Őket passzolta az NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2012 May 14, 1:43-kor a(z) 2012/13 sorozatai,Pilottervek: 2012/13 témába.

Örülök neki, hogy az NBC vasárnap kezdett bele az Upfronts-ba, mivel így van egy kis esély lépést tartani a mezőnnyel. (Tudjátok, van életünk, mily meglepő!:) Tess este beszámolt arról, mely újonc kerültek berendelésre. Külön az adatlapjaikat is elkészítettük. Arról viszont nem esett szó, hogy melyik leforgatott pilotötletek mentek a levesbe. Előjáróban emelnék ki kettőt: a The Farm-ot és a Mockingbird Lane-t, amik még bekérésre kerülhetnek, csak épp nincs pilotjuk, ami alapján dönthetett volna a vezetőség. Tehát kettőjüket ne temessétek.

Ki, melyiket fogja siratni? Basszus, ez a Beautiful People sose kerül berendelésre. Hasonló cipőben a The Munsters remake is, ami már 2009 óta várja, hogy lehessen már belőle valami. Eddig semmi. Egyébként feldolgozások közül az Isabel se került tovább, ami egy francia-kanadai sorozatnak a jenki adoptációja lett volna, és a Friday Night Dinner, amit a britek készítettek el. Abszolút hiányolni fogom a Downwardly Mobile-t, amire azért is lettem volna kíváncsi, mivel eléggé elvont a története, és az ilyenekből lehet nagyon jó dolgokat kihozni. A The Office-nál is néztük volna annak idején, azt meddig jutott…!

Most Ti jöttök! A berendeletlen ötletek közül, ki az a színész/színésznő, akit látni szeretnétek a képernyőn? Nézzük a teljes listát:

Drámák:
  • Bad Girls
    Történet: Az alapokat egy brit sorozat adja. A történet középpontjában egy csoportnyi elítélt női rab áll, akik a szövetségi börtönben töltik büntetésüket.
    Szereplők:Amy Smart, Jaime Pressly, Jurnee Smollett, Karolina Wydra, Kym Whitley, Rick Gonzalez, Tracee Ellis Ross, Zoe Boyle.
    Készítők: Andrew Stearn (EP), John Dahl (DIR – Pilot), John Wells (EP), Nancy Pimental (CRTR/EP).
    Studió(k): John Wells Productions · Shed Media · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
    AFTRA
  • Beautiful People
    Történet: futurisztikus sorozatötlet, aminek nagy esélye lesz. A történet a jövőben játszódik, ahol az emberek együtt élnek a mechanikus androidokkal, akik kiharcolták/megkapták (?) a másodrangú állampolgári jogot.
    Szereplők: Andrea Parker, Cody Christian, David Conrad, Ernie Hudson, Frances Conroy, James Murray, Jud Tylor, Madisen Beaty, Megalyn Echikunwoke, Patrick Heusinger, Tovah Feldshuh.
    Készítők: Michael McDonald (CRTR/EP), Robert M. Sertner (EP), Stephen Hopkins (DIR – Pilot), Kate Garwood (EP).
    Studió(k): ABC Studios · Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • County
    Történet: egy Los Angeles-i kórházra helyeződik a hangsúly, ahol egy csapatnyi fiatal orvos, nővér, adminisztrátor azért küzd, hogy valahogy fenntartsák a munkájukat, mivel anyagi oldalról nagyon alul vannak finanszírozva.
    Szereplők: Jason Ritter, Michael Imperioli, Aimee Garcia, Michael B. Jordan, Jess Weixler, Agam Darshi, Norbert Leo Butz.
    Készítők: Jason Katims (CRTR/EP), Jeff Reiner (DIR – Pilot).
    Studió(k): Universal Television.
    Forgatási helyszín: Los Angeles.
    AFTRA
  • The Frontier
    Történet: egy western ötlet network tévére. Középpontjában egy utazó csoport, akik Missouri területéről akarnak eljutni a nyugati partra. Az 1840-es években járunk.
    Szereplők:Al Weaver, Bridget Regan, Chaske Spencer, Clancy Brown, Erik Jensen, Ethan Embry, Gina Bramhill, Jake McLaughlin, Megan Ferguson, Mustafa Shakir, Nathan Gamble.
    Készítők: Jeff Kwatinetz (EP), Josh Barry (EP), Shaun Cassidy (CRTR/EP), Thomas Schlamme (EP/DIR -Pilot).
    Studió(k): Prospect Park · Sony Pictures Television.
    Forgatási helyszín: Ausztrália.
    AFTRA
  • Midnight Sun
    Történet: izraeli alapokon nyugszik, melyben egy olyan FBI ügynöknő kap szerepet, aki szektaszakértőként dolgozik. Célja, hogy egy alaszkai kommunának élő csoportot felkutasson, akik rejtélyes módon eltűntek.
    Szereplők:Alexia Fast, Connor O’Farrell, Daniella Pineda, David Harbour, Emma Bell, Julia Stiles, Lucia Walters, Lucien Laviscount, Michael Raymond-James, Oz Zehavi, Titus Welliver.
    Készítők: Alon Aranya (EP), Brad Anderson (DIR – Pilot), Lisa Zwerling (CRTR/EP), Noah Stollman (CRTR – Original Series), Oded Davidoff (CRTR – Original Series), Peter Traugott (EP), Rachel Kaplan (EP).
    Studió(k): Universal Television.
    Forgatási helyszín: Vancouver.
    AFTRA
  • Mockingbird Lane (előzőleg: The Munsters-remake2013 midseason)
    Történet: Megkapta a címét a The Munsters amerikai változata, melynél a készítők azt ígérték, hogy jóval emberszerűbbek lesznek a karakterek, mint az eredetiben. Annak idején úgy emlegették, mint a True Blood és a Modern Family mix-ét. A klasszikus szitkom szolgál majd alapul, melyben egy munkásosztályból való családnak a hétköznapiba nyerhetünk bepillantást.
    Szereplők: Charity Wakefield, Eddie Izzard.
    Készítők: Bryan Fuller (CRTR/EP), Bryan Singer (EP/DIR – Pilot), Eddie Izzard (PROD), John Wirth (EP).
    Studió(k): Universal Television.
    AFTRA
Komédiák:
  • Downwardly Mobile
    Történet: egy lakókocsi parkra (mobile home park?) fog fókuszálni, illetve a benne élő különös, egyedi emberekre, akik cseppet se hétköznapiak.
    Szereplők: Greg Cromer, Hector Duran, Jason Antoon, John Goodman, Kendra Jain, Mary Birdsong, Romy Rosemont, Roseanne Barr, Salli Richardson-Whitfield, Tricia O’Kelley.
    Készítők: Eric Gilliland (CRTR/EP), Gail Mancuso (DIR – Pilot), John Argent (CRTR/EP), Roseanne Barr (CRTR/EP), Steven Greener (EP).
    Studió(k): 20th Century Fox Television.
    Formátum: többkamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • The Farm
    Történet: A The Office-nak a spinoff-ja lehet.
    Szereplők: Rainn Wilson.
    Készítők: Ben Silverman (EP), Howard Klein (EP), Paul Lieberstein (CRTR/EP), Rainn Wilson (CRTR/EP).
    Stúdió(k): Universal Television.
    Formátum: egykamerás.
    Forgatási helyszín: N/a.
    AFTRA
  • Friday Night Dinner
    Történet: A brit sorozatnak a remake-je, melyben egy tradiciónális zsidó család életébe nyerhetünk bepillantást, akik minden péntek este együtt vacsoráznak. – kihangsúlyoznám, hogy az eredeti sorozatból is van casting a jenki változatban!
    Szereplők: Allison Janney, Aya Cash, David Koechner (original), Gary Anthony Williams, Gil Ozeri, Kevin Bigley, Tony Shalhoub.
    Készítők: Greg Daniels (CRTR/EP), Howard Klein (EP), Ken Kwapis (DIR – Pilot), Robert Popper (CRTR – U.K. Series).
    Studió(k): Big Talk Productions · Deedle-Dee Productions · Universal Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    SAG
  • Isabel
    Történet: egy francia-kanadai sorozatnak, a Le Monde De Charlotte-nek a feldolgozását csinálták meg; egy középosztály beli család hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást. A csavart az adja, hogy a lánygyerkőc mágikus képességgel rendelkezik.
    Szereplők: Abigail Mavity, Alex Désert, Kevin Nealon, Marcia Gay Harden, Skyler Gisondo, Sophia Schloss, Barry Shabaka, Bradley White.
    Készítők: Aaron Kaplan (EP), Howard Busgang (CRTR/EP), Jocelyn Deschenes (EP), Karey Burke (EP), Todd Holland (EP/DIR – Pilot), Tom Nursall (CRTR/EP).
    Studió(k): Kapital Entertainment · Sphere Media · Universal Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    SAG
  • Lady Friends
    Történet: két barátról, Nicole-ról és Jen-ről fog szólni, akiknek élete teljesen eltérő. Nicole-nak tökéletes családja van, illetve éppen terhes; míg Jen-nek elég sok a nézeteltérése az otthoniakkal, illetve kiakasztják a férfiak, na meg a diétája.
    Szereplők: Andrea Anders, Danny Comden, Josh Hopkins, Minnie Driver, Rachel Dratch, Tymberlee Hill.
    Készítők: Kari Lizer (CRTR/EP), Scott Ellis (DIR – Pilot).
    Studió(k): Warner Bros. Television · Kari’s Logo Here
    Formátum: többkamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Susan 313
    Történet: egy szingli nő áll a középpontban, aki egy tartós kapcsolatból lépett ki. Részben tartalmazni fog Sarah Silverman életéből is momentumokat.
    Szereplők: Harris Wittels, Jeff Goldblum, June Diane Raphael, Ken Leung, Sarah Silverman, Tig Notaro.
    Készítők: Brian Grazer (EP), Dan Sterling (CRTR/EP), Francie Calfo (EP), Jon Schroeder (CRTR/CO-EP), Ken Kwapis (DIR – Pilot), Ron Howard (EP), Sarah Silverman (CRTR/EPCRTR/EP).
    Studió(k): 20th Century Fox Television · Imagine Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Table for Three (aka. Daddy’s Girls)
    Történet: egy fiatal nőről szól, aki visszaköltözik a családi fészekbe, és teljesen ledöbben a tudattól, hogy apja összejött azzal az egykori középiskolás osztálytársával, akit ki nem állhatott stílusa és viselkedése miatt.
    Szereplők: Christine Woods, Nicky Whelan, Brenda Song, Cedric Yarbrough, Scott Bakula.
    Készítők: Aaron Kaplan (EP), Dana Klein (CRTR/EP), Pamela Fryman (DIR – Pilot).
    Studió(k): 20th Century Fox Television · Kapital Entertainment.
    Formátum: többkamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Happy Valley
    Történet: egy nőről szól, akit dob a vőlegénye, aki pedig meg akarja bosszúlni a tettet.
    Szereplők: Aubrey Dollar, Freddie Prinze Jr., Joanna Kerns, Kyle Howard, Mena Suvari, Sarah Wright.
    Készítők: Adam Shankman (DIR – Pilot), Hilary Winston (CRTR/EP), Jamie Tarses (EP), Julia Franz (EP).
    Studió(k): FanFare Productions · Sony Pictures Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA

1 Hozzászólás

2012/13-as pilotötletek: NBC – komédiák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 24, 0:05-kor a(z) Pilottervek: 2012/13 témába.

Tényleg a végére kell járni az összes pilotnak, hiszen az elmúlt napokban alig vannak castingok. Lényegében a projektek a vége felé járnak, de ez teljesen érthető, mivel egy hónap sincs hátra Upfronts-ig. Az NBC dráma pilotjairól már írtunk. Azóta annyi változott, hogy a Hannibal-t berendelte sorozatnak. A szitkomok sorából is kiemelt egy produkciót, a Go On-t, amit be is rendelt a 2012/13-as idényre, mivel annyira jónak vélte a sportriporteres Matthew Parry-s megmozdulást. Kíváncsi leszek az első ajánlóira.

Fura módon, az NBC annyira nem ragaszkodott a párkapcsolatos reality-khez. Jó, ez nem teljesen igaz, hiszen több olyant olvashatunk majd lentebb, ami elvált, szingli nőkre fog fókuszálni (Susan 313, Címnélküli Hilary Winston-projekt, Save Me, stb.). Nálam kettő abszolút bejövős az egyedibb ötletekből: az egyik a Downwardly Mobile, ami egy lakókocsi parkra fog fókuszálni, a másik a Daddy’s Girls, ami mostantól Table for Three címre hallgat. – Mindez sztori szempontból. Amire kíváncsi leszek, az még a The Farm, hiszen a The Office nagyon hanyatlik az elmúlt 3 hétben. Talán a 9. évaddal lezárul egy újabb NBC-s korszak. Nem lennék meglepve!

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal előbb:

(CRTR) = író/készítő
(D) = rendező
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv szolgált alapul, és annak az írója.

  • 1600 Penn
    Történet: egy családi szitkom modern kivitelezésben. Azt megy hogy? Célkereszt alatt az USA elnöke, a First Lady és nem éppen tökéletes gyermekeik. Ergo, a Fehér Ház nemépp hétköznapi életében nyerhetünk bepillantást.
    Szereplők: Bill Pullman, Jenna Elfman, Josh Gad, Brittany Snow Martha MacIsaac, Andre Holland, Amara Miller, Benjamin Stockham.
    Készítők: Jason Winer (EP/DIR – Pilot), Jon Lovett (CRTR/EP), Josh Gad (CRTR/EP).
    Studió(k): 20th Century Fox Television.
    Formátum: egykamerás.
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Animal Kingdom
    Történet: egy állatorvos, aki imádja az állatokat, azonban a gazdáikat ki nem állhatja.
    Szereplők: Justin Amy Huberman, Bobby Lee, Justin Kirk, Kym Whitley, Tyler Labine.
    Készítők: Alessandro Tanaka (CRTR/EP), Anthony Russo (EP/DIR – Pilot), Brian Gatewood (CRTR/EP), Joe Russo (EP/DIR – Pilot), Ravi Nandan (EP), Scott Armstrong (EP).
    Studió(k): American Work · Universal Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Downwardly Mobile
    Történet: egy lakókocsi parkra (mobile home park?) fog fókuszálni, illetve a benne élő különös, egyedi emberekre, akik cseppet se hétköznapiak.
    Szereplők: Greg Cromer, Hector Duran, Jason Antoon, John Goodman , Kendra Jain, Mary Birdsong, Romy Rosemont, Roseanne Barr, Salli Richardson-Whitfield.
    Készítők: Eric Gilliland (CRTR/EP), Gail Mancuso (DIR – Pilot), John Argent (CRTR/EP), Roseanne Barr (CRTR/EP), Steven Greener (EP).
    Studió(k): 20th Century Fox Television.
    Formátum: többkamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • The Farm
    Történet: A The Office-nak a spinoff-ja lehet.
    Szereplők: Rainn Wilson.
    Készítők: Ben Silverman (EP), Howard Klein (EP), Paul Lieberstein (CRTR/EP), Rainn Wilson (CRTR/EP).
    Stúdió(k): Universal Television.
    Formátum: egykamerás.
    Forgatási helyszín: N/a.
    AFTRA
  • Friday Night Dinner
    Történet: A brit sorozatnak a remake-je, melyben egy tradiciónális zsidó család életébe nyerhetünk bepillantást, akik minden péntek este együtt vacsoráznak. – kihangsúlyoznám, hogy az eredeti sorozatból is van casting a jenki változatban!
    Szereplők: Allison Janney, Aya Cash, David Koechner (original), Gary Anthony Williams, Gil Ozeri, Kevin Bigley, Tony Shalhoub.
    Készítők: Greg Daniels (CRTR/EP), Howard Klein (EP), Ken Kwapis (DIR – Pilot), Robert Popper (CRTR – U.K. Series).
    Studió(k): Big Talk Productions · Deedle-Dee Productions · Universal Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    SAG
  • Go OnSorozatnak berendelve!
    Történet: egy arogáns sportriporterről szól, aki egy tragédia után az őt ért sokkot egy terápiás csoportfoglalkozás keretében adja ki magából, hogy végre megnyugvásra leljen.
    Szereplők: Allison Miller, Bill Cobbs, Julie White, Khary Payton, Laura Benanti, Matthew Perry, Suzy Nakamura.
    Készítők: Karey Burke (EP), Scott Silveri (CRTR/EP), Todd Holland (EP/DIR – Pilot).
    Studió(k): Universal Television
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Guys with Kids
    Történet: három, a harmincas éveikben járó férfiról szól, akik úgy nevelik saját gyermeküket, hogy közben még ők maguk is néha azok.
    Szereplők: Anthony Anderson, Courtney Henggeler (orignal), Jamie-Lynn Sigler, Jesse Bradford, Sara Rue, Tempestt Bledsoe, Zach Cregger.
    Készítők: Kenny Schwartz (EP), Amy Ozols (EP), Charlie Grandy (CRTR/EP), Jimmy Fallon (EP), Scott Ellis (DIR – Pilot).
    Studió(k): Holiday Road · Universal Television.
    Formátum: többkamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Isabel
    Történet: egy francia-kanadai sorozatnak, a Le Monde De Charlotte-nek a feldolgozását csinálták meg; egy középosztály beli család hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást. A csavart az adja, hogy a lánygyerkőc mágikus képességgel rendelkezik.
    Szereplők: Abigail Mavity, Alex Désert, Kevin Nealon, Marcia Gay Harden, Skyler Gisondo, Sophia Schloss, Barry Shabaka, Bradley White.
    Készítők: Aaron Kaplan (EP), Howard Busgang (CRTR/EP), Jocelyn Deschenes (EP), Karey Burke (EP), Todd Holland (EP/DIR – Pilot), Tom Nursall (CRTR/EP).
    Studió(k): Kapital Entertainment · Sphere Media · Universal Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    SAG
  • Lady Friends
    Történet: két barátról, Nicole-ról és Jen-ről fog szólni, akiknek élete teljesen eltérő. Nicole-nak tökéletes családja van, illetve éppen terhes; míg Jen-nek elég sok a nézeteltérése az otthoniakkal, illetve kiakasztják a férfiak, na meg a diétája.
    Szereplők: Andrea Anders, Danny Comden, Josh Hopkins, Minnie Driver, Rachel Dratch, Tymberlee Hill.
    Készítők: Kari Lizer (CRTR/EP), Scott Ellis (DIR – Pilot).
    Studió(k): Warner Bros. Television · Kari’s Logo Here
    Formátum: többkamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Next Caller Please
    Történet: egy rádiós műsor kulisszáiba nyerhetünk bepillantást, melyben egy nagyszájú DJ és feminista kollégája kap szerepet.
    Szereplők: Dane Cook, Collette Wolfe, Joy Osmanski, Ryan Devlin.
    Készítők: Marc Buckland (DIR – Pilot), Stephen Falk (CRTR/EP).
    Studió(k): Lionsgate Television · Universal Television
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    SAG
  • The New Normal
    Történet: egy melegpárról, illetve egy béranyáról.
    Szereplők: Andrew Rannells, Bebe Wood, Ellen Barkin, Georgia King, Jayson Blair, Justin Bartha, NeNe Leakes.
    Készítők: Ali Adler (CRTR/EP), Dante Di Loreto (EP), Ryan Murphy (CRTR/EP/DIR – Pilot).
    Studió(k): 20th Century Fox Television · Ryan Murphy Productions.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Save Me
    Történet: egy elvált nő áll a középpontban, aki próbál új életet kezdeni, egy olyant, amire vágyott már régóta. Talán majd most!
    Szereplők: Anne Heche, Alexandra Breckenridge, Michael Landes, Heather Burns, Madison Davenport, Lamon Rucker.
    Készítők: John Scott Shepherd (CRTR/EP), Neal Moritz (EP), Scott Winant (EP/DIR – Pilot), Vivian Cannon (EP).
    Studió(k): Original Film · Sony Pictures Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Susan 313
    Történet: egy szingli nő áll a középpontban, aki egy tartós kapcsolatból lépett ki. Részben tartalmazni fog Sarah Silverman életéből is momentumokat.
    Szereplők: Harris Wittels, Jeff Goldblum, June Diane Raphael, Ken Leung, Sarah Silverman, Tig Notaro.
    Készítők: Brian Grazer (EP), Dan Sterling (CRTR/EP), Francie Calfo (EP), Jon Schroeder (CRTR/CO-EP), Ken Kwapis (DIR – Pilot), Ron Howard (EP), Sarah Silverman (CRTR/EPCRTR/EP).
    Studió(k): 20th Century Fox Television · Imagine Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Table for Three (aka. Daddy’s Girls)
    Történet: egy fiatal nőről szól, aki visszaköltözik a családi fészekbe, és teljesen ledöbben a tudattól, hogy apja összejött azzal az egykori középiskolás osztálytársával, akit ki nem állhatott stílusa és viselkedése miatt.
    Szereplők: Christine Woods, Nicky Whelan, Brenda Song, Cedric Yarbrough, Scott Bakula.
    Készítők: Aaron Kaplan (EP), Dana Klein (CRTR/EP), Pamela Fryman (DIR – Pilot).
    Studió(k): 20th Century Fox Television · Kapital Entertainment.
    Formátum: többkamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA
  • Címnélküli Hilary Winston-projekt
    Történet: egy nőről szól, akit dob a vőlegénye, aki pedig meg akarja bosszúlni a tettet.
    Szereplők: Aubrey Dollar, Freddie Prinze Jr., Joanna Kerns, Kyle Howard, Mena Suvari, Sarah Wright.
    Készítők: Adam Shankman (DIR – Pilot), Hilary Winston (CRTR/EP), Jamie Tarses (EP), Julia Franz (EP).
    Studió(k): FanFare Productions · Sony Pictures Television.
    Formátum: egykamerás
    Forgatási helyszín: Los Angeles
    AFTRA

1 Hozzászólás

Pilotszezon 2011 – November, csapó 1.

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 23, 20:14-kor a(z) Hírek,Pilottervek: 2011/12 témába.

ABC

Címnélküli Lerner és Littlefield-projekt – A készítők sorában Gail Lerner (Happy Endings) és Warren Littlefield (My Generation) kapott helyet, akik egy könyv: a The Men on My Couch: True Stories of Sex, Love and Psychotherapy alapján készítik. A történet középpontjában: egy fiatal női terapeuta, akinek az életét követhetjük figyelemmel, illetve kutatását, mivel főleg férfi páciensei vannak. A gyártója az ABC Studios lesz, ha berendelik. A műfaj komédia.

Címnélküli Greenstein-Eisner-projekt – A készítők között Jeff Greenstein (Will & Grace) és Michael Eisner, akik egy vígjátékot készítenének. Susan Feniger és Mary Sue Milliken (híres szakács mindkettő, most a Food Network-ön nyomulnak!) kapcsolata adta az ihletet.

The Red Band Society – A DreamWorks, a Tv3 és a Filmax műkördne össze. Az alapötletet a The Time Traveller’s Wife című regény adná,  azaz az Időutazó feleségek, melyből film is készült már. A pilotot Marta Kauffman (Friends) fogja írni. Mellesleg a spanyolok is készítettek már belőle feldolgozást. 2010-ben adták le a 13 részes évadját.

Village People – Ez már az ABC Family produkciója volna, melyről esett szó a blogon, de azért mégegyszer. A pilotot Meg DoLoatch írja, aki egy karrierista anyukára fog fókuszálni a sztoriban, aki örökbe fogad egy babát és annak anyját, aki mellesleg fiatal(korú?). A szereplők között már ott van: Sebastian Sozzi, Rachel Cannon és Sadie Calvano.

CBS

Címnélküli Kohan és Helstein-projekt – A pilotötlet a Weeds két alkotójának nevéhez, Jenji Kohan-hez és David Holstein-hez kötődik. Egyelőre sok mindent nem lehet róla tudni. A hónap végére ígértek több infót. A műfaja dramady, ami biztos. Ha berendelnék, akkor a LionsgateTV lenne a felelős gyártója. Jah és azt állította az írópáros, hogy a Sliding Doors-t fogják ötvözni a Seinfeld-del, ha minden igaz.

The Rifleman – Az írói között: Laeta Kalogridis-t és Patrick Lussier-t emlegetjük, míg a rendezője: Chris Columbus lesz. A sztori középpontjában a klasszikus Sam Peckinpah-féle western-sorozatnak ötlete, melyet új köntösbe öltöztetve élesztenének fel.

Fox:

Mike Royce-féle projekt – Az egyelőre címnélkül projekt az Everybody Loves Raymond és a Men of a Certain Age készítőjéhez, Mike Royce-hez kötődik, aki egy szitkom projektbe fogott. A sztorija pár alkalmazottra fog fókuszálni, akik értenek ahhoz, hogy minden pénzüket elverjék vásárlással, és még adósságba is hajtsák magukat. Ha berendelnék, akkor a 20th Century Fox TV lenne a felelős gyártója.

NBC

Hannibal – Berendelték sorozatnak, azaz 13 epizóddal biztosan jön Bryan Fuller (Pushing Daisies) új produkciója, amit a Gaumont Internation Television (francia produkciós cég, ami Los Angelesben, New Yorkban és Londonban nyitott irodát) fog elkészíteni. A történet középpontjában: Dr. Hannibal Lecter, aki amúgy rács mögött van, elkezd nyomozni. A munkáját segíti: Michael Hist (The Tudors), Alan Gasmer és Sherry Marsh.

Isabel – A szitkompilot ötletet Howard Busgang (Sophie) és Tom Nursall (Single White Spenny) fogja írni, míg Tom Holland rendezni. Egy újabb adoptációról volna szó, méghozzá a francia-kanadai Le Monde de Charlotte-ről, ami 2000 és 2004 között futott. A történet középpontjában egy középosztálybéli család, illetve az egyik leányzó, Isabel, aki mágikus erővel bír. A Kapital Entertainment lesz a felelős gyártója, ha berendelik.

The CW

Danny HollywoodMartha Haight-tal, Eric és Kim Tannenbaum-mal Mark Hormon (NCIS) fog majd együttműködni. A projekt írója: Bert V. Royal lesz. A történet ismételten feldolgozás volna, ami egy izraeli változat alapjain nyugszik. Az eredeti sorozat 200 epizódot élt meg Ori Yardeni és Tmira Gross főszereplésével. A sztorija a ’90-es években fog játszódni, Danny Hollywood halála előtt, ugyanis egy fiatal operatőr fog visszautazni az időben, hogy megakadályozza a zenész halálát, csak éppen komplexebb az ügy, mint azt hitte.

Starz

Harem – A csatorna második történelmi sorozata, ami I. Szulejmán szultán időszakára fókuszálni, aki 46 évek át uralkodott 1520 és 1566 között. Ő győzte le a magyar sereget Mohácsnál és Szigetvárnál, így különösen örülnénk neki, ha nem hagynák ki kicsiny kis hazánkat a forgatásból. A gyártok között a Starz és a BBC Worldwide. Az ötlet Gina Gershon-tól származik, amit Ann Peacock-kal fog elkészíteni. A történet középpontjában: egy rabszolgalány, aki az a Roxelana, akit Szulejmán feleségül vett.

Netflix

Orange is the New Black – A projekt írója Jenji Kohan, a Weeds egyik írója lesz, melyet pilot nélkül berendelt 13 epizódra. A műfaj komédia. A sztori középpontjában néhány női rab. Mellesleg az alapokat Piper Kerman-féle emlékiratok fogják adni.

Lifetime

The Red Tent – A Lifetime nemcsak sorozat ötletet, de minisorozat ötletet is berendelt. Az Anita Diamant-féle The Red Tent című könyv adná az alapötletet, amit Paula Weinstein és Anne Meredith vinni képernyőre. Időben egészen a babiloni időszakik repítenének vissza, amikor Leah, Bilha és Zilpah életébe nyerhetünk bepillantást, akik ugye Jacob feleségei volnának. A sztori szerintem adja magát, legalábbis lesz benne minden, ami kell egy ilyen minibe: féltékenység, gyilkosság, ármány és a többi.

„Nincs otthona”

Harold & Kumar – A jelenlegi felállás szerint valószínűleg kábeles tévécsatornára fog kerülni a projekt, amelyet a Lionsgate gyárthat le. Az animációs sorozat kötődni fog a filmhez olyannyira, hogy az eredeti készítők is, azaz Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg is jelen lesz, valamint a főszereplők – John Cho és Kal Penn – is kölcsönözni fogja hangját a sorozatbeli karakterének.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 16, 10:56-kor a(z) Hírek témába.

  • Edward Dogliani csatlakozott a Game of Thrones-ba.
  • Valentina Cervi benne lesz a True Blood ötödik évadjában.
  • Jon Brown fogja írni, míg Jonathan Van Tulleken rendezni a Misfits 3×06-os epizódját.
  • Van néhány címünk: Celebrity Breeds ContemptCastle 4×13; Turn! Turn! Turn!True Blood 5×01;
  • Terence Maynard és Janet Montgomery vendégszereplője lesz a Merlin 4×11-ben.
  • A magyar Game of Thrones készített interjút Julian Glover-rel. Ha valaki látta náluk a magyar változatát, akkor linkelje és kirakjuk szíves örömest.
  • Megkezdődött a Treme harmadik évadjának forgatása. A csapathoz csatlakozott útközben Sam Robards (Gossip Girl, The West Wing) és Chris Coy (True Blood, Justified).
  • Friss forgatási képek a Gossip Girl 5. évadjához.
  • Van a 30 Rock-hoz is forgatási képünk még októberből.
  • Egy korábbi interjú olvasható itt John Shiban-nal, a Hell on Wheels egyik exec. producerével.
  • Michael McLafferty beugrik a House-ba.
  • Tara Killam benne lesz a Community harmadik évadjának egyik decemberi részében.
  • Claire Skinner, Alexander Armstrong, Holly Earl, Maurice Cole, Bill Bailey, Arabella Weir és Paul Bazely biztosan benne lesz a Doctor Who 7×00-ás karácsonyi epizódjában.
  • DJ Qualls vendégszereplője volt a Supernatural 7×08-nak. Kim Rhodes is beugrik az egyik részbe.
  • Interjú Jeremy Sisto-val, a Suburgatory kapcsán.
  • James Lafferty vissza fog térni a One Tree Hill utolsó évadjába.
  • Stepfanie Kramer vendégszereplője lesz a The Secret Circle 1×11-es részében.
  • Jack Coleman (Heroes) és Brigid Brannagh (Army Wives) vendége lesz az esti (7×08-as) Criminal Minds-ban.
  • James Wolk, a Lone Star egykori szereplője a Happy Endings-be tűnik fel.
  • Nick Offerman-nal (Parks & Recreation) készített interjút a THR.
  • Erica Durance (Smallville) benne lesz z Harry’s Law-ban. Apropó, ha debütálni idehaza, tuti hogy nézné a nép. Több ismerősöm szerint erősödött a kezdés óta.
  • Az ITV berendelte a Poirot 13., egyben utolsó évadját. A zárás öt részes lesz és az alábbi könyveket fogják feldolgozni: a “Labours of Hercules”, a “Dead Man’s Folly”, a “The Big Four”, az “Elephants Can Remember”, és a “Curtain”. Jövő évben várható a csatorna műsorán a folytatás.
  • Kreatív okokból távozott Elizabeth Sarnoff az Alcatraz showrunner-i pozíciójából, kinek a helyére Jennifer Johnson és Daniel Pyne érkezik.
  • A CityTv elkaszálta szeptemberben a Murdoch Mysteries-t, azonban a sorozat folytatódhat a CBC műsorán, ami bekérte az 6. évadját. A forgatás 2012 tavaszán kezdődik meg. Egyébként a produkciót már több mint 100 országnak adták el.
  • A CTV műsorára A Russell Peters Christmas címmel érkezik egy produkció, melyben ott lesz: Michael Bublé, Pamela Anderson, Ted Lange, Faizon Love, Jon Lovitz, és Scott Thompson.
  • Azokhoz egy cikk, akik kíváncsiak, hogy kinyerte a Battle of the Blades legutóbbi évadját.
  • A GlobalTV berendelte a Canada Sings folytatását.
  • The Situation vendégszerepelni fog a Suburgatory-ban, ahol önmagát fogja alakítani.
  • Chelsea Lately nézői megnyugodhatnak, mert az E! Entertainment-tel 2014-ig szóló szerződést írt alá a házigazda.
  • Az Extreme Couponing all-stars kiadással jelentkezik december végén. 7 részes lesz.
  • Dean Cain sorozatgyilkost fog alakítani a Criminal Minds-ban.
  • A Hitfix.com szerint a Prime Suspect „kaszájának” okai.
  • Todd Holland fogja rendezni az NBC egyik egykamerás szitkompilotját, az Isabel-t. A történet egy családi komédia lesz, melynek írói: Haward Bushang és Tom Nursall lesz.
  • Teddy Sears (Raising Hope) és Nick D’Agosto (Heroes) csatlakozott a Masters & Johnson című projektbe, amit a Sony Pictures TV készít el a Showtime-nak.
  • Aaron Tveit az USA Network-nek készített – egyelőre – címnélküli Jeff Eastin-projektben kapott főszerepet.
  • Ha már Carrie Preston beugrik a ma esti Law & Order: SVU részbe, az AolTV.com úgy gondolta, hogy kéne vele készíteni egy interjút. Íme.
  • Képek a 2011-es Victoria’s Secret Fashion Show-ról.
  • A Hell on Wheels a második hetében 14%-ot esett vissza.

Kommentáld!

free web stats