TCA-morzsák: 7. nap – F/X
Beküldte: Kanyecc 2010 August 7, 19:01-kor a(z) Hírek témába.
Kedden az F/X és John Landgraf-on, a kábelcsatorna elnökén volt a sor, hogy elkápráztassa a kritikusokat. A sajtóturnéra rengeteg infóval készültek, szóval volt miről beszélniük. (Itt jegyezném meg, hogy szerdán és csütörtökön a PBS sajtótájékoztatott. Vele nem fogunk külön foglalkozni, mivel egy sorozatát/műsorát sem nézzük, akkor meg minek is?!)
(A képeken az újonc sorozatok stábjai láthatóak.)
- Landgraf mindjárt az elején elárulta, hogy az F/X-en véleménye szerint 12 sorozat fér meg úgy, hogy egyik a másikat nem akadályozza. Ennyi a kapacitásuk, melyből 6-7-8 szitkom, illetve a maradék drámasorozat, ha le szeretnénk bontani. „My suspicion is that a dozen [original series] will be the maximum that we will get to, but it will take a few more years for us to reach full size.” – tehát néhány év és teljes a kapacitásuk.
- Hamar szóba került a Damages. Landgraf elmondta a DirecTV lettek a kizárólagos jogok, mivel mindenképpen szerették volna a sorozat folytatását, azonban a másik csatorna másképp nem ment volna bele a folytatásba. Ez persze valahol fáj is nekik, mert mégis csak náluk született meg ez a remek sorozat, de a költségek felőrölték. A következőt nyilatkozta: „The Emmys live in their own separate universe. Justified, Sons of Anarchy [and other programs] are all universally acclaimed. (…) Damages is an exception to this. It features well-coiffed women and men in Manhattan. We have tendency to want to do the literature of the common woman and the common man. It’s literature and it’s entertainment. Does that affect the Emmys? I don’t know. We’ve had success in the past, but this year not so much.”
- A Louie megkapta a második évadjára szóló berendelését. Újabb 13 epizód érkezik belelő. A csatorna vezetője elégedett volt (valamilyen szinten) a nézettségével, pláne hogy mindezt 11 óra után produkálta, főműsoridőn kívül.
- Újoncok berendeléséről is szó esett. Berendelték a USS Alabama címre hallgató szitkompilotot, amit Thomas Lennon és Ben Garant, azaz a Reno 911 készítői fognak elkészíteni nekik. A történet középpontjában egy űrhajós legénység áll, akiknek a célja, hogy a bolygók közötti békét fenntartsák. Már itt az elején persze ráragadt a koncepcióra, hogy egy Star Trek paródia van előkészülőben, amitől persze nem áll messze.
- Emellett egy másik pilot szkriptet is berendeltek. Joss Whedon fogja elkészíteni a Powers-t, amit ha berendelnek, akkor egy újabb képregény adoptáció tűnhet fel a tévéképernyőn. Sajnos a munkálatai egyelőre állnak.
- Szóba kerültek az egyes premier dátumok is. Ennek fényében az is kiderült, hogy az Archer második évadja januárban, a Jusified szintén második etapja februárban, míg a Lights Out premierje januárban lesz terítéken.
- A Terriers panelt egyből úgy kezdték, hogy kritikusoknak levetítettek egy ajánlót a sorozatról. Ugye 13 epizódot várhatunk belőle. A sorozatot San Diego-ban vették fel. Az is kiderült, hogy a főszereplő páros már korábban is dolgozott együtt, szóval nagyon jó a kapcsolatuk, gördülékenyen haladtak a felvétellel. Minden okés volt. Egyébként nagyon jó kritikai visszhangja van a sorozatnak, pedig még nem is láttuk. És ha már Shawn Ryan készítette, akinek neve ott a Sons of Anarchy-ban, azt se feledjük el, hogy a SoA fogja felvezetni. Egyébként az F/X vezetője ódákat tudna róla zengeni, mert miatta tartanak ott, ahol tartanak.
- Szintén 13 epizóddal érkezik a Lights Out című sorozat, melyet New York-ban forgattak le, annak is a pilotját még tavasszal. Itt is mutattak egy előzetest kezdésképpen. Warren Leight, a sorozat execute producere a következőt nyilatkozta: „Boxing movies usually tend to be a one-off, with the exception of ‘Rocky,’ which kept going on and on. We thought to do a serialized series about boxing would be really great.” – tudjátok, ez fog egy nehéz bokszolóról szólni.
- Az It’s Always Sunnyi n Philadelphia is kapott külön panelt, amelyből a legfontosabb rész a következő volt: „We have an episode this year with Phillies Chase Utley and Ryan Howard where we venture out of Philly into New Jersey.”
- Az Archer panelnél kiderült, hogy a sorozatnak nincs is írógárdája. Minden epizódot Adam Reed nevéhez jegyeznek, aki mellesleg a sorozat egyik hangja is.

















Comedy