Beküldte: tess 2008 July 31, 21:57-kor a(z) Heti adag,magyar ajánló témába.
Kanyecc épp fesztiválozik és ahogy kell szépen ki is ment a fejéből a ma esti ajánló. Mondjuk a léc nálam is rezeg, mivel alig 10 percel a start előtt szólni kissé ciki. No, de legalább szóltam! Mint a címből is kiderül, ma este végre elstartol a Skins a Cool műsorán. A sok huzavona után végülis maradt az eredeti cím, aminek csak örülni tudok. A nagy dilemma viszont mégsem ez lesz, hanem a szinkron. Az első évadot épp most nézegetem és egyszerűen nem tudok betelni vele. A színészek mellett, maga a szöveg is üt, az ízes angol káromkodásról meg ne is beszéljünk. Egyszerűen imádom! A lecke tehát fel van adva, lehet reménykedni, bár nem érdemes. Van egy olyan érzésem, hogy csapnivaló fordítást kapunk, bár az igazán nagy próba majd csak a 3. rész lesz.
Tehát mégegyszer: 22:10-kor Cool, Skins premier

Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 19:02-kor a(z) Karantén,Promo témába.
Az elkövetkezendő napok valamelyikén lesz szó a Heroes-ről, hiszen ott voltak a Comic Con-on. (Erről majd később.) Kijöttek az első hivatalos promo képei az évadnak. Új szereplőt még nem találunk rajta, csak a megszokott régi arcokat, mint például Mohinder-t, Sayer-t. Őket nézhetitek meg nagyobb felbontásban, ha rájuk kattintatok.





Ezen kívül még a tovább mögött találtok 12 darab képet magából a részből, hiszen a közönség előtt leadták az évadnyitó részt. Az a kát, hogy eddig még nem került fel sehova sem! (Vagy tévednék?) Ha valaki nem akarja megtudni, milyen új “hőst” kapunk, az inkább ne kattintson a továbbra
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 17:09-kor a(z) videó témába.
Végre! Megérkezett a Worst Week U.S. első előzetese. Nehéz szülés volt, de végül meglett. A sorozatról részletesebben Upfront alkalmával beszéltünk, valamint GuruTube-on találtok róla egy sneak peek-et. Elnézve, eléggé ígéretesnek néz ki. Várni várom, mivel a CBS remek szitkomokat szokott csinálni, nem beszélvén, hogy imádtam az angol verziót, melynek csak az első évadját láttam. A másodikat illő lenne pótolnom, de a sor eléggé hosszú ezen a téren. (Klikk a tovább mögé.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 17:05-kor a(z) videó témába.
Újabb előzetessel bővült a CW 2008/09-as promo részlegünk! A Beverly Hills 90210 ajándékozott meg bennünket harmadik előzetesével. Az infót köszönjük szépen ErOK-nak. Másrészről, egy Gossip Girl S2-es teaser is megbújik mögötte. Ha netán valaki lemaradt volna róla. (Klikk a tovább mögé, ahol az új castinggal láthatód a szeptemberi premierek egyik üdvöskéjét!)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 16:23-kor a(z) videó témába.
Megérkezett az America’s Next Top Model 11. évadjának az első hivatalos előzetese, inkább teaserje. Még csak a felvezetést adták le, miszerint szeptember 3-án tér vissza. Casting hírek még nincsenek róla, azonban várható lesz a napokban. (Klikk a tovább mögé.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 10:42-kor a(z) Nézettség témába.
Nem sok változás történt múlt héthez képest. Az America’s Got Talent picit erősödött, a Primetime és a Celebrity Family Feud helyet cserélt, oszt csókolom ennyi! Nem részletezném, hiszen tényleg nem sok változás van, néhol egy két tized rating plusz, néhol meg mínusz. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 2:30-kor a(z) Fun,sajtóközlemény,videó témába.
Valamiről lemaradtam volna? Ti tudtátok, hogy van a High School Misical-nek hazánkban magazinja?! (Persze kicsit hülyén hangzik, viszont magyar nyelvű és az a nem mindegy.) Most akadtam rá egy véletlen folytán. Sőt már a második évadtól számítva kell vele számolnunk. Az Egmount Hungary forgalmazza egyébként, sok más Disney sorozat mellett. Az idei év harmadik száma augusztusban jelenik meg, már ha valaki nem akar róla lekésni, akkor még az előzőt is beszerezheti az újságárusoknál. (Képre kattintva látható nagyban.)
Másrészről arra szerettem volna felhívni a figyelmeteket, hogy elkészült a hazai előzetese a folytatásnak, ami októberben lesz. Nagy meglepetésemre a Jetix csatornáról vette fel az egyik leleményes rajongója a filmnek, melyet velünk is megosztani kívánt. Ezt a videót találjátok a tovább mögött! …nem teljesen magyarul, hiszen a számokat nem fogják lefordítani, ahogy az előzőekben sem tették azt!
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 2:09-kor a(z) Hírek,Nézettség,videó témába.
Hát hogy a francba ne imádta volna. Joss Whedon webre készült musical-jét az elmúlt 5 napban több mint 2 millióan nézték meg a Hulu oldalán. GuruTube-ra is felkerültek az egyes webizódok, azonban mi nem vagyunk semmi jónak elrontója. A Hulu oldalán 512px-ben leshetitek végig a 42 perces musical-t, aminek rajongótáborában szintén ott vagyok. Kedvcsináló ajánlómat itt olvashatjátok el, a tovább mögött pedig ott a nagyobb felbontású websorozat!
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 1:57-kor a(z) Hírek,videó témába.
Első sorban szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy nem feledkeztünk el a Comic Con 2008-ról, aminek már vége lett vasárnap. Lassacskán, szépen sorjában minden panelről írni fogunk némi beszámolót. Legyetek türelmesek, kicsit be vagyunk havazva, reméljük hamar helyre áll a régi rend. (Ennek ok a késő esti blogolások sorozata, az elmúlt napokban.)
Nos. Az NBC egyes sorozataival kezdeném meg a beszámolót. Köztük a Knight Rider-rel. Július 24-én volt jelen a rendezvényen, azaz az első napon vagyis csütörtökön. A sorozatról rengeteget írtunk már, sőt az elkövetkezendő időben, még lesz jócskán szó róla. A nevezetes rendezvénye feltűnt: Bruce Davison, Smith Cho, Yancey Arias, Paul Campbell, Syndey Tamiia Poitier, Deanna Russo, Justin Bruening, David Bartis, Gary Scott Thompson és Josef Adalian. (Kiemelve a két szószóló, akik levezényelték az egészet, viccesen és felüdülten.)
A nap legnagyobb meglepetése kétség kívül az új K.I.T.T. volt. Valamikor régebben, megírtuk hírmorzsáink között, hogy némi változtatások fognak benne történni. Eddig nem sok mindent tudtunk erről, azonban a rendezvény által lehullott a lepel a nap produkcióról. No, de mielőtt meglesnétek a képeket, hadd idézzem nektek a panel egyik legviccesebb beszólását: „I’ll take any of them. But we all know KITT can kick some Batmobile butt.” – előzmény, Gary álomautója a Batmobile!

