Hírmorzsák

 
Beküldte: tess 2013 May 17, 14:47-kor a(z) Hírek témába.

  • A Gillian Anderson és Jamie Dornan nevével jegyzett pszicho-dráma a The Fall végre bemutatásra került a BBC2 műsorán. Ezzel együtt be is állított egy cirka 8 éves csatornarekordot, amit 2005 óta a Rome tartott. A premiert 3,5M néző követte, tessék megkapaszkodni, 15,4-es aránnyal. Nagyon úgy tűnik ez az év a briteknél a szerializált nyomozásoké.
  • Ugyancsak szépen muzsikál a Sundance Channel első saját gyártású sorozata a Rectify is, ami már egy ideje megkapta a 2. évados bekérést. Most azonban kiderült, hogy a sorozatot kiengedik a nemzetközi piacra is, így hamarosan Európában és Ázsiában is elérhetővé válik. Természetesen a felsorolt országok közt kicsiny hazánk nem szerepel.
  • A USA upfront rendezvényén hivatalosan is bejelentették, hogy idén szeptemberben érkezik a csatorna műsorára a Modern Family, kvázi megkezdődik az off-network ismétlés, ami igen jó pénzforrás a készítőknek, ráadásul részenként.
  • A SyFy hivatalosan is berendelte a jelenlegi zászlóhajós sorozatának a Warehous 13-nek az 5. évadját, ami egyben az utolsó is lesz. A hattyúdalnak tekinthető 6 részes lezárás várhatóan  2014-ben kerülhet majd képernyőre.
  • A Samantha Who?-t is jegyző Don Todd csatlakozott a Mind Games stábjához, mint executive producer. Todd a munkáért a Hart of Dixie-s teendőit hagyta hátra.
  • Újabb showrunner váltás történt a Falling Skies-nál. A 2. és a 3. évadot is jegyző Remi Aubuchon az évad végén távozik a sorozattól. Az esetleges 4. évadot, amennyiben berendelik (tuti papírforma, lévén a TNT legnézettebb sorozatainak egyik)már az a David Eick jegyzi, akinek többek közt a Battlestar Galactica és a Caprica is köszönhető volt.
  • Nagyon közel a megállapodás, így szinte már borítékolható, hogy a 2014-es tavaszi The Voice évadra visszatér Shakire és Usher is. Vagyis Christina Aguilera és Cee Lo Green megint kimenőt kapnak, így csak az Adam Levine-Blake Shelton páros marad állandó zsűritag mindkét évadban.
  • A Fraiser-t és a Desperate Houswives-t is jegyző Bob Daily leigazolt a CBS újonc sitcomjának a We Are Men-nek a stábkához. Plusz érkezik még Tad Quill is konzultánsként.
  • Kate Juergens lett az ABC Family kreatív igazgatója, nem nagy hír, de hátha pár hónap múlva lesz hírértéke is valamelyik újonc kapcsán.
  • Ha már ABC Family, akkor érdemes megemlíteni, hogy a csatorna húzós nyári menetrenddel érkezik. 4 új sorozat startol a nyáron, 2 dráma (The Fosters, Twisted) és 2 reality (Dancing Fools, The Vineyard), ami példa nélküli a csatorna eddig történetében.
  • A The Sarah Connor Chronicles-t jegyző Josh Friedman 2 éves kontraktust írt aéá a Universal Television-nel, melynek keretében többek közt a Crossbones című kalózos NBC sorozaton ténykedik majd a Luther-ből ismerős Neil Cross oldalán.
  • Tegnap nem írtuk, de a CW az upfront rendezvényén bejelentette, hogy bevonulnak a digitális platformra is. Ez annyit tesz, hogy mostantól Xbox-on és az Apple Tv-n is streamelhetővé válnak a sorozataik. Persze a háttérben azért ott figyel egy jó zsíros szerződés is a hírdetőkkel.
  • Az HBO berendelte Mike Judge fekete komédiáját, ami a modernkori techbuzulásról szólna a Silicon Valley-ban. A pilotot maga Judge írná és rendezné, míg a főbb szerepekben T.J. Miller, Thomas Middleditch, Josh Brener, Lindsay Broad és Christopher Evan Welch felszítene.
  • Black Sabbath vendégeskedés ide vagy oda, a CSI finálé nézettsége 17%-kal elmaradt a tavalyitól.
  • Jennife Lopez mostantól az aprócska Nuvo TV kreatív igazgatója, így a saját upfront rendezvényük keretében be is jelentettek 6 saját készítésű új programot. A csatorna egyébként angol nyelvű, de a nyugati-parti latin amerikai lakosságot célozza meg.
  • Az Amazon végül passzolta a Zombieland és a Browsers sorozatberendelését is. Ellenben az Alpha House sorsa több mint kecsegtető, mondjuk itt John Goodman neve is sokat nyomhat a latba.
  • Továbbra sincs semmi infó a Hannibal sorsáról, pedig az NBC-s upfront már pár napja lement. Azonban egyre több helyen kezdik pedzegetni, hogy esetleges kaszát követően pár kábel csatorna szívesen átvenné a sorozatot. Az érdeklődök közt figyel az Amazon is.
  • Josh Gad csatlakozott Zack Braff kickstarteres mozi projektjéhez a Wish I Was Here-höz. A projekt április végén került fel a kalapozó oldalra, ahol a készítők 2M dollárt szeretnének összegyűjteni. Az adakozás jelenleg 2,67M-nál jár és még visszavan 1 hét a zárásig.
  • Bruce Rosenblum a Warner Bros. Television tejhatalmú ura 25 év után otthagyja a stúdió óriást. Ez ránk nézve nem annyira lényeges infó, ellenben az új vezetőség új szabályokkal is jár, melyek ugye a sorozatgyártásra is ki tudnak hatni. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
  • Ez kemény, alig pár napja történt meg a hivatalos berendelés és prezentálás, erre máris két színész távozik a CBS-es The Millers-ből. Michael Rapaport és Mary Elizabeth Ellis karakterét szimplán újra-castingolják a készítők. Amúgy a recasting eddig az újoncok közül csak a komédiákat érintette, Parker Posey az NBC-s The Family Guide-ból, Lindsay Sloane ugyancsak az NBC-s Sean Saves The World-ből, míg Alex Kapp a FOX-os Surviving Jack-ből kényszerült távozni.
  • A TNT és a TBS is bejelentette, hogy bevonulnak a digitális platformra és a teljes műsorrendjüket streamelhetővé teszik. A live stream természetesen nem csak a sorozatokra, hanem a sport eseményekre is vonatkozik, így az NBA, az NCAA és az MLB mérkőzésekre is.
  • A spanyol nyelvű MundoFOX 20 új sorozatot jelentett be a napokban, melyek közt ott figyel az El Factor X is, azaz jön a latino verzió.
  • A BBC3 műsorára érkezhet a BBC America-s Orphan Black. Még a végén lassan, de biztosan megfordul a jelenlegi trend?
  • Az Oxygen februárban indult modelles verseny programja a The Face, a Sky Living műsorára érkezik. A brit verzióban Erin O’Connor és CarolineWinberg mellé 3. zsűritagnaj beszállt Naomi Campbell is.
  • 2,14M-val nyitott a TLC a Braking Amish: Brave New World című spin-off, ami ugyan elmarad az anyasorozat nézettségétől, de még így is bőven korrekt eredménynek számít csatorna szinten. Nincs mese, az utóbbi fél évben az amish lett a trendi.
  • WTF!!! Mandy Patinkin it beszállt Braff filmjébe.
  • Az HBO berendelte Michael Lannan és Andrew Haigh közös dramedy-jét. A 8 részes egyelőre cím nélküli projekt 3 San Francisco-i meleg barátról szól majd. A scriptet Lannan jegyzi majd, míg a rendezésért Haigh felel. A munkálatok ősszel kezdődhetnek, a tényleges premier pedig 2014-re tehető.
  • Folynak a tárgyalások a Happy Endings és a Body of Proof folytatása kapcsán. Előbbit a USA, míg utóbbit a TNT szeretné átvenni. Reméljük a Happy Endings esetében megállapodás is születik, elvégre egy kellemes komédiáról van szó.
  • Az MTV is berendelt, ezúttal két a fiatal felnőtt nőknek szóló sorozatot. Az egyik a 6 részes The Alectrix, ami egy kezdő lánycsapat minden napjait mutatja be a hírnév felé vezető úton. A másik sorozat az egyelőre South of Heaven munkacímen futó doku reality, amiben pár fiatal barátnő próbálja megvalósítani az álmait egy Texas-i bárból kitörve.
  • Meglehetősen szolid eredményekkel nyitott az HBO új komédia sorozata a Family Tree a maga 794 000-res nézettségével. Ez konkrétan jóval kevesebb, mint a Veep felvezetése, de még a Girls 1 évvel ezelőtti premierénél is alacsonyabb.
  • A Downton Abbey 4. évadja január 5-én startol. Sanszos, hogy addigra a Story4 is utoléri a briteket.
  • Bill Hader hivatalosan is elhagyta a Saturday Night Live-ot, aminek 2005 óta volt állandó tagja.
  • A Universal-nál landolt a Family Guy-ból ismerős Andrew Goldberg új komédia ötlete a Buddymoon.

Kommentáld!

BAFTA TV Craft Awards 2013 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 3, 20:49-kor a(z) Brit sorozatok,díjátadók témába.

Díjátadókból sosem elég. A briteknél a BAFTA-szériát elég nehéz nyomon követni, legalábbis furának tartom a menetrendjüket. Egy évben kb. három alkalommal rendezik meg, mindig éppen az jön, amire éppen szüksége van az embernek. Van külön filmes részlegük, illetve sorozatos. Most utóbbival foglalkozunk, annál is az elvontabbal, de mindjárt mondom mi is az!

A British Academy Television Craft Awards képviseli mindazon csoportokat a briteknél, amit a jenkiknél a különféle szakszervezetek (céhek). Tehát a jelmeztervezőket, a díszleteseket, az operatőröket és még sok mást, köztük a rendezőket és a forgatókönyveseket. Lényegében a színészeket leszámítva a többi stábost, akik nélkül nem születhetett volna meg a produkció. És hello, van ismételten magyar jelenlét, ugyanis Bolygó Balázs a Hunted-del ismételten jelölve lett. Ők fényképezős-fényes kategóriába sorolják, de mondjuk inkább operatőrnek, az a helyes megfogalmazás. Elnézve a listát, max. a Blackout jelenthet számára kihívást. Reméljük megkapja az újabb díját.

A tovább mögött a jelöltek listája kategóriákra bontva.

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (1): Downton Abbey – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 26, 17:27-kor a(z) magyar ajánló,videó témába.

A Story4 hű lesz az ígéretéhez. Megállás nélkül hozza az első évad utána a másodikat is a Downton Abbey-hez. Folytatódik a dráma, de ez így van helyén, hiszen a lemaradást le kell dolgozni. A briteknél eddig 3 széria ment le, a negyediket várjuk vissza. Mindkettőnket lenyűgözött a színészgárda remek szerepelése, és tulajdonképpen evidensé is tették azt, hogy miért ők kapják a legtöbb tévéfilm/minisorozat kategóriás díjat. Nézzük az új etap ajánlóját, március 31-én jöhet a 2×01-es rész.


Kommentáld!

Downton Abby – Pilot

 
Beküldte: tess 2013 February 28, 18:37-kor a(z) Downton Abbey,Pilot témába.

Úgy néz ki, ez egy olyan nap, amikor az elmaradásaimat kell pótolnom! Pár órája már méltattam ugye a Spartacus: Blood & Sand-et, most pedig a jelenlegi No1 angol sorozatot a Downton Abbey-t veszem górcső alá. A kritikával egy ideje már adós voltam, ráadásul azóta volt egy kellemes sajtóvetítés is a szinkronos anyagról, a szemfülesebbek pedig észrevehették, hogy a Story4 már néhány részt le is tudott az 1. évadból. Aktualitás értéke tehát zéró, de az friss nézőkre és az adatbázisra is gondolni kell!

Julian Fellowes sorozata az 1910-es évek elején veszi fel a fonalat, közvetlenül a Titanic katasztrófáját követően. A sorozat a Yorkshire-i nagybirtokos család a Crawley-k és azok népes szolgálóinak az életét mutatja be. Amolyan tipikus családi dráma, de szerencsénkre a minőségi kategóriából.

A script végig egyenletesen családias és meleg hangvételű, kapkodásnak vagy öncélúságnak a legapróbb jele sincs. Mondhatni egyszerűen csak sodródunk az eseményekkel, miközben abszolút le tudja kötni a néző figyelmét. A pazar társadalmi korkép hatalmas potenciállal bír, a látványos kontraszt a század eleji arisztokrácia és a cselédek közt pedig a rendre tartalmaz megmosolyogtató pillanatokat is. Tehát aki amolyan fojtogató mélydrámára számított az most hoppon maradt.A Titanic tragédiája, a gyász és az örökösödési probléma viszont koránt sem annyira fajsúlyos vagy tömény, hogy elvonja a figyelmet. A megfelelő egyensúly megteremtésében a cselédek is kiveszik a részüket, ergo az ő szemükön keresztül ismerkedünk meg a családdal és annak helyzetével. Az új lakáj érkezése pedig remekül felépített ármánykodások egész sorát indítja el. Cseppet sem véletlen, ha a karakterek terén a mérleg is errefelé billen.

Külön öröm volt, hogy a készítők nem mentek el szó nélkül az adott kor vívmányai, törvényei és jeles eseményei mellett sem. Sokkal inkább finoman beleszőtték azokat a történetbe, így is remekül megragadva a kor szellemiségét. A cseppet sem tolakodó légkör, a finoman elszórt feszültség faktor és az andalító zene összességében egy remekül strukturált teleregényt eredményezett, amire a Szomszédok óta nem láttam jobb precedenst. És ezt most tessék nagyon pozitív értelemben megélni!

A sorozat amúgy rengeteg szereplőt mozgat, így nagyon kiemelni nem is tudnék senkit. A pilot inkább csak olyan ismerkedés volt, ahol az egyes karakterek megvillantották a legfontosabb karakterjegyeiket. Daisy mindvégig bájos volt, Thomas a zsigeri intrika melegágya, Carson a kifinomult angol elegancia és etikett eleven megtestesítője, míg Bates esetlensége és finom modora a brit irodalom kiemelkedő poétáit idézi. És ez tényleg csak egy röpke szemezgetés volt a teljesség igénye nélkül.

Cseppet sem véletlen tehát, ha szigorúan megtekintésre ajánlott a sorozat. Nem az a tipikusan kapkodó, folyvást WTF-momentumokat szállító alkotás, de mégis fajsúlyos és egy egyben andalító. Érzésem szerint ez még csak a jéghegy csúcsa volt, szóval a java még hátra van!

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Emlékeztető: Downton Abbey

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 10, 18:42-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 20:00-tól a Story4 műsorán: Downton Abbey – 1×01.

Most se hiszem el, hogy a Story4 összehozta a Brit Nagykövetséges magyarországi premier előtti vetítését a Downton Abbey-nek. Egy élmény volt. Innen is pacsi nekik. A sajtótájékoztató arra is fényt derített, hogy a csatornanév olykor félrevezető, hiszen jelenesetben szó sincs szappanoperák sugárzásáról. A kínálatuk egyre inkább a brit produkciók (és klasszikusok) felé orientálódik.

Egy igazi elismert kultsorozatról beszélhetünk személyében. A sorozat nyert már 2 Golden Globe-díjat, valamint 16 Emmy-díjat. Összességében több mint 70 jelölést zsákolt be.

A készítője Julian Fellowes egy nagyon összerakott, és felépített kosztümös drámát írt. Nemcsak maga a történet a zseniális, hanem a korszak, a díszlet és a hangulat. Teljes mértékben garantálja az időutazást a nézőknél. A pilot a Titanic elsüllyedése után játszódik, amikor is Crawley család életébe nyerhetjük bepillantást. A főszereplők sorában: Hugh Bonneville, Phyllis Logan és Elizabeth McGovern, de a lista jóval hosszabb. Rengetek mellék- és vendégszereplővel dolgoztak.

A magyar szinkronjára nem volt panaszom. Láttam a sorozat első két részét eredetibe is. Szerintem minőségi lett. Köszönjük. Ez elé tényleg érdemes lesz leülni.

 

Kommentáld!

A Díszlettervezők jelöltjei 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 2, 22:00-kor a(z) díjátadók témába.

Éjszaka leple alatt fogják megejteni a díszlettervezők díjátadóját, az Art Directors Guild Awards-öt, avagy rövidebb nevén az ADG-t. Szokás szerint a Beverly Hilton ad helyet a rendezvénynek, amit immáron 19. alkalommal rendeznek meg, hogy a szakszervezet tagjai között a 2013-as évben is díjazzanak az előző év alapanyaga alapján. A lista néhol mosolyt csalt az arcomra. Tételezzük fel a következőt: legjobb tévéfilm/minisorozatot megnyerné a Mockingbird Lane – maga mögött hagyva a többszörös díjnyertes Game Change-t. A valószínűsége alacsony, de ha mégis összejönne, akkor az NBC lehet elgondolkodna a projekt felélesztésén ismét. A legjobb drámánál a Downton Abbey a legesélyesebb, a komédiáknál a Girls-t mondanám, míg a multi műfajban: az SNL-t.

Aki nem ért egyet, az lázadjon kommentekbe. Holnap úgy is kiderül minden – vagy épp beborul a havazás miatt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

A Színészek szerint 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 28, 17:37-kor a(z) díjátadók témába.

Hétvégén két céh/szakszervezet díjátadójára is sorkerült. Az egyik a színészeké volt, a másik pedig a producereké – elsőként foglalkozzunk előbbivel. A SAG Awards-öt január 27-én tartották meg, melyet a TNT és a TBS közvetített a jenkiknél. Immáron 19. alkalomról beszélünk, szóval jövőre mérföldkőhöz érnek. Nem mondható rá, hogy kiszámíthatatlan, hiszen már decemberben megjósoltam a Game of Thrones-nak egy díjat és lássatok csodát, bejött az evidens tippem. Talán a Downton Abbey befutása a legjobb drámák közé se volt annyira kérdéses, bár azért drukkoltam a Homeland-nek. Újoncként sokra vitte. A legjobb komédia megint csak papírforma lett, hiszen a Modern Family állandó befutója, lásd a tavalyi felhozatalt.

Így állunk. A nyertesek boldogok. A vesztesek csalódottak. Ez szó szerint most a papírformáról szólt. A tovább mögött a nyertesek névsora.

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (3): Downton Abbey

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 24, 18:40-kor a(z) Brit sorozatok,videó témába.

Február 10-én debütál idehaza a Story4-en a Downton Abbey, a britek egyik legelismertebb kosztümös drámája. Jó is lett, noha kritika nem született róla, azért megemlíteném, hogy láttam az első két részét, és elégedett voltam. Minőségi és tömény – megérdemelte a 16 Emmy-díját, illetve az 1 Golden Globe-ot. Jöjjön két Coming soon promó hozzá. (Mellesleg jövő héten lesz a magyarországi premier előtti vetítése, amit a csatorna a Brit Nagykövetségen fog tartani. Mekkora húzás.)


Kommentáld!

A Producerek jelöltjei 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 16, 11:20-kor a(z) díjátadók témába.

A producerek is bejelentették a 2013-as jelöltjeiket. A Producers Guild Awards, vagy rövidebb nevén a PGA Awards 24. alkalommal kerül megrendezésre január 26-án. Ismételten egy olyan szakszervezet elismerést osztó rendezvényéről beszélünk, ahol születhetnek különös ítéletek, illetve ahol borulhat a papírforma.

Elég, ha majd egy pillantást vettek a legjobb komédia kategóriára, hol az American Horror Story mellet a Sherlock is helyet foglal. Kettőjük nagy riválisa a Game Change lehet, ami a Golden Globe-on már bizonyított, és nagyon úgy fest, hogy ezt is ő viszi haza. A dráma részleg se piskóta, hiszen a Breaking Bad, a Downton Abbey és a Mad Men harcolhat a Game of Thrones ellen. A kérdés, hogy mire mennek majd a Homeland ellen, amit szintén befutók között emlegethetünk. – Egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, még szerencse, hogy máson múlik, kik lesznek a győztesek. Aki gondolja, bátran megtippelheti komment formában.

A végére pedig némi nosztalgia: 2012-es jelöltek és győztesek, 2011-es jelöltek és győztesek, 2010-es jelöltek és győztesek, 2009-es jelöltek és győztesek. A komplett sorozatokhoz kapcsolódó lista a tovább mögött.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 16, 10:23-kor a(z) Hírek,Kanadai hírek témába.

  • 2014-ben visszatér a The Bachelor CA 2. évadja.
  • Kanadai nézettségek: Murdoch Mysteries (CBC – 6×01) – 1.184 millió; Mr. D (CBC – 2×01)609 ezer; Rick Mercer Report – 947 ezer; Cracked (CBC – 1×01) – 564 ezer; Arctic Air (CTV – 2×01) – 842 ezer; Bomb Girls (GlobalTv – 2×01) – 858 ezer;
  • Január 18-án folytatódik a Real Time with Bill Maher.
  • Maggie Smith vissza fog térni a Downton Abbey 4. évadjába.
  • 5 ok, amiért kellene nekünk a Drop Dead Diva 5. szériája, mert a Lifetime elkaszálta. A FEM3 adta idehaza, de ők se igazán mélyültek el a darálásába. Tudtommal két évadot adtak le belőle, maximum. Egyben biztos vagyok. A készítők megpróbálják más adóra átköltöztetni.
  • A Celebrity Big Brother-t egyedül azért nézném, mert nem mellőzik a meztelenkedést belőle, amúgy felesleges.
  • Online formában visszatérhet a One Life To Live és az All My Children.
  • Ők biztosan benne lesznek a The Good Wife 4. évadjának vendégszereplői között: Matthew Perry, Kristin Chenoweth, Maura Tierney és Michael J. Fox – akik közül többség már látható volt, de mindegy. Plusz, Audra McDonald is jelen lesz.
  • Deborah Shelton és Cathy Podewell a Dallas folytatásában fog szerepelni.
  • Tegnap a True Detective-ről írtam morzsákba, annyival kiegészíteném, hogy a szereplőgárdában Alexandra Daddario és Elizabeth Reaser is aláírt.
  • Mark Moses a Blue Bloods-ba megy szerepelni.
  • A TNT passzolt a Trooper című pilotját.
  • Szintén a TNT-hez kapcsolódik, hogy berendelte sorozatnak a King & Maxwell című magánnyomozós pilotot, ami David Baldacci regénye alapján készült. 10 résszel érkezik nyár folyamán. A szereplők sorában: Chris Butler, Jon Tenney, Michael O’Keefe, Rebecca Romijn és Ryan Hurst.
  • A Travel Channel január 30-án lead egy különkiadást Adam Richman műsorvezetésével Super Bowl Tailgate Takeover címmel.
  • Guillermo del Toro élőben fog válaszolni a twitteren feltett kérdésekre a Ghost Hunters premierje napján.
  • Something Borrowed and Something Blue címmel február 8-án érkezik egy esküvői ruhákkal foglalkozó doku-reality a TLC-re 12 epizóddal.
  • A tegnapi Betty White’s Off Their Rockers vendégei között Nick Lachey és Steve-O volt.
  • Az ABC-nek megjött az esze és levette vasárnap 22 óráról a Happy Endings-et és a Don’t Trust the Bitch in Apartment 23-at. A helyére Shark Tank ismétlés kerül.
  • Két kép Seth Gabel-ről, aki az Arrow-ban fog feltűnni.
  • Az Oxygen nem fogja leadni az All My Babies’ Mamas című doku-reality-t.
  • Victoria Rowell (The Young and The Restless) és Fred Norris (The Howard Stern Show) vendégszereplője lesz a Law & Order: SVU 14×12-ban.
  • James Russo beugrik a Vegas 1×13-ba.
  • John Ross Bowie vendégeskedni fog a The Big Bang Theory 6×14-ben.
  • Claire Holt-tal készítettek interjút a The Vampire Diaries kapcsán.
  • Az NBC berendelt egy pilotot, melynek Jessica Simpson lesz a főszereplője.
  • Larry Wilmore a Malibu Country 1×11-ben szerepel.

Kommentáld!

Golden Globe 2012 – A győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 14, 11:23-kor a(z) díjátadók témába.

Az éj leple alatt 70. alkalommal került megrendezésre a Golden Globe díjátadó. Ez az év első nagyszabású eseménye, ahol a tévés és filmes teljesítményekre helyeződik a hangsúly. Az Oscar előfutárának is emlegetik, ugyanis ami/aki itt nyer, az nagy esélyekkel indul a februári filmes gálán, ami az év legnagyobb durranása – náluk.

A sorozatoknál javarészt a papírforma érvényesült. Ha valaki ezek után arra tenné a fejét, hogy neki áll lottózni vagy tipp-mixelni annak jeleznénk: ne tegye! Voltak evidens kategóriák, mint a legjobb tévéfilm/minisorozata, amelynek győztesét, a Game Change-et nem is láttam, de mégis rá tudtam mondani, hogy bizony a legesélyesebb, mert akkor kritikus hype-ot kapott. Ugyanide sorolható a Girls sikere, hiszen az Episodes duplázására egy deka fityingem se raktam volna, viszont arra igen, hogy az HBO sorozata megkapja az elismerését. További kézenfekvő dolog a Mad Men díjtalansága, illetve Jon Hamm üres kézzel való távozása. Hiába az AMC a legjobb drámaszállító, a Showtime-os Homeland-nek nincs vetélytársa. Jelenleg!

Tehát, ha úgy vesszük, akkor teljesen jogosan dőltem ki egy órányi műsoridő után. Örülök annak is, hogy a papírforma Adele-t hozta ki a Skyfall-lal a legjobb betétdalok között. A teljes sorozatokra vonatkozó lista a tovább mögött.

Tovább…

Kommentáld!

A Díszlettervezők jelöltjei 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 9, 21:15-kor a(z) díjátadók témába.

Egy újabb szakszervezet hirdette ki a jelöltek listáját. Az Art Directors Guild Awards a díszlettervezetők díjátadó volna. Tavaly 16. alkalommal került megrendezésre, így eléggé fiatalnak tekinthető (pláne egy Oscart és egy Golden Globe mögött bőven elbújhatna). Emlékeztetőül a 2012-es évben nekik volt szerencséjük díjat hazavinni.

Akadnak trónfoglal(hat)ó sorozatok. Az egyórás kategóriában a Boardwalk Empire megkapta a legkeményebb ellenfelét, a Downton Abbey-t, ami a brit ország egyik legminőségibb kosztümös drámája. Hiába van a Homeland, a The Newsroom vagy a Game of Thrones a további jelöltek között, mégis előbbi kettő között fog eldőlni a díj. A másik nagy kérdés, hogy a Modern Family-től a Girls-nek sikerülhet-e elvennie az elismerést. Tippemre meglesz. A legjobb minisorozat/tévéfilm is számtalan meglepetéssel büszkélkedik. Elsőre talán az American Horror Story-t mondanám befutónak, bár a Game Change és a Hatfield & McCoys se az a gyenge fajta dráma.

Ahogy látjátok, ez se egy könnyű Guid awards. Nehéz megjósolni a befutót, de aki eltalálja, az előtt le a kalappal, mert kell némi véna a díszletekhez. (A tovább mögött a komplett jelöltek kiléte, a díjátadó majd február felé lesz esedékes.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 12/25 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 2, 2:17-kor a(z) Nézettség témába.

Az ABC és az NBC karácsonyi programmal tisztelte az ünnepet, míg a több network a megszokott sorozatait ismételte.

A Leverage-től búcsúztunk. Bőven az évadátlag felett hozott, hiszen az 5. szériát 2.48 millióval zárta, illetve 0.7-es demóval, míg a fináléját 3.04 millióan látták. Azért valahol a TNT döntését megértem, ugyanis voltak olyan pontok, mint pl.: az 5×11-nél, amikor a heti epizódja mindössze 1.91 milliót produkált. Eléggé csekély. A Rizzoli & Isless is az ítéletük mellett tart ki, ugyanis évadátlagban 4.94 milliót tett le az idény alatt az asztalra, valamint 1.0-ás demót.

A briteknél lement a Downton Abbey és a Doctor Who karácsonyi epizódja. Mindkettő elmaradt a tavalyi számaitól. A Strictly Come Dancing- The Royal Family duóval a BBC One simán nyerte az estét. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Satellite Awards 2012 – A győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 25, 23:09-kor a(z) díjátadók témába.

Az év utolsó díjátadója a Satellite Awards, melyet idén 17. alkalommal rendeztek meg. A Nemzetközi Sajtóakadémia díjkiosztója volna, amit nem emlegetünk a híresebbek között, mégsem lehet elmenni mellette szó nélkül. Mégis csak a sajtó formálja a nézők véleményét. Mielőtt elmélyülnénk a részletekben, csekkoljuk az archívumot: 2011-es győztesek, 2010-es jelöltek és győztesek, illetve 2009-es győztesek.

Kezdeném az abszolút győztesekkel. A Homeland-é lett a dráma, míg a The Big Bang Theory-é a komédia részleg. Mondhatni, teljes egészében. A bukottak sorában bátran emlegethetjük Peter Dinklage-dzset, aki a Game of Thrones-nak nem szerezte meg a legjobb mellékszereplőnek járó díjat az awards-ön. Ezek szerint a tavalyi holtverseny csak a véletlen szüleménye? A Justified is elmaradt az előző évihez képest, viszont Claire Danes hozta a 2. díját sorozatban a legjobb női főszereplő kategóriában. A részleteket a tovább mögött olvashatjátok.

Tovább…

Kommentáld!

Megérkeztek a 2013-as Golden Globe-jelölések

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 19, 15:23-kor a(z) díjátadók témába.

Hangolódjunk az újév legfelkapottabb tévés (és filmes) díjátadójára, a Golden Globe-ra. Míg az Emmy Awards-ön csak a sorozatokkal foglalkoznak (ezért is nevezik tévés Oscar-nak), addig a GG-nél a mozifilmek is teret kapnak, ezért van kevesebb tévés kategória. Idén 70. alkalommal fogják kiosztani az elismeréseket január folyamán. A „tavalyi” esztendő meglepetése egyértelműen Matt LeBlanc lett, aki a legjobb férfi komédia főszereplője díjat vihette haza sokak meglepetésére. Ezen kívül kimaradt a listából a Mad Men, mivel hosszabb szünetre távozott, mint azt az AMC előzetesen akarta. A részletekről itt és itt számoltunk be.

A 2013-as event is rendelkezhet pár meglepetéssel, hiszen a Nashville két jelöléssel akár robbanthat. A kritikusok egyik kedvence volt a nyárfolyamán, de ahogy olvashattátok tess kritikáját, ő se tudott sok rosszal előállni. A legjobb drámák között a Mad Men megint kimaradt, viszont a Homeland jelen, és kéri a 2. győzelmét. A The Newsroom vajon tud mellette érvényesülni? A komédiánál is lehet trónfosztással számolni, mivel a Girls erősebb és jobb lett, mint azt páran gondolták, szóval szintén szép esélyekkel indulhat a Modern Family és a The Big Bang Theory ellen.

A jelöltek listája a tovább mögött tekinthető meg. 2013. január 13-án kerülnek kiosztásra az elismerések. Fura a mezőny, és egyre kiszámíthatatlanabb. Ez jó!

Tovább…

Kommentáld!

A Színészek jelöltjei 2013-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 12, 19:23-kor a(z) díjátadók témába.

Tökéletes nap (2012.12.12) arra a mai, hogy a színészek 2012-es jelöltek listáját lehozzuk. Mint minden évben, most is, leírjuk a szokásos bevezető sorainkat, csakhogy a frissen függővé vált olvasóink se szenvedjenek hiányban. Decemberben indul be a lavina, amikor a különböző céhek (írók, rendezők, speciális effektekkel foglalkozók, stb) kollégáikat és azok műveiket kategorizálva jelölik, mely után januárban/februárban/márciusban, egy hosszú procedúra után a legjobbakat díjazzák is. A Screen Actors Guild Awards, azaz a SAG Awards foglalkozik a színészekkel.

Ööö… Gondolkodtak már abban, hogy kitágítják a látókörüket a céhen belül? Boardwalk Empire, Breaking Bad, 30 Rock, The Big Bang Theory, Glee, Modern Family és a The Office tavaly is feltűnt a jelöltek sorában. Ha ismétlődne a történelem, akkor közülük kerül ki ismételten a győztes. Legjobb kaszkadőr biztos, hogy a Game of Thrones lesz. A drámák között a The Newsroom és a Homeland; a komédiáknál: Louie érkezett „újoncként”.

Nézzük a komplett listát! Kiosztóra 2013. január 27-én fog sor kerülni. Akit részleteiben is érdekel a bonyolult menet, az klikkeljen ide.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: tess 2012 December 11, 10:00-kor a(z) Hírek témába.

  • A Fringe nézettsége egyre inkább a szánalmas kategória felé orientálódik. A pénteki részt mindösszesen 2,71M néző látta, amihez 0,9-es demo dukált. Ez bizony lassan CW szint lesz kérem.
  • A kreatív hanyatlás csúcsa lenne, ha a Tv2 jövőre tényleg elindítaná a Gyerek-Megasztárt! Pedig az Origo értesülései szerint igen sanszos a hír.
  • A Disney Channel favoritja Brenda Song visszatérő szereplő lehet a New Girl-ben.
  • Továbbra is remekül teljesít a Les Revenants a Canal+ műsorán, a legutóbbi részt 1,4M-an látták.
  • Tyrant címen pilotot rendelt be az FX a Homeland producereitől. Az írói teendőket Gideon Raff és Howard Gordon látják el, míg a showrunner várhatóan Craig Wright lesz. A munkálatok várhatóan tavasszal kezdődnek el. A sztori egy amerikai családról szól, akik egy diktatórikus közel-keleti országba költöznek.
  • A napokban elkezdték leforgatni a Breaking Bad maradék 8 részét. Azt hiszem lassan tényleg egy korszak ér véget.
  • A Royal Pains 2 órás filmes kikacsintást kapott The Royal Wedding címen, ami december 16-án kerül majd adásba.
  • Robert Patrick a Last Resort után várhatóan a True Blood 6. évadjában lesz állandó szereplő.
  • A The Walking Dead 3. évadjának eddig adásba került 8 része 5,32-es demoval futott átlagban.
  • Kikerültek a Spartacus: War of the Damned epizód címei a netre, eszerint a finálé 2013. március 29-én lesz esedékes és az árulkodó Victory címet kapta.
  • RuPaul vendégszerepelni fog a Happy Endings egyik 2013-as részében.
  • Ahogy várható volt a Dallas készítői beleírják Larry Hagman azaz Jockey halálát a sorozatba. A színész előtti tisztelgés és a karakter temetés várhatóan a 2×08-ban lesz március 11-én.
  • Ever Carradine feltűnik majd a Bones-ban.
  • Dan Stevens kiszáll a Downton Abbey-ből, a karakterével kapcsolatban egyelőre még semmi hír, de beszélnek egy lehetséges újra castingról is.
  • Eliza Dushku lehet a The Saint női főszereplője. Igen, a ’62-es Roger Moore féle sorozat remakejéről van szó!

1 Hozzászólás

Nézettség 09/16 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 19, 8:22-kor a(z) Nézettség témába.

A Big Brother erősen a középmezőnybe került, miután a sport feltűnt a színen. A CBS, az NBC és a Fox is adott, csak épp különböző idősávokban. Amúgy amikor nem, akkor az ismétléseket részesítették előnyben.

Kábelen a Boardwalk Empire-re kellett odafigyelni, hiszen elrajtolt a 3. évadja, ami visszaeséssel nyitott az előzőhöz képest. A Hell on Wheels tartja magát 2.5 millió körül. Se előre, se hátra. A Leverage-ből duplázást kaptunk, mivel elérkezett az őszi fináléjához, visszatérés majd valamikor november felé.

Nyitott a Downton Abbey, nem is akármilyen számokkal. Az érdekessége, hogy a 8.64 millió önmagában soknak számít, viszont a 2×01-es része 8.9 millióval debütált anno. Ejjj! A The X Factor UK sincs a toppon, mivel előző évhez képest 1.9 millióval maradt el, ami nagyon sok. A Dragons’ Den hátáron az elfogadható felé. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 18, 20:36-kor a(z) Hírek témába.

  • Az [origo] is szokott kritikaféleségekkel előállni? Ez számomra újdonság. Tegnap megvolt a Hacktion: Újratöltve premierje, melyről részletesebben írtak egy hosszabbat, ahol a látványra, az akcióra, a feszültségre és egyéb tényezőkre adtak is 5-ös skálán pontot.
  • Az RTL Klub úgy döntött, hogy előpromózást tart az RTL II-nek, így szeptember 30-án a nézők belekóstolhatnak a kínálatukba.
  • Az, hogy Stohl András nem lesz a Szombat esti láz műsorvezetője csak egy dolog, az viszont egy másik, hogy ez nem zárja ki azt a tényt, hogy kaphasson saját műsort. Már pedig fog kapni, tudta meg az egyik szennylap.
  • Egyelőre még nincs megegyezés a Digi tévénél, hogy az RTL II bekerül-e a palettájukba, és ha igen, akkor hova. Az viszont már biztos, hogy a T-Home-ba feltűnik. A részletekről Dirk Gerkens-t kérdezte az origo.
  • December 5-i Grammy jelölés bejelentésen Maroon 5 is fel fog lépni.
  • 2013. január 9-én hirdetik ki a People’s Choice Awards 2013-nak a győzteseit. Az eseményt a CBS adja, ahogy azt már megszokhattuk párszor.
  • Joan Collins, Robert Wagner, Cyndi Lauper & Debi Mazar vendégszerepelni Happily Divorced-ban.
  • Gilles Marino, azaz a Switched at Birth-ből Angelo állandó szereplő lett.
  • Október 14-én startol a Nick at Nite legújabb komédiája, a See Dad Run, melynek egyik főszereplője: Scott Baio lesz.
  • Emily VanCamp, Kerry Washington, Jon Cryer, Claire Danes, Jeremy Davies, Zooey Deschanel, Tina Fey, Melissa McCarthy és Martha Plimpton is díjat fog átadni a 64. Emmy-díjátadón, ahogy ŰLouis C.K., Ricky Gervais, Ginnifer Goodwin, Mindy Kaling, Jim Parsons és Amy Poehler.
  • November 5-én debütál a Love Games: Bad Girls Need Love Too 4. szériája.
  • James Brolin csatlakozott a Community 4. évadjába.
  • Nocsak, Shakira és Usher kerül Christina Aguilera és Cee Lo Green helyére a The Voice US 4. évadjába, Shelton és Levine marad.
  • Catherine O’Hara és Bryan Cranston vendégszereplője lesz a 30 Rock 7×02-es részének.
  • Amanda Tapping, akit a Sanctuary-ben láthattunk a Supernatural-be lesz jelen. A tervek szerint a 8×07-es epizódban fog elsőként feltűnni.
  • Van néhány címünk: Lowell, Indiana Revolution 1×04; Obama Mama / BryanzillaThe New Normal 1×04,06;
  • Január 13-án tér vissza a Showtime-ra a Calitornication, a Shameless US és a House of Lies új évadja. Mindegyik egy napon.
  • Joseph Balsamo és Peter Ciancarelli azzal vádolja az F/X-en futó The League készítőit, hogy ellopták tőlük az ötletüket, mely a The Commissioner címre hallgatott. Több helyen hasonlóságot vélhatünk felfedezni, mint pl.: mindkét helyen van testvérpár. A részletekről itt olvashattok, tippünkre esélyük sincs.
  • Szeptember 26-án a Revenge: The First Chapter-re lehet számítani. Némi ízelítő a második évadhoz.
  • A TVGuide.com úgy döntött, hogy meginterjúvolja Ellen Pompeo-t, ha már alig készült bele interjú.
  • Szindikátusi sugárzásban a Live! with Kelly & Michael remek nézettséget hozott össze. Az évadpremierje az elmúlt 5 évét verte. 2.8-as teljes lakosságos mutatója mellé 3.6 milliós nézőszám társult.
  • Kristin Chenoweth lesz a műsorvezetője a Hero Dog Awards 2012-nek.
  • Nemcsak San Diego-ban van Comic Con, hanem New York-ban is, csak késő ősszel. Akit érdekel, hogy a Warner Bros mely sorozatokkal, és színészekkel fogja képviselni magát rajta, az klikkeljen.
  • 8.6 millióval startolt a Downton Abbey 3. évadja a briteknél.
  • P. Diddy vendégszereplője lesz az It’s Always Sunny in Philadelphia-nak.
  • Annie Potts csatlakozott a Paging Dr. Freed csapatába, amit az USA Network kért be.
  • Tatiana Maslany az Orphan Black szereplői között van emlegetve.
  • Laura Prepon a Netflix-es Orange is the New Black szereplőgárdáját fogja erősíteni.
  • Október 1-jén tér vissza a 4. évadjával a Regular Show.

Kommentáld!

Kiosztották a kreatív Emmy-díjakat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 18, 12:45-kor a(z) díjátadók témába.

Vasárnap, szeptember 23-án este osztják ki az Emmy-díjakat (amit a magyar HBO is adni fog élőben, illetve ha lesz energiák, akkor egy live-bloggal szintén készülünk!), így egy héttel az esemény előtt nem annyira meglepő, hogy a kreatív Emmy-díjátadót megtartották. Ez az az esemény, ahol azok a részlegek kerülnek díjazása, amik a főceremóniába nem férnek bele, vagy jóval kisebb kaliberűek, mint pl.: a fodrászok, a sminkesek, a látványtervezők, a zenei vágók és – szerkesztők, illetve a többiek, akik és amik listája a tovább mögött.

De ne rohanjunk ennyire lőre. Ki kell hangsúlyoznom a Trónok harcát, hiszen 12 jelöléssel indult neki az idei Emmy Awards-nek. Reménykedünk benne, hogy minél többet sikerül ebből kiviteleznie. A fele már adott, hiszen az alábbi kategóriákban egyet-egyet bezsebelt: designerben, jelmezesekében, sminkesekében és látványtervezőkében, míg a zenei szerkesztőknél 2 db-ot vihetett haza. Amik még futottak, mint elismert produkciók: az a Hemingway & Gollhorn, a Frozen Planet, a Great Expectations, a Boardwalk Empire és a Saturday Night Live. A The Walking Dead egyelőre csak egyetlen elismerést gyűjtött be. Meglepetés kategóriában: a Smash és a Southland, ami szintén 1-1 díjjal mehetett haza.

Mint írtam, a teljes lista a tovább mögött, ha jól dolgoztam, akkor mindegyik kategóriát le is magyarosítottuk. (Már amit tudtunk.) Tehát hétfő hajnali 2-kor Emmy-díjátadó. A kreatív részleg 2012-es jelöltjeit visszaolvasható az archívumból, ahogy a főbb – és a „mellé” kategóriáké is. Összesítő tabellánk szintén van, ahogy egy eseményhez kapcsolódó plakát is.

Tovább…

Kommentáld!

Őket várjuk az ITV műsorára

 
Beküldte: Kanyecc 2012 August 30, 10:35-kor a(z) Brit sorozatok,videó témába.

Az ITV örült kampánnyal rukkolt elő. Megmutatta mindegyik sorozatának az előzetesét, ami a közeljövőben, azaz őszfolyamán érkezik a kínálatukba. Rengeteg minisorozatról, sorozatról és tévéfilmről beszélünk – ha összességében nézzük. 9db-ról, szóval eléggé ha unnátok az amerikai részleget, akkor barátkozhattok a brittel. A visszatérők között a Downton Abbey-t és a Monroe-t emlegetjük.

Az újoncok között a Mrs. Biggs-et, ami egy kosztümös sorozat lesz. Az 1963-as évekbe repít vissza, ahol Charmian és Ronnie Biggs életébe nyerhetünk bepillantást. 5 résszel érkezik. Számolnunk kell a Homefront-tal, melynek főszereplője: Claire Skinner, Clare Higgins, Nicola Stephenson és Antonia Thomas lesz. A készítői között: Sue Teddern-t, Jan McVerry-t (Coronation Street) és Joe Turner-t (Robin Hood, Holby City, Casualty) emlegetjük. A 6 epizódos produkció sztorija olyan feleségekről és barátnőkről szól, akiknek párjuk Afganisztánban szolgál. Ne feledkezzünk el a The Scapegoat-ról se, melynek alapjául Daphne du Maurier regénye szolgált. Szeptember 12-én lesz a premierje a tévéfilmnek.

A Leaving-ről most hallok először. A díjnyertes Helen McCrory és Callum Turner repít vissza 1909-be, ahol egy bonyolult szerelmi történetet ismerhetünk meg. A Mr. Selfridge-ről viszont esett szó. A Leaving-díjas Jeremy Piven lesz a főszereplője. 10 résszel érkezik. Harry Gordon Selfridge életéről fog szólni. Az A Mother’s Son se ismert számomra. Főszerepben: Paul McGann és Alexander Arnord. Májusban forgatták Londonban és Suffolk-ban. Egy anya áll a középpontjában, akit gyötör az a tudat, hogy a fia képes lenne gyilkolni. És végül még a The Bletchley Circle-ről nem beszéltem. Szintén kosztümös dráma lesz. A második világháború győzelme után játszódik, amikor néhány tag újra visszatér a rendes életébe. 3 részes lesz, Anna Maxwell Martin (Accused), Rachael Stirling, Sophie Rundle (Episodes, Garrow’s Law) és Julie Graham (Survivors) főszereplésével.

Szóval ennyi a kínálat. Jöjjön először egy csatornapromó, majd a tovább mögött az alábbi sorrendben az ajánlók.


Tovább…

Kommentáld!

A Kritikusok szerint 2012-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 29, 22:47-kor a(z) díjátadók témába.

Össze kellene kapni magunkat, aztán ráállni a TCA Press Tour nyári szegmensére, hiszen rengeteg hasznos infó kerül napvilágra a közelgő 2012/13-as idényben érkezőkről. Tulajdonképp a Comic Con-t az előszelének szoktuk emlegetni. Az eseményt kétszer rendezik meg: nyáron (az új évad kezdése előtt) és télen (a midseason előtt). Előbbi azért fontosabb, mivel ekkor kerül megrendezésre a TCA Awards, azaz a kritikusok díjátadója.

A 2012-es jelölésekről júniusban írtunk. A legerősebb kategóriának az év sorozatát tartottuk, hiszen a Game of Thrones mellett a Mad Men és a Homeland volt a legnagyobb rivális. Ahhoz képest amúgy, hogy a GoT mennyire zseniális, nem igazán kap díjakat. Általában az AMC vagy a Showtime (valamelyik produkciójával) viszi haza előle. Most másképp alakult. A legsikeresebb a Louie lett a díjátadón, ugyanis 2 díjat vitt haza. A győztesek a tovább mögött, a kép alatt, amivel istenesen megleptek.

Tovább…

Kommentáld!

TV Choice Awards 2012 – A “szűrt” jelöltek listája

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 3, 23:23-kor a(z) Brit sorozatok,díjátadók témába.

6 év alatt egyszer se vettük a bátorságot (és az időt), hogy csináljunk egy GuruAwards-öt, de talán a 10. születésnapunkig összehozunk egyet. Addig viszont gyűjtjük a tapasztalatokat, hogyan is lehetne jól kivitelezni az elsőt. Nekem a TVChoice Awards-féle felállás baromira tetszik. Az alapötlet egyszerű: begyűjtik az összes jelöltet, azt összegzik és jönnek a fordulók. Az elsőnél olykor 20-40-es listát szűkítenek le 4-re, majd a másodikban a 4-et 1-re. Ennyi, a végén pedig kihirdetik, hogy melyek lettek a befutók.

A teljes jelöltek listájáról még június 3-án írtunk. Volt olyan, aki megpróbálta befolyásolni a „szűrtnek” a kimenetelét? – Részemről megtörtént. Nem mindegyik kategóriában, de kb. 80%-ánál letettem a voksom valakire/valamire. Elérkeztünk a 2. fordulóhoz. Vannak kemény részlegek, mint pl.: a legjobb családi drámák, ahol a Merlin sikerének örülnék leginkább, viszont van egy olyan érzésem, hogy a Doctor Who fog győzedelmeskedni. Olykor viccesek is alakultak ki, hiszen a legjobb drámák között emlegetjük a Skins-t? Ez nekem új. Szerintem pusztán szimpátia alapján került be a TOP4-be, bár sok esélye nincs a Sherlock és a Downton Abbey mellett. Meglátjuk. A lista a tovább mögött, aki befolyásolni akar, az pedig klikkeljen ide. Cirka 10 nap áll a rendelkezésetekre, aztán Jo Brand műsorvezetésével 13-án kiderülnek a győztesek.
Tovább…

Kommentáld!

Geordie Shore Downton Abbey-módban

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 18, 13:30-kor a(z) Fun,Promo témába.

Őrültek ezek a britek. Az angol MTV-n fut a Geordie Shore, ami a szigetország Jersey Shore-jének feleltethető meg. A Downton Abbey-t pedig nem kell bemutatni, hiszen megannyi Emmy- és Golden Globe-díjat tudhat magáénak. És mi van akkor, amikor a kettő találkozik? Hát vagy egy remek kampány, vagy egy borzasztó. Szerintem előbbi!

Tovább…

Kommentáld!

TCA Awards 2012 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 7, 20:29-kor a(z) díjátadók témába.

A nyár egyik meghatározó díjátadója a Teen Choice Awards mellett a TCA Awards, ami a TCA nyári turnéjának egyik állomása. Röviden és tömören annyit kell róla tudni, hogy a tévés kritikusok egyik szervezetének véleménye kerül a latba, melynek végeredményét július végén (vagy augusztus első felében) tudjuk meg a közönség. Hogy mi értelme ennyi díjátadónak, az jó kérdés, mert kb. megint napi szinten hozzuk a jelöltek – és győztesek listáját, de hát ezt ők tudják. A TCA mindenesetre a rangosabbik kategóriába sorolható.

Ismételten sikerült olyan csoportokat kialakítani, ahol a látóember se lát messzire, csak az orráig. Ott az év sorozata kategória, melyben: a Breaking Bad, a Game of Thrones, a Homeland, a Mad Men és a Downton Abbey foglal helyet. Melyik lesz a győztes? Fogalmam sincs, mert igazából mindegyik megérdemelné. A lista a tovább mögött folytatódik!

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »