Life Unexpected: Merre tovább?
Beküldte: RaulReal 2010 February 9, 17:05-kor a(z) Hírek témába.
Minden sorozat történetében az első néhány hét eseményei a legfontosabbak, így van ez a CW újoncánál is, amely habár csupán néhány epizódnyi cselekménybe engedett bepillantást, azt kell mondjuk, igen erős és kiforrott rajongói bázissal rendelkezik. Nagy szó ez, hiszen a Life Unexpected nem annyira populáris témát boncolgat, a családi témákkal foglalkozó szériák ugyanis általában a nők körében szokott népszerűségnek örvendeni. A LUX ezzel szemben az eddig látottak tanúsága szerint képes volt olyan hangnemet és előadásmódot megütni, amely fogyaszthatóvá teszi a történetet mindkét nem számára.
A legszűkebb körök pedig, mint mindannyian gondolhatjuk, élnek-halnak azokért azokért az információkért, amelyek bővebb betekintést engednek a széria cselekményének későbbi alakulásába. A tájékoztatás érdekében pedig a TVGuide csapatának adtak interjút a stáb tagjai, így némi irányvonalat kaptunk a folytatást illetően. A színészek beszéltek többek közt a lehetséges és mindenki által nagyon várt esküvőről – csak kérdés, hogy kik közt -, illetve a rádióállomás későbbi sorsáról és egy komolyabb vitáról, amelyben egy karakter teljesen magára marad… A részleteket természetesen ugrás mögé rejtjük, így védve azokat, akik mindenféle előtudás nélkül akarnak leülni a további epizódok elé.

Kerr Smith az évad témájáról: “A rombolás és a döntések fontosságának kihangsúlyozása lehetne a széria első etapjának összefoglalója, hiszen teljes káosz és őrület várható még. Cate világa teljesen összeomlik, így igencsak magára marad ebben az egyenlőtlennek nevezhető harcában, amelyet a világ ellen vív.”
Shiry Appleby magáról és Baze-el folytatott titkos viszonyáról: “Lux érthető okokból elég dühös anyjára, hiszen az a múltban teljesen magára hagyta a lányt, pedig éppen rosszkor jön ez, hiszen most próbálja feldolgozni azt a hirtelen jött felelősséget, amit az anyává válás jelent. Minden kezd szétesni, Cate pedig gyorskajákat eszik, bort vedel, a háztartás pedig eközben romokban van.”
Brittany Robertson Luxról és új családjáról: “Az elkövetkezendő részekben azt a rendkívül bonyolult és megrendítő procedúrát láthatjuk majd, amint a főkarakter szépen lassan rájön, hogy Cate bizony mindent próbál megtenni, hogy tökéletes anyafigurává nője ki magát. Ez a problémakör áll majd az évad középpontjában.”
Végül pedig ejtsünk néhány szót a házasság részleteiről is, szintén idézetek segítségével:
- “Teljesen biztos, hogy az évad során még egy esküvőt is láthatunk majd” – mondta Appleby
- “Tervbe van véve az esküvő, az igaz..” – tette hozzá a sorozat executive producere.
- “Azonban az a gyűrű számos alkalommal fog még gazdát cserélni” – fejezte be Smith.













2

