Délutáni előzetes (3): Catastrophe

 
Beküldte: tess 2015 June 8, 18:35-kor a(z) videó témába.

Huhh… ez a Catastrophe bevallom elég rendesen megkevert, de már csak így van ez, ha az Amazon Prime kínálatára abszolút nem futja már az amúgy is szűkös időkeretemből. Pedig lehet hogy nem ártana, ugyanis az előzetes egy az egyben az HBO egykori keserédes dramedy blokkját idézi. Sharon Horgan és Rob Delaney sorozata egész sikeres 1. évadot zárt a brit BBC műsorán, ahol menetközben szépen be is kérték a folytatást. Most cirka fél évvel később az államokba is megérkezik a sorozat, ahol az exclusive vetítési jogokat a Roy Price vezette Amazon Prime szerezte meg.

A sztori egyébiránt egy ezerszer lerágott plot-ból táplálkozik, ám a megvalósítás és a humorfaktor miatt a kritikusok mégis imádták. Eszerint egy amerikai férfi Londonban összeismerkedik egy ír nővel, akivel egy hetes kellemes légyott után elvállak az útjai. Azonban két hónappal később a nő telefonál, hogy terhes, a többire meg már a címválasztás is enged következtetni.

Mindezt a készítőpároson túl olyan nevek tálalásában ülhetjük végig, mint Carrie Fisher, Ashley Jensen vagy Mark Bonnar. Ki tudja, egy próbát csak megér, ha már az angol premier felett sikerült átcsusszanni.


Kommentáld!

free web stats