Emlékeztető: Játék határok nélkül – 8. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2014 October 18, 18:08-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 20:20-tól az m1 műsorán: Játék határok nélkül – 8×01.

Gyermekkorom meghatározó gameshow-ja. Már akkor is függője voltam a tévénézésnek, csak nem tudtam róla. 1993 és 1999 között volt látható a Játék határok nélkül az MTV műsorán, illetve manapság is találkozhatunk vele, ha valakinek van m3-ja. Basszus, mennyit izgultam a képernyő előtt, hogy megnyerjük a végső összecsapást.

jatek-hatarok-nelkul-2014

Nehéz felidézni a tényeket, ezért segítséget kértem. Idehaza 7 évad futott, ezek közül 3-at nyertünk meg, a többinél valamelyik vetélytárs ország diadalmaskodott. 1993-ban, 1996-bam és 1998-ban vittük haza az elismerést. A magyarországi futás idő alatt (azaz 1993 és 1999 között) 1995-ben került egyedül megrendezésre országunkban a döntő, ahol a csehek megverték a mezőnyt. Nagyjából ennyi infót tartanék fontosnak a régi adások felidézéséhez.

2014-ben pedig folytatódik annak köszönhetően, hogy az MTVA betársult az Intervilles International című műsorba, amit tekinthetünk a kvázi utódjának, csak mi meghagytuk a címét. Most nem európai városok, hanem több kontinens országa fog összecsapni. És a legszebb az egészben, hogy az egész szériáját hazánkban vették fel. A résztvevő országok között: Oroszország, Magyarország, Indonézia, Franciaország, Egyiptom és az Amerikai kontinens képviselői kapnak helyet (Argentína, Brazília, Kanada és USA) – Azért vonták utóbbiakat egybe, mert 6 részt vevőország lesz.

Természetesen a kommentátor: Gundel Takács Gábor lesz, míg a műsorvezető: Varga Edit és Harsányi Levente. Az első adást október 18-án 20:20-kor kapjuk meg. Biztosan ott leszek a startjánál. Az adások felvételéről az index.hu bővebben beszámolt, tessék elolvasni.

Kommentáld!

Plakátba zárva: Játék határok nélkül 2014

 
Beküldte: Kanyecc 2014 October 15, 18:59-kor a(z) hazai marketing,Vizuális egyveleg témába.

Szombaton startol a Játék határok nélkül új évadja az m1 műsorán. Várjátok? A részletekről már beszámoltunk, a linkre kattintva lehet informálódni.

image

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 October 15, 10:44-kor a(z) Hírek,Magyar hírek témába.

  • Az Intercom decemberben sem ad ki sorozat DVD-t, csak filmeket, viszont novemberre tartogat egy meglepetést, erről a következő cikkünkben számolunk be.
  • A Tv2 megváltoztatta a héten a műsorrendjét az alábbira: 16:00-tól Magánnyomozók, 19:20-tól Jóban Rosszban; 20.05-től Bumm!, 20:45-től Családi titkok; 21:45-től Édes élet. A Családi titkokból új epizódokat kapunk.
  • Az m1 október 18-án kezd bele a Játék határok nélkül következő évadjába. Még nem írtuk, ezért jöjjön némi összefoglaló róla. A műsorvezetők sorában: Varga Edit és Harsányi Levente. A magyarok csapatkapitánya: Csapó „Dudi” Gábor lesz, míg a játékosok között: Kovács Niki, Puskás Peti, Rippel Ferenc, Rippel Viktor, Pulai Imre, Szőnyi Ferenc valamint Zala György. (Egyébként délután lesz a sajtótájékoztatója az gameshow-nak, hátha utána még többet tudunk.)
  • Van néhány címünk: Spirit of the GoatGotham 1×06; The Key / An Innocent ManScandal 4×05; LandlineNew Girl 4×05; The FrontThe Blacklist 2×05; Blood BathAmerican Horror Story 4×08; Hall-Oates WeenCristela 1×04; Family Takes Care of Beverly The Goldbergs 2×05; School MergerLast Man Standing 4×05; Halloween V / Halloween 3: AwesomelandModern Family 6×05-06;
  • Mark Hudis készítésével berendelt a The CW egy pilotszkriptet The Illusionist címmel. A projekt alapját a 2006-os mozifilm adja, melynek főszereplője Ed Norton volt. Az eredeti mű szinopszisa itt olvasható el – maradjunk annyiban, hogy a Reign méltó párja lehet.
  • Egy másik szkriptet is bekért a The CW, mely a Cheerleader Death Squad címen fut. A készítők sorában: Marc Cherry és Neal Baer. A történet egy kegyvesztett CIA-ügynökről szól, aki tanárnak áll egy elit Washington-i iskolában, ahol rádöbben, hogy a diákjainak a kapcsolataival akár vissza is kerülhet a szakmába – így párjukat elkezdi kiképezni, hogy legyenek a szemei és fülei a nemzetközi kémkedésben.
  • Jane Forda vendéghangként feltűnik a The Simpsons november 2-i részében.
  • Kyra Sedgwick, Marc Evan és Jasmin Savoy Brown a Brooklyn Nine-Nine november 2-i epizódjában lesz vendégszereplő.
  • Richard Kind, Drew Powell és Mackenzie Leigh neve a Gotham 1×06-os részének vendéglistáján szerepel.
  • Cleo King tiszteltet teszi, mint Dorado a 4×06-os New Gorl-ben.
  • Mandy Moore (Saved!) és Daren Kagassof (The Secret Life of the American Teenager) a Red Band Society 1×06-ban. Mellesleg megemlíteném, hogy a következő epizódját a mai után csak november 5-én kapjuk meg.
  • Allison Tolman (Fargo) a The Mindy Project november 4-i epizódjában szerepel.
  • Taylor Swift fellép két helyen is rövid időn belül. Az egyik a Jimmy Kimmel Live, a másik pedig a Good Morning America.
  • November 1-jén megkapjuk Chris Rock-ot az SNL műsorvezetőjének.
  • Bitang jól nyitott a Star Wars: Rebels. Azért nem írom a Disney XD-t mellé, mert olyan infók jöttek, hogy világszerte a premier hétvégéjén összességében 6.5 millió nézőt szedtek vele össze. Ha levetítjük ezt a csatornára, akkor 1.03 milliót takar összességében, ami 15 éves rekordot döntött. Ebből 481 ezer néző volt a 6-14 éves, melyből 369 ezer a fiú; illetve a 6-11 évesek 356 ezret tettek ki, melyből a fiúk 283 ezret. – Annak idején egyébként Toon Disney-nek hívták.
  • Ismét van infógrafika a 7. heti ESPN College Football-hoz.

Kommentáld!

Az ősz durranásai – hazai kiadás, csapó I.

 
Beküldte: Kanyecc 2014 September 29, 11:16-kor a(z) Magyar hírek témába.

Cikksorozat: 1. rész | 2. rész

Nem csak odakinn, hanem Magyarországon is elstartol az őszi idény. Szinte két naponta jönnek az emlékeztetők azokról a sorozatokról, amiket átvettek a magyar adók, vagy amiket éppen műsorukra tűztek, mint hazai sajátgyártású nagydurranás. Jó látni, hogy az elmúlt években egyre csak erősödik az a tender, hogy leépítik a külföldi bevásárlást, és helyette sajáttal nyomulnak. Mindezt papírforma alapon jó érzékelni, mert minőségbe sűrűn bele tudnék kötni. Sokadrészről pedig az a tény, hogy a magyar embernek celeb és sztár műsor kell, szerintem a legkiábrándítóbb, mert hagyjuk mégjobban érvényesülni a szenny- és pletykalapokat. Reméljük, kinövünk ebből is. Most egy kisebb átívelő képet szeretnék arról mutatni, milyen „nagy durranás” jelzővel illetet – főként reality – produkciókra számítsunk a következő hetekben, hónapokban.

Virtuózok

Az MTVA egyre erősebb a sajátgyártású produkciók körében. Biztosan emlékeztek arra a reformkorra, ami kb. 3 évvel ezelőtt, ősszel startolt el náluk. Ekkor kaptuk meg a Hacktion-t, a DTK –D. Tóth Kriszta Show-t vagy a Magyarország, Szeretlek!-et. Istenigazából tehetségkutatóval nem is foglalkoztak. (És most A Dalt ne soroljuk ide, kérem szépen.) Amikor először meghallottam a Virtuózok eljövetelét, majd dobta megy hátast, mert megcsinálták a legjobb alapötletet, amire talán a világban sincs példa – mármint arra, hogy egy tehetségkutató csak komolyzenei érára fókuszáljon, kizárjon minden más műfajt. Vadász Dániel, a műsor egyik producere nagyon jól látta meg a dolgokat, had idézzek tőle:

Ez az első ilyen jellegű műsor Magyarországon, és tudomásuk szerint az egész világon. Hangsúlyozta: a Virtuózok nemcsak egy verseny, hanem jóval több annál, egy műsor, amely képes megszólítani olyan embereket is, akik eddig nem kedvelték a komolyzenét.

19

Október 17-től az m1 műsorán lesz látható. Az alapkoncepció  is összeszedettnek tűnik, hiszen a fiatal tehetségeket 3 korcsoportba sorolják – 6 és 13; 14 és 19; valamint 20 és 24 év közé. Sajnos nekem az egyik felvételre nem sikerül eljutnom, de majd FERCSA hátha komment formájában beszámol az ottlátottakról. Egyébként a jelentkezők többsége hegedővel és zongorával próbálta elnyerni a zsűri bizalmát.

Apropó, zsűritagok. Az alábbi személyek kaptak helyet: Szenthelyi Miklós hegedűművész, Kesselyák Gergely karmester, Batta András zenetörténész, kormánybiztos, Miklósa Erika operaénekes és Némethy Attila zongoraművész. A műsorvezetője: Varga Edit és Bősze Ádám lesz.

Éden Hotel – 3. évad

Akkor, amikor meghallottam, hogy a Viasat 3 berendelt egy eléggé ígéretesnek tűnő reality-t, egyből körül jártam a múltját a koncepciónak és eldöntöttem: Ezt néznem kell. Minden adását, mert végre próbálnak kitörni az elcsépelt fajtájúak közül. Két évad lement, azóta pedig semmi infó a folytatást illetően! …Egészen reggelig, amikoris megkaptuk a TV2 legújabb sajtóközleményét, melynek címe: „SuperTV2-n az Éden Hotel”. – Mi? Tettem fel magamban a kérdést, mert ez szabályosan az év híre. Illetve a folytatásban végig futottam a tartalmán, hogy most csak ravaszul címlopás történt és más jön, vagy tényleg az az Éden Hotel érkezik, amit annak idején megszerettünk. Az!

György Bence, a Tv2 Csoport program- és hírigazgatója az alábbit mondta:

Folyamatosan keressük a lehetőségeket, hogy a SuperTV2-t az eddigi népszerű, sajátgyártású műsorok mellett újabbakkal erősítsük és tegyük kihagyhatatlanná mind a nézők, mind ügyfeleink számára. Az Éden Hotel minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult: nem egy átlagos reality, sokkal több annál. Egy igazi stratégiai játék, ahol nem elég, ha egy szereplő jól néz ki vagy szórakoztató, a fejét is használnia kell.”

Hogyan kerülhetett hozzájuk? – Nagyon jó kérdés, majd megkörnyékezem a csatornát és kiderítem, addig viszont legyen annyi elég, hogyha egy ilyen produkció kábeles rétegbe kerül, akkor azt nehezen lehet elrontani. Ez azért jó a nézőnek, mert nem lesz pereskedés, cenzúrázás (oly mértékben) az NMHH miatt. Amit még lehet tudni, hogy a Paprika Latino gyártja majd az új évadot, illetve a forgatás – miután teljes a casting – Costa Ricában fog zajlani.

Játék határok nélkül!

Akinek van m3-ja, talán most is nézi a retro adások ismétléseit. 1999-ben kaptuk meg az utolsó részét a Játék határok nélkülnek. Nem ma volt, mégis a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb vetélkedője volt. Emlékszem mennyit izgultam annak idején, hogy az adott feladatokban nyerjünk. Ritkapillanatok voltak, amikor először jutottunk a célba, de előfordult sokszor. A hír igaz, a sorozat folytatódni fog, viszont érdemes előtte pár tényt lefixálni.

index

Ami változott, hogy az MTVA betársult az Intervilles International című műsorba, amit tekinthetünk a kvázi utódjának, csak mi meghagytuk a címét. Most nem európai városok, hanem több kontinens országa fog összecsapni. És a legszebb az egészben, hogy az egész szériáját hazánkban vették fel. A résztvevő országok között: Oroszország, Magyarország, Indonézia, Franciaország, Egyiptom és az Amerikai kontinens képviselői kapnak helyet (Argentína, Brazília, Kanada és USA) – Azért vonták utóbbiakat egybe, mert 6 részt vevőország lesz.

Természetesen a kommentátor: Gundel Takács Gábor lesz, míg a műsorvezető: Varga Edit és Harsányi Levente. Az első adást október 18-án 20:20-kor kapjuk meg. Biztosan ott leszek a startjánál. Az adások felvételéről az index.hu bővebben beszámolt, tessék elolvasni.

Kommentáld!

free web stats