2012/13-as pilotötletek: ABC – drámák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 February 29, 10:25-kor a(z) Pilottervek: 2012/13 témába.

Folytassuk a listát. Tegnap az ABC-nek a komédiaötleteire fókuszáltunk, ami nemigen mozgatott meg benneteket. Engem se! A szitkomoknál a jó sztori elengedhetetlen, de a szereplőgárda se utolsó indok a sikerhez, bár láthattunk már elég nagy Pál-fordulásokat. A drámák ennél sokkal összetettebbek. Előfordulnak olyan ötletek, amik már előző idények valamelyikben feltűnt, mint a The Last Resort, ami ugye egy független atom-tengeralattjáróról, illetve az ott élőknek az életére fókuszálódik. (Így elsőre eléggé szappanos nekem, illetve valamiért a Grey’s Anatomy-t juttatja az eszembe.)

A lista itt se rövid. Látszik, hogy minőségre mentek rá. A Once Upon a Time sikere után nincs kizárva, hogy egy újabb mesés (?) fantasy kerül felnőttekre szabva ősszel a műsorra a Beauty & the Beast személyében. Van kosztümös ötlet is, méghozzá a The Gilded Lilys, ami lehet akár a Pan Am utódja, valamint a krimik közül a Zero Hour-t és a Gotham-et emelném ki, amiket simán el tudnám képzelni 2012/13-ban.

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal előzőleg:

(CRTL) = író
(D) = rendező
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv szolgálat alapul, és annak az írója

  • 666 Park Ave.
    Történet: a sztori alapjául Gabriella Pierce könyve szolgál, melyben egy fiatal párra helyeződik a hangsúly, akik New York városában egy társasháznak lesznek a vezetői, azonban időközben kiderül, hogy ez nem egy szimpla ház, mivel természetfeletti jelenségekre lesznek figyelmesek, amik veszélyeztethetik az életüket, és az ottélőkét.
    Szereplők: Dave Annable, Erik Palladino, Helena Mattsson, Mercedes Masohn, Rachael Taylor, Robert Buckley, Samantha Jade Logan, Terry O’Quinn, Vanessa Williams.
    Készítők: Alex Graves (DIR – Pilot), David Wilcox (CRTR/EP), Gabriella Pierce (BOOK), Gina Girolamo (EP), Leslie Morgenstein (EP), Matt Miller (EP).
    Studió(k): Alloy Entertainment · Warner Bros. Television
    Forgatási helyszín: New York
    AFTRA
  • Americana
    Történet: egy legendás divattervező áll a középpontjában, annak családja és munkás élete – mindez szappanos kivitelezésben tálalnák elénk.
    Szereplők: Annabeth Gish, Anthony LaPaglia, Ashley Greene, Christine Adams, David Alpay, Emilie de Ravin, Ken Olin, Natalie Mendoza, Tiffany Hines.
    Készítők: Mark Gordon (EP), Michael Seitzman (CRTR/EP), Nicholas Pepper (EP), Phillip Noyce (EP/DIR – Pilot).
    Studió(k): ABC Studios · The Mark Gordon Company.
    Forgatási helyszín: New York
    SAG
  • Beauty and the Beast*
    Történet: A Disney-mesére biztosan sokan emlékeztek. Annak lenne egy modern-kori feldolgozása a sorozatötlet, melyben egy gyönyörű hercegnő és egy titokzatos szörny kapcsolatára helyeződne a hangsúly, mindez fantasy formában. Ergo, egy fiatal gyönyörű hercegnő, és egy titokzatos szörny kapcsolatára helyeződne a hangsúly.
    Szereplők: Alan Dale, Chris Egan, Darius Campbell, F. Murray Abraham, Karen LeBlanc, Meegan Warner, Ruth Bradley, Wendy Crewson.
    Készítők: Gary Fleder (EP), Jonathan E. Steinberg (CRTR/EP), Mary Beth Basile (EP), Yves Simoneau (DIR – Pilot).
    Studió(k): ABC Studios · Mojo Films
    Forgatási helyszín: Vancouver
  • Dark Horse (aka.: Antichrist)
    Történet: egy fiatal asztrofizikus áll a középpontban, aki New Yorkban végzi tanulmányait és rájön, hogy valójában ő egy kiválasztott, akinek feladata legyőzni a gonosz erőket. – Mindez a 2012-es amerikai elnökválasztások időszakában játszódik.
    Szereplők: Gabriella Wilde, Laila Robins, Linus Roache, Martin Landau, Max Thieriot, Monique Gabriela Curnen, Yaya DaCosta.
    Készítők: Harald Kloser (CRTR/EP), Mark Gordon (EP), Roland Emmerich (CRTR/EP/DIR – Pilot)
    Studió(k): ABC Studios · The Mark Gordon Company.
    Forgatási helyszín: New York
    AFTRA
  • Devious Maids*
    Történet: Az alapötlet nem a britektől, és nem az izraeliektől származik, hanem a mexikóiaktól. A középpontjában 4 darab szobalány, akik gazdag Beverly Hills-i családoknál dolgoznak, és fülelnek, de nagyon.
    Szereplők: Amir Talai, Ana Ortiz, Angelique Cabral, Brett Cullen, Brianna Brown, Dania Ramirez, Drew Van Acker, Edy Ganem, Grant Show, Judy Reyes, Mariana Klaveno, Rebecca Wisocky, Roselyn Sanchez, Susan Lucci, Tom Irwin.
    Készítők: David Lonner (EP), Eva Longoria (EP), John Mass (EP), Larry Shuman (EP), Marc Cherry (CRTR/EP), Michael Garcia (EP), Paul McGuigan (EP/DIR – Pilot), Paul Presburger (EP), Sabrina Wind (EP).
    Studió(k): ABC Studios · Cherry-Wind Productions · Televisa Internacional.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • The Gilded Lilys
    Történet: 1985-öt írunk, amikor New York-ban megnyílik az első luxus szálloda. Hely és a közösség a mindennapi élete kerül a célkereszt alá, azon belül is: a szerelem, az ármány, a titok, az osztályharc és még jó sok más.
    Szereplők: Blythe Danner, Brían F. O’Byrne, Brigid Brannagh, John Barrowman, Madeline Zima, Matt Lauira, Matt Long, Maury Sterling, Sarah Bolger.
    Készítők: Betsy Beers (EP), Brian Kirk (DIR – Pilot), K.J. Steinberg (CRTR/EP), Shonda Rhimes (EP).
    Studió(k): ABC Studios · Shondaland Productions.
    Forgatási helyszín: Boston
    AFTRA
  • Gotham*
    Történet: egy nyomozónő áll a középpontjában, aki egyik húzósabb ügye során felfedezi, hogy New York-nak egy teljesen másik világot, egy olyant, ahol a mágia jelen van, de az emberek nem tudnak erről.
    Szereplők: Barry Sloane, Brian Cox, Lennie James, Megan Ketch.
    Készítők: Erwin Stoff (EP), Francis Lawrence (DIR – Pilot), Michael Green (CRTR/EP).
    Studió(k): 20th Century Fox Television · 3 Arts Entertainment.
    Forgatási helyszín: New York
    AFTRA
  • The Last Resort
    Történet: A történet a közeljövőben játszódna, amikor Amerika feldarabolódott (?). A célkereszt alatt egy atom-tengeralattjáró legénysége állna, akik megtagadtak egyszer egy parancsot, ezért vadásznak rájuk, de mivel sikerült „semleges területre” érniük, megalapítják a saját „atomhatalmukat”. – Az ötlet már tavalyi idényben is létezett.
    Szereplők: Andre Braugher, Autumn Reeser, Bruce Davison, Camille de Pazzis, Daisy Betts, Daniel Lissing, David Rees Snell, Dichen Lachman, Jessica Camacho, Jessy Schram, Matt Gerald, Max Adler, Michael Ng, Omid Abtahi, Robert Patrick, Sahr Ngaujah, Scott Speedman, Will Rothhaar.
    Készítők: Karl Gajdusek (CRTR/EP), Marney Hockman (EP), Martin Campbell (EP/DIR – Pilot), Shawn Ryan (CRTR/EP).
    Studió(k): MiddKid Productions · Sony Pictures Television
    Forgatási helyszín: Hawaii
    AFTRA
  • The Life (előzőleg: Penoza)
    Történet: A formáció dán eredeti, mely Pieter Bart Korthuis nevéhez fűződik. A célkereszt alatt egy özvegy, aki férje helyébe lép, miután azt kivégzi egy bérgyilkos, csakhogy az egyensúly újra a helyére álljon. Egyébként a maffia kezdi el basztatni a szerény kis családját.
    Szereplők: Anson Mount (vendégszerep), Erin Cahill, Erin Moriarty, Jaime Ray Newman, Jakob Salvati, Leanne Adachi Lee Tergesen, Luke Goss Mido Hamada, Natalia Nogulich, Pedro Pascal, Rade Serbedzija, Radha Mitchell, Sterling Beaumon, Suleka Mathew, Wil Traval.
    Készítők: Alon Aranya (EP), Howard Klein (EP), Jeremy Gold (EP), Mark Pellington (DIR – Pilot), Melissa Rosenberg (CRTR/EP), Pieter Bart Korthuis (CRTR – Original).
    Studió(k): ABC Studios · Endemol USA · Tall Girls Productions
    Forgatási helyszín: Vancouver
    AFTRA
  • Nashville
    Történet: Egy családi szappanról volna szó, mely egy sztárról, és egy sztárság útján lévőről szól, mindez nashville-i zenei közegbe átültetve.
    Szereplők: Charles Esten, Clare Bowen, Connie Britton, Eric Close, Hayden Panettiere, Jonathan Jackson, Powers Boothe, Robert Wisdom, Sam Palladio.
    Készítők: Callie Khouri (CRTR/EP), R.J. Cutler (EP/DIR – Pilot), Steve Buchanan (EP).
    Studió(k): ABC Studios · Gaylord Entertainment · Lionsgate Television
    Forgatási helyszín: Nashville
    AFTRA/SAG
  • Scruples*
    Történet: a sztori alapját Judith Krantz regénye adja. Egy szexi szappanos történetet tálalnak elénk a ’70-es évek végéből, ahol nyomon követhetjük egy nőnek az életét, akinek férje meghalt, ő pedig a divat felé kezd el kacsintgatni – mindez Beverly Hills-ben.
    Szereplők: Boris Kodjoe, Chad Michael Murray, Claire Forlani, Gary Cole, Gilles Marini (vendégszerep), Jessica McNamee, Karine Vanasse, Mimi Rogers (vendégszerep), Noot Seear.
    Készítők: Annette Savitch (EP), Bob Brush (CRTR/EP), Judith Krantz (BOOK), Mel Harris (CRTR/EP), Michael Sucsy (DIR – Pilot), Natalie Portman (EP), Reece Pearson (EP), Tony Krantz (EP).
    Studió(k): Flame Ventures · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    SAG
  • Zero Hour*
    Történet: a középpontjában egy férfi áll, aki 20 éven keresztül kiröhögte az összeesküvés elméleteket, míg egy magazin főszerkesztője volt, de hirtelenjében – szerencsétlenségére – pont belekeveredik egy ilyenbe, így lesz neki fejfájása, mivel időközben a saját személyazonossága is megkérdőjeleződik.
    Szereplők: Addison Timlin, Anthony Edwards, Carmen Ejogo, Jacinda Barrett, Michael Nyqvist, Scott Michael Foster.
    Készítők: Dan McDermott (EP), Lorenzo di Bonaventura (EP), Paul Scheuring (CRTR/EP), Pierre Morel (DIR – Pilot).
    Studió(k): ABC Studios · Di Bonaventura Pictures Television.
    Forgatási helyszín: Montreal
    AFTRA

free web stats