2013/14-es kábeles pilotötletek: USA

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 20, 22:03-kor a(z) Pilottervek: 2013/14 témába.

Sikerült kifognom a leguncsibb kábeles csatornát pihent állapotomra. Az AMC és az FX után az USA-tól vártam a fellendülést, erre inkább a kedvem vette el a pilotösszegzők írásától. Elsőre azzal, amennyire reality-re rágerjedt. Egy sornyit rendelt be. Ott van neki a The Moment, a The Choir, a Bride or Best Man és a Partners in Crime. Velük már számolhatunk, viszont a pakliban akad még jó pár, de velük nem foglalkozunk, ahogy a másik adóknál se.

Nézzük miből élünk. A Horizon-ban látom a jövőt mindössze, ami Bridget Tyler-höz kapcsolódik. A Sirens-szel annyi a baj, hogy már az elején az USA fejeseinek se tetszett, a Paging Dr. Feed nem játszik, még ha a legmeggyőzőbb is. És van nekünk még egy negyedik is. Hát passz. Ez így összességében ultragáz. Nem de?

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal előbb:

(CRTR) = író/készítő
(D) = rendező
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv szolgált alapul, és annak az írója.

  • Horizon
    Történet: egy titkárnő életét követhetjük nyomon, aki az FBI-nak dolgozik. A csavart az adja, hogy olyan dokumentumot talál, amelyből kiderül, hogy a férje egy űrhajóval vívott csatában vesztette életét a Csendes-Óceán térségében. – Mindez a II. világháború idején jászódik. Sci-fivel tessék számolni, és Földön kívüliek is lesznek benne.
    Készítők: N/a
    Szereplők: Bridget Tyler (CRTR/CO-EP), Gale Anne Hurd (EP)
    Stúdió(k): Universal Cable Productions · Valhalla Entertainment
    Műfaj: dráma
    Forgatási helyszín: N/a
  • Paging Dr. Freed
    Történet: két nőgyógyász testvér áll a középpontjában. Miután apjukat egy szívinfartus elviszi megöröklik a praszisát.
    Készítők: Brad Johnson (EP), Katy McCaffrey (EP), Marc Buckland (DIR – Pilot), Michael Feldman (CRTR/EP)
    Szereplők: Annie Potts, Dorian Missick, Joel David Moore, Justina Machado, Kyle Howard, Leslie Grossman.
    Stúdió(k): Fox 21 · Watson Pond Productions
    Műfaj: egykamerás komédia
    Forgatási helyszín: N/a
  • Sirens
    Történet: A brit azonos című komédia adja az alapjait. Egy csapatnyi mentősről szól, akiknek fura kalandjait ismerhetjük meg. – A szigetországban mindössze 1 évadot élt.
    Készítők: Bob Fisher (CRTR/EP), David Aukin (EP), Denis Leary (CRTR/EP), Hal Vogel (EP), Jim Serpico (EP), Victor Nelli, Jr. (DIR – Pilot)
    Szereplők: Isaiah Mustafa, Jessica McNamee, Kevin Bigley, Kevin Daniels, Michael Mosley.
    Stúdió(k): Apostle Productions · Daybreak Pictures · Fox Television Studios
    Műfaj: egykamerás komédia
    Forgatási helyszín: N/a
  • When the Women Come Out to Dance
    Történet: egy kolumbiai nőről szól, aki keresi önmagát Dél-Miamiban, mint egy szobalány, miközben a múltja üldőzi, ugyanis sértődött férjét megölte.
    Készítők: Cheryl Heuton (CRTR/EP), Dave Bartis (EP), Doug Liman (EP), Elmore Leonard (BOOK), Kevin Bray (DIR – Pilot), Nicolas Falacci (CRTR/EP).
    Szereplők: Aisha Hinds, Amanda Schull, Bryan Greenberg, Cotter Smith, John Pankow, Jordi Vilasusom Kumail Nanjianim Manolo Cardonam Stephanie Sigman, Stephen Root.
    Stúdió(k): Hypnotic · Universal Cable Productions
    Műfaj: dráma
    Forgatási helyszín: N/a

1 Hozzászólás

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 18, 20:36-kor a(z) Hírek témába.

  • Az [origo] is szokott kritikaféleségekkel előállni? Ez számomra újdonság. Tegnap megvolt a Hacktion: Újratöltve premierje, melyről részletesebben írtak egy hosszabbat, ahol a látványra, az akcióra, a feszültségre és egyéb tényezőkre adtak is 5-ös skálán pontot.
  • Az RTL Klub úgy döntött, hogy előpromózást tart az RTL II-nek, így szeptember 30-án a nézők belekóstolhatnak a kínálatukba.
  • Az, hogy Stohl András nem lesz a Szombat esti láz műsorvezetője csak egy dolog, az viszont egy másik, hogy ez nem zárja ki azt a tényt, hogy kaphasson saját műsort. Már pedig fog kapni, tudta meg az egyik szennylap.
  • Egyelőre még nincs megegyezés a Digi tévénél, hogy az RTL II bekerül-e a palettájukba, és ha igen, akkor hova. Az viszont már biztos, hogy a T-Home-ba feltűnik. A részletekről Dirk Gerkens-t kérdezte az origo.
  • December 5-i Grammy jelölés bejelentésen Maroon 5 is fel fog lépni.
  • 2013. január 9-én hirdetik ki a People’s Choice Awards 2013-nak a győzteseit. Az eseményt a CBS adja, ahogy azt már megszokhattuk párszor.
  • Joan Collins, Robert Wagner, Cyndi Lauper & Debi Mazar vendégszerepelni Happily Divorced-ban.
  • Gilles Marino, azaz a Switched at Birthből Angelo állandó szereplő lett.
  • Október 14-én startol a Nick at Nite legújabb komédiája, a See Dad Run, melynek egyik főszereplője: Scott Baio lesz.
  • Emily VanCamp, Kerry Washington, Jon Cryer, Claire Danes, Jeremy Davies, Zooey Deschanel, Tina Fey, Melissa McCarthy és Martha Plimpton is díjat fog átadni a 64. Emmy-díjátadón, ahogy ŰLouis C.K., Ricky Gervais, Ginnifer Goodwin, Mindy Kaling, Jim Parsons és Amy Poehler.
  • November 5-én debütál a Love Games: Bad Girls Need Love Too 4. szériája.
  • James Brolin csatlakozott a Community 4. évadjába.
  • Nocsak, Shakira és Usher kerül Christina Aguilera és Cee Lo Green helyére a The Voice US 4. évadjába, Shelton és Levine marad.
  • Catherine O’Hara és Bryan Cranston vendégszereplője lesz a 30 Rock 7×02-es részének.
  • Amanda Tapping, akit a Sanctuary-ben láthattunk a Supernatural-be lesz jelen. A tervek szerint a 8×07-es epizódban fog elsőként feltűnni.
  • Van néhány címünk: Lowell, Indiana Revolution 1×04; Obama Mama / BryanzillaThe New Normal 1×04,06;
  • Január 13-án tér vissza a Showtime-ra a Calitornication, a Shameless US és a House of Lies új évadja. Mindegyik egy napon.
  • Joseph Balsamo és Peter Ciancarelli azzal vádolja az F/X-en futó The League készítőit, hogy ellopták tőlük az ötletüket, mely a The Commissioner címre hallgatott. Több helyen hasonlóságot vélhatünk felfedezni, mint pl.: mindkét helyen van testvérpár. A részletekről itt olvashattok, tippünkre esélyük sincs.
  • Szeptember 26-án a Revenge: The First Chapterre lehet számítani. Némi ízelítő a második évadhoz.
  • A TVGuide.com úgy döntött, hogy meginterjúvolja Ellen Pompeo-t, ha már alig készült bele interjú.
  • Szindikátusi sugárzásban a Live! with Kelly & Michael remek nézettséget hozott össze. Az évadpremierje az elmúlt 5 évét verte. 2.8-as teljes lakosságos mutatója mellé 3.6 milliós nézőszám társult.
  • Kristin Chenoweth lesz a műsorvezetője a Hero Dog Awards 2012-nek.
  • Nemcsak San Diego-ban van Comic Con, hanem New York-ban is, csak késő ősszel. Akit érdekel, hogy a Warner Bros mely sorozatokkal, és színészekkel fogja képviselni magát rajta, az klikkeljen.
  • 8.6 millióval startolt a Downton Abbey 3. évadja a briteknél.
  • P. Diddy vendégszereplője lesz az It’s Always Sunny in Philadelphia-nak.
  • Annie Potts csatlakozott a Paging Dr. Freed csapatába, amit az USA Network kért be.
  • Tatiana Maslany az Orphan Black szereplői között van emlegetve.
  • Laura Prepon a Netflix-es Orange is the New Black szereplőgárdáját fogja erősíteni.
  • Október 1-jén tér vissza a 4. évadjával a Regular Show.

Kommentáld!

Berendelt az USA Network

 
Beküldte: Kanyecc 2011 September 16, 0:44-kor a(z) Berendelés témába.

Evidens döntést hozott az USA Network, ugyanis berendelte a Covert Affairs harmadik -, a Necessary Roughness második – és a Royal Pains ötödik évadját. Mindhárom jövőre fog visszatérni 16-16-16 epizóddal.

Nézettségi szempontból tényleg adják magukat. A Covert Affairs nemcsak célközönségben, de 25-54 éves nézők körében is kimagaslót nyújtott. A Necessary Roughness-nél azért rezegett a léc, viszont ha a Fairly Legalt vesszük alapul, akkor tényleg adta magát a berendelése. A Royal Pains-re szavunk se lehet. Azt se feledjük el, hogy előzőleg a White Collar, a Suits, az In Plain Sight és a Burn Notice is megkapta a következő évadjára szóló berendelést, szóval a csatorna teljesen el van látva. Már csak az újoncok kell odafigyelniük.

Mellesleg, ha már felemlegettük, akkor ne feledjük el azt se, hogy két szitkompilotot rendeltek be a napokban. Az egyik a Paging Dr. Feed címre hallgat, melyet Michael Feldman fog megírni. A sztori középpontjában egy testvérpár, akik tovább viszik apjuk orvosi praxisát. A másik az On We Go címet kapta, melyet Douglas McGrath fog elkészíteni. Egyik főszereplője: Nathan Lane lesz. A történet pedig egy peches színészről szól, aki jegelteti Broadway-álmait, s visszatér szülővárosában, ami Texasban található.

Kommentáld!

free web stats