A Sztárban Sztár alatt promózta be több produkcióját a Tv2

 
Beküldte: Kanyecc 2017 November 13, 9:40-kor a(z) Magyar hírek témába.

SZSZ-S5-winner

Túl vagyok a Sztárban Sztár 5. évadján, amiből talán az elején maradt ki 1-2 epizód, de onnantól kezdve már állandó nézője voltam a shownak. Talán írok róla, de most más miatt ragadtam billentyűzetet. Sejthető volt, hogy a Tv2 megragadja az alkalmat és több olyan produkcióját be fogja promózni, amik a következő időszakban startolnak. Kellett is ez a fajta műsorkiegészítés, mert hiába tértek vissza a régi versenyzők egy-egy négyes átalakulásra, nagyon hosszú lett a zárás, már-már túlhosszú az előadások rövidségéből adódóan.

Mielőtt rátérnék, hogy mik is kerültek beharangozásra, had gratuláljak Horváth Tamásnak, akinek csak sikerült igazságot szolgáltatnia. Megmondom őszintén, annyi pozitívumot hallottam Király Viktor szerepléséről az elmúlt napokban (az utolsó dalával tényleg királyi volt), hogy simán behúztam neki a győzelmet – ahogy szerintem a legtöbb, de még Pápai Jócinak is odaadtam volna, mert annyira hülye, hogy az már szórakoztató. Na, nem is ez a lényeg, hanem ismét férfit avattak Magyarország legsokoldalúbb előadójának. Janicsák Veca dobogóra sem került. Újabb érdekes tény, de lépjünk tovább.

Ott tartottam, hogy a Tv2 a közelgő összes tévés produkcióját beharangozta.

November 26-án indítja útjára a Sztárban Sztár +1 kicsi 2. évadját, ami megtartotta a 18:45-ös kezdésidőpontot, azonban ismét a SuperTv2 szolgáltat majd otthont számára. Arról már korábban lehetett tudni, hogy Csobot Adél és Pély Barna távozik a zsűritagok közül, azaz kapunk két új embert. Ábel Anita és Rákóczi Feri mellé jön Tóth Vera és Király Viktor. A műsorvezető marad Till Attila, hiszen vele könnyedén el lehet beszéltetni akár 3 órát is.

Mutatnám a beharangozó videóját, melyből kiderülnek a versenyzőpárosok is, de azért mi is leírjuk:

Hevesi Tamás – Horváth Csenge
Keresztes Ildikó – Lingura Diána
Kozma Orsi – Ádám Botond
Vastag Tamás – Varga Szabolcs
Nagy Adri – Nagy Bogi
Kocsis Tibor – Zöldi Lara
Nótár Mary – Radics Jani
Rácz Gergő – Malaczkó Anna
Veréb Tamás – Fodor Eliza
Tóth Gabi – Fodor Erik


Fentebb említettem, hogy a kiesett játékosok is visszatértek egy utolsó átalakulásra. Cserpes Laurától a 4. adásban búcsúztunk el. Róla annyit érdemes tudni, hogy a Tv2-n hamarosan induló komédia sorozatának, a Korhatáros szerelemnek lesz az egyik szereplője. Így kötötte át tulajdonképpen Till Attila a beharangozóját.

A Step Dave címre hallgató új-zélandi ötlet adta az alapokat, melyben feltűnik: Kovács Patrícia, Kovács Tamás, Bánsági Ildikó, Ónodi Eszter, Dobó Kata, Kamarás Iván és Fenyő Iván. A történetét másolnám:

A 13 részes romantikus komédia Budapesten játszódik, ahol felelőtlen huszonévesek és felelősnek tűnő negyvenesek szerelmi kalandjait és párkapcsolati botladozásait követhetjük nyomon. A háromgyermekes anyuka (Kovács Patrícia) és a vagány pultos fiú (Kovács Tamás) véletlen találkozása nem várt fordulatot tartogat, hiszen a mindkét fél számára szokatlan és megmagyarázhatatlan vonzódás egy nem mindennapi, izgalmas kapcsolatot eredményez, amit fel is vállalnak. Nem csak a kiskamaszok előtt, de a barátok, a rokonok, még az exanyós előtt is.”

Természetesen előzetes is dukál mindez mellé:


Végezetül pedig a szót Luptai Claudia legújabb műsorára hegyezném ki, ugyanis november 21-én startol el az Appra magyar! – A gondolatolvashow c. műsor, melynek különlegessége – és amit ki is hangsúlyoztak –, hogy saját fejlesztésről beszélhetünk, szó sincs megvásárolt formátumról. A kifutó Az 50 milliós játszma helyére érkezik keddtől szombatig.

A műsorról:

„Liptai Claudia a TV2 Live applikációjának segítségével keresi a választ elgondolkodtató, mindenkit foglalkoztató kérdésekre. A stúdióban minden héten öt sztárvendég versenyez egymással azon, hogy vajon melyikük találja el leggyakrabban, hogy a szavazók többsége mit gondol az adott témával kapcsolatban. A műsorkészítők arra törekednek hogy a vendégek életvitele, gondolkodásmódja minél több látásmódot jelenítsen meg az adásokban. A különcök éppúgy helyet kapnak majd, mint azok, akik bevallásuk szerint teljesen átlagos életet élnek

Zárásként két ajánlót mutatnék hozzá:




free web stats