Ez az AXN SCI-FI nyári ajánlata

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 2, 12:20-kor a(z) Magyar hírek témába.

Lesz mit nézni az idei nyáron is. Az AXN és az AXN SCI-FI garantálja. Ma este is lesz egy hozzájuk kötődő emlékeztető – érkezik a Kemény zsaruk hetedik évadja –, de róla majd később. Most foglalkozzunk az AXN SCI-FI nyári ajánlatával.

Az elmúlt napokban már érkeztek az emlékeztetők az egyes újdonságokról. Sajnos megfeledkeztünk a 13 –Rettegés egyenes adásban (13 – Fear is Real) című sorozat premierjéről, de azért utólag pótoltuk a hiányosságot. Hétfő és szerda esténként a Csillagkapu: Atlantisz (Stargate Atlantis) negyedik évadja érkezik a késő esti órákban, míg kedden és csütörtökön a Battlestar Galactica 2005-ös változatát hozzák el, ami sixx kartárs egyik nagy kedvence. És pénteken mi lesz? Még nem írtuk, úgyhogy pont itt az ideje.

Július 3-án, azaz holnap 22:00-tól érkezik – a Csillagkapu felvezetésével – a Taken – Harmadik típusú emberrablások címre hallgató 10 epizódos minisorozat, ami pedig tess nagy kedvence, hiszen Steven Spielberg munkája volna. A sorozat középpontjában három család fog állni, akik találkoznak a földönkívüliekkel.

Nincs más hátra, mint megmutatni mindezt egy frankó táblázatba zárva, amit az itthoni csatornák is megcsinálhatnának. (Bár a TV2-nek nem ajánljuk, mert annyira rugalmasak, hogy hetente kellene újat kreálniuk.)

Kommentáld!

Utóemlékeztető: 13 – Rettegés egyenes adásban

 
Beküldte: Kanyecc 2009 June 27, 18:55-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 23:00-tól az AXN SCI-FI-n: 13 – Rettegés egyenes adásban (13 – Fear is Real) – 1×04.

Utó-utó-utó-utóemlékeztető következik, ugyanis megfeledkeztünk a 13 – Fear is Real című 2008/09-es reality-nek a hazai premierjéről. Az mikor volt? Négy hete, kérem szépen. Június 6-án kellett volna írnunk róla egy emlékeztetőt, hogy az arra tévedők megnézzék és nyilatkozzanak a pilot epizódjáról. Egyik sem történt meg. Sajnos!

A sorozat midseason-ben mutatkozott be. Itt olvashatjátok el upfront-beharangozóját. Nem váltotta meg a Földet, viszont díjazzuk a The CW erőfeszítését, hiszen manapság aligha csinálnak horror reality-t. Az átlagos néző, maximum egy horrorfilmtől parázik be, nem pedig egy reality-től. Itt nézhető meg róla egy előzetes, míg itt egy plakát. Noha három részről már lemaradtuk, de még hátra van másik öt, hiszen 8 epizódos az évad, amit úgy is újra le fognak adni. Na, akkor majd időben emlékeztetünk.

1 Hozzászólás

The CW Upfronts 2009/10

 
Beküldte: tess 2009 May 21, 19:59-kor a(z) 2009/10 sorozatai témába.

Ahogy várható volt a CW most is csak a tutira ment, ami nem is csoda, hisz a legkisebb nézettségű és a legkisebb költségvetéssel rendelkező csatorna is egyben. Ebből következően végre rájöttek a fejesek, hogy ami nem megy azt nem kell erőltetni, ergo nincs sem sitcom, se reality az újoncok közt. Mostantól teljes mértékben a hajdani WB profilja, azaz a tini-dráma dominál. Ennek fejében a csatorna 4 drámát – Melrose Place, The Beautiful Life, Vampire Diaries, Parental Discretion Advisedrendelt be a következő szezonra.

Ebből adódóan alig maradt olyan Pilot, amiből nem kértek. Anno 0 sitcom, 6 dráma és 1 reality várt a berendelésre. Jelen esetben a The Body Politic-bó és a Gossip Girl spin-off-ból nem kért a csatorna, bár egyes források szerint lehet, hogy a GG spin-off mid-seasonben még visszatérhet némi ráncfelvarrás után.

Visszatérő sorozatok: 90210, America’s Next Top Model, Gossip Girl, One Tree Hill, Supernatural, Smallville

Kaszálták: 4Real, 13: The Fear Is Real, Everybody Hates Chris, Easy Money, The Game, In Marm’s Way, Reaper, Privileged, Stylista, Valentine

Ami mindenképpen említést érdemel még, hogy a sitcom műfaj teljesen eltűnt a csatorna profiljából és a reality-t is csak az ANTM képviseli. Mi ez, ha nem evolúció? Ellenben a Smallville péntekre költöztetése már koránt sem tűnik akkora bulinak, bár egyesek szerint a hype faktor simán eltartja ott is. Ezzel mondjuk nincs is gond, ám egy ilyen húzós sorozatot csak úgy elpakolni minden ok nélkül egy másik napra és még egyetlen újoncot sem vezet fel. Nos, ez kissé érdekes, egyelőre nem látom benne a logikát.

A másik érdekes pont, hogy a 22.00-ás slot és a hétvége ismét üres. A CW nagyon a tutira akart menni ez nem vitás. Most vagy ekkora az anyagi gond, vagy ennyire szar a vezetés? Mindenesetre a hétvégét nem adják ki újabb csatornának, helyette a helyi adók kapják meg.

Végül pedig egy kis apróság, ami valószínűleg igen nagy port fog kavarni a napokban. Peter Roth a mostani atyaúristen a CW-nél nem tartja kizártnak, hogy rövid időn belül érkezzen egy Gilmore Girls film, de csak szigorúan a tv képernyőre. Lehet emészteni!

1 Hozzászólás

Nézettség 02/20 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 February 25, 23:57-kor a(z) Nézettség témába.

Hát. Most vagyunk meglőve. A CBS továbbra se akar mozdulni az élről. Ismétléseivel verte el a teljes mezőnyt, ami talán a Dollhouse-t érintette a legsokkolóbban. Nem sokat vesztett, de még mindig a kaszairányába hajlik, de legalább a Terminator: TSCC-nél szarabbul nem áll.

A Friday Night Lights élt a lehetőséggel. Előző héthez képest növelte visszaesett nézettségét. Muszáj lesz neki a későbbiekben is, ha a folytatásra szóló berendelést meg szeretné kapni. A Howie Do It erős, viszont az ABC-s Supernanny ellen semmit se tud tenni. A The CW ismétléssel jelentkezett, várjuk a sweep-et, viszont azért a 13: Fear is Real elbúcsúzott. Hamarosan érkezik az AXN műsorára, majd velük együtt végig izguljuk, ahogy a Viasat 3-mal a Stylistát. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/13 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 February 18, 22:40-kor a(z) Nézettség témába.

Megcsúszva, de törve nem! Megérkezett a Dollhouse, folytatódott a Terminator: The Sarah Connor Chronicles. Szép nap elé néztük péntek reggel, azonban az esti számokat látván a nézők a CBS mellett tették le a voksukat, mint sem a Fox mellett.

Pedig annyira drukkoltunk Dushku-nak. Majdnem mindennap írtunk róla. Fergeteges kampányt folytatott a csatorna. Megérdemelték volna a szép nézőszámot. A Terminator: TSCC folytatásában ne reménykedjünk, a Dollhouse-zal kapcsolatban pedig annyit, hogy lesz kevesebb, de azért felvezetője mellé tudott még nézőt nyerni. Alapjába véve az volt a probléma, hogy a CBS visszahozta a Flashpoint folytatását, a Supernanny meg eleve középmezőnyös volt mindig. Csak a Friday Night Lights-ot és a harmat gyengén teljesítő 13: Fear is Real-t tudta elkaszálni. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/06 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 February 10, 6:20-kor a(z) Nézettség témába.

Érdekes pénteki műsorrenddel fogadott bennünket a Fox. Jól sikerült is összezavarni, mert azt hittem, hogy szombatit csinálom, pedig nem. Ez a pénteki. Mindkét game showja szünetelt, ezért elhozta a hétvége két húszon évadjánál járó sorozatát, a Cops-t és az America’s Most Wanted-t. Utóbbihoz még volt is szerencsém. A poén az egészben, hogy középmezőnyben zártak, maguk mögött hagyva a The CW-t és az NBC-t.

Jó hírrel szolgálhatok a Friday Night Ligths rajongóinak, mivel most már ténylegesen is kijelenthetem, hogy stagnált kedvencük. Két hét óta tartja a 2.5/4-es ratinget, ami 4 millió körüli értéket takar. A napot – természetesen – a CBS nyerte tripla krimi adagjával. A Flashpoint szünetelt, de tartja magát. A 13: Fear Is Real elaraszolgat, míg a CW-s vígjátékok között az EHC a legerősebb. Reméljük lesz 5. évadja. Howie Do It-re tényleg lehet építkezni, jó számokat hozott most is. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/30 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 February 3, 7:26-kor a(z) Nézettség témába.

Péntek este, szintén vihar Super Bowl előtti csend jegyében telt el. A CBS és a Fox részéről nem érkeztek új epizódok. Ismétlések azonban annál inkább. Nagyon érdekes számokat hozott a Lie to Me-ismétlés, hiszen nemcsak hogy a Friday Night Lights mögött végzett, de célközönség szempontjából is eléggé hátul zárta a napot. (Ebből arra lehet következtetni, hogy már most elbukta a harcot a The Mentalist ellen, mert a nézők másodszorra elpártoltak mellőle.)

A Howie Do It remekül tartja magát a centerben. Még a House-ismétlés se tudja tartani az általa diktált tempót jelen felállásban. A Friday Night Lights stagnált, szerencséjére megállta a helyét ezen a héten, de a folytatásban nem fogja. (Ugyanis szem előtt kell tartanunk a CBS-t, ami ugyebár ismételt.) A The CW gyenge pontja még mindig a 13: Fear is Real. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/23 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 January 28, 11:07-kor a(z) Nézettség témába.

Az NBC kezében a döntés. Egyszer már törölte a Friday Night Lights-ot, azonban lehet másodjára is törölni fogja, mert hozta a papírformát. Csökkent a nézettsége, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva. Helyzete, azért kilátástalan, mert már a MyNetworkTV-s WWE Friday Night Smackdown veri. Számban ez annyit takarna, hogy 3.95 kontra 4.02 millió. Természetesen, a The CW szívhatja a fogát, amikor elkaszálta, mert azóta sem volt ennyire nézett a péntek estéje.

A napot ezen a héten a Ghost Whisperer nyerte, míg most a Numb3rs csak a dobogó legalsó fokát kaparintotta meg. A Flashpoint visszaesett, de így sem kell a fejüket fogniuk, mert tartja a 10 millióst. Az NBC egyébként Howie Do It-tel célközönség által eléggé szép eredményt produkált, mivel a CBS-triója mögött zárta a napot. A 13: Fear Is Real átkerült szerdáról a 21:00-ás ismétlésére szánt timeslotjára, ahol hasonlóan alacsony számokat hozott. Az ABC struktúrája megállja a helyét, ebből bármi kisülhet. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 January 23, 15:34-kor a(z) casting,Hírek témába.

  • NEM FELEDNI: Ma 18:00-tól Supernatural – 3. évad marathon.
  • Kevin Corrigan vendégszerepelni fog a Medium-ban.
  • Megvan a Dollhouse első részének a címe, ami a Ghost-ra hallgat. Huh, de rejtélyes.
  • Jenny McCarthy (Int he Motherhood) és Andy Richter (Andy Barker, P.I.) szerepelni fog a Chuck 2×14-es epizódjában.
  • Juj, most mi lesz. Az American Idol-ba középdöntőjébe bekerült egy profi énekes. (Értsd: Többet foglalkozik az énekléssel, mint egy átlagos ember.) Részletekről itt olvashattok. Amúgy ez azért fontos, mert nem fear a játék és ezáltal akár perelhetnek is.
  • Itt olvashattok el egy érdekes bejegyzést a Lost-tal kapcsolatban, ahol néhány tényre, spoilerekre és kérdésekre fényt derítenek.
  • B.J. Novak vissza fog térni a The Office-ban.
  • A készítők a The Tudors-ból összesen még két évadot szeretne összehozni. A harmadik ugyebár tavasszal érkezik 8 epizóddal, míg a negyediknek 9-10 részt terveznének. Utóbbi lesz az utolsó évadja, legalábbis itt szeretnék lezárni a sztorit, már ha nem vonják vissza a berendelést.
  • Az NBC sokat vár a Heroes folytatásától. Egyre több információ szivárog ki. A folytatásban fel fog tűnni Dan Byrd. Továbbá a készítők megígérték, hogy olyan korrekt lett a sztori, hogy most már tényleg előzmény nélkül mindenki becsatlakozhat, valamint nem lesz időutazás benne. (Most akkor mi lesz Hiro-val?)
  • A Grey’s Anatomy-ból is készül játék.
  • 10 éves a SpongyaBob, ennek örömére a készítők alkotni szeretnének egy dokumentumfilmet.
  • A The CW elégedetlen a 13: Fear Is Real című újonc reality-jével. Szerda estéről átköltöztette péntek estére, míg helyére a Privileged fog érkezni. Szerintünk korrekt döntés.
  • Az NBC.com felpakolta csütörtöki szitkomjait a weboldalára.

Kommentáld!

Nézettség 01/21 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2009 January 23, 14:08-kor a(z) Nézettség témába.

Lost is back. Visszatértek az eltűntek. Mielőtt megosztanám veletek a nyitószámait, nézzük meg, milyen nézettséget produkált a harmadik és a negyedik évad alatt. A 3×01-et 18.82 millióan, míg a 4×01-et 16.06 millióan nézték. Az ugye nem volt titok, hogy tripla résszel tért vissza. Ez sem segített rajta, mivel a felvezető – 5×00-ás – rész nélkül mindössze 11.4 milliót hozott a csatorna konyhájára. Célközönség részéről azonban remekel, hiszen a Lie to Me premierjével osztozott a második helyen.

Amúgy a Lie To Me az American Idol-nak köszönheti nézettségét, ami minden kategóriában a nap No.1-ja volt. Az NBC részéről a Law & Order remekel, míg a spinoffjának ismétlése csúfosan alul maradt, de legalább a Knight Rider szintjére nem csökkent. A CBS szitkom adagján érződik legjobban a FOX fellendülése, valamint a The CW-s 13: Fear is Real-ön. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats