Egy újabb ütős nap?

 
Beküldte: tess 2006 August 31, 10:06-kor a(z) Heti adag témába.

windfall_s1final.jpg
Ma este búcsúzik az NBC nyári sorozat a Windfall az 1. évaddal. A sorozat egy rakat lottó nyertes életetét mutatta be elég gyér érdeklődés és nézettség mellett, így nem valószínű a folytatás. Nagy meglepetésre az NBC kitartott a sorozat mellett a nyáron, holott még anno a premier sem volt valami egetrengető. Volt is találgatás ezerrel, de mint kiderült megérte a szenvedés. A többi kereskedelmi tv társasággal szemben az NBC végi sorozatokat adott nyáron, nem úgy mint a FOX vagy a WB. Ez a tény viszont nem mindegy, hisz képes volt a sorozat tartani magát. Másrészről a vetítés mellett szólt az az érv is, hogy állítólag a sorozatot a mid-seasonbe szánták volna, de már akkor rájöttek, hogy elég csúnya végzet lett volna ez a számára. Így is alacsonyan teljesített a sorozat, de legalább képes volt tartani az NBC nyári arculatát.
who_wants_to_s1finale.jpg
Az este másik búcsúzója a valmivel sikeresebb Sci-Fi sorozat a Who Want To Be A Superhero? A sorozat kemény 6 részt élt meg, de mint tudjuk ez nem jelent semmit, hisz próba jelleggel indult a sorozat. Megdöbbenésre a nézettsége folyamatosan növekedett, így nagy eséllyel pályázhat egy 2. évadra. Igaz a sorozat sikeressége, még múlik Stan Lee képregényén próbálkozásán is, de mint tudjuk a Mester elég ritkán téved.

És végül, de természetesen nem utolsó sorban, ma lesz az MTV éves díkiosztója a Music Vieo Awards, ami garantált szórakozást ígér és persze kegyetlen jó showt. Egyébként ajánlanám mindenki figyelmébe a Red Carpet Showt, ami az elmúlt években egyre jobb és jobb.

Kommentáld!

A Terminátor visszatér

 
Beküldte: tess 2006 August 31, 9:45-kor a(z) casting témába.

David Nutter fogja rendezni a jelek szerint a Terminator saga tv sorozat verzióját. A The Sarah Connor Chronciles a Terminátor 2. után fog játszódni és középpontjában Sarah Connor és fia elszánt harca áll majd a SkyNet-tel szemben. A rajongók nagy örömére a sorozat az ellenállás éveit öli fel, amiről eddig csak legfeljebb olvasni lehettet. Szereplők terén még most is folykg a castingolás, hisz a mostanra már kultikussá vált részből egyetlen szereplő sem vállalta a folytatást. Biztató viszont, hogy a pilotot a Supernaturalból jól ismert David Nutter fogja készíteni, Andy Vajna felügyelete mellett. A jelek szerint James Cameron, a Terminátor 2. rendezője is részt vállalt a munkából, amit hamarosan Mexikóban fognak forgatni a FOX számára. És ezzel el is jutottunk a lényeghez: FOX. A csatorna ugye elég stílusos sorozatokat képes gyártani és nem nagyon sajnálja a pénzt a reklámozásra sem. Így a Terminátor sorozatnak minden esélye megvan a sikerre, de ugyanennyi van a bikásra is. A FOX ugyanis szem szeret játszadozni és ha egy sorozat nem hozza azt a nézőszámot amit a fejesek elterveztek, akkor bizony jön a kaszás.

Kommentáld!

Az Emmy vesztesei

 
Beküldte: tess 2006 August 31, 9:30-kor a(z) Nézettség témába.

Nos itt nem azokról szeretnék szólni akik nem kapták meg a díjat, hanem azokról a tv társaságokról akik szembeszáltak az Emmyvel. Jelen esetben két nagy kereskedelmi tv-re gondolok az ABC-re és a FOX-ra. Vasárnap ugyanis ez a két csatorna próbált szembeszállni az Emmyvel a nézettségért. Az ABC a Karib-tenger kalózaival, míg a FOX a Star Wars 2. részével próbálkozott.

The 58th Annual Primetime Emmy Awards: össz, nézettség: 10.6/17, #1;   felnőtt korcs.(18-49:) 5.2, #1
2006 Emmy Red Carpet Special: össz nézettség: 5.1/9, #7;   felnőtt korcs.(18-49): 1.9, #8
Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl: össz. nézettség: 6.0/10, #3;    felnőtt korcs.(18-49): 3.8, #2
Star Wars: Episode II — Attack of the Clones: össz. nézettség: 2.7/4, #9;    felnőtt korcs.(18-49): 1.7, #9

Amint látható a két kereskedelmi csatornának esélye sem volt az Emmy-vel szemben. Az este abszolút győztese ezzel az NBC, míg a legnagyobbat ismételten a FOX bukta. Gyér próbálkozás volt ez mind a 2 csatorna részéről, viszont még mindig jobban teljesítettek mint a nyári uborka szezon kezdetét leadott filmekkel.

Kommentáld!

A nagy visszatérők

 
Beküldte: tess 2006 August 31, 9:17-kor a(z) Hírek témába.

jackass_number_two.jpg
Talán az év nagy meglepetése a rajongóknak, hogy visszatér a Jackass. Jonny Knoxville csapata sajnos nem a sorozatot folytatja, hanem a mozi sorozatot, de mint tudjuk az első rész is kegyetlen volt szóval nem fogunk csalódni. Mellesleg elég megdöbbentő a hír, hisz anno a 3. évad végén Knoxville bejelentette, hogy soha többé nem lesz Jackass mivel kihoztak belőle már szinte mindent. Az emberi tűrőhatáson túl már csak a halál várna rájuk, azt meg ugye senki sem akarja. A nyilatkozattal szöges ellentétben mégis itt van a következő merénylet, ami szeptember végén kerül az amcsi mozikba. Az előzetesét elnézve ismételten kegyetlen dolgokra számíthatunk a szokásos arcok társaságában. A siker már most borítékolható és természetesen a Knoxville interjúja is: Biztosan nem lesz folytatás! Persze mi eszt nem nagyon akarjuk elhinni ugye?

Kommentáld!

Two-A-Days 1.01 – Kicking It Off

 
Beküldte: tess 2006 August 30, 19:54-kor a(z) Pilot témába.

twoadays_101.jpg
Az MTV ismét maradandót alkotott a Two-A-Days személyében. A zenecsatorna most egy Alabama-i kisváros Hoover focicsapatának a mindennapjait vitte a képernyőre egészen szép megoldásokkal. Na de ne szaladjunk ennyire előre!
A szereplők a tipikus amerikai állom megtestesítői. Egytől egyig híresek és gazdagok, no meg persze a Hoover High School foci csapatának a tagjai. A doku reality 5 játékos és az edző szemszögéből mutatja be a bajnokságot és a hozzá tartozó eseményeket. Lesznek itt partyk, no meg pomponos lányok kilóra éás persze egy rakat durvulás. A kissé nyálas bevezetőtőtl eltekintve a sorozat végig pörög. Ezt természetesen a kitűnő zenei választásnak és a pergő kameramozgásoknak köszönheti. A sorozat érdekessége, hogy elég sokszor használnak benne kézi kamerát, ami még hitelessebbé teszi a történetet. Holott a hitelesség enyhén megkérdőjelezhető. Gondolok itt a brutális felhajtásra, amiben szerintem az MTV keze is elég rendesen benne van. A másik nem elhanyagolható tény pedig a játéknap hitelessége. A Hoover vesztes állásból fordít és csak egy hajszállal nyer. Már már a Fridayy Night Lights epikus végkifejletét idézi, vagy még sem!?
Egy biztos, hogy a sorozat kegyetlen mód össze van rakva stílus terén. Akár hogy is töröm a fejem hasonló megoldással eddig egyetlen tv társaság sem próbálkozott, szóval az MTV-nek megint bejött. A jövőt illetően a sorozat tuti lemegy elejétől a végéig, de szerintem már most borítékolható a folytatás is. Ha egy The Hills megkapta a 2. évadot, akkor egy focibuzi sorozat meg pláne!

Értékelés terén viszont elég kemény problémákkal kerülünk szembe, hisz ez csak egy reality, abból is az a fajta, aminek a felét előre megírják, szóval piszok nehéz értékelni. Megérzésem szerint itt sem a történetet és a drámaiságot kell figyelembe venni, hanem a stílust és a tálalást, amiből viszont az MTV kegyetlen jó. Szóval mit nekem elfogultság!?

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Már megint a FOX

 
Beküldte: tess 2006 August 30, 17:40-kor a(z) Heti adag témába.

bones_s2promo.jpg
Ma este lesz a Bones 2. évadjának a premierje a FOX-on. A sorozat egy elég érdekes CSI koppintás, mivel itt az áldozatokat és főbb jellemzőiket a csontjaikból azonosítják. Még anno csak David Boreanaz alias Angel miatt kezdtem el nézni a sorozatot, de hamar abba is hagytam. Nem mondom, hogy nem rossz és van benne potencia is, de valahogy nem fogott meg. Hiányzik belőle valami, amit még Angel sem tud pótolni. Mellesleg Boreanaznak volt már ennél jobb színészi játéka is. A sorozat nézettsége sem volt valami egetrengető, így nagy meglepetés volt a 2. évad berendelése. Mindenesetre elég sok fog múlni az első 5 részen, hisz a FOX nem nagyon szeret cicózni lásd Tru Calling. Mindenesetre szerintem a teljesítménytől függetlenül  nem fogja megérni a 3. évadot.

justice_s1promo.jpg
Ugyancsak este indul a FOX műsorán a Justice. A sorozat a csatorna egyik új vállakozása az évadra méghozzá Jerry Brucheimer felügyelete alatt. Az Unaired Pilotot elnézve elég pergő sorozattal van dolgunk. A lehetőségek itt is adottak, de nem hinném, hogy a Bones annyira jó felvezető lenne. Mindenesetre aki nem látta annak kötelező, hisz elég extravagáns egy jogi sorozathoz képest, valamint Kerr Smith alakítása valami kegyetlen jóra sikeredett.

Persze a premierek mellett lesz finálé is az este folyamán. Búcsúzik az FX doku sorozata a 30 Days a 2. évaddal. A finálét feltétlenül kötelező megnézni, hisz a sorozat agya, alias Super Nagy Hamburger is bevállal egy húzós hónapot.

Kommentáld!

A kérdések hada

 
Beküldte: tess 2006 August 30, 17:17-kor a(z) Nézettség témába.

prisonbreak_nezettseg.jpg
Nos a Prsion Break 2. évadjának premierje elég sok kérdést vett fel a jövőben a folytatást illetően. Kezdjük talán a történetnél, ami messze nem annyira durva mint az 1. évad utolsó előtti része volt. Igazából én azt a részt tekintem a finálénak, mivel a 22. rész és most a 2. évad premierje egy részként fogható fel, ami jó szokásnak megfelelően ketté lett vágva. Na de most hagyjuk ezt! Nézzük meg inkább a sorozat pozitívumait a 2. évadban.
Meredek húzás volt a furfangos FBI ügynökség bevonása, valamint a tetoválás tartalmának kibővítése. Michael ezzel a lépéssel tényleg a legnagyobb géniusznak mondható, akárcsak a Mahone-t megszemélyesítő William Fichtner. Kettejük párharca igen érdekesnek ígérkezik, de az igazi nagy durranást akkor is a tetoválás fogja felvezetni.
Meredek lépés Veronica kiírása is a sorozatból, hisz ezzel egy újabb történeti szálat vartak el az írók. Bár ennek természetesen van jó oldala is, hisz jobban rátudnak koncentrálni a szökésre, valamint betudnak vezetni más szálakat is. Természetesen Bellick és Pope sem maradhat sokáig az üldözésben, így már egészen biztosnak mondható az új karakterek bevetése.
Szóval a történetben még elég sok lehetőség rejtőzik csak az a kérdés, hogy ezt hogyan reagálják le a nézők. Jelen esetben úgy tűnik, hogy fekszik nekik a sorozat, hisz a 2. részt 8%-kal többen nézték mint a premiert.

Prison Break 2×02
- össz. nézettség: 5.7/9, #4;
- felnőtt korcsoport (18-49): 4.0, #1

Az eredmények elég bíztatónak mondhatók, hisz az 1. részt 9,34 millióan látták, míg a 2. részt már 9,4 millióan. Az emelkedés mértéke nem egetrengető a totális eredményeket figyelembevéve, de ha a bekapcsolódó nézőszámot vesszük akkor hatalmas a fellendülés. A részt a kezdéskor, vagyis este 8-kor csupán 8,9 millióan nézték. Ez az eredmény azonban fél 9-re jelentősen módosult és már 9,8 millióan figyelték a menekülést. Ez pedig bika jó eredmény, még ha figyelembe vesszük, hogy a rész végére 400 ezren el is pártoltak a sorozattól.

Ugyanez már nem mondható el a Vanishedről, hisz a 2. részt kevesebben nézték. Igaz a sorozat még csak most kezd beindulni, így még kell adni neki pár részt.

Vanished 1×02
- össz. nézettség: 5.3/8, #6;
- felnőtt korcsoport (18-49): 3.1, #T4

Kommentáld!

Lost 1.15 – Homecoming

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 29, 23:17-kor a(z) Lost témába.

lost_115.jpg
Premier: 2005/2/9
Írta: Damon Lindelof
Rendezte: Kevin Hooks

Claire nem csak, hogy nem emlékszik az elmúlt pár nap eseményeire sem, de még arra sem, hogyan kerül a szigetre. Számára mindenki idegen. Charlie próbál újra közeledni felé, mivel nem akarja elveszteni őt is, mint Lucy-t, akit a Drive Shift-es hírnevével cserkészett be. Ekkoriban dillerkedett és kapott egy megbízást, hogy rabolja ki a lányt, ám lebukik. Jin közben Charlieval sétálgat, mikor egy parittya leüti. Ethan az. Megfenyegeti Charlie-t, ha nem kapja vissza Claire-t akkor megöl naponta egy embert. Jack és Locke tárgyalásokba kezdenek. Kate megemlíti az ezüst bőröndtartalmát is, ám a doki hallani sem akar róla, helyette inkább őrjáratot ír ki. és a tábort fáklyákkal világítja ki. Reggel a kaliforniai Scott Jackson holttestére bukkannak. Jack-ék már drasztikusabb módszerhez folyamodnak. Fegyverhez nyúlnak. Locke, Sayid és Saywer is kap. Kate is szeretne, és mivel Saywer-nél van a rendőrbíróé ős is csatlakozik. A terv, hogy csaliként használják Claire-t Charlie-t felidegeli. Alkonyatkor meg is jelent Ethan, akit Jack meglepett, ám út közben elejtette a fegyverét. A doki addig ütötte míg el nem vesztette az eszméletét. Ekkor érkezik meg Charlie, aki felkapja a fegyvert és lelövi. Jack mérges lesz, mert abban reménykedett, hogy kitudnak valamit szedni belőle. Claire este felkeresi Charlie-t, mivel a mogyorókrém felidéződött benen.

