Esti előzetes: Tóth János

 
Beküldte: Kanyecc 2017 February 16, 21:22-kor a(z) magyar ajánló,videó témába.

Tóth János, avagy másabb megnevezéssel a Munkaügyek spinoffja.

Napi hírmorzsákban már felemlegettük a Megafilm (Csak színház és más semmi is hozzájuk kapcsolódik!) 2017-es egyik projektjét, melyből 52 epizódot garantáltan kapni fogunk. Az anyasorozatból ismert Tóth János karaktert ragadják kis a testvér ötletbe, akit miután kirúgnak munkahelyéről, illetve édesanyja összejön egy 20 évvel fiatalabb férfivel elhagyja a szülői kuckót és unokaöccse kíséretében megpróbál magára találni, azaz új életet kezdeni. A rendezésért: Nagypál Orsi és Lakos Nóra volt a felelős, míg a vezetőírók sorában: Lengyel Balázst és Litkai Gergelyt kell megemlítenünk, akinek besegített: Kovás András Péter, Vinnai András, Kormos Anett és Szabó Bori.

A premier március 9-én kerül képernyőre, heti rendszerességgel kapjuk az új epizódokat, ahol főszereplőként látható lesz: Mucsi Zoltán, Csémy Balázs, László G. Attila, Kőszegi Ákos, Csoma Judit, Bozó Andrea, Rujder Vivien és Szabó Simon. Mutatnám az első ajánlóját. A főcím is netre került már, de abból kevesebbet lehet megtudni, mint ebből.

Várós? Jobbnak ígérkezik, mint a Munkaügyek? És a nagy kérdés, hogy A mi kis falunk-kal fel tudja-e venni a versenyt humor terén? – Hamarosan kiderül.



free web stats