Heroes – 4.19 – Brave New World – Évadzáró

 
Beküldte: RaulReal 2010 February 10, 16:17-kor a(z) Heroes témába.

Sokan emelik most az ég felé a fejüket és mondanak hálát, hiszen befejeződött a Hősök. A találgatások még nagyban mennek, hogy a csatorna berendeli-e a folytatást, ugyanis az eddig tapasztalt és látott fejezetek igencsak lazán kapcsolódtak egymáshoz, így akárki megtehette azt, hogy annak idején az első évad végén elkaszálta a szériát, majd valamikor a harmadik szezonban ismét felvette a fonalat. A négy év alatt megszokotthoz hasonlóan elég felemás évadot láthattunk, hiszen több volt a fanyalgó mint az éljenző, ez pedig úgy tűnik, hogy Amerikában is hasonló tendenciát mutatott, tekintve hogy nem éppen a különleges képességekkel felruházott emberek története érdekelte a legtöbb nézőt. Ennek ellenére a záró epizód vissza tudott hozni némi hangulatot és teremtett egy kevés izgalmat is a széria lehetséges utolsó 40 percében.

Hero419a

Miről is beszélek? Akik hétről-hétre figyelemmel kísérik a sorozatot, tudhatják hogy jó nagy csávában hagytuk hőseinket, hiszen Claire és apja egy buszban rostokoltak, több méterrel a talajszint alatt, Samuel eddigi legnagyobb előadására készült, Sylar és Peter pedig Parkman lakásából igyekeztek menekülni, hogy beteljesítsék végzetüket és megmentsék több ezer ember életét. A látomás ugyanis, amelyet Petrelli mama látott először, beteljesülni látszik. A 18. rész tehát nagyszerű és izgalmas kalandokat vetített előre, ezeket pedig kis hézagokkal, de meg is kaptuk a készítőktől. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, visszatért a bábostól kezdve Tracy is, hogy részt vegyenek a végső ütközetben, a több ezer maga köré gyűjtött embert ugyanis az új főgonosz mind egy szálig el akarta temetni, ahogyan ezt a Bennett-famíliával is tette egy héttel ezelőtt.

Ezután vetődhet fel, hogy mi lett Sylarrel, kedvenc órásmesterünkkel, aki korábban a gigantikus méretű temetés előtt még jól szét is trancsírozta volna az átlag népet? Az írók egy meglepő fogással éltek és valószínűleg a Nathannel együtt töltött idő hatására változtattak az ex-gonosz személyiségén, aki Peterrel karöltve immár a világ megmentésén fáradozott. Furcsa volt azt hallani tőle, hogy ő bizony immár egy hős, azonban mégis hidegrázós pillanat volt, tekintve az eddig általa  elhullajtott jófiúk és jólányok átlagát. Ami érdekes volt a részben, hogy nem mernek a készítők csak úgy ad hoc kiírni egy fontosabb karaktert, pedig biztosak lehetünk benne, hogy egy kevés mészárlás megtenné a hatását és a nézők a sokkból feleszmélve tömegesen térnének vissza a show elé, hogy meglássák, mégis mi lehet még ezután, ha kedvencüket elkaszálták.

Hero419b

Örömmel jelenthetjük be továbbá, hogy a Hiro-szálat lezárták, hiszen megoldást kapott a Charlie utáni keresés, a frissen felgyógyult japán katona pedig így teljes erővel csaphatott bele a lecsóba és próbálta ő is meghiúsítani Samuel ördögi tervét, aki egyébként ki kell hangsúlyoznunk, hogy óriási tehetség, mivel a Szökés után ismét képes volt eljátszani a kiállhatatlan, mindenki által gyűlölt figura szerepét, azonban azt az alakítást, amelyet Zsebesként láthattunk tőle, nem volt képes sajnos megközelíteni. Nála talán jobban csupán Hiro nője játszott, akiről valóban elhihettük, hogy ő az időutazgató sok-sok évvel ezelőtt otthagyott választottja. Erre bővebben nem térnék ki, hiszen élményromboló lenne. A nagy csata lezajlik, azt mondhatjuk, hogy mindig is efféle látványos ütközetre számítottunk, csak korábban is meg kellett volna kapnunk, mondjuk a Sylar-Peter ellentét idején. Újabb kérdés: hogyan tovább? A válasz érdekes lehet, ugyanis jártunk már egyszer ott, ahova a rész kilyukadt és korántsem lehet ismeretlen a szituáció számunkra.

Pontosabban arról van szó, hogy egyszer korábban már próbálták összehozni azt a lehetőséget, hogy a hősök létére fény derül, a lelepleződés által pedig egy új élet köszönt a világra. A rosszabbik fajtából természetesen. Most, ez úgy tűnik, hogy aktuálissá válik és azért be kell valljuk, nem állhatunk közömbösen a későbbi cselekmény előtt, mert a cliffhanger bizony ült, persze nem volt az a nagy durranás, amit korábban előrevetítettek az alkotók. Így 7/10-et érdemel ez az epizód, hiszen az átlagban közepesnél hajszállal jobb etapot azért ügyesen zárta, még akkor is, ha maga a sorozat már nem várhatja a vállveregetéseket, ugyanis nem méltó önmagához a széria. Ezután következhet az imádkozás korszaka a készítők részéről is, hiszen nemsokára eldönti a stúdió, hogy berendelik-e egy ötödik évadra a Hősöket, addig is “stay tuned”, mert az információkkal bizony könyörtelenül lecsapunk majd mi is, nem kímélve ezzel az olvasókat.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Heroes – 4.18 – The Wall – Évadzárás előtt

 
Beküldte: RaulReal 2010 February 5, 16:20-kor a(z) Heroes témába.

Annak idején lelkesedve várta a közönség a Hősöket, hiszen olyasmit nyújtott a sorozatok terén, ami négy évvel ezelőtt igencsak hiánytémának számított. Különleges emberek, korántsem hétköznapi kalandjait láthattuk hétről-hétre, azonban mára valami bizony kiveszett a produkcióból. A negyedik évadban persze próbáltak ráerősíteni a készítők, ennek érdekében pedig nagy neveket szerződtettek a Kaliforgiából, a Szökésből, azonban úgy tűnhet, hogy mindez nem volt elegendő. A legújabb, 18. epizód azonban halvány jelét mutatta annak, hogy érdemes lehet legalább még a fináléra befizetni, a sorozat atyja ugyanis kifejezetten bizakodó volt az ötödik évaddal kapcsolatban, mivel olyan cliffhanger-ös befejezést ígértek nekünk, amitől az állunk is leesik.

Heroes318A

Kétkedve fogadhatjuk ezt a tény, azonban a nagy finálé előtt még vegyük számba, mit is láthattunk a The Wall alcímmel rendelkező rész cselekménye során. Kettős jelentéssel bírhat ez a kifejezés, hiszen a nem is olyan régi történések tükrében egyrészt rámutathat a cím arra, hogy ez az epizód volt a vízválasztó az elfogadhatatlan és a nemsokára érkező minőségi történések közt, illetve különösen beszédes a cselekmény szempontjából is, hiszen Peter és Sylar csávában vannak. Parkman ugyanis a főgonoszt saját rémálmaival összezárva befalazta, hogy az soha többé ne árthasson senkinek. Persze az ifjabb és most már egyetlen Petrelli sem hagyhatja ezt szó nélkül, ugyanis az utolsó részben elvileg még nagy szükség lehet a skalpoló művész tehetségére. A gikszer akkor üt be, amikor a Sylart menteni igyekvő szereplő is csapdába esik.

Kevés kellemetlenebb dolgot tudunk elképzelni, mint egy mániákus sorozatgyilkos fejében való vegetálást, azonban jelen esetben a megszoksz vagy megszöksz frázis nem érvényesülhet, a magára maradt ellentétes morállal rendelkező hősöknek egymásra támaszkodva kell kikecmeregniük a csávából. Azt a lehetőséget persze egyelőre nem vetik fel az írók, hogy mit kap a drága Parkman, ha a foglyok kiszabadulnak. Valószínűleg egyébként semmit, ugyanis Sylar karaktere jócskán megváltozott az elmúlt évadban, köszönhetően az agyturkászok trükközésének és az idősebb Petrellivel való szimbiózisnak. Így kevesebb feszültséget tapasztalhatunk, mialatt próbálják áttörni az elméjük által húzott falat, ami megakadályozza felébredésüket és világmegmentő akciójukat.

Heroes318B

A másik cselekményszál nem meglepő módon Samuel cirkuszában játszódik, ahol a gyilkosnak kikiáltott Bennet-et éppen készülnek felkoncolni, előtte azonban szembesítik lányát azzal, miket is tett apja korábban. Ez persze meg sem kottyan a sérthetetlen pomponlánynak, hiszen az elmúlt négy etapban mást sem csinált, mint szüntelenül apja vétkein csodálkozott és veszekedést béküléssel megspékelt sormintát produkálva próbált nem kitűnni a többi szereplőtől. Ez sikerült is neki, ugyanis a sportolókhoz igencsak vonzódó lányka elég semleges karakter tudott maradni az eddigiek során. A flashback-ek persze csak jönnek, így érdekesnek mondható, eddig nem ismert részleteket is tálcán kapunk, az Apokalipszis pedig itt is közeledik, hiszen az ex-Zsebes eddigi legfergetegesebb műsorára készül, ahogy maga a sorozat negyedik évadja is.

A finálé lesz valószínűleg a jelenleg futó etap eddigi legerősebb része, hiszen az elmúlt hetekben javuló tendenciát tudott felmutatni a széria, voltak kifejezetten élvezhető részek is, például Hiro “őrüléses” jelenetei, valamint a korábban itt feltűnő Charlie is tett egy rövid cameot. Az ebben az évadban komolyabb szerepet kapó Robert Knepper, Dawn Olivieri és a Kaliforgiában megismert itt is megkérdőjelezhető erkölcsi értékrenddel rendelkező Madelina Zima trió biztosította számunkra a sztár szereposztást. Erre a részre tehát egy 6/10-es értékelést tudnék ajánlani, abban reménykedve, hogy a zárórész még jobb tendenciát fog mutatni, ennek tükrében ez egy megelőlegezett pontszám. Az ötödik évadról egyelőre értesülések nincsenek, a készítők azonban még mindig biztosak a dolgukban.

Heroes318C

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a frissen induló, angol sorozat, azaz a Misfits is képes volt “megalázni” a Hősöket, ugyanis annak ellenére, hogy alacsony büdzsével rendelkező produkcióról beszélünk és csupán hat részre kapott ebben a szezonban lehetőséget, sok hívet szerzett magának. Ennek tükrében talán az amerikai szakembereknek is bele kellene kukkantaniuk egy kicsit a britek szuper tinijeinek néhány kalandjába, hátha ellesnek néhány fogást és világossá válhat végre számukra is, hogy nem minden a külső, a cselekményre és a különleges képességek emberi oldalára is hangsúlyt kellene fektetni, ahogy például a Watchmen morális kérdései is számos fanatikust szereztek maguknak.

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Heroes – 4.12 – The Fifth Stage (Fall finale)

 
Beküldte: Kanyecc 2009 December 1, 23:16-kor a(z) Heroes témába.

Elérkeztünk az őszi szezonzáró epizódjához. Legközelebb majdcsak jövőre kapunk új részt. Kicsit fellélegezhetek. A Hősöket elfelejthetem kis időre. Örülök is neki, mert az utolsó két hét teljesítménye egyelő volt az NBC rémálmával. Nem tudom, hogyan engedhet ilyen unalmas, vontatott sztorit a képernyőre dobni, de valahol elönt a boldogság, hogyha a következőre gondolok: Hamarosan vége a szenvedésnek. No, de addig még sokat kell aludnunk. Coming soon. Most viszont hangolódjunk rá a heti adagra. Spoileresen jön a kép alatt a folytatás.

vlcsnap-13499

24. percnél éreztem azt, hogy le kellene állítani. Véget kellene vetni a szenvedésnek. A sorozat jelenlegi helyzetét Nathan karakterével lehetne a legjobb (!) jellemezni. Ugyebár Sylar ellen kell(ene) küzdenie, de végül feladja. A Heroes is csak vergődik. Elnyomja a sok elk*rt szál, amiből nincs visszaút. Mindent a gyökereknél kellene kezdeni, ellenben ez a vonat már kifutott. Szomorú vagyok, mert a 4×07-08-as rész tájékán éreztem, hogy jó útra tévedt. Remény hal meg utoljára.

Két részre osztották a történetet. Az elsőben Samuel és Claire kapott szerepet. Claire elcsórja az iránytűt, aztán elmegy a karneválban. Ki az idegesítőbb kettőjük közül? A Prison Break-be nem volt ennyire unalmas karakter. Ilyen nincs! Ez gáz. A sok prédikációval, elmélkedésével üldözi el a nézőket. Most is a végén levágott egy 2 perces monológot, amitől szabályosan a falat kaparásztam. Bölcsnek akarják kititulálni, de szarból ne építsenek várat. Tudom! Mindez rész Claire maci behálózásának, viszont ettől a nyálas nyeszlett dumától sírva kifutnék a világból. Hiszitek vagy sem, a fall finálé remek kaszálási pont lenne annak, akinek a fejében megérlelődött a gondolat. Most vagy soha! Tegyünk fel mindent egy lapra.

A másik fele se volt jobb, de minden rosszban van valami jó. Most sincs másképp. Végre valahára kinyírják azt a nyamvadt Nathan-t. Ne lepődjetek meg, hiszen fentebb szóba került. Nem véletlenül. Okkal! Én örültem neki a legjobban. Részükről se maradt el a könnycsordulás. Nehéz szülés volt. Bárki megmondja. 4-5 epizódon keresztül húzták az agyunkat, viszont felhúzhatjuk a győzelmi zászlót. Csekély öröm!

Mit várjunk a folytatástól? (Hát első sorban január 4-én jön a dupla résszel.) Fogalmam sincs, miért akarnak büntetni bennünket DUPLA epizóddal. Most úgy állunk, hogy sehogy. Kaszálni még se lehet, hiszen az évad felén túl vagyunk, ellenben a januári start is szolgálhat kaszálási pontként. Húzzunk egy képzeletbeli határt (…) majd állítsuk szembe és ha alul marad, hagyjuk a francba. Én ezt fogom tenni. Itt az idő a tettek mezejére lépni. Claire-t megnyerték Samuel-ék. Sylar visszakapta a testét. Mohinder és Hiro küzd a jobb jövőért. Peter pedig a testvére bosszújáért. Mire várnak???? Most vagy soha!

Premier: 2009/11/30
Írta: Tim Kring
Rendezte: Kevin Dowling
Nézettség: 5.90 millió (2.5, #T7)
This entry has a rating of 1

Kommentáld!

Heroes – 4.11 – Thanksgiving

 
Beküldte: Kanyecc 2009 November 30, 22:56-kor a(z) Heroes témába.

Jól olvassátok az epizód címet. Hálaadás epizódot kaptunk az Hősökből. Ugyebár múlt héten volt Amerikában (ott biztos, annyira nem vágom, hogy hol-mi, de ha valakit érdekel, akkor olvasson wikipédiát, mondjuk), ezért a nézőket meglepték egy olyan sztorival, amelybe belefoglalták az ünnepet. Hogyan sikerült? Folytatom is spoileresen.

vlcsnap-613140

Az a harci helyzet, hogy már megint (!) felemás sztorit kaptunk. Hiába csempészték bele Sylar-Nathan harcát, valahogy cseppet se indította be a fantáziámat. (A lenti idézet, persze hozzákapcsolódik, mert ezen egy jót mosolyogtam.) Kezd humor tárgya lenni Sylar, mert vicc, hogy semmit se tud kezdeni magával. Már-már felcsillant egy szikra, de aztán a készítők még csirájában elnyomták. Sajnos! Ez öreghiba volt! Miért kell ennyire kötni az ebet a karóhoz? Oké, elrendelték a fejesek az egyik főszereplőnek a kinyírását, ehhez képest még mindenki jelen van. Nehogy már ne tudjanak megszabadulni VÉGLEG az egyiktől. Komolyan. Ez szánalmas!

Szintén szánalmas volt ez a Hálaadás epizód, aminek semmi értelmét nem láttam Mr. Bennett részéről. Egybe rendelte a családját, jó pofiznak, vitatkoznak, aztán a leányzó anyuci új pasija előtt felvágja az ereit, aki egyből kiüti magát. Anyám! Ez az első évadban elment volna, dehogy ugyanazt a poént süssék el újra és újra az gáz!

És mit kezdenek Hiro-Samuel részével. Hát róla se tudok sok pozitívumot mondani, mert szintén haldoklik a történet vonal, melybe állandóan: „Mond meg, hogy hova és merre rejtetted el Charlie-t” monológ megy össze-vissza. Mit akarnak kihozni belőle? Minden gonoszos rész hanyatlik. Ezzel a Hálaadással csak elcseszték (bocsi!) az eddig felépített történetvonalat. Kaptunk egyértelmű válaszokat a múltból, de ezzel ki lehet törölni a hátsónkat. Mérges vagyok. Remélem a mai epizód jobbat hoz.

Premier: 2009/11/23
Írta: Adam Armus, Kay Foster
Rendezte: Seith Mann
Nézettség: 7.27 millió (2.3, #11)
Premier: 2009/11/23
Írta: Adam Armus, Kay Foster
Rendezte: Seith Mann
Nézettség: 7.27 millió (2.3, #11)
This entry has a rating of 1.5

Kommentáld!

Heroes – 4.10 – Brother’s Keeper

 
Beküldte: Kanyecc 2009 November 18, 0:49-kor a(z) Heroes témába.

10 epizódon vagyunk túl. Mindenki előtt ismert, hogy mizus a Hősökkel. Az NBC rálépett a tyúkszemükre, mert eddig silány minőséget produkáltak. A készítők feláldoztak egy eredeti főszereplőt. Ez se hozta meg a nézők kedvét, mert a Heroes már alapjába véve halott. Hiába hoznak be neves írókat, készítők, szereplőket; hiába váltanak showrunner-t, mi inkább a kegyelemdöfést (=sorozatfinálét) várjuk a legjobb, nem pedig a következő évad berendelését. (Szerencsére utóbbitól fényévekre van.)

vlcsnap-1434042

A Brother’s Keeper epizódra egy rossz szavam se lesz. Az elmúlt hetekbe kapta az osztást, mert megérdemelte, aztán rájöttem, hogy a színvonal az első etapban volt a tetőfokon. Jelentem: Belenyugodtam! Mostantól csak és kizárólag a sztori miatt fogom nézni, mert valahol érdekel: merre viszik el az irányvonalat.

Összetett rész volt. Jár a piros pont. Bére elővették a legjobb szálakat. Háttérbe szorították az idegesítő Claire-t, Bennett-et, stb. Rátértek a lényegre és ezzel válaszokat kaptunk. Ugyebár kinyírnak/kinyírtak egy karaktert. Kit? Ez járt a fejembe két epizód óta. Jól megtévesztettek. Macska-egér játékba vittek bele. Elhitették, hogy Mohinder-től szabadulnak meg, amit furának tartottam, már csak azért, mivel fel se tűnt épkézláb jelenetben. A sor következője Parkman és a fejében lévő Sylar, amit azért tartottam volna furának, mert pont a legrégebbi főmuftit távolítanák el. Ki venné át a helyét? (Jó, okés. Ott van Samuel.) Felgyorsultak az események, melyet kedvenc karakterem: a Haiti intézett el. Parkman fejéből megszabadult Sylar az eredetibe. No komment! VÉGRE! Ideje volt. (Ezáltal mindenki előtt tisztává válthatott, hogy Nathan Petrelli-vel a folytatásban nem sűrűn fogunk találkozni.)

Elővették Mohinder szálát. Ennyire sohasem örültem a jelenlétének. Feldobta az egész epizódot. Élveztem. Némi időutázassal fényderült az elmúlt heteinek, hónapjainak a részleteire. Apja jegyzeteit felhasználva csinálta meg az iránytűt, ami elvezet a legerősebb „hőshöz” (ő volna Sámuel), aki akár meg ezer szerezheti erejét a többi „hős” jelenlétével. A videó, amit nézett, leginkább egy Lost-os Dharma-felvételre emlékeztetett. Remek részletek voltak. Főleg a karneválos magyarázkodás a testvér részéről.

Innen, hogyan tovább? Fogalmam sincs. Egy biztos: Én hátra dőlők és készítőkre bízom magam. A heti epizód nagyon jóra sikerült. Lehet, hogy ezzel kellett volna lezárni az őszi premiert és lemenni pihenni, bár akkor a cliffhanger-ről lemondhattunk volna. Hiro biztosan fog még az időben utazni, sőt, azt nem értem, miért nem tűntette el Charlie-t, amikor tudta volna. Hölgyeim és Uraim. Jó részek elé nézhetünk. A végére fogja összekapni magát a sorozat. Bizakodás kedvéért magasabb pontszámot kap, mint akartam (3.5/5-öt adtam volna).

U.I.: Azért zöld a logó, mert a héten zöld hetet tart a csatorna. + A Claire-es jelenetekből is jót hoztak ki. Végre!

Premier: 2009/11/16
Írta: Rob Fresco, Mark Verheiden
Rendezte: Bryan Spicer
Nézettség: N/A
This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Heroes – 4.09 – Shadowboxing

 
Beküldte: Kanyecc 2009 November 10, 23:42-kor a(z) Heroes témába.

Teljesen hullámhegy-hullámvölgy ez a sorozat. Az előző epizód nagyon tetszett, de ezzel mindenki egyet ért. A készítők végre találtak egy olyan szálat, amivel feldobhatják – az amúgy – bepunnyadt történetet. A folytatás se okozott számomra csalódást. Hiába akartam róla rosszat írni. Egyszerűen nem megy, mert ez se volt rossz. Kezd kibontakozni valami, de mi?! Itt már csak az a kérdés, mikor szakad el a nézők idege és kaszálják el. (Sajnos már ez bekövetkezett. Lásd hétről hétre zuhanó nézettségi adatokból.)

vlcsnap-41611

A készítők közhírré tették, hogy a sorozat kedvéért meg fognak ölni egy eredeti főszereplőt, akit sehogy se fognak feltámasztani a későbbiekben. Ausiello volt olyan jó fej, hogy blogján elújságolta, mégis kire esett a választás. Nem olvastam, sőt kerültem az ilyen témájú cikket. Teljesen vak vagyok, sötét szobába tapogatózok. Mire akarok kilyukadni? Mohinder, az előző epizód végén eléggé kifeküdt (ha értitek a célzást). Nekem egyből az jött le belőle, hogy megvan az áldozat. De mi van, ha még se? A mai rész döbbentett erre rá, hiszen akár Parkman-re, Bennett-re vagy Petrelli család egyik sarjára ráeshet a választás. Semmi se biztos, mert, mint láthattuk, Parkman elég sok golyót kapott.

Tehát egyből kizárnám Mohindert a listából két okból kifolyólag: 1) Mi értelme lenne megölni egy olyan karaktert, aki nem is szerepelt a 4. évadban? 2) Mi lenne Samuel-ékkel, hiszen ez az utolsó esélyük. Hiro és Ando adja magát. Élniük kell. Az időutazás jó móka, Hiro pedig közönség kedvenc. Nem szabadulhatnak meg tőle se. Igazából a rész elején egyből Nathan-re esett a választásom, hiszen Sylar saját testét akarja visszaszerezni, amivel egyszer és mindenkorra megölné Nathan-t, de amikor Parkman golyót kapott (…) Hát akkor hagytam abba a találgatás.

vlcsnap-40231

Jót tesz ez a kétely az egész sztorinak. Most mindenkinek ez jár a fejében. A másik ok, amiért kiállok mellette az a Haiti, akinek minimális szerepe van, de mégis olyan tökéletes. Zseniális. Eltalálták a karaktert és az öt megtestesítő színészt. Hamar elröppent ez a 42 perc. Valamilyen szinten pörgős volt, megint a múlt szálait hozták elő.

Samuelt-t éreztem nagyon gyengének most. Mi ez a mesélgetősdi? Komolyan gondolták, hogy majd Claire beáll a sorba és csatlakozik a karneválosok közé? Ennél okosabb. Szerencsére a klisés elemeket került, ami annyit tesz, hogy pompon lányunk hagyta barátnőjét elmenni. Nem volt semmi „agykarbantartás”. Rebecca szintén remek karakter. Nekem az egyik kedvencem. De akkor mi a probléma? Elfáradtak a nézők! Bárhogy, bármivel próbálnák feldobni, sehogy se sikerülne, mert ez a sok kérdés már unalmassá tette. Se a Californication-ös kisasszony, se a PB rosszfiúja nem tudja megváltoztatni a nézetem.

U.I.: A Heroes csendes halált fog halni. A csatorna elrendelte a szálak elvarrását. Itt a vég? Majd kiderül. Én mindenesetre maradok.

Premier: 2009/11/09
Írta: Misha Green, Joe Pokaski
Rendezte: Jim Chory
Nézettség: 5.35 millió (2.3, #10)
This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Heroes – 4.08 – Once Upon A Time In Texas

 
Beküldte: Kanyecc 2009 November 5, 0:45-kor a(z) Heroes témába.

Tiszta lelkiismerettel, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a 4×08-as epizód megverte a 4. évad összes epizódját együtt. Nem volt szerencsém a harmadikhoz, de azt is. A készítők teljesen jól álltak a dolgokhoz. Végre gondolkoztak, mielőtt cselekedtek volna. Ez azért nagy szó, főleg hogy a nézettsége a béka segge alatt van. Kompletten egy Hiro centrikus részt tártak elénk. Az már csak egy mellékes dolog, hogy az egyik eredeti főszereplő most hal meg. Cseppet sem ezzel tették fel az ’i’-re a pontot, hanem azzal, hogy próbálták az első évad hangulatát megteremteni. Némileg sikerült. Gratulálunk. (Innentől spoilerveszély áll fenn, szóval tessék egy nagyot görgetni az elkerülése érdekében.)

vlcsnap-595617

A sztorit felvázolták az előző részben. Hiro visszamegy a múltba. Három évvel ezelőttre, amikor megismerkedett Charlie-val. Emlékszünk még rá? Az a felszolgáló kisasszony az, aki mindent tud és pár perc alatt a legbonyolultabb nyelvet is megtanulja. Meg akarja változtatni a múltat, mert a szerettei közül össz-vissz őt nem mentette meg. Tudjátok (…) Sylar bevezeti az agytalanítás rejtelmeibe.

A készítők kapnak egy piros pontot, mivel mertek Hiro-val foglalkozni. Emlékeztek, azt ígérték, hogy alig lesz ebben az etapban időutazás. Erre fel az elmúlt epizódok csak erről szólnak. Ha ilyen áron, akkor cseppet se érdekel, mert most éreztem elégedettnek a teljesítményüket egész szezon alatt. Se nem untam, se nem tartottam vontatottnak. Igazából ez a 42 perc olyan gyorsan eltelt, hogy csak pislogtam. 90%-ban áthozta az első évad hangulatát, azt, amikor még a Heroes szárnyalt, amikor a legjobbnak tartottuk. Örömkönnyeimnek folyniuk kellett volna, de erős voltam.

Mindezt mivel érték el? Hát azzal az orbitális deja vu érzéssel, amit összehoztak. Noha a múltba repültünk vissza, mégsem láthattunk olyan sok első évados jelenetet. A készítők kompletten megteremtették újra a helyszín mellett a karaktereket. Szimpibb a „papírt árusító” Noah, mint a mostani; a kevesebbet rinyáló Claire; az aggódó Ando és a „fekete sapkát” hordó Sylar.

Ezzel a húzásukkal egy lavinát indítottak el, hiszen valljuk be, most már semmi sem biztos a jövőt illetően. Hiro Charlie-t megmentette. Látszólag a Föld se sínylette meg a történeteket, de akkor ki? Ugyebár egy eredeti főszereplős karaktert fel kellett áldozniuk a készítőknek a sorozatért. A klisé miatt Hiro-t, Noah-t és Claire-t (de örültem volna neki!) nem lehetett megölni, mert akkor lepontoztam volna. Keresniük kellett egy olyan karaktert, akihez sok minden köthető a múltba, még él és halálát tényleg „sajnálnánk” (bár ez utóbbi nézőpont kérdése). Csak azért se írom ki a nevét, mert, aki látta az tudja kiről beszélünk. Milyen érdekes, hogy Sámuel pont őt ölte meg. Ezáltal újfent kiszámíthatóak lettek, mivel Hiro-val se menthetik meg, ha végleg elintézték ezt a bizonyos karaktert. Látja valaha Charlie-t ezek után japán hősünk?

Engem már egyre jobban érdekel ez a cirkusz. Miért van ennyi hős egy helyen. Változhatott-e valami Sylar-ben, hiszen pár dolgot megtudott, stb. Maradok a folytatásra, mert ez a rész volt a reménysugár. Van még jövő a Heroes-ban, csak vissza kell menni a gyökereihez. Csak ajánlani tudom. Biztatásképpen átlagon felülit kap.

Premier: 2009/11/02
Írta: Aron Eli Coleite
Rendezte: Aury Wallington
Nézettség: 5,85 millió (2.5, #8)
This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Heroes – 4.06-07 – Tabula Rasa / Strange Attractors

 
Beküldte: Kanyecc 2009 November 2, 16:27-kor a(z) Heroes témába.

4. évad, mint utolsó? Kezdjünk hozzászokni a feltételezéshez, mert bárki bármit mond, ezt a sorozatot már nem lehet megmenteni. Kényszer nézője lettem. Hozhatnak be bárkit, lecserélhetik kompletten a szereplőgárdát. A történet akkor is halott. Ezt már hajdanán megállapítottam, de még mindig kötöm az ebet a karóhoz. Az NBC-nek neki kell állnia és azon gondolkodni, hogy a 2010/11-es idényben, mivel tudja majd leültetni a nézőket, de ne temessük idő előtt. A remény hal meg utoljára. Összevont kritika érkezne, ugyanis a két részben sok a közös.

NUP_136420_0027

Kezdeném ott, hogy amit mi időhúzásnak véltünk, az valójában halálos tempó. Mi vagyunk csak ennyire felpörögve, merthogy a Heroes megy gőzerővel, csak nekünk tűnik nyugdíjas tempónak. [szarkazmus] Átment Lost-ba. Az a harci helyzet, hogy hiába láttam ezt a 2*42 percet, elég lett volna leülnöm mindkettő utolsó 5 percére, mert akkor történt olyasmi, amit értékelni lehet. A többi csak adalék. Körítés. Rizsa. Mi a franc folyik itt. Eltelt az ősz 2/3-a, behoztak megannyi szereplőt, viszont előrehaladás elmaradt.

A főszál Sylar és az énjének a magára találása. Csak miatta nézik a nézők. Ebben biztos vagyok, no meg T-Bag miatt (akinek a sorozatbeli nevét illő lenne elmélyíteni). Tehát, Sylar rátalált a cirkuszosokra, azaz pont fordítva. Megpróbálkoztak a tudatának a helyre kerítésével, de nehezebb, mint hitték. Mennyi idő kell hozzá? Van egy sejtésem, hogy az időt Parkman szabja meg és az, hogy mikor veszi át az elméjében fogvatartott Sylar, aki végre valahára átvette az irányítást. Tessék a tettek mezejére lépni. Ne húzzák az idegünket.

A főszál mellett meglapul több olyan mellék, amit teljesen haszna vehetetlennek tartok. Ott van a kórházas csajszi, aki látja a hangokat. Mi értelme van? Mindig megkérdem magamtól. Az oké, hogy képes rongálni a környezetét, dehogy miképp veszik a „jók” ennek hasznát… az már a jövő kérdése.

NUP_136419_0168

Hiro haldoklása elkeserített valakit? Ugyebár a készítőknek cselekedniük kell. Pár héttel ezelőtt beharangozták, hogy egy főszereplő férfit örökre (!) megölnek. Józan logikával mindenkinek egyből szerencsétlen japánunk jut az eszébe. Jogosan, de mi azért vagyunk annyira talpraesettek, hogy ezt az esélyt elsőre kizárjuk a klisés felépítése miatt. (Aztán ha netán tévednénk, akkor sincs semmi, mert ráfogjuk a klisére. Csaknem ennyire kiszámíthatóak.) Hiro amúgy is az volna, mert fejébe szállt a „tegyek jót a szeretteimmel” listája. Végezetül Claire-szálát hoznám fel. Megvolt a lezbikus csók. Segített valamit? Francokat. Ilyentől ne várják a megváltást. Már csak azért, mert országos csatornán vagyunk és nem kábelen, ahol még értelme is lehetne a kísérletezésnek.

Hogyan tovább? Most valamikor fog visszatérni Mohinder, aki az újabb reménysugara a sorozat negyedik évadja. A nézettségét elnézve halálra van ítélve. A nézők tényleg csak kényszerből, megszokásból nézik. Aggasztó a helyzet. Itt a novemberi sweeps kíváncsi leszek, ki tudják-e használni, mert ha nem, akkor menthetetlen a süllyedő hajó.

This entry has a rating of 1.5

Kommentáld!

Heroes – 4.05 – Hysterical Blindness

 
Beküldte: Kanyecc 2009 October 13, 23:09-kor a(z) Heroes témába.

Visszasírom az első évadját a sorozatnak. Komolyan. Még mindig a legjobbnak tartom. Immáron a negyedik etapnál inkább ragaszkodást érzek, mint sem gördülékenységet. Nem, nem és nem! Ez már tényleg mazoizmus mazochizmus. Hiába akarom a beindulását, annál inkább ellenkedik ellenkezik velem. Most se volt ez másképp. Előző epizód kritikájának felét simán bemásolhatnám, merthogy sok mind változás nem állt be, csak a tipikus. Várjál, mondom.

90711fbc4e440ce8e19a367fd991c892[1]

Unalmas kezdés. Dög unalmas. Már-már hezitáltam a lelövésén, de egyik haverral néztem, így ilyent még se tehettem. Maradt a várakozást, hátha lesz valami. Eltelt az első félóra, de a cselekmény csak araszolt. Lassan elérkezünk arra az állapotra, amikor kettő rész ér egy felet. Sőt, megkockáztatnám, hogy már itt járunk. Megint csak az utolsó 10 percben indult be a cselekmény, mintha Lost-ot néznék. A végére odadobnak egy cliffhangert, amitől nézünk bambán ki a fejünkből, de mindezt ki kell érdemelnünk szenvednünk. Ez már a harmadik olyan eset, amikor a készítők játszadoznak a türelmünkkel.

Peter és Emma szálát találom a legérdektelennek. Miért erőltetik ennyire? A mostani részben annyi történt, hogy Peter megmentette a süket leányzót, akit majdnem elütött egy busz elbambulása miatt. Tudjátok ez mivel jár? Elvesztette a gyors-képességét. Most hangokat lát. Mi értelme? Tehetnénk fel jogosan a kérdést, de – végre valahára – a készítők megmutatják Emma sötétebbik oldalát, mármint nem neki, hanem a képességének, amivel igencsak nagy rombolást tud véghezvinni. Alakul, viszont így se nyűgözött le, mert ez már az utolsó pár perc. Mindezt tovább tetőzték Peter idegesítő anyjával, aki ugyanolyan genya, mint az előző etapokban. Kimondottan irritálja az embert a jelenléte, főleg már puszta jelenlétével.

d416e7fffac16f070a5a3a2c271deb7f[1]

Jó pont, hogy végre elkezdődött Sylar feltámadása. Rendőrség megtalálja. Beviszik az őrsre, ahol egy kedves nyomozónő segítségével szépen sorjában jönnek elő a képességei. Elsőként a legelső, mármint, hallja az óra rosszul járását, aztán „elrepít” egy rendőrt. Féltett Claire-es képességről se feledkezzünk meg, ami szintén előjön. Már csak az énjének kell magára találni, mert még nem önmaga, hanem egy megijedt kisfiú, aki az anyukáját akarja. (Elvonatkoztatva persze.) Ki más, ha nem T-bag töltené az anyuka szerepét. Igen, egymásra találtak!

Még egy érdekesség. Mia-ról azt hittük, hogy ő áll a gyilkosságok mögött, hol ott szó sincs ilyenről, mert csak szerelmes Claire-be. A háttérbe Samuel keze van. Részletezésre semmi szükség, mert végre kezdenek összekapcsolódni a szálak. Végre!

Maradok. Nyugalom. Idén nem fogok kaszálni a Heroes-t. Most kezd érdekessé válni, csak egy valamit valakit hiányolok: Parkman jelenlétét, aki bármikor fel tudja dobni az unalmas történetet. Legyen az egy szimpla nyomozós random epizód. Ennél bármi jobb. Tessék leszokniuk arról, hogy a javát az utolsó 5 percbe sűrítik össze, fejezet/évad végén pedig majd megy a futás, mert eljárt az idő felettük és pár fontos dolgot nem bontakoztattak ki.

Premier: 2009/10/12
Írta: SJ Clarkson, Joe Pokaski
Rendezte: Tim Kring
Nézettség: 5.551 millió (2.4, #T9)
This entry has a rating of 2

2 Hozzászólás

Heroes – 4.04 – Acceptance

 
Beküldte: Kanyecc 2009 October 7, 1:34-kor a(z) Heroes témába.

A Heroes kezd leépülni. Komolyan! Senki se csodálkozzon, hogy milyen alacsony nézettséget produkál, mert ez nagyon gyenge rész volt. Be kellene indítaniuk a sorozatot, nem leültetni. Enye-benyével ezt nem lehet orvosolni. Innentől spoileresen folytatnám.

NUP_135870_0288

A legnagyobb problémám az volt, hogy egy – viszonylag – random epizódot kaptunk. Mintha le akarták volna ültetni – az amúgy is lapos – történetet. Vihar előtti csend, csak éppen rossz az időzítés, hiszen semmi olyan nem történt, amivel felkelthették volna a nézők kíváncsiságát. Hasonlítani se lehet az előző évadokhoz. (Nem csak a világ vannak válságban, de a Heroes is! Méghozzá hatalmas válságban, amelynek végkifejlete akár kasza is lehet. Készüljünk fel a legrosszabbra, mert a nézettségi adatok cseppet sem hazudnak.)

Simán kíváncsi lennék egy negyedórás nézettség tördelésre, mert biztos vagyok abban, hogy rengetegen távoztak az első félórában, amikor is senkit se értette, mi a frászért kapott „főszerepet” Tracy karaktere. A legnagyobb időpazarlás volt részüktől. Oké. Örülünk a leányzó talpra állásának. Örülünk, hogy új lappal akar indul és jót akar tenni másokkal, de ez így harmatgyenge kivitelezés. Teljesen felesleges szál.

Nathan nyomozgatásának se láttam sok értelmét az utolsó másodpercéig, amikor is minden mozaik darabka a helyére került. Ha nem lett volt az a bizonyos baleset, akkor talán még mindig várhattunk volna Sylar felszínre. Az ok-okozat összefüggés teljesen jól érvényesült, de az ideáig vezető út egy kész gyötrelem volt. Annak se láttam értelmét, hogy Hiro-t megvilágosítsák. Negyven akárhányszor ment vissza az időben, csakhogy megmentsen egy csókát, de egyszer se sikerült. Ekkor eszmél rá, lehet rossz útra „tévedt” és a tettek helyett, inkább a szavakkal kell helyre tenni a dolgokat. Szintén fura volt számomra, hogy az időutazásai során egyszer se jelentkezett rajta az orrvérzés, stb.

Vontatottan, de Noah-t is visszahozták az élők közé. Valljuk be, ez a jó apuka szerep rohadtul nem illik hozzá. Egész rész alatt visszasírtam az első évados Bennett-et, amikor fénykorát élte, amikor egy kis sunyi p*cs volt, aki a cég érdekeit helyezte maga elé. Szép idők. Elszálltak.

Összességében annyira rossz nem volt mégsem ez a rész, mint az elején kijelentettem, de rohadtul nehezen állt össze a kép. Mondhatni, elég lett volna megnéznünk az utolsó 5 percet és egyből tudjuk, mit várjunk a folytatástól. A másik harminc akárhányt teljesen feleslegesnek találtam. Mindez csupáncsak az idevezető út, azaz az a bizonyos ok-okozat összefüggés. Reméljük most már a folytatás hozza azt, amit elvártunk tőle. Mélypont! Ezen nincs mit magyarázni. Innen már csak felfelé vezethet az útja, különben megkapja a kaszát a fejesektől. A legrosszabb, hogy ezt a rémálmot Fuller dobta össze.

Premier: 2009/10/05
Írta: Bryan Fuller
Rendezte: Christopher Misiano
Nézettség: 5.41 millió (2.3, #10)
This entry has a rating of 1.5

Kommentáld!

Heroes – 4.03 – Ink

 
Beküldte: Kanyecc 2009 September 29, 21:13-kor a(z) Heroes témába.

Oké. Bepróbálkozom a Heroes-zal is. Mai nap már csak ilyen. A Bored to Death a kiváló példa arra, hogyha egy sorozat rossz napot kap ki a néző részéről, akkor hajlamos azt hanyagolni. Ízé. Kicsit érdekesre sikerült a folytatás. Pozitívummal kezdeném: Nem dupla részt kaptunk, tehát az unalom némileg emészthetőbbre sikerült. Nincs igazam? Milyen gyorsan elröppent az a 42 perc, de mégsem vagyok elégedett. Tartom magam az előzőekhez, miszerint a fénykorát az első évadjakor élte, azóta csak vergődik és próbál talpra állni.

heroes-4x03

Elég volt ez a három epizód arra, hogy leszűrjük: ki-melyik az oldalán áll. Kezdeném a legidegesítőbb szállal, azaz Claire-rel és az újdonsült barátnőjével (a Californication-ös Mia-val), aki egy folytában keveri a szart. Hihetetlen, de ott se lopta be magát az emberek szívébe, viszont itt se fogja. Rosszkor volt, rossz helyen. Még mindig ez a téma. Nem is értem Claire-t, hogy miért nem fogadta el apja segítségét, hogy aztán a Haiti-vel faszán elfejtse a történteket. Áhh. Utálom ezt a szálat. Csak leépíti a sorozat színvonalát, ahogy maga Bennett kisasszony is. Írják már ki, PLS!

Sodródjuk kedvezőbb vizekre. Itt van nekünk Sámuel. Istenem, ha ez a karakter se menti meg őket, akkor tényleg nincs semmi esélyük. Remek. Fergeteges. Jó sztorit, jó képességet kapott. Elképesztő, m ilyen örült ötletek pattannak ki a készítők fejében. Egy „tintahajcsár” ez a csóka, aki játszva könnyedséggel használja képességét (jobbik esetben) adatok meghamisítására, (rosszabbikban) emberek meggyilkolására. Kíváncsian várom a folytatást. De tényleg! Főleg most, hogy összehozta a „sors” Peter-rel. Kezén ott az iránytű. Mire kellhet neki annyira? Megöl a kíváncsiság.

vlcsnap-415518

Ha kedvenc, akkor mégsem Sámuel-re teszem a voksom, hanem inkább Sylar-re. Még mindig a leggonoszabb gonosz mindközül. Parkman (franc se gondolta, hogy ilyen sokáig állandó szereplő posztban fog jelen lenni) fejének rabja. Őt se kell félteni. Ravaszul átveri fogvatartóját, no meg a nézőket, mert egyszer csak, mintha a kisangyal szólna belőle. Mint később kiderül, csak átcseszte Parkmant, mert tudja befolyásolni a képességét, amit egyik ügyekor ellene használ.

És, hogy a jó ne érjen véget… ismét feltűnik érdekes hős egy süket lány személyében, aki a hangokat látja vagy mi. Pontosan én se értettem igazán, de majd a folytatásban úgy is kiderül a lényeg, no meg, hogy miért hozták be őt a készítők.

Összességébe elment ez a rész. Szimpla rész bőségesem elég volt ahhoz, hogy lássunk pár új hőst, kibontsák a szálakat és pár régit a háttérbe toljanak. Pl.: Ando és Hiro fel se tűnt, ahogy Nathan se. Majd a folytatásba, viszont legalább mérsékelték az időbeugrálást. Claire-éket tessék háttérbe szorítani. Nekem unszimpatikusok. Ez van! És ne csak a kérdéseket hozzák, adjanak válaszokat is.

Premier: 2009/10/05
Írta: N/a
Rendezte: N/a
Nézettség: 6.01 millió (2.5/ 7)
This entry has a rating of 2.5

3 Hozzászólás

Heroes – 4. évad kezdés

 
Beküldte: RaulReal 2009 September 29, 20:26-kor a(z) Heroes témába.

Közel másfél órásra sikeredett a rendkívül népszerű sorozat nyitánya, mely kettő az egyben alapon segíti ismét vissza a nézőket ebbe a különleges univerzumba. Számos ígérgetés hangzott el, miszerint a negyedik évad – pontosabban az ötödik fejezet– leegyszerűsített, időutazásmentes kalandokat mesél majd el, az amerikai nézők igényei szerint, akik sérelmezték az egymást keresztező és bonyolultan összefüggő szálak érthetetlenségét. Nos, természetesen ez nem valósult meg, így hálát adhatunk a természetfelettinek, hogy hőseink nem zuhantak vissza egy japán tamagochi szintjére.

b207dad45f55ddb2c6776f51cb6e6ca0

Néhány hónappal ezelőtt óriási durranásnak számított az, hogy a Szökés sorozatban megismert Zsebes, alias T-bag is szerepet kap a Hősök nyitányában. Az évadkezdésben tapasztaltak szerint nem is kis befolyása lesz a történet alakulásában, ugyanis a sorozat ismét egy hosszú monológgal kezdődött – ami tulajdonképpen segíti a nézőket belehelyezkedni a Hősök által képviselt hangulatba – csak éppen ez alkalommal nem Mohinder rezignált hangját hallhattuk, hanem az igazán badass karaktert megszemélyesítő Robert Knepper mély baritonja csendült fel és adta a világ tudtára egyelőre homályos, de elszánt tervét.

Természetesen az eddig megismert karaktereket sem hagyták magukra a rendezők, Peter visszatért normális életéhez és erejét felhasználva segíti a bajbajutottakat…akik az elszánt, de hősies Petrelli mögött a Smallville-ben megismert Clark Kentet látják viszont, úgy gondolom nem sokat tévednek. Névtelenül segíti az elesetteket, a szíve mélyén azonban tudja, ennél többre hivatott. Claire egyetemre megy, ahol kap maga mellé egy idegesítő szobatársat, ám amikor furcsa dolgok történnek, a sérthetetlen pompon-lánynak rá kell eszmélnie, ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez… Természetesen a jó öreg Parkman is folytatja a mindennapokkal való küzdelmét, ugyanis felesége, Janice az eddigi évadoknak megfelelően ismét ki-kikacsintgat mások felé. Szinte az összes szereplőről beszámoltam már, kivéve sokak kedvencét, a jó öreg “megeszem az agyadat” Sylart, a Hősök egyik legnagyobb ellenségét, a sötét oldal legkegyetlenebb szolgáját.

235dc1d99d4eb2d8b8675e31ed9a07db

Nos, feltételezve, hogy nem mindenki esett még túl a harmadik évad okozta sokkon, annyit mondhatok csak, hogy kedvenc órásmesterünk éppen keresi önmagát. Ez rendkívül érdekes lehetőségeket vet fel, azonban mielőtt ezen kezdenénk merengeni, térjünk ki egy kicsit Japánba. Ugyanis Hiro és Ando folytatta vállalkozását, időutazó barátunk pedig visszatért kedvenc elfoglaltságához, megváltoztatgatja a múltat. Ekkor botlik bele Knepperbe, aki csapatát gyűjtve Hirót is be akarja sorozni…

Az igen lassúnak nevezhető évadkezdés nem éppen epikus csatákat és óriási ütésekkel felérő fordulatokat vetít előre, mégis megéri folytatni a sorozatot, habár ez a kezdés csak közepesnek nevezhető. Ugyanis ebben a másfél órában rengeteg dolgot tudtunk meg kedvenc hőseink további sorsáról, ám ha az írók arra törekednek, hogy az ötödik évad is elkezdődjön jövő ilyenkor, mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk, ugyanis a berendelés szigorúan üzleti alapokon nyugszik.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Heroes – 4. évad kezdés

 
Beküldte: Kanyecc 2009 September 28, 19:42-kor a(z) Heroes témába.

Belevágtam a fejszém a Heroes újdonsült évadjába. A harmadik etap teljes mértékben kimaradt az életemből. Ezáltal két fejezet sztorija is. Sokak elmondása szerint a második volt a mélypont, míg a harmadikban próbáltak talpra állni, de ez valahogy mégsem jött össze. Egy etapnyi folt se változtatta meg a véleményemet. Szokunk kell a Hősök jelenlétét. Norbi, egyik haverom kommentálásával csekkoltam le a dupla részes évadnyitót, ami nem borzolta fel a kedélyeket oly annyira, mint amire számítottam. A cselekmény teljesen érthető lett. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert a készítők minden fejezet kezdésekor várják az új nézőket. Ezek azok a töréspontok, amikor be lehet kapcsolódni úgy, hogy nem maradunk le annak a lényegéről.

NUP_135562_0748

Azt se feledjük el, hogy Bryan Fuller visszatér a készítők közé. Már a nyitáskor bemutatkozott a Prison Break-es T-Bag, azaz Robert Knepper. A szívem dobbant egy nagyot, aztán jöhetett a folytatás. Mint, azt minden fejezetkor csinálják, most is elindítottak jó pár szálat, hogy aztán majd a (fejezet)végén összetalálkozzanak.

NUP_135562_0550

Egyszer ott van Claire, aki egyetemre ment. Kifog egy idegesítő, ám annál céltudatosabb szobatársat, aki rejtélyes módon meghal. Itt találkozik az évad másik újdonsült állandó szereplőjével, Madeleina Martion Madeline Zima, aki tudja a lány titkát. Azaz az elején nem, de aztán lebukik Claire kisasszony. Peter mentősnek szegődik, hogy valami jót tehessen életében. Szobája leamortizálva, teljesen szét van csúszva, de neki mások életének a megmentése jelenti a felüdülést. Parkman kezd teljesen megörülni. Sylar ott van a fejében és követeli vissza a testét. Munkája során többször megjelenik előtte és kikészíti. Hiro és Ando azon van, hogy rendbe tegyék a jelent azáltal, hogy múlt kisebb mozzanatait megváltoztatják.

Talán a legvadabb, legfelcsigázóbb az a karneválosok vándorcirkuszosok sztori szekciója, ahol feltűnik Zsebes Sámuel. Igen, a Prison Break-es rosszfiú, aki talán az lesz itt is, talán nem. Majd kiderül. Annyi szent, hogy ez a szál fogott meg a legjobban. Sok-sok új karakter, hős. Mi lesz itt? Knepper így első ránézésre a legszimpibb mindközül. Martion bemutatkozója aligha sikerült szívmelengetően, legalábbis a készítők áthozták a Californication-ös „utálni fogom ez a hülye picsát” stílusát.

NUP_135511_0123

Ugyebár kevesebb időutazást ígértek ezen évadba. Ettől függetlenül mégis erre fog épülni az 5. fejezet. Hiro-nak rendbe kell tenni a múltat. A legszebb, hogy pont Sámuellel találkozik, akinek különös képessége van. (Nem spoilerezem el.) Hogy mit jelent az iránytű, ami csak Peter kezében mozdult meg, és hogy miképpen fogják összehozni az állandó szereplőkkel a cirkuszosokkal az a jövő zenéje.

Számomra egy kicsit akciótlan volt a kezdés. Össz-vissz a késes vitt bele némi akciót, a többi mind csak a fejezet kibontására állt rá. Ezért is nem tetszett annyira, viszont Sámuelék emelték a színvonalat, de még mennyire. Folytatni fogom, mert érdekel mire képes a sorozat. Visszatud-e húzni, megtud-e fogni, mint az tette az első etapjánál. Kezdés erős közepesre sikerült.

Premier: 2009/09/21
Írta: Tim Kring
Rendezte: David Straiton
Nézettség: 6.27 millió (2.8, #9) | 5.78 millió (2.7, #10)
This entry has a rating of 2.5

4 Hozzászólás

Heroes – 3.02 – The Butterfly Effect

 
Beküldte: tess 2008 September 25, 1:39-kor a(z) Heroes témába.


Premier: 2008/9/22
Írta: Tim Kring
Rendezte: Greg Beeman

Sylar elmegy a Cég telephelyére képességeket gyűjteni, de ebben még Elle időben megakadályozza. Ennek viszont ára van, méghozzá nem is csekély, hisz jó néhány elzárt bűnöző is kiszabadul. Bennet természetesen rögvest a nyomukba ered, Clair nagy bánatára. Egyébként Clair-re sincs minden rendben, amióta találkozott Sylar-rel, de ez most látszólag senkit sem érdekel. Eközben Petrelli mama átveszi a Cég irányítását, míg Nathan kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot a néhai Niki Sanders-től. A jövőbeli Peter próbálja helyrehozni eddigi hibáit, de az események kicsúsznak a kezéből. Hiro és Ando a titokzatos lány nyomára bukkannak Párizsban, ahol is megkezdődik a harc a formuláért…

Megjegyzés: Ahogy várható volt a dupla részes premier első fele az alapozásra ment ki, aminek a gyümölcsét most kezdjük érezni. Az a rengeteg felvezetett történet végre kezd értelmet nyerni, aminek hála egy meglehetősen komplex sztori bontakozik ki a szemünk előtt. Tipikusan olyan, mint amit az eddigi évadokban is láthattunk. A kérdés már csak az, hogy darálva érdemes e nézni, vagy heti bontásban? Mert hát egy ilyen rész után, ki ne akarná folytatni a történetet?

Mint már említettem a sztori hihetetlenül komplex és isten se tudja hány szálon fut. Ezekről most mind írni igazi merénylet lenne, viszont van pár olyan, amit bűn lenne kihagyni. Az egyik ilyen minden bizonnyal Petrelli mama, aki végre kilépett a szürke mellékszereplői titulusból. A Cég vezetője immáron, ami nem kis hatalmat jelent. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a jövőbelátó képességének hála nem gyenge dolgokat láthattunk. Ismét nagy pusztulás várható, ahol bizony mindenki el fog esni. Durva egy jövőkép, már várom miként jutunk el odáig. A nagy kérdés viszont az, mit kezd Petrelli mama Sylar-rel? Mekkora lenne már, ha őt is csatasorba állítaná, de ezúttal a Cég oldalán?

Ugyancsak üdítő folt volt Parkman, akit sikeresen kivontak a történet vénájából. Végre nem lesz az a folytonos akaratos bakizás, ami eddig olyan idegesítő volt. Persze a karakterét nem jegelték, sőt ellenkezőleg. Kapott egy afrikai társat, aki azokat a bizarr képeket festette. Ennek gondolom a későbbiekben majd lesz jelentősége, de az még bőven odébb van.

És ha eddig csak a pozitívumokat említettük, akkor ne feledkezzünk meg Mohinderről sem. A prof végre átalakult és végre nem annyira szánalmas karakter, mint volt. Bár a finálénál ezen kissé elgondolkodtam, hisz látszólag nem sikerült minden tökéletesen. Mindenesetre annyit sikerült elérni a készítőknek, hogy ezután odafigyelünk majd a karakterére. 

A nagy kérdés viszont csak igazán most adott, vagyis jó irányba tart az évad vagy sem? Rengeteg az új sztori, sok a visszatérő karakter és persze újoncok is vannak. A folyamatos future-spoilerezésről meg ne is beszéljünk. Ott van mindjárt Nathan politikai szereplése, Nikki új képessége, Clair anyjának a visszahozása, Elle menesztése a Cégtől, Peter testcseréje meg még kitudja mi. Egyelőre túl sok az információ, aminek köszönhetően lehetetlen jóslatokba bocsátkozni. Meg nem is érdemes. Magam részéről Petrelli mama jövőképére koncentrálok, ahol egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy akkor most kik is az igazi „Villians”-ok. A négy főmumus tuti, de Elle is, mintha köztük lett volna, no meg Sylar. Bár a fináléban nagyon úgy tűnt nekem, hogy Sylar-rel még trervei lesznek a Cégnek.

Összességében tehát az új fejezet fel lett vezetve, ami annyira összetett, amire én eddig példát sem láttam. A kezdet mindenesetre bíztató, de messze vagyunk még a pörgéstől és pofára esésektől. A folytatás részemről nem kétséges, de erre bizony rá kell már kontrázni.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Heroes – 3.01 – The Second Coming

 
Beküldte: tess 2008 September 24, 3:53-kor a(z) Heroes témába.


Premier: 2008/9/22
Írta: Tim Kring
Rendezte: Allan Arkush

A jövő 4 év múlva nem fest valami csodásan, így Peter visszatér a jelenben, hogy a gyökerénél fojtsa el a bajt, ami szerinte bátyja Nathan sajtótájékoztatója okozott. A merénylet igaz sikertelen a bátyja ellen, de látszólag minden rendbejött. Látszólag. Eközben Sylar Clair képességeit akarja megszerezni, de sokkal többhöz jut mint sem képzelte. Mohinder Maya vizsgálata során azonosítja a képességekért felelős gént, aminek következtében mostantól bárki lehet szuperhős…

Megjegyzés: Először is szögezzük le gyorsan, hogy a Heroes esetében is az áll, mint a Supernatural-nál, vagyis amint Kanyecc beéri magát a kritikákkal és pedig megírtam az évadkritikát, a részek szépen beállnak kronológiai sorrendbe, addig meg kitartás.

Istenigazából nem voltam sose valami nagy Heroes rajongó, de a sors most úgy hozta, hogy egy darabig én viszem a szériát. A 2. évadot valamikor a finálé után pár héttel daráltam le és emlékeim szerint nem sokkal maradt el az 1. évadban látott durvulásoktól. Azóta sajnos az emlékek kifakultak, amit csak tovább súlyosbított a tény, hogy a 3. évad premierje semmi nemű emlékeztetőt nem kapott. Így aztán tutira nem lehet új nézőket bevonni akárki akármit is mond. Pár hónap kiesés után csak pilláztam, hát akkor azzal mi lehet, aki most kezd bele?

Jó szokáshoz híven a premiert a creator Tim Kring írta, aki egyben egy új fejezet is kezdett. Új fejezet lévén pedig új sztorival rukkolt elő, melynek alapozó darabjait kaptuk meg a duplarészes premier első felében. Igazából érdemleges dolgok nem nagyon történetek, helyette csak megkezdték a szokásos több szálon való építkezést. Idővel ezek majd szép egész történetté állnak össze, melyek remélhetőleg a végén szépen egymásba is folynak. Hiába, ettől szép a Heroes, nem a hősöktől.

A jelenlegi felállás szerint egy újabb világégés van kibontakozóban, amit Hiro kíváncsisága indított útjára. Minő meglepetés mi? Most valami formula van terítéken, ami 4 év múlva elpusztítja a világot. Igazából ebbe most annyira nem mennék bele, mivel még korai mindennemű találgatás. Helyette inkább csak az érdekességekre térnék ki, melyek érzésem szerint nagyban befolyásolják majd a történet jövőbeli alakulását.

Az első ilyen mindjárt Linderman visszatérése. WTF jelenet volt számomra, mit ne mondjak. Ez a vallásos körítés meg kellően megkavarta az egészet. Nathan ugye Isten hírnökének hiszi magát, amit Linderman jelenléte is csak alátámaszt. Kettejükre még tuti érdemes lesz odafigyelni. Aztán ott van még Petrelli mama, akinek mégis csak van képessége és szemlátomást egészen sok mindenről tud. Eddig csak burkoltan célozgattak Angela fontosságára, de már éppen ideje volt meglépni a komolyabb szerepkört. Végezetül pedig a legnagyobb villantás minden kétséget kizáróan Hiro jövőbeli utazása jelentette, ahol láthattuk Andot ellene fordulni. Mekkora ötlet már, végre nem egy nyafogó japán fószerünk lesz!

A netes fórumok mondjuk nem ezektől vannak oda, hanem Mohinder-től aki hirtelen egy képesség birtokosa is lett. Valamint ott van a megállapítása is, miszerint mostantól mindenki lehet hős, azonnal. Na ez az, érzésem szerint tényleg brutál lépés, de nem fogják ellőni az alkotók. Nem szabad ellőniük, hisz már így is rengeteg karakterre dolgoznak, amihez ugye még jön pár gonosz is.

Amit viszont sajnáltam az a Mr. Bennett, Elle és Struass kisasszony jegelése. Bár Ali Larter és Jack Coleman feltűntek egy pillanatra, de érdemleges szerepük eddig nem volt. Talán majd a folytatásban. Eddig is úgy fest, hogy egy beton kemény alapozást kaptunk, ami elég sok kérdést vet fel mindjárt az évad elején. A készítők a durvulást az premier 2. órájára tartogatják remélhetőleg, mert ez eddig mind szép és jó volt, de nem elég. Hiányzott a feszültség, az akció és persze a szériára jellemző brutál erős cliffhanger, ami arra késztet minket, hogy folytassuk a szériát.

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Heroes – 2.08 – Four Months Ago…

 
Beküldte: Kanyecc 2008 August 3, 21:58-kor a(z) Heroes témába.


Premier: 2007/11/12
Írta: Tim Kring
Rendezte: Greg Beeman

Peter nem emlékszik semmire sem, ezért Adam tanácsára arra gondol, akit a legjobban szeret, jelenesettben testvérére. Ezáltal felidéződik benne az elmúlt négy hónap történése, köztük a The Company és Bob, valamint a Haiti-vel történt találkozása. Bepillantást nyerhetünk: D.L. halálának- és Maya-ék menekülésének történetébe, valamint a bájos Elle múltjába…

Megjegyzés: Ilyenkor örülök a legjobban a lustaságomnak. Még három epizód előttem van! Nem kell várni se egy hetet, se többet. Lehet van olyan bloggerünk, aki most irigykedik rám. Jól teszi! Ebben a részben benne volt minden. Ott volt Elle-t alakító Kristen Bell, ott volt Adam, aki valami nagyon nagy durvaságot forral, ott volt Maya és Alejandro szökésének megindoklása. Mi meg Kánaán kapujában érezhetjük volna magunkat, de csak a kapuban, mert pár dolog sötét foltot hagy az egészen. Előbb, persze a pozitívumok jöjjenek, abból úgy is több van!

Kristen Bell! Imádom. Fantasztikusan alakít eddig. Egyszerűen nem tudom eldönteni, mikor tartozik a jó közé, mikor a rosszakhoz. Amolyan gyerekes felnőtt lett a karaktere, viszont nagyon jól áll neki. Lehet én zúgtam bele, de eddig a legígéretesebb visszatérő szereplő az évadban. Látszólag a jó szándék vezérli, azonban a látszat csal. Bob-ék mellett áll, mint sokan mások. Felügyeli a „gyógyulást”, ami valójában vagy sikerül, vagy nem. Ahogy Adam mondta, már a ’30-as években is olyan közel voltak, mint napjainkban. Mondanom se kelljen melyik a kedvenc részem! …noná… Az amikor huncutkodik Peterrel. Sodródjunk tovább.


Adam részlege sem volt semmi. Segít Peternek emlékezni. 400 éves kora hatására nem látszik rajta az öregség! Megkapjuk hamar a választ: A vére 100%-osan gyógyító eredetű! De ezt Bob-ék nem tudták? …vagy mi a francért akarják elkapni Claire mackót? Szintén regenerációs képessége van, azonban ahogy észrevettem Adam-é sokkal hatásosabb. Másrészről nem tudom mire vélni a barátkozását, szándékát, miszerint meg mentik együtt a világot. Valamit forral, látszik rajta, sőt Nathan meggyógyítása sem volt véletlen egybe esés. Azon sem lennék meglepődve, ha benne lenne Hiro elleni tervében.

Peter részéről egy valamit nem értek. Szinte minden képességet el tud sajátítani, azonban a Haiti ellen védtelen. Hol ott ezt is valahogy eltudná. Vagy rosszul gondolok valamit? …bár nem tudom, hogyan védekezhetne ellene. Mindenesettre szintén érdekes momentum.

Folytatódik Maya és Alejendro szála is, csak éppen a múltban. Válaszokat kapunk előző életükre. Nem mintha kíváncsi lett volna, azonban a tisztánlátás sem hátrány. Az azért nekem sok(k) volt, amikor a leányzó kiirtotta az egész falu lakosságát. Sőt a legbesokkalobb, hogy testvére elhitte az egészet. Most őszintén: akkor még nem is tudott a képességéről. Mit hitt? …hogyan ölte meg őket? …Áhh, felesleges 5-10 perc volt, szerintem. Sayler újralátása, azonban felejtet mindent.

A másik számomra laposabb szál az Micah, Niki/Jessica és D.L. trióé volt. Annyira kézen fekvő az egész, mármint hogy soha sem fog szabadulni tőle, főleg nem gyógyszerek nélkül. Jessica sokkal erősebb nő, Niki-nek inkább csak a fenyegetés megy, ami legtöbb esettben pórul járáshoz vezet. Las Vegas-i kiruccanásának köszönhetően ezen esettben D.L. halálhoz! Szegény, pedig csak meg akarta védelmezni. Hát ezek a gringon már csak ilyenek. Először lőnek, aztán kérdeznek. Még szerencse, hogy West-ék nem kaptak szerepet, mert akkor a színvonal tovább csökkent volna.

A rosszakról se feledkezzük meg. Bob-on nem tudok kiigazodni. Neki nem kell semmi képesség, annyi szent. A tudásával, a bizonytalanságba ejtésével minden emberre hatást tud gyakorolni, azonban van nála rosszabb. Nem Sayler az, hanem Peter-ék anyja. A fő-főgonosz. Mindenkinek hazudik az igazságról, még saját gyerekeinek is. Szemrebbenés nélkül. Az azért kemény.

A francot se érdekelnek a pár laposabb momentek. Ez bizony majdnem megkapta az évad legjobb részét. Kinek köszönheti? …természetesen Kristen Bell-nek. Korrekt alakítás. Ez csak díjazni tudok. Színt visz a sorozatba, ami el kell neki. Le az egyhangúsággal. Elle karakterét látni szeretném a későbbiekbe, mert különben pipa leszek valakire. Hiro-ból most nem kaptunk sokat, ahogy Mr. Bennet-ékből sem.

3 Hozzászólás

Heroes – 2.07 – Out of Time

 
Beküldte: Kanyecc 2008 August 2, 1:02-kor a(z) Heroes témába.


Premier: 2007/11/05
Írta: Aron Eli Coleite
Rendezte: Daniel Attias

Peter egy véletlen folytán a jövőbe teleportálja magukat Caitlin-nel, ahol igen cudar világ vár rájuk. Mr. Bennet megszerzi, és elégeti Ivan által begyűjtött képeket, melyeken a közeljövő látszik. West megtudja, hogy Claire apja a rejtélyes idegen, aki anno bántotta. Bob kezdhet félni, ugyanis Parkman apja hozzátart. Míg Ando a jelenben dolgozgat, addig Hiro a múltban próbálja megakadályozni Fehér Szakáll uralmának bekövetkeztét, de milyen áron…

Megjegyzés: Tavaly októberben láttam az utolsó Heroes részt! Azóta semmi, csak az előzeteseket követtem valamilyen formában nyomon. Itt az idő, hogy felhozzam a lemaradást. Erről az epizódról annyit kell tudni, hogy egyhetes szünet után dobták be a készítők. Látszólag, nagysikert aratott, de nálam még sem. Össze-visszaságot érzek az egész körül. Hogy pontosan miben, azt kicsit lejjebb tagolnám. Először jöjjenek a pozitív gondolatok.

Mindent kezdenék Parkman apjával. Az egyik legjobb gonosztevő a „hősök” között. A képességét elfogadnám. Rémítgetném a haverokat, meg bárki mást, akit csak akarok. (Pl.: Az örült Heroes-fanokat, hogy törölték a kedvencüket! :) Komolyabbra véve a szót, araszol a sztori előre, melynek örülök. Legjobban Mr. Bennet karaktere tetszik. Érzi a közelgő vesztét, amit semmilyen módon nem tud meg akadályozni. Legalábbis eddig ez jött le. Hiába tiltja el lányát, hiába figyelmezteti Mohinder-t a közelgő tettére a rossz valahogy mindig fölé kerekedik, West-tel az élen! Nincs más mód, költözniük kell. De hova?


Peter szála sem volt semmi. A jövőben köt ki ír barátnőjével. A problémát már nem bomba, hanem egy vírus elszabadulása jelenti. Igazából itt érte el részemről a tetőpontot az epizód. Párhuzamot vontak jelen és jövő között. Eddig általában a jövőt láttuk, mi fog történni! …előzményt nem. Most megkaptuk, amit önfeledt széles mosollyal néztem végig. Kezd beindulni az évad? Egyelőre még nem jelenteném ki, de ha tartják az adagot és hétről hétre hozzátesznek, akkor csak jókat kapnak részemről.

Laposnak éreztem Hiro szálát. Persze-persze, az a fránya múlt. Meg kellett akadályozni a robbanást. Sikerült. Most azonban Fehér Szakáll okozhat fejtörést számára, Adam-mel az élen. Az állandó viaskodásuk az idegeimre mennek. Hiro megmutatta mire képes, bemutatta leendő szerelmének, utána átpalizta. Megkezdődik a bosszú hadjárata. Apja talán ennek lett az áldozata? Adam megmeneküléséről nem tud, csak sejtheti, azonban a záró jelenet feltette az ’i’-re a pontot. Két pazar karakter találkozik. Az egyik amnéziában szenved, míg a másik a bosszútól forr. Áhh.

Mire a negatívumokhoz értem megfeledkeztem róluk. Molly sem valami nagy cucc a sorozatban, ahogy a pipa West sem. Bár utóbbi van olyan érzésem, okoz a Bennet családnak fejfájdalmat. A jövő sok hullája sem nyerte el tetszésemet. Látszik a gondos odafigyelés, a kihaltság minél élethűbb ábrázolása, valahogy nem jött össze.

Összességében átlagon felüli! Volt már sokkal jobb is. Igazából elsősorban Kristen-t hiányoltam, mert borzalmasan jól alakított az előzőekben. Sylar sem kapott most terepet, azonban helyére Parkman apja tökéletes volt. A szerepét remekül látta el. Megint megkaptuk a frankó felültetős zárást. Kell ennél több? …holnap folytatjuk!

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Heroes – 2.06 – The Line

 
Beküldte: Kanyecc 2007 October 31, 21:02-kor a(z) Heroes témába.

heroes_206_1.jpg
Premier:
2007/10/29
Írta: Adam Armus, Kay Foster, Tim Kring
Rendezte: Jeannot Szwarc

Mr Bennet és a Haiti Oroszországban felkeresi a Cég egyik fejesét, Ivan-t, akitől az Isaac által festett utolsó képeket követelik. Clairenek gondjai adódnak, mivel nem választják be a pompon lányok közé, így alibije veszélybe kerül. Hiroék a Fehér Szakáll legyőzésére indulnak, míg Peterék Franciaországba mennek, hogy megtudják mit jelent a rajz, melyet festett. Mohinder, Monicán folytat kísérleteket, azonban nem képes beadni a még kísérleti státuszban lévő ellenszert, mellyel elvesztheti a lány képességét…

Megjegyzés: Érdekes, hogy nem sok minden történt a részben, de akkor is, valahogy még is megfogott. Lehet hogy Kensei, lehet hogy Peter. Nem tudom. Igazából egyik szálon sem történ semmi izgalmas. Csak pár korábbi tény került tisztázásra, no meg egy későbbi, amiről inkább majd a tovább mögött regélnék. Mert azt már tényleg ott kell. Szólnék is előre, hogy csak is saját felelőségre!

Nos, elsőként Claire maca szálával kezdeném meg a kritikámat. Hát, ilyen áron bekerülni a csapatba? Persze érthető, hogy a csajszi módszerét kell átvenni, ha érvényesülni szeretne. De kérdem én: Eddig miért nem rúgták ki a piálása miatt? Mintha ez előtt mindent teljesen józanul csinált volna! Vicces. Kissé Superman feelinget éreztette az a jelenet, mikor elvitte West Claire babánkat. Poénos volt, de a rájátszást még tanulgatni kell, mert holt gyenge volt!

Aztán itt van Mohinder szála is, mely ismételten csak a nyávogásról szólt. Tudhatná már, hogy milyen játékot játszanak a Cégen belül ennyi idő után. Bob soha sem fogja engedni, hogy lelépjen Mollyval, hiszen az is egy szerencse volt részükről, hogy behozta hozzájuk. Nikivel a jobb oldalán meg pláne nem ad esélyt erre! Továbbá az is elgondolkodtat, hogy Mohinder ugyebár kapcsolatban áll Bennet-tel! Ezt még szerintem ők is tudják, de ennyire nem érdekli őket? Mert ott a szuper biztonságos terep kamerákkal, és senkinek sem tűnik fel, mikor suttogva neki áll cseverészni vele?!

Peter megint csak alkotott, de nem tudom mit. Lehet, hogy valamiképpen elrejtették a készítők ezt a részben. A vége minden esetre király lett. Azért az a világvége csak ott van a hátérben, hiába is formálgatják a múltat, jelent, jövőt! És itt jön képbe Hiro szála is, mert kezdenek kibontakozni a képek a jövőt illetően. Folytatás a tovább mögött, csak is saját felelőségre.

Tovább…

This entry has a rating of 4

2 Hozzászólás

Heroes – 2.05 – Fight or Flight

 
Beküldte: Kanyecc 2007 October 24, 10:36-kor a(z) Heroes témába.

heroes_205_1.jpg
Premier:
2007/10/22
Írta: Joy Blake, Melissa Blake
Rendezte: Lesli Linka Glatter

Monica megrémül önmagától, mivel nem tudja mire vélni, amin keresztül megy. Micah, ellenben hamar beavatja a történésekbe. Parkman és Nathan elmennek Philadephiába, hogy felkeressék Molly mumusát, aki egyben Parkman apja is. Peter, Caitlin-éknél élvezi az életet, azonban feltűnik egy rejtélyes “hős”, aki pont őt keresi. Mohinder egyre jobban tart a Cégtől, de nincs más választása: tűrnie kell. Ando a jelenben értesül Hiro múltbeli kalandjairól, mely elérkezett a tetőponthoz…

Megjegyzés: Kezd beindulni az évad! Igaz még most sem vagyok megelégedve a teljesítménnyel, de mérföldekkel jobbat hozott, mint amire számítottam. Lehet, hogy az én elvárásaim nagyon, de ezt a készítők csak is maguknak köszönhetik, mert az első évadot pöpecül összerakták, és néha nehéz újra, majd hogy nem, a semmiből egy bika erős évadot felépíteni! Bár jó úton járnak, de még mindig érezni az egész rész alatt a kételyt.

Ellenben nem Kristen Bell részéről. Nem igazán követtem nyomon a Veronica Mars sztoriját, de azt hiszem illő lenne pótolni, mert a stílusa nagyon ott van. Részemről most nem is fog kapni fikázást, mivel belopta magát a szívembe! Illik rá a gonosz kisasszony szerep. Képességére már nem is mondanék semmit. Fel kéne frissíteni azt az ötlettárat. Nem azt mondom, hogy ez az áramosdi nem elég jó móka, de gondoljunk csak Monica képességére. Bár a kettőt meg nem igazán lehet hasonlítani, szóval jah! Csak így tovább, és nem lesz gondja a továbbiakban, sem részemről, sem a készítők részéről.

heroes_205_2.jpg
Nem hittem volna azt sem, hogy az egyszerű Parkman-ből ilyen durvaságot hoznak ki! Feltűnik a kiskorban eltűnt fater, aki nem csak akkor volt eléggé gonosz, de még most is az. Fia egyáltalán nem érdekli, de akkor még is milyen cél irányítja. Láthattuk, hogy házában megtalálták Bob képét is. Még sem annyira rossz az a Bob, ahogy sejtettük. Egyre csak hullnak ki az emberek, és a végén már csak azt vesszük észre, hogy nem is a képen lévők között kell keresni a tettest?! De akkor hol? Sylar nem rossz, Elle nem rossz? De akkor még is ki a rossz?! Már végképpen nem tudni!

Mohinder sem tudja, hogy a Cég még is mennyire árt azoknak a hősöknek akiket hozzájuk hoznak! Most azt tudta meg, hogy Niki önszántából érkezett. Molly-t is talán meg tudják menteni, de semmi sem biztos. Igazából itt a kérdés az, hogy még is mire akarják felhasználni azokat a képességeket, és még is hogyan akarják megfosztani az embereket ezektől?

Hiro szála eléggé gyenge ponthoz érkezett. Most persze lehetne mondani, mert nem szerepelt annyit, vagy mert Ando nem annyira nagyember mint ő. Kezdek kiábrándulni belőle. Túlzottan átment romantikába a helyzete! Szereti a lányt, de még sem lehet az ővé, de azért még is velük van, nem hogy máshol kamatoztatná tudását! Mr Bennet kevés szerepet kapott, bár talán annál többet mondót. Sylar és a mexikóiak most kimaradtak ahogyan Claire és West párosa is! Utóbbit nem is sajnálom, mert már kezdtek az idegeimre menni!

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Heroes – 2.04 – The Kindness of Strangers

 
Beküldte: Kanyecc 2007 October 23, 16:51-kor a(z) Heroes témába.

hereos_204_1.jpg
Premier:
2007/10/15
Írta: Tim Kring
Rendezte: Adam Kane

Claire apja eltiltja minden fiútól lányát, mivel fél sorsa beteljesedésétől. Claire, azonban nem tudja csak így elfelejteni West-et. Nathan anyja magára vállalja Hiro apjának meggyilkolását, hol ott köze sem volt hozzá. Parkman, a fia segítségét kéri az ügy érdekében. Sylar összefut Maya-val és Alejandro-val Mexikóban, akik Mr Suresh-hez sietnek New Yorkba. Míg Molly állapota súlyosbodik, rémálmai egyre rosszabbak, addig Micah: Monica, Nana és Dawson társaságával tölti az elkövetkezendő idejét, míg anyja vissza nem tér!

Megjegyzés: Na most gondoljuk is át, még is mi a franc volt ebben a részben! Hm… Meg is volt. Sok maradandó nem, annyi szent! Megint csak úgy voltam, mint múlt héten. Hagytam, had érlelődjön bennem a rész, mivel tegnap lestem meg. Meg kell hogy mondjam: a sok új karakter, mert hogy megint jött kettő is, már kezd az agyamra menni. Nem azért mert nem emelik a sorozat színvonalát, hanem inkább azért, mert annyian hősünk van, hogy már a készítők a bőség zavarával állnak szembe. De tényleg. És alig tudnak valami értelmeset kitalálni. Lássuk csak mire is gondolok itt.

Itt van Claire és West szerelmi kapcsolata. Amolyan Rómeó & Júlia szitu, hiszen most náluk is tiltott a szerelem. Most komolyan, kell ez ide? A sok nyalás résztől már a falra másztam. Nem azért, mert olyan rosszra sikeredett, mert tényleg jó látni a dögös kis Claire-t, de valahogy igen nagy reformon ment át maga a karakter. Inkább legyen az a bánya tetejéről leugrálós, mint ilyen nyálgombóc. Persze West áll a középpontba, mert elméletileg ő lesz a Bennet gyilkosa, de ez még koránt sem olyan biztos.

heroes_204_2.jpg
Yeah, a jövendölés beteljesedett. Sylar megismerte a két mexikóit. Érdekes, hogy Maya milyen gyorsan megbarátkozott az amúgy meg számára tök ismeretlen gonoszunkkal. Képességeikkel is már tisztában van. És útjukat is tovább kíséri. Ezen a szálon össz-vissz az a jelenet tetszett, mikor Sylar a “jó″ érdekében megölte a sofőrt, és ott volt rajta a csótány, melyre még mindig nem kaptunk értelmes magyarázatot, még is mit takar valójában.

Nathan, Parkman és Mohinder, valamint a közös cél! Talán a legjobb szál az egész részben, hiszen kiderült, hogy Parkman apja él, és hogy ő Molly mumusa. Szegény kis lány, viszont most nagy bajba keveredett. Kíváncsi leszek, hogyan orvosolják a helyzetet, bár már sejtem: Meglátogatják a fatert, aki elméletileg még Sylarnél is gonoszabb. Na, most lehet tippelgetni még is mennyire, és még is miért is! De én nem tenném.

Micah szálával is meg vagyok elégedve. Monica karakterét szintén nagyon jól eltaláltam. Egyre jobb képességek jönnek elő. Tiszta Smallville lesz már a sorozatból, mivel minden harmadik ember titkol, vagy éppen nem, valamilyen képességet! Kristin még nem kapott szerepet, ahogy Peter és Hiro, és Ando, és Niki sem! Na látjátok. Pont ezért mondtam azt, hogy nem tudnak mit kezdeni a sok karakterre. Tiszta tumultus van, és ami a legjobb, hogy még jön jó pár. Hogy ebből mi lesz, arra nem válaszolnék, de eddig harmat gyenge évadnak nézünk elébe! Vagy éppen csak én vagyok ennyire elfogult?

This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Heroes – 2.03 – Kindred

 
Beküldte: Kanyecc 2007 October 15, 16:46-kor a(z) Heroes témába.

hereos_203_1.jpg
Premier:
2007/10/08
Írta: N/A
Rendezte: N/A

Peter továbbra sem tud magáról semmit. Fogva tartói találnak egy dobozt, melyben állítólag a múltja van, azonban ezt csak akkor adják neki, ha segít egy rablás véghez vitelében. Mohinder tovább folytatja a beépülést a cégbe, hazai pályán. Míg Hiro a múltban tevékenykedik, Ando a jelenben csügged, mivel élete visszazökken a régi, unalmas kerékvágásba. Mr Bennetnek szembesülnie kell jövőjével, míg lánya megtudja, hogy nem csak neki vannak rejtett képessége. Visszatér Sylar is, aki igen cefetül néz ki…

Megjegyzés: Most aztán tényleg jóra sikerült a Heroes. Meg lennék elégedve ezzel a teljesítménnyel a továbbiakban is. Izgalmasnak izgalmas volt. A figyelmet továbbra is nagyon jól fenn tarják a készítők. Az új karakterekre sem lehet panaszunk, de akkor sem az igazi. Lehet már túlzottan sokat várok a sorozattól, de szerintem nem. (Ha igen akkor mehetnek a vélemények kommentbe!)

Peter tudatlan állapota már-már annyira bejött az elmúlt részekben, hogy a végén, még is rá vagyok a legmérgesebb. Kezdi használni a képességeit, megyeget is neki, azonban mi az, hogy nem kíváncsi a múltjára? Ezért segít az íreknek? Meg mi a francért, ha úgy is el tudta volna venni, pár kézmozdítással. A másrészről, pedig már láthattuk, hogy az írek ilyen fasza gyereket – lásd Black Donnellys – de akkor is, egy símaszk, vagy valami nem kéne egy rabláshoz? Vagy már 200x-ben/ban ez nem számít?!

heroes_203_22.jpg
Feltűnik Sylar is! WoW. Hát azok a Hawaii képek nem igazán tükrözik az állapotát. Azért nem hittem volna, hogy még ezek után is talál magának segítőséget önkéntelenül. De hát a régi Sylar az még is a régi Sylar. Nem okozott sok csalódást, de azért jó látni: hogyan ficánkol, mint kifogott hal a vízből. Nem mennek a képességei. És ez persze sok kérdést hagy maga után. Nem is ragoznám. Remélhetőleg ma majd választ kaphatunk egy párra.

Mohinder folytatja a beépülést a cég ügyeibe. Látja Bennet bácsi jövőjét, ami nem igazán rózsás. Gondolom, most sokan arra gondoltok, hogy West lehet a tettes, mivel Claire vele smacizott ebben a részben, de remélem a készítők nem adják ennyire alacsonyra a mércét, hogy csak így szimplán kitudjuk találni. Molly és Peter most nem sok vizet kavart. Feltűnik Niki és Micah is, vagy Jessi? Franc se tudja már, annyira jól álcázza magát. De a lényeg, hogy neki is lesz szerencséje a céggel. Milyen véletlen, mi? Ando része unalmas volt. Hiro apja mellett, szerintem jobban mutatott. Hiro körül dúl a szerelem. Nem is csoda, ilyen csaj után. A két mexikóival most mi van? Kihez sietnek annyira. A céghez? Már igazán kíváncsi vagyok a csak fekete könnyeire. Tényleg maga az ördög lenne az?

Észrevételek: Sok kérdés. Jó sztori. Élnek a készítők az új karikkal. Vannak visszautalások, már ha valaki nem látta volna az előző évadot. Csak, így tovább.

This entry has a rating of 3

7 Hozzászólás

Heroes – 2.02 – Lizards

 
Beküldte: thingol 2007 October 2, 21:39-kor a(z) Heroes témába.

heroes 2x02

Premier: 2007/10/01
Írta: Michael Green
Rendezte:
Allan Arkush

Clairnek megint problémái vannak az átlagosnak tűnéssel, ezúttal a gyíkok sejtregenációja a téma a suliban, és egyéb rossz hírek is vannak feléje: el lopták a kocsiját. Peter ki szabadul és megmenti a fogvatartója húgát, akik a fogságba esésnél nála lévő tárgyakért cserébe be akarják vonni egy rablásba. Mohinder sikeresen beépül a cégbe, és meg is gyógyítja az első betegét, a Haitit, akinek tervei vannak. Nathan nyomoz Hiro apjának a meggyilkolásánál, és kihallgatja Angelat is, akit a rendőrségen támadja meg a titokzatos valaki. Clair kíváncsi rá, hogy ha levágja az ujját, vissza nő-e…

Megjegyzés: Valaki feltette a kérdést, hogy Clair miért vágta le a lábujját, mikor az emlékezetes lefolyós jelenett óta tudjuk, hogy vissza nő. Nos, szerintem a válasz egyszerű: Clair még gyerek, még tévedhet, vonhat le rossz következtetéseket, illetve elmehet egy másik összefüggés mellett. Ha már Clair, akkor nem tudom, miért állítják be okosnak, mikor az – elviekben – ütközik a pompomlány múltjával. A barájta viszont még mindig a frászt hozza rám, kötöm az ebet a karóhoz, hogy az a srác rossz, nem kap Clair még egy Zach-et, a srác tuti valami rossz dolgot fog vele csinálni.

Angela titokzatos támadója körül sok még a kérdőjel, de ezt megszokhattuk már, mert ez a Heroes, bár nekem egyenlőre ez a szál tetszik a legkevésbé, bár azért a “KIFELÉ A FEJEMBŐL” felkiáltás bejött (ami a Parkman-Angela kihallgatáson hangzott el), Parkman jó arc, jó, hogy összeállt Mollyval.

A Hiro szál. Hát, ez eléggé valószínű volt, bár ami végül Kensei tett, ha csak engem is, de akkor is meglepett, bezony. Sajnos ehhez nem tudok többet hozzáfűzni, mert ez eléggé kiszámítható volt.

Végezetül. Mikor lesz végre Sylar?

This entry has a rating of 3

4 Hozzászólás

Heroes – 2.01 – Four Months Later

 
Beküldte: Kanyecc 2007 September 25, 21:59-kor a(z) Heroes témába.

heroes_201.jpg
Premier:
2007/09/24
Írta: Tim Kring
Rendezte: Greg Beeman

A történet négy hónappal később folytatódik. Mr Bennet és családja környezetet vált, hogy a cég elől elbújtassa családját, azonban az átlagos életmód, nem éppen életük. Claire az iskolában megismerkedik egy új sráccal, West-tel, kinek szintén vannak titkait. Suresh Kairóban tevékenykedik, még hozzá előadásokat tart elméletéről! Míg Parkman próbál a rendőrségnél elhelyezkedni, Molly-t rémálmok gyötrik. Hiro összefut példaképével, Kaito Nakamura-val, de úgy tűnik megváltoztatta kicsit a történelmet…

Megjegyzés: Na emberek, régen volt már a szezonzáró rész, így Mohinder neve is kicsit nehézkesen jutott az eszembe! Hát a cím, kissé igaz is emiatt, miszerint négy hónappal később, mert durván kerekítve meg is van május 21 óta! Mit vártam ettől a résztől? Talán mondjuk pont ezt. Laza nyitásnak tűnik, de a háttérben szépen kezd minden kibontakozni! Az első évaddal is hasonló volt a helyzet, bár ott első látásra még élveztük is a tudatlanságot, meg a rettenetes nyújtást!

Sok minden változott, viszont még nem tudni semmit, hogy milyen formában. Ez alatt érthetjük azt, hogy a készítők megkímélnek ettől a résztől, vagy éppen azt is, hogy majd a későbbiekben vonnak be minket a kiesett időszakba. Én utóbbit tartom eléggé valószínűleg.

Sok kérdés merül fel ezután a rész után. Molly ki a fenét láthat? A cég most éppen kit vagy kiket vett célpontban? West milyen szerepet tölt be? És még lehetne sorolni. Mivel egy teljesen új, ám valamilyen szinten kötődő folytatásról van szó, a kisebb nagyobb homályok szinte elengedhetetlenek. A kíváncsiságot fenn kell tartani, és ami a legjobb, hogy emellé még humor is társul. Igen, Hiro-ra és példaképére gondolok itt. Amit levágtak a rész alatt, azt tanítani kell. Nagyon jól ötölték ki ezt az egészet. Kissé groteszkül ki figurázták az egészet, de nagyon baró volt.

Jó látni, hogy a kötödések a folytatásban is adottak. Parkman és Mohinder, Mohinder és Mr Bennet még mindig a cég ellen küzd, és próbálja őket kiiktatni. A viszont kicsit az őrületbe kergetett, az maga Peter és az amnéziája, vagy milyen! Mondtam is magamban h WTF, mert ez tényleg ütött. Mire fel az amnézia, és mi a francot keresett a konténerben? A kérdés sor, persze mehetne még tovább, gondolok itt Hiro apjának gyilkosára! Elsőként, persze hogy Peter neve ugrott be nekem, mivel ki a fene gondolna Sylarre, de nem ő volt! Lehet, hogy Molly rémálmában feltűnő gonosz alakját pillanthattuk meg? A franc se tudja, de az érdeklődés ott van!

A történet várhatóan még kicsit gyúr az alapok megteremtésére, hiszen vagy 4-5 új arc tűnt fel ebben a részben. Már lehet sejteni, ki melyik oldalt képviseli, de inkább nem spoilerezném meg elképzeléseimmel a magam megjegyzését! Mindenesettre a folytatás már adott. Én tovább folytatom, tegyétek ti is! Nem bika erős nyítás, de lehet rá építkezni elég rendesen!

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Heroes – 1.23 – How to Stop an Exploding Man

 
Beküldte: Kanyecc 2007 August 25, 19:40-kor a(z) Heroes témába.

heroes_123.jpg
Premier:
2007/05/21
Írta: Tim Kring
Rendezte: Allan Arkush

Hironak, idő előtt abba kell hagynia a felkészülést, ugyan is Ando egy maga Sylar ellen indul. Mr. Bannet, Ted és Parkerman a céghez megy, hogy elintézzék egyszer, s mindenkorra a jelkövetőrendszert, mellyel minden “hőst” pontosan be lehet mérni. Peter, Nathan segítségét kéri, azonban nem tehet ez ügyben semmit. Már csak az a kérdés: Bekövetkezik-e a váva várt katasztrófa?…

Megjegyzés: Na, amint azt már többször is mondtam igen csak elkapkodták a végét a készítők. Az utolsó pár részre annyi dolgot hagytak, hogy az már a fejük fölé magasodott. A mai maraton, szintén erre világított rá. Álláspontom maradt a régi! Lehetett volna jobb is, azonban ne legyünk elégedetlenek! Sokan mondták, hogy egy korrekt finálén vagyunk túl, de én inkább a második kötet felvezetésére gondolnék ez alatt. Hiro a múltba teleportálta magát, mikor is: példakép napfogyatkozáskor megküzdött az ellenséggel.

Vicces, hogy milyen gyorsan elsajátította a kardforgatást! Elsőként itt jelenik meg a cselekmény túlzottan is gyors menete, hiszen kedvencük maximum két órát, ha töltött apjával. Ando, mint mindig, most is felül mulja képzeletünket! Neki vág egymaga, hogy megölje Sylart, azonban ezzel inkább csak még jobban megsűrgeti a dolgok menetét!

Linderman betöltőtte sorsát! Segített Nathannek hatalomra jutni bármi áron. Jessica továbbra is D.L. mellett áll Niki kérésére! Látszik, hogy a kemény női én mögött: érző szív áll. Szerencséjükre nincs semmi baja Micahnak! Azonban az átváltozó, illuzionista csajjal – Eden-nel – így is meggyülik a baja!

Mr. Bennet és Parkman elmegy, hogy felkutassa cége jelkövetőjét, hogy megmentse Claire életét, azonban arra nem gondolt, hogy egy kis lány személye testesíti meg ezt. Nathan, Claire és az anyja el akarja hagyni a város, mivel tudják mi vár rájuk, azonban Claire nem így vélekedik a jövőjéről, és inkább megszökik tőlük. Becsapottnak érzi magát Nathan miatt, és inkább nevelő apjához megy, smint biológiaijával el. A készítők Ted szálát is hamar elvarrták! Ez sem tetszett nekem! Sylar átvette a képességét, szóval a nagy harc már adott! Már csak az a kérdés, hogy ki a veszélyesebb?! Nathan, Peter vagy Sylar.

Amint azt láthatjuk majd a nagy harc Hiro sorsbeteljesedéssel ér véget, azonban Peter, Ted-től kölcsönzött képességét nem tudja kordában tartani! A sors, már azt hinnék eljő, azonban Nathan feltűnik és talán itt jelenik meg az is, hogy a készítők nem a rossz, hanem a jó oldalával szerettek volna véget vetni az évadnak (továbbá életének?)! Sylar, amint láthattuk nem halt meg, inkább csak eltűnt a csatornában, mint egy parazita. Rá mindenképpen számíthatunk a folytatásban!

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Heroes 1.22 – Landslide

 
Beküldte: Kanyecc 2007 May 16, 10:12-kor a(z) Heroes témába.

heroes_122.jpg
Premier:
2007/05/14
Írta: N/A
Rendezte: Greg Beeman

Mr. Bennet elküldi Nathan-t, Ted-et és Claire-t Nebraskába, hogy biztonságban tudja őket, míg ő Parkermannel elmegy Lindermanhoz, hogy elpusztítsák a követőrendszerüket, mellyel hollétüket, bármikor be tudják mérni. Ennek a tervnek Sylar is fültanúja lesz, ki előbbiek nyomába ered. Eközben Hiro-ék felkeresnek egy régiségkereskedőt, abban bízva, hogy kardjukra gyógyírt mond, azonban Hiro apja is feltűnik itt. Jeniffer és D.L., szintén felkeresik Linderman-t, hogy visszakapják fiúkat, míg ők, Micah segítségével elintézik Nathan jövőjét…

Megjegyzés: Nagyon jó részen vagyunk túl. Régen nem élveztem már ennyire a sorozatot. Most aztán tényleg zajlottak az események, és nem csak a húzásra mozdultak rá a készítők. Azonban valahogy úgy érzem, most túl sokat is adtak le, mint ha felzsúfolták volna az eseményeket, most meg azon szenvednének, hogy osztják szét, két részen belül. Én ennek persze nem vagyok rosszallója, mert pont ezért tetszett. No, de mik is voltak a főbb mozzanatok?

Nos, Sylar feltűnik! Úgy tűnik az előző rész sokkján elég hamar átesett. Új erővel, és új képességekkel folytatja a záró epizód sztorivonalát. Elég érdekes szitu számomra, hogy Peter átvette Sylar távolba haló képességét! Ennyi erővel a többit miért nem? Megmagyarázhatatlan számomra. De legalább ezt is tudja használni, ahogy Ted képességét is. Valahogy most nem voltam megelégedve magával a karakterrel.

Linderman körül zajlott a mostani rész. Az elmúlt pár részben elég sok helyet kap, azaz kapott, hiszen kapott egy headshot-ot kézzel D.L.-től. Az poén szitu is volt, de tetszett. Azonban zseniális karakter! Elintézte, hogy Micah révén Nathan legyen a befutó, valamint feleségét is begyógyította. Ezennel minden küldetését teljesítette, nem is csoda, hogy feleslegessé vált a folytatáshoz. Már csak az a kérdés, mi lesz Micah-val.

Nos, a kis lány lenne, a nyomkövető. Hát ebből gondok lesznek, és lettek is amint látjuk. Mohinder-t megint sikerült bepalizni. Ezt már kissé unom. Kiírhatnák a sorozatból, mert már lényegtelenné vált, az én szerény véleményem szerint, de úgy sem fogják.

Mit várok a finálétól? Abban már most biztos vagyok, hogy sok minden fog történni. A készítőknek sok szálat kell lezárniuk, vagy éppen elő készíteniük a folytatáshoz. Nem lennék meglepve, ha Ando meghalna egy esetleg Sylar elleni harc során. A tragédia, mindig megdobja a sorozatokat, kivétel persze van.

Mr. Bennet-re és Parkerman-re sem tudok rosszat mondani. Úgy tűnik minden rosszat kiirtottak a mai részben – Thompson , Linderman!

This entry has a rating of 4.5

4 Hozzászólás
Következő oldal »