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Lost 1.14 – Special

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 29, 22:47-kor a(z) Lost témába.

lost_114.jpg
Premier: 2005/1/19
Írta: David Fury
Rendezte: Greg Yaitanes

Michael napja eléggé rosszul indul. Fia nincs soha vele és mikor meglátja, hogy Locke és Boone késdobálásra tanítja, szinte majd meg örül a dühtől. Még 10 évvel ezelőtt Susan a kedvese megcsalja főnökével, akivel később összeházasodik. Az apa el akar menni a fiáért, ám pechére elüti egy kocsi. 9 évvel később, mikor Susan meghal Brain, a férj, nem tart már igény a fiúra, ezért Micheal veszi gondozásba. Sayid közben megfejti, hogy Danielle jegyzetei koordinátákat takarnak. Michael egy tutajkészítésébe fog, hogy elhagyják a szigetet. A hír hamar lábra kap. Közben Saywer megtalálja Claire naplóját, mellyel Charliet ingerli. Kate azonban visszaszerzi a fiúnak. Walt újra összeveszik apjával, mivel Locke-kal találja meg. A fiú mérgében elmegy megkeresni Vincentet. Locke szövetséget ajánl Michealnek. Egy fán lelnek a fiúra, mivel egy jegesmedve tartja fogságban. Miután hősiesen leszámol Micheal a fene vaddal Walt nagyon megörül az apjának, aki később megmutatja a leveleit, melyet soha nem mutatott meg a fiúnak Susan. Charlie-t nagyon hajtja a kíváncsisága, ezért bele olvas a naplóba. Talál egy furcsa rész, melyben Claire rémálmát írja le, amikor is egy Fekete-Szikla nevű helyen van. Mivel Danielle jegyzetein is szerepel ez a név gondolkodtatóba ejti őket. Locke-ék a szokásos kis éjszakai kalandra indulnak, mikor valami közeledik feléjük. Claire volt az.

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

Lost 1.13 – Hearts and Minds

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 29, 22:23-kor a(z) Lost témába.

lost_113.jpg
Premier:
2005/1/12
Írta: Carlton Cuse, Javier Grillo-Marxuach
Rendezte: Rod Holcomb

Kate felfedezi Sun kis gyümölcs- és fűszerkertjét a dzsungel közepén. Segít a lánynak a művelésében és rájön, hogy tud angolul. Sun nem is tagadja, de arra kéri, hogy ne mondja el senkinek sem. Locke-ék a napjuk többségét a fém csapóajtó felnyitásával töltik. Boone kezdi elveszteni a türelmét, és el akarja mondani, ám Locke ebben megfékezi. A fiút az is idegesíti, hogy mostohatestvére Sayid-hoz kezd vonzódni. Shannon kidolgozott egy sajátos gyakran megismétlődő játékot, mellyel testvérétől pénzt tud kiszedni, így kerül Boone Sydneybe. Ám Shannon barátja Brain lelécel a pénzzel, melyből közösen akartak volna új életet kezdeni. Felkeresi ezért testvérét, és mivel tudja, hogy vonzódik iránta megcsókolja. Locke nem tudta lebeszélni Boone-t, hogy ne szóljon a csapajtóról, ezért le kell ütnie. Egy fához közöve ébred fel, mi előtt Locke kenyőcs állagú folyadékot keverget, melyet a fiú sebére tesz és magára hagy. A táborban mindenkinek feltűnik, hogy csak egyedül jött vissza. Boone eközben testvére segély kiáltásait hallja. Hamar kiszabadítja magát, Locke által ott hagyott késsel és testvéréhez rohan. Miután öt is kiszabadítja egy láthatatlan szörny hangjára figyelnek fel. Elkezdenek rohanni, ám Shannont elkapja és megöli. Mikor este visszatér a fiú megtudja, hogy ez mind csak hallucinálta a kenőcs miatt.

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Lost 1.12 – Whatever the Case May Be

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 29, 22:03-kor a(z) Lost témába.

lost_112.jpg
Premier:
2005/1/5
Írta: Damon Lindelof, Jennifer Johnson
Rendezte: Jack Bender

Claire elveszett Charlie még mindig sokkos állapotban. A környéken minden gyümölcs elfogyott, ezért Kate kis felfedező útra indul. Saywer követi őt, hogy vigyázzon rá. Kalandozásuk során találnak egy vízesést, melyben úsznak is egy kicsit. Kate a víz alatt pár holttest mellett talál egy Halliburton bőröndöt, melyet Saywer-rel hozat fel. Nagy vihar készülődik a parton, ezért mindenki költözik. Rose Charlie segítségét kéri, hogy oldja a fiú traumáját. Locke és Boone idő közben visszaérkeznek, ám többször is elmennek, ami feltűnik Shannon-nak is. Sayid a lány segítségét kéri Rousseau jegyzeteinek lefordítására, de őt inkább abszurd vers sorokra emlékezteti. Kate minden áron meg akarja szerezni a táskát Saywer-től, ezért Jack-hez fordul. Elmondja, hogy fegyvert tartalmaz, valamint azt is, hogy a bírónál van a kulcs. Ezért ki is ássák. A lány megpróbál meglógni a kulccsal, de lebukik. Jack Saywer-t azzal fenyegeti meg, ha nem adja oda, akkor nem kap több antibiotikumot. Meg is kapják a táskát. A fegyverek mellett egy repülőgépmakett volt, ami Kate-é volt.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Lost 1.11 – All the Best Cowboys Have Daddy Issues

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 29, 0:21-kor a(z) Lost témába.

lost_111.jpg
Premier: 2004/12/8
Írta: Javier Grillo-Marxuach
Rendezte: Stephen Williams

Ethan elrabolta Charlie-t és Claire-t. Nyomukba ered a 4 személyes – Jack, Locke, Kate, Boone – felmentő csapat is.Locke magára veszi az ügyet, mert Ethan-t vadászni tanította, de Jack is, mivel nem hitt a lánynak. A nyomok ketté ágaznak. A csapatnak szét kell válnia, mivel az egyik hamis nyom lehet. Kiderül közben, hogy Kate kiváló nyom leolvasó. Locke és Boone kerül egy csapatba. A fiú kérdéseket tesz fel a vadász mivoltáról. Jack nem beszél róla, de az ösvényen rohanva folyton arra gondol, hogy ért véget apja karrierje. Ugyan is egyik páciensét ittasan műtötte, ezért nem tudták megmenteni. A barlangnál is folyik az élet ez alatt, mivel meglátogatja Saywer Sayid-ot, aki elmeséli a francia nős kis storiját. Idő közben megered az eső. Kate-ék járnak jó nyomon. Jack bele is botlik Ethanben, aki csúnyán helyben hagyja. Kate ébreszti fel. Nem sokkal később Charlie-ra is rátalálnak, aki egy fára felakasztva lóg. Gyorsan levágják és nagy küzdelmek árán visszahozzák az élők közé. Boone-ék eközben rájönnek, hogy eltévedtek, ezért ő vissza kar fordulni. Locke odadobta neki a zseblámpát, de nem tudja elkapni – ami valami fémre fedélre esik rá.

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Lost 1.10 – Raised by Another

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 28, 23:58-kor a(z) Lost témába.

lost_110.jpg
Premier: 2004/12/1
Írta: Lynne E. Litt
Rendezte: Marita Grabiak

Claire-t rémálmok gyötrik, melyből pár nem is álom, hanem valóság. Egyik este arra ébred, hogy valaki egy késsel indult felé és megpróbálta bántani a gyerekét. Jack szimplán a stressz hatására fogja ezt az egészet. Csak Charlie hisz a kétségbe esett lánynak. Claire terhessége az elejétől kezdve nehéz volt, mivel párja elhagyja és a egy látnok bajos jövőt lát. Ezt követően úgy dönt, hogy a babár örökbe adja. Hurley népszámlálást tart, hogy kiderítsék még is kikel élnek együtt. Az utas listát azonban Saywer-től kell megkaparintania. Kate aggódik Sayid miatt. Jack ráakarja venni Claire-t, hogy szedjen nyugtatót, ám ő idegességében inkább visszaköltözik a partra. Charlie elkísérli, de félúton görcse lesznek a lánynak. ekkor tűnik fel Ethan Rom, akit elküldenek Jack-ért. Ez alatt elmeséli a lány, hogy a látnok, mindent tudott és valójában Los Angelesben egy szülő sem várta Claire babáját. Sayid közben visszatér a partra és elmeséli kis kalandját. Hurley ez alatt elkészítette a népszámlálást és összevetette a Saywertől kapott utas listával. Azonban Ethan Rom neve nem volt a 815-ös járaton.

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Lost 1.09 – Solitary

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 28, 23:37-kor a(z) Lost témába.

lost_109.jpg
Premier: 2004/11/17
Írta: David Fury
Rendezte: Greg Yaitanes

Sayid a nem sokat megy a part mentén, mikor észre vesz egy vaskábelt, mely az óceánból ér ki. Elkezdi követni. Egy csapdára figyel fel, melyet óvatosan átlép, ám ekkor egy másik besétál bele, mely működésbe lép és elveszti eszméletét. Amikor felébred egy csomó rugóhoz van kötözve, mely sokkolóként hat. Egy nő kérdezősködik Alix nevű gyerekről. Sayid elmondja mi történt velük eddig. Kiderül, hogy a francia nő tartja fogva. Hurley kreativitását előveszi és egymagában épít egy golfpályát, melyre meghívja haverjait kikapcsolódás céljából. Sayid közben elnyeri a nő bizalmát és elengedi a fogságból. Ekkor felidéződik benne, mikor régi szerelmét – Nadia-t -  kellett volna kifaggatnia, ám ő inkább hagyta futni. Ekkor hangok hallatszódnak! Danielle puskát ránt és kirohan! Sayid is követi őt nem sokkal később a nő térképeivel! Út köz szembe találkoznak egymással. Sikerül meggyőznie a nőt, hogy engedje el, majd vissza indul a táborba. Este van már ekkor és felhangzanak Danielle által említett suttogások.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Lost 1.08 – Confidence Man

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 28, 23:20-kor a(z) Lost témába.

lost_108.jpg
Premier: 2004/11/10
Írta: Damon Lindelof
Rendezte: Tucker Gates

Új nap, még több erőszak. Boone felfedezi Saywer kis ládikóját. Saywer ezért megveri, ám a fiú csak Shannon asztma elleni inhalálóját kereste benne. Kate megy majd oda, ám ő csak egy csókért mondja el, amit tud. Sayid közben elmondja Locke-nak, hogy valaki leütötte a rádiónál. Egyből ő is Saywer-re gyanakszik. Shannon állapota eközben rohamosan romlik, ezért Sayid Jackhez fordul. Elmondja neki, hogy 5 évet szolgált a Köztársasági Gárdánál és 10 perc alatt bárkit ki tud vallatni. Jack-ék el is viszik Saywer. Kikötik a fához, Sayid kicsit megfélemlíti! Ekkor Saywer Kate-tel akar beszélni. A csók megtörténik, ám a fiú tényleg nem tudja merre a gyógyszer. Sayid idegességében megvágja az egyik artériáját. Jack ekkor már Sayid ellen lesz, és a sebet kezdi el ápolni. Saywer stressz hatása alatt visszaemlékezik, mikor az egyik családtól kamu olajüzlettel akart pénzt kicsalni, ám mikor meglátta a gyereküket hirtelen meggondolta magát. A nap végére Saywer magához tér. Kate áll mellette a különös levéllel, melyből leszűrte, hogy ezt ő írta. Sayid este elhagyja a közösséget tette miatt.

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

Kyle XY – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 28, 21:02-kor a(z) Kyle XY,Pilot témába.

kylexy_1011.jpg
Premier:
2006/6/26
Írta: Eric Bress, J. Mackye Gruber
Rendezte: Gil Junger

A város menti erdőben egy srác ébred meztelenül. Elég különös már első ránézésre, mivel egy csörgőkígyót elkap, miközben az állat rátámadna. A városba eláll a lélegzete, ám a helyi hatóság gyorsan letartoztatja meztelenkedés miatt, és a közeli intézetbe zárják. A vezetője Lou Daniels elsőként felfigyel a gyerekre és gyorsan hívja Lori Trager kollégáját, akinek éppen a meghitt vasárnapi ebédet kell félbe szakítania. Lou Kyle-nak nevezi el a fiút, akinek másik különlegessége, hogy nincs köldöke és nem kommunikál. Olyan mint egy autista. Nicole haza viszi. Stephen – Nicole férje – nem nagyon örül az új látogatónak. Mivel még most tanul meg mindent, Lori-t – a lányukat – is lebuktatja. Egyszer szép zongora hangra figyel fel és átmegy a szomszédba, ahol egy gyönyörű lányra, Amanda Bloom-ra, figyel fel. Lori nem mehet el a buliba mivel őrizetlenül hagyta Kyle, ám éjjel még is meg lóg. A fiú követi őt. A lány nagyon berúg, mivel pasija megcsalja. A rendőrök karmai elől ő menti meg és viszi haza. Lori öccsének, Josh-nak, is visszaszerzi a Playboy újságját. Nagyon belopódzik a család szívébe Kyle, ezért senki sem ellenzi a fiú maradását.

Megjegyzés: Hát azt hittem az elején, hogy kicsit uncsi lesz a sok tudatlanság miatt, ám már az első pár perc megnyugtatott. Nekem nagyon megtetszett. Ezzel a kategóriával még nem találkoztam. Tény tudnak még újat mutatni! Kyle karaktere nagyon jó lett. És a tanulása is elég viccesen nyílvánul meg. 

This entry has a rating of 3

1 Hozzászólás

Matematikailag befejezve

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 28, 19:09-kor a(z) Hírek témába.

numb3rs_szaro.jpg
Hát igen kedves rajongók! :( Ha még nem sejtenétek mire utalok itt, akkor el is mondom hamar! Ma lesz a szezon záró része a Numb3rsnek a TV2-n. A második évad előre láthatólag tavasszal érkezik meg. Addig kis szünetlesz, de azért a mai részt el ne felejtsétek. Penge lesz, mint a többi.

Kis összegzésben kitérnék a hazai sikereire is, hiszen a 18-49 éves korosztályban viszonylag nézett sorozatnak számít, a maga 400-600 ezer nézőjével.

Kommentáld!

Medical Investigation 1.04 – Escape

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 28, 18:36-kor a(z) Medicial Investigation témába.

medicialinvestigation_104.jpg
Premier:
2004/9/10
Írta: Daniel Arkin
Rendezte: Marc Buckland

Az egyik Bahama-i üdülőszigeten többen is megbetegednek. A fertőzés miatt az Egészségügyi Intézetnek is be kell kapcsolódnia, ne hogy túl késő legyen. Ám az intézet egyik pénzelős emberi is megbetegszik! Mivel Miles még soha nem járt a Bahamákon úgy dönt Natalie megy oda Evaval. A szigeten egyre több tüdőbajos beteg kerül elkülönítőbe! A kutatások bebizonyítják, hogy valamilyen spóra okozza a járványt, ezért karantént rendel el. A teleptulajdonosa ad egy kis időt a csapatnak, hogy megtudják mi az okozó, ám ha nem lesz eredmény a karantént feloszlatja. A megoldás az első beteg szobája rejti, mivel a férfi marihuánát szívót és ezt a szellőzőbe rejtette el, ahonnan a légkondi tovább terjesztette.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Lost 1.07 – The Moth

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 28, 18:32-kor a(z) Lost témába.

lost_107.jpg
Premier:
2004/11/3
Írta: Jennifer Johnson, Paul Dini
Rendeze: Jack Bender

Új nap, újabb szenvedések Charlie számára. Felidéződik benne régi rock mivolta. Akkoriban mélyen vallásos ember volt, emiatt sűrűn is járt templomba. Ian testvérével megalapították a Drive Shift-tet, melyben elsőként még ő állt a rivaldafényében, majd Ian turta ki a hatalmából. Mivel drogéhsége eléggé eluralkodik elmegy Locke-hoz, hogy visszakérje a drogját! A férfi azt mondja, hogy háromszori kérésre megkapja. Közben Sayid a parton összefabrikál 3 antennát. A háromszögelés módszerével akar segélyt kérni a rádió segítségével. Boone a parton marad, míg Kate a völgybe megy, Sayid pedig a fennsíkra, hogy majd egy jelzőrakétával összehangolva megteremtsék a kapcsolatot. Eközben beszakad a barlang, ahol Jack is ott tartózkodik. Charlie Hurley kérésére elmegy Locke-ért, akitől másodszorra kéri el a drogját! A vadász kis történettel szemlélteti, mi lesz, ha megkapja. Harmadszori kérést követően, miután Charlie hősiesen kiszabadította Jacket, Locke odaadja a drogot, ám a fiú a tűzbe dobja.

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

Az 58. Emmy díj jelöltjei és nyertesei

 
Beküldte: FERCSA 2006 August 28, 18:29-kor a(z) Hírek témába.

Emmy

Akik nem bírták a tegnap éjjelt azoknak leírom, hogy is alakultak a díjjak tegnap éjjel :P
Legjobb komédia:
Arrested Development
Curb Your Enthusiasm
The Office
Scrubs
Two and a Half Men

Legjobb dráma:
Grey’s Anatomy
House
The Sopranos
24
The West Wing

Legjobb komédia főszereplő:
Larry David (Curb Your Enthusiasm)
Kevin James (The King of Queens)
Tony Shalhoub (Monk)
Steve Carell (The Office)
Charlie Sheen (Two and a Half Me

Legjobb dráma főszereplő:
Christopher Meloni (Law & Order: SVU)
Denis Leary (Rescue Me)
Peter Krause (Six Feet Under)
Kiefer Sutherland (24)
Martin Sheen (The West Wing)

Legjobb női komédia főszereplő:
Lisa Kudrow (The Comeback)
Jane Kaczmarek (Malcolm in the Middle)
Julia Louis-Dreyfus (The New… Old Christine)
Stockard Channing (Out of Practice)
Debra Messing (Will & Grace)

Legjobb női dráma főszereplő:
Kyra Sedgwick (The Closer)
Geena Davis (Commander in Chief)
Mariska Hargitay (Law & Order: SVU)
Frances Conroy (Six Feet Under)
Allison Janney (The West Wing)

Legjobb komédia mellékszereplő:
Will Arnett (Arrested Development)
Jeremy Piven (Entourage)
Bryan Cranston (Malcolm in the Middle)
Jon Cryer (Two and a Half Men)
Sean Hayes (Will & Grace)

Legjobb dráma mellékszereplő:
William Shatner (Boston Legal)
Oliver Platt (Huff)
Michael Imperioli (The Sopranos)
Gregory Itzin (24)
Alan Alda (The West Wing)

Legjobb női komédia mellékszereplő:
Cheryl Hines (Curb Your Enthusiasm)
Alfre Woodard (Desperate Housewives)
Jaime Pressly (My Name Is Earl)
Elizabeth Perkins (Weeds)
Megan Mullally (Will & Grace)

Legjobb női dráma mellékszereplő:
Candice Bergen (Boston Legal)
Sandra Oh (Grey’s Anatomy)
Chandra Wilson (Grey’s Anatomy)
Blythe Danner (Huff)
Jean Smart (24)

Kommentáld!

Lost 1.06 – House of the Rising Sun

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 28, 18:13-kor a(z) Lost témába.

lost_106.jpg
Premier:
2004/10/27
Írta: Javier Grillo-Marxuach
Rendezte: Michael Zinberg

Gyönyörű napra ébredtek a szigetlakók, ám ezt az idillt Micheal és Jin verekedése zavarja meg. Miután Sayid és Saywer szétválasztotta őket és a koreait lebilincselte, az okokat kezdik keresni. Közben Jack, Locke, Kate és Charlie kis felfedezésre mennek, mely során egy barlangot találnak, ahol a friss forrás víz mellett, két több mint 50 éves tetem hever. Charlie méháhított drogéhségét szeretné szüntetni, ám Locke megzavarja, mivel rájött közben, hogy a Drive Shift basszusgitárosa. A vénróka tudja, hogy Charlie mivel tevékenykedik, ezért cserét ajánl fel számára! A parton a helyzet változtalan. Sun közben felidézi mikor Jin megkérte a kezét, valamint amikor egy orchideát adott neki. A nő eldönti, hogy beszél Michaellel angolul, és elmondja mi okozta a verekedést. Jack este elmondja a tényeket, arra kéri az embereket, hogy inkább a barlangnál lakjanak, ám sokan maradnak.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Lost maraton

 
Beküldte: FERCSA 2006 August 28, 2:16-kor a(z) Hírek témába.

Lost

Igen-igen lehet az RTL is az AXN-től lopta az ötletet, de tény kezd kupálodni a csatorna.. azé remélem nem kiabálok el semmit :lol:

Szóval aki délutántól az AXN-t nézte az rendesen megkaphatta a Lost adagját ugyanis egybe egyhúzamban leadtak 10 részt és mindez mielőtt hát persze az Emmy díj átadás előtt amit nevezhetnénk a sorozatok oszkárának. Ezt a szép kis programot elnézve egy gurunak se lehetett panasza ;)

És amíg ezt a posztom megírtam Megan Mullally (Will and Grace) meg is kapta a legjobb női komédia mellékszereplő díját.

Kommentáld!

MythBusters 1.01 – Ice Bullet, Exploding Toilet, Who Gets Wetter

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 27, 23:24-kor a(z) MythBusters,Pilot témába.


mythbusters_101.jpg
Premier:
2003/9/23

James-ék első ízben a megcáfolják, hogy wc-n ülve, cigaretta parázs által keletkezett robbanás, kitudja repíteni az éppen rajta ülő embert. Ehhez több robbanásveszélyes anyagot próbálnak ki, mint például a rovarspayt, a benzint, a puskaport. Ám csak erőteljes robbanást nyílt láng esetén tudnak előidézni. Második kísérletük, hogy futva-e vagy gyalogolva ázik el az ember jobban. A méréseket szélben és szélcsendben is megmérik. Az eredmény közel azonos, ám a gyaloglás célszerűbb, ha nem akarunk elázni nagyon. A harmadik kísérletben a mágikus lövedék vizsgálatáról szól, ami valójában egy olyan töltény, mely jégből előállított és a szervezetbe fúródva nem hagy maga után nyomot.

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Scrubs 1.01 – My First Day

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 27, 23:06-kor a(z) Pilot,Scrubs témába.

scrubs_101.jpg
Premier:
2001/10/2
Írta: Bill Lawrence
Rendezte: Adam Bernstein

Dr. John ‘J.D.’ Dorian és Dr. Christopher ‘Chris’ Duncan Turk végre túl estek a hosszú orvosi tanulmányaikon és a kórházban is kamatoztathatják tudásukat. John medikus tevékenykedik, míg Truk sebészként! Utóbbi szemmel láthatólag gyorsabban alkalmazkodik és sikeresebb is, ám ez csak a látszat. John főorvosa – Dr. Perry Cox – elégé eddzi a fiút, hogy szokja az életet, még hozzá annyira, hogy már első napján éjszakai műszakot is megkapja. Reménytelennek tűnik előtte a lét, ám ezt Dr. Elliot Reid foszlatja szét. Rögtön belezúg és a nap végén még randira is elhívja, ám az éjszakai műszakkal nem számol.

Megjegyzés: Eléggé érdekes egy sorozat. Van benne sok jó rész, ám sok uncsi is! Ahhoz képes elég kiegyensúlyozott.

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Röpte hírek

 
Beküldte: Kanyecc 2006 August 27, 22:18-kor a(z) Hírek témába.

  • Az OC egy kis közvélemény kutatás után arra jutott, hogy a nagy népszerűség gyengülés hátterében a főszereplők állnak, mivel a nézők már kezdik meguni őket. Ezért a stáb úgy döntött, hogy új, ám fix szereplőket hoz a sorozatba. Mint például Kaitilin, Marissa húgát. Ryan szerelmi szálai is kis idővel kezdenek megoldódni, hiszen Marissa elvesztése után Taylor Townsend segíti át a mélyponton.
  • Mivel az MTV még nem hosszabította meg Richie kisasszony Simple Life-os szerződését, legjobb barátnőjéhez fordult – Mischa Barton-hoz – aki bemutatta a FOX pár befolyásos emberének is.
  • Az RTL-Klub szeptember 1-jén Lost maraton tart! Ugyan is az első évad dupla záró részét délután – 16.30-tól – tekínthetik meg a nézük! …Valamint a este dupla szezon nyító részt tart 21.10 perctől. Már a promozást is megkezdték, ami igen csak jó lett, no meg vicces, aki már tudja mire számoljon! Ha még nem láttad akkor ide kattints: Promo 1. vagy Promo 2.
  • Az Odaát azaz a Supernatural egy hetet fog késni a Lost maraton miatt. Ezért majd csak szeptember 8-án 22.10-től láthatják a nézők.
  • Az RTL-Klub tovább bűntet! Úgyan is az elég népszerű siker korrupt zsarus sorozatot – The Shield azaz Kemény zsarukkat – is folytat.

Kommentáld!
Következő oldal »