Az NBC merész húzással által elő tavaly. Megelégelte a Fox egyedi uralmát az énekes-tehetségkutató reality-k körében, pláne, hogy időközben az American Idol mellé berendelte a The X Factor US-t. Megvásárolta a holland licenc alapú The Voice-t, amivel felveheti a harcot Simon Cowell ellen. Tetszik tudni, neki igazából az ősszel érkező újonc lesz az igazi ellenfél, nem pedig a veterán ranggal büszkélkedő Idol, ami egyeduralkodóként az emberek mindennapjába beépült. Ha éneklés és tévézés, akkor más szóba se jöhet. (Max. az America’s Got Talent, de az csak tehetségkutató, minden kategóriára nyitva.) Ezért is van nehéz dolga újoncunknak, viszont nyugi. Jelentem: első körben abszolút megállta a helyét.
A The Voice szállítja mindazt, amire szüksége van a nézőnek. Izgalmas, mert sose lehet tudni, hogyan vélekednek a zsűritagok hang alapján. Kiszámíthatatlan, mert nem a zsűritagok választanak maguknak „énekes tanoncot”, hanem pont fordítva. Friss, mivel párját az amerikai tévés piacon nem találni, csak hasonló változatát más országokban. (A The X Factor klónokra célzom.) Precízen összerakott, ugyanis elég kevés holtponttal rendelkezik, pedig aztán nálam megszokott az áttekerősdi, ha netán nem jön be az adott énekes vagy éppen a produkciója. Mielőtt folytatnám, tisztázzuk az alapkoncepciót, miben is annyira más, mitől annyira újszerű.
Az alap a következő. Van négy darab zsűritag, akik a színpaddal háttal foglalnak helyet egy extra kényelmes fotelszerűségben. (Ülnék benne!) Jön a versenyzőjelölt, aki előadja a dalát, természetesen, az adott dalnak a zenéjével kísérve. Ha tetszik a zsűritagnak, akkor megnyomja a gombját és a szék fordul egyet 180°-kal, a színpaddal szembe. Ekkor szembesülnek először, hogy néz ki a lehetséges „tanoncuk”. Akinek nem tetszik, azok mindvégig háttal ülnek, míg véget ér az előadás. Utána ők is a játékos felé fordulnak. Ezután jön a véleményezős rész. Elmondják azt, hogy miért nyomtak rá, miért tartják jónak; illetve azt, hogy miért nem nyomtak rá, mit hiányoltak, mit tartottak rossznak.
Majd jön egy másik egyediessége a játéknak! A versenyzőnek kell választania mentort azon zsűritagok közül, akik „igennel” voksoltak rá. Nem pedig fordítva, mint azt megszokhattuk. Ez egy olyan pluszt ad az egésznek, ami felbecsülhetetlen, hiszen a továbbjutó a legkedveltebbjét – és egyben kedvenc énekesét – választhatja a későbbi megmérettetésekre való felkészüléshez. Végülis nyersen fogalmazva: van beleszólás, hogy kiatyáskodjon felette.
A zsűritagok sorában: Christina Aguilera, Cee-Lo Green, Adam Levine és Black Shelton foglal helyet. Tehát a felállás három pasi, egy csaj. Mark Burnett zseniális castinggal állt elő. Mindegyik elismert énekes, a zeneiparban egy olyan helyet foglal el, ami minden tekintetben irigylésre méltó. Arról nem beszélve, hogy különböző terület „királyairól” beszélünk. Bizony. Mondhatni, lefedik a The Voice-ban a zeneipart. Másrészről, célszerű az „énekes tanoncnak” olyan mentort választani az alternatívák közül, aki legközelebb áll az ízléséhez, a hangszalagjához. Ezért lehet becsapós is a játék, mert itt nem a szimpátiára kell alapozni, ha sikerre akarja vinni a tehetségét, persze, annak megléte se egy utolsó szempont. Carson Daly pedig remek műsorvezetője.
Vegyük csak sorba az egyediességét: (1) A zsűritagok háttal ülnek a játékosoknak, azaz csak a fülükre alapozhatnak, a szemükre nem. (2) Egyetlen „igen” szavazattal is be lehet jutni a legjobb 32-be a válogatáson. (3) A játékosok választanak mentort maguknak a zsűri sorából azok közül, akik „igennel” szavaztak. (4) A produkció befejeztével nem áll módjában „igen” voksot leadnia a hezitáló zsűritagnak, ha bánta meg döntésképtelenségét. (5) Minden mentornak 8 tanonca lehet. – Kb. azt hiszem ennyiben rejlik.
A menetrend szerint az első két alkalommal lesz a vakmeghallgatás. A 3. héten érkezik a The Battles című rész, ami annyit takar, hogy a 32 fős csapat létszáma lecsökken 16-ra. Mindezt úgy, hogy a párbajoznak „mentoron belül” az adott tanoncok egymással, párokba állítva. A 4. héttől pedig érkezik az élőadás. Ekkor már a nézők is becsatlakozhatnak a döntés hozatalba. Fontos, hogy a folytatásban is az adott mentorhoz tartozók küzdenek meg – végülis – a “csapattárs” ellen. Ergo, elvileg a végén egy-egy marad mindenkitől a végső összecsapás(ok)ra(?). Meglátjuk, még nincs számunkra kőbe vésve.
Oké. Szóval cefetül megvett. Nekem tetszett. Elégedett voltam Mark ütőképes énekes-tehetségkutatót hozott össze, csak díjazzák az amerikaiak is. Bár miért ne díjaznák a jót. Ha egy időben menne három, akkor is lenne kellő nézettsége mindegyiknek. Ha már nézettség, akkor beszéljünk a tényekről. A The Voice nyerte a kedd estét, de csak a célközönség kategóriájában. 11.77 millióan nézték teljesbe, mely mellé a 18-49 évesek köréből 5.1-es demó társult. A hetet sajnos elbukta, mivel a szerdai Idol 6.9-cel lenyomta, illetve a maga 21.6 milliójával. Ettől függetlenül az NBC jogosan lehet elégedett, mert reality-vel ilyen szép teljesítményt nem mostanság produkált. Sőt, hogy dagadjon a mellük azt is kihangsúlyoznám, hogy a 2010-es Super Bowl utáni Undercover Boss óta nem volt ilyen magas sorozatnyitás 18-49-ben!
Miben rejlik a szépsége? Engem a zsűritagok úgy elszórakoztattak, hogy lehet este újra nézem, már csak miattuk. Ezért is mondtam azt, hogy zseniális lett a castingjuk. Lehet, sőt biztos van némi játszadozás a nézőkkel, hogy „na, lenyomjam a gombot, de inkább meggondolom magam…”; viszont ezek a megnyilvánulásaik annyira spontának, annyira élet dúsak, annyira imádni valóak, hogy mosolyt csalnak az ember arcára. Legyen az, amikor megy egy rivalizálás mentorválasztáskor; vagy amikor azt figyelik, hogy lenyomja-e a szomszéd az „igent”; vagy amikor ráül az arcukra a döntésképtelenség, mert egyik pillanatban imádják, másikban hallanak némi botladozást. Annyira színes, hogy egyszerűen koncepcióban veri az Idolt részemről. A sokadig apróság pedig az, amikor felszabadultá válik az énekes, miután megnyugodott a továbbjutási esélyeinek bekövetkeztéről. Fantasztikus!
Látszik rajta, hogy részenként 1.4 millió dollárt öltek bele. Látszik a színvonal. Már csak, ha a válogatásból indulunk ki, hiszen ha megfigyeltük, akkor rosszhangú, tehetségtelen alanyokat száműzték a produkcióból. Nem is hiányoztak isten igazán. És tudjátok miért volt erre szükség? Azért, hogy szerencsétlen mentorjelölt ne szenvedjen, tudniillik egy The X Factor-ban addig megy az éneklés, míg ki nem gyűlik a 4 nem voks, míg itt addig, ameddig vége nincs a dalnak. Legalábbis a válogatáson ez a szituáció. Hogy a későbbiekben mi, arról nem tudok nyilatkozni.
Egy valami azonban biztos: a The Voice-szal az NBC átcsalhatja az Idol nézőit. Hiányozhat persze a nyerség a zsűri sorból; az odamondó stílus, amit megszokhattuk Cowelltől egy X-ben. Másrészről, ami rombolhatja az összhangot, hogy roppant rövid évaddal állunk szemben. Mindössze 10 részes lesz az első széria. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy imádjuk, megszeressük, rajongjunk érte. Nekem mindössze 2 produkció tetszet, úgy istenesen. A többire már nem is emlékszem. Ez nem feltétlenül probléma, mert amondó vagyok, hogy maradjon meg a jó hangú versenyző az ember fejében, és legyen az a kedvence. A fülünkre kell alapozni nekünk is, „szart” pedig ki szeret hallgatni?
Utószó: Soha se hittem volna, hogy egy énekes-tehetségkutató ennyire beránt. Muszáj újra hallgatnom a legjobbakat újra és újra.
