az évadfináléra kihegyezve. Szóval csak saját felelősségre klikkeljetek a lejátszás gombra.
  • Lucille Soong és Ray Wise vendégszereplőként tűnik fel a Fresh Off the Boat 1×10-ben.
  • Ana Gasteyer beugrik a The Goldbergs 2×17-es epizódjába.
  • Mindey Sterling és Maury Povish a black-ish 1×18-ban tűnik fel – utóbbi önmagát alakíthatja.
  • Tim Allen (Last Man Standing) átugrik a Cristela-ba egy vendégszerepre április 3-án. (Crossovernek is becézgetik a neten, de nem tartanám akkora hírnek.)
  • Tate Ellington a The Big Bang Theory 8×19-ban lesz látható.
  • Az NBC tényleg nagyon ráfeküdt az American Odyssey premierjére. Április 5-én lesz a hivatalos, azonban március 25-én (most szerdán) 10 nagyvárosban premierelőtti vetítést tartanak a nagy közönségnek, amit event féleség is kísér.
  • A TVOne nevű csatorna sikeresen zárta az első negyedévét.
  • A Logo berendelte a RuPaul’s Drag Race 8. évadját.
  • Nézettségi mutatók a brit részlegre kihegyezve:
    • Március 16. (Hétfő): Rátalált a brit nép a Robson Green’s Tales from Nothumberland-re, ugyanis előző hetéhez képest (3.63M, 15,7%) 700 ezer új nézőt szerzett, melynek köszönhetően 4.37 millióval (20.1%) zárta a napot. Ugyanez az Arthur & George-ra is mondható el, de hát a felvezetés segített neki. Itt 3,34 milliót (15,5%) jegyzett a Nielsen. A Channel 5-on a Gotham 1 millió nézőt vonz, míg a Fox-on a The Walking Dead 549 ezret.
    • Március 17. (Kedd): Elstartolt a BBC One legújabb sorozata, az Ordinary Lies, ami 4.69 millióval nyitott, illetve 21,6%-os SHR-rel. Alacsonynak mondanám, hiszen az 5 millió fellettet tekintjük átlagosnak. Az őt követő Life After Suicide dokusorozat 22:35-től pedig már csak 1.34 milliót (14,8%) hozott. A Channel 4-on a Secret Shopper 1.26 millióval (5.9%),  míg a One Born Every Minute 1.54 millióval (7.1%) futott – amik korrektek. Az E4-on pedig a The 100 513 ezer nézőt vonzott a képernyők elé, ami egy gyenge Skins teljesítménynek feleltethető meg.
    • Március 18. (Szerda): A BBC One a kajára hegyezte ki a szerdáját. 19:30-tól leadta a MasterChef UK legújabb részét, ami 4.50 milliót (21.5%) teljesített, míg 21 órától a The Billion Dollar Chicken Shop (avagy a KFC sorozat) már csak 3.35 milliót (15.9%). Az ITV a DCI Banks 4×03-as részével 3.95 milliót (19,9%) produkált, míg a Channel 4 a Three in a Bed-del 875 ezret (4,1%), a First Dates-szel pedig 854 ezret (6.2%).
    • Március 19. (Csütörtök): Nem sikerült a MasterChef UK-nek a növekedés. 4.47 millióval (21,0%) zárta a napot, míg az őt követő The Truth About Sugar 3.69 millióval (18.2%). A Banished ismételten csökkent, most csak 100 ezer nézőnyit, azaz 2.28 millióval (11.3%) zárta az estét. A Channel4-on a Supervet 1.37 milliót, a Things We Won’t Say About Race That Are True 1.44 milliót, míg a Sky Atlantic-on a Foritude 335 ezret (1.7%) hozott.
  • Mayte Garcia is becsatlakozott főszereplőnek a The Kingmakers című ABC-s pilotba.
  • DL Hughley az NBC-s Heart Matters-be vállalt szerepet; Robbie Jones a The Curse of the Fuentes Women-be; míg Jason Scott Lee a Warrior-ba.
  • James Caan viszont ott hagyta a Fantasy Life című FOX pilotot.
  • Ezzel egyidejűleg Ravi Patel csatlakozott a Grandpa-ba, ami szintén a Fox-nak készülhet, míg Charlie Saxton a Cooper Barrett’s Guide to Surviving Life-ba vállalt főszerepet.
  • Megvannak a The Late Late Show with James Corden első hetének vendégei, ahol David Beckham, Rob Corddry, Courteney Cox, Simon Cowell, Claire Danes, Michael Douglas, Will Ferrell, Jeff Goldblum, Kevin Hart, Thomas Lennon, Megan Mullally, Matthew Perry, Tig Notaro, Chris Pine, Gordon Ramsay, Tom Hanks és Kerry Washington tűnik fel. A zenei fellépők se titkok már, ahol Leon Bridges, Echosmith, George Ezra, Noel Gallagher, OK Go, Modest Mouse, Olly Murs, The Ting Tings és Jessie Ware lesz jelen.
  • Április 5-én és 6-án az HBO egy újabb dokut ad le Sinatra: All or Nothing at All címmel.
  • Az Empire évadzárása nem csak a tévében volt kimagasló, hanem a közösségi hálókon is. A twitteren 2.4 millió tweet született a rész alatt, míg a Facebook-on mindegy 4.2 millió ember 15.8 millió like, komment vagy megosztás egyikével illette a sorozatot.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 16, 13:04-kor a(z) Brit régió,Hírek témába.

  • Megérkezett az első előzetes a Thunderbirds Are Go! című sorozathoz.
  • Jaime Pressley állandó szereplővé lett előléptetve a Mom-ban. (A második évadban csatlakozott a szereplőgárdához.)
  • Jessica Lange nem lesz jelen az American Horror Story 5. évadjában, míg Matt Bomer (White Collar) új főszereplőként írt alá múlt héten. Utóbbinak karakter kilétét titokban tartják egyelőre az írók.
  • Diddy és Mary J. Blige vendégként tűnik fel a black-isch-ben.
  • Emily Hampshire állandóként tűnik fel a 12 Monkeys 2. évadjának második felében.
  • Robert Kirkman az EW.com-nak adott egy interjút a The Walking Dead-spinoff-ja kapcsán. A lényege, hogy a kísérősorozat nem kapcsolódik majd a képregényhez, illetve idővel párhuzamosan haladnak a készítők az anyasorozat történetével, ezzel is biztosítva a szereplők átjárását. A történet korábban startol, mint a TWD 1×01-es része, ezen kívül továbbra sem lesznek zombi állatok jelen, ami egyébként az egyik főszabálya a sorozatnak.
  • Christina Milian csatlakozott a Hulu-féle East Los High 3. évadjába.
  • Kieran Bew, William Hurt és Joanne Whalley az ITV-féle Beowulf-ba vállalt főszerepet, ahol Puleston-Davies (Coronation Street), David Ajala (Black Mirror), Ellora Torchia (Indian Summers) és Alex Price (Penny Dreadful) is jelen lesz. A forgatás Észak-Kelet Angliában zajlik majd.
  • Nézettségi mutatók a brit részlegre kihegyezve:
    • Március 10. (Kedd): A BBC One-on elstartolt a MasterChef új szériája, ami 4.67 millióval startolt, illetve 22.1%-os közönségaránnyal. Volt továbbá 19:30-tól Real Madrid–Schalke meccs, amit 12%-ot produkált a BBC Two-n. Teljesen korrekt ez a mutató, hiszen bőven 2 millió felett hozott. Ez már kimagasló a testvércsatornánál.
    • Március 11. (Szerda): 200 ezret erősödött a MasterChef az előző napjához képest, most 4.87 millióval folytatódott (23,1%). Az ITV jóvoltából DCI Banks-et is kaptunk, ami 3.65 milliót hozott az ITV-nek 21 órakor, így felvezetőjéhez, a Big Star’s Little Star-hoz képest erősödött (3.11 millió, 14.4%).
    • Március 12. (Csütörtök): Hova erősödik a MasterChef? A 3. részével már 5.45 milliót hozott a BBC-nek, illetve 27.7%-os közönségarányt. Folytatódott továbbá Russell Tovey legújabb sorozata, a Banished, ami 2.38 millióra csökkent, tehát több mint 1 milliónyi nézőt vesztett a kezdéshez viszonyítva. Ez azért jelentős. A Cucumber 8. része már csak 580 ezerrel futott.
  • Emlékeztek még a BBC One-nek az In the Club című sorozatára? A francia Pernal Media elkészíti a saját változatát. A történet: 6 terhes nőről szól.
  • Az ITV megvásárolta a svédek egyik thriller sorozatát, a Jordskott-ot, amit az ITV Encore tűzhet műsorára. A 10 részes produkció februárban volt terítéken a svéd SVT kínálatában. 10 részes lesz, és egy eltűnt gyermek sztorijára fókuszál.
  • Tania Raymonde főszerepet vállalt a The Last Ship 2. évadjában.
  • Method Man vendégként tűnhet fel a Blue Bloods-ban.
  • Hétvégén se állt le a pilot casting, felsorolásszerűen jönnének a hírek: Gus Halper – Kingmakers (ABC), Majandra Delfino – Molyneux (ABC), Chris Johnson, Megan Dodds – Runner (ABC), Marin Hinkle – The King of 7B (ABC), Chaz Lamar Shepherd – Fantasy Life (Fox), Morgan Krantz – The Half of It (CBS), Greg Grunberg – Judah Miller címnélküli pilotja (ABC), Justin Hires – Rush Hour (CBS), Samantha Logan, Jorgan Colloway – Studio City (Fox), Ben Feldman – Superstore (NBC), Jamie Kennedy – Heart Matters (NBC), Rachel Boston – For Justice (CBS).
  • Karen Gillan és Zawe Ashton főszerepet vállalt az HBO-féle The Devil You Know című pilotba, ami előzőleg New Worlds címen futott.
  • Daniel Mays megy a BBC Two-féle Line of Duty 3. évadjába.
  • 11 dolog, amit mindenképpen érdemes tudni a Jane the Virgin 1. évadjáról.

Kommentáld!

Esti előzetes (2): The Fall – 3. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 11, 20:40-kor a(z) Brit régió,videó témába.

Megvolt a The Fall második évadjának zárása, a BBC Two pedig bejelentette, hogy van jövője a krimisorozatnak. Ez jó! 2016-ban térhet vissza újabb 5 résszel, amely gondoskodik a fősztorinak a lezárásáról. A két főszereplővel is számolhatunk, hiszen mind Gillian Anderson, mind Jamie Dornan ott lesz a folytatásában. Az évadzárót követően kaptunk egy teaser jellegű ajánlót, ezt mutatnám meg a következőekben.


Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats