pokerstars.hu – A véres igazság
Beküldte: Kanyecc 2009 February 21, 23:14-kor a(z) reality témába.
Régen néztem úgy sorozatot, hogy ne érdekeljen, de kivételt tettem a TV2 újdonsült pókeres reality-je kapcsán. Főleg most, amikor tudom mit hozott össze a csatorna, húzom ki magam és mozdítom mosolyra a számat. Miért is? Mindössze félnapnyit kell visszaolvasnotok, egészen a Kúlosan mellé nyúlt a Cool című posztunkig, ahol ráleltek a válaszra.
Megkondult lelkiismeretem harangja. Mégsem hagyhatom ennyiben. Azt azért tessék szem előtt tartani, hogy a csatorna szinte alig promozta be, sőt késői időpontra helyezte. (Természetesen utóbbit megértjük, mert gyermekeink inkább ne tanulják meg játszani, mert vérbeli függőké válhatnak.) Korda György hozta megszokott énjét, ahogy Nacsa Olivér is. Nézzük szépen sorjában a bökkenőket: 1) Van a narrátor, aki minket tájékoztat az esetleges szabályokról, helyzetekről; és vannak Kordáék, akik a helyzetet kommentálják. Ez eddig jó, viszont amikor „egymás szavába vágnak”, koránt sem nevezhetném annak. 2) Gyurikánk nagyon alá adta a színvonalat. A Sport 1-en szintén kommentál pókermeccseket, de fényévekkel jobban, mint itt. Arról nem beszélve, hogy Nacsa alig tudott megszólalni mellette. 3) Az egyik pillanatban a 4. fordulóban vagyunk, majd a másikban a hatodik-hetedikban. (Most csak hasraütésszerűen mondtam két számot, amúgy meg így van benne.) Vagy vetítsék le egybe vagy hagyják a francba.
Remélhetőleg a távol jövőben, hiszen jobbára előre leforgatott részekről van szó, valamicskét változni fog, mert ez így harmatgyenge. Szerintem aki kivárta ezt a késői időpontot, az nagyot csalódott. Több okból, mint amennyit fenn részleteztem. Pókerarccal végig nézni egyszerűen lehetetlen. Többször röhögtem el magam, mint vettem komolyan az egyes jeleneteket. Másrészről az RTL Klub programigazgatójával kell egyetértenem, miszerint kiégett sztárokat sorakoztat fel a csatorna. Nos, itt az élő példa. Huh, az első casting után, a második sokként ért, mikor láttam a folytatás előzetesét. Végezetül, a hosszú várakozások, azaz a rengeteg reklámszünet miatt egyszerűen nézhetetlen. Én archívumról néztem meg, de a helye akkor is ott marad.
Az RTL Klubnak üzenjük, ne féljen a konkurenciától, mert bármely más sorozatával kenterbe verné. Ha jókat akarunk röhögni, akkor kapcsoljunk nyugodtan át rá. Nekem ez volt az utolsó rész belőle. Talán belepillantok a hetedik héten sorra kerülő „döntőbe”, de kicsi rá az esély. Ezzel ölni lehet!
