Beküldte: tess 2007 June 30, 23:25-kor a(z) Elvagyunk témába.
Nos akárhogy is nézem ez az átkozott vizsgaidőszak úgy istenesen leépítette a Guru-t. Szerencsére ennek is vége van egy jóidőre remélhetőleg. Tragikus történetem hamarosan, mivel még nem tudom pontosan a halálozási rátát, de annyi szent hogy nem épen példaértékű. Emlékszem anno kegyetlen nagyokat röhögtem az olyan embereken, akik a munkahelyüket hagyják ott a sorozatok miatt. Jelentem nekem a sulim ment rá, de a részleteket majd tényleg csak később. Annyi viszont szent, hogy istenesen le vagyunk maradva minden téren. Tetejében még Kanyecc is bemondta az unalmast, így nagy valószínűséggel vele sem fogunk találkozni a közeljövőben. Na de ez megint a jövő kérdése. Mind ahogyan a Golden Blog 207-es szavazás is. Nagy reményekel vágtunk bele a megmérettetésbe, ami keményebb dió mint amienek tűnik. Nem tudom ki hogy van vele, de Szórakozás kategóriában piszok erős a mezőny. És itt most nem feltétlenül a sorozatjunkie-ra gondolok.
Akárhogy is lesz a jövő jelentem megbírkozunk vele! A napokban elkezdem pótolni a lemaradásokat, mely leginkább a frissen debütált sorozatok Pilotját fogja tartalmazni. Közben megy a szervezkedés is, hisz úton van a 3. Guru Maraton is. Amúgy meg itt a nyár, bika meleg van és a csajok is szokatlanul vonzóak, szóval inkáb többet legyetek a szabadban, mint a gép előtt. Mi is ezt teszük!
Kommentáld!
Beküldte: tess 2007 June 29, 10:14-kor a(z) Hírek témába.
Nemrég nézegettem a hazai felirat terméseket és mire bukkantam! Hát a Sanctuary-ra! A jelek szerint a sorozat már be is fejeződött, hisz kint van mind a 4 rész felirata. Szokatlan mód teljesen meg is feledkeztem a sorozatról, ami a amaga nemében több mit úttörő. Az érdemeit a Pilot-jában már elsoroltam, így most ettől eltekintenék. Helyette a furcsa üzletpolitikát jegyezném meg. A részek közt ha jól emlékszem 2 hét volt, így csak az igazán fanatikusok tudták pontosan a dátumokat. Az az alig 20 perc, meg szerintem elég sok embernek még az életkedvét is elvette a folytatástól. Számomra is darálás lesz, de nálam mi nem az!

A másik nevetséges dolog a netes terjesztés. Ugye a sorozat webisode, vagy mi a szösz. Inkább webmini! A lényeg hogy a részek csak online jelentek meg, amiket meg is lehetett venni holmi potom pénzért. De kérdem én ki az a barom, aki megvette! Az ilyen sorozatokat a legegyszerűbb meglovasítani, így az ismertebb torrent oldalakon alig pár percel a premier után már fent is voltak. Vicces mi?
Akárhogy is nézzük a Sanctuary-nak mindenképpen sok érdeme van és mindenképpen érdemes róla beszélni. Még akkor is ha elég rendesen megosztja a közvéleményt. A sorozat remélhetőleg példa értékű volt sokaknak, így hamarosan magával hozza a követőket, vag esetleg egy lehetséges folytatást.
Kommentáld!
Beküldte: tess 2007 June 29, 10:00-kor a(z) casting témába.
Jason Dohring alias Logan a Veronica Mars-ból csatlakozott a CBS vámpír drámájához a Moonlight-hoz! Ez azért is érdekes egy hír, mert Dohring az eddigi főszereplőt cserélte le. Ezzel a lépéssel a CBS már teljesen megváltoztatta a sorozat casting-ját, hisz pár napja a női főszereplőt száműzték. Akkor Shannon Lucio-t váltotta Sophia Myles Így van egy olyan érzésem, hogy hamarosan újabb promo had áraszt el bennünket a CBS felől, hisz ki az a hülye aki a kirúgott szereplőkkel reklámozza az új sorozatát.
Akárhogy is van a sok szerepváltás lényegesen megfiatalította a sorozatot, ami nem is feltétlenül nagy baj, főleg ha a CBS-t nézzük. Másrészről a sorozatot David Greenwalt jegyzi, aki aztán igazán tudja mi kell a vámpíros sorozatok sikeréhez. Fiatal és szexi színészek valamint egy közepesen jó történet, ami a végére majd úgy is egy masszív egészet képez. Ez már bejött neki kétszer (Buffy, Angel), így nem hinném hogy csalódást fog okozni.
1 Hozzászólás
Beküldte: tess 2007 June 29, 9:48-kor a(z) Hírek témába.
Egyszerűen nem értem az ABC felfogását. A következő évadra asszem 11 sorozatot rendelt be, míg a többi csatorna átlagban a felét. Bár az is igaz, hogy minőségileg itt vannak a csúcstartók, de akkor is… Erre most mindenki azon csámcsog, hogy a Footballers Wives angol adaptációja még sem került a kukába. Anno a berendelések előtti Buzz alapján nála tuti befutó lett volna, de a Pilot állítólag fürtelmesen gyengén szerepelt. De kérdem én miért? A történettel nincs semmi baj, hisz az angoloknál már spin-off sorozat is van belőle. Meg amúgy is az amerikai dagadt társadalom vevő a focira. A szereplők szintén nagy nevek, bár egy jóideje nem tudtak ütőképes sorozattal előállni. Ilyen példának okáért James Van Der Beek (Dawson’s Creek), Gabrielle Union (Night Stalker), Lucy Lawless (Battlestar Galactica) and Ving Rhames (Mission: Impossible III). A készítők terén sincs okunk panaszra, hisz az író Marco Pennette (Ugly Betty), a rendező pedig nem más mint Bryan Singer (Superman Returns és House). Szóval itt inkább a mocskos anyagiakon lehet a hangsúly és nem a történeten. Mellesleg a FOX és az NBC már jelezte érdeklődését a sorozat iránt, így még koránt sincs veszve semmi sem. Amennyiben a sorozat megvalósul az csak a mid-seasonben esedékes, de addig könnyedén elvérzik.
Kommentáld!
Beküldte: tess 2007 June 28, 9:30-kor a(z) Hírek témába.
Mostanság nem nagyon kedvez a sors a tini drámáknak. Gondoljunk csak a Hidden Palms kegyetlen zakójára, vagy az évad elsőszámú drámájára a Friday Night Lights-ra, ami valami fergetegesen sokat szenvedett. Kettejük párharcából egyenlőre a FNL került ki győztesen, hisz, van 2. évados berendelése, de őssze tuti elvérzik pénteken. A CW meg már most halálra ítélte a sorozatát, reméljük az őszi Gossip Girl nem jut hasonló sorsra.

Ellenben a kis kábeles csatornákon virágzik az élet. Egyik kedvenc kis adóm a The N pont a tini bolondoknak kedvez. Itt nincsenek nagy drámák meg hasonlók, de amik vannak, azok a békés középkategóriát erősbítik. Erre is szükség van! Mitöbb holnap érkezik egy új sorozat a The Best Years, aminek úgy istenesen megadták a módját. Az egész fullon van Transformers reklámmal, mivel sponzor :D, meg hát ott van még a remekbeszabott soundtrack lista is. Egy próbát megér mindenesetre! Punnyadni hasonló szinten is lehet, a SciFi Channel például gagyi B kategóriás horrort ad, ami ugyan csak élvezhető így nyáron. És még van olyan aki azt mondja nincs mit nézni?
Kommentáld!
Beküldte: tess 2007 June 28, 9:14-kor a(z) Hírek témába.
Soha sem voltam híve a feltámadásoknak, hisz általában durva nagy kudarcokkal zárultak. Gondoljunk csak a Kedvencek temetőjére, ahol nem elég hogy kedvenceink pusztultak meg, de még kaptak egy folytatást is. Vicces mi! Múlt évben a CW erősködött ezzel a mókával, hisz a 10. évadot követően újra életre hívta a 7th Heavent, ami persze bukott is úgy istenesen. A rajongók szerint nem, de szerintünk meg IGEN!
Na most ezen felbátorodva vagy a teljes agyzsibadás tudatában az ABC-nél pár fejes úgy gondolta, hogy vissza kéne hozni a műsorra az idén a 6. évaddal leköszönő According to Jim-et. Idehaza Papás-mamás címen ment és szerintem fateromon kívül a kutya se nézte. James Bellushi több mint szánalmas a sorozatról meg ne is beszéljünk. Állítólag 18 részes lesz, de ahogy az a CW háza táján történt én nem lepődnék meg egy full 22 részes évadon sem. Ez bizonyítja azt a tényt is hogy nincs Isten, hisz ha volna akkor tutira jobb létre szenderítené azt a barmot, aki mindezt kiagyalta.
Kommentáld!
Beküldte: tess 2007 June 28, 8:54-kor a(z) Hírek témába.

A Treat “Everwood” Williams nevével jegyzett Heartland valami kegyetlent zakózott az utóbbi időben. A TNT nagy nyári dráma sorozata ugyanis nem épp a várakozásoknak megfelelően teljesít. Pedig látszólag adott volt minden a sokerhez. Van pár neves tv-s arc a produkcióban és a sorozatot a TNT atyaúristene a The Closer vezeti fel. Na és pont ez itt a baj jelen esetben. A Heartland kegyetlenül elmarad a The Closer-től. Számokban ez kifejezve, olyan 30%-os esés, amit a nagy országos csatornák már rég kaszával bűntetnének. Ez persze kábel, szóval nincs mit tenni mint time slot csere. Az esélyek még így is egyenlőek a nullával, de a hírek szerint a beígért 13 rész lemegy, vagy egy picivel kevesebb.
Hála a kemény vizsgaidőszaknak a Pilot kimaradt, de ahogy nézem nem vesztettem vele sokat, hisz a hazai fórumok szinte meg sem említik a sorozatot. Így van egy olyan érzésem, hogy elveszik a sűlyesztőben. Bár kitudja aztán. Múlt évben a Saved járt hasonló cipőben, aztán kiderült róla, hogy egy kegyetlen nagy sorozat. Tényleg azt is folytatnom kéne. ÁÁÁÁ ezért utálom a vizsgákat!
UPDATE:
Némi kábeles nézettség vizslantás után bátran kijelenthetem, hogy a Heartland akkorát hasalt, mint még senki az évben. A 2. rész nézettsége kemény 3 millió volt. Most gondolom mindenkinek folyik a nyála, hisz kábeles viszonylatban ez több mint jó. Na de akkor jöjjön a The Closer nézettsége: 6,5 millió. Akárhogy is számolom ez több mint 50%-os csökkenés, szóval ennek a sorozatnak csak napjai vannak már. Kábeles viszonylatban még mindig durván teljesít, de ha a tendencia marad, akkor lassan a kutya se fogja nézni.
Kommentáld!
Beküldte: tess 2007 June 28, 8:21-kor a(z) Hírek témába.
…könyv! Hehe gondolom most sokan felkapták a fejüket a hír hallatán. A 2006/07-es idény talán egyik legnagyobb durranása volt a Dexter. Na jó ebben van némi túlzás, de az tutira vehető, hogy kábeles viszonylatban nem volt ellensége. Én persze lemaradtam róla, de Kanyecc asszem végig tolta a történetet. Így neki és a hozzá hasonló fanoknak kedvez az Agave kiadó híre, miszerint a történet könyv formájában még ősszel debütál idehaza. Odakint ugye már van pár kötet, hisz a sorozat is ebből készült. Rajongóknak mindenképpen ajánlott, avagy inkább ezt olvassátok mint a Harry Pottert! :D
Kommentáld!
Beküldte: FERCSA 2007 June 27, 18:55-kor a(z) Hírek témába.

Régi kedvenc a Nip/Tuck vagyis a FX mondhatni vezető dráma sorozata melyben újra felbukkan egy régi ismerős. Julia azaz a Golden Globe díjas Joely Richardson a második epizódtól kapott szerepet méghozzá 15 részen keresztül szóval ebből már sejthető, hogy jelentős szerepe lesz a ötödik évadban. Most lehetne spekulálni mi fog történi.. talán visszajön New York-ból és újra összejön Sean-nal? ezt majd az idő eldönti, de véleményem szerint meg ahogy az írókat ismerem nem lesz ez ilyen egyszerű. Viszont az tény, hogy ezt az évadot már Los Angeles-ben forgatják, aki esetleg nem emlékszik a szezonfináléra annak elmondanám, hogy Sean és Christian egy új – Michelle mentes :] – céget alapítottak L.A.-ben.
Kommentáld!
Beküldte: FERCSA 2007 June 27, 18:18-kor a(z) Hírek témába.

Azt csiripelik a madarak, hogy a hetedik évaddal visszatérő 24-ben új női elnöke lesz a sorozatnak. Na most azt gondolom mindenki tudja, hogy Dennis Haysbert játszotta eddig az USA elnökét aki mellesleg színes bőrű volt. Úgy tűnik szeretnek az írók kacérkodni.. hisz a demokrata Hillary Clinton szereplése se elhagyagolható a valós életben, valószínű ez inspirálta az írókat is. Az viszont tény, hogy a sorozatok világában nem ez az első, hogy nőnek adják a staféta botot.. gondoljunk csak a Prison Break-re vagy a Commander in Chief-re utóbbiban Gena Davis-é lehetett az ovális iroda. Addig is nincs más hátra mint várni 2008 januárig vagy berendelni az Amazonról az ötödik évadot akciósan 36 dolcsiért és nosztalgiázni..
Kommentáld!
Beküldte: FERCSA 2007 June 27, 16:08-kor a(z) Dead Zone témába.

Air Date: 2007/07/24 – USA Network
Johnny megismerkedik az új sheriffel vagy inkább sheriff kisaszonnyal – túl fiatal és szép hogy igaz legyen – miközben egy akta megérintésével el is kezdődőtt a következő Johnny féle mentőakció.. Amelyben egy Nina nevezetű hölgyeményt kell megmentenie. Eközben Sarah-éknál nagyban folyik a pakolás/festés/rendezkedés amit meg is értek a történtek után, hisz az új környezet talán segít felejteni, de JJ mindezt nehezen viseli hiszen még mindig rémálmok kísértik apja halálával kapcsolatban..
Kommentáld!
Beküldte: FERCSA 2007 June 27, 14:05-kor a(z) Hírek témába.
Az SF blog indított egy több fordulós toplistát, melyre a SFblog tulajok tudnak szavazni. A toplista pontosabban egy, a magyar bloggerek segítségével összeállított lista a legjobb SF művekről és alkotókról. A három tervezett fordulóban először a tévésorozatokak, és azok alkotóit vizsgálják meg; másodjára hasonló listát állítanak fel a mozifilmekkel kapcsolatban; végül pedig az irodalom vizein evezve a legjobb regények és írók következnek. A jelölteket nem a játék kiírói határozzák meg, ahogy a végső sorrend sem rajtuk múlik – hanem a hazai sci-fi rajongó bloggereken. A játék oldalán meghatározott szabályok alapján mindenki írhat a saját blogjában egy bejegyzést, ahol a meghirdetett kategóriákban felállíthatja a saját toplistáját: jelölhet műveket, alkotókat, és azokat pontozhatja. A toplistát pedig beküldheti a zsűrinek, akik összesítik a jelölteket és a rájuk leadott pontszámokat, majd pedig eredményt hirdetnek.
Az első forduló a tévésorozatokról szól – az alábbi kategóriákban lehet szavazni:
- LEGJOBB TV SOROZAT
- LEGJOBB TV SZÍNÉSZ
- LEGJOBB TV SZÍNÉSZNŐ
- LEGSZEXISEBB TV SZÍNÉSZ
- LEGSZEXISEBB TV SZÍNÉSZNŐ
- LEGJOBB FILMES / TÉVÉS ŰRHAJÓ
- LEGJOBB TV / MOZI VILÁG
Részletes játékleírás, szabályok és szavazási rendszer az alábi linken találjátok meg:
Katt
Kommentáld!
Beküldte: tess 2007 June 26, 17:40-kor a(z) videó témába.
… és véget ér a vizsga időszak! Gondolom sokan közületek már egy jó döglenek a monitor vagy a beach előtt. Szerencsére én nem tartozom még ezen szerencsés emberek közé, de szívhez szóló történetemről majd pár nap múlva részletesebben. Holnap lesz az uccsó vizsga és remélhetőleg egy víg fél évre ennyi volt a szenvedés. Szóval én most megyek és magolok is egy sort, aki meg mindenárom guruzni akarna, annak itt van kabuummm egy újabb ajánlója. A jelek szerint idehaza is vevő a jónép a stand-up comedy-re. A tovább után ismét egy bika ütős arc nyomja a Showder-t.
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: tess 2007 June 24, 22:03-kor a(z) videó témába.
Nos az utóbbi időben elég rendesen leeresztettünk, ami nem éppen a legszerencsésebb, de hát ez van. Kanyecc látszólag megunta az egyedüli publiokálást, Fercsa meg isten se tudja hol van. Nekem meg még egy valag uv-m van hátra, de hát ezt magamnak köszönhetem. Akárhogy lesz, de szerdától ismét vagyunk. Ezt megspékelve hamarosan Heroes maraton lesz, szóval beizzítjuk a gépezetett.
Hírrel most nem tudok szolgálni, de helyette itt van egy lelkes olvasonk kabuuumm ajánlása. A Fábry-ban valamikor jó régen még volt egy stand-up comedy este és hát volt pár tehetség is. Értelem szerűen a videó a tovább mögött. THX kabuuumm ez életmentő volt :D
Tovább…
1 Hozzászólás
Beküldte: tess 2007 June 19, 21:12-kor a(z) Traveler témába.

Premier: 2007/6/13
Írta: Norman Morrill
Rendezte: Guy Ferland
Jay és Tyler Harbor Deer-ben kötnek ki, ahol feltételezésük szerint Will-nek is volt némi keresnivalója. A nyomok a közeli könyvesboltba, majd egy hajóra vezetnek. De mint kiderül a szökevények itt sincsenek biztopnságban, hisz a boltos Mayát végig megfigyelés alatt tartották. Közben kiszivárog egy video is a netre, mely a egy az egyben a bűnösségüket támasztja alá. Így nincs más esélyük mint a menekülés, de előtte még megpróbálnak minnél többet megtudni Mayá-tól…
Megjegyzés: Úgy istenesen leült a sorozat, így a 4. részre holott már félidőnél járunk, szóval el kéne kezdeni a durvulást. Egyenlőre esélyét nem látom annak, hogy egy korrekt kis történetet kapjunk a 8. rész végén, hisz a szálak úgy istenesen összekuszálódtak már. Most akkor a feka faszi kinek az oldalán áll? Az elnöknek miköze mindehhez? Meg hasonló kérdések tömkelege van még, de idő hiányában ezt most hagyjuk. A lényeg a lényegben, hogy a sorozat a tipikus szerializált drámák csapdájába esett. Megy az agyzsibbasztás vagy 40 percen keresztül, majd jön a finálé 1 percben, ami úgy istenesen üt. A Lost és a Prison Break esetében ez működött, de ezeknek a sorozatoknak nem is 8 rész volt az 1. évadjuk. Mindezek mellett lehet, hogy a Travelernek az 1. évad lesz az egyetlen évadja is egyben. Akkor viszont randa egy cliffhanger lesz itt a végén…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2007 June 19, 15:15-kor a(z) Hírek témába.
…de nem rossz! Úgy tűnik mostanság nagyon unatkoznak az emberek, hogy ilyenek jutnak eszükbe! A Helyszínelők executive producere – Carol Mendelsohn – az egyik tévés fesztiválón vetette fel csereprogram elméletét/ötletét, melynek lényege az lenne, hogy a készítő brigád egy másik sorozat részét készítené el, míg a másik sorozat az övükét! Természetesen az ötletre egyből ráharapot a csatorna egy másik sorozata a Two and a Half Men írója!
Na most a szitú ott tart, hogy mindkét fél várja a csatornától a zöldjelzést, mivel eddig még senki nem adta rááldását! Mindenesettre egy special résznek nagyon elmennének, továbbá nem minden napi eseményről lenne szó! Meg aztán, a két sorozat sem hasonló köröket hódított meg!
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2007 June 19, 12:05-kor a(z) Hírek témába.
Hét évadnyi Szívek szállódája után David Rosenthal producer nem áll le! Ugyanis történt az, hogy a Men in Trees alkotói ajánlottak neki egy állást, ami annyit tesz, hogy a sorozat második évadjában – ami ősszel jön – már az ő keze munkáját is dicsérhetjük. Mint konzultációs producer fog tevékenykedni – a hírek szerint – ami meg erős oldala, hiszen már kreatívitásból szert tett! Azonban egy másik író – szintén a Szívek szállódájából – Jennie Snyder is csatlakozik a sorozathoz! Így már kétségtelen, a címben fogalmazott! Én már várom a folytatást! Perpillanat a Viasat 3 a 15. résznél jár!
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2007 June 19, 11:20-kor a(z) Hírek témába.
Két új szereplő csatlakozik a Prison Break harmadik évadjához! Anno a második évad hajnalában még nem sokan gondoltuk volna, hogy ezt is megérjük, de hát itt van a gigantikus menekülés, mely több évet vett igényben, és hol van most Michael? …hát egy újabb börtönben! Vicces, de tetszik! Mindkét szereplő panama-i szinten lesz fontos, de ezzel nem löttem le sok spoilert!
Robert Wisdom-ról (The Wire) és Jodi Lyn O’Keefe-ről (Raines, CS:NY, Criminal Minds, Boston Legal) van szó! Előbbi panama-i drogbárót fog alakítani, aki kulcsfontosságú személy lehet Scofield életében, hiszen a börtönlakói, kezében vannak (gondolom megy a korrupció ezerrel), míg utóbbi egy befolyásos embert, aki főként a kormány piszkos ügyeit söpri a szönyeg alá!
A forgatás egyébként július 2-án kezdődik!
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2007 June 19, 10:32-kor a(z) Hírek témába.
Igen felkapott téma lett mostanság a petíciózás! Volt a VM-nél, a Jericho-nál, aztán jött a Traveler, most meg a Maffiózok! Igen, jól látjátok! A sok fanatikus rajongó nagyon nem akarja, hogy vége legyen a sorozatnak! Azonban nekik még annyi esélyük sincs a folytatásra, mint egy Travelernek, mivel a rendező bácsi – David Chase – ezt hallván egyből kijelentette, hogy nem lesz folytatás! Ennek ellenére folytatódik a Save Sopranos kapmány!
A rajongóknak inkább bele kellene már törödniük, hogy kihullik kedvenc sorozatuk az élők közül, és nem állandóan, a végtelenségig harcolni a folytatásért! Felesleges időbocsékolás, de ők tudják! Egyébként jó tudni: azért kapott a 6. évad plusz kilenc rész (írtunk róla), hogy még kerekebb legyen a történet, valamint ténylegesen is minden szál le legyen zárva!
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2007 June 19, 10:12-kor a(z) Nézettség témába.
Ilyen listát sem láttam még! Kínálat az volt, igaz ismétlés, de hát a proli azt is megnézi! Látszólag a golf viszi a prímet a Döglött akták mellett! Külön érdekesség, hogy dupla rész ment le belőle, ám a korábbira jóval kevesebben voltak kíváncsiak! Az ABC kíváló drámáira, úgy tűnik, nem vevőek a nyári hőségben a nézők, mivel a lista közepén foglalnak helyett, ami sztem egyben égő is, hiszen év közben végig a toppon voltak! (Részletek a tovább után!)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2007 June 19, 5:42-kor a(z) Nézettség témába.
Akkor már igazi halál, punnyadás egy nap, ha a CW sorozata beelőzi a FOX Standoff-ját, valamint a kábelen futó Kyle XY-t! Természetesen, most ez történt, a Bingoról nem is beszélve, ami úgy tűnik nem annyira Bingó! A CBS újabb díjátadót közvetített! (Részletek a tovább mögött!)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2007 June 19, 0:26-kor a(z) Heti adag,videó témába.
Mielőtt még bele vágnék a sorba, megemlíteném hogy a mai napon van a Deal or no Deal – Áll az alkú – második évadjának fináléja! Szeptemberben újra visszatér természetesen, de úgy mondom mint ha néztük volna! :]

Mai nap – tegnapi, nézőpont kérdése – is volt pár premier! Szám szerint ma hat darab, azonban nem mind kábelen! Kezdjük szépen sorjában! Az NBC-re megérkezett az Age of Love reality show! Hiszel a vak szerelemben? Kb. ezzel a szöveggel reklámozzák, mivel a show lényegében egy Nagy Ő kopintásnaknak is felfogható, azonban kicsit mások a körülmények! Addig stim, hogy egy híre pasi van – perpillanat most egy teniszes – azonban szívéért 6-6 (fiatal – 20-as éveiben járó – valamint öregebb – 40-es éveiben járó -) hölgy küzd! 8 részes lesz!


A TNT duplázás van a mai napon! A The Closer - avagy a Főnök – harmadik évadja ma debütált! Egyet nem értek! Ha ma volt, akkor hogy a fenében van már fenn a torrent oldalakon 15-e óta?! Mindegy! A másik a HeartLand c. dráma, mely egy szívsebész dokiról szól, azonban mint minden kórházas sorozatnál – a javánál – ebben is a munka, a családi élet rovására megy! Főhősünknek – Treat Williams – majd a sok beteg mellett, ezt is orvosolnia kell! Jól látjátok ki a főszereplő! Hát érdekesen hangzik, így első hallásra! Mindenesettre 13 rész berendelve!
És végezetül hárim MTV-s reality show: a Making tha Band (Már a nevéből lerí, még is miről is szól! 10. évadjánál jár!), az Engaged & Underage (Ez fél órás dokumentum sorozatról van szó, melyben egy csapat fiatal – 18-21-ig – az utolsó heteken a bulizásnak élnek! vagy valami hasonló! Gondolom suli végi bulizás) és a My Super Sweet 16 (kommentben megfogalmazva!)
Mindegyik promoja/previewje a tovább mögött!
Tovább…
1 Hozzászólás
Beküldte: Kanyecc 2007 June 18, 19:59-kor a(z) magyar ajánló témába.
Tegnap volt a Szívek szállódája 6. évad finélja, ma meg a 7. évad premierje! Nem sokan gondoltuk volna, hogy a Viasat 3 ilyen hamar műsorra tűzi a sorozat utolsó évadját! De örüljük ennek, igaz a vasárnap délutáni kikapcsolódás, immáron hétfőnkénti 21.05-re csúszott. Nem elfeledni!
Egy időben ezzel a HBO2-n újra elkezdődik az Over There, avagy Irak c. sorozat! Végezetül, egy újabb folytatás a viasat 3 műsorán, hiszen elkezdik vetíteni újra az elejétől a Nip/Tuck c. plasztikai sebészekről szóló sorozatot! Nagy valszeg, mind a három évad lemegy majd, mivel napi rendszerességgel lesz műsoron!
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2007 June 18, 17:46-kor a(z) Elvagyunk témába.
Mondanom sem kell, hogy jó párszor átvágta már a népet! Volt amikor hibás kezdéssel, volt amikor rossz részszámmal! Utóbbi elég sokszor történik meg! Lásd: Grey’s Anatomy, vagy ER! Gondolnak egyet és neki kezdenek a szezon felénél a részek számozásának! Nem is csoda, hogy az ER 12. évadja – szerintük – csak 12-15 részesre sikeredett! Ez még nem is lenne gond, de a szerencsétlen, átlagos embert is félre vezetik, aztán meg társaságban beszéli a marhaságokat! Azért ez már kiidegelő!
Kommentáld!
Beküldte: FERCSA 2007 June 18, 12:22-kor a(z) Dead Zone témába.

Air Date: 2007/06/17 – USA Network
Tegnap este a Holtsáv is visszatért a hiatusból. A cím sejtet már valamit.. talán valaki meghal? de ki? ezekkel a gondolatokkal kezdtem hozzá.
Az első pár perc egy idilli jővőképpel indul egy nagy család, egy gyerek, egy terhes anyuka és két apuka :] Az idilt megtöri Johnny látomása egy megrendezett temetésről, de ezt még megfejeli már-már visszatérő látomása az apokalipszis.. Visszatérve a temetésre Johnnytól már megszokottan mindent megtesz, hogy ne következzen be ez a tragédia, de ha sikerül is neki változtatni a dolgokon mindig mas kerül a koporsóba.. kissé dejavum van mintha ezt már eljátszották volna pár évaddal korábban. Hogy végülis ki lesz az áldozat? talán Walt? talán az atya? Megtudjátok, ha végig néztétek.. :]
Kommentáld!