A Hangmérnökök jelöltjei 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 17, 20:41-kor a(z) díjátadók témába.

Mindennapra egy díjátadó.  Az elmúlt hetekben szép számmal elkezdtünk beszámolni a különböző Guild Awards-ökről. Január az ilyen, ekkor jelentik be a jelöltek listáját. A következő állomásunk a CAS Awards, avagy hosszabb nevén: a Cinema Audio Society Awards. Nincs sok kategóriájuk, valójában miből is lenne nekik. Idén 49. alkalommal kerül megrendezésre, ergo ha úgy vesszük, akkor jobban benne az „iparban”, mint egy-két nevesebb.

Megint csak ismételni tudom magam, ugyanis olyan a felhozatal, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja a végkimenetelt. Mi azért megpróbálnánk. Amit biztosra vehetünk, az a legjobb tévéfilm/minisorozatban a Game Change, amivel eddig még nem találkoztam, de sok jót olvastam róla. Legjobb drámánál a Game of Thrones-nak osztanánk a díjat, mert hiába a nagy hype, nekem speciel a zenei világa nagyon átjött. Komédiákat simán passzolom. Talán valamelyik 30 perces dramady-t hoznám ki győztesül. És az egyéb kategóriában a Deadliest Catch lehet a befutó veteráni mivoltából kiindulva.

Részletek szokás szerint a tovább mögött. Az előző évek történéseit pedig linkelném: 2012-es győztesek, 2011-es jelöltek és győztesek; 2010-es jelöltek és győztesek; 2009-es jelöltek és győztesek.

Tovább…

Kommentáld!

Kiosztották a kreatív Emmy-díjakat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 18, 12:45-kor a(z) díjátadók témába.

Vasárnap, szeptember 23-án este osztják ki az Emmy-díjakat (amit a magyar HBO is adni fog élőben, illetve ha lesz energiák, akkor egy live-bloggal szintén készülünk!), így egy héttel az esemény előtt nem annyira meglepő, hogy a kreatív Emmy-díjátadót megtartották. Ez az az esemény, ahol azok a részlegek kerülnek díjazása, amik a főceremóniába nem férnek bele, vagy jóval kisebb kaliberűek, mint pl.: a fodrászok, a sminkesek, a látványtervezők, a zenei vágók és – szerkesztők, illetve a többiek, akik és amik listája a tovább mögött.

De ne rohanjunk ennyire lőre. Ki kell hangsúlyoznom a Trónok harcát, hiszen 12 jelöléssel indult neki az idei Emmy Awards-nek. Reménykedünk benne, hogy minél többet sikerül ebből kiviteleznie. A fele már adott, hiszen az alábbi kategóriákban egyet-egyet bezsebelt: designerben, jelmezesekében, sminkesekében és látványtervezőkében, míg a zenei szerkesztőknél 2 db-ot vihetett haza. Amik még futottak, mint elismert produkciók: az a Hemingway & Gollhorn, a Frozen Planet, a Great Expectations, a Boardwalk Empire és a Saturday Night Live. A The Walking Dead egyelőre csak egyetlen elismerést gyűjtött be. Meglepetés kategóriában: a Smash és a Southland, ami szintén 1-1 díjjal mehetett haza.

Mint írtam, a teljes lista a tovább mögött, ha jól dolgoztam, akkor mindegyik kategóriát le is magyarosítottuk. (Már amit tudtunk.) Tehát hétfő hajnali 2-kor Emmy-díjátadó. A kreatív részleg 2012-es jelöltjeit visszaolvasható az archívumból, ahogy a főbb – és a „mellé” kategóriáké is. Összesítő tabellánk szintén van, ahogy egy eseményhez kapcsolódó plakát is.

Tovább…

Kommentáld!

TV Choice Awards 2012 – A “szűrt” jelöltek listája

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 3, 23:23-kor a(z) Brit régió,díjátadók témába.

6 év alatt egyszer se vettük a bátorságot (és az időt), hogy csináljunk egy GuruAwards-öt, de talán a 10. születésnapunkig összehozunk egyet. Addig viszont gyűjtjük a tapasztalatokat, hogyan is lehetne jól kivitelezni az elsőt. Nekem a TVChoice Awards-féle felállás baromira tetszik. Az alapötlet egyszerű: begyűjtik az összes jelöltet, azt összegzik és jönnek a fordulók. Az elsőnél olykor 20-40-es listát szűkítenek le 4-re, majd a másodikban a 4-et 1-re. Ennyi, a végén pedig kihirdetik, hogy melyek lettek a befutók.

A teljes jelöltek listájáról még június 3-án írtunk. Volt olyan, aki megpróbálta befolyásolni a „szűrtnek” a kimenetelét? – Részemről megtörtént. Nem mindegyik kategóriában, de kb. 80%-ánál letettem a voksom valakire/valamire. Elérkeztünk a 2. fordulóhoz. Vannak kemény részlegek, mint pl.: a legjobb családi drámák, ahol a Merlin sikerének örülnék leginkább, viszont van egy olyan érzésem, hogy a Doctor Who fog győzedelmeskedni. Olykor viccesek is alakultak ki, hiszen a legjobb drámák között emlegetjük a Skins-t? Ez nekem új. Szerintem pusztán szimpátia alapján került be a TOP4-be, bár sok esélye nincs a Sherlock és a Downton Abbey mellett. Meglátjuk. A lista a tovább mögött, aki befolyásolni akar, az pedig klikkeljen ide. Cirka 10 nap áll a rendelkezésetekre, aztán Jo Brand műsorvezetésével 13-án kiderülnek a győztesek.
Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/22 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 26, 2:09-kor a(z) Nézettség témába.

Új epizóddal tért vissza a Once Upon a Time, ami az előzőhöz képest 7%-os növekedést produkált. Mellesleg 18-49-ben nyerte az estét 2.9-es demójával. A The Amazing Race hasonlóan jól szerepelt ilyen téren. A NYC 22 papírforma szerint csökkent, ebből kasza is lehet. A Harry’s Law se remekelt. Ha a tavalyi America’s Next Great Restaurant-ot vesszük alapul, akkor pláne, mivel hozzá képest 25%-os mínuszban. A Fox 19 órától leadta ismételten a The Simpsons és a Married… with Children pilotját, ha már a 25 éves évfordulójukat ünnepelték egy 2 órás műsorral, ami tulajdonképp 1.8-as demóval futott, mint mondjuk a nézettebb The Good Wife.

Kábeles fronton zajlott az élet, hiszen volt Game of Thrones, ami egyértelműen nyerte a részleget. Ismételten esett egy kicsit, de bőven az elfogadható felett jár. A The Client List kezd stagnálni. A The Killing beállni látszik 1.5 millióra. Nyitott a Veep az HBO-nál, ami überelte a Girls számait. (Holnap majd benevezünk rá.) A Showtime produkciók 4-500 ezren.

A briteknél volt vasárnap is The Voice UK, ami főlényesen nyerte az estét. A Silent Witness látta ennek előnyét, ami felkúszott 6 millióra. A Vera 2. évadja elstartolt, persze elmaradt az előző évadtól, melynek premierjét: 6.75 millióan, míg fináléját: 6.51 millióan nézték. Ehhez képest most 4.48 millióval sorozatminimumon. A Channel 4 műsoráról búcsúzott a Homeland, ami összehozta a sorozatrekordját a briteknél 1.91 millióval.

Az ausztráloknál a The Voice AUS döntött egyéni rekordot 2.691 milliójával. Mellesleg náluk a Touch jobb számokkal fut, mint egy Castle. Érdekes. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/01 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 6, 13:14-kor a(z) Nézettség témába.

Ha a CBS nem adott volna ACM Awards-ös, akkor a Desperate Housewives és a Once Upon a Time nyerte volna a főműsoridőt 20 óra után. Mellesleg 18-49-ben utóbbi verte előbbit. A GCB-nek a kaszája nagyon érik, mivel az NBC-s sorozatok szoktak ilyen nézőszámmal előrukkolni. A Bob’s Burgers se áll jobban, bár számomra az is értetlen tény, hogyan kapta meg a 2. évados berendelését. Majd talán idén megtörténik az igazságszolgáltatás.

A The Killing 1.8 millióval startolt, ami teljes lakosság körében 33%-os visszaesés. Ebből 661 ezer volt a 18-49 éves csoport, ami pedig 26%-os csökkenés. A Shameless 1.45 millióval búcsúzott, ami az első évadzáráshoz képest +26%-os növekedés. A House of Lies 775 ezerrel távozott, anno pedig 1.03 millióval debütált. A Californication 768 ezerrel zárta az 5. évadját, ami a 4.-hez képest 40%-os emelkedés. A Game of Thrones, mint azt már írtuk, minden rekordját megdöntötte, de istenigazából ezt is vártuk tőle. A Mad Men esett.

A britek folytatták a Titanic minisorozatnak a premierjét. Hozta a várt visszaesését. Ezen kívül a Once Upon a Time megdöbbentően jó számokkal nyitott a five műsorán. Visszatért még a Silent Witness is a 15. etapjával. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/25 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 3, 8:57-kor a(z) Nézettség témába.

Elnézve a listát, tulajdonképpen másolták az előző hetet. Továbbra is a kosárlabda meccsek a legnézettebbek, illetve az Once Upon a Time ismét megverte a Desperate Housewives-ot. Aki nézi örülhet, lesz 2. évad. A The Amazing Race-t a GCB majdnem megfogta, ami 10%-ot javított. A Harry’s Law nem sokkal maradt el előbbi kettőtől. A Bob’s Burgers létét nem értem, ahogy a Fox-ot se, hogy milyen elvárásai vannak 19:30-as blokktól.

Visszatért a Mad Men is, méghozzá dupla résszel. 3.5 milliójával sorozat rekordot döntött, ellenben csatornát nem! Valahol többet is vártam tőle. Az Ax Men viszont jól megy. Célközönségben verte az AMC sorozatát. A Frozen Planet-ot a Discovery adja 3. hete, nagy sikerrel. Ami még érdekesség, hogy a MythBusters a 10. etapjába kezdett bele.

A briteknél elstartolt a Titanic minisorozat. Az ITV-n jól felvezette a Dancing on Ice-t. Az Upstairs Downstairs a stagnált 4 millió tájt. A Homeland viszont 2 milliójával a Channel 4-t olyan magasságokba repítette, amelyben ritkán van. A Being Human évadzárása 748 ezret hozott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/18 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 22, 2:17-kor a(z) Nézettség témába.

13%-ot esett előző héthez képest a GCB. Sok. Főleg, hogy a Desperate Housewives azon sorozatok között szerepelt, amelyek nézettségileg emelkedtek. Egyébként a Detroit 1-8-7 tavaly ilyenkori teljesítményét 81%-kal múlta felül, de csak azért, mert utóbbi gyenge volt. A CSI: Miami nyerte a timeslotját, ahogy a The Good Wife is. A Once Upon a Time-ot a TAR már veri. Hol a hajdani 13 millió, amire felfigyelt a világ?

A kábeles részleg egyértelműen a The Walking Dead-ről szólt. Cefetül erős zárást produkált, pláne ha rápillantunk a 4.7-es célközönség demójára. Hány országos produkció irigyelhette el ezt tőle? Mind a 18-49 évesek körében, mind a 25-54 éveseknél az egyik legfelkapottabb vasárnap esti kikapcsolódás lett. Sőt, verte a Once Upon a Time/NCAA Overrun duót, melyek mindössze 2.9-es demóval futottak. A Talking Dead is szépen szerepelt. Az este másik felkapottja a szindikátusi sugárzásba adott Frozen Planet, amit 7 csatorna kezdette el adni. Ezen kívül a House of Lies lenyomta a Californication-t, először az életében.

A briteknél a Homeland felülmúlta magát. Évadpremierjét 2 millióan látták, ehhez képest már 2.11 millión van. A Channel 4 jól vásárolt. A napot a Dancing on Ice nyerte, ami nem meglepő. Az Upstairs Downstairs se teljesített rosszul. A Being Human messze a fénykorától, viszont az 5. évad így zsebben is lehet.

Az ausztráloknál a New Girl nézettebb a Castle-nél. Ezen kívül a Formula 1 lett a nap 2. legnézettebb műsora, az 1. továbbra is a My Kitchen Rules. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 29, 13:28-kor a(z) Brit régió,Hírek témába.

  • Január 5-én debütál idehaza az új Sherlock film.
  • December 28-i Való Világ – Kiválasztáson Vera nem Attilát és nem is Esztert választotta párbaj ellenfeléül, hanem egy csavarral VV Gergőt.
  • És ha már Való Világ, akkor egy drámai hír, miszerint a NekedValó című spinoff műsorát megszünteti a PrizmaTV. VV Gigi és Istenes Bence kereshet magának új melót.
  • A Magellán új címmel, Aktív Extraként fog feltűnni jövőre a Tv2 műsorán.
  • Daniel Fienberg, a Hitfix.com egyik szerkesztője összeállította 2011 legnagyobb csalódásainak listáját, ahol a H8R és a Glee társaságában olyan sorozat is feltűnik, mint a True Blood, a Dexter és az American Horror Story. Érdemes lesz elolvasni az indokát.
  • Ha már listamánia, akkor ne hagyjuk ki a 2011 legrosszabb reality-jeit se, ahol a H8R és az I Didn’t Know I Was Pregnant lett holtversenyben az első.
  • Felrakták a netre az Absolutely Fabulous visszatért évadjának első részét.
  • Az ABC se szereti kivárni a vásárnapját, felrakták a netre a Revenge új részének első 10 percét, ami január 4-én kerül műsorba.
  • A Discovery Channel is le fogja adni a Frozen Planet-et, amit március 18-án fog műsorára tűzni. Röhej, mivel itthon már megy az m1-en.
  • Megan Mullally csatlakozott Breaking In csapatához, ahol OZ főnökét fogja alakítani.
  • Stan Lee a Chuck vendégszereplője lesz.
  • Nem szarral gurigázik a Channel 5. A jelek szerint hozta azokat a mutatókat a Big Brother, amiket a vezetőség elvárt, ugyanis 2012-ben is is lesz, sőt, akkor Celeb kiadással jelentkeznek. A Digital Spy készített Brian Dowling-gal egy hosszabb interjút, melyből kiderül pl.: hogy a show január 5-én fog visszatérni. Előzetes is már van hozzá, mindjárt kitesszük. Megér egy külön bejegyzést.
  • No és hogy kik lesznek a házban? Hát Michael Madsen, Ruby Wax. Adrew Stone, Jedward, Lindsay Lohan, Frankie Cocozza, Kirk Norcross, Natasha Giggs, Boy George, Tinchy Stryder és Sam Faiers. Nézős? – És persze ne feledkezzünk el Kristina és Karissa Shannon-ról, azaz két Playboy lányról.
  • Közeleg nagyon a Treasure Island premierje, ezért készült is egy interjú Eddie Izzard-dal.
  • Olly Murs elképzelhető, hogy a jövő évi The Xtrra Factor-ban már nem lesz ott.
  • Dakota Blue Richards (Skins) egyik interjújában elmondta, hogy kicsit kiakadt az első szex jelenetén.
  • 30 sorozat 2011-ből.
  • A jelenlegi állás szerint 2012. április 12-én fog debütálni a Titanic minisorozat, melyet az angoloknál az ITV, az amerikaiaknál az ABC, míg az ausztráloknál a SEVEN Network fog leadni. Egyébként 50 ország vásárolta már meg a vetítési jogait. A szereplőgárdában: Linus Roache, Celia Imrie, Toby Jones, Geraldine Somerville, Sophie Winkleman, Maria Doyle Kennedy és Timothy West.
  • Elég gyorsan visszahozza az ITV a The Biggest Loser angol változatát, ugyanis már január 3-án folytatódik a brit széria, melynek edzői között: Richard Callender, Charlotte Ord és Rob Edmond nevét kell emlegetni – illetve ugye a 14 új játékost. Az előző szériát Will Graham nyerte.
  • Ricky Gervais az egyik interjújában elmondta, hogy 2012-ben (annak is a végén) érkezik majd egy különkiadás az An Idiot Abroad-hoz The Short Way Round alcímmel.
  • A Digital Spy olvasói szerint a Dowton Abbey volt a 2011-es év legjobb drámasorozata.
  • És ha már Dowton Abbey akkor egy interjú a szereplőkkel.
  • Írtuk már, hogy január 31-én folytatódik a Geordie Shore, most pedig jöjjön pár kép – egy a szereplőkhöz, további 8 pedig az új kecóhoz.

Kommentáld!

Elmaradt szerdai nézettségek: 12/07, 12/14, 12/21

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 27, 4:15-kor a(z) Nézettség témába.

(Ismételten a legfrissebb, azaz a december 21-i adatokat elemeztük.) Azt hinné az ember, hogy karácsony közeledtével szerdát is ellepték az ismétlések a csatornákat. Így is van, egyet leszámítva, hiszen a Fox másfél órás The X Factor US fináléval jelentkezett, ami 3.3-as demót produkált mindössze a célközönség körében. Mondanom se kelljen, de ez eléggé gyatra, főleg ahhoz képest, hogy egy TBBT mennyit szokott. Az I Hate My Teenage Daugther-ből is friss részt kaptunk, immáron a negyediket. Hogy lesz-e életet ilyen felvezetés nélkül az egyértelmű, mert minimum egy kaszát jósolunk neki. Volt még újdonság a Who’s Still Standing által, ami behozta az NBC-t a 20 órás timeslot 2. helyére.

Búcsúzott kábeles frontról az American Horror Story, ami meglepően jól zárt. Az F/X jogosan kérte be a 2. évadját. Nyerte az estét ezen a részlegen. A The Exes nem túl erős. Főleg, hogy ha számításba vesszük a Hot in Cleveland teljesítményét.

A briteknél főként a különkiadások mentek. Mint pl.: kaptunk a Downton Abbey-ből, valamint a Rick Stein’s Spanish-ből. (Részletek a tovább mögött. Először a december 21-i adatokat mutatnánk, majd a 15-it és végül a 8-it.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/30 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 22, 4:13-kor a(z) Nézettség témába.

A The X Factor mögött bemutatkozott az I Hate My Teenage Daughter, ami a teljes lakosság körében eléggé lehangolóan teljesített. A célközönségében pedig átlagosan, és ha hozzávesszük azt is, hogy a következő hetére simán behúzom neki a drasztikus csökkenést, akkor van miért félnie. A Survivor: South Pacific közeleg az évadfináléhoz. Látszik rajta, mert szedi össze a nézőit. A Harry’s Law a nap másik meglepetése, hiszen 9.91 millióra kúszott fel. Ez az NBC házatáján manapság rekordnak mondható. Lesz ebből harmadik évad, hiszen nyerte a 21 órás timeslotját, ha nem vesszük alapul a Fox énekes-tehetségkutatóját. A Psych-nek is sikerült 3 millió fölé emelkednie. Le is nyomta az American Horror Story-t. A briteknél a Frozen Planet gyengül. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats