Hősiesen kihúzom magam, mert jutott idő és erő a Defying Gravity megnézésére. Kb. csak 4-5 hónapja tervezem a pilot epizódjának lecsekkolását. Jelentem: megtörtént! Mi tartott ilyen sokáig? Biztosan közre játszott a sok lehúzó kritikának, ami szerte fellelhető az interneten, mind hazai, mind külföldi viszonylatban. Ez persze cseppet se változtatott a bennem kialakult képen, amit előzeteseinek közlése során mindig kihangsúlyoztam, miszerint ez csak Grey’s Anatomy, amit áttettek az űrbe. Igazából az, valójában csak az akar lenni, mert a kanadaiak csak erőlködtek valami hasonlónak az összehozásában.

A Defying Gravity 2052-ben játszódik, amikor az Antares nevű űrhajó Naprendszerbeli útjára indul. Nem kis útra, hiszen 6 éves terv előtt állnak. Céljuk, hogy eljussanak távolabbi bolygókra. Főként a Vénuszra, amely az első számú célpontjuk. A legénység hat fős, de cseppet se mondanám őket elszántnak, tapasztaltnak és profinak, mivel az egyik már megkísérli megölni magát. (Kérdés: Az ilyent valahogy nem lehetne kiszűrni?)
No, de ennyire ne ugorjunk előre, merthogy az okés, hogy 2052, de a készítők el akarnak bennünket bizonytalanítani össze akarnak minket zavarni a sztori kapcsán. Ekkor jön a képbe 2042, amikor Antares meghódítja sokadszorra a Mars felszínét, és amikor hátra hagynak két tagot a legénységből, mert dönteniük kell a küldetés sikere vagy a legénység élete kapcsán. Képbe jön 2047 is, amikor elkezdődik az űrhajó-legénységének toporzása, kiképzése és hasonlók. Tehát három idősíkban mozog a történet. Mindezt flashback-ek formájában érik el. Egyik pillanatban a jövőben, másszor a közel-, harmadszor a távolibb múltban vagyunk.

Kanyarodjunk vissza bevezető monológomhoz, hiszen valójában egy koprodukcióról van szó. Ez azért jött jól az ABC-nek, mert külföldön olcsóbban tudta összedobni a rémálmot. (Fura, de egyre több csatorna szövetkezik másokkal, főleg kanadai és angliai tévécsatornákkal, hogy olcsóbban jöjjenek ki egy új produkció gyártásakor. Legutóbb a Mental volt ilyen, de hamarosan érkező Persons Unknown is hasonló cipőben jár.)
- Can you tell us what you’re doing, Steven?
- You probably don’t wanna know.
- Oh, come on.
- Well, actually I’m trying to, crack a 512 bits encription code, to get to the porn, that my friend loaded into the bank for me.
Némi erősséget a narrációban éreztem, ami különösre és elgondolkoztatóra sikerült. A főszereplő a saját életéből von le létigazságokat. Néha pedig az egyes történések késztetik arra, hogy mindezt tovább gondolja és egy magasabb szintre emelje a sajátjánál. Ez most extra furán hangozhat, de halva tök frankó. Elgondolkoztatja az embert, hogy hékás, ebbe lehet valami igazság. További pozitívumként éltem meg a földhöz ragadtságot. Hiába élünk 2042-ben vagy 2052-ben, szinte semmi se változott a mai világhoz képest. Ugyanúgy űrhajókkal járkálunk az űrben, ugyanúgy a távolság leküzdéséhez idő kell, nem pedig két sec alatt teszünk meg pár fényévet. Jelentős előrehaladást nem véltem felfedezni a tudományban. Ez talán hátránynak is felfogható, mert azért kicsit lehangoló lenne, hogyha az űrkutatás ott tartana 40 évvel később, mint ahol most.
A szereplők, azaz az örök dilemma, merthogy már az elején látszik: Ki-kivel fog összejönni, ha pedig mégsem, akkor majd az időbeli előre ugrálások fény derítenek rá. A pilot epizód főproblémája a csecsemő volt. Le se tagadhatjuk, hiszen mindenkit az foglalkoztat, hogy akkor sikerült-e megkörnyékeznie a szépfiúnak a szöszkét vagy sem. Hát engem cseppet se ez kötött le, hanem inkább, hogy teljen már le a 40 perc, oszt csók.
A legnagyobb hiba, és amiért törölni fogom már most az elején az az erőltetettsége. Semmilyen sztorival akarták lekötni. Komolyan, a Grey’s Anatomy-ra emlékeztet, mert abba erőltették annyira a főhősök magánéletét. Bocsi, de ezért kellett várnotok ennyit.