TCA-morzsák: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 13, 10:58-kor a(z) Hírek témába.

  • Jay Leno elviccelődött múlt héten a showjának törlésével, ami akkor még nem volt bizonytalan, azonban mára már az lett. Február 12-án nem kerül műsorba a 22:00-ás blokkban új epizód. Ez már biztos. Az viszont koránt sem, hogy mi a jövője. Ugyebár a későesti slotben ott van Conan, akit meg kellene győzniük, hogy az éjfél utáni hely neki tökéletes. Nem lesz könnyű!
  • Ezáltal, hogy Jay Leno Show-t törölte az NBC felszabadult a heti 5 óra. A Mercy és a Trauma rajongói neki állhatnak drukkolni, azaz inkább tévéképernyőn nézni kedvencüket, mert a folytatásban döntő lesz a nézettségük. Ha jól teljesítenek vagy teljes évad kiegészítést, vagy akár egy folytatásos berendelést is kaphatnak. Minden a nézőszámtól függ.
  • A tervek szerint mindennel fel akarja tölteni, tehát kapunk ismétlést, reality-t és sorozatot is.
  • Nem túl szerencsés a Day One. Először 13 epizódot rendeltek be belőle, aztán visszavették 4 epizódos minisorozatra, most pedig ott tartunk, hogy a csatornának elég egy 2 epizódos minisorozat, amit backdoor pilotnak tervez. Ha a nézettsége kiváló lesz, akkor megkapja a teljes évados berendelést, már csak az a kérdésem, hogy egy katasztrófafilmet hogy a fenébe lehetne rendesen folytatni?
  • Nagyon elégedett az NBC vezetősége a Law & Order teljesítményével. A 20. évadot hagyja kibontakozni. Újabb 4 epizódot be is rendelt hozzá. A 21. évadját egyelőre még nem rendelte be, de szerintünk semmi gond nem lesz itten.
  • Meg is mondom miért. A Law & Order-franchise újabb taggal fog bővülni. Új spinoff-ot rendeltek be belőle, ami a Law & Order: Los Angeles alcímmel büszkélkedik. Ha számításaim nem csalnak, akkor az 5. lesz. Idén még ne várjuk!
  • A kritikusok (?), a rajongók szidják a Heroes teljesítményét, míg az NBC vezetősége a nézettséget leszámítva teljesen elégedett Tim Kring-ék munkájával. (Mit néznek ezek?) Egyelőre még semmi sem biztos az ötödik etapot illetően, viszont annyit már lehet tudni, hogy elméletileg heteken belül leülnek megtárgyalni a készítőkkel a sztori-nézettségvesztés ügyét.
  • Noha megírtunk, de újra. David Hasselhoff otthagyja az America’s Got Talent-et, mivel rá akar teljes erőbedobással koncentrálni a saját sorozatára.
  • Szintén megírtuk, hogy J.J. Abrams fogja rendezni az Undercovers című pilotot, amit ha berendelnek, akkor a 2010/11-es idényben lehet számítani a jelenlétével.
  • Jerry Seinfeld reality sorozata, a The Marriage Ref premierje a téli olimpia zárása előtt ne nagyon számítsunk. Nem is akartunk. Dobtam fel GuruTube-ra 3 ajánlót róla, de egyszerűen nem érintett meg. A Zap2It értesülései szerint a pilotban Eva Longoria Parker és Alec Baldwin biztosan fel fog tűnni, így pedig muszáj lesz megnézni.
  • Az NBC rendületlenül rendeli be a pilotokat. A The Rockford Files című sorozat feldolgozását várhatjuk őszfolyamán műsorra, ami egy klasszikus magánnyomozós sorozat. David Shore és Steve Carell fogja készíteni. Ott van a Rex is Not a Lawyer, melyről többször írtunk. Érkezik az Event, ami egy k*rva nagy kormányon belüli titokról szól. Ezt Nick Wauters készíti majd. Illetve érkezik a Love Bites, amit Cindy Chupack fog írni és egy romantikus vígjáték lesz. Jerry Bruckheimer készítésével a Chase-t se feledjük, ami egy valóséletben létező elit csapatról szól, akik szökésben lévő illetőket tesznek vissza a hűvösre. Lesz még remake a Prime Suspect-ből is, ami egy angol nyomozós sorozat. Készítők között: Erwin Stoff és Hank Steinberg. És végül, de nem utolsó sorban a Kindreds, ami egy jogi drámasorozat lesz, ha berendelik. Készítők között: David E. Kelley.
  • A jelek szerint a Persons Unknown csak nyárra várható.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 December 4, 16:11-kor a(z) Hírek témába.

  • A DigitalSpy.com írt egy cikket a Day One-ról. Érdemes elolvasni, főleg, ha az egyes szereplőknek a szerepére vagytok kíváncsiak.
  • Liz McClarnon lesz a BBC Three-s Hotter Than My Daughter műsorvezetője. 2010 februárjában érkezik a hat epizódja.
  • Jaj már. Minden nap kell írnunk a Tough Trade-ről? Újabb három színész csatlakozott a szereplőgárdához: Trace Adkins, Joey Lauren Adams és Claire van der Boom. Örülünk neki, most már előzetest is szeretnénk látni róla.
  • Gossip Girl-fanok, íme egy kép, amin lehet agyalni.
  • A hideg ráz ki a Muppet Show kapcsán, de aki szereti az ilyen műfajt, az lessen rá erre a marketinges videójára, amivel Queen: Absolute Greatest albumot promozzák.
  • November 27-én született meg Judy Reyes-nek, azaz a Scrubs-os Carla-nak a kislánya, aki a Leila Rey Valencia nevet kapta.
  • Itt tessék megnézni, micsoda fát vett San Fancisco egyik öbölparti városrésze, Concord.
  • A Survivor-ös Mark Burnett csatlakozott a HGTV reality-jéhez, a Design Star-hoz, hogy még jobbat ki tudjanak hozni a műsorból.
  • Ilyen zenéket hallgat Josh Scwartz, a Gossip Girl készítője. (Pár kedvenc megtalálható közte. Jó ízlése van, legalábbis hasonlít az enyémhez.)
  • Idina Menzel a következőt nyilatkozta: A Glee-ben nem akarja eljátszani Lea Michele anyját.
  • Jaime Pressly csatlakozott, mint vendégszereplő a Rules of Engagement-hez.
  • A Rascal Flatts fellép a CSI-ben. Nem ismerem ezt a bandát.
  • Steven Seagal: Lawman-je az A&E történelmének legnézettebb premierjét produkálta szerda este, nézettségi adatokkal később jövünk.
  • A NyDailyNews.com is megmondta a tutit, miszerint a spanyol Lost előzetes a legjobb, amit valaha láttak, de ezzel nagyon sokan egyetértenek.
  • A The Sun eloszlatta a kétségeket, miszerint a Top Gear legújabb epizódjában James May egyáltalán nem volt életveszélyben, amikor lakókocsis légballonjával elsiklott egy reptér felett, ahol még forgalom is volt.
  • Amíg Alyson Hanningan-t nem tudja beszervezni Joss Whedon a Buffy-mozifilmbe, addig a rajongók várakózhatnak, mert bizony nélküle nem fog neki állni.
  • Két újabb kategóriával egészül ki a BAFTA névre hallgató angol díjátadó, ami a britprodukciókra orientálódik rá. Az egyik a „Best Supporting”, a másik a „Comedy Preformance”. Természetesen mindkettő megkapja a férfi és női ágat, szóval 4-nek tekintsük inkább.
  • Berendelve a Shameless nyolcadik évadja. A hetedik januárban startol.

1 Hozzászólás

NBC kitolt a Day One-nal

 
Beküldte: Kanyecc 2009 October 2, 16:28-kor a(z) Hírek témába.

Rossz hírekkel kell szolgálnom azokhoz az olvasóikhoz, akik várták a Day One címre hallgató NBC-s midseason-ös újoncot. A csatorna úgy döntött, hogy a 13 epizódra berendelt friss húsból nem sorozatot, hanem inkább minisorozatot fog készíteni. (Oh. Hogy egye meg őket a fene.) Az egészben a legrosszabb, hogy csupán csak 2*2 órás lesz. Noha, a vezetőség megemlítette a szokásos papírformás felállást – azaz ha a nézettsége kimagasló lesz, akkor jöhet a rendes sorozat belőle -, de ezek után hogyan higgyünk nekik?

A sorozatról részletesebben itt írtunk. Az alapkoncepciója egy apokalipszis után játszódik, melynek túlélői neki állnak új életet kezdeni. Az okokra magyarázatot keresni. Előzetest róla itt és itt mutattunk. Bár sok esélyt mi se adtunk neki, de azért mégsem ilyen jövőt jósoltunk volna.

1 Hozzászólás

Hírmorzsák jókora pótlással

 
Beküldte: tess 2009 August 11, 19:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Tyra Banks vendégszerepelni fog a Gossip Girl-ben és most kivételesen nem sajátmagát alakítja majd. Erre 2004 óta nem volt példa, szóval egész biztosan ominózus egy pillanat lesz. Jah, minderre a 3. évad 4. részében kerül majd sor.
  • A One Tree Hill soronkövetkező 7. évadjában újabb baba fog majd érkezni.
  • Joss Whedon állítása szerint a Dollhouse 2. évadja sokkal komplexebb lesz, mint az 1. volt. Ehhez pedig elég sűrűn fognak majd visszautalgatni Echo előző küldetéseire is.
  • D.B. Sweeney (Crash, Jericho) 6 részre vendégszereplő lesz a Criminal Minds 5. évadjában, ahol egy U.S. Marshal-t fog majd alakítani, aki egy „nagy ügy” megoldásában segédkezik majd. Már alig várom.
  • És még egy Criminal Minds hír, Shemar Moore eltörte a lábát egy balesetben, ami igen csak érzékenyen érinti a forgatást. Ellenben Ed Bernero executive producer szavaiból az derül ki, hogy a történteket nem írják bele a sorozatba, hanem majd valamilyen más úton oldják meg.
  • Egyelőre úgy fest nem halott teljesen a Gossip Girl spin-off sorozat, csak újraértelmezésre vár. Annyi biztos, hogy Lily ’80-as évekbeli ámokfutása soha nem kerülhet képernyőre, de a csatornagyilkos Ostroff nyitott bármire, amit a két creator azaz Josh Schwartz és Stephanie Savage kitalál. Jelenleg úgy tűnik, hogy mégis csak az eredeti ötletnél maradnak, vagyis a The It Girl című könyvsorozatnál, amiben ugye a kicsi Jenny osztja az észt.
  • Az NBC a TCA-n  beszólt valami olyat, hogy nem biztos a Day One 2. évados berendelése, ergo csak egy évadra terveznek a sorozattal. Persze a nézettség gondolom sokat nyom még ezen.
  • Alexis Danisof elkezdte a Dollhouse-os szerepének a forgatását, ellenben Summer Glau-ról még semmi hír sincs.
  • Jack Bauer legújabb ellenfele a 68 éves német színész Jürgen Prochnow lesz, aki elméletileg New York békés életét hivatott megbolygatni.
  • A jelenlegi FOX atyaúristen Kevin Reilly szerint nem kizárt, hogy a közelgő 24 évad lesz az utolsó, de azért erre ne vegyen még senki mérget. Már csak azért is, mivel a 24 a csatorna egyik legnézettebb sorozata, ergo az adott slotban a reklámdíjak is jóval magasabbak, a FOX meg ugye pénz és nézettség sucker.
  • Oded Fehr (Charmed, Sleeper Cell) visszatérő szereplő lesz a Mediumban.
  • Ha már médium, akkor a sorozat Halloweeni rész George A. Romero ’68-as klasszikusának a Night of the Living Dead-nek a világában fog majd játszódni. Meredek mi?!
  • A Bones karácsonyi részében visszatér Stephen Fry, azaz Gordon Gordon Wyatt-et, aki Booth és Brennan pszichiátere volt.
  • Lesz Grey’s Anatomy és Private Practice crossover és ezt maga Shonda Rhimes jelentette be. Az áldozat pedig nem más lesz, mint Chandra Wilson, aki mindezt a GA 3. részében követi majd el.
  • Beszarás, nekem még csak most esett le, de a Chuck tényleg mid-season sorozat lett, vagyis 13 részes lesz a 3. évad, ami nagy valószínűséggel egyben az utolsó is.
  • A Southland 2. évadja állítólag két karakterre lesz majd kihegyezve igazából. Az egyik Ben McKenzié lesz, míg a másik Michael Cudlitz-é.
  • Az inkább filmes berkekben mozgó Elisabeth Banks csatlakozott a Modern Family-hez.
  • Beszarás hír, a TNT berendelte a Howthorne 2. évadját. Mik nincsenek?
  • A Stargate Universe egyből egy tripla részes Pilot-tal nyit majd, amit egy két részes történet követ majd. Remélhetőleg az egész évad ennyire komplex hatást kelt majd.
  • A veteránrendező Felix Alcala fogja rendezni a Stargate Universe kulcsrészeit, amitől hirtelen a kritikusok látatlanban oda meg vissza vannak.
  • Kreatív okokra hivatkozva távozik az In Plain Sight showrunnerje David Maples, holott a 3. évad már borítékolva van. Az ok állítólag annyi, hogy a csatorna sokkal darkosabbra venné a hangnemet.

Kommentáld!

Délutáni előzetes 2.: Day One

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 9, 14:05-kor a(z) 2009/10 sorozatai,videó témába.

Noha csak midseason-ben érkezik a Day One az NBC már neki áll a promozásának, hiszen jobb később, mint soha alapon nem lehet elég hamar felcsigázni a nézőket. Upfront beszámolójánál az „anyagok” részletnél találhattok néhány linket, ahonnan a csatorna honlapjára ellinkelhetitek magatok és megnézhettek pár interjút, valamint színfalak mögött készült felvételt. Előtte azonban koncentráljatok a most következő előzetesre, mert ez már tényleg ajánló a javából bő 2 percben.


Kommentáld!

NBC-beharangozó: Day One

 
Beküldte: Kanyecc 2009 May 26, 2:49-kor a(z) 2009/10 sorozatai,videó témába.

Róla se feledkezzünk meg! A Day One-t nyugodt szívvel tekinthetjük Heroes-klónnak, noha köze sincs a szuperképességekhez, de az apokalipszishez már annál inkább. Várós? Fene se tudja, hiszen utóbbit is vártuk, néztük, majd elhanyagoltam az elmúlt egy esztendőben. Ahhoz meg végképp nincs kedvem, hogy hallgassam a rinyálást, ami több mint biztos, hogy adott lesz. Ígéretes neveket látok, mint pl.: Jesse Alexander, viszont kevés lesz ez a világ megváltáshoz.

(Upfront-beszámolójánál feltűntettünk megannyi videóanyagot, most ebből mutatnánk meg párat. Sajnos előzetest még nem készített hozzá a csatorna, így csak színfalak mögöttel és egy David Lyons-os interjút mutatnánk meg, amit a tovább mögött találhattok.)

Tovább…

Kommentáld!

NBC – 2009/10-es menetrend

 
Beküldte: Kanyecc 2009 May 24, 2:02-kor a(z) 2009/10 sorozatai témába.

Végül, de nem legutolsó sorban érkezzen az NBC hivatalos 2009/10-es menetrendje. Szerencsénkre megtalálható benne egyaránt az őszi és a tavaszi kalauz is, így már előre elkezdhetünk számolgatni, melyik sorozat kerül ki győztesen az elmúlt évek tapasztalataira. Legjobban a The Jay Leno Show-ra leszek kíváncsi, ami minden hétköznap esténként fog jelentkezni.

Az NBC úgy alakította ki a következő idényre szóló menetrendéjét, hogy a mag maradjon a helyén. Ennek fényében a hétfő teljesen átalakult. A Heroes egy órával előrébb csúszott, míg a helyére a Trauma című újonc érkezik ősztől. Kedd este maradt változatlan, azaz The Biggest Loser dupla résszel próbálják a népet maguk elé ültetni. A Knight Rider helyére jön a Parenthood, melyet a kedd esténként megszokott a Law & Order: SVU követ majd. (Itt álljunk meg egy pillanatra. Én hagytam volna kedden, mivel a CBS krimi szerdája ellen sok esélye nem lesz.)

Csütörtök 20 órára SNL Weekend Update Thursday érkezik pár héten keresztül, majd a helyét a Community kapja meg, ami addig a 21:00-ásban helyezkedik el, ezáltal késleltetve a 30 Rock érkezését. Pénteki halálsáv teljesen átalakult. Crusoe helyét megkapta a Law & Order, az America’s Toughtest Jobs-ét pedig a Southland. Vasárnap jön egy új reality, a The Marriage Ref.

Midseason-ben lesz egy kis csavar, ugyanis az NBC közvetíti majd a 2010-es téli olimpiát, ami február 12. és 28. között kerül megrendezésre. A téli szünet előtti távozók helyére, természetesen újoncok és visszatérők érkeznek. Azaz a Heroes helyére jön a Chuck, a Traumáéra a Day One. Kedd esténként félórával kevesebb The Biggest Loser-t kapunk, s ezáltal lesz hely a 100 Questions-nek. Vasárnap esténként pedig NFL focimeccseket nézhetünk.

Őszi menetrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – Heroes (4. évad)
21:00-22:00 – Trauma (1. évad)
22:00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Kedd:
20:00-22:00 – The Biggest Loser (8. évad)
22.00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Szerda:
20:00-21:00 – Parenthood (1. évad)
21:00-22:00 – Law & Order: SVU (11. évad)
22:00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Csütörtök:
20:00-20:30 – SNL Weekend Update Thursday (?. évad)
20:30-21:00 – Parks and Recreation (2. évad)
21:00-21:30 – The Office (6. évad)
21:30-22:00 – Community/30 Rock (1. évad)/(3. évad)
22:00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Péntek:
20:00-21:00 – Law & Order (21. évad)
21:00-22:00 – Southland (2. évad)
22:00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Vasárnap:
19:00-20:00 – Dateline NBC
20:00-21:00 – The Marriage Ref (1. évad)
21:00-22:00 – The Celebrity Apprentice (9. évad)

Tavaszi menetrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – Chuck (3. évad)
21:00-22:00 – Day One (1. évad)
22:00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Kedd:
20:00-21:30 – The Biggest Loser (8. évad)
21:30-22:00 – 100 Questions (1. évad)
22.00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Szerda:
20:00-21:00 – Mercy (1. évad)
21:00-22:00 – Law & Order: SVU (11. évad)
22:00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Csütörtök:
20:00-20:30 – Community (1. évad)
20:30-21:00 – Parks and Recreation (2. évad)
21:00-21:30 – The Office (6. évad)
21:30-22:00 – 30 Rock (3. évad)
22:00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Péntek:
20:00-21:00 – Law & Order (21. évad)
21:00-22:00 – Southland (2. évad)
22:00-23:00 – The Jay Leno Show (1. évad)

Vasárnap:
19:00-20:00 – NFL
20:00-21:00 – The Marriage Ref (1. évad)
21:00-23:00 – The Celebrity Apprentice (9. évad)

Kommentáld!

NBC újoncok (4) – Day One

 
Beküldte: Kanyecc 2009 May 4, 18:26-kor a(z) Upfront 2009: NBC témába.

NUP_134807_5100

Műfaj: Dráma

Készítők: Jesse Alexander (Heroes, Lost, Alias) és Alex Graves (Fringe, Journeyman).

Szereplők: Adam Campbell (Harper’s Island), Catherine Dent (The Shield), Julie Gonzalo (Eli Stone, Veronica Mars), David Lyons (ER), Derek Mio (Greek), Carly Pope (24), Thekla Reuten (Sleeper Cell) és Addison Timlin (Cashmere Mafia).

Stúdió: Universal Media Studios.

Történet: Az alapsztori egy apokalipszis után játszódik, amelynek néhány túlélője maradt csak. Ez a kis csapat neki áll feltérképezni a világot, hogy rájöjjön mi okozta a nem várt eseményt, valamint neki áll a társadalom felépítésének.

Berendelve: 13 epizód.

Anyagok: Weboldal; interjúk: Julie Gonzalo-val, Thekla Reuten-nel, Addison J. Timlin-nel, David Lyons-szal, Jesse Alecander-rel és egy színfalak mögött.

Kanyecc mondja: Most mi legyen a Day One-nal. Elgondolkodtam rajta, hogy mit lehetne egy ilyen sorozatból kihozni. Semmi épp ötletem nincs. Valahogy az NBC nagyon erőlteti ezt a Világ végét. Miért mondom? A Heroes-nak nem megy jól a sora. Egyáltalán! Rengeteg nézőt vesztett a harmadik évad premier és finálé között. Erre a csatorna behoz egy hasonló témájú koncepciót. Sok esélyt nem adok neki. 35%-ot maximum, és még túlzásokba is estünk.

Tovább…

1 Hozzászólás

2009/10-es pilot adag: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2009 March 9, 12:23-kor a(z) 2009/10 sorozatai témába.

Az ABC következő idényének lehetséges berendeltjeit már olvashattátok, most nézzük meg az NBC-ét. Nem annyira sok, de jóval választékosabb, s azt se feledjük ki, hogy Vészhelyzet idén távozik, szóval a kórházas részleget fel kell újítaniuk, mi nem lesz könnyű meló.

Dráma:

  • Day One
    Stúdió: Universal Media Studios
    Készítők: Jesse Alexander (író), Alex Graves (rendező).
    Történet: egy apokalipszis után játszódik, amelynek néhány túlélője maradt csak. Ez a kis csapat neki áll feltérképezni a világot, hogy rájöjjön mi okozta a nem várt eseményt, valamint neki áll a társadalom felépítésének.
    Szereplők: David Lyons, Carly Pope, Adam Campbell, Thekla Reuten.
  • Legally Mad
    Stúdió: Warner Bros. TV
    Készítők: David E. Kelley (író), Kenny Ortega (rendező).
    Történet: középpontjában egy ügyvédiroda lesz, amelyben helyet kap egy apa, valamint lánya. Ígéretesnek mondható.
    Szereplők: Charity Wakefield, Hugh Bonneville, Kristin Chenoweth, Jon Seda, Loretta Devine, Kurt Fuller, Marcy Harriel.
  • Lost & Found
    Stúdió: UMS/Wolf Films
    Készítők: Chris Levinson (író), Dick Wolf, Nena Rodrigue, Peter Jankowski, Michael Engler (rendező).
    Történet: középpontjában egy nyomozós csaj áll, aki összetűzésbe kerül felettesével, aki ennek örömére megnehezíti szakmáját olyan módon, hogy ismeretlen áldozatok ügyeit kell felderíteni és megoldania.
    Szereplők: Katee Sackhoff, Brian Cox.
  • Mercy
    Stúdió: Universal Media Studios
    Készítők: Liz Heldens (w), Adam Bernstein (d), Gretchen Berg, Aaron Harberts.
    Történet: középpontjában három ápolónő áll.
    Szereplők: Taylor Schilling, James Tupper, Guillermo Diaz.
  • Parenthood
    Stúdió: UMS/Imagine.
    Készítők: Jason Katims (író), Ron Howard, Brian Grazer, Thomas Schlamme (rendező).
    Történet: Ron Howard azonos című filmjének sorozatváltozatát kapjuk meg, amely egy átlagos családról fog szólni.
    Szereplők: N/A.
  • Trauma
    Stúdió: UMS/Film 44.
    Készítők: Dario Scardapane (író), Jeff Reiner (rendező), Peter Berg, Sarah Aubrey.
    Történet: újabb kórházas sorozat érkezik, de míg a Vészhelyzetben a munka nagyobbik részét a kórházban tudták le az orvosok, addig itt a terepen fogják.
    Szereplők: Derek Luke, Kevin Rankin, Cliff Curtis, Jamey Sheridan, Anastasia Griffith.

Szitkom

  • 100 Questions for Charlotte Payne (többkamerás)
    Stúdió: UMS/Tagline.
    Készítők: Chris Moynihan (író), Kelly Kulchak, Ron West, James Burrows (rendező).
    Történet: Egy fiatalnőről ­­– Charlotte-ról – fog szólni, aki New Yorkban tengeti életét.
  • Címnélküli Justin Adler (többkamerás)
    Stúdió: Sony/Tantamount
    Készítők:
    Justin Adler, Mitch Hurwitz, Eric Tannenbaum, Kim Tannenbaum, Anthony Russo (rendező), Joe Russo (rendező).
    Történet: Családi szitkom. A többit tegyétek hozzá: versengés, basztatás várható benne.
    Színészek: N/A.
  • Community (egykamerás)
    Stúdió:
    Sony/Krasnoff Foster Entertainment.
    Készítők:
    Dan Harmon (író), Russ Krasnoff, Anthony Russo (rendező), Joe Russo (rendező).
    Történet: Egy harmincas éveiben járó srácról szól, aki újból belekóstol az iskola ízébe.
    Színészek: Joel McHale.
  • Off Duty (egykamerás)
    Stúdió:
    N/A.
    Készítők:
    Jason Mantzoukas (író), Scot Armstrong, Ravi Nandan, Bradley Whitford, Adam Berstein (rendező).
    Történet: egy kamerás szitkom egy olyan „rendőrcsapatról”, akik régen nagyok voltak, de manapság csak átlagosnak nyilvánítják ki őket.
    Színészek: Bradley Whitford, Romany Malco, Bonnie Sommerville.
  • State of Romance (egykamerás)
    Stúdió:
    UMS.
    Készítők:
    Barbara Wallace (író), Tom Wolfe (író), Peter Sollett (rendező).
    Történet: Pride & Prejudice feldolgozásaként emlegetik.
    Színészek: N/A.

Kommentáld!

Hírmorzsák és pilot castingok

 
Beküldte: Kanyecc 2009 March 4, 22:24-kor a(z) casting,Hírek témába.

  • Jami Gertz és Autumn Reeser csatlakozott az Entourage következő évadjának szerepgárdájába.
  • Eddie Cibrian és Teri Polo a Washington Field szerepgárdáját fogja erősíteni.
  • Ausiello megint keveri a szart, aminek mi k*rvára nem örülünk, mert ha valamit megszellőztet, akkor két esély áll fenn: 1) Vagy igaza van, 2) vagy megrugdossuk, mert a frászt hozta ránk. Most a hír járja blogján, hogy a How I Met Your Mother idei évadjában ki fog derülni: Ki az a bizonyos anyuka, aki mindezidáig megbújt a háttérben, mint egy fantom. Na erre kíváncsiak leszünk, hiszen ez a sorozat szíve, utána hogyan tovább, vagy már a fináléra készülődnek?
  • Ki hitte volna, 2010ben érkezik a High School Musical negyedik része. A Disney Channel belenyúlt a tutiba, miért akarna lemondani róla? (Kérdés, meddig akarják szerencsétlen tinik életét nyújtani, vagy esetleg új szereplők jönnek?)
  • A jelek szerint, a The CW szeretné Mischa Barton-t látni a Melrose Place-remake-ben, s ennek érdekében mindent megtesz. (A The OC óta egyetlen értelmes szerepet sem kapott, csak férfi újságok dagadtak tőle.)
  • Alyssa Milano csatlakozott az eddig címnélküli Rickey Blitt-féle szitkom pilotba.
  • Kim Raver az Inside The Box szereplőgárdáját fogja erősíteni.
  • Szarban a haza, de a Comedy Central-nak lépnie kellett. Költségcsökkentést rendelt el. Ennek értelmében a The Sarah Silverman Program harmadik évadja veszélybe került. Szerencsére a probléma orvosolva lett egy érdekes megoldással. A képbe került a Logo nevű tévécsatorna, amivel közösen fogják folytatni a sorozat forgatását.
  • Scott Wolf főszereplő lesz a V-ben.
  • Itt olvasható el a Southland 1×02-es részének casting callja.
  • Az a hír járja, hogy az idei One Tree Hill etapban házasságra készülődhetünk, mivel két szereplő is távozni akar a sorozatból.
  • Az élet írja a sorozatokat? Nagyon úgy tűnik, hiszen a Greek folytatásában feltűnik Andrew West Ashley pasija, akivel mellesleg a valóéletben is együtt van. Nos, erre mondjuk mi azt, hogy vanezígy.
  • Kíváncsiak vagyok ki volna az az Aurora és hogy a fenébe kapcsolódik a Lost-hoz valamilyen szinten? …akkor kattintsatok erre a linkre.
  • Kíváncsiak vagytok arra is hogy hogyan néz ki az iPhone-on egy Dexter játék? …akkor meg ide klikk.
  • A The CW berendelte a The Beautiful Life címre hallgató sorozatot. Az írók között a Swingtown egyik készítője: Mike Kelly kapott helyet.
  • Miután Matt Smith lett az új doktora a Tardis-nak a Doctor Who folytatásában, ezért a készítők azt az ötletet vettették fel, hogy kapjon egy új „fülkét” az új főszereplő, mert hát eléggé régen volt, azaz soha, lecserélve az eredeti.
  • Hiába alacsony a nézettsége a Dollhouse-nak, ha a DVR száma – azaz akik rögzítik – tekintélyesen magas. A ThrFeed oldalán olvashatjuk, hogy több mint 30%-os a rátája, míg a Terminator:TSCC-nek 36%-os. (Klikk a linkre és lásd a többiekét.)
  • Micsoda hír. A Gossip Girl második évad fináléjában fel fog tűnni a No Doubt nevű zenekar, akik elméletileg énekelni is fognak. Ez azért különleges, mert elméletileg szétmentek már jó ideje, amiről még mi se tudtunk, hol ott a kezdetekbe egyik számukért oda voltam, de aztán áttértem más stílusra.
  • David Lyons, Carly Pope, Adam Campbell és Thekla Reuten csatlakozott a Day One című pilotba.
  • Pamela Fryman az Accidentally on Purpose-t fogja erősíteni.
  • Ty Burrell és Julie Bowen csatlakozott a My American Family-be.
  • John Patrick Amedori, Robert Wisdom és Jay Paulso a Happy Town-ban fognak szerepelni.
  • Sharon Leal és Brooklyn Sudano csatlakozott a Limelight című pilotba. (K.J. Steinberg írja, David Semel rendezi és McG és Pharell Williams lesz a producere. Amúgy meg ABC-s pilot.)
  • Leah Pipes csatlakozott a Dave Hemingson-féle címnélküli pilotba.
  • Michael O’Keefe, Courtney Henggeler, Frances Turner és Beth Broderick a Fox-os Two Dollar Beer fogja erősíteni jelenlétével.
  • Dania Ramirez, Brad William Henke és Patrick St. Esprit csatlakozott a címnélküli Daniel Cerone-féle ABC-s drámába.
  • Tawny Cypress és Sean Bridgers a CBS-es House Rules című drámapilotban tűnik fel.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats