Nézettség 09/17 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 19, 9:41-kor a(z) Nézettség témába.

Amindenit. Remekül nyitott a Revolution hétfő este. 4.1-es demójával nem kis meglepetést okozott, hiszen jóval alacsonyabbra számítottam. Azért azt se feledjük el, hogy 22 órás blokk koránt se teljes létszámban fut, de a Hawaii Five-0 nem hiszem, hogy sok vizet fog zavarni. Számára a The Voice jelenti a remek felvezetést. A fura, hogy alig vesztett 2 millió nézőt felvezetéséből. Természetesen a 2. hetére csökkentést jósolunk neki, de míg 8 millió felett van, amondó vagyok, hogy az NBC elégedett lehet. Ugyanez a The Mob Doctor-ról már nem mondható el, mivel 5 milliós kezdését majdnem hozta a 2 Broke Girls ismétlés is. Nála cseppet se lenne elfogadott a jövő heti visszaesés, viszont azért várható. A Bones egyébként a tavaly ilyenkor adott Hell’s Kitchen alatt zárt, szóval itt se legyünk elégedettek.

(Némi érdekesség tavalyra hangolódva. Akkor az NBC a The Sing-Off-ot adta, most a The Voice US-t. 142%-kal volt utóbbi nézettebb. Hasonló a felállás a Revolution-nel és a The Playboy Club-bal, mivel 156%-kal jobb mutatói lettek előbbinek utóbbihoz képest.)

Így már nem is annyira érdekesek a kábeles számok, amik egyébként maradtak a seggükön. A Perception se előre, se hátra. A Warehouse 13 és az Alphas együtt vannak jól, hiszen szinte fej-fej mellett. A The Inbetweeners elmarad az Awkward. mutatóitól, így nagyon is veszélyeztetett. A készítők egyedi 2. évadot ígértek, hát lehet erre nem kerül sor.

Részletek a tovább mögött! A brit számokkal is, az újoncpremierek 15 perces leosztásával együtt.

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/10 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 13, 10:20-kor a(z) Nézettség témába.

Hivatalosan elstartolt a 2012/13-as idény. Nyitott a The Voice. Reljesítménye elmaradt a tavaszi kezdéstől, de bőven jó számokat szállított. A célközönség demója messze kiemelkedett. A MasterChef és a Hell’s Kitchen finálézott. A meglepetés, hogy felvezetés nélkül be tudták foglalni a 2. helyet a 18-49 évesek körében. A The New Normal sokat esett felvezetőjéhez képest. A tavalyi Miss Universe Pageant-nál jóval nézettebb volt, de jövő héten lesz a sorsfordító, amikor már több ellenfél ellen mehet.

A Major Crimes a hétfő esti foci ellen kapott ki, a többieket verte. A Perception az USA Network sorozatainak a szintjén. A Falling Skies-nél nézettebb egy fokkal. Az Alphas már csak 700 ezer körül, nagyon kaszára hajaz, hiszen a Warehouse 13 cirka 900 ezerrel jobban teljesít. Az MTV-s The Inbetweeners az egykori Skins USA szintjén.

A briteknél elstartolt a Leaving. Az ITV manapság alig tud 4-4,5 millió felett teljesítni hétköznap. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Indul a lavina

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 10, 19:07-kor a(z) Heti adag témába.

Belekezdünk a 2012/13-as idénybe. Hivatalosan, legalábbis a lavina csak most indul meg, hiszen 8-9-10 premierrel simán lehet számolni a héten. Emlékeztek az augusztus közepi cikkünkre, melyben már elstartolt? Lehet ezt is, azt is annak tartani, hiszen a Grimm hetek óta megy, de tulajdonképp már csak 2 hét a dömpingig. Számoljunk az első rendes újonc startol.

Nézzük a mai terítéket. Mérlegen az amerikai, a brit és a kanadai részleg.

(Bónusz olvasnivaló: hétfő amerikai menetrend, ahonnan kiderülnek a változások, illetve melyik sorozat mi ellen fog menni. Értelemszerűen ez csak később lép életbe, majd szeptember 24-e után, de hátha kimaradt valakinél.)

The Voice 3. évad. A Tv2 már javában tartja a magyar változat castingját és a felvételgyártást, míg a jenkiknél elstartol. Nem is akármilyen premierrel lehet számolni, hiszen az elkövetkezendő 3 napban kapunk 1-1 részt. Ergo, összemérettetik a The X Factor USA-val, ami megint csak eléggé érdekes összezördülést fog eredményezni. Ekkor fog csak igazán eldőlni, melyik a legfelkapottabb énekes-tehetségkutató. Valaki a célközönségre, valaki a teljes lakosságra esküszik. Mi utóbbira, még ha kicsit jelentéktelenebb is. 120 perccel tessék számolni.

20:30-tól a CBS leadja a szokásos éves preview adását, melyben az idei újoncoknak ad teret, ismertetést. Lesz még The Bachelor: Pad 3. -, Masterchef 3. – és Hell’s Kitchen 10. évad finálé. Hát nincsenek könnyű helyzetben.

Hivatalosan, rendes formában elstartolt a The New Normal, melynek pilotját az NBC felpakolta a netre. Jogosan, mivel ez volt az a szitkom, amitől a legkevesebbet várnánk. Még annyit se. Tess előtt minden tiszteletem, hiszen megvolt neki. Közepesnek ítélte a kezdését. Nekem az egyik hivatalos promóképe elvette a kedvem tőle, de azért este újra nekifutok. Hivatalos wiki-adatlapját már majdnem elkészítettük, éjjelre feltöltésre kerül. Mellesleg a folytatás holnap este érkezik. Szóval ne tessék fél vállról venni.

A briteknél bemutatkozik a Leaving (UK) az ITV műsorán, melynek főszereplője: Helen McCrory és Callum Turner lesz. Kosztümös sorozat lesz, mely az 1900-as évek elejére fog visszakalauzolni. Itt írtunk róla.

Kommentáld!

Őket várjuk az ITV műsorára

 
Beküldte: Kanyecc 2012 August 30, 10:35-kor a(z) Brit régió,videó témába.

Az ITV örült kampánnyal rukkolt elő. Megmutatta mindegyik sorozatának az előzetesét, ami a közeljövőben, azaz őszfolyamán érkezik a kínálatukba. Rengeteg minisorozatról, sorozatról és tévéfilmről beszélünk – ha összességében nézzük. 9db-ról, szóval eléggé ha unnátok az amerikai részleget, akkor barátkozhattok a brittel. A visszatérők között a Downton Abbey-t és a Monroe-t emlegetjük.

Az újoncok között a Mrs. Biggs-et, ami egy kosztümös sorozat lesz. Az 1963-as évekbe repít vissza, ahol Charmian és Ronnie Biggs életébe nyerhetünk bepillantást. 5 résszel érkezik. Számolnunk kell a Homefront-tal, melynek főszereplője: Claire Skinner, Clare Higgins, Nicola Stephenson és Antonia Thomas lesz. A készítői között: Sue Teddern-t, Jan McVerry-t (Coronation Street) és Joe Turner-t (Robin Hood, Holby City, Casualty) emlegetjük. A 6 epizódos produkció sztorija olyan feleségekről és barátnőkről szól, akiknek párjuk Afganisztánban szolgál. Ne feledkezzünk el a The Scapegoat-ról se, melynek alapjául Daphne du Maurier regénye szolgált. Szeptember 12-én lesz a premierje a tévéfilmnek.

A Leaving-ről most hallok először. A díjnyertes Helen McCrory és Callum Turner repít vissza 1909-be, ahol egy bonyolult szerelmi történetet ismerhetünk meg. A Mr. Selfridge-ről viszont esett szó. A Leaving-díjas Jeremy Piven lesz a főszereplője. 10 résszel érkezik. Harry Gordon Selfridge életéről fog szólni. Az A Mother’s Son se ismert számomra. Főszerepben: Paul McGann és Alexander Arnord. Májusban forgatták Londonban és Suffolk-ban. Egy anya áll a középpontjában, akit gyötör az a tudat, hogy a fia képes lenne gyilkolni. És végül még a The Bletchley Circle-ről nem beszéltem. Szintén kosztümös dráma lesz. A második világháború győzelme után játszódik, amikor néhány tag újra visszatér a rendes életébe. 3 részes lesz, Anna Maxwell Martin (Accused), Rachael Stirling, Sophie Rundle (Episodes, Garrow’s Law) és Julie Graham (Survivors) főszereplésével.

Szóval ennyi a kínálat. Jöjjön először egy csatornapromó, majd a tovább mögött az alábbi sorrendben az ajánlók.


Tovább…

Kommentáld!

free web stats