Véget ért a 2011/12-es idény – Számmisztika következik

 
Beküldte: Kanyecc 2012 May 27, 15:26-kor a(z) Hírek,Nézettség témába.

Lezajlott a 2011/12-es évad. Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy elkezdődött az uborkaszezon. A kábeles csatornák felélednek a következő napokban, hetekben, szóval, aki megnyugvást remélt volna a cím olvasásakor, azt ki kell ábrándítsam. A Nielsen ismételten mérte egész idény alatt, hogy melyik sorozat, hogyan teljesített. Kisebb, nagyobb szünetekkel hoztuk ezen nézettségi mutatókat, amikkel ismételten elmaradtunk, de majd bepótoljuk. A lényeg úgy is most következik.

A listaközlés előtt ki kell hangsúlyoznom, hogy nyolcadik alkalommal a Fox énekes-tehetségkutatója, az American Idol nyerte toronymagasan a 2011/12-es évadot. Azért persze kihangsúlyoznám, hogy hiába a győzelem, a tavalyi nézőszámtól messze elmaradt.

A CBS zárt második helyen a célközönség mutatók terén, azon a teljes lakosságban simán nyerte a mezőnyt. Miután az NBC átvette a sportot, sikerült 18-49-ben az ABC elé kerülnie. Ha nem lett volna, akkor maradt volna sereghajtó, mint a The CW, de hát vele nem is kell számolnunk, mert olykor egyes kábeles és szindikátusi csatornák be is előzték. Egyébként a tavalyi adatokhoz képest mindkét részlegen csökkent a népszerűsége.

Jöjjenek a 10 legjobb sorozatok, persze országos tévécsatornák keretében:
(az alábbi lista nem tartalmazza más formátumok eredményei, mint pl.: a sportét, a valóság show-ét, a talkshow-két vagy a hírműsorokét.)

Célközönségben (18-49 év): értékelés/share
1. Modern Family – 5.54/15
2. The Big Bang Theory – 5.53/17
3. Two and a Half Men – 5/10/12
4. 2 Broke Girls – 4.35/11
5. Grey Anatomy – 4.23/11
6. New Girl – 04.20/11
7. How I Met Your Mother – 04.12/12
8. Once Upon a Time – 4.10/10
9. NCIS – 4.01/11
10. Family Guy – 3,79/9

(Futottak még: Mike & Molly (3.77/9), Criminal Minds (3.73/10), Rob (3.71/10), Glee (3.66/10), és Terra Nova (3.58/9).)

Teljes lakosságban:
1. NCIS – 19.491 millió
2. NCIS: Los Angeles – 16.011 millió
3. The Big Bang Theory – 15.820 millió
4. Two and a Half Men – 14.639 millió
5. The Mentalist – 14.570 millió
6. Person of Interest – 14.337 millió
7. Criminal Minds – 13.196 millió
8. Modern Family – 12.930 millió
9. CSI – 12.490 millió
10. Castle – 12.181 millió

(TOP10-15: Blue Bloods (12.159 millió), Unforgettable (12.106 millió), Rob (12.012 millió), Hawaii Five-0 (11.834 millió) és The Good Wife (11.830 millió).)

A csatorna mutatók:
A következő listában arra fogunk kitérni, hogy milyen változások voltak a 2010/11-es idényhez képest a csatornák teljesítményében. Ergo, zárójelben a tavalyihoz képest a változás.

Célközönség körében (18-49 éves nézők):
Fox – 3.2 millió (-9%)
CBS – 3.0 millió (+3%)
NBC – 2.5 millió (+9%)
ABC – 2.4 millió (-4%)
CW – 0,7 millió (-22%)

Teljes lakosság körében:
CBS – 7.11 millió (+1%)
Fox – 8.9 millió (-9%)
ABC – 8.4 millió (-1%)
NBC – 7.4 millió (+%)
CW – 1.7 millió (-15%)

18-34 évesek körében:
Fox – 2.7 millió (-13%)
NBC – 2.0 millió (+5%)
CBS – 1,9 millió (0%)
ABC – 1.8 millió (-5%)
CW – 0.8 millió (-20%)

Átlagéletkor:
CBS – 55,6 év (+0.6 év)
ABC – 52,3 év (+0.9 év)
NBC – 49,3 év (-0.3 év)
Fox – 46,2 év (+0.8 év)
CW – 37,1 év (+2.1 év)

Akik már tweeteltek minket: (0)



Új hozzászólás: