Balsai Móni bejelentkezett az Alvilágból

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 13, 15:51-kor a(z) Kulisszák mögött témába.

Ujj Mészáros László nevének nem csak azért kell(ene) ismerősen csengenie, mert legújabb filmje – az X – a rendszerből törölve – épp premieren van a hazai mozikban, hanem, mert az RTL Klub nemrég bejelentett újdonságai között a rendezése alatt fut egy tévésorozat ötlet, Az Alvilág. A főhősnő szerepében Balsai Móni foglal helyet, aki egy maffia főnökasszonyt formál meg. A forgatás elstartolt, várjuk a többi kulisszás képet is.

Addig viszont itt az első, amit maga Móni posztolt Facebook oldalán.

Kommentáld!

Plakátba zárva: Baby

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 13, 14:03-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Tavaly novemverben jelentette be a Netflix, hogy érkezik a kínáltukba a harmadik olasz sorozat, a Baby személyében. Jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy volt már előzőleg kettő másik bejelentés?! Volt ám! Az egyik a Suburra címet hordozza, a másik meg a Juventus FC doku-reality-je, amiben a stream oldal fantáziát látott.

Akkoriban még csak berendelés statuszban emlegetett projekt a coming-of-age vonalat akarja erősíteni, amit az év elején forgattak igaztörténet alapján. A története: római középiskolások titkolt világába kalauzol minket. Pontosabban Parioli középsulisok egy csoportját követhetjük nyomon, miközben identitásukat és függetlenségüket keresik, illetve jólétül érdekében belefolynak olyan dolgokba is, amibe nem lenne szabad. 8 epizódját fiatal készítők nevei jegyzik, ott a stábban: Antonio Le Fosse, Eleonora Trucchi, Marco Raspanti, Giacomo Mazzariol és Re Salvador.

Erik Barmack, a Netflix egy fejese így nyilatkozott anno:

“We are proud to continue to invest in original content in Italy, and Baby is representative of the new, edgy programming from talented producers that we cherish. We couldn’t be more excited to start work on this show.”

Mutatnám a plakátját, november végétől nézhető majd.

Kommentáld!

Hazai hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 12, 12:21-kor a(z) Magyar hírek témába.

Indítsuk a hetet magyar hírekkel:

  • A Survivor: A túlélők viadalát, azaz az RTL Klub 4. évadját Dávid nyerte.
  • November 12-én, azaz ma startol hétköznap esténként A Konyhafőnök VIP 3. etapja. Rácz Jenő és Sárközi Ákos foglal helyet a zsűritagok között, míg Fördős Zé lesz a műsorvezető. A verseny első hetében, a Válogatón dől el, hogy a 40 vállalkozó kedvű híresség közül, kik kerülhetnek be Rácz Jenő és Sárközi Ákos 12-12 fős csapatába, azaz kiket mentorál majd heteken át a két séf. Ők 24-en küzdhetnek meg a Konyhafőnök VIP címért és a 10 milliós nyereményért.
  • November 13-án startol a Spektrum műsorán a Brutális digitális, azaz a Brutális-sorozat következő láncszeme, amiben a digitális világ sokak által használt, de kevesek által ismert hátterét mutatja be. (Előzőleg a franchise tagjai között a fizika, a kémia és a biológia kapott helyet.) Vályi István a műsorvezető.
  • November 18-án érkezik a NatGeo műsorára a MARS 2. etapja.
  • Szintén ugyanezen a napon debütál a Viasat6 műsorán a Top Gear 25. etapja – azaz a brit, ha nem lenne tiszta sor a többi hánnyal rendelkezik.
  • A Tv2 az őszi saját gyártású sorozatainál 10 résszel operál mindössze, azaz a Bogaras szülőkből és a Korhatáros szerelem 3. etapjából csak ennyit kapunk.
  • November 21-én új török sorozat érkezik a Tv2 kínálatába Cennet címmel. Ennek oka, hogy előző nap búcsúzik a Feriha, pótolni kell a felszabadult timeslot-ot. Epizódszám ügyileg 115-tel büszkélkedhet, azaz nem mostanság szabadulunk meg tőle, ha hozza a nézőszámot. Történetileg itt sem kapunk másabbat, mint timeslot elődjétől, azaz a szegény lány és gazdag fiú sztoriját.
  • November 26-án folytatódik a The Simpsons 29. évadja a Viasat6 műsorán.
  • A Disney kitűzte a premier időpontját a Star Wars: Ellenállás (Star Wars: Resistence) című legfrissebb Star Wars animációs sorozatnak, ami november 24-re fog esni.
  • Függetlenül az alacsonyabb nézettsége miatt, a Tv2 berendelte A legbátrabb páros (The Bravest HUN) 2. etapját, ami holnap érkezik egyből.
  • Az HBO GO felfrissíti kínálatát az ázsiai részlegből. December 2-án érkezik a videótárjukba a Miss Sherlock. Az új változat japán nyelvű, a mai Tokióban játszódik, és ikonikus főhőseit, Sherlock Holmest és Dr. John Watsont nők alakítják. Yuko Takeuchi (Dog is a Sidecar, FlashForward – A jövő emlékei) játssza a címszereplő Sherlockot, nyomozótársát, Dr. Wato Tachibanát pedig Shihori Kanjiya formálja meg.
  • Szintén december 2-án jön az HBO GO-ba a Folklór (Folklore). A hat egyórás epizódból álló sorozatot hat rendező rendezte, és hat ázsiai ország különböző mítoszait és babonáit dolgozza fel. A sorozat Indonéziában, Japánban, Koreában, Malajziában, Szingapúrban és Thaiföldön játszódik, és mindegyik epizód az adott ország mélyen gyökerező mítoszaiból és néphagyományaiból merít, melyekben természetfeletti lények és okkult hiedelmek is szerepet kapnak.
  • November 27-én startol az Archer 9. szezonja a Comedy Central-on.

Kommentáld!

Plakátba zárva: The Orville – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 11, 11:58-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

A Fox mégsem 2019-re tervezi a The Orville visszahozását a műsorkínálatába, hanem korábbra. Nah, nem sokkal, hiszen az a két nap… de akkor is, az mégsem 2019. Arról van szó, hogy a csatorna még idén, december 30-án elstartoltatja a sorozat 2. évadját. Már annyira a PeakTV korszakát éljük, hogy a téli szünet is megszűnt. Erre pedig pont ő lesz a legjobb bizonyíték, mert karácsony és újév között nem igazán kaptunk újdonságot 5-10 évvel ezelőtt. Ezt is dobhatjuk a kukába, nincs szabadság, aki képben akar lenni a kiszemelt kedvenceivel, azoknak hajtania kell, mert könnyedén a fej mögé magasodik az epizódszám elmaradás listája.

A The Orville stílusával már az első évadja során összekaparta a kultsorozat jelzőt. Nem csak paródia a sorozat (ne akadjunk fel, ez már beépült a köztudatba, ha az, ha nem az!), hanem egyfajta tisztelgés is a Star Trek világa előtt. Aki pedig nincs képben azzal, az se csüggedjen, mert anélkül se csorbul az élvezhetősége.

Itthon a Prime kínálatában tűnt fel tavaly januárban Orville címen. Ergo, a magyar nézőknek se lehet idegen Seth MacFarlane elképzelése, ami nézettség fronton nem hozott rosszul a 18-49 évesek körében, hiszen a 2017/18-as idényben, a Fox házon belüli tabelláján az 5. helyet foglalta el a nem-szkriptelt elképzelések között az 1.25-ös demóátlagával. Össznézettségben már kicsit hátrébb sorolódott, de ettől függetlenül hozta a kötelező 4 millió feletti átlagot – amit mondjuk az erős startjának (8.558M) köszönhet legfőképpen. A kérdés csak az lesz, hogy a finálé mutatóit képes lesz-e túlszárnyalni? – Tippre mindenképp, mert nem sokkal maradt el az akkori évadminimumától.

Zárásképpen mutatnám a színbarát plakátját, rajta a főszereplőkkel, illetve a dátummal. A TVLine exkluzívként hozta le, bár nem érzem azt, hogy ennyire hype-oltatni kéne.

wpid-fb_img_15418395240067012228934979313201.jpg

Kommentáld!

A Disney+ tovább bővíti a Marvel-ötletbörzéjét

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 10, 10:12-kor a(z) Hírek témába.

Mindenhol a képregényvilágban látják a jövőt. Akik hozzam hasonlóan arra számítottak, hogy 5-7 év alatt lecseng a körülötte lévő rajongás, azokat ki kell ábrándítanom, mert tévedtünk. Nehéz megmondani, hogy fénykorát éli-e az iparág; azt viszont igen, hogy tartósabb a jövő képe, mint a vámpír világnak, ami nagyjából a fentebb említett időciklus alatt kihalt, és lett egy elértéktelenedett műfajág. Nem is véletlen, hogy mindenhol tűz alatt próbálnak tartani egy-egy ilyen projektet, mert célközönség szempontból nézővonzó. (Nyilván a mozis világ rásegít a méregdrága filmes koncepciókkal.) 

Captain-America-The-Winter-Soldier-Sebastian-Stan-Talks

Az országos tévéknél a The CW a legnagyobb „befektetője”, hiszen műsorrendjének legalább a felét, de egyharmadát biztosan a DC világból merített szuperhősökre épülő sztorik teszik ki. Ha stream oldalt vesszük elő, akkor egyértelműen a Netflix és a Marvel-univerzum a mérvadó. Nemrég startolt a DC Universe stream szolgáltató, ami próbálná egyensúlyba hozni a mérleget újabb ötletekkel, azonban a Disney sem akar kimaradni a buliból, mert látják a sok-sok pénzt. Ezért is adtak zöld utat az egyelőre Disney+ néven futó stream platformnak, aminek célja, hogy újabb tartalmakkal lássanak el első sorban Star Wars és Marvel fronton. 

Tehát a Disney+ elszánt célja, hogy kiragadjon a Marvel világból olyan karaktereket, akik vannak annyira közkedveltek, hogy a nézők jobban megismerjék a múltját, a valódi jellemét. Kicsit másabb szemszögből mutathassak be, hiszen a mozifilmeknél időből eredeztethető karakterbemutató limit van. 

Nem írok újat azzal, hiszen már szeptember óta tudjuk, hogy Loki és Scarlet Witch a lehetséges projektek sorában szerepel. Nyilván az eredeti szereplőket megtartanák, csak úgy lenne értelme az egésznek, azaz előbbit Tom Hiddleston, utóbbit Elizabeth Olsen alakítaná. Hogy merre tartanak ezek fejlesztései, az egy roppant jó kérdés, mert még nincs pilotszkript státuszában egyik sem; azt viszont lehet tudni/sejteni, hogy Kevin Feige ott lesz a készítők sorában, hogy felügyelje a minőséget.

The-Falcon-Anthony-Mackie-810x400

A két projekt mellé csapódott újabb a múlt héten, aminél mindenképp ki kell hangsúlyoznom azt, hogy pilotszkriptjük zöld utat kapott. A Falcon-ról (Sólyom) és a Winter Soldier-ről (A Tél Katonája) volna szó, amit Malcolm Spellman írásával érkezhet. 

A komolyságot mi sem más, mint Malcolm jelenléte bizonyítja, hiszen előbbi két projektnek még nincs készítője. Másfelől az is körvonalazódót, hogy a Marvel-univerzum rengeteg jó karakterrel rendelkezik, akiket legrosszabb esetben egy minisorozat formájában lehetne részletesebben bemutatni. Az internet népe pedig adja a tippeket, hiszen sokan kíváncsiak Winter Soldier-nél arra, hogy milyen küldetései voltak Hydra irányítása alatt, illetve ez miként hatott rá lélektanilag később. Maradva még Bucky-nál az se lenne rossz, ha képernyőre vinnék Zemóval való küzdelmeit. Ez csak pár téma, de eléggé nézővonzó témakörből. 

A stream platform minden vasat tűzbe fog tenni, ebben nem kételkedünk. Az szintén biztos, hogy animációs fronton is újítani szeretnének, hiszen a fiatalabb közönségről se szeretnének lemondani. A jövő évi start tehát fontos lesz. 2019-ben biztosan sokszor kerülnek szóba, de a PeakTV korszakában már meg se lepődjünk, ha valaki valami újat akar indítani. 

Kommentáld!

Jön a “The Walking Dead-mozi”

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 8, 17:27-kor a(z) Hírek,Promo témába.

Az ABC Studios miután lement a The Walking Dead 9×05-ös – mérföldkőnek számító – epizódja, melyben az egyik főszereplő végleg távozott, egyúttal bejelentett három The Walking Dead-film berendelést. Ismétlem filmekről van szó, tehát nettó másfél órás epizódokkal számolhatunk, ha jól értelmezem a leírást.

wpid-era_andrewlincoln_9503h2018thr7239353712276960149.jpg

Várható volt, hogy meglépik. Most jöhetnétek azzal, hogy régen nem éli fénykorát a sorozat, hiszen korábban – 3-4 évvel ezelőtt – sokkal jobb nézettségi mutatókat generált, de felesleges belefolyni ilyen ellenvéleményekbe: miszerint, minek?!, ugyanis még mindig kiemelkedő bevételeket generál a csatornának és a gyártónak. Nyilván addig akarják ütni a vasat, míg az bírja, míg a láng ki nem alszik. Régóta a köztudatban van a tény, hogy ki akarják bővíteni a The Walking Dead-univerzumot. Eddig az anyasorozat mellett egy spinoff-ot, a Fear the Walking Dead-et és pár websorozatot tud felmutatni. Azért valljuk be, 9 év alatt ez nem nagy teljesítmény, mármint a kitűzött célhoz vezető útra kicsit későn és bizonytalanul léptek, de hátha most megtörik a jég.

Mit akarnak most ledugni a torkunkon? – Na igen, csak egyetlen konkrétumról tudnék beszámolni, hogy Rick Grimes-re fog koncentrálni mindhárom film. Ergo, őt, mint főkaraktert megkapjuk. Ezzel leszögezésre került, hogy a sorozatba már nem tér vissza – legalábbis a készítők jelenlegi állaspontja ez. Fel is hívták a rajongók figyelmét, hogy aki erre számítana, az verje ki a fejéből a tényt. Szerintünk meg sose mond azt hogy soha! Akár flashback formában visszajöhet, 3-4 év múlva, mint a Barátok köztbe Margit néni.

A helyszín tekintetében bármi szóba jöhet, hiszen a cél az, hogy az önálló filmek egyedi atmoszférával rántsák vissza azokat a nézőket, akik Rick-kel nosztalgiáznának a zombi-apokalipszisban. Sőt. az is leszögezésre került, hogy nem Georgia államban gondolkodnak a készítők. Sok a lehetőség, hiszen adott még néhány kontinens, ahol egy másabb szem szögből megismerhetjük a káosz fogalmát.

A kérdések helyett viszont most inkább hoznék egy galériát, ami a Hollywood Reporter-hez kapcsolódik. Nyilván a 9×05-ös rész szolgált az elképzelésük alapjául, mármint casting szempontból. Jó fotók lettek, több ilyet csinálhatnának.

A tovább mögött még néhány pofás kép!

Tovább…

Kommentáld!

Vasárnapi premierek: Való Világ powered by Big Brother 9. évad | Az elnök embere 1. évad | Exszel szemben UK 9. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 4, 15:15-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 17:00-tól az RTL II műsorán: Való Világ powered by Big Brother – 9×01.
Ma. 20:00-tól a Sony MAX műsorán: Madam Secretary – 1×01-02.
Ma. 22:00-tól az MTV Hungary műsorán: Ex on the Beach UK – 9×01.

A keretszerkezet uralkodik a nap folyamán, már ami a magyar premier időpontokat illeti. Nézzük csak, hogy pontosan mikkel állunk szemben.

44958811_2055478531170582_8323990968650956800_n

Folytatódik a Való Világ, azaz, aki napi butulásban szeretne részt venni, az csak kapcsoljon az RTL II műsorára. Extra korai időpontra ütemezték a nulladik napot, azaz a beköltözést, hiszen 17 órakor tippre még egyetlen egy etapja se startolt el. Biztos azért, hogy az esti mise alkalmából mindenki meg tudja gyónni bűneit, mert ilyet tényleg vétek nézni – nah, csak poénkodom, meg ironizálok, ne kövezzetek meg. Műsorvezető párosnak megkapjuk: Nádai Anikót és Puskás Pétert. És mielőtt még valaki azt hinné, hogy ilyen korán jönnek a napi részek… nem! A folytatást majd 22 órától adagolják, csak most kiemelt időpontra rakták.

Ami a Showder Klub 22. évadját is érintette, hiszen a beköltözés mögé, 19 órára rakták a 22×04-es részt.

Ha ez megvolt, akkor érkezik egy jóval minőségibb dráma a Sony Max kínálatába, amire már régóta vártunk. A CBS 5. évadjában politikai veteránjáról volna szó, Téa Leoni és Tm Daly főszereplésével. Nem is értem, hogy miért kellett ennyit várni rá, viszont annak külön örülök, hogy értelmes premier időpontra helyezték, mert máshol biztosan a halál zónába került volna.

Végezetül pedig jön a britek trash reality-je, az Exszel szemben 9. évadja. Ha valakinek nem lett volna elég a napi huhhh…

1174848_180621_MTV_ExOnTheBeach_836_59e0abe57c5c06eb2d55809403dfbd01

Kommentáld!

Reggeli előzetes: True Detective – 3. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 4, 9:23-kor a(z) videó témába.

Manapság elég sok jó sorozattal el vagyunk látva, azonban akadnak köztük olyanok, amik nem csak jók, hanem kiemelkedők. Ide sorolnám a True Detective-et, ami, még ha nem is tudta ugyanazt elénk tálalni a 2. évadja során, mint az elsőnél, mégis stabilan ott van a listámon. A 3. széria január 13-án tér vissza, melynek főszereplője az Mahershala Ali, aki 2016-ban Oscar-díjat kapott a Moonlight című mozifilmmel. Ha tévés szereplését vesszük elő, akkor a House of Cards-ban és a Luke Cage-ben láthattuk utoljára, valamint vendégszereplő formájában a Room 104-ben is feltűnik, a 2×11-es epizódban, csak hogy pontos legyek. A kisvárosi idill most se maradhat el, ahogy a nyomasztó ügyrészletek sem, melyben gyermekek tűnnek el. Ő kapja a felgöngyölítését. A sztori a ’80-as években játszódik. Mutatnám a beszédes ajánlóját, a zenére külön felhívnám a figyelmet, mert borzasztóan jó párosítást alkot a képsorokkal.


Kommentáld!

Plakátba zárva: Sally4ever

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 3, 13:37-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Az HBO koprodukcióba fogott a Sky Atlantic brit tévével, hogy Julia Davis elképzelésének teret adjon egy komédia keretében. Ha tippelnem kellene, akkor a humorjánál inkább a szigetországra jellemző vonások lesznek a jellemzőbbek. A történetben: egy átlagos, szürke hétköznapjaiban élő nőt ismerhetünk meg, akit eljegyeznek sokév együttlétet után, ami kisebb válságba taszítja. Nem számított rá! Mindez úgy mutatkozik, hogy viszonyt kezd egy sokkal karakteresebb nővel, aki mellesleg még művész lélek is. A főszereplők sorában: Davis mellett Catherine Shepherd és Alex Macqueen.

A brit premierjén már túl vagyunk. Mutatnám a plakátját.

“She’ll do anything to get who she wants.”

Kommentáld!

Az első hivatalos promóciós kép a Game of Thrones 8. etaphoz

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 2, 16:28-kor a(z) Promo témába.

Az HBO úgy gondolta, hogy ideje kedveskednie a legnagyobb nézői táborral rendelkező sorozatának, a Game of Thrones rajongóinak, ezért az EW.com-nak exkluzívban adott egy promóciós fotót a jövőre érkező befejező szériahoz.

Nyilván mindezt okkal is tehették, hiszen a Netflix is beindította a The Witcher előkampányát, ami méltó vetélytársa lehet a szériának/franchise-nak a jövőben. Mellesleg, a napokban nagyon sok extra információról hullott le a lepel a spinoff kapcsán. Ilyen a címe, ami a The Long Night-ot hordozza – igaz csak munkacím formában. Nem titok az sem, hogy Naomi Watts után Josh Whitehouse csatlakozott a szereplőgárdához.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats