Beküldte: Kanyecc 2006 August 11, 13:49-kor a(z) Dolmen témába.

Marie a hajóbaleset után elmondja, hogy Ryan meghalt. Időközben Yvonne és Marie anyja is elismeri, hogy a gyerekek egykor elsüllyesztettek egy hajót. Yvonne, nem sokkal ezután a kórházban meghal. Arthus körül szorul a hurok, hiszen többen is tanúsították, hogy ő vett részt az arany elosztásában és tisztára mosásában. Miután sikeresen feltörik a gépét, kiderül, hogy Ryan mégsem halt meg, sőt az is, hogy voltaképpen ő Erwan Kersaint, akit az egész család régóta halottnak hitt. Ryanről bebizonyosodik, hogy ő áll a halálesetek hátterében, bár nem ő követte el a gyilkosságokat, hanem Morineau a rendőr, és a Kersaint család egyes tagjai. Ám alig, hogy ennek utánajárna, Lucas lövést kap Morineau fegyveréből.
2 Hozzászólás
Beküldte: Kanyecc 2006 August 2, 22:13-kor a(z) Dolmen témába.

Marie tovább nyomoz Fersennel. Yvonne el akarja tenni láb alól Pierric-et, és ezért ismét őrizetbe veszik. Gwen töredelmesen bevallja Marie-nak, hogy részt vett a süllyesztésnél, Loic-kal, Gildas-szal, és a többiekkel. A rendőrnő eközben talál egy újabb régi esetet egy bankrablásról. Úgy érzi, összefüggés lehet a bankrablás és Ryan ügye között, hiszen a rablást is írek vitték véghez szinte ugyanazon nap, amikor Ryant letartóztatták. Elmegy hát a férfihoz, aki elmondja, hogy kik és miért haltak meg a szigeten, sőt azt is, hogy a hajón az az aranyszállítmány volt, amit ők raboltak.
Megjegyzés: Nem is tudom, miért nézem!
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2006 July 30, 11:24-kor a(z) Dolmen témába.

Továbbra is folyik a nyomozás Gildas halála ügyében. Az első számú gyanúsított – a vérvizsgálatok alapján – Yves Pérec az orvos és polgármester, akit őrizetbe is vesznek, ám egy éjjel rejtélyes módon eltűnik a cellájában és másnap őt is halva találják. A gyanú ezek után Nicolas-ra terelődik, akinek az ingén megtalálják Pérec vérét, ám a fiú ezzel a lendülettel el is tűnik. Fersen lezáratja a szigetet és mindenkit a keresésére buzdít. Christian egyre jobban ösztökéli Marie-t hogy menjenek el a szigetről, de a nő nem akar, amíg nem kap hírt az unokaöccséről. Közben a nő újabb furcsa élményeket él át a szikláknál, sőt egy szellem is megjelenik neki. Christian megunja menyasszony makacskodását és egyedül megy el a szigetről. Marie-t hivatalosan is visszahelyezik a nyomozásba, így Fersennel együtt keresi a gyilkost, akinek újabb áldozatára bukkannak Chantal Pérec – az elhunyt orvos feleségének – a személyében.
Megjegyzés: Egyedül maga a szikla rejtélye a jó! A Szereplők borzalasat alakítanak!
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2006 July 30, 11:18-kor a(z) Dolmen,Pilot témába.

Marie a rendőrnő visszatér Ty Kern szigetére, ahol felnőtt. Itt szeretne ugyanis férjhez menni szíve választottjához. A legénybúcsú éjjelén azonban az egyik
bátyja rejtélyes módon meghal. A szigeten mindenki balesetnek véli a dolgot, ám Marie nyomozni kezd, amivel kivívja a helybéliek nemtetszését. Boncolást kér,
ami miatt a saját családja is ellene fordul. Ő azonban elszántan folytatja a vizsgálatait, mígnem felsőbb utasításra elveszik tőle az ügyet és egy városi nyomozót küldenek annak felderítésére.
Megjegyzés: 20 perc után meguntam! Aztán végig pörgetve megnéztem úgy 5 perc alatt!
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2006 July 26, 9:03-kor a(z) Dolmen témába.

Marie és Lucas Fersen tovább folytatják a nyomozást! Hamarosan azonban újabb áldozatot találnak. Loic-ot. Majd kis vártatva az unokaöccse, Nicolas, is holtan kerül elő. Marie teljesen megtörik és úgy dönt, inkább elmegy a szigetről. pláne hogy a vitorlásversenyen vőlegényéről is rossz híreket kap. A férfi egy viharba eltűnik. Yvonn-ról kiderül, régi szörnytette, ám az elévülés törvénye miatt nem vonhatják felelőség alá. A nyomozó és a rendőrnő egyre közelebb kerül a rejtélyes gyilkosság megoldásához, ám ekkor úgy tűnik végzetes csapdába esnek.
Megjegyzés: Bocsássatok meg, de még felet sem érdemel (Értékelésben)! Marie sírása már kiidegelt! Valamint annyira pocsék ez a sorozat, hogy az valami bődület! Az Invasionnek vetélytársa bíztos nem lehet!
2 Hozzászólás