Trauma különkiadás: Exkluzív interjú Katona Zsolttal

 
Beküldte: RaulReal 2009 November 23, 15:50-kor a(z) interjú témába.

Mint mindannyian emlékezhetünk rá, a Trauma című mentős dráma első évadának nyolcadik epizódjában nagyon erős magyar jelenlét volt, hiszen a teljes rész egy hajón mulatozó násznép balul elsült estéjét mutatta be. Ennek apropóján kerestem meg Katona Zsoltot, aki a frissen esküdött házaspár egyik tagját alakította. Gőgh Szilvia után ismét megismerkedhetünk egy kalandos magyar életével, megpróbáltatásaival és egy híres amerikai sorozatba való kerülésével.

Trauma108_2

RaulReal: – A Trauma című sorozatot sokan az új Harmadik Műszaknak tartották, ám végül úgy tűnik, az első évad befejeztével leköszön az NBC mentős sorozata. A nyolcadik epizódban óriási magyar jelenlét volt, hiszen egy komplett, hajón tartott esküvő köré épült a cselekmény. Az első kérdésem a szokásos lenne, ami ilyenkor leginkább érdekel mindenkit, hogyan kerültél ki az USA-ba? Nehéz volt a beilleszkedés, vagy könnyen elboldogultál az új világban?

Katona Zsolt: – Már viszonylag régen terveztem, hogy az USA-ban dolgozzak és végül tavaly nyáron jöttünk ki a feleségemmel, nem túl kalandos módon. Miután Franciaországban Phd-t szereztem, amerikai egyetemeken néztem állás után és több lehetőség közül választva végül a Berkeley egyetemen kezdtem kutatni és tanítani. Eredetileg egyébként matematikus a végzettségem, de most már inkább a közgazdaságtan, informatika és a marketing érdekel. Mivel a doktori tanulmányaim alatt már készültem rá, hogy jövök, nem volt  nehéz a beilleszkedés és az egyetemi állás is remek. Ráadásul gyerekkoromban már egy évet éltem az USA-ban a szüleimmel, így volt némi elképzelésem, hogy milyen itt, bár akkor ki nem állhattam.

RR: – Közel állsz ahhoz a Potys Tímeához, aki a sorozatban a leendő feleségedet alakította, hiszen számos táncversenyen vettetek részt. Hogyan jött az ötlet, hogy itt is egy csapatot alkottok?

KZS: – Igen, már 8 és fél éve együtt vagyunk és ebből másfél éve házasok vagyunk és  valóban együtt versenytáncolunk. Nem volt nehéz tehát eljátszani az esküvést, pláne, hogy Gábor, aki a filmben összead minket a való életben is lelkész. Mivel igazából kis esküvőnk volt, nagyon örültünk, hogy ennyien láthatják a másodikat.

RR: – Hogyan kerültél a sorozat szereplőgárdájába és mit éreztél, amikor kiderült, játszani fogsz a Traumában?

KZS: – Teljesen véletlenül kerültünk bele. A feleségem, Timi 3 héttel a forgatás előtt kapott egy emailt a helyi magyar levelezőlistán, hogy magyarokat keresnek egy Trauma epizódhoz. Gondoltuk, hogy miért ne,  pláne hogy menyasszony és vőlegény. Ráadásul a vőlegény neve Zsolt (tehát nem rólam nevezték el). Fel is hívtuk őket, két nap múlvára megbeszéltük az időpontot a meghallgatásra. A meghallgatás előtt azt gondoltuk, hogy jó esélyeink vannak mert itt nincs olyan sok magyar, pláne fiatalok akik ilyen hirtelen jelentkeznének és rá is érnek. Aztán meglepetésünkre sokan voltak előttünk is utánunk is, a meghallgatás rövid volt és fogalmunk se volt, hogy hogy sikerült, de nem hittük hogy hívnak minket hiszen olyan sokan voltak (bár vittünk esküvői fotót). Aztán nagy meglepetésre a forgatás előtt egy nappal(!!) hívtak. Nagyon örültünk, és kíváncsiak voltunk hiszen akkor még úgy volt, hogy ez lesz az évad sorozata.

Trauma108_3

RR: – A Flash Forwardban néhány héttel ezelőtt szintén magyar szavakat hallhattunk felcsendülni, itt azonban egy egész gárda szájából hangzottak fel a különféle segédkiáltások, párbeszédek. Hogyan sikerült ezt az alkotóknak összehozniuk?

KZS: – Megmondom őszintén nem tudtam a Flash Forward-beli részről, de most olvastam a Szilviával készített interjút és úgy tűnik, hogy ott eredetileg litvánul lett volna és nem volt betervezve a magyar, hanem inkább az ő érdeme.  A mi epizódunkban  viszont kifejezetten magyarokat kerestek az nem derült ki, hogy miért. Mint már említettem nem vagyunk olyan sokan, főleg San Francisco környékén és gondolom sokkal könnyebb lenne mondjuk oroszokat, de még lengyeleket is találni. Végül az összes nagyobb magyar szerpere sikerült igazi magyarokat találni, de a tömeg 60%-a nem volt az.

RR: – Mit gondolsz, miért lettek a magyarok ilyen gyakran alkalmazottak az egyes sorozatokban, melyekben valamiféle idegen nyelvnek kell elhangoznia?

KZS: – Erre csak tippelni tudok, mivel nem beszéltek erről, de valószínűleg már unják a sok oroszt, a szláv nyelvek meg ugye hasonlóan hangoznak és akartak valami különlegesebbet.

RR: – Kinek az ötlete volt a “menyasszonyodra” ezt az erősen feltűnő, népies ruhát adni? Illetve feltűnt még, hogy egy magassarkú cipőből ittatok egymás után, tudnál ezekről a momentumokról valami kommentárt adni?

KZS: – Ez mindkettő valamiféle “felső” döntés volt. Mondtuk ugyan, hogy ez így nem egészen életszerű, de már el volt döntve. A cipőből ivást az utolsó percig nem hittük el, hogy tényleg, ráadásul igazából ittunk belőle (almalevet). Mivel hatszor vették fel, egész jól ment a végére. Egészen meglepő volt, hogy egyes részletekre mennyire ügyeltek, például szereztek antik magyar bibliát, volt pálinkás üveg a háttérben, más dolgoknál pedig abszolút nem. Én leginkább a zenén voltam meglepődve, ami nemhogy nem magyar de semmilyen sem. Másrészt az egész szituáció sem életszerű, hogy ennyi magyar odakerül egy esküvőre egy hajóra, aki egy kukkot sem tud angolul. Persze kérdés, hogy mennyire kell mindennek élethűnek lennie, végülis ez nem egy dokumentumfilm hanem egy történet.

Trauma108_4

RR: – A végére maguk az amerikai színészek is egészen jól megtanultak egy-két mondatot, esetleg ti is segítettek nekik, vagy autodidakta módon sajátították el ezeket?

KZS: – Azt hiszem, hogy rajtunk kívül más nem nagyon volt, aki tanította őket. Én például nagyon büszke vagyok, hogy egy teljesen amerikai statisztának egész jól betanítottam egy “jaj a lábam” felkiáltást (akinek vérzik a lába).

RR: – Összesen hány magyar volt jelen a forgatáson?

KZS: – Jó kérdés. A hajón lévők nagyjából  fele volt valamennyire magyar, de ezek között volt sok aki már itt született. Talán összesen 20-30, viszont voltak sokan a környező országokból és nem okozott nekik problémát magyart játszani.

RR: – Úgy látszott, a rendezők és írók is szívesen hallgatták a magyar szót az epizódban, volt ennek valamiféle visszhangja az amerikai sajtóban?

KZS: – Nem igazán. Mivel itt az emberek nagyon nagy hányadának van legalább egy nem USA-ban született nagyszülője, nem tulajdonítanak akkor jelentőséget a származásnak vagy nyelveknek. Nem hiszem, hogy a magyarokon kívül sokan felfigyeltek volna, hogy pont magyar volt a nyelv. A stábnak viszont úgy tűnik tetszett, hogy egy olyan nyelvet találtak, ami ennyire különbözik a megszokott idegen nyelvektől.

RR: – A főszereplők tudták, honnan származtok, volt valamiféle fogalmuk arról, merre is van Magyarország? Ugyanis szerepük szerint számos nyelven próbáltak kommunikálni veletek, sokáig eredménytelenül.

KZS: – Nem nagyon érdekelte őket. Taylor, aki Glenn-t játsza volt a legérdeklődőbb, de szerintem ő is csak a szerep miatt. Elég jól megtanulta, hogy “mi a neved?”,  de végül nem volt benne.

Trauma108_1

RR: – Gondolom, mivel Amerikában élsz, jobban beszéled az angolt, mint ahogy a sorozatbeli karaktered tette. Nem nevetted el magad, amikor érezhetően magyar akcentussal kellett a mentősökkel kommunikálnod?

KZS: – Inkább a “wifeboat”-on nevettünk sokat, az akcentust megszoktam mivel annyiszor mondtam el azt a pár sort.

RR: – Hány meghallgatáson jártál eddig, és mik ezekről a tapasztalataid?

KZS: – Ez volt az első, még soha nem csináltam ilyet. A forgatás viszont nagyon érdekes volt. Ami nagyon meglepett, hogy egy rossz szó sem hangzott el senki részéről, semmi kiabálás, idegeskedés, csak pozitív megjegyzések. És ez nem csak a színészekre vonatkozik. Az összes statisztával és hátéremberrel is nagyon kedvesek és udvariasak voltak. Az is igaz viszont, hogy nem nagyon adtak instrukciót azon kívül, hogy ki hova álljon és kit ne takarjon el. Meg persze, hogy a pezsgős üveg legyen a kezemben még a baleset után is.

RR: – Láthatunk még esetleg más, ehhez hasonló produkcióban is?

KZS: – Nem hiszem. Nagy szerencsénk volt, hogy bekerültünk és főleg azért mert magyarokat kerestek. Beszéltem pár amerikaval, akik ebből próbálnak megélni, hogy sorozat castingokra járnak és nagyon nehéz bekerülni. Például, akik a motorcsónakon voltak nagyon büszkék voltak a szerepükre, aztán végül kivágták az összes szövegüket.

RR: – Milyen gyakorisággal látogatsz vissza Magyarországra? Mit tervezel a közeljövőben?

KZS: – Általában karácsonykor és nyáron, most is ezt tervezzük.

Trauma108_5

RR: – A Trauma, ahogy idehaza értesültünk róla, kaszát kapott Amerikában. Mi erről a véleményed? Mi hiányozhatott ebből a sorozatból, hiszen az újításoknak, amik eddig a műfaj korábbi képviselőből hiányoztak – értem ezalatt a drámai hangvételt, emberi sorsokat – ki kellett volna emelniük a Traumát az átlag sorozatok tömegéből?

KZS: – Szerintem ez egy nagyon bonyolult kérdés. Azt nem igazán tudom megítélni, hogy a sorozat milyen, hiszen már az elejétől lelkesedtünk, hogy benne leszünk. Véleményem szerint a sikeresség szempontjából sok minden meghatározó lehet, nem csak az, hogy milyen a sorozat maga.  Egy csomó körülmény van ami meghatározza az eredményeket. Az NBC például mostanában elég rosszul áll és ehhez képest a Trauma egész jól teljesít, most épp kapott 3 extra részt. Viszont irreális volt azt gondolni, hogy rögtön átütő siker lesz, csak azért mert egy csomó pénzt elköltenek. Ráadásul hétfőn kilenckor vetítik, ami itt a legnehezebb időpontnak számít. A “Dancing with the Stars” már a nyolcadik évadnál tart és be van betonozva az első helyre. Érdekes döntés volt, hogy pont itt akarták a Traumát felfuttatni és nem egy olyan időpontban, amikor esetleg kisebb a verseny a nézőkért. Mivel a mentők egy klasszikus téma, ezért nem lehet egetverő újításokkal rögtön nézettségi rekordokat dönteni. Egy érdekes részlet, hogy ez azon kevés sorozatok egyike amit San Francisco-ban forgatnak teljesen és nem LA-ben. Evvel viszont az a probléma, hogy az itteniek nem annyira TV függők, hogy el tudják tartani a sorozatot, a nem ittenieknek pedig nem jelent sokat a helyi kultúra a gyönyörű légifotókon kívül.

RR: – Van-e példaképed, illetve mi motivál a karrieredben?

KZS: – Mindig is egyetemen akartam dolgozni és most is úgy gondolom, hogy ennél nem nagyon van jobb munkahely. Ami motivál, hogy érdekes témákon dolgozom amikor kutatok, de ennek nincs sok köze a filmekhez.

RR: – Gondolkodsz azon, hogy főállású színész legyél, vagy csupán futó kitérőt tettél a showbiznisz ezen fajtájában?

KZS: – Egyáltalán nem, és nem hiszem hogy lenne bérmi esélyem is, pláne hogy soha nem tanultam ilyesmit. A táncot azt komolyan csináljuk, de azt sem főállásban. Viszont táncban nem vagyunk annyira messze attól a színvonaltól, akik esetleg bekerülnek a táncos műsorokba. Ezek egyébként nagyon népszerűek, a Dancing with the Stars népszerűsége éppen a Trauma vesztének egyik oka.

RR: – Köszönöm a lehetőséget, további sok sikert kívánunk!


free web stats