Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 3, 15:51-kor a(z) Hírek témába.

  • A TVCoice Awards 2012-es mezőnye már kialakult. Talán jeleztük is. Aki befolyásolni szeretné, az klikkeljen az alábbi linkre, ahol szavazhat is a kedvencére. – A leegyszerűsített listát ki fogjuk rakni, kis türelem.
  • A briteknél is megy a „szájba kukizás”, hiszen a BBC még mindig hőbörög azon, hogy a CBS képes volt az Elementary-t berendelni, addig a Sky Living-tól megkapja a második seggberúgását, hiszen náluk landolt a brit vetítési joga. Nemhogy megvették volna a BBC-nél, és legalább házon belül maradt volna az is.
  • A Sky One úgy döntött, hogy a Spy 2. széria premierje előtt leadja mégegyszer az 1. évadot.
  • The Leftovers címmel rendelt be forgatókönyvet az HBO Damon Lindelof-tól, aki Tom Perotta regényét fogja feldolgozni. Az alapkoncepció arról szól, hogy egyik napról a másikra több millió ember válik köddé. Akik nem eset bele ebbe a rétegbe, azok pedig keresik a szeretteiket, a válaszokat.
  • Bálint gazda a Spektum Home Green Team című műsorában fog ismételten feltűnni.
  • Sharon Lawrance-t faggatta ki a TVGuide a Rizzoli & Isless kapcsán.
  • Terry Crews visszatérő vendégszereplője lesz a The Newsroom-nak.
  • Tegnap megvolt a Blackout című 3 részes drámasorozatnak a premierje, ami 4.5 milliót produkált. Nem rossz. A szereplőgárdában: Christopher Eccleston, Dervla Kirwan and Ewen Bremner, alongside Andrew Scott, Lyndsey Marshal, Rebecca Callard, MyAnna Buring és Branka Katic.
  • Lili Taylor, Kandyse McClure és Famke Janssen csatlakozott a Hemlock Grove című Netflix-es sorozat szereplőgárdájába.
  • Interjú Michael Schur-ral, a Parks & Recreation exec. producerével.
  • Nocsak, van élet az Inbetweeners után is, hiszen a jelek szerint nagyon úgy fest, hogy nemcsak amerikai tévésorozat készült belőle, de lesz még mellé mozifilm is. Szintén Morris a rendezője.
  • Egy (rég látott?) karakter fog visszatérni a Doctor Who új évadjában. Aki az epizód nézése közben szeretne meglepődni, az inkább ne klikkeljen ide.
  • Ha már Yvonne Strahovski ennyire felkapott lett a Chuck által, akkor mutatunk egy interjút, amit a Dexter kapcsán készítettek vele.
  • Az élet kiszámíthatatlan. Legjobban John Landgraf tudja ezt, aki anno visszadobta a Breaking Bad ötletét, mivel épp volt náluk már 3 antihősös drámasorozat, és nem kellett nekik még egy. Hosszabb kérdéseket/válaszokat az EW cikkéből tessék kiolvasni.
  • Nincs kizárva, hogy Chord Overstreet teljes idényre marad a Glee-ben.
  • A Hub Network július 16 és 19 között ALF Week-et fog tartani.
  • Portlandia: The Brunch Special címmel július 20-án érkezik egy különkiadás az IFC műsorára.
  • Július 16-án a G4 elkezdi adni a Lost-ot hétfő esténként.
  • Július 31-én búcsúzik a Jane by Design az első évadjával, így augusztus 7-én a Beverly Hills Nanies kapja meg a Pretty Little Liars felvezetését. Egyébként utóbbi újonc augusztus 1-én debütál.
  • Augusztus 20-án lesz a Bunheads évadfináléja, míg 29-én a Melissa & Joey-é és a Baby Daddy-é. Nyári finálékról beszélünk az augusztus 20-án távozó The Secret Life of the American Teenager, illetve 28-án pihenőre menő Pretty Little Liars esetében.
  • 7.4 millióan nézték a 2012-es BET Awards-öt.
  • Július 31-én debütál a SpikeTV-n a Rat B*stards című reality, valamint tér vissza 10 résszel a Big Easy Justice.
  • Az NBC a Revolution-nel és a Grimm-mel már biztosan fogja képviselni magát a Comic Con 2012-n, valamint lesz Community és A Conversation with Bryan Fuller panel is.
  • Csak a tisztánlátás kedvéért újra. Laila Ali, Dean Cain, Terry Crews, Nick Lachey, Todd Palin, Picabo Street, Dolvett Quince és Eve Torres biztosan ott lesz a Stars Earn Stripes című NBC-s sorozatban. Premier: augusztus 13-án.
  • Július 19-én debütál a History Channel-en a Great Lake Warrior. (Részletek.)
  • A július 21-i SpongeBob SquarePants vendéghangjai között: Johnny Knoxville.
  • Augusztus 23-án debütál a GSN-en a The American Bible Challenge és a Beat the Chefs. Előbbi műsorvezetője: Jeff Foxworthy, utóbbié Matt Rogers (Coming Home) lesz.
  • 2 órás különkiadás formájában érkezik az OWN-ra az Oprah Builds a Network.
  • Pepe Rapazote benne lesz a Shameless US 3×01;10-11-es résziben.
  • Bates Motel címmel az A&E egyből berendelt egy Psycho-előzménysorozatot, amelyben Norman Bates fiatal életébe nyerhetünk betekintést. A készítők sorában: Kerry Ehrin és Carlton Cuse. 10 résszel érkezik 2013-ban.
  • Két spoileres kép a The Walking Dead forgatásáról.

Kommentáld!

free web stats