A Tűzvonalban negyedik évadjának premierje már javában tart, így úgy gondoltuk: vegyük elő a fiók mélyén lapuló jegyzeteinket, melyet még a nyár legelején készítettünk. A kissé hűs időt egy forró kávé és üdítő társaságában dobtuk fel. Beszélgetésünket, ahol RealRaul és jómagam is jelen volt alább olvashatjátok.
Mi volt az, ami elindította az írás felé? Tíz évesen nem túl szokványos, hogy valaki intenzíven alkotni kezd.
Nos, igen. Ez nem úgy megy, mint más szakmáknál, hogy a gyerek egy nap az anyja elé áll, hogy én akkor író akarok lenni. Ez maximum a villanyszerelőknél működik, íróvá válni viszont egy hosszú folyamat. Nagyon fontos, hogy legyen egy egyfajta közlési kényszere az embernek, ami legfőbbképp gyermekkorban hasznos tulajdonság.
Különféle karaktereket kezdünk fabrikálni, majd egyre összetettebb sztorikat építünk köréjük. Én speciel szerény körülmények közt nevelkedtem, és ha az ember kreatív szellem, akkor az ingerszegény feltételek kicsikarják annak a lehetőségét, hogy alkosson és egy fiktív világba meneküljön. ’79-ben négy és fél órát álltam sorban a Star Wars-ért, ami fordulópontnak bizonyult. Aztán megírtam A Katedrális harcosait és közel 5 éven át publikáltam sci-fi témájú regényeket. Azóta is az írásból élek, négy éve pedig egyike vagyok a legfoglalkoztatottabb forgatókönyvíróinak az országban.
A spritualizmus erősen meghatározza műveit. Mi volt az első ilyen jellegű élménye?
Még ’85-ben, a sorkatonaságom alatt mentem el egy médiumhoz, aki az úgynevezett asztaltáncoltatással foglalkozott. Komoly ráirányultságom volt a témára, és mivel ilyen jellegű könyveket annak idején nem volt szabad olvasni, nem hittem el, amit láttam. A leszerelésem után külön könyvtárat állítottam össze magamnak és jelentkeztem a Hittudományi Főiskolára emiatt.
Azt a tudásanyagot, amit felhalmoztam, próbáltam elhelyezni a műveimben, de például a Géniuszban is észrevehető jeleket és motívumokat hagytam ezekből.
Mennyiben különbözik egy könyv megírása a forgatókönyvtől? Nehézségben melyik felé billen el a mérleg nyele?
Előbbinél megírja az ember egy 3 hónaptól 3 évig tartó intervallumban, elviszi a szerkesztőhöz – idehaza nem jellemző, hogy sok ilyen tisztségben dolgozó ember lenne – majd lazán átbeszélik a sztorit. A forgatókönyvbe viszont még a takarítónő is beleszól. Meg kell küzdeni a producerrel, a gyártásvezetővel, a sztárszínésszel, na meg a borzalmas gyártási körülményekkel. Ez a magyar filmgyártás rákfenéje.
Külföldön az elfogadott forgatókönyveket kell legyártani, Magyarországon viszont a legfontosabb tényezők a körülmények. A regényben az ember fantáziáját semmi nem korlátozza, a tévés és filmes iparban viszont mindegy, hogy hány nap alatt írjuk meg a cselekményt, úgyis változni fog valami miatt. Ráadásul forgatókönyvet jövedelmezőbb is írni.
Mit gondol Ön a magyar marketingről és a hazai tévés helyzetről?
Nagy a felelősség, hiszen egy moziban a néző úgyis végignézi az adott filmet, a tévé esetében viszont simán átkapcsolunk, ha unjuk a programot. Pokolian nehéz műfaj, a Géniusz esetében is óriásplakátokról álmodtunk, de ez pénzügyi gondok miatt meghiúsult. Magyarországon ráadásul virtuálisan van csak jelen a pénz, hiába mondja a producer, hogy van neki mondjuk 200 milliója, abból effektíve mondjuk legfeljebb 90 van a kezében. Az összes többi a bankoktól származik. Így erőteljesen faragni kell.
A Tűzvonalban is például akkor sínylette meg a nézettséget, amikor az ORTT rápakolta a 16-os karikát. De még így is egész szép számokat produkált, a Magyar Televízió meg kompletten leépítette magát, kérdés, hogy az elnökön kívül nézi-e valaki más-e még a csatornát.
Miért nem vonulnak át a színvonalasabb műsorok a kereskedelmi tévékre, ahol nagyobb lehet a tőke?
Nincs igazából összehasonlítási alapunk, a Géniusz és a Tűzvonalban is olyan újító szándékú produkciók, amik azért a kultúrát is megcélozzák, így az M1 és a Duna is közelebb állt ahhoz, hogy átadjuk a sorozatok üzenetét, míg a másik oldalon csak szappanoperákat nézhetnek az emberek. Nincs rá igazából igény részükről.
Globálisan pedig inkább a reality-k műfajára van igény, amikor Franciaországban jártam még a rádióban is ugyanazokat a szövegeket és reklámblokkokat nyomták. Egy séma alapján ömlesztik felénk a termékeket, így pedig a pénzt előtérbe helyezve nem fognak leállni velük még egy ideig.
Lásd anno ott volt a Terminátor: Sarah Connor Krónikái, ami heves rángást okozna egy közszolgálati tévénél, az RTL viszont meghúzott egy nézettségi limitet, amit nem ért el a sorozat, így egy vállrándítás után le is vették a műsorról. Ezzel a szemlélettel pedig nem is lehetnek alkalmasak arra, hogy saját gyártású, „komoly” szériákat versenyeztessenek egymással.
Mi a titka annak, hogy nézhető és a Barátok közt színvonalánál komolyabb sorozatot hozzon össze egy csatorna?
Elsősorban a szerkezet. A dialógusokat százszor át lehet írni, viszont ahhoz, hogy jól eladható legyen a műsor, ügyesen fel kell építeni a sztorit. Ez sokszor sérül, negyedórányi anyagokat hagyunk a vágószobában és utólag kell belenyúlnunk a történetbe, mert a kihagyások miatt zavaros végeredményt kapnánk. Nehezíti a dolgot, hogy nettó 48 perc egy széria játékideje, amibe sok mindent bele kell sűríteni.
A jó forgatókönyv pedig olyan mint egy téglafal, nincs fölösleges jelenet. Ha van, akkor bajban van az ember. Szóval, ha egy téglát kihúznak, akkor dől az egész épület. Így történhetett meg, hogy a Géniuszban is anno ültem, és a kívülálló szemével nem igazán értettem magam sem, hogy mi van. A katedrális-motívumok negyede se jött ki. A 23. századi technológiáról lett volna szó.
A Tűzvonalban negyedik évada teljes gőzerővel robog jelenleg. Mit gondol, miért lett ilyen sikeres és hosszú életű a koncepció?
Soha nem is volt célunk, hogy a 24-hez hasonló műsort készítsünk. A Stahl Juditnak volt anno egy főzős műsora, amiben bejött a Buday és egy dobozban található alapanyagokból kellett főznie. A Tűzvonalban esetében a következőképpen néz ez ki. Jön a producer, és azt mondja, hogy csinálj steaket. Jó véresen. Rendben, belenézek a dobozba, mit találok egy sörnyitót, néhány narancshéjat, meg egy feltört tojást. De ebből? Én vagyok az író, nekem kell megoldani.
Nem lehet előre kiszámítani a sikert, nincs rá algoritmus. Látványvilágában, stílusában és mondanivalójában valami egyedit akartunk alkotni. Az eredeti koncepciót, a „szevasz-tavasz” stílusú rendőrőrs kalandjainak ötletét így el is vetettük anno. Senkit nem érdekel ugyanis.
A televíziót nézők jelentős része az NCIS-en nevelkedett, így szimplán kiröhögtek volna minket a rendőrösdivel. Főleg, hogy hazánkban van egy komoly sztereotípia, miszerint a fakabátok szabálymániások vagy teljesen hülyék és ilyen dialógusokat sütnek el: „Jó reggelt kívánok, bejelentést kaptunk, hogy ebben a házban betörés folyamata forog fent.” Na ezt akartam mindenképp elkerülni. Így szóljon arról inkább a sztori, hogy verekednek egymással, a mennyezetbe lőnek vallatáskor. Lehet, hogy túl sok 24-et néztem.
Persze túlzásokba sem szabad esni, így senki nem hiszi el, hogy Angyalföldön naponta kétszer terroristák fenyegetnek, szóval ésszerűen kell gondolkoznunk azért. Gondjaink voltak azzal, hogy a forgatási helyszínek változtak, a színészek olykor nem elérhetőek – bizonyos okokból – , így néha el kell tüntetnünk őket. Az Avatart nézve sírtam, hogy mennyi szabadsága volt az alkotóknak.
Mit gondol, a science fiction és a hazai tévézés összekapcsolható lehet?
Ha évente összeszedjük a Hollywoodban készített legnagyobb költségvetésű filmeket, biztosak lehetünk benne, hogy a leginkább hype-olt és a közönség által éltetett művek közül 10-es listáján legalább öt sci-fi. Ez is lenne az egésszel a gond, hatalmas összegeket emészt fel egy, mondjuk a Battlestar Galacticához hasonló sorozat, így a hazai megvalósulása teljesen kizárt.
Minden további nélkül tudnánk remek thrillereket, horrorokat készíteni, hisz van elég kreatív ember az országban. Viszont itt visszatérünk a gyártási gondokra, a Tűzvonalban esetében is négy nap van egy rész elkészítésére, ami egy nap 13 hasznos perc forgatását követeli meg. Nagy a rohanás, az biztos. Tudomásul kell venni, hogy egy jó film elkészüljön, három dolog kell: szkript, szkript, és szkript. Na meg pénz, pénz és pénz. Idehaza bizony nem lehet nagyobb volumenű jeleneteket írni, a szuperautókból roncsderbi lesz, a robbanásokból pedig koccanás.
Csak reménykedhetünk, hogy javulni fog a helyzet és teret kapnak a nemzetközileg eladható filmek.