Januárban leadta a Fox a Touch pilot részét, hogy némiképp felvezesse a kampányát. Tekinthetjük amolyan Glee-s kezdésnek, csak rövidebb („valós”) premier eltéréssel. Sokan az egyik legvártabb midseason-ös újoncként tartották, hiszen két olyan nevet is tartalmaz a stáb, akiket szeret(he)tünk. Az egyik Tim Kring volna, aki a Heroes-zal lopta be magát a szívünkbe; bár azt megjegyezném, hogy csak az első (maximuma második) évadjával, mivel utána laposodott, elég rendesen. A másik – aki részemről abszolút nem favorit – az Kiefer Sutherland, aki a 24 után egy újabb „nyomozós” sorozatba kapott főszerepet. A párosítás első hallásra nagyon ígéretesnek tűnt, de vajon sikerült összehozniuk az álomújoncot? Mindjárt megválaszolom!

A Touch-ról lehetett sejteni, hogy a bonyolultság a velejáró ténye lesz. Részemről jöhet, hiszen a Lost kacifántos csavarjai se tántorítottak el. Az viszont valahol aggasztó lehet, hogy a jenkiknél a high-concept ötletek sorban a süllyesztőben végzik. Oké, aláírom a puszta tényt, hogy a végére mindegyik átmegy unalmasba, erőltetettbe, „ezt már csak a pénzért csinálják”-ba, illetve semmi jó, épkézláb ötlettel nem tudnak előállni, amolyan méltó zárásként. Reméljük, ez a gyakori betegség elmúlik a 2011/12-es időszakkal. (Talán, bár a Terra Nova kaszájának örültem.) Ezt a „műfajt” mostanság átokként kell emlegetni, mert ritka az olyan újonc, ami jól jön ki belőle.

A Touch azért is tetszett, mert felidézte bennem a Heroes sokszínűségét. Egyrészt maga az ötlet, hogy egy Föld lakosságáról szóljon, ne pedig csak egy kontinenséről. Így a készítők „elkalauzolnak” Írországba, Irakba vagy Japánba. Különböző emberek, különböző nyelven, nyelvhűséggel. – Ez utóbbi tette fel az i-re a pontot, hiszen imádom azt, amikor megőrzik az eredeti „szinkront”. Amikor egy iraki nem angolul kommunikál a társaival – legalábbis az átlagember elhiszi, hogy egy nyelv létezik a világon, az pedig a sajátjuk.

Beszéljünk kicsit a történetről. A sztori középpontjában: egy egyedülálló apuka, illetve annak 11 éves kisfia. Elvileg autista, bár ezt egyszer se jegyezték meg a pilotban. Gondolom ez is csak azért kellett, hogy a nép jobban kajálja. A kiscsávó 11 éve nem kommunikált az élővilággal. Azaz most, 2012-ben arra jutott a fater, hogy mi van, ha a gyerkőc a számokkal akarja elmondani a mondandóját. Ez a kószagondolat is csak akkor fogalmazódott meg benne, amikor egysornyi véletlen hozzákapcsolódik a fia által írt jegyzetekhez, ahol a 318-as szám szerepel. Az epizód végére aztán szépen egybeérnek a szálak. Mindenki happy lesz, és a néző elégedetten ül a kanapéban, már-már játszadozva a gondolattal, hogy mi van, ha valahol a 7 milliárd ember között létezik egy ilyen csodabogár? Csak éppen senki se tud róla, vagy csak jól titkolják?!

Nem lesz egyszerű dolga az íróknak. Epizódról epizódra ennyire komplex sztorikat kellene megírniuk, amit még az elején kivitelezhetőnek tartok, azonban 10-20 résszel (de beszélhetnénk 2-3 évadról is, csak azt nem nézem ki belőle!) később már biztosan kialakulnak fedések. Hiszen az alapváz többnyire ugyanaz, mint egy étteremben, ahol mindenki kap kést, villát és tányért az ebédhez, azonban, hogy mi szerepel a tányéron, az már egy másik dolog. A pilotot a feléig altatósnak találtam, aztán felpörögtek az eseménye, ahogy kezdtek összeállni a szálak. Csak hát hogyan tovább? Mivel akarják a heti nézőket leültetni, hiszen a rész végén még egy rendes cliffhangert se sikerült kivitelezniük. (Azt azért ne tartjuk jónak!)

Tetszett a keretszerkezet, illetve a kezdés. Teljesen jól építették fel, és kb. ugyanazzal zárták is. Tetszett, hogy végre van egy sorozat, ami valójában elképzelt valami, de mégis tartalmaz valós tényeket. Legyen az egy Föld lakosságának a pontos adata. Vagy az, hogy egy maximum hány emberrel váltunk x-nyi szót. – Ezek a tudományos tények teszik a történetet valósabbá. Ezt anno a Heroes-nál is értékeltem.

Tegnap arra panaszkodtam, hogy a GCB kezdésében túlságosan sok karakterrel ismerkedtünk meg, és a végére eléggé összekuszálódott, hogy ki-kicsoda. Nos, a Touch-ban is akad pár, de a fordítottját éltem meg. Teljesen jól mutatták be őket. Talán az is segítette, hogy a Föld különböző részeiről válogattak színészeket. Sőt, biztosra veszem, hiszen a rész végén lévő Youtube-klippet látván egyből leesett, hogy ki is volt az a csajszi, akit majd a világ elismer.

Összességében elégedett vagyok a kezdéssel. Rosszabbra számítottam. Kellemesen csalódtam. Muszáj lesz szintre hoznom, mert mozgatja a fantáziámat, hogy epizódonként mit tudnak szállítani. Az biztos, hogy a kezdésnél magasra tették a lécet, és ez jó. Csak nehogy a későbbiekben visszaüssön. A nézettségi adatokat figyelmen kívül hagynám, mert már többször bebizonyították a jenkik, hogy ami nekünk, magyaroknak istenesen tetszik – pl.: The River –, azt ők eléggé hanyagoltatják. Kiefer Sutherland-et egyébként jobban komálom egy ilyen szerepkörben, mint Jack Bauerben. Az időmúlásával persze visszaköszönhet a régi karaktere, ha forrósodik a helyzet.

A lassú kezdés miatt kapja az a pontszámot, amit adtam neki.

A hozzászólásokat RSS csatornán keresztül is nyomonkövetheted. Pingelés letiltva.
Tag-ek: Touch