Pilotötletek, amik még nem halottak

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 19, 17:59-kor a(z) Pilottervek: 2014/15 témába.

Lógok három elhanyagolt pilotlistával, hiszen az Upfronts végső hajrájában picit lemaradtam. Ezeket a héten pótolni fogom, de előbb mutatnék egy olyan listát, amit a Deadline.com csapata hozott le pár nappal ezelőtt azokról az ötletekről, amelyek még nem halottak. Ezt lehet többféleképpen értelmezni, hiszen jelentheti azt is, hogy csak húzzák a döntést; illetve azt is, hogy ha nem az adott csatorna rendeli be, akkor keresni fognak/szeretnének neki egy másik tévécsatornát, ahol eljuthat a sorozatberendelésig.

Természetesen ott a listán a How I Met Your Dad, azaz a HIMYM spinoff, amiről lemondott a CBS. Náluk biztosan nem fogjuk látni, de nincs kizárva, hogy más benevez rá és olyan sikerre viszi, mint az anyasorozatot az előbb említett. Mindegyikről írtunk, ha nem derengene, akkor most átnézhetitek újra.

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal:

(CRTL) = író/készítő
(D) = rendező
(CO-EP) = társkészítő
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv/képregény szolgál alapul, ennek írója

  • How I Met Your Dad (CBS)
    Műfaj: többkamerás szitkom
    Történet: Az alapötlet a How I Met Your Mother-ből származtatott, csak míg ott az anyát keresik, akivel összeházasodott a mesélő; addig itt az apát. Nem nagy kreativitás. Tökéletes spinoff ötlet visszafordítva.
    Szereplők: Anders Holm, Andrew Santino, Drew Tarver, Greta Gerwig, Krysta Rodriguez, Meg Ryan, Nick D’Agosto, Tiya Sircar.
    Készítők: Carter Bays (CRTR/EP), Craig Thomas (CRTR/EP), Emily Spivey (CRTR/EP), Pamela Fryman (EP), Rob Greenberg (DIR – Pilot).
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television · Bays-Thomas Productions.
    Forgatási helyszín: Los Angeles (pilot) / New York (sorozat).
  • Gaffigan (CBS)
    Műfaj: egykamerás szitkom
    Történet: Némileg önéletrajzi feldolgozás, ugyanis Gaffigan élete adja az alapszitut, melyben egy New York-ban élő 5 gyerekes családapát követhetünk figyelemmel.
    Szereplők: Adam Goldberg, Ashley Williams, Jim Gaffigan, Tongayi Chirisa.
    Készítők: Alex Murray (EP), Jim Gaffigan (CRTR/EP), Michael Wimer (EP), Peter Tolan (CRTR/EP).
    Stúdió(k): Brillstein Entertainment Partners · Fedora Entertainment · Sony Pictures Television.
    Forgatási helyszín: New York.
  • Cabot College (Fox)
    Műfaj: többkamerás szitkom
    Történet: Egy női főiskola életébe nyerhetünk bepillantást, ahova a történelemben először felvesznek egy férfiakat is.
    Szereplők: Asif Ali, Bonnie Dennison, Brandon Jones, Ely Henry, Fortune Feimster, Jack Cutmore-Scott, Margaret Cho.
    Készítők: David Miner (EP), Matt Hubbard (CRTR/EP), Pamela Fryman (EP/DIR – Pilot), Robert Carlock (EP), Tina Fey (EP).
    Stúdió(k): 3 Arts Entertainment · Little Stranger · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • Sober Companion (Fox)
    Műfaj: többkamerás szitkom
    Történet: egy sármos, de önpusztító ügyvédről szól, aki úgy véli, hogy a világ a feje tetejére áll, miután a bíróság kirendel mellé egy felügyelőt, akinek figyelnie kell döntését. (Olyan emberre gondoljunk, mint az Elementary-nél Watson.).
    Szereplők: Ally Maki, Dorian Brown, Justin Long, Mallory Mahoney, Mouzam Makkar, Nick Frost, Pete Davidson.
    Készítők: David Rosenthal (CRTR/EP), Don Scardino (DIR – Pilot), Jennie Snyder Urman (CRTR/EP).
    Stúdió(k): CBS Television Studios.
    Forgatási helyszín: N/a.
  • Old Soul (NBC)
    Műfaj: egykamerás szitkom
    Történet: egy fiatal nő életébe nyerhetünk bepillantást, aki keresi önmagát, miközben egy idősek otthonában segít az öregek ápolásában.
    Szereplők: Brandon Smith, Chris Williams, Elisha Cuthbert, Kelly Brook, Nick Zano, Rebecca Corry.
    Készítők: Amy Poehler (CRTR/EP), Dave Becky (EP), David Wain (DIR – Pilot), Jon Fener (CRTR/EP), Josh Bycel (CRTR/EP).
    Stúdió(k): 3 Arts Entertainment · Paperkite Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • The Pro (NBC)
    Műfaj: egykamerás szitkom
    Történet: egy tenisz és egy golf klub áll a középpontjában. A célkereszt alatt egykori bajnok pár áll, akik újra összeállnak, miután viszályuk lecsitult és életük helyre állt minimálisan.
    Szereplők: Andrea Savage, Colton Dunn, Jared Gilman, Rebecca Romijn, Rob Lowe, Rob Riggle, Rosa Salazar.
    Készítők: Alex Gregory (CRTR/EP), Karey Burke (EP), Marc Gurvitz (EP), Pete Huyck (CRTR/EP), Rob Lowe (EP), Todd Holland (EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k): ABC Studios · Brillstein Entertainment Partners · Dark Toy Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • Bambi Cottages (ABC)
    Műfaj: egykamerás szitkom
    Történet: egy túlhajszolt apa arról álmodozik, hogy legyen meg a nyaralása a teljes évben, ezért családjával elköltöznek New Hampshire-be, ahol azzal keresik kenyerüket, hogy turista házakat adnak bérbe, csak hát az élet erre felé se nyugodtabb..
    Szereplők: Charlie Kilgore, Cole Sand, Connor Kalopsis, Molly Shannon, Paul F. Tompkins, Shiloh Nelson, Tessa Albertsonin, Ty Parker.
    Készítők: Brian Gallivan (CRTR/EP), Richie Schwartz (EP), Will Gluck (EP).
    Stúdió(k): ABC Studios · Olive Bridge Entertainment · Sony Pictures Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • Keep It Together (ABC)
    Műfaj: többkamerás szitkom
    Történet: Kevin Hart élete adja az alapokat, illetve stand-up. Egy pár áll a középpontjában, akik elvállnak, de a gyerekek miatt próbálják minél csendesebben intézni a dolgot.
    Szereplők: Amber Stevens, Bresha Webb, Bryant Tardy, Corinne Massia, Jayson Blair, Jeff Ross, Kevin Hart, Romany Malco, Ryan Michelle Bathe.
    Készítők: Dave Becky (EP), Garrett Donovan (CRTR/EP), Kevin Hart (CRTR/EP), Neil Goldman (CRTR/EP).
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • Saint Francis (ABC)
    Műfaj: többkamerás szitkom
    Történet: egy munkásosztályban sorolandó családfő áll a középpontjában, aki a Long Island-i rendőrségen dolgozik. A koncepció csavarját az adja, hogy találkozik a modern, liberális világgal, amikor 29 éves húga teherbe esik.
    Szereplők: Henry Simmons, Jeremy Luke, Michael Imperioli, Paget Brewster, Sharon Gless, Spencer Grammer.
    Készítők: Christopher Moynihan (CRTR/EP), Kelly Kulchak (EP), Ron West (EP).
    Stúdió(k): ABC Studios · Tagline Television.
    Forgatási helyszín: N/a.

Kommentáld!

Upfronts 2014 – CBS

 
Beküldte: tess 2014 May 14, 20:51-kor a(z) Pilottervek: 2014/15 témába.

Az NBC, a FOX, majd a tegnapi ABC prezentáció után ma eljutottunk a Nina Tassler vezette nyugdíjas adóhoz a CBS-hez. A csatornához, ami egyszerűen nem képes a megújulásra már évek óta. Kifejezetten jó példa erre az egyre terebélyesedő franshise építkezés, hogy az idei újoncok túlélési statisztikáit már ne is említsem. Bizony, idén nem volt CBS dráma, ami túlélte volna, de a jövőre átmenekített komédiák sem a nézettségükkel fognak tarolni.

Szóval, ha úgy vesszük a csatornára igazán ráférne a vérfrissítés, főleg hogy a nagy öregek nézettsége egy-két címtől (TBBT) eltekintve tartósan negatív ágon mozog. Ráadásul ahogy egyre inkább korosodnak, úgy lesznek egyre drágábbak is. A TBBT ugyan még pár évadot biztos képernyőn marad, de a nemrégiben kierőszakolt fizetésemelések jelentősen megdrágítják a sorozatot. A Two and a Half Men esetében pedig odáig jutottak, hogy a soron következő 12. évad után végleg leköszön a veterán komédia. Azaz a How I Met Your Mother után egy újabb biztos pont tűnik el a komédia szekcióból. Kíváncsian várom, ez a tendencia mikor gyűrűzik be a procedural vonalra. Tippre nem sokára, ugyanis már évek óta a csatorna a dráma vonalat erőlteti szemlátomást, noha átütő sikerből nem sok akadt.

Na, de majd a csütörtöki napra beújított amerikai foci hátha megváltoztat mindent. Annyit már most elért, hogy rendesen megkeverte a csatorna bebetonozottnak hitt műsorrendjét, másrészről a három másik „meccses adó” is versenytársat kaphat a személyében.

Újoncok: A CBS a következő szezont 6 drámával és 2 komédiával várja, szemben az előző szezon 3+5-ös felállásával. Ami viszont még ennél is sokkolóbb, hogy a berendelt két komédia közt nem kapott helyett a tuti befutónak vélt How I Met Your Dad.

  • Drámák: Battle Creek, CSI: Cyber, Madam Secretary, NCIS: New Orleans, Scorpion, Stalker
  • Sitcomok: The McCarthys, The Odd Couple

Visszatérők: 2 Broke Girls, 48 Hours, 60 Minutes, The Amazing Race, The Big Bang Theory, Blue Bloods, Criminal Minds, CSI: Crime Scene Investigation, Elementary, The Good Wife, Hawaii Five-0, The Mentalist, Mike & Molly, The Millers, Mom, NCIS, NCIS: Los Angeles, Person of Interest, Survivor, Thursday Night Football, Two and a Half Men, Undercover Boss.

Kaszálták: Bad Teacher, The Crazy Ones, Friends with Better Lives, How I Met Your Mother, Hostages, Intelligence, We Are Men.

Műsorrend: A csütörtökre behozott foci etap (ami az NFL Network-től lett elcsaklizva) rendesen felborította a műsorrendet, így konkrétan még a beton biztosnak vélt veterán sorozatok is új slot-ot kaptak. A hétfő esti sitcom blokk megcsappant létszámilag ugyan, de a TBBT számai miatt ez nem különösen fog feltűnni. A keddi nap maradt a régi, holott egyszerű üvöltött róla egy echte NCIS-franchise nap opciója. Szerdán a CSI sávjába ment az újonc Stalker, míg D.B. Russel különítménye vasárnapra került a Revenge-el szemben. Pénteken a The Amazing Race váltott sávot, de legalább a vezetésnek volt annyi esze, hogy a halálsávot nem bontja meg, így a Hawaii Five-o – Blue Bloods jegyezte krimi péntek a helyén maradt.

HÉTFŐ
20:00-20:30 – The Big Bang Theory/2 Broke Girls
20:30-21:00 – Mom
21:00-22:00 – SCORPION
22:00-23:00 – NCIS: Los Angeles

KEDD
20:00-21:00 – NCIS
21:00-22:00 – NCIS: NEW ORLEANS
22:00-23:00 – Person Of Interest

SZERDA
20:00-21:00 – Survivor
21:00-22:00 – Criminal Minds
22:00-23:00 – STALKER

CSÜTÖRTÖK
20:00-23:00 – NFL THURSDAY NIGHT FOOTBALL (Sept 11-Oct 23)

Október 30-tól:
20:00-20:30 – The Big Bang Theory
20:30-21:00 – The Millers
21:00-21:30 – Two And A Half Men
21:30-22:00 – THE MCCARTHYS
22:00-23:00 – Elementary

PÉNTEK
20:00-21:00 – The Amazing Race
21:00-22:00 – Hawaii Five-0
22:00-23:00 – Blue Bloods

VASÁRNAP
20:00-21:00 – MADAM SECRETARY
21:00-22:00 – The Good Wife
22:00-23:00 – CSI/CSI: CYBER

Kommentáld!

Őket passzolta az NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 12, 14:39-kor a(z) Pilottervek: 2014/15 témába.

Az NBC Upfronts összegzője | Az NBC újoncai 2014/15-ben

Tegnap lezajlott az NBC Upfronts-ja. Tippre ennyi sorozata senkinek se lesz a konkurens adók közül. 16 darabra bólintott rá, köztük 4 darab event jellegű minisorozat is helyet kapott. Masszív évad elé nézünk, bár a kínálatukban sok buktatópont felfedezhető, mint pl.: az egyik legjobban  hype-olt drámájánál, a State of Affairs-nél, ami előzetes alapján rémunalmasnak néz ki, de ne ítélkezzünk látatlanban.

Arra gondoltam, hogy az előző évek mintájára vegyük át, melyek azok a pilotok, amiket még sem kértek be. Akadnak szép számmal. Noha a drámák közül nem is, de a komédiáknál igen. Örülök, hogy nem lett sorozat se a Tin Man-ből, se a Babylon Fields-ből. Kicsit fájópont, hogy a Feed Me és a The Pro elvérzett a komédiák sorában, mert őket szívesen kipróbáltam volna 13 rész formájában. A többiek felejtősek.

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal:

(CRTL) = író/készítő
(D) = rendező
(CO-EP) = társkészítő
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv/képregény szolgál alapul, ennek írója

DRÁMÁK:

  • Babylon Fields
    Történet: Babylon városa áll a sztori középpontjába, ahol a holtak visszatérnek, s ezáltal régi sebeket tépnek fel, családtagokat adnak vissza – de olykor nem a legjobb értelemben. Gyorsabban gyógyulnak a regenerált testek, mindenki arról beszél, hogy ez az emberi evolúció legújabb állomása. Ezt a világot tárják elénk. (A projekt legelőször 2007-ben a CBS által indult el, azonban a pilot státusznál meg is állt.)
    Szereplők:
    Kyle Schmid, Meagan Good, Ritchie Coster, S. Epatha Merkerson, Skeet Ulrich, Virginia Madsen, Yul Vazquez.
    Készítők:
    Gerald Cuesta (CRTR/EP), Michael Atkinson (CRTR/EP), Michael Cuesta (EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k):
    20th Century Fox Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • Salvation
    Történet: provokatívitás fogja jellemezni az ötletet, ugyanis egy Texas-i templom áll a középpontjában, ahol a hit, a család és a korrupció egyenlő arányban kap helyet. A sztori egy családra fókuszál, annak is női tagjára (aki védelmezi gyermekeit), ugyanis a férj rejtélyes halált halt.
    Szereplők:
    Ashley Judd, Danny Huston, Emma Dumont, Jake Picking, Meg Steedle, Rob Brown as Miles Strickland, Ryan McPartlin, Stark Sands, Warren Kole.
    Készítők:
    David Janollari (EP), Jeffrey Reiner (DIR – Pilot), Liz Heldens (CRTR/EP).
    Stúdió(k):
    David Janollari Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    Dallas, Texas.
  • Tin Man
    Történet: egy pszichológiai krimi-thrillerről van szó, melyben egy robotot azzal vádolnak, hogy gyilkosságot követett el. Egy fiatal női ügyvédet kap, akinek fel kell göngyölíteni az ügyet, és ártatlanságát bebizonyítani, mégis csak az emberiség következő lépcső fokát képviseli a mesterséges teremtmény.
    Szereplők:
    Kara Killmer, Kathleen York, Kristen Connolly, Patrick Heusinger, Shaun Toub, Vondie Curtis-Hall.
    Készítők:
    D.J. Caruso (DIR – Pilot), Daniel Bobker (EP), Ehren Kruger (CRTR/EP), John Glenn (EP).
    Stúdió(k):
    John Glenn Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.

KOMÉDIÁK:

  • Ellen More or Less
    Történet: egy olyan nő áll a történet középpontjában, aki 45 kilót leadott, s ezáltal élete is új értelmet nyert, amit elkezd kiértékelni.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Chris Diamantopoulos, Jama Williamson, Joshua Gomez, Michael Liu, Stacey McGunnigle, Tate Ellington.
    Készítők: Amy Parham (BOOK), J.J. Philbin (CRTR/EP), Jason Katims (EP), Michelle Lee (EP), Peyton Reed (DIR – Pilot).
    Stúdió(k): True Jack Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Feed Me
    Történet: egy vendéglőt vezető családról szól a sztori, ahol főhősünk lányát megcsalja férje, akik összefognak ellene.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Andrea Parker, Debra Monk, Ed Quinn, Ethan Peck, Hart Bochner, Mary-Louise Parker, Toks Olagundoye.
    Készítők: Michael Trim (DIR – Pilot), Paul Junger Witt (EP), Sally Robinson (CRTR/EP), Tony Thomas (EP).
    Stúdió(k): Universal Television · Witt-Thomas Productions.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Lifesaver
    Történet: két nagyon különböző ember áll a középpontban, akiket a szervdonorság köt össze, ugyanis egyik odaadta a másiknak a veséjét, csak arra nem volt felkészülve, hogy ilyen idegesítő embert fogott ki valójában.
    Műfaj: többkamerás.
    Szereplők: Chris Butler, Christian Borle, Harriet Sansom Harris, Jonathan Ryland, Lindsay Price.
    Készítők: Peter Traugott (EP), Wil Calhoun (CRTR/EP).
    Stúdió(k): TBD Entertainment · Universal Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Love is Relative
    Történet: egy frissen elvált testvér áll a középpontban, aki odaköltözik testvéréhez, aki házasságban él – igen, csak éppen ez eredményezi azt, hogy teljesen más oldalról kezdik megismerni kapcsolatukat.
    Műfaj: többkamerás.
    Szereplők: Barry Rothbart, Jason Jones, Leslie Bibb, Utkarsh Ambudkar
    Készítők: Dan Mazer (CRTR/EP), Tom Lassally (EP), Tom Werner (EP).
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television · 3 Arts Entertainment · Good Humor Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • The Mason Twins
    Történet: egy kétpetéjű ikerpár áll a középpontban, akik elidegenedtek egymástól az elmúlt 15 év alatt. Egyikőjük tökéletes városi élete szétesik, és visszaköltözik szülővárosába, ekkor jön rá testvére, hogy semmit se változott az elmúlt évek alatt.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Bret Ernst, Erinn Hayes, June Diane Raphael, Todd Grinnell, Windell Middlebrooks.
    Készítők: Casey Wilson (CRTR/EP), June Diane Raphael (CRTR/EP), Robert Duncan McNeill (DIR – Pilot), Stacy Traub (EP).
    Stúdió(k): ABC Studios
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Fifth Wheel
    Történet:
    Főhősnőnek át kell az életét értékelnie, miután eljegyzik az utolsó egyedülálló barátját.
    Műfaj: többkamerás
    Készítők: Andrea Shay (EP), Elena Crevello (CRTR/EP), Heidi Niedermeyer (CRTR/EP), Jonathan Groff (EP), Marc Buckland (DIR – Pilot), Mark Gordon (EP).
    Stúdió(k): ABC Studios · The Mark Gordon Company.
  • The Money Pit
    Történet: A Pénznyelő című film szolgál alapjául a történetnek.
    Műfaj: többkamerás
    Készítők:
    Darryl Frank (EP), Justin Falvey (EP), Justin Spitzer (CRTR/EP).
    Stúdió(k): Amblin Television · Universal Television.
  • Old Soul [Még élő projektként tartják számon]
    Történet: egy fiatal nő életébe nyerhetünk bepillantást, aki keresi önmagát, miközben egy idősek otthonában segít az öregek ápolásában.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Brandon Smith, Chris Williams, Elisha Cuthbert, Kelly Brook, Nick Zano, Rebecca Corry.
    Készítők: Amy Poehler (CRTR/EP), Dave Becky (EP), David Wain (DIR – Pilot), Jon Fener (CRTR/EP), Josh Bycel (CRTR/EP).
    Stúdió(k): 3 Arts Entertainment · Paperkite Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • The Pro
    Történet: egy tenisz és egy golf klub áll a középpontjában. A célkereszt alatt egykori bajnok pár áll, akik újra összeállnak, miután viszályuk lecsitult és életük helyre állt minimálisan.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Andrea Savage, Colton Dunn, Jared Gilman, Rebecca Romijn, Rob Lowe, Rob Riggle, Rosa Salazar.
    Készítők: Alex Gregory (CRTR/EP), Karey Burke (EP), Marc Gurvitz (EP), Pete Huyck (CRTR/EP), Rob Lowe (EP), Todd Holland (EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k): ABC Studios · Brillstein Entertainment Partners · Dark Toy Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Two to Go
    Történet: Adott két szingli tag, akik párt keresnek maguknak, viszont ez idő alatt az össze barátjuktól azt a visszajelzést kapják vissza, hogy egymásnak teremtette őket az isten.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Angelique Cabral, Christine Woods, Dana DeLorenzo, Echo Kellum, Kim Shaw, Michael Stahl-David.
    Készítők: Bryan Shukoff (CRTR/CO-EP), Craig Zisk (DIR – Pilot), David Janollari (EP), James Garavente (EP), Jason Bateman (EP), Kevin Chesley (CRTR/CO-EP).
    Stúdió(k): Aggregate Films · David Janollari Entertainment · Universal Television
    Forgatási helyszín: Dallas, Texas
  • Címnélküli Lou Wallach-projekt:
    Történet: részletekkel egyelőre nem álltak elő, valamiféle egy órás szkeccs show-ról van szó.
    Műfaj: improvizációs/szkeccs.
    Szereplők: David Koechner
    Készítők: Alex Murray (EP), David Koechner (EP), Lou Wallach (EP), Tim Sarkes (EP).
    Stúdió(k): Brillstein Entertainment Partners · Universal Television.
    Forgatási helyszín: N/a

Kommentáld!

CSI: Cyber – Backdoor pilot (aka. CSI 14×21)

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 7, 22:35-kor a(z) Pilot,Pilottervek: 2014/15 témába.

Mázlista a CSI: Cyber, vagy tényleg jobb, mint az NCIS: New Orleans? Ha a két krimi backdoor pilot közül ki kellene egyet választanom (és mindenképpen kellene egyet mondanom!), akkor tuti biztos, hogy előbbire esne a választásom, mert jobban lekötött. Fel is merült egyből bennem, hogy miért nincs még amerikai földön ilyen témával foglalkozó sorozat? – Jó, a PoI-t valamilyen szinten ide lehetne sorolni, de csakis nagyon szélsőséges esetben! Kimondottan, csak a cyber-bűnözésre orientált sorozat jelenleg hiánycikk odakinn, míg idehaza a Hacktion éli „fénykorát”, mert az m1 már lassan olyant művel, mint az HBO egy Girls vagy egy Veep esetében, azaz a nézettségük egyáltalán nem indokolja a visszarendelésüket, mégis újra és újra megkapják.

csi-kitty-001

Eltunyultam mostanság. Se a komédiákért, se a krimikért nem igazán vagyok oda. 3-4 évvel ezelőtt pedig nagyba nyomta a Criminal Minds-CSI: New York-CSI: Miami triót, azonban azok az idők elmúltak. Mostanra inkább a csavarosabb műfajbeli trónkövetelők kötnek le, mint pl.: a Sherlock, az Elementary, a Hannibal vagy a klasszikusnak számító Midsomer Murders, ami az elmúlt évben az egyik kedvenc brit nyomozós sorozatom lett. Másfél órát egy ügyre szánni? – Tudom, én se vagyok normális, viszont a karakterek és az ügymenet nagyon szerethető. Visszakanyarodva, mint az látható, ahogy az NCIS úgy a CSI se tartozik a kedvenc vagy éppen a nézem-de-minek sorozataim közé.

Miként teljesített az elmúlt idényben? Fogalmam sincs, de azt 40 perc alatt le tudtam szűrni, hogy sokkal nagyobb az összetartás náluk, mint az NCIS-nél. Mindkettőből rég láttam részeket, viszont maga az ügy, és az új karakter bevezetése a régiek mellé sokkal jobbra, összetettebbre sikerült, mint a házon belüli trónolónál. Nem is kérdéses innentől, hogy szívesebben néznék egy CSI: Cybert ősztől, mint egy New Orleans-i részleget a tengerészeknél. Már csak azért is, mert kb. amennyi gyilkosságot leadtak és felderítettek a tévében, az nagyon nagy mennyiségű, viszont a cyber világban történő bűnözés köré orientálódók száma elenyésző, már-már zérót közelítő.

csi-kitty-002

Beszélgessünk a backdoor pilot történéseiről. Adott egy gyilkosság, mint mindegyik krimiben. Az aktuális csapat kivonul a bűntény helyszínére, egy okosházba, ahol egy nőt holtan találtak. Kegyetlenül ölték meg. A férjet hamar le is kapcsolják, mert ki más, ha nem ő az első számú gyanúsítottunk, akinek kocsijában még ugyanolyan 9mm-es is találnak, mint amivel kivégezték nejét. A lekapcsolt férj kapcsolatban állt egy bizonyos Kitty nevű cyber szexbottal, amire főhősnőnk már régóta vadászik, mármint a megteremtőjére. Ergo, a két részleg összeáll, mivel az ügy részleteiben vannak csomópontok és együtt talán gyorsabb és hatékonyabban göngyölítenék fel a gyilkosságot.

Így is van, időnket és türelműnket se pazarolják – nem úgy mint az NCIS: New Orleans-nál, ahol elhúzták dupla hosszúságúra a műsoridőt. Carol Mendelshon, Anthony Zuiker és Ann Donahue okosan látta meg, hogy nem kell elhúzni két részesre a felgöngyölítést, hiszen egybe sűrítve sokkal pörgősebbek történések, illetve ha az első 40 percben nem győznek meg, akkor a másodikban se fognak. Eagle Egilsonnak pedig külön jár a pacsi, mert imádtam a különféle kameraállásait, amit a rendezésének írható alá.

