Comic Con 2018-előzetes: Nightflyers

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 22:55-kor a(z) videó témába.

Elhintettem nemrég, hogy Comic Con alkalmából George R.R. Martin-féle Nightflyers se maradhatott előzetes nélkül. Nos, a folytatásban ezt mutatnám meg, de mielőtt egy pillantást vetnétek rá, megálljt parancsolnék!

Tényleg érdekel a véleményetek! A Syfy anno 2005-ben az emlékembe úgy épült be, mint egy sci-fi sorozatgyártó csatorna. Akkoriban nem volt ennyire kiélezett a verseny, folyamatosan hozták a műfajbéli megvalósításokat, melynek többségét szerettük is. Aztán a többi kábeles tévé is kezdett nyitni a fantasy felé, mert mégis csak kiaknázásra váró területről beszélhettünk. A BSG-t akárhányszor felidézem, mindig elégedettség kap el. Miután kaszálásra került, nem sok olyan emlékezetes megmozdulást tudok bemondani, ami példaértékű. Mostanság a The Expanse az, ami egykori mivoltára emlékezet, de azt is menesztették – akarom mondani átadták másnak! Adott egy elismert író George személyében, akire mindent feltettek, annyira bíznak a horror-thriller űrben is játszódó elképzelésében. Kíváncsi leszek, mennyi teret kap? Azt látom, hogy azért még akadnak határok a kábeles adóknál is, amiket egy stream szolgáltatónál már simán át lehetne lépni. Vajon megbirkózik a készítőgárda a feladattal?

Tényleg örülnék, ha összejönne nekik az, hogy ismét régi mivoltát ünnepeljük a Syfy-nak. 1980-as a regénye, feldolgozták már párszor, adott a modernkori kivitelezés. Szereplőgárdában: Eoin Macken, Gretchen Mol, David Ajala, Jodie Turner-Smith és Angus Sampson birkózik meg a feladattal, miközben Jeff Buhler által kapják a showrunner-i irányítást. Meglátjuk! Most már nézhetitek az ajánlót, köszönöm a megtisztelő figyelmet!


Kommentáld!

Comic Con 2018: Folytatódik a Star Wars: The Clone Wars a 7. évaddal

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 22:36-kor a(z) Hírek,videó,Vizuális egyveleg témába.

Még hogy a Comic Con alatt nem történik semmi? Frászt nem! Zajlik San Diego-ban a legnagyobb geek rendezvény, ahol a Star Wars: The Clone Wars készítői is feltűntek. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mit kerestek ott, amikor a sorozatot még 2013-ban a Cartoon Network elkaszálta, azonban a premierdátumának évszáma megadja a választ, ami 2008-ra esik. Bizony, az esemény szolgált a legremekebb helyéül a 10. évfordulójának ünneplésére, ahol a rajongók az utolsó percekben kaptak egy kedvcsináló videót, melynek legvégén a #CloneWarsSaved hashtag tűnik fel utalva valami jódologra.

Egyből le is hullott a lepel, megkapta az animációs sorozat a 7. évadjára szóló berendelését, amit megérdemelt, mert az előző etapját semmiképp se lehetett sorozatzárónak titulálni.

Amit lehet könyvelni, hogy 12 részt kapunk. A Disney sem fog kimaradni a streaming szolgáltatás világából. Várhatóan 2019-ben startoló projektjük egyik exkluzív premierjeként/folytatásaként tartják számon a The Clone Wars felélesztését, ami a 7. évadjával megkapja a maga lezárást, de ez nem jelenti azt, hogy később más vonalon ne folytatnák azt. Ha valaki nem volna képben, akkor a történet A klónok támadása és A Sithek bosszúja c. mozifilm közötti klónháborús időszakot mutatja be animált formában – azaz nem élőszereplős sorozatról beszülünk. A készítők sorában biztos jelen lesz Dave Filoni.

Mutatnám elsőképp a már emlegetett kedvcsináló ajánlót, alatta pedig megtekinthető a hashtaggel ellátott plakátja.


Star-Wars-Clone-Wars-Season-7-poster

Kommentáld!

Comic Con 2018-előzetes: Project Blue Book

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 21:34-kor a(z) videó témába.

Ha van téma, amit a gasztro világnál is jobban szeretek, az az UFO-kra épülő koncepciók. Egyszerűen élek-halok értük, nem számít milyen műfajban kapom meg a napi betevőmet. Ott a The X-Files, melynek alapját ez határozza meg. Bármikor újranézem bármelyik részét, amikor a tévében épp adják. Ha átugrok a doku-reality részlegébe, akkor is simán tudok sorolni kettő abszolút kedvencet, amire bátran pazaroljátok a szabadidőtök, mert megérdemli. Az egyik ilyen az 1-es hangár – Az UFO akták magyar címen köztudatba épült Hangar 1: The UFO Files, ami a 2013/14-es idényben halmozott el minket különösebbnél különösebb MUFON-aktával. A másik se mai darab, 2013-as rövid életet élt elképzelés, melynek itthon a Discovery adott otthont. Az Ufók nyomában, eredeti címén: az Uncovering Aliens, ahol négy hivatásos ufókutató vizsgál meg elmondott jelenségeket, hogy valójában mi történhetett.

New UFO Drama Series Project Blue Book First Look Trailer I[Full HD,1920x1080].mp4_000096162

Nos, a fentebbi részt bátran vegyétek ajánlónak, viszont, akik inkább a „fiktív vonalon” mozognának, mint amit a The X-Files képvisel, azoknak van egy jó hírem. A History-ra hamarosan érkezik a Project Blue Book.

Sose hallottál róla? Mindjárt helyére teszem a kirakó darabkáit. A Project Blue Book (Kék Könyv Terv) egy létező projekt volt. 1947 (/egyes helyeken 1952) és 1969 között a légierő által több mint 12.000 UFO-észlelést rögzítettek. Az akták nagyon sokáig nem voltak hivatalosan elérhetők, azonban ez mára a múlt, mert már a neten is fellelhetők. Az irdatlan mennyiségű észlelésből a mai napig közel 700 eset megoldatlan, azaz nem tudtak semmi értelmes választ ráhúzni, ami indokolta volna a fura égi jelenséget.

Természetesen ők is kinn voltak a Comic Con-on. A történet alapjául a PBB szolgál, minden egyes epizód egy esetet vizsgál ki a főhősökkel. Valószínűleg arra a 700 darabra megy majd a hangsúly, amikre a mai napig nincs ép ész válasz. A rendezői székét a pilotnak Robert Stromberg kapta meg, míg a szkriptért David O’Leary a felelős. További exec. producerek között: Jack Rapke, Jackie Levine, Robert Zemeckis és Sean Jablonski foglal helyet. A szereplők sorában: Aidan Gillen, Ksenia Solo, Laura Mennell, Michael Harney, Michael Malarkey és Neal McDonough. Nálam abszolút a várós listán szerepel. 10 részt kértek belőle. Premier időpont nincs egyelőre, de nagyon bízom, hogy már ősszel elénk dobják. Nézzük csak!


Kommentáld!

Comic Con 2018-plakát: Nightflyers

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 20:37-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

You can’t escape
What’s inside

A Syfy nincs könnyű helyzetben a PeakTV korszakában. Már nem csak az HBO jelenti a konkurenciát, hanem a stream szolgáltatók is, ahova egyre nevesebb készítők és színészek igazoltak az elmúlt években. A Battlestar Galactica óta csak a The Expanse-t tudnám felhozni minőségi példaként, amit a csatorna fel tud mutatni a mai palettájából. Ősztől várhatóan változni fog mindez, ugyanis érkezik hozzájuk George R.R. Martin könyves feldolgozása, a Nightflyers, ami Comic Con alkalmából kapott egy igen rendben lévő plakátot. A szót azért se szaporítanám tovább, mert még mutatok egy előzetest is hozzá a nap folyamán.

nightflyers_xlg

Kommentáld!

Comic Con 2018-előzetes: Brooklyn Nine-Nine – 6. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 18:58-kor a(z) videó témába.

Nem csak képregény alappal lehet kikerülni a Comic Con-ra. A legélőbb példa a Brooklyn Nine-Nine szereplése, ami annak köszönheti paneljét, hogy a rajongók egyszerűen imádják a humorját és kultsorozattá nőtte ki magát. Így van. Lehet, hogy nincs nézettségben a TOP-on, sőt biztos; a kritikusok sem zengenek ódákat róla, azonban, aki nézi az már törzsnézője és nem tudja otthagyni akkor sem, ha kicsit alább fagyott is minőségileg. Számára a 2018/19-es idény mérföldkő lesz, hiszen az első 4 évadját a Fox berkeiben tudta le, azonban ők menesztették alacsony mutatói miatt. Az NBC ezzel szemben lát benne jövőképet, így élt is a lehetőséggel és bekérte a folytatását. Mutatnám, hogy mivel promózzák átvételüket!


Kommentáld!

Comic Con 2018-előzetes: Doctor Who – 11. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 17:47-kor a(z) videó témába.

Igaz, csak október fele kapjuk meg a Doctor Who 11. évadját, de nem telhet el Comic Con a részvétele nélkül. A franchise és a sorozat mérföldkőhöz érkezett. Két jelentős változás történt, aminek végkimenetele egyelőre kérdőjel. Egyrészről távozott a készítők közül Steven Moffat, kinek helyét Chris Chibnall vette át. Másrészről, új doktort ismerhetünk meg, egy nő személyében. Ilyenre még nem volt példa. Jodie Whittaker váltotta Peter Capaldi-t, akivel a nézők a karácsonyi különkiadásban már összefuthattak, de, hogy milyen is színészi mivolta, illetve miképpen sikerült azonosulnia karakterével, az a jövő kérdése.

Chris Chinball több interjúban is megnyugtatta a rajongókat, hogy nincs mitől félniük. Eleve a 11. évadot úgy építik fel, hogy bárki be tudjon – akár nulla tudással is – csatlakozni. Ezenkívül Doctorunk három segítőt is kap, ami megint csak példaértékű és egyedi megnyilvánulás – általánosságban csak egy szokott lenni. A most következő ajánlóból sem derül ki sok minden, de arra jó, hogy a négy karakterünkről legyen egy minimális elképzelés. Várhatóan szeptemberben, a premierdátum leleplezését követő előzetesnél lesz beszédes a képi világ, addig érjük be egy hosszított teaser-rel.

Ezzel ni:


Kommentáld!

Comic Con 2018-előzetes: Titans

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 17:30-kor a(z) videó témába.

Fuck Batman!”

Ősz egyik meglepetése a DC Universe stream szolgáltató elindulása. Nem titkolt céljuk, hogy egy helyre összeszedjék a képregény világuk tartalmait, s ezáltal egységet alkotva a rajongóit is egy „tábortűz elé” ültesse. Nyilván a tartalmak fogyasztása előfizetést igényel, de ha belegondoltok, manapság ez Marvel-éknél sincs másképp, ahol a legtöbb koncentet a konkurens Netflix szolgáltatja. Kvázi megérkezik a vetélytárs, ami nem csak régi tartalmakat soroltat fel, hanem elhoz olyan karaktereket is, amik meghatározó pillérei világuknak.

Kezdésképpen itt a Titans, ahol Robin-t ismerhetjük meg, polgári nevén: Dick Grayson-t. Napközben a rendőrség kötelékében tartja fenn a rendet, míg éjszaka előveszi az igazságszolgáltatás feletti énjét, ahol eltűnnek a határok. Az ajánlóból ki is derül, hogy Zack Snyder nem csak a levegőbe beszélt akkor, amikor sötétnek és brutálisnak titulálta az elképzelést, ugyanis tényleg folyni fog a vér, törni a csont és még a csúnya szavakat se hagyják el. Ergo, egy olyan megközelítésben kapjuk meg a történetét, ami nyersségével újabb kapukat nyit ki és újabb szintre emelheti a tévésorozat gyártást. Nyilván ezzel a vonallal az országos tévék nem fogják tudni tartani a tempót, de ez legyen az ő bajuk. Mutatnám az első komoly ajánlóját. Érdemes megpillantani.


Kommentáld!

Comic Con 2018-előzetes: Fear the Walking Dead – 4B. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 15:14-kor a(z) videó témába.

Az AMC is tudja azt, hogy régen nem a zombik királya a The Walking Dead, mert a spinoff favorizálási szinten fölé tornyosult. Nem véletlen, hogy Comic Con alkalmára egy extra hosszúságú ajánlóval álltak a rajongók elé. Ne feledkezzünk el azonban a kistestvérről sem, ami előtte tér vissza, augusztus 12-én a 4. évad második felével. Nem volt hosszú szüneten, csak két hónap kihagyást kell túlélnie a nézőinek. Izgalmas 8 rész elé nézünk, melyet a …I Lose Myself című résszel fognak zárni szeptember 30-án. Nem is szaporítanám tovább a szót, nézzük azt a hangulatos ajánlót.


Kommentáld!

Comic Con 2018-előzetes: The Walking Dead – 9. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 15:03-kor a(z) videó témába.

TV’s #1 Drama

Helloka. Fel szeretnék tenni egy kérdést – a fentebbi ajánlóban látható – idézettel kapcsolatban: Valóban még mindig az elsőszámú drámasorozata a The Walking Dead a TV-s világnak? – Azért ezzel a jelzővel 2018-ban már tudnék vitatkozni. Pont tavaly a premierjekor foglalkoztam azzal, hogy milyen nézettséget generál az „AMC-pénzgyára”. A cikkből kiderül, hogy bitangmód meggyengül. Fénykorát az 5. évadja során élte, azóta a nézők egyre inkább kiábrándultak a monoton, többször buta történetéből, ostoba írói csavaraiból. Másrészről, ott a testvérsorozat, ami pörgősebb, minőségibb és a TWD fénykorra emlékeztet. Nem is véletlen talán az se, hogy a Comic Con-ra egy 5 perces előzetessel készültek úgy, hogy közben csak október 7-én tér vissza a 9. évaddal, a spinoff pihenőre vonulása és a szeptember hajtás időszakában.

Ha pedig már véleményezés: Lesz-e valaha olyan jó a TWD, mint amilyen a kezdetekben volt, vagy az időbélyege megpecsételte végleg? – Aki gondolja, írjon pár sort, kíváncsiak vagyunk, miként látjátok mindezt! Nézzük a legfrissebb előzetesét!


Kommentáld!

Comic Con 2018-előzetes: Star Trek: Discovery – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 21, 13:16-kor a(z) videó témába.

Nem hiányozhat a Comic Con-ról a CBS All Access sorozata, a Star Trek: Discovery sem. A CBS online tékáját valószínűleg 10 amerikaiból 9 vele azonosítja, nem pedig a The Good Fight-tal, ami félévvel korábban került képernyőjükre. Februárban búcsúzott az 1. évadjával, hogy aztán várhatóan jövő tavaszt tájt, akarom írni 2019 midseason-jében visszatérjen a folytatással. Azért nem maradtunk hír nélkül sem, ugyanis fény derült arra, hogy ősszel érkezik a Star Trek: Short Treks címre hallgató négyrészes miniszéria. Havi rendszerességgel kapnánk meg a 10-15 perces webizódokat, melyek hűen kapcsolódnak a Discovery karaktereihez és történetéhez, ergo, kiegészítik azt. Rajongók kötelező! Mutatnám a Comic Con-ra szánt ajánlóját a 2. etapnak.


 

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats