Supernatural 2.07 – The Usual Suspects

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 31, 17:17-kor a(z) Supernatural témába.

supernatural_207.jpg
Premier
: 2006/11/9
Írta: Cathryn Humphris
Rendezte: Mike Rohl

Dean-ék nagy slamasztikában vannak. Letartoztatták mindkettőjüket, egy gyilkosság kapcsán. Az előzményekre útközben derül fény. Winchester-ék épp egy újabb ügyet akartak felgöngyölíteni, mikor Dean rosszkor, volt rossz helyen. Az esett különlegessége, hogy a halott pár, halála előtt, egy szellem jelent meg, valamint a „Dana Schulps” szó többszöri felbukkanása a helyszíneken. Miközben a rendőrségen kivallatták őket, Deannek támad egy merész ötlete, miszerint a „Dana Schulps” egy anagramma. Igaza is lesz, mivel a szóból kirakható az Ashland szó is, mely egy utca neve nem messze az őrstől. Sam rá is áll az ügyre. Miután megszökik, társra is talál Claire Becker nyomozó személyében, ki előtt szintén megjelent a szellem…

Megjegyzés: Hát az elején szerintem senki sem tudta, most miről is van szó! Én per-pillanat azt hittem, hogy egy előző ügy kapcsán kerültek börtönbe! Nem szeretem az in media res kezdést! Ezt leszámítva nem volt rossz rész. Az alapszotri kicsit gyengébbre sikeredet, mint az előző részé, de Dean humora most sem hagyott minket cserben. A halott csajszi, kissé a Silent Hill c. játékra emlékeztetett.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 31, 15:27-kor a(z) Heti adag témába.

  • A Surviver rendezői változtatni kívánnak a showjukon. Arról van szó, hogy Mark Burnett producer a szép napsütötte szigetekről, a zord téli környezetbe költöztetné a következő évadot. Kérdés, hogy a jelentkezők mennyire örülnének ennek, hiszen a napos, nyári Lost-os hangulatnak ezennel vége szakadna.
  • Vasárnap indítja útjának a Showtime a The Tudors c. sorozatát, melynek központjában VIII. Henrik figurája áll. A készítők, hasonló sikereket remélnek, mint a HBO-s Róma c. történelmi sorozatának kapcsán. Jonathan Rhys Meyers alakítja a királyt, aki egyébként ír nemzetiségű. A készítők nem csak a Henrik magánéletét, de politikai munkásságára is kitérnek, mint például: szakított a pápával és létrehozta az anglikán egyházat.
  • Lady Heather újra visszatér a CSI sorozatba. A The Good, the Bad, and the Dominatrix című részben fog újra feltűnni, melynek premierje május 10-én lesz.

Kommentáld!

Supernatural 2.06 – No Exit

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 31, 14:54-kor a(z) Supernatural témába.

supernatural_206.jpg
Premier:
2006/11/2
Írta: Matt Witten
Rendezte: Kim Manners

Samy és Dean Philadelphia-ba látogatnak, ugyan is Jo önerőből feltérképezett egy ügyet. Három hete egy fiatal lány tűnt el bérelt szobából! Az elmúlt 80 év alatt ez már a hatodik olyan eset, melyben szőke-, fiatal lány tűnt el rejtélyes módon. Dean a vizsgálódást követően ektoplazmát találnak a szobában. Nem sokkal később, Jo is megjelenik, – anyja tudta nélkül – mint ideális áldozati alany. Hamar rá kell eszmélniük: Az a valami a falak közt mozog. Kis kutakodást követően fény derül a ház múltjára is: Régen a ház mellett volt a moyamensing-i börtön, és a ház helyén a kivégzőhely, ahol H.H. Holmes-t, a többszörös gyilkosság feltalálóját, is kivégezték…

Megjegyzés: Nagyon jó sztori, kiváló kivitelezés. Nagyon jó ötletnek találom Jo-t is belevonni a történetbe, hiszen már régóta lehetett róla tudni: nem túl szófogadó. Maga az alap sztori vitte nálam a toppot. A hajas nyomok, nem igazán sikerültek jóra, de hogy H.H.Holmes-ről volt szó, az nagyot dobott ratingen. Jah és végén jött, az elmaradhatatlan Dean ötlet (…).

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

Supernatural 2.05 – Simon Said

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 30, 15:25-kor a(z) Supernatural témába.

supernatural_205.jpg
Premier:
2006/10/26
Írta: Ben Edlund
Rendezte: Tim Iacofano

Samnek újra látomásai vannak! Felkeresik Ash-t, akivel, kicsit körmére járnak az esetnek. Találnak is egy nevet – Andrew Gallagher-t – aki egy közülük (Emlékeztető a megjegyzésben, ha nem értenéd!). A fiúnak érdekes képessége van: Rá tud venni embereket bármire kedvességével. Míg Dean őt követi, Samnek a fiú dokijával kell törődnie, kit látomásában látott, viszont csak félig sikerül a gyilkolás szabotálása. A későbbiekben, egy nő is meghal. Dean-éknek rá kell döbbenniük: Nem a fiú a „ludas”! Kis kutatást követően ki derül, hogy van egy ikertestvére, akiről még nem is tudott, de már régóta ismert… (ha nem érted nem baj! Nézzd meg és leesik)

Megjegyzés: Na, ez az epizódleírás igazi homály lehet sokaknak! Arról van szó, hogy még a 2×01-es részben megemlítette a démon, hogy tervei vannak – magával – Sammel, valamint a vele hasonlóakkal, ugyan is 1983-ban nem csak náluk történt meg, a különös anyagyilkosság. Akik átélték ezt, azoknak különös képességei lettek. Sam esetében a látomás!

Végre visszatértünk a főszálhoz. Újra találkozunk a szexy Jo-val, és a lusta, de iszákos Ash-sel! Pöpec rész volt, de még akkor sem az igazi. Pár dolog homályosabb lett – lásd feljebb – viszont még mindig nem derült ki: mik a tervei a gonosznak!

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Supernatural 2.04 – Children Shouldn’t Play With Dead Things

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 30, 13:44-kor a(z) Supernatural témába.

supernatural_204.jpg
Premier:
2006/10/19
Írta: Raelle Tucker
Rendezte: Kim Manners

Sam-ék ellátogatnak anyjuk sírjához, viszont a háttérben egy másik ügy is áll. Egy lány – Angele – öngyilkos lett, mivel barátja – Matt – megcsalta. Az eset különlegessége, hogy a sír körül, kör alakban, minden növény kipusztult. Dean-ék a nyomozást a lány apjánál kezdik meg, aki ősi görög témákat tanít és -kutat. Ez alatt Matt is meghal. Angela szobatársa – Lindsay – elmondása alapján: a fiú látta a lányt mindenhol. Dean-ék elsőként egy bosszúálló szellemre gondolnak, így elmennek, hogy elégessék csontjait, ám a sír üres…

Megjegyzés: Hát nem voltam oda, ezért a részért sem! Kissé unalmas, de azért izgis is! A csajt hullaként jóra megcsinálták (a Kört idézte fel bennem), valamint a sztori is kiváló volt, de valahogy az összképet nem sikerült eltalálni. Neal – Angela egyik barátja, aki belé volt zúgva, de esélye sem volt – halála kissé értetlen volt számomra. Megérdemelte az tény, de felesleges.

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Itt a 4. évados promo

 
Beküldte: tess 2007 March 30, 12:15-kor a(z) videó témába.

Szerdán a “nagy TV2-es sorozat dömpingben” lement a Smallville 4. évados előzetese. Ahogy sejteni lehetett kissé gagyi lett, de hát biztosan lesz jobb is. Mindenesetre bíztató, hogy a 4. évadból vannak a bejátszások :D
Mivel itt a hétvége gondolom a TV2 tutira elfogja sütni még párszor az előzetest, sőt ha van esze akkor összetákol még egy verziót. Amúgy vasárnap 3. évad finálé, amire stílusosan csak annyit lehet mondani, hogy MUST SEE! Aki látta az is nézze mindenképpen, hisz a szünetben tuti lesz valami promo a 4. évadról is.
Amúgy az előzetes a tovább után.

Tovább…

1 Hozzászólás

Elstartolt az első film

 
Beküldte: tess 2007 March 30, 12:00-kor a(z) Hírek témába.

A Stargate háza táján ugye elég nagy a nyüzsgés mostanság, de gondolom ez nem újdonság, hisz már mi is írtunk róla. A legfrissebb hírek szerint elkezdődtek az előkészületei a két Stargate filmnek, melyek közül a Continuum már a startolt is a napokban. Ez lesz az a rész, ahol a készítők a Ba’al-os szállat akarják majd elvarrni.
A rajongók nagy örömére a filmben újra láthatjuk Jack O’Neilt is, akit a jó öreg Richard Dean Anderson fog ismételten megszemélyesíteni.
A másik készülő produkció a The Ark of Truth egyenlőre még pihenő fázisban tanyázik, de jelek szerint a nyár elején ennek is megkezdődik a forgatása.
A tervek szerint a 2 film dvd-n fog megjelenni, így a költségvetésüket is sikerült tágabbra szabni. Ennek hála egészen látványos jelenmeteknek lehetünk tanúi, melyekről a beszámolók és a pletykák már napvilágot láttak a rajongói fórumokon.
A premier dátuma egyenlőre ismeretlen, de annyi biztos, hogy valamikor ősszel lesz. Addig is kitartás!

Kommentáld!

Jajj a kasza, hú de fas..

 
Beküldte: tess 2007 March 30, 11:38-kor a(z) Hírek témába.

thegreatamericandreamvote.jpg
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem az ABC neve nem a bukták után jut az eszembe. Vagy még is? Na de ez mind mit sem változtat a tényen, hogy az elég zsenge The Great American Dream Vote el lett kaszálva. A kitudja milyen kaliberű show kemény 2 részt bírt és kampó. Nézettségileg kissé elvagyunk maradva, de tutira veszem a gyér szereplést. Mindenesetre gratula hozzá emberek! Szerencse, hogy nem vállaltuk még be anno 2 hete. Vicces mi, milyen király is a lustaság!
Egyébként valamelyik oldalon láttam nemrégiben egy top listát a nagy bukásokról. Ahogy megfigyeltem csupa olyan sorozat volt rajta, melyek max 2 részt ha megértek. Szóval a mostani áldozat is tuti befutó a listán :D

Kommentáld!

Bones – 1.02 – The Man in the S.U.V

 
Beküldte: tess 2007 March 30, 0:44-kor a(z) Bones témába.

bones_102.jpg
Premier:
2005/9/20
Írta: Stephen Nathan
Rendezte: Allan Kroeker

Egy bombamerényletnek hála meghal egy közel-keleti férfi, ami igen csak sok kérdést vet fel, különösen a nemzetbiztonság terén. Dr. Brennan-nak és csapatának kell megállapítania az arab férfi identitását. Ezzel nincs is sok gond, de ekkor váratlan fordulat történik. A feltételezett merénylő valójában maga volt az áldozat, így mostantól már a merénylőre utazik a csapat. A nyomozás közben egyre többször szóba jön a magánélet is, amit leginkább Angela lovagol meg…

Megjegyzés: Az előzetesét elnézve durvább dologra számítottam, de ez az érzelmi szál valamellyest javított a részen. No persze nem sokat, de azért kellett. Csak úgy mint az enyhén szexi Bones ábrázolása is. Kezd olyan érzésem lenni, hogy azért akad eyecandy is ebben a sorozatban.

A szinkronról: Hát igen ez a rész már szinkronosan ment le nekem is. Az igazat megvallva én személy szerint rosszabbra számítottam, így kellemes csalódás ért. Persze azért lehetne jobb is, de így késő este azért elmegy. Egyedül David Bopreanaz hangján akadtam egy kicsit meg. Nem tudom még most sem eldönteni, hogy egyezik e az Angel-ben szereplő hanggal vagy sem. Na majd holnap utána nézek talán :D

This entry has a rating of 2

1 Hozzászólás

Még időben…

 
Beküldte: tess 2007 March 29, 21:55-kor a(z) Heti adag témába.

Hoppá erről meg is feledkeztem! MA búcsúzik a 2. évaddal a 24 a Cool műsorán. Alig több mint 5 perc és kezdenek, szóval írány a tv elé. A folytatás dátuma egyenlőre ismeretlen számomra, de annyi szent hogy lesz 3. évad is szinkronosan.

Kommentáld!

A FOXnál hivatás a szivatás

 
Beküldte: tess 2007 March 29, 21:35-kor a(z) Hírek témába.

standoff_hiatus.jpg
Remélem alaposan megnéztétek a képen a dátumot! Igen jól látjátok a FOX megint kezd szemétkedni. A Standoff ugyanis a tervek szerint a nyár elejéig biztosan hiatusban marad. Az jelenlegi visszatérés dátuma, ha semmi sem változik akkor Június 8. lesz. Az egészben csak az a szopatás, ha lehet hinni a berendeléseknek, akkor az évad 13 részből áll. No de kérem már le ment belőle 11! Ezek szerint pár fejes pöcs 2 részen aggódik! Akárhogy is csűrik csavarják a maradék 2 rész sem fog jobban teljesíteni nyáron, de hát ők tudják jobban. Mindenesetre becsülendő, hogy legalább nem kaszálták el a sorozatot. Bár ha nem változik valami érdemleges a sorozat sorsát illetően akkor még a cancel sincs kizárva.

Kommentáld!

Már nincs visszaút

 
Beküldte: tess 2007 March 29, 14:27-kor a(z) Hírek témába.

grays_anatomy_spinoff.jpg
Nos doki mit gondolsz?
Kb. erről tanuskodik a kép is, de majd pár hónap múlva már nem ez lesz a trendi szöveg!
Nos csajszi kivel feküdtél le?
Vicces de igaz! A jelek szerint a Gray’s Anatomy spin-off sorozata már teljesen révbe ért, így csak a forgatás dátuma ismeretlen a számunkra. A jelek szerint már a cím is napvilágott látott. Ezek szerint a spin-off az ABC szeptemberi tervei közt Private Practice címen fog majd szerepelni. A történeti száll is már ismert vázlatosan, na de ezen szerintem senki sincs túlzottan meglepődve. A szex áll majd az egész hátterében, meg persze a betegek. Bár én jobban szeretném az előbbit többször látni. :D
A stáblista is napvilágot látott már egy ideje, így itt sem érhet minket nagy meglepetés.

Kate Walsh – Grey’s Anatomy, Eyes, CSI
Taye Diggs – Day Break, Will and Grace
Amy Brenneman – Judging Army
Timothy Daly – Eyes, The Nine
Merrin Dungey – The King of the Queens, Alias
Chris Lowell – Veronica MArs, Life As We Know It

Szóval szinte már mindenkit ismerhetünk valamelyik kedvenc sorozatunkból, így remélem nem lesz nagy csalódás a sorozat. A munkálatok várhatóan májusban kezdődnek, így merem remélni, hogy a nyár végére már az unaired-pilotot csodálhatjuk. Mellesleg aki szereti böngészni az amcsi pletykalapokat az hamarosan tuti találni fog pár paparazzi képet is forgatásokról. Ilyenkor majd gondoljatok ránk is :D

Kommentáld!

Dirt – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: tess 2007 March 29, 13:58-kor a(z) Dirt,Pilot témába.

dirt_101.jpg
Premier: 2007/1/2
Írta: Matthew Carnahan
Rendezte: Matthew Carnahan

Lucy Spiller nagymenő hollywoodi újságíró, aki egyszerre két lap a Dirt és a Now főszerkesztője is. Lucy első kézből szállítja a pletykákat a sztárvilágban, így elég kevés barátja akad. Egyedül paparazzi fotósában Don-ban bízik meg, aki mellesleg kissé kettyós, de azért minden melót gond nélkül elvégez. A két mindenre elszánt újságíró következő áldozata Holt McLaren lesz, akit mostanság igencsak hanyagolnak a filmesek. Ellenben barátnője Julia Mallory úszik a sikerben és a mocsokban is. Hamarosan a páros egy furcsa ajánlatot tesz Holt-nak, aki persze a siker érdekében szállítja is a pletykát. Ez viszont egy kész lavinát indít el a sztárvilágban…

Megjegyzés: Ha már lecsengett odakint a sorozat gondoltam én is belekezdek. Anno a Pilot feléig jutottam és inkább úgy döntöttem, hogy dara lesz belőle majd valamikor.
Így a teljes rész birtokában azt kell mondanom maximálisan egyetértek akkori önmagammal és a kritikusokkal is. A sorozat jó és kész! Csak az a baj vele, hogy szimplán jó! A történet enyhén mesterkélt és zavaros is néhol, de hát már ezerszer láttunk hasonlót, szóval könnyedén kitalálhatjuk a végét. A körítés sem valami egetverő nagy szám. Hollywood mindig hemzsegett és mindig hemzsegni is fog a pletykáktól, így ismételten csalódnom kellett. Persze nem arra számítottam, hogy Clooney és a haverok fognak fel s alá futkározni, de ez a “B” kategóriás színészi pletyka száll kissé sok volt. Na mindegy!

dirt_promo.jpg

Még ott van az isteni Courteney Cox gondolhatnánk. A stílus váltása már anno is nagy kérdéseket feszegetett, de így összességében nem lett rossz. Valahogy jobban illik hozzá ez a csalódott és magányos üzletasszony, mint az enyhén ciki Monika a Jóbarátokban. Persze lehet vitatkozni, de nem érdemes. Cox kisasszonyra nem a Dirt miatt fogunk emlékezni. A többi színész sem nagy eresztés, így a karakterek sem lettek valami kidolgozottak első nekifutásra. Annyiból viszont nyerő a koncepció, hogy elég rendesen eyecandy beütés tanyázik a castingban. No ez nem is baj, legalább valami vonza a tekintetet, ha már a történet nem is.
A sok negatívum mellett, persze van néhány pozítiv dolog is, de ezek is igencsak egyéntől függőek. Engem pl. az egész rész hangulata fogott meg igazán. Itt minden tényleg a piszokban játszódik és semmi sem történik hátsó szándék nélkül. A jelenet beállítások is egészen korrektek és darkosak, szóval maximálisan visszaadják a hangulatot. Csak úgy mint a Debby Holiday által előadott főcím. Egy az egyben a késő esti szórakozásra termett a sorozat és pont. Több karaktert nem érdemes rá pazarolni nagyon. Persze kérdések mindig vannak, de a 2. rész majd talán választ ad ezekre is valamikor késő este.

This entry has a rating of 2.5

1 Hozzászólás

Supernatural 2.03 – Bloodlust

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 29, 9:44-kor a(z) Supernatural témába.

supernatural_203.jpg
Premier: 2006/10/12
Írta: Sera Gamble
Rendezte: Robert Singer

Dean-ék Montana-ba látogatnak, mivel több különös eset – marhákat gyilkolásznak, valamint több embert már lefejeztek – zajlott ott az elmúlt időkben. Miután feltérképezik a terepet, ráeszmélnek: Vámpírokkal van dolguk. Időközben találkoznak is egy bajtársukkal – Gordon Walker-rel – aki már egy ideje nyomukat követi. Dean-nel elég hamar „egymásra” is találnak, amit nem igazán színlel Sam. Ellen is Sam véleményét osztja, és óvatosságra inti őket a férfi kapcsán. Az eset akkor lesz igazán érdekes, mikor a vámpírok foglyul ejtik – Sam-et – és közlik vele: kik is valójában…

Megjegyzet: Dean-ék Montana-ba látogatnak, mivel több különös eset – marhákat gyilkolásznak, valamint több embert már lefejeztek – zajlott ott az elmúlt időkben. Miután feltérképezik a terepet, ráeszmélnek: Vámpírokkal van dolguk. Időközben találkoznak is egy bajtársukkal – Gordon Walker-rel – aki már egy ideje nyomukat követi. Dean-nel elég hamar „egymásra” is találnak, amit nem igazán színlel Sam. Ellen is Sam véleményét osztja, és óvatosságra inti őket a férfi kapcsán. Az eset akkor lesz igazán érdekes, mikor a vámpírok foglyul ejtik – Sam-et – és közlik vele: kik is valójában…

This entry has a rating of 1

Kommentáld!

AXN a Lost rajongóit veszi célpontba

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 27, 16:12-kor a(z) magyar ajánló,Magyar hírek témába.

A mai napon kerül premiere – imáron magyarul – a Lost Room, magyar címen Az elveszett szoba, mely tavaly decemberben debütált a Sci-fi channel műsorán. Kicsit körbe jártunk a híreknek is, mivel egyes források szerint feliratosan – ami annyit tesz, hogy angol szinkronnal – lett levetítve az első rész a május 25-én! Ez így is van! A sorozatjunkie egy hsz formájában kapta meg a szükséges információkat a csatornától, miszerint az első rész szinkronjával problémák merültek fel. Azaz nagy valszeg elveszett az egyik szobában! :D Viszont a mai napon már szinkronosan leshetik meg a rajongók 20.05-ös kezdéssel!

Egyébként emiatt maradt el a múlt heti Lost rész, viszont meg lehet nyugodni! A sorozat nem ment el hosszabb szünetre, mint a Jericho. Legközelebb április 8-án tér vissza, addig is élvezzétek a szobák rejtelmeit.

Az AXN mellett szóljon az is, hogy egy egészen igényes oldalt dobtak összes a sorozatnak, melyet itt nézhettek meg.

Zárásképpen nézzük meg a vetítések menetét:

1×01 – The Key and the Clock:
Premier: 2007/03/25 20.05
Ismétlések: 03/27-én 20.05 és 00.30-kor

1×02 – The Comb and the Box:
Premier: 2007/4/1-én 21.05-kor
Ismétlések: 4/1-én 00.30, valamint 4/4-én 21.00 és 0.40-kor

1×03 – The Eye and the Prime Object:
Premier: 2007/4/8-án 22.00-kor
Ismétlések: 4/8-án 01.30, valamint 4/10-én 21.00 és 1.30-kor

Kommentáld!

Supernatural 2.02 – Everybody Loves A Clown

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 27, 11:20-kor a(z) Supernatural témába.

supernatural_202.jpg
Premier:
2006/10/5
Írta: John Shiban
Rendezte: Philip Sgriccia

Dean-ék még emésztik a történteket! Apjuk hangpostáján találnak egy Ellen nevezetű nőt, aki pár hónappal ezelőtt, többször is üzenetet hagyott számára. Miután felkeresték, segítségükre lesz egy másik démonvadász – Ash – is, aki apjuk jegyzeteiből és egyéb dolgaiból, csinál egy előre jelzőkütyűt, mely jelzi majd a démon felbukkanását. Viszont míg ez elkészül, egy ügy felderítését is elvállalják, melyben egy bohóc – melyet csak a gyerekek látnak – szedi áldozatait.

Megjegyzés: Nagyon ordas rész volt! Humorral telített és a történet is jó volt. Mindig is szeretettem a bohócos sztorikat! Ez is jól el lett találva. Dean egy állat volt az egész rész alatt. Ellen lányával kezdte először, aztán jött a cirkuszba a vak ipse. Jó párszor fel is röhögtem, főként mikor a nem a saját kocsijával vágtak neki a felderítésnek és szidta szerencsétlen járgányt. Mindenkinek kötelező darab!

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Supernatural 2.01 – In My Time of Dying

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 27, 9:55-kor a(z) Supernatural témába.

supernatural_201.jpg
Premier:
2006/9/28
Írta: Eric Kripke
Rendezte: Kim Manners

Miután a család balestet szenvedett, egy kórházba szállítják őket! Sam ússza meg az esetet, a legkisebb sérülésekkel, viszont Dean már nem ennyire szerencsés! Kómába kerül. John mi helyet magához tér, egyből a munkára gondol, mellyel jól fel is húzza fiát. Dean-nel ez alatt érdekes dolog történi, mivel éli az életét, de a testén kívül, viszont a veszély itt is meglapul, hiszen egy kaszás pályázik az életére!  John, hogy fiát megmenthesse, megidézi a démont…

Megjegyzés: Szezonkezdésnek nem is volt annyira rossz! Így kora reggel kellemes kis felüdülés! A sztori kiváló, bár néhol kezdett átmenni unalmasban! Aszem a vége kiszámítható volt, hiszen ennek kellett történnie! Újra felbukkan a jó öreg Bobby is, aki nem rég láthattunk. Vicces, hogy Sam a kocsi megjavítását erőltette, akkor is, amikor az egy nagy roncs az! A kaszás kivitelezése nagyon tetszett, főként mikor csajnak álcázta magát!

This entry has a rating of 3.5

1 Hozzászólás

Nézettség 03/23, illetve 03/16 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 27, 8:26-kor a(z) Nézettség témába.

03/23:
Újabb uncsi péntek, de hát kit érdekel, ha eljött a semi-finish egyetemi kosármeccse, ami annyit tesz, hogy vasárnap finálé! Ezt leszámítva, volt még a mai napon szépség verseny – Miss US – az NBC részéről, valamint visszatért a Six Degress is, aki nem éppen tündöklő eredménnyel kápráztatott el minket. Nem csoda, hogy a Fox újonca – The Weding Bells – jól oda is dörgölt az orra alá! (Részletek lejjebb, a tovább mögött)

03/16:
Unalmas ismétlésektől hangos a pénteki nap! Nem sok mindent ajánl ez a nap, de legalább így a kosarasok fellélegezhettek! Végre a dobogó élére állhattak, de ebbe is ki akadályozta volna meg őket, most őszintén?! A csütörtöki naphoz képest, így is rontott! Az 1 a 100 ellen műsori most kisebb szünetre veszi útját, ugyan is véget ért az évadja! Viszont visszatért köreinkbe az Identity, aki még anno decemberben debütált. Raines ismétlésben sem volt, hiány ezen a napon. Az ABC úgy tűnik a péntekkel pótolja, a csütörtöki veszteségeit! (Részletek a tovább mögött!)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/22, illetve 03/15 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 27, 7:53-kor a(z) Nézettség témába.

03/22:
Erős kezdés utáni visszaesés! Talán ezekkel a szavakkal jellemezhetném az újoncok körét. Az October Road no, ha bő egy egésznyivel kevesebb nézettséget ért el, jól tartja magát, hiszen ezen a héten is újra a második lett. A Grey’s Anatomy azért meg teszi, amit a haza – amit az ABC – megkövetel! Ötödikeseinkből is jött ki újabb rész! Tény és való Idol nélkül nem teljesítenek a vártnál jobbat, de azért így is van egy stabil pontja a FOXnak a csütörtöki napon is! Természetesen Rainesnél is csökkenés – 6.8/116à 6.0/! És a sor most is az Andy Barker PI-vel zárnám, mely szint úgy, mint vetélytársai, nem javított. (Részletek lejjebb, a tovább mögött)

03/15:
Tartalmas egy csütörtökről beszélhetünk, hiszen premierekben nem volt hiány! Hogy pontos legyek három – October Road, Raines, Andy Barker P.I. – újonc köszöntött be a köztudatba. De mielőtt még velük foglalkoznánk, nézzük általánosságban.

Yeh! Nincsen Idol ezen a napon! Nagy meglepetés mondhatom! Már kezdem unni a sablon keddi, szerdai napokat. Itt az élő példa, hogy az ötödikesek nem sokra mennek, ha nincs előttük segítség! Nem is csoda, hogy megmutatta a Grey’s Anatomy, hogy ö se most kezdte a pályáját. Az újoncok mellett visszatért a Supernatural – szerintem baromi jó részel – és a Smallville is!

Hát az újoncok körében sem alakultak rosszul a számok! Az October Road bő 9,8/17-es nézettséggel listán második helyét foglalhatta el! Az ez sem semmi! Na, jó közre játszhatott, bíztosan az is, hogy a Grey’s utánra – 22.00-ra – tették be. Ahhoz képest, hogy lehúztam, elég jót hozott a Raines is. Ő már nem tudta felvenni az ötödikesekkel a harcot, de azért vonszolta magát utánuk. És végezetül itt van az Andy Barker P.I., melyen már meg sem lepődtem, hiszen Tess sem adta neki az összes csillagot!

Részletek a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/21, illetve 03/14 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 27, 2:07-kor a(z) Nézettség témába.

03/21:
Wow! Az eredménylista durvaságokban gazdag lesz ezen a héten is! Itt a ’Til Death sorozat, mely nem éppen élte fénykorát! Múlt hét óta gyökeresen megváltozott az élete! Mióta az Idol félórás showja után van halmozza a sikereket. Anno még csekély 3,3/5-ös nézetségről, múlt héten 8,9/-re, most 9,0-re ugrott fel, ami ezen a héten a negyedik helyet eredményezte, viszont ebből meg az következik, hogy megint be lett (gy)alázva: a Lost, a Bones, és a Túlélők is! Azért ez durva már! Nem is tépném a számat a többiekről! Részletek lejjebb, a tovább mögött!

03/14:
Kinézi a Til Death c. szitkomot?! Most szerintem sokan kérdezitek: Az, mi a franc?! Először is egy linket ajánlanék, majd egy kis történetet. A nem éppen híres sorozat, harminc percet követően több, milliós nézetséget szedett össze, és ezzel a nap, de (talán) a hét legnézettebb szitkomja is le(he)t(t)! – Aki még nem akar időt utazni, az használja a zárójeleket! :D – A felfuttatás nagyon egyszerűen történt, hiszen az Idol félórás showját követő, 20.30-as kezdésre tették be, mely nem is volt olyan rossz ötlet. Így a Lost, a Criminal Minds, a CSI: New York, a Bones és még sokan mások porig lettek (gy)alázva! Részletek a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

Raines 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 26, 21:21-kor a(z) Pilot,Raines témába.

raines.jpg
Premier:
2007/3/15
Írta: Graham Yost, Charles Papert
Rendezte: Frank Darabont

Raines felügyelő kis kényszer pihenő után újra munkába áll. Egy lány halálának felgöndörítését kell megoldania. Viszont ebben maga a lány is segítségére lesz, mivel megjelenik előtte – csak előtte addig, míg a gyilkost meg nem találja. Az ügy kivizsgálását a lány házában kezdik, ahol szülei is feltűnnek kis idővel, kik a pénzüket keresik. A további kutakodást ezen a szálon folytatja a nyomozó, így jutnak el a lány pasijához, no meg a titokzatos kuncsafthoz is, viszont még sem ők lesznek a megoldás…

Megjegyzés: Hm… Hát nem is tudom, hol kezdjem! Első megnézésre nem mutatott újat, de szerintem másodjára sem mutatna sokat. A történet szinte alap! Van Raines nyomozó, kit mellőztek kis időre munkájából, valszeg, mert kicsit kettyósnak véltek, és újra visszatér. Nyomozós stílus kicsit a Dexterre emlékeztet, de meg se közelíti, még most fixáljuk le ezt a tényt! Az áldozatok megjelennek neki?! Hát már volt ilyen sorozat, de ha agyon üttök, sem mondom meg most, mi is volt az. Valahogy kissé Monkot is felidézi bennem, talán mert abban is lenézik a nyomozó munkáját.

Magáról a résztörténetéről már pozitívabbak a véleményeim. Jó kis történet volt! Tetszett mikor megjelent a halott csaj a házában. Na akkor kicsit össze is keveredtem, mi is van. Nem is csoda, hiszen nem is tudtam mi az alapsztori. A gyilkost is jól eldugták a történetbe! Rá sem találtam! :D De hát ez volt a lényeg! Nem kiszámítható, viszont gagyi a kivitelezés és az alapsztori!

This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Esti merengő

 
Beküldte: tess 2007 March 26, 18:51-kor a(z) Heti adag témába.

Azt hiszem ma este megint lesz mit nézni emberek! Bár én már sajna nem otthon vagyok, szóval offlineban megy az egész, de mégis…
Ma lesz az uccsó előtti Prison Break, ami szerintem kötelező. Igaz én jópár részes lemaradásban szenvedek, de cseppet sem bánom. A fináléra majd csak felhozom magam :D Ellenben a részt tudom ajánlani mindenkinek, hisz 50-50%-os alapokon nyugszik. Az 1. évadban is a legdurvább rész az utolsó előtti volt, így lehetséges hogy este megint nagyot fogunk nézni.
Utána persze 24, de gondolom ezt már mindenki vágja.

wildfire_s3finale.jpg

Ellenben lesz 2 finálé is az este folyamán. Búcsúzik az ABC Family műsoráról a Wildfire 3. évadja, ami ugye az idei év 1. premierje is volt. Igen az első! Sokan azt képzelik a Dirt nyitotta a 2007-es évet, hát keményen tévednek. A folytatásról egyenőre semmi hír, de tutira veszem a visszatérést.
Ellenben a What About Brian-nél már ez cseppet sem biztos. Az ABC-n futó sorozat ma búcsúzik a 2. évaddal és lehet hogy ez már örökre is szól. Itt a Gurunál Fercsa nagy kedvence a sorozat, ezt leszámítva totál hozza a külföldi trendet. Ergo a kutyát se érdekli.

Persze van még Dancing With The Star rész egy beteg fogadással, Silent Witness valami kegyetlen nagy előrelépéssel. A jelek szerint a BBC America este már neki is látt a 10. évadnak. Akit egyébként érdekel a sorozat az megcsekkolhatja idehaza a Hallmarkon is. Én megtenném de nincs Hallmark. Ellenben van online tv. Meredek mi!
És hát a késő esti muri, amivel szintén elvagyunk maradva a The Black Donnellys. Kemény 4 résszel vagyok lemaradva, de valahogy cseppet sem bánom. Van egy olyan érzésem, hogy a Pilotban elképzelt alapkoncepció kezd megborulni. Na majd este kiderül…

Kommentáld!

Mr. & Mrs. Smith

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 26, 18:25-kor a(z) Hírek témába.

martin-henderson.jpgEddig kellett várni! Most már elkezdődhet a Mr. and Mrs. Smith forgatása április első heteiben! Még február elején számoltam be, hogy a sorozat Mrs. Smith-je ki is lett! – Jordana Brewster – Mostanra már meg van Mr. Smith-et alakító személy is! Számomra Martin Henderson neve a Kör c. filmből vált ismerté, de több főszerepe is volt már! Így már neki eshet a rendezőstáb a munkálatoknak. A sorozatjövőjéről, majd az őszi premiert követően dönt az ABC. A történet nem a film folytatása lesz! Össz-vissz az alapsztori egyezik majd meg. A mellékszereplőkről is már tudunk konkrétumokat: Bridgette Wilson-Sampras, Julia Ormond és Rebecca Mader! Természetesen a rendező: Doug Liman lesz, mint a filmnél!

Kommentáld!

Lesz Magyar MTV

 
Beküldte: tess 2007 March 26, 11:51-kor a(z) Hírek témába.

mtv_hun.jpgTegnap az indexen nézegelődtem és egy kegyetlen hírre lettem figyelmes. A hírportál szerint ugyanis hamarosan idehaza is lesz MTV azaz Music Television. Dude!
Na de ne menjünk annyira előre, lássuk a tényeket. Az MTV-t üzemeltető ViaCom Budapestre tette át az európai központját és ha már itt van, akkor csinál egy csatornát is. A hírt egyenlőre még nem jelentették be hivatalosan, de ahogy az indexen is olvasható egyre több jel utal a szeptemberi kezdésre. Sőt mostanra már egészen komoly lobbi is kialakult. Az MTV legnagyobb konkurense idehaza a Viva lenne ugye, de mivel ezt is a ViaCom működteti szó sem lehet versengésről. Helyette jön a piacfelosztás. Na ez az aminek én piszkosul örülök. A fáma szerint a Viva lesz majd a tinibuzi adó, míg az MTV a fiatal-felnőtteket célozza meg. Ámen! Ebből következően a műsor struktúrát is e tények köré építik, mely egy az egyben lehetőséget ad az amerikai MTV műsorainak az átvételére. Ha jobban bele gondolunk odakint mennyi frankó kis reality szerűség megy ebben az évben és szinte mind a 20-25 éves korosztályt célozza meg. Ellenben az MTV Europe sokkal inkább tini beállítottságú, bár ahogy ezt észrevettem ez is csak nézőpont kérdése.
Mindenesetre hivatalosat majd csak a Sziget idején lehet tudni, vagy kora ősszel. Addig viszont marad a rilízz és a buzi kábel szolgáltatók. Ezek közül is a UPC a nyerőbb, sajna!

Kommentáld!

“Mentsünk meg egy sorozatot!”

 
Beküldte: Botond007 2007 March 26, 10:41-kor a(z) Hírek témába.

Kirstin az Eonline-nál indított egy “Mentsünk meg egy sorozatot!” mozgalmat (mint minden évben), lehet szavazni, hogy melyik veszélyben lévő sorozat térjen vissza jövőre (van hatása ennek a szavazásnak, legalábbis valamennyi biztosan)

Szóval, akik fölött ott lebeg a kasza:

  • Gilmore Girls: Alexis Bledel nem akar jövőre visszatérni, Lauren Graham pedig nélküle nem akarja folytatni
  • How I met Your Mother: Csökkenő nézettség, állítólag a díszleteket is lebontották, a stáb sem tud semmit a folytatásról
  • Jericho: Nagyon szar nézettség a fiatalok körében
  • One Tree Hill: Rossz nézettség, szar sztori-véleményem szerint, ha folytatják, akkor 4 évet ugranak az időben, érdekes, hogy a One Tree Hillt is a Pussycat Dolls nyírja ki, mint Veronica Marsot, ugyanis most márciusban tért volna vissza az OTH új részekkel, de a CW inkább a Pussycat Dolls reality ismétléseit adja májusig… nem jó előjel…)
  • Supernatural: Rossz nézettség, kb ennyi, szerintem ez tuti visszatér
  • Veronica Mars: Erről már beszéltünk egy csomót, Rob Thomas szerint 60-40%, hogy visszatér a sorozat, azaz 60%, hogy berendelik, kb már mindenki temeti.
  • Studio 60: Szinte esélytelen, de az NBC mégis szereti a sorozatot, gondolom majd ha leadják a maradék részeket, akkor a nézettséget figyelembevéve döntenek.

És ha valaki netán szavazni szeretne, az itt megteheti!

1 Hozzászólás
Következő oldal »