A CSI: Cyber-nek az egyetlen problémája Patricia Arquette, aki noha meggyőző alakítást nyújt, és el tudjuk róla képzelni, hogy a kibervilág bűnüldözésének atyaúristennője, mégse egy szimpatikus főhősnő. Valamiért minden író úgy véli, hogy korában lévő színészt kell keresni egy vezetői pozícióra, mert a fiatalok tapasztalatlannak tűnnek. Itt sincs másképp, Patriciaról azt lehet elmondani, hogy kiégett a szakmájában. Ennyi idősen menjen nyugdíjba, ne a kibertérben üldözze az őrül pszichopatákat. Másrészről, számomra egyáltalán nem az a főhős, aki szereplésével le tudnak nyűgözni. Kialakított egyfajta ellenszenvet benne, amit megmagyarázni sehogy se tudnék, de valahogy rossz őt nézni ilyen szerepben. Egyszerűen nem szimpatikus, és miért nézzen az ember olyan sorozatot, ahol ez adott?

CSI.S14E21.HDTV.x264-LOL.mp4_000113815

Látok jövőt a témában, bár kicsit elkéstek vele – vagy a fene tudja! A potenciál mindenesetre ott lakozik a bugyrában, bár 5-10 évvel ezelőtt nagyobb sikere lehetett volna, viszont tavaly/tavalyelőtt Anonymous jól „tacsra vágta a világot” néhány támadással, szóval ha így nézzük, akkor mégis van helye a jelenben. Ha sorozatberendelést kapna netalántán, akkor olyan ügyeket kell megragadniuk, amik túlmutatnak a hétköznapi eseteken. Ezt most sikerült elérniük, mert egy összetettebb gyilkosságot láthattunk, ügyeltek az aprócska részletekre – mármint a történetnél.

Az már máskérdés, hogy a cybervilág megfoszt minden jótól. Gondolok itt arra, hogy a látványtervezőknek nem kell túlzottan megerőltetniük magukat, mert csökken az akció jellege az egésznek. Helyette próbálnak minket high-tech kütyükkel lenyűgözni, legyen az egy extrém módja a Windows operációs rendszerbe való beloginolásnak. Egyébként, nem ájultam el a szexbottól, amit pár „?” úgy kicsinál, hogy hamar megszületik előttünk a kiborg világ terminátornője. Másrészt, ott az a virtuális séta féleség, rácsos szerkezetű közegben, ahol elmagyarázzák nekünk, mik is azok a csomópontok és miért van jelentőségük.

CSI.S14E21.HDTV.x264-LOL.mp4_000821897

No mindegy! Összegeznék: A CSI: Cyber jobb volt, mint az NCIS spinoff próbálkozása. Látok benne potenciált, nézném is, már csak azért is örülnék a berendelésének, mert legalább a Hacktion meríthetne némi háttéranyagot arról, hogyan is kéne meglovagolni ezt a témát. Eleve, ha megnézte valaki a backdoor pilotot, nagyon nem kell belenyúlniuk a zsebükbe, mert van pár laboros jelenet, pár high-tech kityűzés, de alapvetően az egész egy snassz környezetben lebonyolított eset megoldás, amit simán alkalmazhatnának idehaza is hasonló módon. Jah, és talán a berendelésével a Hacktion is szerezne némi új nézőt, mert a reloaded óta megfogyatkozott az érdeklődés felé.

Patricia Arquette alapvetően jó színésznő, csak kicsit kiöregedett a szakmából. Nálam egyáltalán nem szimpatikus, ha nézném, vele meggyűlne a bajom.

This entry has a rating of 2.5

Kommentáld!

2014/15-ös pilotötletek: NBC – komédiák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 6, 18:10-kor a(z) Pilottervek: 2014/15 témába.

Jövő hétfőn, azaz már vasárnap belekezd az NBC a 2014-es Upfronts-ba. Előtte viszont végig vesszük, hogy milyen ötletekkel rukkoltak elő a nagynapra, amelyek között ott vannak a 2014/15-ös befutók is. A drámákról már írtunk.

Nagyon utállak NBC. Nem csak azért, mert évről évre bebizonyítja, hogy a hivatalos infókat nem lehet visszatartani 24 órára sem; hanem azért is, mert a legnagyobb pazarlást végzik. Erre a legjobb példa a komédia szekciójuk, ahol 17 darab komédiaötlet kap helyet, valamint kettő olyan (a Fifth Wheel és a The Money Pit), ami már kiesett útközben, de róluk majd csak később értekezünk. 6-7 év alatt már igazán hozzászokhattam volna ehhez. Már ha hozzá lehet, hiszen rengeteg időt tud elvenni egy ilyen cikk összegzése.

Panaszolást félretéve azért valamilyen szinten a kalapom megemelném előttük, mert végre valahára olyan ötleteket olvasok, amik között azért akad jóféle. Na jó, de hát ennyiből… A Mr. Robinson és a Tooken útközben megkapta a berendelését, belőlük sorozat lesz, viszont, hogy még mik vannak a tarsolyukban, azt lentebb elolvasható.

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal:

(CRTL) = író/készítő
(D) = rendező
(CO-EP) = társkészítő
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv/képregény szolgál alapul, ennek írója

  • A to Z
    Történet: a szeszélyes romantika világába nyerünk bepillantást egy online társkereső cég által, azaz a találkozástól a szakításig. Valamint felvet olyan kérdést, hogy „létezik-e a végzet?”.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Ben Feldman, Christina Kirk, Cristin Milioti, Henry Zebrowski, Leonora Crichlow.
    Készítők: Ben Queen (CRTR/EP), Jeff Grosvenor (PROD), Rashida Jones (EP), Will McCormack (EP).
    Stúdió(k): Le Train Train Productions · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Bad Judge
    Történet: egy keményen dolgozó, szexuálisan túlfűtött nő áll a középpontjában, mellesleg a büntetés végrehajtásban dolgozik, mint San Bernardino egyik női bírója.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Arden Myrin, John Ducey, Kate Walsh, Mather Zickel, Miguel Sandoval, Tone Bell.
    Készítők: Adam McKay (CRTR/EP), Anne Heche (EP), Chad Kultgen (CRTR/EP), Chris Henchy (CRTR/EP), Jill Messick (EP), Kate Walsh (EP), Will Ferrell (EP).
    Stúdió(k): Gary Sanchez Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Ellen More or Less
    Történet: egy olyan nő áll a történet középpontjában, aki 45 kilót leadott, s ezáltal élete is új értelmet nyert, amit elkezd kiértékelni.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Chris Diamantopoulos, Jama Williamson, Joshua Gomez, Michael Liu, Stacey McGunnigle, Tate Ellington.
    Készítők: Amy Parham (BOOK), J.J. Philbin (CRTR/EP), Jason Katims (EP), Michelle Lee (EP), Peyton Reed (DIR – Pilot).
    Stúdió(k): True Jack Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Feed Me
    Történet: egy vendéglőt vezető családról szól a sztori, ahol főhősünk lányát megcsalja férje, akik összefognak ellene.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Andrea Parker, Debra Monk, Ed Quinn, Ethan Peck, Hart Bochner, Mary-Louise Parker, Toks Olagundoye.
    Készítők: Michael Trim (DIR – Pilot), Paul Junger Witt (EP), Sally Robinson (CRTR/EP), Tony Thomas (EP).
    Stúdió(k): Universal Television · Witt-Thomas Productions.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Lifesaver
    Történet: két nagyon különböző ember áll a középpontban, akiket a szervdonorság köt össze, ugyanis egyik odaadta a másiknak a veséjét, csak arra nem volt felkészülve, hogy ilyen idegesítő embert fogott ki valójában.
    Műfaj: többkamerás.
    Szereplők: Chris Butler, Christian Borle, Harriet Sansom Harris, Jonathan Ryland, Lindsay Price.
    Készítők: Peter Traugott (EP), Wil Calhoun (CRTR/EP).
    Stúdió(k): TBD Entertainment · Universal Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Love is Relative
    Történet: egy frissen elvált testvér áll a középpontban, aki odaköltözik testvéréhez, aki házasságban él – igen, csak éppen ez eredményezi azt, hogy teljesen más oldalról kezdik megismerni kapcsolatukat.
    Műfaj: többkamerás.
    Szereplők: Barry Rothbart, Jason Jones, Leslie Bibb, Utkarsh Ambudkar
    Készítők: Dan Mazer (CRTR/EP), Tom Lassally (EP), Tom Werner (EP).
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television · 3 Arts Entertainment · Good Humor Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Marry Me
    Történet: egy szerelmes pár nagy lépésre szánja el magát, eljegyzik egymást, csak éppen arra nem gondoltak, hogy ez nem is olyan könnyű feladat.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Casey Wilson, Dan Bucatinsky, JoBeth Williams, John Gemberling, Ken Marino, Sarah Wright, Tim Meadows, Tymberlee Hill.
    Készítők: David Caspe (CRTR/EP), Jamie Tarses (EP), Seth Gordon (EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k): FanFare Productions · Sony Pictures Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • The Mason Twins
    Történet: egy kétpetéjű ikerpár áll a középpontban, akik elidegenedtek egymástól az elmúlt 15 év alatt. Egyikőjük tökéletes városi élete szétesik, és visszaköltözik szülővárosába, ekkor jön rá testvére, hogy semmit se változott az elmúlt évek alatt.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Bret Ernst, Erinn Hayes, June Diane Raphael, Todd Grinnell, Windell Middlebrooks.
    Készítők: Casey Wilson (CRTR/EP), June Diane Raphael (CRTR/EP), Robert Duncan McNeill (DIR – Pilot), Stacy Traub (EP).
    Stúdió(k): ABC Studios
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Mission Control
    Történet: egy munkahelyi szitkomot ismerhetünk meg a sztorijából, ami 1962-ben játszódik. Középpontjában egy macsó asztronauta és egy elszánt nő áll, akiknek akad bőven konfliktusa, mindez a Holdra szállás versenyére kihegyezve.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Eric Nenninger, Jonathan Slavin, Julie Meyer, Krysten Ritter, Leah Renee, Malcolm Barrett, Michael Rosenbaum, Tommy Dewey.
    Készítők: Adam McKay (EP), Chris Henchy (EP), David Hornsby (CRTR/EP), Owen Burke (EP), Will Ferrell (EP).
    Stúdió(k): Gary Sanchez Productions · Universal Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Mr. Robinson [berendelve: 6 rész]
    Történet: egy olyan zenész áll a középpontjában, aki egy középiskolában tölt be zenetanári munkakört, amit nem igazán tud megfelelően ellátni, ugyanis folyamatosan megszegi az iskola szabályait.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Amanda Lund, Amandla Stenberg, Ben Koldyke, Craig Robinson, Jane Adams, Jean Smart, Larenz Tate.
    Készítők: Craig Robinson (PROD), Gabe Miller (EP – Pilot), Greg Daniels (EP – Pilot), Howard Klein (EP), Jonathan Green (EP – Pilot), Mark Cullen (EP), Mark Schulman (EP), Owen Ellickson (CRTR/EP – Pilot), Rob Cullen (EP), Steve Pink (DIR (Pilot).
    Stúdió(k): 3 Arts Entertainment · Deedle-Dee Productions · Universal Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Old Soul
    Történet: egy fiatal nő életébe nyerhetünk bepillantást, aki keresi önmagát, miközben egy idősek otthonában segít az öregek ápolásában.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Brandon Smith, Chris Williams, Elisha Cuthbert, Kelly Brook, Nick Zano, Rebecca Corry.
    Készítők: Amy Poehler (CRTR/EP), Dave Becky (EP), David Wain (DIR – Pilot), Jon Fener (CRTR/EP), Josh Bycel (CRTR/EP).
    Stúdió(k): 3 Arts Entertainment · Paperkite Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • One Big Happy
    Történet: egy leszbikus nő áll a középpontjába, akinek pont akkor sikerül teherbe esnie, amikor legjobb barátja megtalálja élete szerelmét, és elveszi azt feleségül.
    Műfaj: többkamerás.
    Szereplők: Brandon Smith, Chris Williams, Elisha Cuthbert, Kelly Brook, Nick Zano, Rebecca Corry.
    Készítők: Ellen DeGeneres (EP), Jeff Kleeman (EP), Liz Feldman (CRTR/EP), Scott Ellis (DIR – Pilot)
    Stúdió(k): A Very Good Production · Warner Bros. Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • The Pro
    Történet: egy tenisz és egy golf klub áll a középpontjában. A célkereszt alatt egykori bajnok pár áll, akik újra összeállnak, miután viszályuk lecsitult és életük helyre állt minimálisan.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Andrea Savage, Colton Dunn, Jared Gilman, Rebecca Romijn, Rob Lowe, Rob Riggle, Rosa Salazar.
    Készítők: Alex Gregory (CRTR/EP), Karey Burke (EP), Marc Gurvitz (EP), Pete Huyck (CRTR/EP), Rob Lowe (EP), Todd Holland (EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k): ABC Studios · Brillstein Entertainment Partners · Dark Toy Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Tooken [berendelve: 13 rész]
    Történet: egy nő áll a középpontjában, aki megszökik egy világvégi szektából, hogy aztán új életet kezdhessen New York-ban.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Ellie Kemper, Lauren Adams, Sara Chase, Tituss Burgess.
    Készítők: David Miner (EP), Robert Carlock (CRTR/EP), Tina Fey (CRTR/EP), Tristram Shapeero (DIR – Pilot).
    Stúdió(k): Little Stranger · Universal Television.
    Forgatási helyszín: New York
  • Two to Go
    Történet: Adott két szingli tag, akik párt keresnek maguknak, viszont ez idő alatt az össze barátjuktól azt a visszajelzést kapják vissza, hogy egymásnak teremtette őket az isten.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Angelique Cabral, Christine Woods, Dana DeLorenzo, Echo Kellum, Kim Shaw, Michael Stahl-David.
    Készítők: Bryan Shukoff (CRTR/CO-EP), Craig Zisk (DIR – Pilot), David Janollari (EP), James Garavente (EP), Jason Bateman (EP), Kevin Chesley (CRTR/CO-EP).
    Stúdió(k): Aggregate Films · David Janollari Entertainment · Universal Television
    Forgatási helyszín: Dallas, Texas
  • Címnélküli Jerrod Carmichael-projekt:
    Történet: N/a
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Jerrod Carmichael.
    Készítők: Ari Katcher (CRTR/EP), Jerrod Carmichael (CRTR/EP), Michael Pennie (CRTR/EP), Ravi Nandan (EP), Scott Ellis (DIR – Pilot).
    Stúdió(k): N/a.
    Forgatási helyszín: N/a
  • Címnélküli Lou Wallach-projekt:
    Történet: részletekkel egyelőre nem álltak elő, valamiféle egy órás szkeccs show-ról van szó.
    Műfaj: improvizációs/szkeccs.
    Szereplők: David Koechner
    Készítők: Alex Murray (EP), David Koechner (EP), Lou Wallach (EP), Tim Sarkes (EP).
    Stúdió(k): Brillstein Entertainment Partners · Universal Television.
    Forgatási helyszín: N/a

Kommentáld!

Supernatural: Bloodlines – Backdoor pilot (aka. Supernatural 9×20)

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 4, 22:05-kor a(z) Pilot,Pilottervek: 2014/15,Supernatural témába.

A The CW legidősebb sorozata a Supernatural. Egyetlen titka: a Winchester testvérek remek összhangja és humorérzéke, illetve a szereplők közötti kémia, ami piszkosuk jól működik. Emlékszem, még a blog indulásának idején (akarom írni, három évvel később) tartottunk a harmadik évadjához egy maratont. Nagy népszerűségnek örvendett az event, azóta elszoktunk az ilyen életmódtól. Visszagondolva, milyen durvaság lett volna, ha a Ghostfacers spinoff ötletet anno bekérik sorozatnak? – Már legalább a 3-4. évadjánál járnánk. Ez nem történt meg, pedig a Supernatural már oly annyira veterán, hogy legalább egy testvérsorozattal rendelkeznie kellene. Nem szükségszerű, csak ha a statisztikákat vesszük alapul.

Supernatural.S09E20.HDTV.x264-LOL.mp4_001280362

A 9. évadnál újra megpróbálkoznak a készítők. A 9×20-as Bloodlines címre hallgató epizódban tűnnek fel a karakterek, illetve körvonalazódik ki az alapszitu. Lényegében: backdoor pilotként funkciónál, amit általában a nézettség függvényében rendelnek be sorozatnak, valamint másodsorban a visszajelzések alapján. Természetesen crossover-ekkel meg lehet a későbbiekben is alapozni a népszerűségét, de ha már az elején minden adott, akkor tulajdonképpen meg is kapják a „zöld kártyát” a folytatáshoz.

A nézettség ilyenkor a legnagyobb vetélytárs. Attól hogy backdoor pilot, még nem cuppannak rá az emberek. A mutatók is engem igazolnak. Az elmúlt 20 rész átlaga 2.24 millión és 1.01-es célközönség demón áll. (A 8. évad átlagnézettsége: 2.13 millió lett, valamint 0.9-es demó.) A 9×20-as rész ehhez képest alulmúlta magát, hiszen csak 2.034 millióan látták, illetve 0.95-ös demóval futott. A jó hír, hogy semmi sincs veszve, mert az évadminimumtól (1.862 millió) távolabb áll, de azért sima úton sincs, hiszen az évadrekord 2.757 millión (1.20-as demón) tetőzött. Hm. Másfél hét múlva tuti biztosan fény derül rá, szerintem felesleges elemzésbe ne kezdjünk, ez úgy is a CW fejesén fog múlni. Tehát kezeljük mindezt érdekességnek.

Supernatural.S09E20.HDTV.x264-LOL.mp4_001003502

A történet Chicagóban játszódik. Egy fekete srác leendő mennyasszony jelöltjével vacsorázik egy felkapott, puccos étteremben. Ott persze nem becsülik meg jelenlétét, ezért a lánykérési tervét módosítja. Kárára egy leszámolásba keveredik, ahol a lányt meggyilkolják. Az ott látottak alapján nem ember, hanem valami szörnyszerű a tettes. Természetesen a rendőrség hülyének nézik, de mivel apja rendőr volt (szolgálatban elhunyt), ezért másképp kezelik, mint az átlagpolgárt. Ekkor érkezik meg Sam és Dean, akik a háttérben ráállnak az ügyre.

Elsőre hallásra nem nagy számnak hangzik a sztori. Pár infót elhintenek még Chicago-ról, ami már nem is a Supernatural világát idézi fel nálam, hanem inkább egy True Blood-ét vagy Teen Wolf-ét, ugyanis a város öt részre van felosztva. Az adott részeket adott szörnyek tartják fennhatóságuk alatt. Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, ha egy listát mondok az említett négyról, ahol az alakváltók, a vérfarkasok, a vámpírok és valami dzsinnek kapnak helyet – az ötödikről vagy nem esett még szó, vagy elkerülte a figyelmem.

A sztorit egy csavarral akarják megdobni, hiszen önmagában a fekete srác még talán nem akkora nagy eresztés. Ezért hintik el azt, hogy a leszámoláshoz két rivális fajnak van köze, az alakváltóknak és a vérfarkasoknak. Ha ez így is történt, akkor háború elé nézünk, ami nem csak a két népnek az életére gyakorol hatást, hanem az emberekére is, amit nem hagyhatnak a „jók”.

Supernatural.S09E20.HDTV.x264-LOL.mp4_002214003

And from what you told us, uh, this thing sounds new… or Freddy Krueger.

A spinoffban nem Sam és Dean van az előtérben, ezt a húzást nagyon jónak tartottam. Természetesen a legjobb beszólásokat ők szállítják. Nélkülük a humorfaktor kihalt volna az ötletből teljes egészében. Ez az első dolog, amin változtatniuk kell, ha nem akarnak elmenni a nagyon drámaias stílus felé, ami egyáltalán nem jellemzi az eredeti koncepciót. Másrészről, sokan ezért szerettünk bele a Supernatural-be, mert a két testvér brillírozik a jobbnál jobb beszólásokkal, még a legégetőbb helyzetekben is. Az irónia faktor az egekbe, de ez a Bloodlines-ra megint csak nem volt jellemző. Van hova fejlődniük a karaktereknek.

Kicsit olyan érzést kellett ez a sok szörny, város felosztás és társai, mint ha a The Vampire Diaries vagy True Blood spinoff-ját kaptuk volna meg. Oké, a fekete srác a rész végén elhatároz valamit, ez adja a nyitott szálat, de mégis olyan emóció volt egész rész alatt benne, mint ha Jared Padalicki és Jensen Ackles csak egy crossover erejére tűnt volna fel egy vadidegen sorozatban. Ha nélkülük került volna adásba, meg se mondtam volna, hogy ez a Supernatural – mármint ha a cím kiléte eltitkolva maradna.

(…) and meat. A lot of meat. Actually, this one, uh… This one’s labeled “Susan”.

Beszéljünk kicsit a karakterekről. Ennis (Lucien Laviscount) jó választásnak tűnt a főszerepre. Fiatalos túlbuzgóságából kinézem, hogy a későbbiekben szörnyvadásszá növi ki magát. Akár egy-két küldetésben be is segíthet Dean-éknek. Violet (Melissa Roxburgh) és David (Nathaniel Buzolic) között kialakult szerelmi dolog számomra idegtépő nyáladzás, egyáltalán nem kellene ilyesmit belevinni. Értem én, hogy a CW a 18-34 éves nők felé mostanság elég erősen nyit, és valószínűleg mindezt miattuk tették bele, de olykor muszáj tudni, hol az a bizonyos határ. Itt elszaladt a ló velük. Karakterpotenciát látok Margo-ban (Danielle Savre), aki ugye a lázadó lánytestvérét alakítja David-nek, aki egyből háborúra szomjazik.

Supernatural.S09E20.HDTV.x264-LOL.mp4_000179387

Összességében nem volt annyira rossz a backdoor, viszont hozzátenném rögtön, hogy kellett a jó pontszámhoz a két Winchester is. Nélkülük nehéz lesz népszerűségre szert tenni. Először biztosan a névvel fogják eladatni, nem pedig a történettel vagy a karakterekkel. Bár a franc se tudja, hiszen ha megnézzük, akkor a TVD és a TO is aratja a babérjait a vámpíros sztorijával. Itt is lesz egy ilyen éra, akár még nyitottak is lehetnek rá a házon belüli nézői. A női nézők felé nagyon nyit, ezt a szerelmi szál a legjobban érezteti.

Én persze azt mondom, hogy jöhet, de az eredeti gyökerekhez azért ragaszkodjanak, mert az is biztos, hogy a karakterek mindegyszálig humortalanok, míg az anyasorozatban jegyzetfüzetet kell minden résznél ragadni, pedig ugyanaz a drámai jelleg hatja át mindkettőt.

This entry has a rating of 2.5

3 Hozzászólás

2014/15-ös pilotötletek: NBC – drámák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 4, 19:08-kor a(z) Pilottervek: 2014/15 témába.

Jövő vasárnap indul a móka, elstartol a 2014/15-ös Upfronts országos szekciója!

Bizony, ennyire a végére hagytam a pilot összegzőket, szóval most bele kell húzni, hiszen van még három tévécsatorna, amikről nem írtunk. Köztük az egyik a leggaládabb, az NBC, ami sose várja ki a vásár napját, azaz hiába van május 12-ére beütemezve a hivatalos bejelentési napja, ők biztosan vasárnap már belekezdenek, csak hogy boldogítsanak. Legalább nem lesz annyira sűrű a hétfő, vagy a fene se tudja. Meglátjuk.

Nézzük miből élünk. Drámáknál semmi értelmest nem találtam, semmi eredetit. Na jó, talán a Constantine az, ami kíváncsivá tett, hiszen a DC Comics részlegét jobban csipázom, mint a Marvell-ét. Noha a Hellblazer-mozifilm kimaradt az életemből, azért kíváncsi lennék rá, mire képesek sorozatformációban. Az Óz modern köntösű Emerald City-t és az ausztrál alapokon nyugvó The Slap-et már biztosan megkapjuk 2014/15-ben, de szívesen elnézném a State of Affairs-t, ahol a Scandal-t és a The West Wing-et ötvözik az írók. Lesz továbbá két „ez a következő evolúciós lépcső” témával foglalkozó ötlet is lentebb – remélem képernyőn egyikkel se találkozom.

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal:

(CRTL) = író/készítő
(D) = rendező
(CO-EP) = társkészítő
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv/képregény szolgál alapul, ennek írója

  • Allegiance (aka. Coercion)
    Történet: a sztori alapjául az izraeli The Gordin Cell című könyv szolgál. A történetében egy családot ismerhetünk meg, azon belül is a család gyermek tagját, aki háborús hős és CIA elemző. A csavart azzal adják meg mindennek, hogy a szülőkről útközben kiderül, hogy alvó orosz ügynökök, akiket aktiválnak egy új küldetésre.
    Szereplők:
    Alexandra Peters, Annie Ilonzeh, Gavin Stenhouse, Hope Davis, Kenneth Choi, Margarita Levieva, Morgan Spector, Scott Cohen.
    Készítők:
    Amit Cohen (EP), Avi Nir (EP), George Nolfi (CRTR/EP/DIR – Pilot), Giora Yahalom (EP), Ron Lesham (EP), Yona Wiesenthal (EPDaniel Cerone (CRTR/EP), David S. Goyer (CRTR/EP), Neil Marshall (DIR – Pilot).
    Stúdió(k):
    Keshet Broadcasting · Tedy Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • Babylon Fields
    Történet: Babylon városa áll a sztori középpontjába, ahol a holtak visszatérnek, s ezáltal régi sebeket tépnek fel, családtagokat adnak vissza – de olykor nem a legjobb értelemben. Gyorsabban gyógyulnak a regenerált testek, mindenki arról beszél, hogy ez az emberi evolúció legújabb állomása. Ezt a világot tárják elénk. (A projekt legelőször 2007-ben a CBS által indult el, azonban a pilot státusznál meg is állt.)
    Szereplők:
    Kyle Schmid, Meagan Good, Ritchie Coster, S. Epatha Merkerson, Skeet Ulrich, Virginia Madsen, Yul Vazquez.
    Készítők:
    Gerald Cuesta (CRTR/EP), Michael Atkinson (CRTR/EP), Michael Cuesta (EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k):
    20th Century Fox Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • Constantine
    Történet: A DC Comics-ból ismert Hellblazer képregény adja a sorozat alapját, melyben egy nyomozót ismerhetünk meg, aki arra tette fel az életét, hogy az embereket megvédje a természetfeletti gonosztól. Ennek a különös részlegnek a szakavatatott ismerője.
    Szereplők:
    Charles Halford, Harold Perrineau, Lucy Griffiths, Matt Ryan.
    Készítők:
    Daniel Cerone (CRTR/EP), David S. Goyer (CRTR/EP), Neil Marshall (DIR – Pilot).
    Stúdió(k):
    DC Comics · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín:
    Atlanta.
  • Emerald City [berendelve: 2014/15-re, 10 epizód]
    Történet: A projekt már berendelésre került, de a casting eléggé foghíjas. Mint az a címből kiderülhet, Óz történetét öltöztetik új köntösbe. Dorothy huszonéves korába csöppenünk, amikor veszélyes harcok dúlnak a világukban.
    Szereplők:
    N/a.
    Készítők:
    Josh Friedman (EP), Matthew Arnold (CRTR/EP).
    Stúdió(k):
    Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    N/a.
  • The Mysteries of Laura
    Történet: A spanyol Los Misterios De Laura adj az alapjait. Egy női nyomozó áll a középpontjában, aki a nehéz gyilkossági ügyekre specializálódott. Emellett kordában kell tartani magánéletét is, ahol egy ex-férj és egy iker fiúpár kap helyet.
    Szereplők:
    Debra Messing, Janina Gavankar, Josh Lucas, Laz Alonso.
    Készítők:
    Aaron Kaplan (EP), Carlos Vila (CRTR – Original Series), Greg Berlanti (EP), Javier Holgado (CRTR – Original Series), Jeff Rake (CRTR/EP), McG (EP/DIR (Pilot), Melissa Kellner Berman (CO-EP).
    Stúdió(k):
    Berlanti Productions · Kapital Entertainment · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • The Odyssey
    Történet: egy Traffic-szerű thrillert ismerhetünk meg. A középpontjában: három család áll, ahol egy katonafeleség, egy kiábrándult vállalati ügyvéd és egy politikai aktivista kap helyet – akiket egy nemzetközi katonai összeesküvés fog szétszéleszteni.
    Szereplők:
    Adewale Akinnuoye-Agbaje, Anna Friel, Daniella Pineda, Elena Kampouris, Jake Robinson, Nate Mooney, Peter Facinelli, Treat Williams.
    Készítők:
    Adam Armus (CRTR/EP), Henrik Bastin (EP), Kay Foster (CRTR/EP), Kristen Campo (EP), Mikkel Bondesen (EP), Peter Horton (CRTR/EP/DIR – Pilot), Simon Maxwell (EP).
    Stúdió(k):
    Fabrik Entertainment · Red Arrow Entertainment Group · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    Boston, Morocco.
  • Salvation
    Történet: provokatívvitás fogja jellemezni az ötletet, ugyanis egy Texas-i templom áll a középpontjában, ahol a hit, a család és a korrupció egyenlő arányban kap helyet. A sztori egy családra fókuszál, annak is női tagjára (aki védelmezi gyermekeit), ugyanis a férj rejtélyes halált halt.
    Szereplők:
    Ashley Judd, Danny Huston, Emma Dumont, Jake Picking, Meg Steedle, Rob Brown as Miles Strickland, Ryan McPartlin, Stark Sands, Warren Kole.
    Készítők:
    David Janollari (EP), Jeffrey Reiner (DIR – Pilot), Liz Heldens (CRTR/EP).
    Stúdió(k):
    David Janollari Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    Dallas, Texas.
  • The Slap [berendelve, 8 rész – minisorozat]
    Történet: az alapját az ausztrál azonos című sorozat adja, mely egy családi dráma lesz.
    Szereplők:
    N/a.
    Készítők:
    Jon Robin Baitz (CRTR/EP), Laurie MacDonald (EP), Ted Gold (EP), Tony Ayres (EP), Walter Parkes (EP).
    Stúdió(k):
    Parkes-MacDonald Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    N/a.
  • State of Affairs
    Történet: odakinn csak úgy emlegetik, mint a Scandal és a The West Wing találkozását. Egy ex-CIA ügynök áll a középpontjában, aki új munkát keresett, miután a CIA-nál „likvidálták”. Most az elnök és az ország védelmezését kapta feladatul – ami új életstílust is jelent életében, hiszen hatalmas politikai felelősség hárul rá.
    Szereplők:
    Adam Kaufman, Alfre Woodard, Cliff Chamberlain, Katherine Heigl, Leslie Odom, Jr., Sheila Vand, Tommy Savas.
    Készítők:
    Alexi Hawley (EP), Bob Simonds (EP), Henry Crumpton (EP), Joe Carnahan (CRTR/EP/DIR – Pilot), Julia Franz (EP), Katherine Heigl (EP), Nancy Heigl (EP), Rodney Faraon (EP), Sophie Watts (EP).
    Stúdió(k):
    Abishag Productions · The Bob Simonds Company · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • Tin Man
    Történet: egy pszichológiai krimi-thrillerről van szó, melyben egy robotot azzal vádolnak, hogy gyilkosságot követett el. Egy fiatal női ügyvédet kap, akinek fel kell göngyölíteni az ügyet, és ártatlanságát bebizonyítani, mégis csak az emberiség következő lépcső fokát képviseli a mesterséges teremtmény.
    Szereplők:
    Kara Killmer, Kathleen York, Kristen Connolly, Patrick Heusinger, Shaun Toub, Vondie Curtis-Hall.
    Készítők:
    D.J. Caruso (DIR – Pilot), Daniel Bobker (EP), Ehren Kruger (CRTR/EP), John Glenn (EP).
    Stúdió(k):
    John Glenn Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.

Kommentáld!

NCIS: New Orleans – Backdoor pilot (aka. NCIS 11×18-19)

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 1, 23:28-kor a(z) Pilot,Pilottervek: 2014/15 témába.

Mielőtt még a májusi Upfrons-időszak beköszöntene úgy döntöttem, hogy megnézem a tévébe került backdoor pilotokat. (Három is akadt!) Kezdtem talán a leggyengébbel, hiszen az NCIS:Red óta megkopott az bizalmam a franchise iránt. Alapvetően az anyasorozatot, a JAG-ből elég sok részt láttam; ugyanezt az NCIS-re és az NCIS: Los Angeles-re már cseppet se lehet elmondani. A különös, hogy a fiatalabbik közelebb állt a szívemhez, míg feledésbe nem merült. A veteránról pedig az alábbi dupla rész győzött meg: kimaradhat az életemből továbbra is. Kb. úgy tudnám egy szóban leírni a New Orleans-i kalandot, mint annak idején az „országjárót”: felesleges!

NCIS.S11E18.HDTV.x264-LOL.mp4_002314295

Az ügyet részletezzem? Felesleges, elég, ha azt tudjátok, hogy New Orleans-ban történt egy gyilkosság, egy fontos ember meghalt, és mindez összekapcsolódik az NCIS-szel. Az ottani csapatot NIS-nek (Naval Investigative Service) hívják, először azt hittem elírás történt az angol feliratban, de nem, ez a valós. A lényeg, hogy a főhősünk, Dwayne (Scott Bakula) felkeresi Gibbs-éket, majd belevágnak az ügy felgöngyölítésének.

Miért kellett dupla részt kihozni ebből? – az a kérdés futott át elsőként az agyamon, amikor a 11×18-on túl voltam. Felesleges ez a hacacáré. Értem, hogy biztosra akarnak menni, kell a dupla rész, hogy jobban megismerhessük a New Orleans-i csapatot, ami két tagból áll alapból, Dwayne mellett ott van a folyton mosolygó Christopher Lasalle (Lucas Black), aki pusztán a jelenlétével felidegesít. Kapunk még melléjük egy rendmániás csajt, Brody-t (Zoe McLellan). Ők hárman alakítják a nagy csapatot. Eléggé vérszegény a felhozatal, és ezt CCH Pounder, az új részleg orvos szakértője se tudja feljavítani. Mondhatni, a casting pocsék, a karakterek jellemtelenek.

Nem csak a szereplőgárda tragikus, hanem a kifejtett történet is több sebből vérzik. A – mint már említett – 80 percnyi bűnügyfelderítés bosszant a legjobban, mert az első 50 perc úgy telt el, hogy szétuntam az agyamat, a második felében pedig végre kezdték cifrázni az ügyet, de akkora már az a hajó kifutott, ami a „zöld utas” berendelését jelentette volna számomra. Semmi jó féle akciójelenetet nem kaptam; semmi olyan pluszt, amivel egy kicsit a szívemhez közelebb hozták volna az új spinoff-ot. Megmerném kockáztatni azt, hogy az NCIS: Red sokkal élvezhetőbb volt.

NCIS.S11E18.HDTV.x264-LOL.mp4_001646377

Van probléma elég rendesen. Sajnos semmi pozitívumot nem tudok felhozni. Most beszélhetnék arról, hogy Dinozzo kap egy voodoo babát, amivel valamelyik kollégája cukkolja, de ennek semmi köze sincs a New Orleans-iekhez. Másrészről, ez a folyamatos „King”-ezéstől már a falat vakartam, hiszen az új részleg Gibbs-e, azaz Christopher valójában a város hőse. Jó ügyet fogott ki, keményfiúkat csukott le – mindenki őt tartja a királynak. Halljuk is párszor vissza, de a néző sehogy se tud ezzel a ténnyel azonosulni.

Ha van igazság, akkor a CBS okosan fog dönteni! Erre időt, pénzt és más egyebet pazarolni teljesen felesleges. Bosszant is, hogy más értelmesebb sorozattól vette el az időm. Az viszont örömemre szolgált, hogy továbbra sincs hiányom az NCIS-ből se. A pontszáma pedig valahol a 0/5 és a 0,5/5 között negyed távon, így lefelé kell kerekítenem!

This entry has a rating of 0

Kommentáld!

2014/15-ös pilotötletek: Fox – komédiák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 1, 16:06-kor a(z) Pilottervek: 2014/15 témába.

Ütött az óra éjfélkor, eddig húzhattam a szokásos pilotösszegzőket. A következő napokban odafekszem a témára, hiszen nyakunkon az Upfronts. A kisebb csatornák már belekezdtek a berendelésekbe, és mire a nagyokhoz érünk, addigra illő lenne végezni, mégis csak jó látni, mi a felhozatal a nagy nap előtt.

Nos, a FOX dráma szekciójának kínálata már hónapok óta olvasható. Most mutatnám a komédiákat, ahol feltűnik pár ismerős arc is, mint pl.: a Mulaney, amit időközben berendeltek sorozatnak. Különlegessége, hogy tavaly a kritikusok nagyon szerették, de az NBC kevés potenciált látott benne, így nem rendelte be. Most viszont 6 résszel bizonyíthat, hogy rosszul döntöttek. A számomra még értelmesnek tűnő szitkom a Fatrick volna, ahol egy kövér ember múltjába és jelenjébe nyerhetünk bepillantást, illetve a kapcsolatfóbiában szenvedő Weird Loners.

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal:

(CRTL) = író/készítő
(D) = rendező
(CO-EP) = társkészítő
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv/képregény szolgál alapul, ennek írója

  • Cabot College
    Történet: Egy női főiskola életébe nyerhetünk bepillantást, ahova a történelemben először felvesznek egy férfiakat is.
    Műfaj: többkamerás.
    Szereplők: Asif Ali, Bonnie Dennison, Brandon Jones, Ely Henry, Fortune Feimster, Jack Cutmore-Scott, Margaret Cho.
    Készítők: David Miner (EP), Matt Hubbard (CRTR/EP), Pamela Fryman (EP/DIR – Pilot), Robert Carlock (EP), Tina Fey (EP).
    Stúdió(k): 3 Arts Entertainment · Little Stranger · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • Dead Boss
    Történet: Sharon Horgan és Holly Walsh duó által készített azonos című brit sorozat adja az alapokat, melyben egy lánytestvérpárt ismerhetünk meg. A nővérkét el akarják ítélni főnöke meggyilkolásáért, holott nincs köze hozzá – ártatlanságát pedig a húgának kellene bebizonyítani, aki eléggé körülményes életet él.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Amy Sedaris, Cedric Yarborough, David Cross, Jane Krakowski, Justine Lupe, Rachel Dratch, Ravi Patel.
    Készítők: Aaron Kaplan (EP), Barry Sonnenfeld (DIR – Pilot), Holly Walsh (CRTR – U.K. Series), Patricia Breen (CRTR/EP), Sharon Horgan (EP/CRTR – U.K. Series).
    Stúdió(k): Kapital Entertainment · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín: New York.
  • Fatrick [berendelve sorozatnak]
    Történet: Egy férfi áll a középpontjában, aki harminc évesen rádöbben, hogy élete cseppet sem ott tart, ahol annak lennie kellene. Ennek van is alapja, hiszen fiatalkorában kövér gyerekként mihamarabb fel akart nőni, próbálta túlélni gyermekkorát. A komédia két helyszínen játszódik, egyszerre a múltban és a jelenben.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Dante Hoagland, Lucy Rust, Marcia Cross, Ray Ford, Zach Cregger.
    Készítők: Corey Nickerson (CRTR/EP), Jim Rash (EP/DIR – Pilot), Kevin Walsh (EP), Nahnatchka Khan (CRTR/EP), Nat Faxon (EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • No Place Like Home (aka. Here’s Your Damn Family)
    Történet: Két évtizednyi szingli lét után egy anyuka újra megházasodást választja. Természetesen harmincas éveiben járó gyerekét mindez szokkolja, ugyanis az új házasságból 3 tinédzser is a családba kerül.
    Műfaj: többkamerás.
    Szereplők: Brendan Meyer, David James Elliott, Jane Kaczmarek, Jon Heder, Natasha Bassett, Peter DaCunha.
    Készítők: Johnny Galecki (EP), Ricky Blitt (CRTR/EP), Steve McPherson (EP).
    Stúdió(k): Warner Bros. Television · Wonder Monkey Productions.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • The Last Man on Earth [2014/15-re berendelve]
    Történet: Az utolsó emberről szól, a Földön.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Will Forte.
    Készítők: Chris Miller (EP/DIR – Pilot), Phil Lord (EP/DIR – Pilot), Seth Cohen (EP), Will Forte (CRTR/EP).
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television · Lord Miller Productions.
    Forgatási helyszín: N/a.
  • Mulaney [6 epizód berendelve] – NBC tavaly passzolta
    Történet: A sztori a készítői életéből merít. Középpontjában egy feltörekvő komikus, annak főnöke, lakótársai és szomszédai.
    Műfaj: többkamerás.
    Szereplők: Elliott Gould, John Mulaney, Martin Short, Nasim Pedrad, Seaton Smith, Zack Pearlman.
    Készítők: Andrew Singer (EP), Andy Ackerman (EP/DIR – Pilot), David Miner (EP), John Mulaney (CRTR/EP), Lorne Michaels (EP).
    Stúdió(k): 3 Arts Entertainment · Broadway Video Television · Universal Television · Griffin Newman.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • Sober Companion
    Történet: egy sármos, de önpusztító ügyvédről szól, aki úgy véli, hogy a világ a feje tetejére áll, miután a bíróság kirendel mellé egy felügyelőt, akinek figyelnie kell döntését. (Olyan emberre gondoljunk, mint az Elementary-nél Watson.)
    Műfaj: többkamerás egykamerás.
    Szereplők: Ally Maki, Dorian Brown, Justin Long, Mallory Mahoney, Mouzam Makkar, Nick Frost, Pete Davidson.
    Készítők: David Rosenthal (CRTR/EP), Don Scardino (DIR – Pilot), Jennie Snyder Urman (CRTR/EP).
    Stúdió(k): CBS Television Studios.
    Forgatási helyszín: N/a.
  • Weird Loners [6 epizód berendelve]
    Történet: a középpontjában négy kapcsolatfóbiás áll, akik egy New York-i lakásban élnek együtt.
    Műfaj: egykamerás.
    Szereplők: Becki Newton, Nate Torrence, Zachary Knighton.
    Készítők: Jake Kasdan (EP), Michael J. Weithorn (CRTR/EP).
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
  • WTF America
    Történet: improv/szkeccs komédia, nincs részletes leírás.
    Műfaj: szkeccs-komédia.
    Szereplők: Amanda Walsh, Brad Morris, Candace Brown, Nick Thune, Rebecca Drysdale, Steve Berg.
    Készítők: Brian Grazer (EP), Dan Mazer (CRTR/EP), Francie Calfo (EP).
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television · Imagine Television.
    Forgatási helyszín: N/a.

Kommentáld!

Kulisszás How I Met Your Dad-csoportkép

 
Beküldte: Kanyecc 2014 April 2, 11:51-kor a(z) Kulisszák mögött,Pilottervek: 2014/15 témába.

Egy újabb korszak zárult le. Nem sok veterán sorozat emelkedik ki a semmiből. A CBS-es Így jártam anyátokkalnak sikerült. Az első évadjainál bírtam a történetet, a poénokat és a karaktereket is – aztán jött a szokásos probléma, amikor a pénz íze érződik az egészben. Valahol a 4. évadnál ábrándultam ki belőlük, és de akkor már a 6. szériája futotta jenkinél. Az anyát mindig csak emlegették, én pedig felidegesítettem magam, mert kb. semmi foghatót nem adtak az írók. Alig dobtak valami csontot. A lényeg, hogy tegnapelőtt este lement a dupla részes záróepizódja, már tudunk mindent. Az anya kilétéről egy rakat kép került fel a netre, szóval boldog-boldogtalan vágja, ki is lett végül.

A CBS okosan lépett, és még talán időben is, hiszen a spinoff ötletét a tavalyi évben vetette fel. Tényleg működhet más szereplőkkel, egy apára vázolt sztori? – Ezt fogják kideríteni a készítői. A szereplőgárda immáron teljes, ahol Anders Holm (Gavin), Andrew Santino (Danny), Drew Tarver (Todd), Greta Gerwig (Sally), Nick D’Agosto (Frank) és Tiya Sircar (Juliet) kapott helyet.

Végezetül párjukról egy csoportkép.

HowIMetYourDad-BTS-photo-001

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats