Sok berendelés történt

 
Beküldte: Kanyecc 2014 June 9, 19:42-kor a(z) Berendelés témába.

…amiről külön akartam megemlékezni, de ez egyre kivitelezhetetlen. Jöjjön tehát az elmúlt 1 hónap történése. Jól olvassátok, amikről nem esett szó a blogon azon átfutok, hogy legyen majd a jövő nemzedékének lehetősége a visszaolvasásra. Ha valami kimaradt, azért előre is elnézéseteket kérném, több forrást vettem alapul.

BERENDELTÉK:

  • Bitten (Space/Syfy – 2. évad) – A Syfy-on nem bravúrozott, de miután a Space berendelte kanadai oldalról, így ők se ellenezték a folytatását. A premierjét 1.015 millióan látták, míg a finálét 0.813 millióan. A Defiance-hez képest sehol se volt, bár tavasszal ment, az is igaz. A lényeg, hogy Laura Vandervoort-öt még fogjuk látni vérfarkas szerepkörben.
  • Broen (SVT1/DR1 – 3. évad) – A hír annyira friss, hogy még szinte ropog. Nem volt kérdéses a berendelése, hiszen az első szériához képest jobban teljesített a második. A wikipedia profiljából kiderül, mit is takar ez pontosan – mellesleg a briteknél is bravúrozott. Adta magát a visszarendelése. Amit még lehet tudni, hogy Sofia Helin visszatér, de Kim Bodnia (Martin) nem, ergo főhősnőnk új társat fog kapni – legalábbis a józan paraszti ész ezt mondatja.
  • Cougar Town (ABC/TBS – 6. évad) – Folyamatosan romlott a nézettsége, viszont a TBS volt olyan jófej, hogy visszarendelje egy utolsó évadra. Nem hinném, hogy bármelyik adó átvenné, azaz kész csoda lenne, szóval örüljünk a hírnek, ami egyben kaszát is jelent.
  • Faking It… (MTV – 2. évad) – “Faking It has proved to be the perfect companion show to Awkward, retaining nearly 90 percent of its lead in each week” – az érv, amit Susanne Daniels, az MTV egyik feje mondott a döntést illetően. Jól kiegészítik egymást, bár nézettségben gyenge.
  • King of Nerds (TBS – 3. évad) – A TBS örül nerds reality-je folytatódik. Tudomásom szerint valamelyik hazai tévéadó is adott már le belőle részeket.
  • Motive (CTV – 3. évad) – Részben köszönhető az ABC-nek is, hiszen az amerikai néphez ők juttatták el az amúgy kanadai produkciót. Idehaza se lehet ismeretlen. Egyelőre nincs infó arról, hogy epizóddal számoljunk.
  • Penny Dreadful (Showtime – 2. évad) – Ritka az, hogy a Showtime egy évadot követően elkaszáljon bármit. A Penny Dreadfull-nól 5 rész ment le. A tendencia folyamatos romlást mutat, ettől függetlenül nekik kell a folytatás. 872 ezerrel startolt, most 730 ezren áll. A 0.3-as demót viszont beton stabilan tartja.
  • Vera (ITV – 5. évad) – Brit veterán. Még ugyanennyi évadot jósolok neki!

ELKASZÁLTÁK:

  • Men at Work (TBS – 3. évad) – Nem fogom megsiratni.
  • Republic of Doyle (CBC – 6. évad) – Nem tudok róla nyilatkozni. Kimaradt az életemből. A 6. évadja lesz a befejező, ennyi a biztos.
  • The Smoke (Sky One – 1. évad) – Az alacsony mutatók miatt járt ki neki a döntés. A Sky One berkeiben az amerikaiaktól átvett 24: Live Another Day vagy más egyéb is jobb számokat generált, mint a saját gyárátású produkciójuk.
  • Those Who Kill (A&E/LMN) – Miután rossz nézettséget hozott, és át is tették egy kevésbé nézett testvércsatornára adta magát a döntés. Még nem láttam belőle egyetlen részt se, de érdekelne, hogy tényleg ilyen rossz?

Kommentáld!

Nézettség 02/01 – Szombat

 
Beküldte: Kanyecc 2014 February 6, 19:46-kor a(z) Nézettség témába.

Az országos adóknál semmi változás nem történt. Ugyanúgy hozták a tipikus műsorrendjüket, legalábbis a CBS és az NBC.

Kábeles érában már más a felállás, hiszen az HBO leadta az ide menekített sorozatainak az új epizódját. Természetesen se a Girls, se a Looking nem profitált mindebből, ezért jó a True Detective-nek, mert azt elküldték egy hetes pihenőre.

A briteknél mindenki a The Voice (UK)-ra cuppant rá, ami 36%-os közönségarányt szállított. Ezzel egyidejűleg a Splash! csak 16%-ot. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/04 – Szombat

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 10, 9:42-kor a(z) Nézettség témába.

Brutálisan erős az amerikai foci láz odakinn. Az NBC műsorán a szombati meccset több mint 30 millióan nézték, amihez társult egy olyan közönségarány is, amitől padlót fog az ember.

A Lifetime leadta legújabb tévéfilmjét, a Blindsided-et.

A briteknél startolt a Splash! második évadja, ami rosszabbul nyitott, mint az előző. Annak idején 5.49 millióval (22.9% SHR) mutatkozott be, míg most jócskán alul teljesített, hiszen csak 4.7 milliót hozott. A BBC Four-on a skandináv Broen 2. évadja folytatódott. A Catherine Tate-féle Nan is felülmúlta őket, ami elég kis hírverést kapott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Délelőtti előzetes (1): Bron/Broen – 2. évad

 
Beküldte: tess 2013 September 16, 10:12-kor a(z) videó témába.

Napjaink ügyeletes skandináv fanfavorit sorozata a Bron/Broen 1. évadja remélem már megvolt mindenkinek. A folytatás már tényleg csak napok kérdése, szóval ahogy kell a netet elárasztották az előzetesek és a sneak peek videók. A látottak alapján nagyon úgy tűnik, ebben az évben sem maradunk az általam oly gyakran ajnározott rideg skandináv atmoszféra nélkül, amit Björn Stein forgatókönyve rendre átitat némi velős társadalomkritikával. Hát lehet ezt nem szeretni?


Tovább…

Kommentáld!

Promózzuk a Bron/Broen folytatását!

 
Beküldte: tess 2013 September 3, 21:58-kor a(z) Promo,videó témába.

Ha már a The Bridge csapnivaló pilotja kapcsán szóba jött a skandináv eredeti gondoltam rápillantok, hogy is áll a Bron/Broen folytatása. Jelentem nem rosszul! A 2. évados start már a nyakunkon, azaz szeptember 22-én érkezik, igaz egyelőre csak a dán DR1 és a svéd SVT műsorán.  Remélhetőleg a Viasat a folytatásra is gyorsan lecsap, tényleg bűn lenne kihagyni.

Az újabb 10 részes nyomozást természetesen megint Hans Rosenfeldt jegyzi, szóval nagy valószínűséggel izgalmakban és burkolt társadalomkritikában megint nem lesz hiány. A történet egy hajó körül fog játszódni, ahol 5 holttestre bukkannak az Öresund hídhoz közel. Az ügy pikantériája a kényes határsávon túl, hogy a holtak közt 3 svéd és 2 dán található, így a Saga-Martin páros ismét együtt nyomoz.

Amúgy itt jegyezném meg, hogy ebben a 45 másodperces teaserben több élet és atmoszféra volt, mint amit a The Bridge képes volt kipréselni a 40 perces pilotjából. Ez a skandináv módi basszus!


Tovább…

Kommentáld!

Emlékeztető: Hölgyek öröme | A híd

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 9, 20:10-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 21:10-től az m1-en: The Paradise – 1×01.
Ma. 22:20-tól a Viasat3-on: Broen – 1×01.

Egy országos-, és egy csatornapremier érkezik. A The Paradise-t az m1-re, amit előzőleg nem láthattatok; míg a Broen-t igen a Viasat Player-ben.

Kommentáld!

Megjárták a Hídat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 November 27, 15:42-kor a(z) DVD témába.

The natural successor to The Killing.”

Nah, ha már tess ekkora hírverést szánt a The Bridge folytatásának (mert megkezdődött a forgatása), illetve a Viasat3 jóvoltából megkaptuk a skandináv koprodukció első évadját, akkor ne menjünk el a DVD megjelenése mellett se. Az Amazon jóvoltából hozzájuthatunk a nem gyengén jóra sikerült sorozathoz, amire kollégám is 5/5-öt adott. Ritka az ilyen, mellesleg a sikere az amerikaiakat is megihlette, ugyanis berendelték a remake-jét. Nemcsak a britek képesek ütőképes ötlettel előrukkolni, az észak-európaiakat se zárjuk ki a sorozatgyártásból, mert eredeti elképzelésből számtalan van, csak éppen a megvalósításának megy el a kedv, és a bizalom.

Tehát a Bron/Broen vagy angolosan a The Bridge pilotja középszerű lett, de az írók összekapták magukat, így karácsonyra egy remek vétel lehet azoknak, akik buknak a minőségi krimikre. (A The Killing-ről se feledkezzünk el.)

Kommentáld!

Másodjára is forog A híd

 
Beküldte: tess 2012 November 27, 14:35-kor a(z) Hírek témába.

És igen, most már hivatalos a hír, vagyis forog a Bron/Broen 2. évadja. A skandináv koprodukciós krimi 1. évadja rendesen felkorbácsolta a krimi műfaj meglehetősen petyhüdté avanzsálódott állóvizét. A komor már-már letargikus légkör, a roppant erős karakterek, a jól felépített nyomozás és persze az aktuális társadalmi problémák boncolgatása pazar elegyet alkotott az 1. évad során, ami aztán egy hatásos lezárást is kapott. A magasztaló kritikák és a remek nézettség magával hozta a folytatást, amit várhatóan jövő ősszel tűznek majd csak műsorra a skandinávok.

Hozzánk az 1. évadot a Viasat3 hozta el, innen is jár a pacsi nekik, reméljük a folytatást is bezsákolják majd. Addig viszont nagy valószínűséggel megnézhetjük még a brit, az amerikai és a kanadai verziót is. Kérdés, Björn Stein remek forgatókönyvét képesek lesznek-e megütni?

Apropó, ha valaki túlzottan is rákapott a skandináv ízre (jelen!), akkor javallott az Akta Manniskor megtekintése, ami a briteknél Real Humans címen fut, nem mellesleg pedig idehaza fordítója is akadt a haltartájból révén. Innen is hatalmas pacsi neki! Aki viszont szinkronosan élvezné az északi krimit, annak az AXN-en nemrégiben debütált Forbrydelsen-t ajánlanám, ami mint ismeretes a The Killing eredetije. Mindkét sorozatról hamarosan érkezik majd iromány, tessék türelemmel lenni.

Tovább…

1 Hozzászólás

Bron/Broen – Az 1. évad

 
Beküldte: tess 2012 September 19, 16:10-kor a(z) Broen témába.

A Bron/Broen kapcsán kissé kezd olyan érzésem lenni, mint anno a brit sorozatok térnyelésénél. Tudjátok, amikor egy ideig csak a minőségi darabok szálingóztak és hirtelen mindenki elhitte, hogy ez bizony a minőség csúcsa. Aztán persze kiderült, hogy ott is akad bőven a kreatív fertőből, így a kíváncsi szemek más felé kezdtek el kacsingatni. Így került hirtelen előtérbe a Skandináv éra, ahol látszólag az elmúlt pár évben sikerült újra feltalálni a spanyolviaszt. Pedig ez abszolút nem így van, az északi kollégák ugyanolyan nyomozós sorozatot gyártanak, mint bárki más, ellenben jelenleg ők képesek ezt a legeredetibben tálalni.

A sorozat gerincét egy gyilkossági ügy képezi a Dániát és Svédországot összekötő Öresund-hídon. Az ügy pikantériája, hogy a holttest pont a két országhatárán fekszik kettévágva. Sőt, kissé morbiddá avanzsálva a helyzetet egyből kiderül, hogy a két rész nem is egy ugyanazon személytől származik. Ettől kezdve a két ország nyomozóinak össze kell fogniuk az ügy érdekében, hisz a háttérben sokkal több rejlik, mint azt elsőre gondolták. Azután meg főleg, hogy a gyilkos a médián keresztül megpróbálja befolyásolni a történésekről kialakult képet…

A sorozat -előre szólok- nem egy könnyű darab, de pont ez teszi olyan egyedivé is. A lassú és hosszasan elidőző történetvezetés már alapból egy éles rostát ad az instant nézőknek, amit csak tovább tetéz a depressziózus hangvétel és a rideg, már-már távolságtartóan komor atmoszféra. Igen, valami hasonló, mint a The Killing esetében, csakhogy itt bárminemű érzelemnek és melegségnek híján vagyunk. A rideg közöny épp úgy visszaköszön a tájról, a lakásokról, mint a karakterek belső értékeiről. És valójában ez a megfoghatatlanul nyomasztó közöny az, ami a sorozat báját adja.

Na meg persze a félelmetes skandináv realitás, amit a Bron/Broen kapcsán meglepően intim közelségbe sikerült hozni. Kezdetben még a Pilot kapcsán azt hittem, hogy itt is az egymástól független történeti egységek és azok összekapcsolódása adja majd a sorozat keretét, ami részben be is jött. Viszont a fő kapocs itt nem a script szövevényes mátrixa, hanem a sorok közé ültetett társadalomkritika. Merthogy Björn Stein forgatókönyve a jóléti társadalmak árnyoldalára világít rá finoman, miközben majdhogynem nemzeti hőssé avanzsál egy kapitalizmus ellenes pszichopatát. Na, ez ám az a varázs, amire Amerika soha nem lesz képes! Bár ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor a skandinávoknak sem jött össze maradéktalanul, elvégre az utolsó részekre azért csak sikerült visszatérniük a régi ok-okozati kaptafához, aminek a hátterében megint csak a bosszú és a féltékenység állt.

Utóbbival még nem is lenne olyan nagy baj egyébként, csak sajnos a készítők a saját maguk formátumának estek áldozatul. A mellékszálakra ugyanis nem sikerült elég időt és energiát fordítani, így sokszor csak úgy értelmetlenül lógtak a levegőbe. A pilotban megismert 2 melléktörténet mondhatni érdemben semerre se mozdította a történéseket, inkább csak amolyan plusz feszültségforrásként funkcionáltak.

A sorozat feszültségforrását a folyamatos nyomozás mellett a karakterek megdöbbentően életszagú fejlődése jelentette. Szerencsére a kötelező körökön túl sikerült ide is becsempézni némi kritikai érát, elvégre a korrupció, a rendőri nemtörődömség és a betegek/elesettek eltiprása mondhatni végig képernyőn volt. A főhangsúly viszont mégis csak a két főszereplőn Sofia Helinen és Kim Bodnian volt, akik közt már az első percekben egyfajta bizarr chemistry alakult ki. Helin aztán Saga Norén karakterében brillírozott egy hatalmas. Szerencsére a készítőknek a túlzott komolyság és precizitás mellé sikerült némi fanyar humort is karakterbe oltani az Asperger-szindrómának hála. Bodnia ezzel szemben sokkal földhözragadtabb, sokkal emberközelibbnek tűnt, de a készítők itt is tettek arról, hogy ne menjen könnyedén az azonosulás, elvégre jókora gyarlósági faktorral sikerült felruházni a karakterét. A 10. részre viszont ezen negatív attitűdöket mondhatni sikerült teljesen leküzdeniük a karaktereknek, így a szokásosnak vehető romantikus végkifejletben csapott össze a jó és rossz.

És ez volt az a pont, amikor a készítők végre pálcát törtek az érzelmi faktor felett! Végre kiszabadultak a rejtett érzelmek és hát sokkoltak rendesen. A végkifejlett tébolyult fájdalma egyszerűen lüktetett a feszültségtől, a készítők okosan a katarzis élményét remek húzásokkal meghagyták a nézőknek, csak hogy még teljesebb legyen a fájdalom és a gyarlóság ábrázolása. Tettek mindezt végtelenül burkoltan, már-már pszichés magasságokban, hogy a végeredmény aztán egy jó időre az ember gondolataiba vésődjön.

Végső soron is ez a maradandó élmény teszi olyan naggyá a Bron/Broen-t. Az egész egy rutin nyomozós sorozatnak indul laza történeti egységek sorával, ami aztán szép lassan egy társadalomkritikába ültetett high-concept sorozattá avanzsálódva teljesedik ki egy sallangmentes emberközeli drámává, miközben a háttérben végig ott lüktet a nyers valóságtól való paranoid félelem. Persze hibák és komoly logikai bukfencek itt is akadtak, akár csak elcsépelt klisék, de aki képes volt mindezen fennakadni az valójában nem is értette meg a sorozat végső üzenetét.

This entry has a rating of 5

2 Hozzászólás

Bron/Broen – Pilot

 
Beküldte: tess 2012 September 6, 12:02-kor a(z) Broen,Pilot témába.

Minden elismerésem a Viasat-os kollégáké, elvégre megmerték lépni a lehetetlent, behoztak a képernyőre egy skandináv sorozatot. No persze nem teljesen a képernyőre, de akkor is… Elcsépelt tudom, de hát én már egy ideje mondom, hogy ebből a súlyos kreatív fertőből a végén úgy is a skandinávok húznak ki minket. Hello The Killing, hello The Girl with The Dragon Tatoo!

A történet egy gyilkossággal kezdődik, ami a Malmöt és Koppenhágát összekötő Öresund-hídon történik. Az ügy pikantériája, hogy a holttest, pont az „államhatáron” fekszik, így éppen ezért, mind a svéd, mind a dán fél képviselteti magát a nyomozásban, természetesen teljesen eltérő habitussal…

Björn Stein sorozatának pilotját kvázi ezzel a rövid synopsis-szel össze is lehetne foglalni, elvégre sok minden nem történt. A tempó, akárcsak a The Killing és az alapul szolgáló Forbrydelsen esetében is roppant melankolikus. Hajlamos sokáig elidőzni egy-egy jelenetnél, éppen ezért az önkényes csapongást már most kizárhatjuk a képletből.  A mélyen depresszív atmoszféra és a komor tálalás pedig egyelőre csak finoman sejlik a sorok között. Bevallom sokáig nem is tudtam hova tenni, ezt a furcsa hangulatot, aztán hirtelen beugrott, ez bizony nem más, mint a híres skandináv realizmus.

És ez a súlyos realizmus valamint a komótos tempó szolgáltatja azt a plusz potenciált, ami egyszerűen oda szögezi a nézőt a képernyő elé. Szó se róla, nem könnyen emészthető a hangvétel, sokszor koncepciótlannak is hathat, de a minőség és a rideg precizitás mégis minden percben érezhető. A karakterek terén pedig ez hatványozottan érződik is. Merthogy a pilot valójában sokkal inkább egy rutinos karakteralapozásnak illik be, sem mint az átívelő történet felvezetésének. Persze a rész végi cliffhanger hozott egy korrekt WTF-momentumot, de ennyi.

Ellenben Sofia Helin és Kim Bodnia furcsán összetett és karakteres játéka mindvégig uralta a képernyőt, no meg a nézői figyelmet. Helin markáns alakítása, a karakteréből eredő precizitás és keménység olyan furcsa egyveleget szolgáltatott, amit az Asperger-szindróma tüneteivel kiegészítve nem minden nap láthatunk a képernyőn. Hozzá képest Sarah Linden makacssága csak kispista lehetne. Bodnia ezzel szemben totálisan a másik végzett, tipikus példája a rendőri nemtörődömségnek, miközben benne is ott lappang végig a nyomozói potenciál. Kettejük kapcsolata már a pilot során korrekt mélységeket nyert és lássuk be, mindvégig ez is volt a pilot célja.

Persze a két másik szál is érdekesnek tűnik, sőt az eddig tálaltak alapján hibátlan a drámaiságuk és a realizmusuk, de istenigazából szervesen még nem épültek be sehova. Pont ezért hiányoltam is azt kohéziós erőt a történeti egységek között, amit a The Killing kapcsán már a pilotban megkaptunk. Sőt, itt isten igazából mindenből csak ízelítőre futotta.

Merthogy sem a hangulat nem tudott berántani, sem a történet és valljuk be őszintén a szereplők sem. Oké, a két főszereplő terén történt egy korrekt alapozás, de semmi több. A rész végi cliffhanger felkeltette a kötelező figyelmet és pont. Ellenben mégis van valami plusz a sorozatban, valami addiktív tényező, ami újra a képernyő elé fog majd ültetni. Én ezt jelen állás szerint a szokatlan tálalási módban és a borongósan komoly realizmusban látom, de persze a jövő még bármit hozhat.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats