Glory Daze – Pilot epizód

 
Beküldte: Kanyecc 2010 December 15, 17:17-kor a(z) Glory Daze,kábelsorozat,Pilot témába.

Eljutottam arra a pontra, hogy muszáj nyitott szemmel járni, mert azok a kábeles tévécsatornák, amik eddig unalmas koncepciókkal álltak elő, kezdenek magukra találni. Látszik a fejlődés, látszik az, hogy új nézőket akarnak megfogni és ez a lényeg. A próbálkozások előbb-utóbb meghozzák a gyümölcsöt. A Glory Daze a TBS egyik olyan produkciója, amit értékelni tudok. Végre. Talkshow nézőnek nem éppen mondanám magam, de azért a Conan-t olykor meg szoktam lesni, ezen kívül az ajánlatukból semmi mást. Eddig. A Glory Daze-t érdemes szem előtt tartani, mert egy vízválasztó pont is lehet, amivel a fiatalságot meg tudják fogni.

Első ránézésre a Blue Mountain State-re emlékeztet. Már csak a bulizásból és a bevállalós dolgokból kiindulva. Fel is idéződött, hogy mennyi klisével fogom szembe találni magam, hiszen, ha láttunk már Amerikai Pitét, Buliszervizt vagy -társait, akkor szinte ki lehet számolni, mi lesz a következő jelenetben, lebuknak-e vagy sem, illetve befogadják őket vagy sem. No, de ne rohanjunk annyira előre, miről is szólt?!

A család nagyobbik gyerkőce egyre közelebb kerül a nagybetűs élethez. Felvételt nyert a főiskolára, ahol folytathatja tanulmányait. A szülők álma legalábbis ez, ahol minden a tanulásról szól, csak éppen megfeledkeznek arról, hogy a kollégistaélet más, sokkal szabadabb és felüdültebb. Buliban gazdagabb. Tehát, akkor vagy valaki, ha csatlakoztál az egyik fiúkollégiumhoz. Tudjátok, azokhoz a görögbetűs különfélékhez: omega, gamma, stb. És a lényeg, mindez a 80-as években játszódik Wisconsinban.


Hogyan érik el a hatást? Igazából pont ez vágta ki a biztosítékot és dobott a pontszámra egy 1.5-est pluszba, mert teljesen elhitették velem, hogy az egész a ’80-as években játszódik. A ruházat, az össznépi kollégistaélet és a zene. Ez a három kell mindössze, illetve azok a bulik, amiket megszokhatunk a fennemlített filmsorozatokból. Haladjunk szépen sorban. (Ő. Volt egy sorozat, ami tele volt zenével. 43 perc alatt kaptunk 10-15 számot. Jah, a Hellcats volt az.) Nos, ha valaki nem csipázza a retrot, akkor el kell szomorítanom, mert teles-teli van. Állítom 20 darab szám elhangzott. Ha 5 másodpercnyit is hallhattunk belőle, de akkor is hallhattunk valamicskét. A bulik minősége a Skins szintjét nem ütötték, viszont a ’80-as évek hangulatát simán hozták.

Most azt hihetnénk, hogy Walt Becker megalkotta a TBS mérföldkövét. Igazából: igen, hiszen akad egy olyan sorozatuk, amit nem untam. Végig mosolyogtam, élveztem, bár a kliséket néha lehetett sejteni. A kiszámíthatóságán bukik el, és azon, hogy néha ezt a kifeledik belőle, mert olyanokat tesznek bele, amik túl evidensek, néha meg olyanokat hagynak ki, amik kellettek volna bele, hogy még jobb legyen. Ha már használják, használják okosan. A fiatalság körében csupa ismeretlen arc, akik többsége inkább tévéfilmekben, rövidfilmekben voltak jelen. Első ránézésre kiugrót nem véltem felfedezni.

Összességében:

Elégedett vagyok. Nem országos tévésorozatként tekintek rá, mivel nem is az, de végre egy érteles produkciót sikerült beszereznie annak a TBS-nek, ami csak a fekete komédiákat nyomta agyba-főbe. Azt pedig egy nem-amerikai nem igazán élvezi. Piros pontot kell adnom nekik azért is, mert a 8 epizódos berendelést megtoldották +2 résszel. Tehát 10-et kapunk az első etapban. Csak kapja meg a folytatásra szóló bekérést.

És, hogy miért érdemes megnézni? Olyan, mintha a BSM-et, a Greek-et és még egy titkos adalékot összemixeltek volna. Voltak wow-os pillanatok bőven, hiszen, amikor a kínai csávó bement a neki szánt fiúkollégiumba, majd eldobtam az agyam. Mellesleg a sok „tinisunát” se felejtették ki, tehát bőségesen van eyecandy. Csak reménykedni tudok, hogy ennél jobban nem eresztik el magukat, mert első blikkre tényleg ígéretes. A folytatást a téli szünetben le is csekkolom.

This entry has a rating of 3.5

free web stats