A fiatal színészek szerint 2011-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 8, 10:28-kor a(z) díjátadók témába.

Igazából pontatlan a címben fogalmazott, mivel a Fiatal Művészek Díjátadójáról van szó, amikor a Young Artist Awards-öt emlegetjük. A díjat a kiemelkedő televíziós-, film-, színházi- vagy zenei teljesítményéért kapják az egyes jelöltek. (Ebből már azt is lehet sejteni, hogy bennünket, csak a tévés részleg érdekel. A többieket vissza lehet nézni a hivatalos oldalán.)

Magáról a díjról annyit kell tudni, hogy 1978-ban a Young Artist Foundation elnevezésű alapítvány hozta létre abból a célból, hogy elismerjék fiatal előadóművészek tehetségét, valamint támogassák őket. Az első 20 díjátadónak a neve Youth in Film/Young Artist Awards volt, majd 2000-től az előtagot elhagyták. 2011-ben 32. alkalommal került megrendezésre március végén. Külön felhívnám a figyelmet a jelöltek sorára, ahol feltűnik: a Chase, a Flashpoint, a Happy Town, a Rookie Blue, a Gary Unmarried, vagy a Tower Prep – tehát egy sor olyan sorozat, ami alapjába véve, rangosabb díjátadón eleve jelölést se kapott. (Részletes lista a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/13 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 23, 23:44-kor a(z) Nézettség témába.

A Happy Endings bepróbálkozott, viszont nem nyitott olyan erősen, mint azt vártuk volna. Az ABC mindent meg fog tenni, hogy fenntartsa a szerdai szitkomblokkját, s ha ezt vesszük figyelembe, akkor jobb esélyekkel indulnak a veteránjai, mint az újoncok. Egyébként a Mr. Sunshine-nél is rosszabbul startolt. A Criminal Minds: Suspect Behavior előnyére válhat a célközönség demója, ami a felvezetői segítségével produkál. Sanszos a visszatérése. A Shedding for the Wedding kezd felállni a padlóról, de ez veszett fejsze már.

Kábeles részlegnél a Justified tartja magát 2.5 millión. A Workaholics nyitott, nem is annyira rosszul. Az 1 milliót összehozta. A MythBusters messze veri a Man vs. Wild-et. Az Are We There Yet? kiegyensúlyozott mércét mutat.

A briteknél a Masterchef 5 millió felett továbbra is. A The Crimson Petal and the White kicsit visszább esett, de tartja az átlag közeli állapotot. Egy Desperate Housewives-nál erősebb. A Life of Riley 3. évadjával nyitott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

42. NAACP Image Awards – Jelöltek és győzetesek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 March 22, 11:52-kor a(z) díjátadók témába.

Hoppá, tavaly megfeledkeztünk a NAACP Image Awards-nek a jelöltek és győztesek listájának közléséről, így az archívumunk valamilyen szinten hiányos, de mielőtt a jelenkorra térnék rá, vessünk egy pillantást arra, hogy mi történt tavalyelőtt, amikor Tyra Banks és Halle Berry volt a házigazdája az eseménynek.

Március 4-én osztották ki 42. alkalommal a NAACP, avagy hosszabb nevén az American National Association for the Advancement of Colored People 2011-es évi díjait. Annyit kell róla tudni, hogy az afro-amerikaiak jogaiért küzd a társaság, illetve, hogy csak és kizárólag színes bőrűeket jutalmaznak az éves kiemelkedő teljesítményük alapján. Ennek fényében meg se kell lepődnünk, ha olyan sorozatokat találunk a jelöltek sorában, amelyeket sehol máshol. Gondolok itt a Memphis Beat-re vagy a Law & Order-re. Idén Robinson Peete és Wayne Brandy volt a show házigazdája. A teljes tévérészlegre vonatkozó listát a tovább mögött találjátok. Kiemeléssel jeleztük a győzteseket.

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/19 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2011 January 22, 11:37-kor a(z) Nézettség témába.

Startolt az American Idol 10. szériája, viszont sejteni lehetett, hogy Simon Cowell és a többiek nélkül nem fogja tudni hozni azt a számot, amit az előző évadok során. Igazunk is lett, mert közel 20%-kal maradt el a 9. etap startjától. Az viszont sok, még ha 26 milliót hozott is a Fox konyhájára. A másik érdekesség a Blue Bloods feltűnése, hiszen eddig pénteken kapott helyet. Kicsivel volt nézettebb, mint akkor. Jövő hét lesz a vízválasztó a papírforma szerint. A Chase is átkerült hétfőről, ellenben itt sem tudott érvényesülni. Főleg, hogy a Minute to Win It simán lekörözte mindkét részlegen. Az Idol-ra visszakanyarodva… 9.7-es ratingje volt a célközönségnél. Nyeri vele a hetet.

Kábeles csatornán az Are We There Yet? produkálja a 2 milliós nézőszámot. Visszatért új évaddal a Hot in Cleveland, ami erős nyitást produkált, hiszen 3 milliót hozott a TVLand-nek, no meg remek felvezetést adott a Retired at 35-nek.

Az angoloknál semmi említésre méltó, max. hogy elstartolt a The Joy of Teen Sex és a Mary Portas: Secret Shopper, mint újonc; míg a Cowboy Builders, mint visszatérő. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/12 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2011 January 20, 14:42-kor a(z) Nézettség témába.

Obama elb*szta az időt a beszélgetésével, már bocsánat a kifejezésért. Az ABC, a CBS és az NBC részéről csúsztak a sorozatok fél 8 után, ugyanis 21:20-ig tartott a móka. Ennek köszönhető, hogy a Fox nem adta le a Human Target két epizódját; illetve, hogy az Off the Map-ért fel kellett áldoznia a Cougar Town-t az ABC-nek. Az Off the Map egyébként átlagos nyitást produkált. A poén, hogy a szitkomismétlések jobban szerepeltek. A nap legnézettebbje a Modern Family friss része volt. A The CW továbbra is ismétel.

A TBS műsorán ismét dupla Are We There Yet?-et kaptak a nézők. Viszonylag hasonlóan teljesítettek, viszont az évadpremiertől elmaradtak. A My Strange Addiction a TLC szintjéhez képest átlagosat hozott. A Top Chef stagnált, 3 millióra ebben az évadban ne számítsunk.

Folytatódott a Shameless, ami megtáltosodott a keddi számokhoz képest. Újoncként bemutatkozott: a Michel Roux’s Service és a Jamie’s Fish Suppers; míg új évaddal tért vissza a Midsomer Murders, ami nyerte a napot. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Kábeles nézettség 01/05 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2011 January 20, 0:15-kor a(z) Nézettség témába.

A TBS nem szarral gurigázik. Nyáron debütált az Are We There Yet? első évadja, midseason-ben pedig hozza a másodikat. A folytatás persze elmaradt a premier számaitól. Anno júniusban 3.85 millióban nézték, míg most 2.63 millióan. A Top Chef hozta a szokásost, de az all-stars kiadás még mindig nagyon gyenge. (Részeltek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

2011-es kábeles premierek

 
Beküldte: Kanyecc 2010 December 16, 11:32-kor a(z) Hírek témába.

Az országos tévécsatornák premier dátumait pár nappal ezelőtt közöltük. Érdemes könyvjelzőzni a bejegyzést, csakhogy tisztában legyünk, melyik, mikor fog visszatérni. Most jöjjenek a kábeles tévécsatornák kínálatai, ahol újoncként feltűnik többek között: az Episodes, a Skins USA, a Jersey Shore 3. évadja és sok más.

Január 1.
Primeval (Újoncpremier, BBC America)
OWN: Oprah Winfrey Network (network launch)
Candice Tells All (Újoncpremier, HGTV)
Cash & Cari (Újoncpremier, HGTV)
Selling New York (HGTV)
House Hunters: Million Dollar Homes (Újoncpremier, HGTV)

Január 2.
My Fair Wedding with David Tutera
(WE)

Január 3.
Pretty Little Liars (ABC Family)
Greek (ABC Family)
The Daily Show with Jon Stewart (Comedy Central)
The Colbert Report (Comedy Central)

Január 4.
Southland (TNT)

Január 5.
Are We There Yet? (TBS)
Flying Wild Alaska (Discovery Channel)
Ghost Hunters International (SyFy)

Január 6.
Jersey Shore (MTV)

Január 9.
Shameless (Újoncpremier, Showtime)
Californication (Showtime)
Episodes (Újoncpremier, Showtime)
Kimora: Life in the Fab Lane (Style)

Január 10.
Bad Girls Club (Oxygen)
You’re Cut Off (VH1)

Január 11.
Lights Out (Újoncpremier, FX)
Tosh.0 (Comedy Central)
Onion Sportsdome (Újoncpremier, Comedy Central)
Teen Mom 2 (MTV)

Január 12.
Sons of Guns (Újoncpremier, Discovery Channel)

Január 13.
Beyond Scared Straight (Újoncpremier, A&E)

Január 16.
Big Love (HBO)

Január 17.
Skins USA (Újoncpremier, MTV)
Being Human USA (Újoncpremier, SyFy)
Heavy (Újoncpremier, A&E)

Január 18.
White Collar (USA Network)

Január 19.
Hot in Cleveland (TV Land)
Retired at 35 (Újoncpremier, TV Land)

Január 20.
Fairly Legal (Újoncpremier, USA Network)
Royal Pains (USA Network)

Január 21.
Spartacus: Gods of the Arena (Starz)
Onion News Network (Újoncpremier, IFC)
Portlandia (Újoncpremier, IFC)
Man Caves NFL (Újoncpremier, DIY Network)

Január 23.
Kourtney and Kim Take New York (Újoncpremier, E!)
Holly’s World (E!)

Január 25.
Joan & Melissa: Joan Knows Best? (Újoncpremier, WE tv)

Január 26.
Being Erica (SoapNet)
Clean House with new host Tempestt Bledsoe (Újoncpremier, The Style Network)

Január 27.
Archer (FX)

Február 9.
Justified (FX)

Április 6.
Workaholics (Újoncpremier, Comedy Central)

Április 27.
South Park (Comedy Central)

Természetesen a lista koránt se teljes, hiszen a tavasszal érkező Game of Thrones-nak sincs meg a premier dátuma, csak annyi, hogy valamikor április tájt, illetve a Deadliest Catch új évadjáé se, ahogy az United States of Tara-é se.

Kommentáld!

Berendeltek ismét

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 17, 13:34-kor a(z) Berendelés témába.

  • Hivatalosan is megkapta az Are We There Yet a +90 epizódos berendelését. Ez annyit takar, hogy négy-öt évadig nem fogjuk sűrűn más sorozatban jelen látni se Ice Cube-ot, se Terry Crews-et. Egyébként előzményként annyit lehetett tudni egy héttel ezelőtt, hogy az lesz a sorsa, mint a House of Payne-nek és a Meet the Browns-nak, de mi reménykedtünk, hogy harmadszor nem fog megtörténni. Sajnos megtörtént. A TBS-nek így már három hosszú évados sorozata van. Pilot kritikámat itt tessék visszaolvasni.
  • Az HBO berendelte a The Life & Times of Tim harmadik évadját. Az animációs sorozat az igazi túlélő műfajba tartozik. Nálam csak egy epizódra volt meg. A felállás annyi volna, hogy minden epizódot kettévágnak, két külön sztorit nézhetünk meg Tim-ről és életéről. Újabb 10 epizóddal fog visszatérni a következő idényben.
  • Az a hír járja, hogy berendelést kapott az Eureka az ötödik évadjára. A hír persze még nem hivatalos. A szereplők biztosan ott lesznek a folytatásban, már csak a gyártóval kell megegyeznie a csatornának, hogy jövő évi visszatérése se legyen problémás.
  • És végül, a Spike TV sem tudott egyhelyben ülni és nézni, ahogy második rendelgetnek mindent, így bekérte a Deadliest Warrior című reality-jének harmadik évadját. Újabb 10 epizóddal fog jelen lenni 2010/11-es idényben. Nézettségére semmi panaszunk sem lehet. Hozza azt, amit a csatorna megkövetel tőle.

Kommentáld!

Szerencsések napja

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 10, 11:04-kor a(z) Berendelés témába.

Az ABC tegnap éjjel eldöntötte a Shark Tank sorsát. Berendelte a második évadját, mely 8 epizódos lesz. Noha a reality-hez nem volt sok közünk, azért annyit tudok róla, hogy ha a magyar nézőknek el kell újságolnom, mely idehaza látott reality-hez hasonlít, akkor kapásból rávágjam az Ecopoly nevét. Nem is ez a lényeg. A csatorna vezetősége Jeff Foxworthy-t is szeretné látni legalább 3 epizódban, azaz ott lesz a zsűritagok között. A visszatérését 2011-re írták. Nem tudni egyelőre, hogy mikor fogjuk megkapni az első évadban maradt két epizódot; illetve azt sem, hogy ezt hozzá fogják-e csatolni vagy még idén levetítik két felszabaduló időpontban.

A TBS sem akarja a véletlenre bízni legfrissebb üdvöskéjének létét. A jelek szerint az Are We There Yet?-nek az élete koránt sem ért véget a 10. epizódjánál, ugyanis a csatorna +90 epizódot akar berendelni. Mindez a House of Payne és a Meet the Browns példájára történne. A legrosszabb az egészen, ha összejön, hogy két nagyszerű színésztől – Ice Cube-ra és Terry Crews-ra gondolok – kell hosszú időre búcsút vennünk.

Kommentáld!

Are We There Yet? – 1 rész után

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 4, 23:06-kor a(z) kábelsorozat,Pilot témába.

Sorban hullnak a kábelsorozatok. A TBS nyári üdvöskéje sem nyerte el tetszésem, pedig Terry Crews-ért veszettül oda voltam az Everybody Hates Chris-ben, azonban az Are We There Yet-nél valahogy sikerült belőle kiábrándulnom. Mi csapta ki a biztosítékot? Talán az, hogy ez a fekete komédia túlságosan fekete lett. Vagy, mert a poénok erőltetettek és a konfliktus szituáció annyira semmit érő, hogy már szánalmas.

vlcsnap-2010-08-04-23h03m13s231

A sorozat középpontjában egy fekete család áll. Anyuka, két gyerkőc és Nick, merthogy senki sem nevezi apukaként, hiába házasodtak már féléve össze a feleséggel. No és a tesót se feledjük el, aki hozza a tipikus jófej-keménykedő fekát, aki bármire képes, csakhogy megvédje a családot és a testvérét minden szomorkodástól.

A legfurább az egészben, hogy egy sikeres mozifilmre alapozódik az egész és mégsem tetszik. Tetszik tudni a Tor-túra sorozatverziójaként kell számon tartanunk. Tegyük, ne tegyük? – nem kérdéses, hogy mi a meglátásom. Az elején semmi problémám sem volt vele. Hozta az elvárt színvonalt, hiszen a TBS sose volt a kedvenc tévécsatornám, így ha 5 percnél tovább lekötött, akkor az már haladás. Le is kötött, de a 10. percél éreztem úgy, hogy elmennek a készítők a sunyiba, mert annyira primitív humort kreáltak bele, amitől az egész átmegy gagyiba. Ne csak a levegőbe beszélje, mondok is gyorsan egy példát: Ott az a jelenet, amikor a két testvér ad Nicknek egy esélyt és azon kéne röhögnünk, hogy minden kérdés után egy újabb kérdés: „apa?” hangzik el. Ne már!

Összességében:

A TBS-nek sikerült újra szkippelnie magát. Már a My Boys se hozta meg a kedvem hozzá. 2 részt bírtam belőle lecsekkolni, majd menesztettem. Hasonló volt a felállás a House of Payne-nel és a Meet the Browns-zal. Egyik sem jött be. Valahogy ezek a kábeles feka koncepciók nem nekem készülnek. Nem én vagyok az a korosztály, akinek szánják.

10 epizódos mindössze az első évadja. Ice Cube egy állat, de nem ebben a sorozatban. Keménykedni próbál, viszont nagyon nem sikerült. Részemről megkapta a kaszát és örülhet, hogy végig bírtam szenvedni azt a 22 percet, amivel fárasztott.

Maradok inkább a Modern Family-darálás mellett.

This entry has a rating of 1

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats