Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 July 14, 10:40-kor a(z) Hírek témába.

  • A németeknél a tegnapi Németország-Argentína VB döntőt 34.65 millióan nézték, ami 86.3%-os közönségarányt von maga után. Ez elég durva mutató, bár a rekordtól elmarad, ha az SHR-t vesszük alapul. (Nálunk mikor lesz hasonló?)
  • Van néhány címünk: DeliveranceSleepy Hollow 2×07; Don’t Ask Me Why / Learing to Fly / We Are FamilyRush 1×02-04;
  • Megkezdődött az Arrow 3. évadjának felvétele. Itt vannak hozzá képek.
  • A Hulu berendelte a 3. évadját az East Los High című sorozatának.
  • Az NBC bekérte a folytatását az America’s Got Talent-nek (10. évad), a Last Comic Standing-nek (9. évad) és az American Ninja Warrior-nak (7. évad). Részükről a 2015-ös nyár mondhatni letudva, hiszen a konstans visszatérők ők lennének.
  • A Nickelodeon elkaszálta a Sam & Cat-et. Az elején még semmi hivatalosat nem lehetett tudni, azonban mára azzá vált. Nem lesz több széria belőle.
  • Augusztus 2-án elérhetővé teszi a Starz az Outlander pilot epizódját. (Értsd: felteszi a netre) A hivatalos premier egy héttel később lesz. A felállás pedig az, hogy az első 8 részét idén, a másodikat 2015-ben kapjuk meg.
  • Október 4-én mutatja be a Starz a Survivor’s Remorse című komédiáját.
  • Szeptember 23-án folytatója az Awkward. 4. évadját az MTV, illetve ugyanezen a napon tér vissza a Faking It a 2. szériájával.
  • Szeptember 30-án debütál az MTV-n a Happyland című újonca.
  • Szeptember 29-én tér vissza az Are You the One a 2. évadjával. Az MTV randizós reality-je lenne, melyben 10 fiú és 10 lány feladata, hogy megtalálja a tökéletes társát. A teljes főnyeremény 1 millió dollár, azaz leosztva 50 ezer per fő.
  • Craig Parker visszatérő szereplője lesz a Reign 2. évadjának.
  • Kerr Smith vendégként erősíti a Criminal Minds folytatását.
  • Az ausztrál ABC berendelte a Please Like Me 3. etapját. (Köreinkből nézte valaki az előző kettőt? Ha igen, szívesen fogadunk hozzá vendégírást.)
  • Szeptember 6-án debütál a The Chair című reality a Starz-on.
  • Az MTV berendelte a Catfish: The TV Show 4. évadját.
  • Ha már MTV akkor pár szót írok a Shannara című legújabb sorozatberendelésükről, melyet Al Gough és Miles Millar (Smallville) fog elkészíteni. További készítők sorába: Terry Brooks és Dan Farah. Az alapokat Terry fantasy regénye fogja adni, mely egy családról szól, akik leszármazottjai varázsolni tudnak, s ezáltal a világ jövőjét alakították. Az első két epizódot Jonathan Liebesman (Teenage Mutant Ninja Turtles) rendezheti, de a folytatásban is visszatérhet.
  • Az AMC pedig Badlands címmel rendelt be sorozatot. 2015/16-os idényben emlegetett projektről annyit érdemes tudni, hogy 6 epizódos lesz és a készítők között feltűnik: Al Gough, Miles Millar, Stacy Sher, Michael Shamberg, Daniel Wu és Stephen Fung. Alapjául a Journey to the West című klasszikus regény szolgál, mely egy nagy harcost és egy fiatal fiút követhetünk útjukon, ami elég sok veszélyt rejt.
  • Az NBC 2015-ben megrendezi a Red Nose Day-t, ami egy 3 órás adománygyűjtő különkiadás lesz. A briteknél szerint ez a No.1 TV-s adakozó esemény, ami létezik.
  • Luke Mitchell csatlakozott a Members Only című pilotba.
  • Christopher Walken fogja játszani Hook kapitányt az NBC élő musical-jében, a Pán Péterben.
  • Thomas Jane főszerepet vállalt a The Expanse című Syfy projektben.
  • Angelica Celaya alakítja Zed karakterét a Constantine című NBC-s újoncban.
  • Megvágták a Glee-t. Csak 13 epizódos lesz a következő évadja.
  • Ali Larter nem fog visszatérni a Heroes: Reborn-be. Ő alakította az anyasorozatban: Tracy Strauss-t. A döntés mondjuk adja magát, hiszen a TNT-s Legends-ben lesz tartós szerepkörben. (Azért egy 24: Live Another Day-t feléleszteni mennyivel egyszerűbb volt. Lényegében egy karakterről szól a sorozat, Jack Bauer-ről. Ugyanez nem húzható rá a Heroes-ra.)
  • Lucy Griffiths kiszállt a Constantine-ből, ezért újraforgatások kezdődnek.
  • Mark-Paul Gosselaar vendégeskedni fog a CSI őszi részének egyikében.
  • Ophelia Lovibond az Elementary csapatár erősíti, ugyanis visszatérőként emlegetett.
  • A Doctor Who 8×01-es leak változata felkerült a netre. Emlékszem, annak idején talán a Stargate Universe (vagy valamelyik sci-fi) volt hasonló cipőben, illetve a Homeland is. Lényeg, hogy CGI-t elvétve tartalmaz, vízjellel tele van nyomva. Nem érdemes időt pazarolni rá. Mellesleg Sanjeev Bhaskar a fináléban lesz vendég.

Kommentáld!

free web stats