Befejeztem. Szintre hoztam a jelenkor egyik legjobb fantasy sorozatát. Nem beszélhetek egyesszámban, hiszen azóta a Game of Thrones is bekerült a képbe, így a dobogón két nagyszerű sorozat kap helyet a kategóriában. Néha azon agyalok, mit kellene tennem, hogy többen felkarolják, belekezdjenek. Írjak az m1-nek egy levelet, s kérjem a műsorára tűzését? Ha már a Luther-t és a Sherlock-ot elhozták, akkor hozhatnának mást is? Talán ezt kellene, talán, de lehet vakfülekre találnának szavaim.

A lényeg, hogy a Merlin évadról évadra hozta a meglepetéseket, a minőséget. Hozta a váratlan fordulatokat, és azokat a csavarokat, amikre noha számítani lehetett, mégis jóízűen fogadtuk, mert a pakliban annál több volt, mint amennyit elénk tálaltak az írók. Most az elégedettség beszél belőlem, pedig kicsit se vagyok az a 4×07-től a fináléig összevetve. Ez más. Elégedetlenségnek se nevezném, se csalódottságnak – inkább lehangoltságnak. Ezt a történettel érték el, a sok lehúzással és átveréssel, ami Arthur-t övezte. Kiült rám, mint ha szereplője lennék az egész nagy átvágássorozatnak, ami közeleg, s a végjátékban ki is bontakozik. A teher már-már elkezdte nyomni a mellkasom. – Ilyen érzéseket vált ki az emberből, mégis a nézésére inspirál. Hol az eszem? A fene se tudja!

Kaptunk mindent a tavalyi szériában: vidámpillanatokat, szomorú igazságtalanságot, sárkányt és boszorkányságot. Ezt a felvonást nem lehet az előzőekhez hasonlítani. A kapocs csak a főszereplők, azonban az írók itt már jobban hozták a drámai közeget, amit olykor próbáltak hígítani vicces Merlin-Arthur párbeszédekkel. Tudjátok, olyan király-szolga közti odamondogatásokkal. És amikor a király lesz az együgyű (…) összetesszük a kezünket, mert meglépték a váratlan pálfordulást. Jó, ezek a sorok egy kívülállónak semmit se mondanak, pedig beszédesek és kellő titkolt spoilert is tartalmaznak, de a (újonc) vak hiába hall, még se lát igazán. Nemde?!

Továbbra sem lehet panaszkodni a CGI-re. Jó. Néha persze feltűnik egy rosszul összerakott kisebb totál, aminél húzom rendesen a számszélét (pl.: leginkább a várjeleneteknél érezhető a greenbox jelenléte, olykor túlzottan is!). A sárkánymozgás továbbra is irigylésre méltó. Tanulhatnak a britektől a világ vizuáliseffekt nagymesterei, mert olykor piszkosul eltalálják. Olykor pedig mellélőnek. Ez engem is meglepett! Hogyan lehet egyszer kiváló, másszor elfogadható munkával előrukkolni? Magyarázza meg valaki nekem. (Utóbbit a zárásban éreztem.)

Nem tetszik két dolog. Az egyik, hogy miért kell az epizód elején kiírni a fő-vendégszereplők neveit (illetve őt megformáló karakterét)? Nagyon spoileres. Két alkalommal elvették a meglepetés erejét. Miért kell? Hülyeség az, hogy csukjam be a szemem erre az időre! Ezeket általában a végén kell felsorakoztatni. Úgy is akkor érdekel leginkább, ki alakított hatalmast; ki pedig felejthetőt. A másik, hogy a humor odaveszett az évad második felében. Jó részeket fel se tudnék idézni ilyen szempontból, pedig még friss.

Remek, sőt pazar fantasy sorozat. A folyamatos minőségbeli növekedés is (az első évadtól számítva) arra ad következtetni: ez már egy új Merlin. Hatalmas fejlődésen esett át az egész produkció – csakis jó értelemben. Nyitnak a készítők a felnőtt nézőkre. Inkább akarják elvinni egy dark-osabb, kétségbeesettebb jövőkép felé a történetét, mint megmaradni a szimpla „random városi mítoszoknál, valamint babonáknál”. Szó szerint Morgana és Arthur-Merlin párharcára helyeződik a hangsúly, amit gyűjtőszóval úgy hívnék csak: Camelot! A vár, aminek trónjára vágyik a testvér. Innentől spoileresen azoknak, akik látták a 4×13-as részét. A többeknek pedig ajánlom figyelmébe a szintre hozást, mert cseppet se időpocsékolás. Bizonyíték kell? A finálé utolsó 1 perce a Trónok harcát idézte fel bennem, amikor azt hittem, hogy nem tudnak új, amolyan tarkón csapós ötlettel előállni. Hát tudtak! Várom is a visszatérést. (Az alacsonyabb pontszám indokolt.)

Nos, szóval a hű olvasóbrigádhoz és Merlin-rajongókhoz szólnék most, akik képben vannak. Micsoda utolsó perceket tudhatunk magunk mögött. Kicsit felbaszott, hogy ismételten megúszta a lotyó. Oké, meg kellett, különben ki lett volna a következő főgonosz az 5. szériában? Igazából tettek azért, hogy ne haragudjak rájuk. Egy új(abb?, hisz nincs kizárva több létezése se!) sárkányfióka, aki Morgana-t tekinti az anyjának. Nagyon nagy húzás. Most mondja valaki az ellenkezőjét. El se mertem volna képzelni. Két helyen, ugyanazt a poént elsütni (azaz a Game of Thrones-ban), és úgy, hogy még működjön is? Eszemet eldobom. Elképesztő.

Uther halott, Arthur a trónon. Besegít neki a bratyesz, aki egy pöcs áruló. Oké. Messziről számítani lehetett erre, ahogy Gwen és Arthur közötti hűtlenségre. Mind olyan húzások, amik kellettek a szappanos léthez, de egy fantasy-rajongó meg lett volna nélkülük is.

Talán két dolog az, amit zseniálisra összehoztak a 4. szériában. Amikkel túlszárnyalták magukat az előzőekhez képest: (1) maguk a lovagok, valamint (2) a hangulat. A mellék-/visszatérő szereplők mekkora teret kaptak. Az évad, amelyben a legjobban megismerhettük őket. Nincs igazam? A nevekhez arcokat tudok társítani, ami tényleg nagy szó, mert sűrűn előfordul a keverés. És az a bizonyos drámai, olykor melankolikus, olykor kétségbe esett hangulat, ami tovább fokozza az egészet. Tulajdonképp utóbbit Morgana fejé kelti életre a legműködőképesen. Látjátok mekkora hatalmat kapnak egy produkcióban a sminkesek és hajformázók? Elképesztő.

Még se vagyok teljesen elégedett. Talán kiestem a ritmusból. Talán egybe kellett volna lepörgetnek, még frissiben. Nem éreztem azt az átütést, amit anno a 3. évad második felénél, amikor a folytatást azért nézem, mert nézni kell és pont. Ettől függetlenül a pontszám magas, még ha alacsony is. Indokolatlan lenne felül pontozni, ahogy alul is. Ezért adok neki mindössze 7.5/10-et.

A hozzászólásokat RSS csatornán keresztül is nyomonkövetheted. Pingelés letiltva.
Tag-ek: Merlin