Nézettség 05/08 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 May 14, 9:28-kor a(z) Nézettség témába.

Hamar elszállt a Family Tools, melynek kaszája teljesen érthető. A The Voice bármelyik napon is fusson, mindegyiken erős. A tavalyi számokhoz képest 74%-kal hozott erősebbet. A THE CW sorozatai is jobbat hoztak az előző évi mutatókhoz viszonyítva. A Supernatural és az Arrow kell a csatornának az életben maradásához.

Gyengélkedik a Psych, talán egy szünet felfrissítené. Ettől függetlenül a TOP3-ban kapott helyet. Nincs mit hozzátenni.

A briteknél folytatódott a The Apprentice. Várt csökkenés mutatkozott, de ne tessék nagyra gondolni. Újoncként mutatkozott be a Bankers. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/02 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 May 7, 1:34-kor a(z) Nézettség témába.

Az American Idol csak csökken, csak csökken, de ki tudja hol áll meg. Az kell mondanom, hogy talán ugyanazt kellene vele csinálni a Fox-nak, mint amit a Tv2 tett a Megasztárral: elküldeni kisebb pihenőre, hogy feltöltődjön. A Scandal csökkent egy picit. A Hannibal stagnált, viszont ha a tavalyi Awake mutatót vesszük alapul, akkor 42%-kal hoz többet, mint akkor. Ha az NBC nem rendeli be, akkor nagy bakot lő.

Kábeles fronton az Anger Management megerősödött. Immáron tartósan 1 millió felett, igaz ez se annyi, amennyit az FX remélt tőle. A Men at Work ellenben a Cougar Town mutatói alatt. Fordulhat a kocka?

A briteknél volt ismét egy premier a The Repo Man személyében. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/01 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 May 7, 0:57-kor a(z) Nézettség témába.

Nyitott a Family Tools, ami nem sok vizet fog zavarni. Már eleve olyan számokkal rukkolt elő, amelyeket a How to Live with Your Parents is szállítani tudott. Kimondom: ebből rövid úton bukás várható. Az Arrow esett egy nagyobbat, ismét eltávolodott a 3 milliós teljes lakosságos nézettségtől. A Chicago Fire szépen tartja magát. Panasz egy szál se. Ott van még az American Idol is, mint bukott angyal, tetszik tudni, előző hetéhez viszonyítva -12%-ot csökkent a tinédzserek körében. Ettől függetlenül a 2. helyet bezsákolta a Modern Family mögött.

A slusszpoén, hogy a Duck Dynasty évadfináléja megverte az Idol-t. 2.8-as demót hozott az énekes-tehetségkutató, míg a kacsavadászat 3.9-est. Ejha. A Southland érezvén a vesztét megtáltosodott. A Psych beállt, de a tavasz egyik kiemelt sorozata így is az USA-nál.

Nyitott a briteknél az All Star Mr. & Mrs. 5. évadja. A Scott & Bailey pedig új résszel jelentkezett. Látszólag semmi változás. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/04 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 16, 1:21-kor a(z) Nézettség témába.

Nyitott a Hannibal, de nem olyan mutatókkal, amik irigylésre méltók. Azt azért leszögezném, hogy az NBC háza táján ez az eredmény kimagaslónak tekinthető a mai időszakban. Tavaly ilyenkor az Awake volt terítéken náluk, amit 77%-kal múlt felül, szóval miről beszélünk? A Scandal jó esélyekkel indulhat a visszarendeléséért, hiszen a teljes lakosság berkeiben nézett. A Person of Interest rég maga mögött hagyta a CSI-t.

Az Anger Management az FX szégyene lett. 1 millió körül teljesít. Talán az FXX-en jobb helye lesz. Az AMC-s reality-k alig hoznak átlagban 450 ezer nézőt. Ilyen szempontból a Legit korrekt, bár cseppet sem kimagasló.

A briteknél elstartolt a Peter Andre: My Life negyedik szériája. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/03 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 15, 0:24-kor a(z) Nézettség témába.

Elhavaztunk ismét a nézettséggel, de két nap leforgása alatt bepótoljuk az elmaradást. Kezdjünk bele. Nyitott a How to Live with Your Parents (for the Rest of Your Life), aminek még mindig bitang hosszú címet adtak. Célközönségben a Modern Family-ből sokat elvesztett, de ettől függetlenül nem mondhatjuk rá, hogy rosszul startolt. Az NBC főműsoridőben hírműsort adott. Az American Idol botrányosan gyenge.

A Psych is messze a 3 milliós nézettségétől, pedig az USA számított rá. A Southland és a The Americans lassan fej-fej mellett, de mindkettő eléggé mélyen. A különbség, hogy utóbb tovább élt, míg előbbi valószínűleg elkaszálásra kerül.

Nyitott a briteknél a Scott & Bailey. Átlagos számokkal, semmi slusszpoén benne. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 5, 22:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Érdekes egy TOP-lista került netre, miszerint a 2013-as év első negyedévében a legtöbb tweetet a Pretty Little Liars kapta, méghozzá 8,283 milliót. A második helyen a The Walking Dead végzett 5,549 milliót, az American Idol 5,509 milliót, míg a Duck Dynasty 2,121 milliót generált. Fura, de sose gondoltam volna, hogy egy kábeles adó vezethet ilyenben.
  • Brad Paisley, Andrea Bocelli és Jennifer Lopez is fel fog lépni a Dancing with the Stars: The Results Show április 9-i adásában.
  • Megkezdődött a The Foster című ABC Family-s sorozatnak a forgatása.
  • Jon Hamm, Zach Galafianakis, Eliza Dushku, Joe Manganiello, Betsy Brandt, Jack McBrayer, Ben Schwartz, Kumail Nanjiani és Morena Baccarin beugrik a The Nerdist című BBC America-s talkshow-ba.
  • Az FX felpakolta az oldalára a The Americans első 9 részét, hogy a finálé előtt a nézők le tudják darálni a részeit.
  • Június 8-án debütál a Being Human (UK) új évadja, valamint augusztus 3-án az In the Flesh a BBC America műsorán.
  • A Best Ink sorozatrekorddal debütált a 2. évadjával.
  • Steven R. McQueen vissza fog térni a The Vampire Diaries-be, még ebbe az évadba.
  • J. August Richards csatlakozott a S.H.I.E.L.D. pilotjába.
  • Celina Jade interjút adott az egyik blognak az Arrow kapcsán. Rajongóknak kötelező, szloilereket elvileg nem tartalmaz.
  • Richard E. Grant vendégeskedni fog a Girls 3. évadjába, ami majd jövőre fog debütálni.
  • Vigyázat, spoileres promóképet nézhettek meg a The Carrie Diaries fináléjához, de hátha valakit érdekel egy mozzanat belőle.
  • Május 3-án tér vissza a Comedy Central-ra a The Half Hour című stand-up műsor.
  • 2013-as Monday Night Football menetrend az alábbi lesz.
  • Múltkor írtam, hogy április 13-án debütál a Britain’s Got Talent 7×01-es része, de azt nem, hogy 75 perces lesz az évadnyitó része és 19 órakor startol. Cselesebb lesz a brit konkurens adó, a BBC, ugyanis a The Voice UK 18.45-kor fog elkezdődni, ergo, 15 perccel előbb, hogy elcsalja előbbi nézőit biztosan. Egyébként ő holnap 19 órakor startol.
  • Paul Reubens fogja hangját adni a White Rabbit-nek, azaz a Fehér nyúlnak a Once Upon a Time in Wonderland-ban. Az is már tiszta sor, hogy Ralph Hemecker fogja rendezni.
  • Forog a Strike Back új évadja, egy videó hozzá.
  • Katey Sagal anyukát fog alakítani a Glee-ben.
  • Friss képek a King & Maxwell forgatásáról. Számomra ígéretesnek tűnik a sorozat, a nyár egyik várósa.
  • Eric Morris és Polly Draper vendégeskedni fog a Golden Boy 1×10-ben.
  • Jessica Lundy beugrik a Two and a Half Men 10×21-be.

Kommentáld!

Nézettség 03/28 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 3, 2:01-kor a(z) Nézettség témába.

Ej, milyen mélységek uralkodnak az országos adókon. Azt még megértem, hogy az 1600 Penn dupla részes évadbúcsúztatója egyben sorozatbúcsúztató is lesz, mivel 2 milliós nézőszámot se ért el; de azt már koránt se, hogy az American Idol miért zuhan ennyire. Míg előző este 12 millióval futott, addig most annyival se, sőt, alig nem sok kellett, hogy 11 milliónyit se tudjon hozni. A Fox-nak komolyan el kell gondolkodnia. Eleve a Grey’s Anatomy is lenyomja, ami már tényleg vicc kategória. A Beauty & the Beast túlélhet, bár azért megnézném, hogy TVD nélkül mire képes.

A kábeles részlegen az Archer tartja magát 1.3 millión.

A briteknél a Prisoners’ Wives a BBC One csatornaátlaga alatt, de így is kinézek belőle még egy évadnyi berendelést. A MasterChef (UK) ismét hullámvölgybe. Debütált a James May’s Man Lab 3. szériája. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/27 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 3, 1:43-kor a(z) Nézettség témába.

Dupla Whitney epizódot kaptunk az NBC által. Meglepődnék, ha visszarendelnék jövőre. Maximum egy nyári időszakot tudnék kinézni neki. Kár, hogy nincs minden este The Voice, mert helyre pofozná, annyi biztos. A The Neighbors is búcsúzott 2012/13-as idénytől. Sorsa egyelőre kétséges. Nem túl jó, de se nem túl rossz. Az ABC jó szívére van bízva. Az American Idol se tud kitörni a szerdai semmittevésből. 12 milliós nézettsége vicc kategória. Hol vannak azok a brutális 18 milliós mutatók, mint 2-3 évvel ezelőtt?

A Southland nagyon gyengélkedik. Sajnos a Monday Morning maga mögé kényszerítette. A Psych az USA jelenlegi időszakának legnézettebb sorozata.

A MasterChef (UK) olyan hullámzásokat hajt végre, amitől a hajamat teszem le. Múltkor még arról írtam, hogy 4 millió alá akar csökkenni, míg most az 5 milliót kezdte el ismételten súrolni. A The Mimic gyengécske, a Lightfields se remekel. Van nekünk még az E4-től egy Youngers-ünk, ami folytatódott, ha minden igaz. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/21 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 1, 9:09-kor a(z) Nézettség témába.

Ennyire rosszul még nem is hozott idén az American Idol. A legviccesebb, számára persze csak ironikusan, hogy a Grey’s Anatomy lenyomta a fiatalok körében. Hova fejlődik a világ?! A CBS belekezdett az egyetemista kosárlabda idényébe. Most egy darabig nem kapunk új epizódokat, de ne essünk pánikba, hamar lezajlik. Az 1600 Penn ismét duplázott. A Community örömére, mert legalább ő jól jobban teljesít. A The Vampire Diaries eléggé megzuhant.

A kábeles adókon is a kosárlabda játszik főszerepet. Az Archer-t viszont nem igazán hatja mindez meg, mert hozza a szokásost.

A briteknél nyitott a Home Delivery (UK), illetve a The Martin Lewis Money Show. A Prisoners’ Wives nem teljesít kiemelkedően, ugyanis ha a BBC One átlagát nézzük, akkor minimum 1,5 millióval hozott alatta. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/20 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 28, 16:13-kor a(z) Nézettség témába.

Az NBC második legnézettebb sorozata – ha a reality-ket nem vesszük számításba – a Chicago Fire, ami remekel a szerdai blokkjában. Lenyomta a Law & Order: SU-t, sőt talpra tud állni a gyengélkedő szitkomblokk hátráltatásából. Az Arrow 18-49-ben egyre csak veszti a nézőit. Tisztára, mint a Supernatural, amivel hasonló mutatókat hoz. A Survivor trónfosztott már egy ideje. A Criminal Minds is előtte zár minden tekintetben.

A The Americans messze a fénykorától. A Psych szépen hoz, bár eléggé beállt 2.5 millióra. A Southland is, de neki legalább örülünk. (Brit nézettség sajnos nincs, részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Az elmaradt amerikai nézettségek (03.05-03.14)

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 18, 2:09-kor a(z) Nézettség témába.

A kábeles elmaradást már pótoltuk (itt), most jöjjenek a network mutatók. Ezeket is napokra szedtem az átláthatóság kedvéért, bár annyira mélyen nem érintettem őket:

  • Kedd: A Smash épp hanyatlik. Az NBC át is pakolta szombatra, mert rombolja a 22 órás blokkot. A Go On is erősebb nála, holott fordítva kéne lenni. A Golden Boy eléggé kétesélyes, mert a 18-49 évesek körében szépen hoz, szebben mint a Vegas, de utóbbi jobb a teljes lakosság berkeiben. Az American Idol hanyatlós. Az NCIS-franchise erősebb, mint tavaly. Nyitott a Hell’s Kitchen – lehetne erősebb, de nem rossz ez se.
  • Szerda: Sok az ismétlés. A tavasz leginkább ezen a napon érezteti erejét. A Survivor eléggé ingázó, a Whitney veri a Smash-t. És kb. ennyi.
  • Csütörtök: Az 1600 Penn szarabb nézettséggel él, mégis a Smash távolítják el? Az NBC-nél se százasok mindenben. A Glee nagyon középszerű lett. A Beauty & the Beast szintem túlélte a 2012/13-as idényt, nem rossz, bár jó a felvezetése. A The Farm premierje is megvolt. Nem vonzott több nézőt a The Office kvázi spinoff ötlete. Az Elementary korrekt.
  • Péntek: Visszatért a Grimm. Nem rossz mutatókkal. Péntekhez képest pláne, hiszen teljes nap volt. A Cult a hét egyik legnagyobb fájópontja a The CW-nél. A Touch-t passzolom. Volt előző héten Golden Boy, ami sokat rontott a keddi mutatókhoz képest. Szerencsére nem itt folytatja.
  • Vasárnap: A Red Widow a lejtő legalja felé tart. Ki tudja mikor áll meg. A The Amazing Race-nél már csak a Family Guy az erősebb 18-49 éveseknél.
  • Hétfő: A Deception nem lesz túlélő, már most látszik. A 90210 sose látott mélységekben. A The Following-ot lenyomta a The Bachelor évadzáró, egyébként nyerte volna az estét.

(Részletek a tovább mögött. – A brit mutatók majd napközben érkeznek.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/28 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 4, 13:45-kor a(z) Nézettség témába.

Az ABC-nek se kellett több ösztönzés: a Zero Hour 23%-ot vesztett az előző héthez képest, így a kasza teljesen jogos. A slusszpoén, hogy a 18-49 éveseknél egy szinten van az Arrow-val. Szerencséjére a 1600 Penn nem nyomta le, igazi headshot az lett volna. Egyedül a Community volt arra képes, hogy megtartsa a stagnálva a pozícióját.

Az FX-nél továbbra is a legnézettebb az Archer, míg az Anger Management szorosan mögötte. Sikerült újra összekapni magát Charlie Sheen-nek, mert 1.2 millióra visszakúszott. Az AMC reality-k gyengélkednek.

A briteknél a The Wedding Shop nyitott az ITV-n, a The Planners pedig folytatódott a BBC Two-n. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/27 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 4, 13:26-kor a(z) Nézettség témába.

Hoppá. Most már biztosan számolhatunk a jövő évben a Chicago Fire-rel, ami 18-49 évesek körében megverte a házon belüli CSI-t. Ez először fordult elő az idényben. A Fox gyengén, de hozza a No.1 pozícióját a teljes lakosságban, azonban a fiatalok körében simán megverte a Modern Family. A Guys with Kids műsoron, az Arrow pedig előtte.

Bitangerős nézettséggel folytatódott a Duck Dynasty. Nemcsak az összes kábeles csatorna, hanem még pár országos is megirigyelhetné a szereplését. A két rész átlagban: 8.6 milliót hozott az A&E-nek. Nekem már csak annyi a kérdésem, hogy miért nem használja ki és rak be mögé egy The Glades-t, ami kicsit később tér vissza. A Psych 7. szériája is bemutatkozott. A téli időszak legjobb nyitását produkált. Kérdés, hogy mennyit tart meg?!

A briteknél egyedül a Lightfields debütjét emelném ki. Elmaradt az átlagtól. A Channel 4-os Derek viszont tartja magát. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

2012/13-as finálé dátumok: Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 3, 13:39-kor a(z) Hírek témába.

Igazat megvallva a Fox úgy gondolta: jobb, ha a 2012/13-as idény finálé dátumai mellé még behozza a nyári időszak premier időpontjait. Szóval a folytatásban egy 2 in 1 listát tekinthettek meg. A legkorábban búcsúzó sorozata a Raising Hope lesz, ami már március 28-án befejeződik – méghozzá dupla epizóddal. A legkésőbb a vasárnap esti animációs blokkjának távozása lesz, amelyeket megdupláz szintén.

Nyári újdonságai között emlegetjük: a Masterchef 4. évadját, a The Goodwin Games és a Does Someone Have to Go? premierjét, az American Idol 11. szériáját, a Hell’s Kitchen 11. etapját, valamint a So You Think You Can Dance 10. szezonját. Utóbbi vendégzsűrijeiről még annyit, hogy Minnie Driver, Jesse Tyler Ferguson, Wayne Brady, Stephen „tWitch” Boss és Adam Shankman fog feltűnni

MENETREND:

Március 28. (Kedd)
21:00-22:00 – Raising Hope – 3. évad (Finalé) (dupla)

Április 5. (Péntek)
20:00-21:00 – Kitchen Nightmares – 6. évad (Finalé)

Április 26. (Péntek)
21:00-22:00 – Touch – 2. évad (Finalé)

Április 29. (Hétfő)
20:00-21:00 – Bones – 8. évad (Finalé)
21:00-22:00 – The Following – 1. évad (Finalé)

Május 4. (Szombat)
20:00-20:30 – COPS (Finalé)

Május 6. (Hétfő)
21:00-22:00 – Hell’s Kitchen (új epizód)

Május 7. (Kedd)
21:00-21:30 – New Girl – 2. évad (Finalé)
21:30-21:30 – The Mindy Project – 1. évad (Finalé)

Május 9. (Csütörtök)
21:00-22:00 – Glee – 4. évad (Finalé)

Május 12. (Vasárnap)
20:30-21:00 – Bob’s Burgers – 3. évad (Finalé)
21:30-21:30 – American Dad! – 8. évad (Finalé)

Május 14. (Kedd)
20:00-22:00 – So You Think You Can Dance – 10. évad (Premier) (dupla)

Május 15. (Szerda)
20:00-21:00 – American Idol – 11. évad (Finalé), Part 1
21:00-22:00 – Does Someone Have to Go?

Május 16. (Csütörtök)
20:00-21:00 – American Idol – 11. évad (Finalé), Part 2 (127 minutes)

Május 19. (Vasárnap)
19:00-19:30 – The Cleveland Show – 4. évad (Finalé) (dupla)
20:00-21:00 – The Simpsons – 24. évad (Finalé) (dupla)
21:00-22:00 – Family Guy – 11. évad (Finalé) (dupla)

Május 20. (Hétfő)
20:30-21:00 – The Goodwin Games – 1. évad (Premier)

Május 22. (Szerda)
20:00-21:00 – MasterChef – 4. évad (Premier) (dupla)

Május 23. (Csütörtök)
20:00-21:00 – Does Someone Have to Go? – 1. évad (Premier)
21:00-22:00 – Hell’s Kitchen (új timeslot)

Kommentáld!

Nézettség 02/21 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 25, 11:15-kor a(z) Nézettség témába.

A The Big Bang Theory simán nyerte a hetet úgy, hogy még nem is ért véget. 5.4-es demója nem évadrekord, de arra pontosan elég, hogy a Two and a Half Men-t a földbe döngölje. Az 1600 Penn az NBC szégyene. A Parks & Recreation gyenge. Ha be is kérnék az új szériáját, akkor szükség lesz egy jó felvezetőre. A Zero Hour a premiert követően 15%-ot csökkent. Nincs esély a továbbjutásra, maximum ha pálfordulás nem történik.

A Suits búcsúztatta az etapját. Az USA Network ritkán produkál 3 millió felett, így elégedettek lehetnek. Az Archer jól hoz. A King of the Nerds-et feleannyian nézték, mint a heti Cougar Town-t. (Részletek a tovább mögött – brit adatok később.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/20 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 23, 21:56-kor a(z) Nézettség témába.

Nem hoz rosszul az Arrow, még a 18%-ot esett is előző hetéhez képest. A The CW idei gyöngyszeme, ami eszembe juttatja az egykori The Vampire Diaries első szériáját. A Survivor: Caramoan a negatív kezdés után próbál talpra állni. Az American Idol hasonló cipőben. A Chicago Fire megemberelte magát. Szerintem maradhat 2013/14-re. Már csak abból kiindulva, hogy a tavaly ilyenkor futó Law & Order: SVU-nál +18%-kal jobbat hozott.

A The Americans tartja magát – egyébként sincs veszélyben. A Southland-et megviseli a téli premier. Nem tud kibontakozni az erős mezőny miatt. Lehet, hogy az utolsó szériájával van dolgunk.

A briteknél a Derek folytatja a premierjét. 1 millió alatt van. Meglepődnék, ha bekérnék a következő szériáját, már csak abból kiindulva, hogy 2.32 millióról harcolta le magát 900 ezerre. Esélytelen, pláne úgy, hogy a „pilotját” – amit előbb adtak le, még tavaly áprilisban – 2.59 millióan látták. A briteknél amúgy a Brit Awards volt terítéken. Nyerte az estét. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/14 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 18, 10:04-kor a(z) Nézettség témába.

Akár szakdolgozat témának is elmenne az, ami múlt csütörtökön az USA-ban történt. A Zero Hour botrányosan szarul nyitott. Kár, hogy az ABC nem adott ki közleményt arról, hogy mikor volt hasonlóan gyenge évadpremierjük. 1.3-as demó a 18-49 évesek körében inkább a The CW csúcsra emlékeztet, mint sem rájuk. Halva született, pedig jókat olvastam róla. Innen lesz érdekes talpra állni. És igazam lesz. A teljes lakosság körében a CBS csütörtök estéje be fogja előzni a heti American Idol epizódokat. Nem csak a magyarok unják az énekes-tehetségkutatókat!

A Suits már jóval többet szállít, mint az előző napon futó Necessary Roughness. Az Anger Management ismételten 1 millió alatt. Most az FX szívhatja a fogát, mert talán még se volt annyira jó ötlet. A baj, hogy az Archer is visszahúzza, hiszen őt vezeti fel. Az AMC-n elrajtolt a Freakshow és az Immortalized – azaz az új napjuk.

A briteknél semmi extra. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/13 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 18, 9:31-kor a(z) Nézettség témába.

Uh, kicsit felsült a Survivor: Caramoan. Ennyire alacsony nyitással talán még nem is rendelkezik. Nem elég, hogy 10 millió alá zuhant a nézettsége, de még a 9 milliót is csak súrolja. Tényleg kell félévente egy-egy új széria belőle? Az Arrow viszont kimagasló. Nincs újabb sorozatrekord, viszont a 3 millió feletti mutatója stabil. A Supernatural örülhet a 21 órás slotnak, mivel sok nézőt ha nem is, azért valamennyit mégis sikerül megtartania. Az American Idol éppen annyira erős, hogy a napot nyerni tudja. Ezekkel a mutatókkal a heti tabellán tutira csak cinkesen férhet a TOP3-ba. Majd közöljük azt is. A Suburgatory erősen a középmezőnyben – mindezt a 18-49 évesek körében lévő demó érték kompenzálja. Várható a 2013/14-es idényre is!

Uh – a kábel részleget is utolérte! A Necessary Roughness próbál lábra állni. Előző héten összehozta a sorozatminimumát, míg most a széria 3. legnézetlenebb részét. Jelenleg az USA leggyengébb produkciója. Hasonló szituációban az FX-nél a The Americans, ami sorozatminimum rekordokat dönt immáron két hete. Először 33%-ot, majd 13%-ot zuhant. Nem lesz ez így jó. Nyitott a Southland is, bár nyáron kellene, mert ilyen mutatókkal biztos halál vár rá. A Monday Mornings alatt zárja a hete. Sajnos!

A briteknél a From the Heart mutatkozott be. A The Brain Doctors borította a papírformát, ugyanis premierjéhez képest erősödött. A Derek viszont hozta, mivel csökkent az előző héthez képest. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/07 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 10, 20:35-kor a(z) Nézettség témába.

Meglepődik olykor az ember. Az NBC-n csúnyán elhasalt a Do No Harm. 2 rész kellett a kaszájához, ugyanis a hétvégén a csatorna bejelentette a törlését. Érhető, ugyanis 22%-kal teljesített rosszabbul, mint a premierjekor. Azt hittem, hogy ennél lejjebb már nem lehet, de a jelek mást mutatnak. Az Elementary-nél sok emelkedés nem tapasztalható. A Super Bowl mögötti timeslotjának jele se mutatkozott a csütörtöki résznél. A Scandal továbbra is az egyik legerősebb sorozata célközönségben az ABC-nél. A 1600 Penn-ból kaptunk új részt, de gyalázatos, mint a doktoros DNH.

Az FX szívhatja a fogát, hiszen az Anger Management már 1 millió alatt, aztán hol van a vége a berendelt 2 évadnak. Az Archer simán gyalázza, ami ciki lehet Charlie Sheen-éknek. A Suits jelenleg a legjobban teljesítő USA sorozata.

A briteknél a The Big Reunion hozott szép számokat az ITV2-nek. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/06 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 10, 18:59-kor a(z) Nézettség témába.

A 4×08-as rész óta a Modern Family megindult a lejtőn. Akkor 12.32 milliós átlaggal futott a 4. szériája, azonban, azóta folyamatosan csökkent. A 4×14-es epizódnál már csak 11.80 millión áll, illetve 4.59-es demón. Évadátlaghoz képest alul múlt magát a héten, hiszen 10 millió, valamint 4.0-ás demó alatt hozott az ABC-nek. Aggodalomra persze nincs okunk, mert így is biztos az 5. évadja, de elgondolkodtató lehet a hiba forrása. Az Arrow némileg megzuhant.

Az F/X-es The Americans-ért kezdjük el aggódni. A premierjéhez képest 40%-os csökkent. Van egy olyan érzésem, hogy aggódhatnánk érte. A Dragons: Riders of Berk teljesen korrekt.

A briteknél a Derek folytatódott. Nőt a debüthöz képest, ami bíztató, hiszen a közönségarányát is sikerült növelnie. Bemutatkozott a The Brain Doctors is, amit előbbi vezetett fel. Sokat nem vesztett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/31 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 4, 9:09-kor a(z) Nézettség témába.

Bátran kijelenthetem, hogy a Do No Harm egy halvaszületett sorozat lett?! Az ‘i’-re a pontot nem a teljes lakosságos mutatója tette fel, hanem a demója, amit a 18-49 évesek körében szerzett. Több heti The CW-s produkció előzte be. A másik tény, hogy a Scandal magára talált. Az év elején 2.0 körüli demóval futott, ezt szépen felharcolta 2.5-2.7-re. Így kell ezt csinálni. Mellesleg a Beauty & the Beast-re se panaszkodhatunk.

A Suits nem csak a legjobb részt szállította a héten (ezt írtátok!), hanem egy kimagasló nézettséget is. Ezzel már lehet operálni. A Legits-ről sajnos sok jót lehetetlen írni, mert gyenge. Mentségére szóljon az Anger Management átlagos teljesítménye.

A briteknél a The Big Reunion megdöntötte az ITV2 eddig rekordját, amit a How I Met Your Mother tartott 850 ezerrel. Több sorozat nyitott – ezekről a tovább mögött találhattok bővebb mutatókat.

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/30 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 4, 8:28-kor a(z) Nézettség témába.

Hova jutott a Chicago Fire? Az NBC jogosan kért be +1 epizódot. Évadátlaga jelenleg 6.58 millió áll, illetve 1.84-es demón. Az elmúlt hetekben bőven felette teljesített. Ezért se értettük, hogy a januári visszatérését követően miért küldte el a csatorna pihenőre. Ezáltal vesztett 5%-nyi nézőt. A blokkját nyerte, de csak ismétlések ellen. A kérdés, hogy mire lesz képes, ha már ellenféllel is kell számolnia. A Fox-on az American Idol megfáradni látszik. Az ABC ismétlésekkel vezette fel a The Neighbors-t és a Suburgatory-t. Meg is lett az eredménye.

A The Americans nem nyitott rosszul. 3 millió felett, amit az USA is megirigyelhetne mostanság. A Necessary Roughness eközben évadminimum felé tart, ha el nem érte – mert talán 1.972 milliót még sose csinált.

A briteknél nyitott a Derek. Ha azt vesszük alapul, hogy Channel 4, akkor ez így rendben van. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/24 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 28, 8:48-kor a(z) Nézettség témába.

Búcsúzott a Last Resort. Átlagban 6.26 milliót produkált az ABC-nek, illetve 1.39-es demót. Ha ezt alapul vesszük, akkor az évadfináléja átlagon alul teljesített, de az 1×12-es részhez képest a teljes lakosság körében +20%-ot azért sikerült nőnie. A Glee visszatért a hosszú szünetéről, kapott American Idol felvezetést, és még sem lehet azt írni, hogy kimagasló eredményt produkált volna. Még évadrekord se született, csak 30%-kal nőt a 18-49 évesek körében. A 1600 Penn biztos kasza. A The Vampire Diaries-t lenyomta az Arrow a héten. Nice.

Erős számokkal tért vissza a Suits. Az MTV-nek a Buckwild-re alig lehet panasza, talán a legnézettebb sorozata a midseason-ben. A Legit egyre inkább kaszaközelben.

A briteknél a Silent Witness csökkent, a többi nem érdekes. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/23 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 26, 23:12-kor a(z) Nézettség témába.

Megindult a lejtőn az American Idol. Nyerni fogja a hetet így is, de messze az NCIS teljesítményétől. 5.4-es demója említésre méltó a 18-49 éveseknél. Az Arrow a The CW aranybányája. A 2012/13-as idény legnézettebb újonca berkeikben. Vicces, hogy a tiniknek szánt drámái (The Carrie Diaries és Emily Owens, MD) feleennyivel futnak. Felvezetőjére se lehet fogni, mivel önmagát vezeti fel. A Supernatural táplálkozik belőle. Nyugodtan elkönyvelhetjük a 2. évados teljes évados berendelését. Korrekt, nagyon korrekt.

Visszatért az USA műsorára a Necessary Roughness, ami sokat esett. 17%-nyit méghozzá. Évadátlag alatt, ami 2.71 millió volt a nyári fináléjakor. Finálézott az American Horror Story. A 13 epizódja amúgy 2.53 milliót hozott, illetve 1.44-es demót. Nos, ez se lett meg az FX visszatérőjének, de no para, mert jön ősszel.

A briteknél maximum az Africa-t említeném. Tartja magát. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/17 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 21, 10:22-kor a(z) Nézettség témába.

A The Big Bang Theory-t akkor küldik el pihenni, amikor a legjobban hoz? A CBS eléggé ötlettelen húzássokkal áll elő. A poén, hogy 12 milliót ismétléssel is tudott hozni, amivel a nap második legnézettebb produkciója lett. Talán örült is ennek a ténynek a Fox, ami az American Idol-lal 5.6-os célközönség demót produkált. Kimagaslónak nem, de magasnak mondható. Jah, és a slusszpoén, hogy szerdához képest csökkent, ez lesz a tendencia a következő heteiben. Az 1600 Penn halvaszületett, ne is várjatok tőle jobbat. A Last Resort igencsak beállt 5 millióra. Szerintem az ABC részéről felejtős lesz.

A Suits visszatért, ha úgy vesszük, hogy manapság a 3 millió az USA-nál rendben van, akkor jól teljesített, bár 4-4,5 millió lenne az ideálisabb. Folytatódott az Archer is, de az igazán lelohasztó az a Legit szereplése, ami felvezetőjének a fele nézettségét minimum elvesztette.

A briteknél a Silent Witness továbbra is jól teljesít. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »