Érdekes egy élmény volt a True Blood 2. évadja. Szó se róla, Alan Ball és az HBO megint sikeresen lebratyiztak, aminek a következményivel mindenki tisztában van. Remek nézettségi mutatok, ajnározó kritikai visszajelzések, instant popkult státus, de azért nekem mégsem volt az a felhőtlenül nagy élmény. Ball munkássága példaértékű, akárcsak a csatorna hozzáállása, de valahogy belém nem ezt az irányvonalat oltották be még az 1. évadban.
Önmagában az évad hozza a klasszikus filmes klisék alapjait, vagyis a több mindig jobb. Szemlátomást itt is ez volt az alapkoncepció, elvégre a forgatókönyv irdatlan iramot diktált. Hirtelen mindenből a dupláját, sőt néha a tripláját kaptuk a vártnál. A 2. évad immáron 2 főszállal operál, amihez jó szokáshoz híven horror mennyiségű új szereplőt állítottak csatasorba a meglévők mellé. Azonban, hogy ne legyen meg a felszínességnek még a látszata sem tökéletesen kidolgozták a legkisebb karaktereket is, így alkotva egy hihetetlenül komplex világot. Sok karakter, durva egysorosok és már-már a soft-pornót és a goret feszegető morbid látványvilág. Alan Ball nem volt szívbajos na!
Akárhogy is vesszük megvalósítás terén az évad hibátlan. A bő 50 perces játékidő pikk-pakk elrepült, üresjárat mondhatni nem is volt. Bár nem is lehetett, elvégre a forgatókönyv hihetetlenül jó megkomponált és tömörített volt. Ehhez jött aztán a remek atmoszféra, amit továbbra sem könnyű befogadni. Ellenben azt el kell ismerni, hogy ez a déli fülledtség, a néhol morbidan bugyuta humor és a finoman adagolt kisvárosi misztikumnak azért érdekes is tud lenni. Ugyanez a formátum mondjuk LA-ben, vagy Chicago-ban tutira nem működne.
Viszont, nem szabad elmenni az apróságok mellett sem, elvégre az évad jobbára kihagyott ziccerek halmaza volt. Végig adagolták nekünk az izgalmas jeleneteket, de a WTF faktor valahogy mindig is hibádzott. A 6. részig majdhogynem alapozás ment, ami szó se róla remek volt, de azért nem erre számítottunk valljuk be. Ugyanez igaz a 2 átívelő szálra is, ami szép volt meg pofás, de valahogy mégis kevés. Látszott bennük a kreatív éra elég rendesen, de a várva várt katarzis egyszerűen elmaradt. Ott volt ugye a Nap Egyháza, ami a vallási fanatikusokat állította szembe az emberekkel. Egyik oldalon Sookie és a Texasi vámpír klán, míg a másikon Jason és az a bizonyos beteges déli vallásmizéria. Aztán az egészből hirtelen nem lett semmi, pedig akkora potenciál volt benne, hogy kirúgta az ólajtót is. Sőt, sikerült egy olyan remek karaktert is, mit Godric-ot fölöslegesen feláldozni a totális semmiért. Most komolyan, mi értelme volt a halálának a pár másodperces CGI prezentációt leszámítva?
Az évad „fontosabb” szála végül a Maryann féle istenimádó maneád lett, ami nálam hihetetlenül gyorsan kinyomta a biztosítékot. Roppant lassú és komótos felvezetésben kaptunk egy hedonista víziót az ókori görögök életéről. Kerülgették szépen a forró kását az írók, hogy közben egy hihetetlenül komplex rendszert dolgozhassanak ki, amiben az orgia, az erőszak, a modern zombi parafázis, az alakváltók és a misztikum is jelentős szerepet kaphasson. No meg persze a vámpír társadalom! Érdekes volt nézni, ahogy a fináléra a szálak összeértek és ugyancsak érdekes volt mindennek a zárása is. Undorító képsorok, írói csapdára hajazó megoldások és persze a katarzis totális hiánya. Ellenben egy lezárt egészet kaptunk, amit aztán még a zárásban megtoldottak a következő évad felvezetésével is.
Ha viszont csak a karaktereket nézzük hibátlannak mondható majdhogynem az egész évad. Anna Paquin játéka parádés, akárcsak a teste, amit már nem csak Stephen Moyer karakterével oszt meg. Kettejük játéka amúgy hihetetlenül színvonalas és meggyőző, de én valahogy mégis hiányolom a kettejük közti chemistryt. Nélküle az egész elnagyolt Shakespeare-i modern drámának hat néha. Dicséretes lépés volt továbbá Eric karakterének a kiemelése, végre több szerepet kapott, amiben Alexander Skarsgard egyszerűen villogott. Simán főszereplőnek kellene lennie, nem pedig a másodvonalban tipródnia. Itt persze most sorra lehetne venni az összes szereplőt és elmélkedni, mert valljuk be mindenki remek volt és egy kicsit hozzátett az egységes képhez. Arról nem is beszélve, hogy olyan mellékszereplőkről is megtudhattunk valami háttéranyagot, akikről jobbára azt hittük csak statiszták.
Az új évad, a dupla történet vezetés jókora vendégszereplői állományt eredményezett, de csalódni itt sem kellett. Csak a teljesség igénye nélkül emelném ki Evan Rachel Wood-ot, aki hihetetlenül karizmatikusan hozta a helyi vámpírkirálynőt. Mint utólag kiderült nem is utoljára, aminek csak örülni tudunk. Ugyancsak emlékezetes alakítást tett le az asztalra a babaarcú 2000 éves vámpír Godric személyében Allan Hyde. A szívem meg is szakadt, amikor ezt a remek karaktert csak úgy elpocsékolták a készítők. Szerencsére ezt a fiaskót javították Deborah Ann Woll karakterével, aki igazi meglepetése lett az évadnak. Jessica és Hoyt kapcsolata érzésem szerint tartogat még meglepetéseket. Michelle Forbes ugyancsak tökéletes választás volt a delíriumban úszó hisztérika szerepére, akiből aztán a végére egy felemás főgonoszt sikerült kreálni. Mindenesetre sajnálom, hogy a folytatásban nem tér vissza, holott ennek a minőségi játéknak bőven lenne helye. Akárcsak a még több eyecandynek, lévén Anna Camp és Ashley Jones is remekül vette az akadályokat, ellenben a fülledt erotika nem torkollott a másodlagos nemi jellegek mutogatására. Ezt az örömöt Paquin kisasszony és pár statiszta szállította.
És ha már örömforrás, akkor Andy és Jason mindenképpen. Ez a két töketlen, semmire sem való karakter együtt egyszerűen hihetetlenül szórakoztató kollaborációnak bizonyult. A sok lúzer tahó déli poén, az IQ teljes hiánya és ezek a felvett popkult utalásos szerepek egyszerűen ütöttek. A csúcs mindenképpen a templomi szopatás volt, a festékpisztolyos keménykedés, vagy a végén az őrült antik zombi háború istenidézéssel megspékelve. Na ide tudnák elképzelni egy faja kis spin-off kikacsintást. Az tuti, hogy ezerszer viccesebb és életképesebb lenne mint anno a The Lone Gunman-ről gondolták sokan. Andy és Jason kontra az ókori görög hedonizmusban úszó városi zombi áradat, megspékelve sok csöccsel, vérrel és persze piával. Sírva röhögős lenne, mint ahogy kettejük alakítása is az volt.
Összegezve tehát azt kell mondjam Ball megint megcsinálta. Kitágította a világot, összepakolt egy hihetetlenül komplex rendszert, amit kellően drámaian és persze viccesen is tudott tálalni. Meg persze keményen is, lévén HBO sorozatoknál nem lételem a finomkodás. Korrekt iparos munka, ami telibe veri az előző évadot. Viszont végig ott van az a bizonyos DE. Az átütő katarzis, a WTF momentumok igen csak hiányoztak. Valahogy a történet és a poénok nem mindig stimmeltek. Nem egészen azt kaptuk, amit az 1. évadban felvázoltak nekünk. Itt most a realitás durva elvesztésére is gondolok főleg. Ez az erőltetett misztikus szál nekem annyira nem jött be, sok baj nem volt vele, de valahogy a történet és ez a vonal most nem egészítette ki egymást. Ettől függetlenül persze pazar mű, de azért hagyott hátra némi keserű szájízt.
