Manifest – Kezdett a sorozat

 
Beküldte: Kanyecc 2018 October 8, 20:17-kor a(z) 2018/19 sorozatai,Pilot témába.

A Lost-ot magunk mögött hagyva nehéz elképzelni azt, hogy lesz is valaha olyan országos tévésorozat, ami a rejtélyt, mint a történetet meghatározó alappillért úgy tudja beépíteni, hogy arra egy rossz szavunk se legyen. Tavaly az ABC próbálkozott meg a The Crossing-gal valami hasonlóval, mármint úgy hasonlóval, hogy egy repülőgép legénységére ment a fókusz, illetve az azokra épülő misztikumra. Most az NBC vette kezébe a stafétabotot, hiszen, nekik is volt annak idején egy Heroes-uk, ahol sok furaságot, megannyi rejtélyt és WTF-ot kaptunk. Fel is merült egy elgondolkodtató kérdés benne, miszerint az írógárda vagy inkább a hype-concept, mint ráaggatott jelző van-e ennyire súlyozva egy ilyen elképzelésnél a nézők fejében?

Manifest.S01E01.720p.HDTV.x264-CRAVERS.mkv_000037579

Nyilván most leírhatnám azt, hogy a Manifest 15 évvel ezelőtt (Nálam biztosan!) nagyot szólt volna, amikor még maga a high-concept, mint fogalom megszületőben volt. Mára már nincs akkora ereje, maximum degradálja az adott ötletet, mert olyan kritériumok elé állítjuk látatlanban, amire egyetlenegy író sem lehet felkészülve. És akkor ki kell hangsúlyoznom még azt is, hogy egy országos tévére szánt ötletről beszélünk, viszont manapság a jódolgok már a stream szolgáltatóknál készülnek. Nincs egyszerű helyzetben. Sose lesz, azt azért hozzátenném, de láthattunk már csodákat. Most csak halk puffanásként éltem meg a látottakat, de mielőtt belemennék a részletekbe, alapozzuk meg, hogy mit kapunk 2018 őszén az NBC-től?!

A történet ott kezdődik, hogy 2013. április 7-ét élünk, amikor egy repülőnyi ember utazna a dolgára, azonban, azoknak az utasoknak, akik eggyel későbbi gépet választanak honorációul felajánl a repülőgép-társaság 400 dollárt. Nyilván én is élnék a lehetőséggel, mennék a későbbivel, mert ez nem kis pénz, ahogy tették azt százkilencvenegynéhányan is. A sztori lényegében róluk szól! A gép kis utazást követően kisebb „viharba” kerül, de nem történik tragédia, pár perc múlva kilábalnak belőle, végül megérkeznek úticéljukba, azaz majdnem, mert a hatóságok máshova tetetik le a gépet. A bonyodalom itt alapozódik meg, mert a leszállást követően már 2018 novemberét írunk, azaz 5 és fél év telt el a fel- és a leszállás ideje között, csak éppen ez az utazóközönségen nem mutatkozik (öregedés formájában sem!).

Természetesen nem maradhat el a szokásos „Mit tennél, ha 5 évig nem jelentkezne halottnak vélt kedvesed?” elmélkedőkérdés. Ez egy olyan hosszú idő, ami a gyászra is bőven elegendő, hát még a továbblépésre, és az új élet kezdetére. Az eltelt 5 esztendő alatt elég sok minden történt a valóéletben, ami a klisé vonalat erősítheti: nem várt halált; jó híreket a rákkutatás-szegmensében, továbblépett családtagot; illetve leendőnek vélt férjet, aki azóta már valóban az, csak hát másnak adta magát oda. Tényleg hosszú időről beszélünk, józan paraszti ésszel senki sem várhatná el, hogy minden a régi kerékvágásban folytatódjon, csak éppen szeretettje hiányában. Az első reakciókat ez fogja kiváltani, mégis csak utazóinknál tényleg napok teltek el, ha belevesszük a katonaság általi kivizsgálás és kikérdezés idejét.

Manifest.S01E01.720p.HDTV.x264-CRAVERS.mkv_001338379

A másik kérdés se túlzottan bonyolult, amivel akarnak az írók hatni ránk: Mi történt az utasokkal fenn a levegőben? – Ez fogja megadni az egész misztikumát, amit ha jól használnak, akkor egy korrekt drámát tudnak elénk tálalni, de mindenképpen csak is a Lost árnyékában, mert az első 42 perc nem győzött meg úgy, ahogy azt várhatták a készítők. Természetesen ez az az alappillér, aminél egyből válaszokat akarunk, nem pedig azt, hogy X.Y. kivel feküdt össze, míg párja távol volt. Az írók is érzik, hogy kell valami csontot dobni a nézőnek. Nekem, aki bizonytalan a kapcsán, hogy ebből tényleg lehet valami jó, valami ütőképes. Behozzák a segítőkérő suttogásokat, amit először nehéz bárhova is tenni. Megmondanom miért! Az a baj, hogy van az a százvalahány utas, akik valószínűleg összekapcsolódtak mentálisan aznap a repülőn, és van egy valami, aki sugallja feléjük, hogy valami nem okés, és ezen változtassanak. Azaz, mindenkiből most szuperhőst akar valami csinálni a megérzései folytán? Ezt a badarságot! Visszatérnék valahonnan, biztos a családra és az életemre fókuszálnék, nem vadidegenek megmentésére. Oké, fogjuk „az új kezdet” megközelítésére, amiben meg nem túlzottan hiszek. Inkább ugrok is.

Minden összevetve kellett valami nem odaillő a végére, mert az írók se érezték a sziklaszilárd alapokat. Be is dobták, Én meg fogtam a fejem, hogy ez most miért?! Nincs nagy bajom az epizódvégi zárással, csak annyi, hogy akkor faszság, amekkorát a Föld még nem látott. Ha valóban ennyire fontos lett volna a gép, az a minimum, hogy valaki őrizze a katonaságtól. Ezek meg csak odasétálnak a kerítéshez és megnézik a búcsút? Ez így gyenge.

A karakterek terén se túl bíztató a helyzet. Sokakat biztosan a rákos kisgyermek megmentése fog foglalkoztatni, mert 5 év elteltével másabb az orvostudomány, van lehetséges gyógyír. Megindító lesz minden bizonnyal a küzdelme az életben maradásért. Részenként fogunk egy-egy utast megismerni, ahogy az látható volt az 1×02-ben. Összekapcsolják őket, mert különlegesek, de ez akkor is egyoldalú nagyon – mármint az, hogy kb. a rendőrnőn kívül senkinek sincs életképes gondolkodása. Neki meg olyan a feje, akire rossz ránézni. Aláírom, nagyon jól alakítja karakterjét, mert ez az, amit látnom kell, de biztos, hogy ilyen nőt akarok heti 42 percben visszanézni? A világ összes problémája ott az arcán, már én érzem magam kellemetlenül, hogy rápillantok.

Gondoltam, majd az 1×02 kicsit felfrissíti a pilotban kapott talapzatot, hiszen ott mindig alapozás történik. Hát nagyot tévedtem… A picivel erősebb átlagos történet után kaptunk egy totál közhelyest. Ha ilyen „heti ügyekkel” állnak elénk, illetve szerkezettel, akkor köszönöm szépen, de engem elvesztettek. Az epizódvégi WTF-ot azért megvártam, mondván, az majd kárpótlást nyújt minden fájó rávesztegetett percre, azonban nem így lett. Annyi középszerű lett, hogy fogtam a részt és töröltem a telefonomról (ezt azon néztem!) mérgemben, mert még arra se méltó, hogy elfoglaljon rajta 700MB-ot 720p-ben.

Manifest.S01E01.720p.HDTV.x264-CRAVERS.mkv_002370702

A pilotban elindítottak egyfajta hit-szálat, mármint adtak a történetnek bibliai vonatkoztatást, azonban ez, mint ha az 1×02-ben elfelejtődött volna. Pedig tetszett volna, hogy összekötik ezzel, de az írók totálisan elfeledkeztek róla; vagy akkor erőt nem láttak az egész mögött, hogy minden epizódba belecsempésszék. Holott a misztikum mellé jóféle párosítás lehetne, ha ügyesen használják, de sajnos az írók itt még arra is képtelenek voltak.

Számomra totális csalódás a Manifest. Nem vártam tőle sokat, de hogy még a vártat se tudja hozni, az egyszerűen kiábrándító. Nyilván maradok a bűvös harmadik részre, viszont már előre látom a kaszáját, mert a misztikumot annyira elzártan szerepeltetik, hogy annak már nincs értelme. Az első 30 percben még egy hang hallása a fejben jónak tűnik, de 80 perccel később már azért várna az ember valamiféle ütősséget. Nos ez elmaradt, legalábbis nem szólt akkorát, amekkorát 2018-ban kellene az ilyennek. Nagyon el vannak tájolva az írók attól, hogy mit kéne a nézők elé dobni. Az első két rész alapján tapogatódzást vélnék felfedezni, csak éppen rohadt rossz irányban. Ők se tudják, miként kéne minőségileg azt elénk tálalni, amit kitaláltak a 7-8. részre, mert várhatóan akkor dobnak valamiféle csontot, amin rágódhatunk.

This entry has a rating of 1

free web stats