(A tovább mögött találtok az új K.I.T.T.-ről hat darab képet, valamint a panelnél történeket 45 percben és az új K.I.T.T. leleplezését!)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 1:13-kor a(z) Fun témába.
Ezt a képet egyszerűen muszáj megmutatnom. Annyira unott feje van Hayden Panettiere-nek, hogy az még engem is elaltat. Hiába, az utolsó napra már mindenki elfárad, még a sok autogramm írás sem könnyű. (Sok örül fanatikus! Grrr…)

Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 1:08-kor a(z) sajtóközlemény témába.
Jah, bazz! Elsőnek én is megnéztem közelebbről a hírt, de nincs semmi mellé beszélés. Mischa Barton elkezdett táskákat dezignálni, melyből már elkészült a 13 darabos kollekció. Nem kell megijedni, mert nem lettek annyira rémesek. Sőt, néhányuk eléggé tetszetős, viszont az áraikon végig futva mélyen a pénztálcánkba kell néznünk, mert bizony nem potom pénzekért osztogatják. A skála 20$-nál kezdődik és egészen 170$-ig terjed.
Miért érdemes ilyenekre költeni? Első sorban rajta a védjegye, amit egy négylevelű lóhere – vagy mi a szősz – akar jelképezni, másrészről ott a nevében, meg a márkáján a Mischa Barton felírat. Most nagyon is a The OC-rajongókhoz szólok, főleg a csajokhoz. Tessék megragadni az alkalmat, bár ha rám hallgattok, akkor meg még sem, mert szerintem kicsit picsásak, bár nem vagyok nő, szal döntsetek TI!
(Kattintsatok a képre és eljuttok a hivatalos oldalukra. Ezen kívül a tovább mögött találtok egy Színfalak mögött címre hallgató videót, mely a fotózás kulisszái mögé visz el bennünket.)

Tovább…
2 Hozzászólás
Beküldte: Kanyecc 2008 July 30, 19:41-kor a(z) videó témába.
Ma csak éjjel érkezik néhány iromány részünkről, ha minden jól megy. Addig nézzétek meg a ma este hazai kínálatát, ahol helyet kap a TV2 részéről az Agy-kontroll (3 lbs.) évad utolsó epizódja, a Hősök (Heroes) 2×08-as része, valamint az RTL Klub részéről kapunk Profécia minisorozat finálét! (Mindhárom előzetes a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 30, 8:23-kor a(z) Nézettség témába.
Örömkönnyeim potyognak a High School Musical: Get in the Picture vergődése miatt. Igaz, tegnaphoz képest jobban teljesített, de fellélegezni nincs okuk. A napot a CBS nyerte lazán, a dobogón három ismétlése. A Two and a Half Men félelmetesen erős. Bármit raknak mögé, az a sorozat a Kánaánt érezheti meg. A The Mole kegyetlen gyengét teljesít, meddig feszül a fúrok körülette? (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 30, 0:12-kor a(z) Nézettség témába.
Nem húznám, halasztanám a hír, de én megmondtam. A Mad Men megdöntötte előző évadjának premier nézettségét! A második évadra közel 2 millióan – 1.95 millióan – voltak kíváncsiak, mellyel megdöntötte a pilot rész nézettségét, amit tavaly állított fel 1.6 milliójával. (Igaz ez a szám a második részre már csak 1.07 millióra csökkent vissza, viszont az egész évad átlagnézettsége 915 ezer volt.) Ebből a számból a célközönség 955 ezret (87%-os növekedés!!!), míg a 25 és 54 év közötti néző 996 ezret (14%-os növekedés!!!) tettek ki. Remek nyitás, szó se róla! Kíváncsi leszek, mennyit esik vissza.
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 23:27-kor a(z) Heti adag,videó témába.
Elérkeztünk a hónap végéhez. Részemről több júliusi heti adagot nem kaptok idén, maximum hírmorzsáink között megemlékezünk a búcsúzokról. A mai napon lesz három újabb premier és augusztus végéig kuss! …persze ott van a pekingi olimpia, amit a szmog fog beködösíteni, meg a pár BBC America-s premier, amiről este folyamán írtunk, amúgy meg mindenki készülődik a szeptemberi hajtásra.

Az egyik premier a Sci-Fi Channel részéről érkezik meg! (A kép talán árulkodó lehet.) Itt van az Eureka harmadik évadjának premierje. Tessék felkötni a gatyákat, mert nem a megszokott 13-epizódos évad elé nézünk, mivel a mostani 21-epizódos lesz! A jó nem jár rossz nélkül. – azaz téli szünetet tessék bekalkulálni, amit a 8 – máshol 9-et olvastam – rész után lesz aktuális, azaz szeptember 23 előtt semmi képen sem. Itt jegyezném meg, hogy egy kisebb minimaraton lesz szeptember 2-án a csatornánál, amikor is az évad első négy rész kerül ismétlésre, majd 21.00-ától jön a folytatás.
Sajnos nem sikerült felhozni, amit már előre láttam. Hazánkban még mindig csak az első évad ment le, hol ott a TV2-nek lett volna módja és helye beiktatni a második szezont. Most jelenpillanatban szerda esténként adja, ami hamarosan a végéhez közeledik. Az éjszakai vagy éppen reggeli kötelező anyagok a következők: két darab előzetes, második évados lemezmegjelenés és promo képek áradata.
Ezen kívül még lesz két újdonság a History Channel részéről. Az egyik a Jurassic Fight Club, amiben a dinókkal fognak foglalkozni; míg a másik az Evolve, amiben a különböző élőlények látását mutatják be. Előbbihez a tovább mögött találtok négy darab előzetest. (A legjobban ennél a csatornánál az tetszik, hogy már premierje előtt lehet tudni, melyik sorozatuk mikor jelenik meg.) Előzetesen a Jurassic Fight Club november 18-ra, míg az Evolve november 20-ára várható DVD-n.

Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 22:51-kor a(z) Fun témába.
Tény, mielőtt még bármit írnék: Nézzétek meg jól mind a két plakátot!


Jól megnéztétek? (Ha nem, akkor tessék rázoomolni, azaz kat. a képre!) Az egyik (baloldali) plakát a True Blood című újdonsült vámpíros sorozat, a HBO részéről. (Unaired pilot kritikáink róla: Kanyecc vs. tess). A másik (jobboldali) a Jennifer’s Body című közelgő mozifilmé, melynek egyik főszereplője Megan FOX. Mi a különbség? Nem sok minden, hiszen a vér folyik, a nyelv ott van! Szerintetek, melyik a jobb?
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 22:01-kor a(z) videó témába.
Tartsunk ma egy webizódos estét, amit az előző Heroes posztommal szeretnék bemelegíteni. A folytatásban most következzen The Office, hiszen már lement a második, illetve harmadik webizódja a sorozatnak. Róla most nem kaptuk kritikát, majd a negyedik résznél. (Klikk a tovább mögé.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 21:52-kor a(z) videó témába.
Ennyi, nincs tovább. Mielőtt még elérkezne a harmadik évad, a rajongóknak tessék visszagondolni a pótolni valóra. Az NBC meglepett bennünket három részes webizóddal. Ne hagyjátok ki! (Íme a pótolni való, ha kimaradt volna valami: Előzetes, Chapter #1, Chapter #2 és színfalak mögött.) Nézzük, ez a Comic Con-os záró webizód milyen meglepetésekkel szolgált.
Elsőként szögezzük le, hogy mindössze 9 percnyi cselekmény az egész. Ne várjunk tőle nagy dolgokat, megváltást, meg hasonlókat. Ez olyan, mint egy előétel. A nagyadag még hátra van, viszont felvezetésnek pazarul pikáns. Az utolsó egy percig, nem vártam tőle megváltást, de végül összehozta. Feltűnt egy karakter a sorozatból, akinek jelenléte feltüzelte az egészet. És mindez hol történt? (…) Hát abban a bizony Level 5-ban, amiről még én nem tudok semmit. (2×07-nél járok a sztoriban, de spoilerek olvasásában 3×01-nél.)

A tovább mögött az utolsó webizód. Ne hagyjátok ki.
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 17:24-kor a(z) magyar ajánló témába.
Ma. 17.25-től a TV2 műsorán: Az ügyosztály (The Division) – 1×01.

Tegnap már felhívtam a figyelmeteket arra, hogy a TV2 nem folytatja tovább a Szellemekkel suttogó ismétlését, hiszen nem régen ment le ebben az időpontban a második évadja. Inkább hoz helyére egy országos szinten új sorozatot, Az ügyosztályt.
Mit kell róla tudni. Odakinti kábelsorozat, bővebben a Lifetime-ról származik, ahol négy évadot élt meg. A premierjét a 2001/02-es idényben kezdte meg. Minden szezonja 22-epizódos. Még nem tudni, mennyire ruházott be a csatorna, azonban hazai kábelen már láthat volt összes évadja, mivel az AXN nagy szeretettel ismételgette az elmúlt hónapokban, években a délutáni timeslot-jain. A koncepciója rohadt ismerős lehet: Egy rész, egy ügy! – amolyan CSI-stílusban, csak a kivitelezés a békesegge alatt, persze az amerikaiaknak minden ilyesfajta krimi bejön, szóval ne szóljuk le.
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 17:09-kor a(z) Magyar hírek témába.
Még májusban írtunk arról, hogy a TV2 nagykaszálást fog véghezvinni, amelynek egyik érintettje a Beugró. (Nekem nagyon tetszett a koncepció, ajánlómat itt olvashatjátok el róla.) A rajongók, persze amerikai stílusban petíciós oldalt hoztak létre, amelyet 8094-en írtak alá, „online-osan”, aminek meglett az eredménye. A műsor folytatódni fog! Első felvételek augusztus 25-26-án a Vidám Színpadon, jegyeket meg tessék igényelni, nem ám az lesz vele, mint a Jericho-val. További részletek a MiKVANNAK-blogon. (Az infót köszönjük ErOK-nak, aki a c:c-t használta forrás gyanánt.)
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 16:56-kor a(z) Nézettség témába.
A vasárnap egy nagy csalódás szememben. Bő félórát eldolgozgatok vele a semmiért. Két sorozat megy rendesen, a Big Brother és a High School Musical: Get in the Picture. Előbbi állandó TOP5-ös tag, míg utóbbi a középmezőny végében bukdácsol. Nem jut egyről a kettőre. Az ABC és a Disney közös nagybukása, ez már tuti. Célközönséget a Family Guy-ismétlés nyerte meg, míg az összközönséget a CBS hírműsora. A THE CW ismétlései között még mindig az Everybody Hates Chris a legerősebb. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 16:53-kor a(z) Nézettség témába.
A Swingtown-nak nem jött jól a csere, melyet a Flashpoint-tal csináltak. Érthető, hiszen mindenki féltve tesz sorozatokat péntekre. Több mint egymilliót esett múlt héthez képest nézettsége, azonban a célközönség számai közel azonos a Flashpoint-éval. Búcsúzott a Duel második évadja az ABC-ről. Nem sikerült a Friday Night Smackdown! előtt végeznie, ahogyan a Ki nevel a végén (Anger Management) című FOX-on vetített filmnek sem. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 July 29, 16:48-kor a(z) Nézettség témába.
Késett kicsit a csütörtöki nézettség, de végül meglett. Történt egy kis csere, melyre már felhívtuk a figyelmeteket. Péntekről, a Swingtown helyére megérkezett a Flashpoint, ami hozta a jobb számokat, azonban nem sokkal, így szerintem felesleges volt a variálás. Most csak az a kérdés, hogy előbbi hogyan állja meg az új időpontban a helyét. A Greatest American Dog népszerűsége csökkent hétről hétre, viszont a Hopkins-é nem. A Last Comic Standing a hajrában belehúzott, reméljük lesz folytatása. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!