Upfronts 2017 – NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 14, 23:17-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Cikksorzat: NBC | Fox | ABC | CBS | The CW

Upfront 2017: NBCÖsszefoglaló | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

Az NBC a stabilitás évét tudhatja maga mögött. Rajta kívül egyik tévécsatorna se mondhatja el a 2016/17-es idényben, hogy sikerre vitt egy újoncot, és ezalatt a This is Us­-re kell gondolni. (A Fox-nak 3 évvel ezelőtt jött össze a mutatvány az Empirerel.) Nem kérdéses, hogy vele és Dick Wolf-sorozataival próbálja meg a nézőket megnyerni – de ha a lentebbi nézettségi kimutatásra egy pillantást vettek, akkor láthatjátok, hogy a papírforma az bizony igazolt.

A csatorna több éven keresztül nyeri a 18-49 évesek kategóriáját, sőt rámentek arra is, hogy 25-54 évesek köréből is minél nagyobb szeletet ragadjanak ki – itt főként a Chicago-franchise az, amivel megszedik magukat. Visszakanyarodva…Ez a harmadik olyan szezon 4 év alatt, amikor 18-49 évesek körében a demó mutatókkal elverték a mezőnyt. Sőt, először az elmúlt 5 esztendő alatt sikerült nekik Super Bowl nélkül is minden hetet magukénak tudni. Nem semmi teljesítmény.

„Coming off another stabilizing year, which included the launch of one of the great new dramas in a decade, our upcoming fall schedule is both limited in the number of new series and aggressive in rebooting Thursday night”

– mondta Robert Greenblatt, az NBC Entertainment elnőke, aki célzást tett arra, hogy a csütörtökkel a 2017/18-as esztendőben nagy terveik vannak.

Akadnak még házon belül érdekességek, hiszen a Timeless jócskán gyengén teljesített, mindenki elkaszáltnak tekintette, mert az is volt, azonban pár napja jött a megdöbbentő hír, miszerint mégis felélesztik, és berendelik a 2. évadját. Nyilván limitáltabb epizódszámmal, ami számszerűsítve 10 darabot takarna, illetve midseason premierrel – amire ha tippelnem kellene, akkor nyári ütemezést mondanék. A történetben is lesznek változások, hiszen családiasabbá akarják tenni, s azt se feledjük el, hogy a Sony-nál kiemelt körökben mozog. Lényegében nekik köszönhetjük a folytatását.

Nah, de miként is zárt az NBC? Az év újoncát rakta az asztalra a This is Us­-szel. (A CBS két üdvöskéje: a The Case of: J. Ramsey és a Kevin Can Wait próbálkozott a megfogásával.) Az év tehetségkutatóját a The Voice-szal.

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a Law & Order: Special Victims Unit 19. évadját,
– a Chicago Fire 6. évadját,
– a Chicago PD 5. évadját,
– a The Blacklist 5. évadját,
– a Blindspot 3. évadját,
– a Chichago Med 3. évadját,
– a Superstore 3. évadját,
– a Shades of Blue 3. évadját,
– a Taken 2. évadját,
– a Great News 2. évadját,
– a The Good Place 2. évadját,
– a Timeless 2. évadját,
– és a This is Us 2. évadját.

Illetve nem-szkriptelt szemgensből igényt tart:

– a The Voice 13-14. évadjára,
– a The Wall 2. évadjára,
– a Thursday Night Football-ra, Sunday Night Football-ra és a Football Night in America-ra,

Végezetül pedig azok a sorozatok következnének, amik nem kerültek visszakérésre a 2017/18-as idényre, így kaszát kapott:

– az Aquarius-t az 2. évadot követően,
– a Powerless-t az 1. évadot követően,
– a The Blacklist: Redemption-t az 1. évadot követően,
– és az Emerald City-t az 1. évadot követően.

Éés… nem született döntés:

– a Chicago Justice 2. évadját,
– a Trial & Error 2. évadját,
– az The New Celebrity Apprentice 9. évadját,
– és a Caught on Camera with Nick Cannon 4. évadját illetően.

Nézettségi mutatók a 2016/17-es idényre nézve:

A teljesség kedvéért elhoznám nektek az NBC házon belüli tabelláját, hogy lássátok, miként muzsáltak a sorozataik. A lista további különlegessége, hogy feltűntettem a visszatérők esetében a változásokat az előző szezonhoz képest. Nézzük először a szkriptelt produkcióikat, majd lentebb a nem-szkripelteket:

SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. This is Us – 9.843M; 18-49-ben: 2.68
02. Chicago Fire – 7.084M (-11.55%); 18-49-ben: 1.53 (-12.49%).
03. Chicago Med – 6.663M (-16.25%); 18-49-ben: 1.23 (-28.24%).
04. Chicago PD – 6.538M (-4.99%); 18-49-ben: 1.38 (-11.14%)
05. Chicago Justice – 6.127M; 18-49-ben: 1.12.
06. Law & Orver: SVU – 5.807M (-15.77%); 18-49-ben: 1.35 (-15.56%).
07. The Blacklist – 5.319M (-22.10%); 18-49-ben: 1.00 (-29.75%).
08. Taken – 5.132M; 18-49-ben: 1.00
09. Blindspot – 4.925M (-28.85%); 18-49-ben: 1.04 (-43.22%)
10. The Good Place – 4.720M; 18-49-ben: 1.35
11. Timeless – 4.624M; 18-49-ben: 1.10
12. Shades of Blue – 4.342M (-24.94%); 18-49-ben: 0.76 (-34.79%)
13. Grimm – 4.147M (+5.18%); 18-49-ben: 0.82 (-8.31%)
14. The Blacklist: Redemption – 4.042M; 18-49-ben: 0.75
15. Superstore – 3.946M (-22.25%); 18-49-ben: 1.13 (-22.90%)
16. Trial & Error – 3.863M; 18-49-ben: 0.92
17. Great News – 3.554M; 18-49-ben: 0.85
18. Emerald City – 3.023M; 18-49-ben: 0.72
19. Powerless – 2.291M; 18-49-ben: 0.71

Az NBC-nek sikerült az, ami 3 évvel ezelőtt a Fox-nak az Empire-rel, miszerint egy olyan újoncot rendeltek be, ami közönségsiker lett. A This is Us-ről van szó, ami majdnem 10 milliós átlagnézettséggel zárta az idényt. Ez roppant erős, főleg ha azt is alapul vesszük, hogy 2.68-os demóátlaggal rendelkezik. Mellékesen jegyezném meg, hogy a The Voice se volt képes ilyen mutatót szállítani a 18-49 évesek körében.

A TOP5-ben a Chicago-franchise foglal helyet, ha a teljes lakosságra tesszük a fókuszt. Továbbra is a Chicago Fire diktálja a tempót, még úgy is, hogy tavalyhoz képest 12%-ot bukott. Őt a Chicago Med, majd a Chicago PD követi, és ha nem lenne This is Us, akkor a Chicago Justice is felfért volna az ötösök sorába.

Születtek érdekes berendelések is, erre a legélőbb példa a Great News léte. Mindössze 3.554 milliós teljes évados átlaggal rendelkezik, ami a lista végére elegendő. Ha a bekérésének híridőpontját vesszük alapul, akkor pedig végképp értetlenül nézek a döntés elé, mivel 3.467 milliót és 2.600 milliót szállított az 1×05-06-os része a héten. Folyamatos a csökkenés. A másik végletet a Timeless szállítja, hiszen bőven alulmúlta magát a premierjéhez képest.

A legnagyobb visszaesést a Blindspot produkálta. Összességében elmondható, hogy szinte mindegyik NBC-s sorozat csökkent tavalyhoz képest.

NEM-SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. The Voice (Ősz, hétfő) – 10.751M (-10.56%); 18-49-ben: 2.53 (-18.81%)
02. The Voice (Ősz, kedd) – 10.738M (-4.32%); 18-49-ben: 2.41 (-10.67%).
03. The Voice (Tavasz, hétfő) –10.528M (-3.48%); 18-49-ben: 2.29 (-8.73%).
04. The Voice (Tavasz, kedd) – 10.184M (-2.45%); 18-49-ben: 2.12 (-5.06%)
05. Little Big Shots – 9.322M (-19.04%); 18-49-ben: 1.50 (-28.12%).
06. The Wall – 6.057M; 18-49-ben: 1.49
07. Dateline NBC – 4.555M (-2.70%); 18-49-ben: 0.91 (-8.59%).
08. The New Celebrity Apprentice – 3.966M (-36.55%); 18-49-ben: 1.05 (-43.93%)
09. First Dates – 3.420M; 18-49-ben: 0.71
10. Caught on Camera with Nick Cannon – 3.091M (-10.73%); 18-49-ben: 0.65 (-8.45%)

Aki azt hinné, hogy van meglepetés az NBC nem-szkriptelt szegmensében, az téved. Nincs semmi látni való. Esetleg: a The Wall-t lehetne kiemelni a tömegből, hiszen újoncként korrekt mutatókat szállított, az összes többi produkció papírforma szerint szerepelt. Továbbra is a The Voice a sztár, amit a Little Big Shots követ.

A jövő hírnökei:

Beszéljünk a lényegről. Tavaly négy újonc élte túl Upfront-ig tartó időszakot, míg idén 5. Ezt is behúzhatjuk a stagnáló szöveg mellé. Név szerint a Taken-ről, a Great News-ről, a The Good Place-ről, a Timeless-ről és a This is Us­-ről beszélünk. Szépen szétszóródnak a házon belüli tabellán, de ez adja is magát, hiszen mindegyik más napon próbált szerencsét.

Most pedig miből élünk? Nos, jön egy olyan elit osztag, akik ennek a komplex világnak az egyensúlyát akarják fenntartani (The Brave). Felélesztik a Született feleségek ízét a Good Girls keretében, valamint hoznak egy újabb spin-off-ot a Law & Order: True Crime-mal. Ha ezek mind uncsik, akkor jön a drámatagozat a középsuliban a Rise személyben. A Riverie-ben pedig ismét jelenlegi civil segítségét kérik rendőr ügyekben. Szitkom téren felélesztenek egy régi komédiát a Will & Grace személyében. A Champions-szal jó eséllyel ismét korrekt munkahelyi egykamerást kaphatunk, viszont az A.P. Bio-ről se feledkezzünk el, melyben egy biológiai tanár áll bosszút tanítványain korábbi sérelmei miatt.

Dráma pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

­– a The Brave-et,
– a Good Girls-t,
– a Law & Order: True Crime: The Menendez Murders-t,
– a Rise-ot,
– és a Revirie-t.

Szitkom pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

– a Will & Grace-rebootot,
– az A.P. Bio-ot,
– és a Champions-ot.

Nem-szkriptelt szegmensből pedig:

– a The Awesome Show-t,
– az Ellen’s Game of Gamest,
– a Genius Junior-t,
– és a The Handmade Project-et.

Kommentáld!

Elő Upfront 2017 – NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 13, 11:25-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Upfront előtt egy nappal járunk. Nemrég beszámoltunk arról, hogy mi lesz a menetrend. Holnap az NBC várhatóan késő délután belekezd a hivatalos bekéréseknek, aminek valójában hétfőn kellene lezajlania, azonban ez biztos felejthető. (Egyik esztendőben se várta meg a vásár napját az elmúlt 10 évben.) Most összeszedném nektek azokat az infókat, amik már biztosan könyvelhetők, mert megszületett a végleges ítélet.

Elsők között vegyük át, melyek azok a sorozatok, amik megkapták a zöld utat a 2016/17-es idényből a következőre:

BERENDELTÉK:

­– a Law & Order: Special Victims Unit 19. évadját,
– a Chicago Fire 6. évadját,
– a Chicago PD 5. évadját,
– a The Blacklist 5. évadját,
– a Blindspot 3. évadját,
– a Chichago Med 3. évadját,
– a Superstore 3. évadját,
– a Shades of Blue 3. évadját,
– a Taken 2. évadját,
– a Great News 2. évadját,
– a The Good Place 2. évadját,
– és a This is Us 2. évadját.

ELKASZÁLTÁK:

– a Powerless-t az 1. évadot követően,
– a The Blacklist: Redemption-t az 1. évadot követően,
– a Timeless-t az 1. évadot követően,
– és az Emerald City-t az 1. évadot követően.

Az is már tiszta sor, hogy a Gimm-től búcsúzunk az idény végén, hiszen tavaly a záróetapját kérték be. Egyelőre nagy kérdőjelek között tartjuk számon a Chicago Justice-t, ami nézettségileg (6.127 milliós összátlag, valamint 1.12-es demóátlag) jól szerepel, viszont a Chicago-franchice leggyengébb tagja még így is. A Trial & Error is vár a döntésére, ami inkább a kasza felé hajlik már 3.863 milliós átlagával.

Ha átvánszorgunk a pilot bekérések mezejére, akkor feltűnhet az is, hogy már 6 újonccal számolhatunk a 2017/18-as idényben. A komédiák sorában: az A.P. Bio és a Will & Grace-reboot kapta meg a maga zöld útját, míg a drámák közül: a Rise (korábban: Drama High), a Reverie, a Good Girls és a The Brave (korábban: For God & Country). Akadnak azonban már visszadobott pilotok, amikből biztos nem lesz sorozat, nézzük csak a listát, mik ezek: a Shelter (korábban: Salvation) Warren Leight-től, a Spaced Out Adam Sztykiel-től, a Where I’m From Kourtney Kang-től és a What About Barb? Joe Port-tól.

Kommentáld!

2016-os őszi műsorrend: csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2016 August 7, 12:05-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Hírek témába.

Bejelentett műsorrend: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Napi leosztás: hétfő | kedd | szerda | csütörtök | péntek | vasárnap

Ha csütörtököt emlegetik az amerikai tévézésben, akkor egyből az ABC által összerakott Shonda Rhimes-napra kezdek el asszociálni. Ritka ugyanis az, hogy egy csatorna ennyire ragaszkodjon egy készítőhöz. Mármint annyira, hogy külön egy komplett napot kapjon, amikor csak az általa irányított vagy éppen készített ötletek kapnak teret. A másik, amivel összepárosítanám az tavalyhoz kapcsolódik, hiszen a The CW egymás mögé rakta a két vámpíros sorozatát. Ne feledkezzünk el a komédiablokkról se, amivel a CBS próbál érvényesülni. Ugye a szerda az ABC-é, a másnap meg az övüké ilyen tekintetben – azaz 18-49-ben. A többi hétköznapon pedig lehet próbálkozni.

A 20 órási blokkban az ABC és a CBS biztonsági játékot folytat, ugyanis a Grey’s Anatomy-t és a The Big Bang Theory-t meghagyták a 2015/16-os timesloton. Bejárattatott időpont, hülyeség lenne mással próbálkozni. A viszonylag jól teljesítő Life in Pieces-t egy órával későbbre küldték, hogy a helyére, 20:30-ra egy újoncot hozzanak, a The Great Indoors-ot. A Bones helyére bedobták a Rosewood-ot, míg a The CW inkább a komplett napátalakítás mellett tette le a voksát. A The Vampire Diaries helyére a DC’s Legends of Tomorrow-t dobták. Az NBC előző évben drámával próbált érvényesülni, most szembe megy a CBS komédiáival, amit egy újonc és egy második évados testesít meg.

A 21 órás blokkból a Scandal távozott az ABC-nél, hogy a Notorius-szal kicsit megtörje a Shonda-nap idilljét. A CBS a Mom-ot fixen tartja, míg a már említett Life in Pieces-t dobja mögé, ha már olyan szép mutatókat hozott. Az NBC is csúsztat, hiszen tavaly a The Blacklist ebben a timeslotban futott, viszont most 22 órára „száműzi”, mivel a Chicago Med-nek egy ígéretesebb helyet szeretne biztosítani. A Supernatural jár már itt, most újra visszakerült. Sima, liba. A Fox a Pitch-csel akarna nézőt szerezni, nincs könnyű helyzetben.

A 22 órás blokk az, ami 66%-ban átformálódott. Ami fix, az a How to Get Away with Murder?, minden más változott. Pl.: a kihullott The Player helyére hozzák a The Blacklist-et, vagy az Elementary-ére a Pure Genius-t. Nehéz megjósolni, melyik lesz a befutó, hiszen háromból kettő közkedvelt, egy pedig még cápaugrást is hajthat végre.

Szintén 16 sorozat kap helyet az országos tévén, amiből mindössze 4-nek (Grey’s Anatomy, The Big Bang Theory, Mom, How to Get…) hagyták meg a 2015/16-os őszi timeslot helyét. Van variálás rendesen. Kíváncsi leszek, melyik csatorna jön ki a legjobban belőle!

Őszi műsorrendje a csütörtök estéknek:
*A dőlttel jelölt sorozatok és az újoncok új napon és/vagy új timeslotban!

20:00-tól:
Grey’s Anatomy – 13. évad (ABC)
The Big Bang Theory – 10. évad (CBS)
Rosewood – 2. évad (Fox)
Superstore – 2. évad (NBC)

DC’s Legends of Tomorrow – 2. évad (The CW)

20:30-tól:
THE GREAT INDOORS – 1. évad (CBS)
THE GOOD PLACE – 1. évad (NBC)

21:00-tól:
NOTORIUS – 1. évad (ABC)
Mom – 4. évad (CBS)
PITCH – 1. évad (Fox)
Chicago Med – 2. évad (NBC)
Supernatural – 12. évad (The CW)

21:30-tól:
Life in Pieces – 2. évad (CBS)

22:00-tól:
How to Get Away with Murder – 3. évad (ABC)
PURE GENIUS – 1. évad (CBS)
The Blacklist – 4. évad (NBC)

A tavalyi évadtálagok:

Érdekesség kedvéért összegyűjtöttem, hogy miként hoztak a 2015/16-os szezonban a csütörtökre került visszatérők. Akadnak olyanok, amik másik napról jöttek át, ezt tartsátok szem előtt.

Grey’s Anatomy (ABC – S12) – 8.041M; 18-49-ben: 2.22
How to Get Away with Murder (ABC – S2) – 6.249M; 18-49-ben: 1.87
The Big Bang Theory (CBS – S9) – 15.212M; 18-49-ben: 3.73
Life in Pieces (CBS – S1) – 8.686M; 18-49-ben: 2.21
Mom (CBS – S3) – 7.912M; 18-49-ben: 1.69

Rosewood (Fox – S1) – 4.787M; 18-49-ben: 1.34

Superstore (NBC – S1) – 5.076M; 18-49-ben: 1.47
Chicago Med (NBC – S1) – 7.955M; 18-49-ben: 1.72
The Blacklist (NBC – S3) – 6.992M; 18-49-ben: 1.83

DC’s Legends of Tomorrow (The CW – S1) – 2.167M; 18-49-ben: 0.80
Supernatural (The CW – S1) – 1.775M; 18-49-ben: 0.70

 

Kommentáld!

2016-os őszi menetrend: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2016 June 29, 19:29-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Hírek témába.

Őszi premier időpontok: ABC | CBSFox | NBC | The CW

Upfronts 2016: NBC ­– Upfronts-összegző | Műsorrend | Szavazás | Adatlapok | Előzetesek

Az NBC hű lesz önmagához, ugyanis megint „A hét” előtt kezd bele néhány sorozatának a premierjébe. Nem mint ha azok igényelnék az uborkaszezon végével járó nézettség szerzést, de semmiképp se nevezném elvetélt ötletnek. A Blindspot jelenleg a csatorna legnézettebb visszatérője, így egy héttel korábban, szeptember 14-én az America’s Got Talent fináléja mögé (22 órára) rakják be, hogy megszedje magát a rákövetkező hétre, amikor már elfoglalja a normális helyét, azaz a 20 órási timeslotot.

A The Good Place-nél is fura dolgot alkalmaznak. Olyat, amivel már nem annyira tudok azonosulni. Szeptember 19-én dupla részes ízelítőt kapunk belőle, amit a The Voice vezet fel. Ez jól hangozhat, csak a 22 órás időpont egy szitkomnak totálisan őrült húzás. Emlékezetemből próbáltam meríteni, ám nincs egyetlen olyan példám se, amikor jól jött ki egy ilyenből egy komédia.

Október 11-én kapjuk meg a legkésőbbre szánt őszi visszatérőt a Chicago Fire személyében, amit a This is US-szal próbálnak korrekt módon felvezetni.

Őszi premier időpontok:

Szeptember 8. (Csütörtök)
20:00-23:00 – Sunday Night Football

Szeptember 11. (Vasárnap)
20:00-23:00 – Sunday Night Football (új timeslot)

Szeptember 14. (Szerda)
20:00-22:00 – America’s Got Talent (11. évad finálé) (dupla)
22:00-23:00 – Blindspot (2. évad)

Szeptember 19. (Hétfő)
20:00-21:00 – The Voice (11. évad)
22:00-23:00 – THE GOOD PLACE (dupla, preview)

Szeptember 20. (Kedd)
20:00-21:00 – The Voice (11. évad)
22:00-23:00 – THIS IS US

Szeptember 21. (Szerda)
20:00-21:00 – Blindspot (2. évad) (új timeslot)
21:00-22:00 – Law & Order: Special Victims Unit (18. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (4. évad)

Szeptember 22. (Csütörtök)
20:00-20:30 – Superstore (2. évad)
20:00-20:30 – THE GOOD PLACE (új timeslot)
21:00-22:00 – Chicago Med (2. évad)
22:00-23:00 – The Blacklist (4. évad)

Szeptember 23. (Péntek)
20:00-21:00 – Caught On Camera With Nick Cannon (2. évad)
21:00-22:00 – Dateline NBC

Október 3. (Hétfő)
22:00-23:00 – TIMELESS

Október 11. (Kedd)
21:00-22:00 – THIS IS US (új timeslot)
22:00-23:00 – Chicago Fire (4. évad)

Kommentáld!

Upfronts 2016 – NBC: műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 16, 14:03-kor a(z) 2016/17 sorozatai témába.

Cikksorozat: Összesítő | Menetrend | Újonc-lista | Nem kért pilotötletek

Ha jelentősen nem is, de azért bele fog nyúlni a 2016-os őszi menetrendjébe az NBC. Kezdjük mindent ott, hogy a szombat és a vasárnap fix. Nincs semmi változás, úgy jó ahogy van. Szintén marad változatlan a péntek, ahol a Grimm és a Dateline NBC immáron őskövületnek tekinthető. Tavaly őszről két újonc is kihullt a sorból a napról, helyükre egy másik kerül.

A Blindspot új napra vándorol. A hétfő 22 órás blokkot ősszel a Timeless, tavasszal a Taken kaparintja meg, míg előbbit átpakolják szerdára, hogy az ABC szitkomjai elől rabolja a fiatal közönséget. Esélyek latolgatása szempontjából nincs hátrányos helyzetben, hiszen a 2015/16-os idényben a legjobb mutatókat szállította. A Law & Order-t vezetheti fel. A keddi The Voice mögé is újoncot pakolt a csatorna, mellyel rá akar erősíteni a jobb start tényezőre.

A Chicago-franchise-t szétszórták. Míg a CBS csinálta azt, hogy az NCIS-t és az NCIS: LA-t egy napon adta, ők inkább három különbözőre pakolják. A fiatalabb tagot, a Chicago Med-et 21 órára, a másik kettőt 22 órára. Csütörtökben figyelhető meg a jelentős változás, hiszen teljes egészében átalakult a nap. Ízelítőként két újoncot dobnak be, hogy megszorongassák velük – várhatóan a stagnált timeslotban lévő – CBS-es szitkomokat. Utána a drámáké lesz a főszerep. November 17-től viszont a csütörtök esti foci veszi át a terepet.

Nyilván ez koránt se végleges műsorrend, csak a jelenlegi lefixált. Idővel, látván a többi csatorna stratégiai húzását ezt módosíthatják, bár ők nem olyanok.

A várható 2016-os őszi menetrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – The Voice (11. évad)
22:00-23:00 – TIMELESS / midseasonben: TAKEN

Kedd:
20:00-21:00 – The Voice (11. évad)
21:00-22:00 – THIS IS US
22:00-23:00 – Chicago Fire (4. évad)

Szerda:
20:00-21:00 – Blindspot (2. évad)
21:00-22:00 – Law & Order: SVU (18. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (4. évad)

Csütörtök:
20:00-20:30 – Superstore (2. évad) / nov. 17-től: Thursday Night Football
20:30-21:00 – THE GOOD PLACE
21:00-22:00 – Chicago Med (2. évad)
22:00-23:00 – The Blacklist (4. évad)

Péntek:
20:00-21:00 – Caught on Camera with Nick Cannon
21:00-22:00 – Grimm (6. évad)
22:00-23:00 – Dateline NBC

Szombat:
20:00-22:00 – Saturday Dateline Mysteries
22:00-23:00 – Saturday Night Live (ismétlés)

Vasárnap:
19:00-20:20 – Football Night in America
20:20-23:00 – NBC’s Sunday Night Football

Montázsban:

Az NBC összedobott egy pofás képet is a menetrend mellé:

nbc-menetrend

Kommentáld!

Esti előzetes (3): Chicago-crossover

 
Beküldte: Kanyecc 2015 December 10, 21:09-kor a(z) videó témába.

Január 5-én és 6-án az NBC eventtel készül a nézőinek. A Chicago Fire, a Chicago Med és a Chicago PD trióval megtarthatják az első (?) közös crossoverüket, ahol nem lesz jelen a Law & Order: SVU, mint fekete bárány. Ismét sikerült felépíteni egy franchise-t Dick Wolf-nak. Az előző években számtalanszor emlegettem Jerry Bruckheimer nevét a CSI-kapcsán, azonban úgy fest, hogy 2015/16-os idénybe se kell sokszor megemlíteni őt, mert trónfosztás történt. A napokba napvilágot látott a trió közös előzetese. Erre már biztos be kell neveznem, hiába maradtak ki a Med eddig epizódjai, felcsigáztak.


Kommentáld!

Az elmúlt hetek amerikai országos nézettségei (2015.10.26-11.18)

 
Beküldte: Kanyecc 2015 November 20, 1:02-kor a(z) Nézettség témába.

Az elmúlt időszakban a szabadidő hiányában a napi nézettségi posztok eltűntek a blogról, viszont lassan 10 éve foglalkozom már a mutatók bújásával, így ha utólagosan is, de kikerülnek ezek a blogra, mert fontosnak tartom a sorozatok életpályájának lekövetésénél. Ezúton is elnézést kérnék mindenkitől, hogy ilyen összecsapott módon „tálalom” elétek, viszont nézzük a másik oldalát: legalább itt van és a jövő nemzedéke visszakeresheti a kért infót!

Dióhéjban átvenném a napokat, mire kell fókuszálni:

  • Hétfő:
    A The CW-nek nagyon nem megy. Kevés alkalommal tudja hozni az 1 milliós nézőszámot. Hiába nyert díjat a Jane the Virgin csak a vergődést vélem felfedezni. A Fox se erős. A Gotham szabályosan szétszedi a timeslotját, amit az NBC könnyedén kihasznál. A Supergirl remekül startol, a jelenleg futó képregényes tévé adoptációk legnézettebbje – talán nem véletlenül. A Blindspot lett az NBC trónfoglalója. Kiemelkedik. Immáron stabilan hozza a 7-8 milliós nézőszámot, illetve a 2.0 feletti demót a 18-49 évesek körében.
  • Kedd:
    Ugyanaz a helyzet, mint pár évvel ezelőtt: az NCIS-franchise tartja markában a TOP-listát. Az NBC-féle Best Time Ever with Neil Patrick Harris meglepően jó mutatókat szállít. Vétek lenne 8 epizód után lelőni, mert ha nem is kiemelkedő, de házon belül kitűnik. Nyilván a The Voice is rásegít a sikerére, de egy ilyen műfajnak főműsoridőben nincs könnyű élete. A Scream Queens megbukott. 2.5 millió körül hoz, de van nála lejjebb, még hozzá az ABC-s Wicked City, ami még ennyit se tud összekaparni. A The Flash pedig uralja a The CW háza táját. Volt alkalom, amikor 3.6 millióra kúszott fel a teljes lakosság mutatója. Korrekt. Hasonló a helyzet a Chicago Med-nél, ami teljesen szépen, összeszedetten startolt a héten.
  • Szerda:
    Ha van Empire, akkor uralja a napot, ha nincs, akkor a Survivor veszi át a helyét. Egyébként mi történt az ABC komédiáival? Mindegyik megzuhant. A Modern Family botrányos 18-49 éves mutatókat szállít. Ezelőtt 2-3 évaddal szárnyalt, most pedig padlót fogott, ahonnan nehézkesen akar felállni. A The CW-nél a szerda középszerű. Nem túl erős, se nem túl gyenge. A Code Black nem váltotta meg a kórházas iparágat.
  • Csütörtök:
    A késői premierek napja. Novemberbe lépve startolt csak el a Mom, az Elementary és a 2 Broke Girls is. Mindegyik sikeréhez hozzáköthető a The Big Bang Theory jelenléte, ami a jelenlegi szitkom király. Igaz mostanság a 3.8-as demó a plafon, amit el tud érni. Mikor lesz újra 5.0 felett? A The Originals-nak könnyen lehet, hogy az utolsó évadját nézik a rajongók, mert stabilan 1 millióra beállt. Nem jött össze a kínálat választás erre a napra. A Fox-nál és az NBC-nél se. Előbbinél a Sleepy Hollow a leggyengébb láncszem, utóbbinál a Heroes: Reborn – The Player páros.
  • Péntek:
    És hogy mennyire nem megy a The CW-nek? …azt a péntek mutatja, ahol a Reign ugyanannyit hoz, mint előző nap a The Originals. Hoppá. A Grimm is vártnál kevesebbet hozta. A Truth be Told megbukott, míg a CBS krimijei hozzák a kötelezőt. Érdekes viszont az, hogy a The Amazing Race mostanság veszti a nézőit.
  • Vasárnap:
    Ha a Madam Secretary-hez és a The Good Wife-hoz hasonlítom a CSI: Cyber-t, akkor szarul áll, viszont ha az összes többi konkurens produkcióhoz, akkor már nem. Az viszont vicces, hogy az America’s Funniest Home Videos a legnézettebb műsora az ABC-nek vasárnap este.

Részletek a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

2016-os téli menetrend: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2015 November 11, 10:24-kor a(z) Hírek témába.

Shades-of-Blue

Téli premier időpontok: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

A Fox-hoz képest az NBC sokkal lazábban veszi a téli időszakot. Azt már tudjuk, hogy a Blindspot-tól várják a legtöbbet, hiszen a +10 epizódos évad kiegészítést követően már zöld utat kapott a 2016/17-es idényre is. Azt se feledjük el, hogy májusban a legnagyobb számú berendeléssel rukkoltak elő az országos tévék körében, amiből csak előbbi újonc magasodik ki. A The Player és a Truth be Told elhasalt, a Heroes: Reborn felejthető teljesítményt hozott, míg a Best Time Ever with Neil Patrick Harris a kellemes csalódások listáját erősíti. – Jah, és a Coach kihullt a sorból.

A téli időszak egyik legnagyobb elvárásai elé állított újonca a Shades of Blue lesz Jennifer Lopez-zel a főszerepben, ami csütörtök 22 órára kapott időpontot a The Blacklist mögé. A Chicago Med is védett timeslotban érvényesülhet, hiszen a The Voice mögött, de a Chicago Fire előtt lesz látható kedd esténként.

Kérdőjeles a szituáció a You, Me & the End of the World (ami egy koprodukció, amit a britek éppen premier alatt tartanak), a Crowded, a Game of Silence és a Heartbreaker esetében. Nincs sehol megemlítve.

Nézzük a napokat, hogyan is fog festeni a 2016-os év a NBC-nél:

HÉTFŐ

Január 4. – Február 22.:
20:00-20:30 – Superstore (Sorozatpremier)
20:30-21:00 – Telenovela (Sorozatpremier)
21:00-23:00 – The Biggest Loser

Február 29. – Május 23.:
20:00-22:00 – The Voice
21:00-23:00 – Blindspot

KEDD

Január 5. – Február 23.:
21:00-22:00 – Chicago Med
22:00-23:00 – Chicago Fire

Március 1. – Március 15.:
20:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – Chicago Fire

Március 22. – Május 24.:
20:00-21:00 – The Voice
21:00-22:00 – Chicago Med
22:00-23:00 – Chicago Fire

CSÜTÖRTÖK

Január 7.- Január 21.:
20:00-21:00 – Heroes: Reborn
21:00-22:00 – The Blacklist
22:00-23:00 – Shades of Blue (Sorozatpremier)

Január 28.- Március 31.:
21:00-22:00 – The Blacklist
22:00-23:00 – Shades of Blue

Kommentáld!

Hímorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 August 15, 9:01-kor a(z) Hírek témába.

  • Szeptemberben érkezik a Cool műsorára a The Americans, ami a Foglalkozásuk: Amerikai magyar címet kapta. Sokk!
  • Az NBC berendelte az American Ninja Warrior 5. évadját jövő nyárra.
  • Torrey DeVitto és Rachel DiPillo csatlakozott főszereplőként a Chicago Med-be.
  • Justice Leak (Power) fogja alakítani Hellgrammite-et a Supergirl-ben.
  • Felcsapta fejét az a hír, miszerint a The Fresh Prince of Bel-Air folytatását/újgondolt remake-jét tervezik. Egyelőre nincs konkrétum se sztori, se készítőgárda tekintetében, sőt, még az is lehet, hogy csak egy arra hajazó, de tőle függetlennek szánt sorozatterv bekérésére került sor. Ettől függetlenül kíváncsian várom a fejleményeket.
  • A Heroes: Reborn dupla epizóddal nyit, ezért a The Blacklist egy héttel később, október 1-jén fog startolni a 3. évaddal.
  • Jimmy Fallon meghosszabbított az NBC-nél a szerződését, ami 2021-ig való elkötelezettséget takar. Addig tehát tuti lesz Tonight Show vele.
  • Egy interjú az Arrow 4. évadjára kihegyezve.
  • Richie Sambora vendégszereplőként csatlakozott a Grandfathered című Fox újoncba.
  • Shawn Hatsoy főszerepet vállalt a TNT-féle Animal Kingdom-ban, ahol Ellen Barkin és Scott Speedman is jelen lesz. Jonathan Lisco készítésével bekért pilot alapját a 2010-es ausztrál mozifilm adja. Egy szörfös közösségben történő bűnügy adja a konfliktust.
  • Szeptember 1-jén folytatódik a Drunk History 3. évadja a Comedy Central-on, míg augusztus 25-én a Tosh.0 7. etapját kapjuk meg.
  • So uh… I’m hearing credible rumors about a #Deadwood movie. #Everybodypray”tweetelte ki a napokban Garret Dillahunt. Természetesen a Deadwood-film érkezésére már régóta várunk, de ez még mindig nem valósult meg, holott a sorozat éhezik a zárásáért. Az HBO is közben megerősítette, hogy valóban tárgyalásokat folytatnak egy esetleges film kapcsán.
  • Arturo Del Puerto főszereplőként csatlakozott a Snowfall című FX pilotba, ahova nemrég DeRay Davis is leszerződött. Tudjátok, ez fog a ’80-as évek crack-kokain időszakában játszódni, Los Angelesben.
  • Julian Acosta visszatérőként erősíti a Madam Secretary 2. évadját.
  • Aki éhezik már a Secrets & Lies 2. évadjáért, azoknak linkelnék egy interjút, melyben a MyFanbase oldala faggatta Kenny Johnson-t.
  • A WGN America berendelt egy újabb ötletet. A Debt címen futó projekt Ian MacDonald írásával, és Neil LeBute rendezésével készülne el. A történet középpontjában: egy férfi áll, aki, miután elvesztett minden fontost az életéből úgy dönt, hogy partnerével nyit egy ügynökséget, amivel a gazdagoktól vennék el azt a pénzt, amit ők meg a szegényektől.
  • Van néhány címünk: SNAFU – Person of Interest 5×02;
  • Adam Baldwin visszatér a Castle 8. évadjába.
  • Kate Simses csatlakozott a Dr. Ken szereplői közé, ahol főszereplőként egy naiv optimista rezidens alakíthat.
  • Kylie Minogue megy vendégszereplőnek a Galavant 2. etapjába.
  • Leo Fitzpatrick rosszfiút alakíthat (Arsonist-et) a Gotham 2. szériájában.

Kommentáld!

2015-ös őszi műsorrend – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2015 July 24, 18:09-kor a(z) 2015/16 sorozatai,Heti adag témába.

Őszi műsorrend: hétfő | kedd | szerda | csütörtök | péntek | vasárnap

Folytassuk a cikksorozatot. Hétfőt magunk mögött tudva már láthatjuk, hogy a 2015/16-os idény számtalan meglepetést tartogat. És csak az őszi kínálatról beszéltem, a midseason-t szóba se hoztam, ahol az X-Akták is többek között meg tudja tréfálni a nézettséget. Azzal viszont egyetérthetünk, hogy a The Big Bang Theory tűnik a nap legerősebb tévésorozatának a 18-49 éves körében, míg a teljes lakosságnál a Dancing with the Stars. – Legalábbis ha az előző idényre alapozom.

Most vessünk egy pillantást a keddre! Előző idény se telt másképp. Az ABC megpróbált egy új szitkomblokkot kialakítani, ám nem sikerült. A Fox hasonló cipőben. Általánosságba véve a hét második napja a visszafogottságról szól. Nézzük csak!

KEDD

Ha dióhéjban kellene összefoglalnom, hogy mit látok, akkor a Fox keretében egy totálisan új napot, a többieknél pedig részleges változásokkal „megfűszerezettet”. Az NBC próbálkozik műfajt teremteni főműsoridőre, hiszen a Best Time Ever with Patrick Harris-t csak így lehet felfogni. Variety 20 és 23 óra között? …Nem volt példa rá 10 év alatt, de ne rohanjunk ennyire előre.

20 és 21 óra között a jól megszokott NCIS-t szállítja a CBS, ami valószínűleg hozza a teljes lakosság legnézettebb műsorát. Az ABC újrapróbálkozik. A The Muppets és Fresh off the Boat duóval szeretne egy szitkomblokkot honosítani keddre, míg a Fox a Grandfatered és a The Grinder párossal gondolt ki hasonlókat. Ami bevált, azt nem kell bántani. Ilyen a The CW esetében a The Flash. 21 és 22 óra között is akadnak konstans dolgok, mint a Marvel’s Agents of SHIELD vagy az NCIS: New Orleans. Minden más változott. A blokk meglepetése a Scream Queens lehet, hiszen kampánya eléggé erőteljes. A 22 és 23 órás blokk is teljesen átformálódott. Az NBC variety-je szerintünk nem lesz hosszú életű, a Limitless-nek pedig korrekt mutatókat jósolunk.

Íme a felosztás:

20:00 és 21:00 között:
The Muppets (ABC) / Fresh off the Boat (ABC, S2)
NCIS (CBS, S13)
The Voice (NBC, S9) / Best Time Ever with Neil Patrick Harris (NBC)
Grandfatered (Fox) / The Grinder (Fox)
The Flash (The CW, S2)

21:00 és 22:00 között:
Marvel’s Agents of SHIELD (ABC, S3)
NCIS: New Orleans (CBS. S2)
The Voice (NBC, S13) / Chicago Med (NBC)
Scream Queens (Fox)
iZombie (The CW, S2)

22:00 és 23:00 között:
Beyond the Tank (ABC, S1B) / Wicked City (ABC)
Limitless (NBC)
Best Time Ever with Neil Patrick Harris (NBC) / Chicago Fire (NBC, S4)

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats