Plakátot a magyar népnek: Ide süss! – Az ország nagy cukrászversenye

 
Beküldte: Kanyecc 2018 March 12, 11:33-kor a(z) hazai marketing témába.

Tavaly nyáron nagyon rákattantam a gasztro-reality világára. Éjjel-nappal a ChiliTV LiChiTV és a TVPaprika kínálatát bújtam, nem is volt olyan esti időszakban adott műsor, amiről ne tudtam volna valamit. Azóta már lecsengett ez a „korszakom”, visszaálltam a drámákra és a komédiákra, azonban találtam néhány olyan gyöngyszemet, amire a folytatásban is kíváncsi leszek, mert szerkezetileg megvettek kilóra.

Ilyen a briteknél futó Great British Bake Off, ahol a cukrászok kapják a főszerepet. Anno akartam róla kritikát írni, azonban ez elmaradt. Bánom is, mert muszáj megismertetni az emberekkel ezt a nagyszerű reality-t. Az eredeti koncepció és minőség ismeretének fényében kíváncsi leszek, hogy milyenre sikerült a magyar változat (vannak félelmeim!) – amit már 2017. nyarán rendeltek be, hogy aztán ősszel képernyőre tűzhessék, azonban valamiért inkább elcsúsztatták a premierjét tavaszra.

Azóta már mindent tudunk. Március 26-án érkezik hétköznap estékre – azaz A Konyhafőnök lehet legnagyobb vetélytársa műfajon belül. A műsorvezetője: Hajós András és Sass Dániel. A zsűri tagok sorában Baracskay Angéla, profi cukrász, illetve Szabadfi Szabolcs, az ország pékje kap helyet. A főnyeremény 5 millió forint, illetve az év cukrásza cím. Mutatnám a hozzákészült plakátokat.

ide-suss-s1-poster_001
ide-suss-s1-poster_002


free web stats