Újabb Vox magazinos különszám a tévésorozat kedvelőknek

 
Beküldte: Kanyecc 2017 October 15, 14:53-kor a(z) Magyar hírek témába.

Júliusban számoltunk be arról, hogy a Vox magazin a tévésorozat kedvelőknek kedveskedik egy különszámmal. Biztosra lehetett venni akkor, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen kiadványuk, hiszen 2017-ben akad bőven még 1-2 olyan időszak, ami önmagában annyi ígéretes premiert vagy éppen visszatérést kínál, hogy simán van kerete egy újabb számnak. (Az se véletlen talán, hogy az Entertainment Weekly heti rendszerességgel szállítja a tartalmat nyomtatott formában az amerikaiaknak.)

Csalóka lehet a számozás, hiszen a “nulladik”, amolyan pilot jellegű kiadásuknál a 2017/8-as számozás szerepelt, míg most a 2017/1. Lehet, mégsem volt annyira kézenfekvő a folytatás? (UPDATE: A megvásárolt magazinon 2017/2-es a számozás.) – Ha még is így lenne, akkor sem kell megijedni, mert Szöllőskei Gábor, a lap felelős szerkesztője a szám bevezető rovatában megnyugtatja az olvasókat egy örömteli hírrel, miszerint:

Bár 2017-ben ez az utolsó sorozatos különszám, azonban 2018-ban ismét jelentkezünk, ráadásul terveink szerint kéthavonta olvashattok majd a szériák világának legütösevv darabjairól.”

Halloween időszaka rengeteg ígéretes premiert tartogat. Hazai fronton érkezik a Terápia 3. felvonásá, míg odakinn visszatér a The Walking Dead a 100. epizódjával és 8. szériájával; de hozhattam volna példának a Stranger Things-et is. Most sem maradunk óriásposzter nélkül, négyet kapunk 80x56cm-es variánsban, ami mehez egyből a falra. (A Preacher-re, a Stranger Things-re, a Game of Thrones-ra és a The Walking Dead-re esett a választásuk. Mondjuk remélem, hogy a jövőben magyar produkciók is kapnak majd helyet ezen rovatukban. Simán felaggatnék egy Aranyélet posztert a falra.)

Keressétek az újságárusoknál 777ft-os áron. Simán megéri a pénzét.

Kommentáld!

Esti előzetes (2): Preacher – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 8, 20:02-kor a(z) videó témába.

Egyesek szerint csalódás, mások szerint elfogadható sorozat lett a Preacher. Őszintén, egyik bagázsnak se szeretnék igazat adni, mert tényleg jóra sikerült a kezdete, azonban a végére megfáradt a történet. Az AMC ettől függetlenül zöld utat adott a folytatásnak, hiszen nyárra, a forró meleg estékre mégis kikapcsolódást nyújthat a könnyedebb hangvételű – olykor esztelen – öldökléses sztori. Pontosan ezért leszek kíváncsi, hogy mivel próbálja helyre tenni az első etap bukdácsolását, mert magával az alapanyaggal probléma egy szál sem. Inkább egyfajta írói válság mutatkozott, ami éhezik a kilábalásra. Remélem sikerülni fog nekik, mert ez az ajánló újra visszahozta a kedvem hozzá. Nézzük csak…


Kommentáld!

Promóképek a Preacher 2. évadhoz

 
Beküldte: Kanyecc 2017 March 12, 19:29-kor a(z) Promo témába.

Rázkódjunk vissza a régi kerékvágásba. Tavaly számtalan olyan sorozat érkezett, amikkel olyan nézőket célozták meg (=Köszönöm a megtisztelő odafigyelést rám!), akik nyitottak a sátán és a gonosz jelenlétére. Ilyen volt a Fox által a The Exorcist, a Starz-tól az Outcast, az A&E-től a Damien, valamint az AMC részéről a Preacher. Nyilván történetben voltak eltérések, de alapjába véve ez a négyes egy kalap alá vehető. Négyből kettővel biztosan találkozni fogunk 2017-ben, hiszen utóbbi a második évadjával június 19-én tér vissza. Míg az első etap során 10 részt, addig most 13-at kapunk. Új szereplőkből se lesz hiány, mivel az alábbi színészek csatlakoztak a második felvonáshoz: Noah Taylor (Peaky Blinders, Game of Thrones), Pip Torrens, Julie Ann Emery (Better Call Saul, Fargo), Malcolm Barrett, Justin Prentice (13 Reasons Why, Awkward) és Ronald Guttman (Mozart in the Jungle, Mad Men).

Nincs más dolgom, mint a címben ígérteket megmutatni, ugyanis jött néhány kedvcsináló fotó. Szintre kellene hoznom, még ha az első évad második felét a kritikusok laposabbnak állították be. Már csak a téma iránti érdeklődésem miatt is…

preacher-amc-season-2-a

preacher-amc-season-2-c

A tovább mögött még lapul pár, mindenképp kattints, ha ezek bejöttek!

Tovább…

Kommentáld!

Preacher – 2 rész távlatából

 
Beküldte: Kanyecc 2016 June 19, 11:13-kor a(z) Pilot,Preacher témába.

Damien távozásával űrkeletkezett, melynek betöltésére az Outcast és a Preacher jelentkezett. Nos, most már tisztán látok. Bárki-bármit mond, mind a három újoncot határoljuk el egymástól, mert egyik se helyettesíti a másikat. Számomra a leginkább kieső félben lévő játékos az Outcast, de csak azért, mert nem tudok egyszerűen elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy minden megmozdulásával a Supernatural ugrik be. Ettől függetlenül nyárra maradhat. A Damien-t semmi se hozza vissza az élők sorába, mindenki búcsúztassa könnyes szemekkel, mert az Antikrisztus eltávozott; a Preacher pedig nem azért született meg, hogy pontosan ezt kikompenzálja. Egy teljesen más ágon futó sztori, rengeteg humorral és olyan képi világgal, amit csak szeretni lehet. Szóval hiába vették nagyon sokan egy kaptafa alá a triót, nincs ez így. Szépen tartsuk meg mindegyiket a maga zónájában, szó sincs olyan mértékű azonosságról, mint amit az egyes nyomozós ötleteknél tapasztalhatunk.

Preacher.S01E02.WEB-DLRip.x264.HUN-Teko.mkv_20160618_131653.689

Muszáj az elején lefixálnom, hogy totálisan ismeretlen számomra a Preacher-univerzum. Nyilván lesznek olyan nézői, akik olvasták a képregény változatát. Részemről teljesen szűzen történt a rácuppanás. Az elején némiképp frusztrált, hogy Robert Kirkman, a The Walking Dead készítőjének nevével akarják eladni az ötletet, aztán miután lepörgött a pilot, és tapasztaltam, mennyire jól össze van rakva, azután cseppet se zavart a tény. (Nehéz számomra elvonatkoztatni a TWD-től, hiszen hiába rajong érte több millió néző, nekem az a fajta sztori, sztori menet és megvalósítás rohadtul nem fekszik. Egyszerűen sose lesz a kedvencem, hiába próbáltam többszörösen megkedvelni.)

A sztorit nehéz összefoglalni a pilot eseményei alapján, mert úgy ugrálunk a jelenetek között, mint a Warcraft mozifilmben annyi különbséggel, hogy ott baromira zavaró, hogy sehogy se akarnak összeállni a mozaik darabkái, viszont itt tudjuk, hogy lesz bőven idejük az íróknak. Azért vállalkoznék a feladatra, hiszen 50 perc alatt rengeteg minden történt…

Szóval adott Jesse Custer (Dominic Cooper) nevű prédikátor, aki egy kisváros lakosságát próbálja a helyes ősvényen tartani. Mint utólag kiderül, apja nyomdokaiba lépve tér vissza, háta mögött hagyván sok sötét ügymenetet. Feltűnik a színen Tulip (Ruth Negga), aki Jesse rosszfiús énjének társát formálja meg. Kárára, éppen Prédikátorunk jó útra tért, ezért próbálja meggyőzni, hogy még egy utolsó melóra érdemes lenne visszanéznie, mert olyan térképet talált, ami sokat ígértet. Ezen kívül feltűnik a színen egy ismeretlen arc is, Cassidy (Joseph Gilgun), akiről a második részben hullik le a lepel valójában, így nem is spoilerezném el a karaktervonalát. Az átívelést az adja, hogy az égből jön valami „erő” féleség, ami sorra megy a prédikátorokon, azonban ha nem alkalmas a test a befogadására, akkor azt szétrobbantva továbbáll. Nos, a rész végén betalálja Jesse-t, akiben úgy fest lakra lel. De hogy mi ez valójában? – Nos, ez az egyik kérdés!

Preacher.S01E02.WEB-DLRip.x264.HUN-Teko.mkv_20160618_134107.037

Számomra szokatlan a Preacher stílusa – a szó jó értelmében. Próbáltam valamihez hasonlítani, de házon belül talán csak az Into the Badlands-re tudnám ráhúzni a főbb jellemeit. Nyilván a kort és a történetet mellőzni kell az összehasonlításból, de ha az akciót vesszük csak alapul, akkor az AMC-nél csak nála éreztem a frissességet és az egybőli berántást. A többi sorozatánál más értékeket tartanak szem előtt, így a maga műfajában egy forradalmárként kell fejben tartanunk, mert az igazi erejét az adja, hogy képregény-adoptáció ide vagy oda, olyat szállít, aminek párját nem találjuk jelenleg a tévében. Engem speciel azzal győztek meg, hogy úgy terítették meg a történetét, hogy még a 2. részt követően se tiszta minden történeti mozzanata.

A táj gyönyörű. Hihetetlen, mennyire kevés helyszínnel dolgoznak, még se zavarja az ember szemét. A kedvencem: egyértelműen a templom körüli terület, a kerítés és a templom előtere. Annyira szép fekvése van. Másrészről, a színvilága magáért beszél. Nem élénk, de nem is természetes színekkel dolgoznak, pont olyannal, amit az ilyen terület megkövetel. Elviszik vele a produkciót egy kicsit egyedibb meg vizekre, hiszen jól áll az olykori kontrasztosság. Az operatőrök is számtalanszor bizonyítottak a remek kameraállásokkal. Szeretik használni a közeli képeket, még az átlagosnál közelebbieket is, valamint a nagytotálokat. Tényleg csak dicsérni lehet a rendezést, hiszen a számlájára írható ez a fajta precizitás. Seth Rogen a semmiből lett a szememben nagyember. Nevéhez fűződik a pilot. Mindent eltalált.

Preacher.S01E02.WEB-DLRip.x264.HUN-Teko.mkv_20160618_132739.211

A castingnál se találni fogáspontot. Talán kicsit Cassidy karaktere lett túllőve, de mint az a második részből kiderül, neki ilyennek kell lennie. Jesse abszolút hihető prédikátor lett. Tipikus züllött lelkipásztor, aki próbálja hivatását megérteni és azt a lehető legpéldásabban ellátni, de ez hatalmas falat számára. Tulip-pal nehéz inkább azonosulnom. A hölgyre egy nagyon korrekt történetszál húzható rá, éreztetik is, hogy inkább a múltja az izgalmasabb.

Ha mégis fogáspontot kellene találnom a Preacher-ön, akkor az ugráló történeti szálakat tudnám felhozni, ami alapvetően jól áll neki, és annyira nem is zavar (ENGEM!) – inkább az össz nép nevében beszélnék, mert ez a fajta ugrálgatás elijesztő lehet. Bár amondó vagyok, aki útközbe akar becsatlakozni vessen magára, mert minden perce élmény. Az biztos, hogy a sok mozaikdarabka, ha összeáll, olyan egységet alkothat, amitől leteszem a hajam. Az írók nagyon ügyelnek arra, hogy folyamatosan legyen a szemünk előtt értetlen tény. Ergo, gondolkoztatásra buzdítanak, ami teóriagyártást szül. Mindez pedig rengeteg kommentet, ami valljuk be, a legjobb ingyen reklám egy sorozatnak. Gondoljunk csak a Lost-ra. Szerencsére azért olyan sok időt nem hagynak nekünk erre, gondoljunk csak Cassidy mivoltára.

Preacher.S01E02.WEB-DLRip.x264.HUN-Teko.mkv_20160618_133533.387

Összességében abszolút megvettek. Berántottak, kételkedtem az elején, de fordult a kocka. A Preacher az élőpélda, hogy egy képregény-adoptációt mellőző néző szívét is meg lehet érinteni. Lassan köztudott, mennyire utálom a szuperhős világot, a csapból is az folyik, azonban itt a remek példa: miként lehet úgy tálalni az egészet, hogy a legzártabb néző is kitárja a szívét. Jöhet a folytatás, nem is szaporítanám a szót, mert ez a nyár legkellemesebb csalódása számomra. Végre az AMC megint valami egyedit szállított. Lassan az HBO-tól ezt a jellemet totálisan elveszi, mert ottani portfólióval kezdenek tőlem eltávolodni.

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

Plakátba zárva: Preacher

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 29, 19:54-kor a(z) hazai marketing témába.

Jó kis nyár elé nézek. Miután magam mögött tudhatom a Damien-t az A&E jóvoltából, egyre inkább kivagyok éhezve a hasonló témájú sorozatötletekre. Ugye kettőt kapunk az uborkaszezon ideje alatt. Az egyiket a Cinemax szállítja az Outcast személyében, a másik az AMC a Preacher-ében.

Utóbbi egy kultikus képregény, az azonos című Preacher adaptációját hozza el. A sorozat Jesse Custer (Dominic Cooper), egy kis texasi városka lelkészének a történetét meséli el. Jesse-t egy természetfeletti lény szállja meg, amely a bűnből és a jóságból született. Amikor Jesse útra kel Istent megkeresni, vele tart a belevaló ex-barátnője, Tulip (Ruth Negga) és egy csavargó ír figura, Cassidy (Joseph Gilgun) is. Egy őrületes világba hajszolják egymást, amelyet a Pokol és a Mennyország figurái laknak, és mindenki e két világ között. Útjukat akadályok, gyilkosok, titkos szervezetek, bukott angyalok kísérik.

Merész, vibráló, szókimondó – ezeket a jelzőket lehet megemlíteni nézése közben. Csavaros dráma, sötét humorral, misztikus elemekkel átszőve. Ergo, minden adott ahhoz, hogy remek kikapcsolódást nyújtson a meleg nyári estékén egy jó hideg sör társaságában.

A szinkronlista az alábbi, hiszen az éjszaka leple alatt megkapjuk magyarul beszélő változatban is:

Jesse Custer (Dominic Cooper)Dányi Krisztián
Proinsias Cassidy (Joseph Gilgun)Horváth Illés
Tulip O’Hare (Ruth Negga)Nemes Takách Kata
Emily (Lucy Griffiths)Csifó Dorina
Donny Schenck (Derek Wilson )Dolmány Attila
Miles Person (Ricky Mabe)Harcsik Róbert
Ted Reyerson (Brian Huskey)Fazekas István
Chris Schenck (Thomas Barbusca) Tóth Márk
Sheriff Hugo Root (W. Earl Brown)Háda János
DeBlanc (Anatol Yusef )Moser Károly
Eugene “Arseface” Root (Ian Colletti )Czető Roland
Betsy Schenck  (Jamie Anne Allman)Sallai Nóra

Magyar szöveg: Győri Gergely
Hangmérnök: Horváth G. Zoltán
Vágó: Baja Gábor
Gyártásvezető: Derzsi Kovács Éva
Szinkronrendező: Bartucz Attila

A végére pedig egy jóféle plakát.

Preacher-amc

Kommentáld!

Promóciós képeken a Preacher

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 30, 19:52-kor a(z) Promo témába.

A Hollywood Report besorolásában a legvártabb nyári újoncok között emlegetik a Preacher-t. Nem véletlenül, hiszen a méltán népszerű Garth Ennis és Steve Dillon ’90-es években piacra dobott Vertigo képregény szolgáltatja az alapjait. A sztori egy texasi lelkész követ nyomon, aki egyik napról a másikra felfedezi, hogy képes az emberek irányítására – miután tálalkozik egy Genesis-szel. Főszereplő trió egyikét tehát ő formálja meg, de kapni mellé egy ír vámpírt is, valamint egy ex-barátnőt. Ha mindez kellően kedvet csinált a premierhez, akkor már nem is javaslom az előző cikkeink megtekintését, csak az alábbi képekét.

Premier május végén, hogy pontosabb legyek 22-én.

image

(A többi fotó a tovább mögött tekinthető meg. Ne felejts el klikkelni a megosztás gombra, ha tetszenek.)

Tovább…

Kommentáld!

Plakátba zárva: Preacher

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 15, 13:47-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

A Preacher olyan lehet a tévésorozat kedvelők körében, mint egy jó minőségű whisky a whisky fogyasztóknál. Miért? Biztosan megvan az a márciusi cikkünk, melyben leírtam az életciklusát az alapötletnek. 2008 nyarán lépet be a köztudatba, hogy képernyőre kerülhet, azonban mindig valami miatt elmaradt a beélesítése. Úgy fest az AMC kellett hozzá. A 10 epizódos első évadot március 22-vel kapjuk meg, aminek showrunner-je Sam Catlin (Breaking Bad) lesz. További készítők sorában: Seth Rogen & Evan Goldberg (This Is the End, Superbad, Neighbors). A szereplőgárda roppant népes, helyet kap: Derek Wilson, Dominic Cooper, Elizabeth Perkins, Ian Colletti, Jamie Anne Allman, Joseph Gilgun, Lucy Griffiths, Ruth Negga és Tom Brooke.

Anno az SXSW rendezvényen a képregény rajongóinak és a kritikusoknak levetítették a pilotot, ami nagy sikert aratott. Simán benne a pakliban, hogy az AMC megint belenyúlt a tutiba. A markting osztály munkáját elnézve biztosan, mert nagyon hangulatos promóciós fotókat és plakátot láthattunk róla az elmúlt időszakban.

The Beginning is nigh”

preacher-amc-poster

Kommentáld!

Plakátba zárva: Preacher

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 15, 15:58-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

2008 nyarán még aggódhattunk, hogy mi lesz a Preacher sorsa, hiszen a projektnek az HBO szolgált otthonául. Majdnem ők tűzték műsorra, azon a csatorna vezetősége szerint túlzottan sötétre és erőszakosra sikerült a pilot, ami még az Ő kínálatukon is túltesz. Mark Steven Johnson akkor megkapta a lehetőséget, hogy gondolja át, írjon egy új szkriptet és tálalja az eléjük, azonban ebből nem kért. Akkora merült fel az ötlet megfilmesítése, de nyilván ez se valósult meg. Végül az AMC csapott le a vergődő projektre, ahol remek helyen lesz – mégis csak a The Walking Dead-del bizonyított, hogy képregény-adoptáció kihordásához akad valami a kalapjukban.

Most, 2016 tavaszán már a sorozat premierjére készülünk. Miután lezajlik az Upfronts és lezárul a 2015/16-os hivatalos idény, megkapjuk a sötét tónusú sztorit, ami elvileg nem sokkal tér el az 5-6 évvel ezelőtt felvázolttól. Nem aggódom, sőt, szinte biztosra veszem, hogy egy olyan minőségi drámát kapunk, mely tovább fogja emelni a nézők AMC-be fektetett bizalmát.

Már csak egy dolgot emelnék ki, miszerint mennyire jól fest egy cigarettázó férfi, akit a sötétség elfed.

preacher_ver2_xlg

Kommentáld!

Déli előzetes (1): Preacher

 
Beküldte: Kanyecc 2015 November 2, 12:30-kor a(z) videó témába.

A The Walking Dead berendelésénél nem tértem ki arra a tényre, hogy egy nézett sorozat reklámszünetében egy újonc bepromózása is eléggé egyszerű (mivel a TWD 6×04 alatt mutatták meg az ajánlóját a Preacher-nek), hiszen ha valamit 13 millióan néznek, és tételezzük fel, hogy reklám alatt a fele néző éppen mást ténykedik, még akkor is több emberhez jut el az új előzetes, mint ha felpakolnák a netre vagy más videómegosztó-portálra. Tehát, sokkal több néző fejébe lehet elültetni a bogarat!

A Peacher egy klasszikus Vertigo Comics. (A DC leányvállalata, ahol azok a tartalmak kerülnek előtérbe, amik túlzottan brutálisak. Kb. úgy képzeljétek el, mint az országos kontra kábeles tévéadót. Utóbbinál szabadabb az élet.) A történet középpontjában: egy texasi pap áll, aki démoni erővel van megáldva. Miután Isten elhagyja a Mennyországot plébánosunk a keresésére indul. Ez fogja adni a főszálat. A mellékszálon pedig maga a plébános különös hivatását ismerhetjük meg, aki képes más emberek bőrébe bújva azokat irányítani. A főszerepet Dominic Cooper kapta, aki jövőre a Warcraft-mozifilmben is jelen lesz, tehát egyszer mutatkozhat be a tévés és a filmes porondon.

A szereplők sorában: Derek Wilson, Elizabeth Perkins, Ian Colletti, Jamie Anne Allman, Joseph gilgun, Lucy Griffiths, Ruth Negga és Tom Brooke tűnik még fel Dominic mellett. A rendezésért Evan Goldberg és Seth Rogen lesz a felelős, míg a képregény vonaláról besegít a munkájukba: Steve Dillon és Garth Ennis. Nézzük a hosszú előzetesét.


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 August 30, 9:05-kor a(z) casting,Hírek témába.

  • Vanessa Marcil (Las Vegas) visszatérő szereplő lesz a Lipstick Jungle második évadjában.
  • Rumer Willis vendégszerepelni fog az Army Wives-ban.
  • Küzdenek a sorozatok a legjobb tini címéért. Nem kell díjátadóra gondolni, csak éppen a szokásos felállásra. Visszaérkezett a Greek, jelenleg fut a The Secret Life…, valamint a BBCA-n a Skins és hamarosan jön a Gossip Girl. Már csak az a kérdés, melyik sorozat mutatja be a legjobban ezt az életkort? Íme egy cikk róla.
  • Az a pletyka járja, hogy Kate Walsh fel fog tűnni a Grey’s Anatomy újdonsült évadjában. Ez abból a szempontból roppant érdekes, hogy pont onnan vált ki. Még is milyen címen térne vissza, mondjuk úgy, mint vendégszereplő? Elgondolkodtató.
  • Még meg sem kezdődött az idény zűrősebbik fele, de már mennek az esélylatolgatások. A Gossip Girl kezdhet félni, mivel megkapta a Chuck a második évados full berendelést? Íme egy érdekes interjú John Schwartz-zal.
  • Ausiello már megint olyan híreket hozott, amiknek nem biztos, hogy örülni fognak a rajongók. Most azt derítette ki, hogy elméletileg a Ghost Whisperer-ben meg akarják ölni David Conrad-ot, Melinda férjét, aki persze később is feltűnne, mint szellem. Ez de gáz. Hogy jutott ilyen a fejükbe?
  • Jason Segel neki látott a Muppet Show-filmnek. Ha bejön, akkor azt ígérték neki, hogy felélesztik a sorozatot. Hát erre mi nagyon kíváncsiak leszünk. Hajrá mindenesettre.
  • Laura Vandervoort visszatér a Smallville nyolcadik évadjában. Emlékezzünk csak vissza rá. Ő volt a Supergirl, akiről annyit írtunk, mint a nyüvek.
  • Ricky Schroder tévéfilmet kezdett el írni a Sci-Fi Channelnek, HellHounds címen. A film időszámításunk előtt 500-ban játszódna, főszerepben Scott Elrod aki Kleitos-t alakítaná, a görög harcost, aki hadseregével harcol Hades és seregei ellen, hogy megmentse menyasszonyát a földalatti világból. Az író Paul A. Birkett lesz.
  • Will Petersen és Laurence Tishburne közösen ad át díjat az idei Emmy-gálán. A meglepetés ott rejlik, hogy előbbi távozik, míg utóbbi érkezik a CSI kilencedik évadjába.
  • Az HBO még sem rendelte be a Preacher című képregény adoptáció sorozat változatát, mert túlzottan sötétnek és erőszakosnak találta. Akit bővebben érdekelnek: a részletek látogasson el ide.
  • Az America’s Best Dance Crew turnéra indul, melyben 25 nagyvárosba fognak ellátogatni.
  • Ha netán akadna olyan lelkes olvasónk, aki minden szeretne tudni az augusztus 29-én debütált The Grizzly Man Diaries címre hallgató Animal Planetes mackó sorozatról, az látogasson el a Los Angeles Times-ra, mert írtak róla, amolyan ajánló bejegyzés.
  • Állítólag az új Battlestar Galactica-tévéfilm címe: Battlestar Galactica: The Plan lesz.
  • Ha netán érdekelne valakit, mi történt a The Shield elmúlt hat évadjában, az látogassa meg ezt a linket, ahol 12 percben letudhatja a felzárkózás hosszadalmas és néha fárasztó óráit.
  • Ilyen lett volna a Gossip Girl alternatív befejezése.

Kommentáld!

free web stats