Nézettség 04/22 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 26, 2:09-kor a(z) Nézettség témába.

Új epizóddal tért vissza a Once Upon a Time, ami az előzőhöz képest 7%-os növekedést produkált. Mellesleg 18-49-ben nyerte az estét 2.9-es demójával. A The Amazing Race hasonlóan jól szerepelt ilyen téren. A NYC 22 papírforma szerint csökkent, ebből kasza is lehet. A Harry’s Law se remekelt. Ha a tavalyi America’s Next Great Restaurant-ot vesszük alapul, akkor pláne, mivel hozzá képest 25%-os mínuszban. A Fox 19 órától leadta ismételten a The Simpsons és a Married… with Children pilotját, ha már a 25 éves évfordulójukat ünnepelték egy 2 órás műsorral, ami tulajdonképp 1.8-as demóval futott, mint mondjuk a nézettebb The Good Wife.

Kábeles fronton zajlott az élet, hiszen volt Game of Thrones, ami egyértelműen nyerte a részleget. Ismételten esett egy kicsit, de bőven az elfogadható felett jár. A The Client List kezd stagnálni. A The Killing beállni látszik 1.5 millióra. Nyitott a Veep az HBO-nál, ami überelte a Girls számait. (Holnap majd benevezünk rá.) A Showtime produkciók 4-500 ezren.

A briteknél volt vasárnap is The Voice UK, ami főlényesen nyerte az estét. A Silent Witness látta ennek előnyét, ami felkúszott 6 millióra. A Vera 2. évadja elstartolt, persze elmaradt az előző évadtól, melynek premierjét: 6.75 millióan, míg fináléját: 6.51 millióan nézték. Ehhez képest most 4.48 millióval sorozatminimumon. A Channel 4 műsoráról búcsúzott a Homeland, ami összehozta a sorozatrekordját a briteknél 1.91 millióval.

Az ausztráloknál a The Voice AUS döntött egyéni rekordot 2.691 milliójával. Mellesleg náluk a Touch jobb számokkal fut, mint egy Castle. Érdekes. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/01 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 6, 13:14-kor a(z) Nézettség témába.

Ha a CBS nem adott volna ACM Awards-ös, akkor a Desperate Housewives és a Once Upon a Time nyerte volna a főműsoridőt 20 óra után. Mellesleg 18-49-ben utóbbi verte előbbit. A GCB-nek a kaszája nagyon érik, mivel az NBC-s sorozatok szoktak ilyen nézőszámmal előrukkolni. A Bob’s Burgers se áll jobban, bár számomra az is értetlen tény, hogyan kapta meg a 2. évados berendelését. Majd talán idén megtörténik az igazságszolgáltatás.

A The Killing 1.8 millióval startolt, ami teljes lakosság körében 33%-os visszaesés. Ebből 661 ezer volt a 18-49 éves csoport, ami pedig 26%-os csökkenés. A Shameless 1.45 millióval búcsúzott, ami az első évadzáráshoz képest +26%-os növekedés. A House of Lies 775 ezerrel távozott, anno pedig 1.03 millióval debütált. A Californication 768 ezerrel zárta az 5. évadját, ami a 4.-hez képest 40%-os emelkedés. A Game of Thrones, mint azt már írtuk, minden rekordját megdöntötte, de istenigazából ezt is vártuk tőle. A Mad Men esett.

A britek folytatták a Titanic minisorozatnak a premierjét. Hozta a várt visszaesését. Ezen kívül a Once Upon a Time megdöbbentően jó számokkal nyitott a five műsorán. Visszatért még a Silent Witness is a 15. etapjával. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/30, 06/06, 06/13, 06/20, 06/27 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 3, 23:50-kor a(z) Nézettség témába.

Elmaradtunk a vizsgáink miatt a nézettségi adatok közlésével, így a következő hetekben kicsit nosztalgiázni fogunk ilyen téren, mert szeretnénk, ha az archívumból minél kevesebb infó hiányozna a jövő nemzedékének. Most a hétfő nézettségeket nézhetitek vissza. Május 30-tól július 27-ig. Öt hétnyi adat a tovább mögött.

Elemezni nem igazán szeretnék hosszasan. Országos tévécsatornák körében elstartolt az Extreme Makeover: Weight Loss Edition, ami közepes teljesítményt produkál. A Masterchef második évadja, a Fox jóvoltából, ami jóval gyengébbet. A Law & Order: LA ezzel szemben megtáltosodott az uborkaszezonban.

Kábeles csatornák körében a Pawn Stars várhetetlen. A Swithed at Birth 2.5-3 millió között teljesít. A Sanctuary 1.2 millióval búcsúztatta az évadját. A Teen Wolf erősödött a premierjéhez képest. Múlt héten visszatér a Weeds és a The Big C.

Az angoloknál újoncokat emelném ki, azaz a Sirens-et, a Babies Behind Bars-t, a Made in Britain-t és a James May’s Things You Need to Know-t. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/22 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 June 1, 0:28-kor a(z) Nézettség témába.

A CBS a Jesse Stone: Innocents Lost-tal nyerte a napot, de csak a teljes lakosság körében. Ekkor jön elő istenesen, hogy mennyire nyugger adó, mivel 18-49-ben a 10. helyen zárt. A Bob’s Burgers összekapta magát a fináléra, az American Dad a Fox leggyengébb animációja, még mindig. A The Apprentice a Family Guy dupla része ellen kikapott.

Atyaég. Mi történt a Breakout Kings-szel? Évadminimumot produkálni az évadzárás előtt kicsit necces. Pláne, hogy döntés se született a jövője kapcsán. A The Killing is leadott 300 ezernyi nézőt. A Treme tartja a 600 ezer körüli nézőszámot. A Game of Thrones előző héten felért a hegytetőre, mivel kisebb gyengülés állt be. Elnézzük tőle. Az Army Wives padlófogását korrigálta. A The Borgias 810 ezerrel búcsúzott. Második évadja zsebben így nem oszt, nem szoroz. Évadminimumon még az In Plain Sight is, ami 2.6 millióra zuhant vissza. A Law & Order: CI is leadott közel félmillió nézőt.

A Vera és a The Cube csökkent. A The Hotel javított. A Family Guy stagnálva folytatódott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/15 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 27, 21:20-kor a(z) Nézettség témába.

Kétórás show-val zárt a Survivor: Redemption Island, ami a 25 és 54 évesek körében remek ratinget, 5.2/12-est produkált. Minden tekintetben nyerte a napot, így a CBS elégedett lehet vele. Másrészről, a Desperate Housewives-ot is elpicsázta, ami szintén dupla résszel távozott. Az American Dad erősebb volt, mint a Minute to Win It. Végre valahára más lett a sereghajtó szerepében. A Family Guy is felfért célközönség TOP3-jába.

Megemberelte magát a Breakout Kings, ugyanis visszaszedett 400 ezernyi nézőt, akiket előző héten elvesztett. A The Killing szintén erősödött. A Game of Thrones pedig sorra okozza a meglepetést, mivel már 2.5 millió felett jár. A Treme ellenben a csalódás, mert hiába az ultimátum, mégsem találja helyét a csatornán. Az Awmy Wives és a Coming Home stagnált. A The Borgias ingázik. A Law & Order: Criminal Intent ismételten emelkedett, s így okozza a fejfájást az USA Networknek, hiszen az utolsó etapjáról beszélünk. Az In Plain Sight maradt a seggén.

A briteknél a Family Guy folytatódott. Összességében 1.2 millióval nyitott az új évadja. A The Cube szépen tartja magát. A Vera jogosan kapta meg a berendelését, míg a The Walking Dead stabilabb, mint valaha. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/08 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 18, 16:40-kor a(z) Nézettség témába.

Upfronts miatt kicsit elmaradtunk a nézettséggel, de próbáljuk szintre hozni. Két hete vasárnap országos tévécsatornán nem sok minden történt. A Brothers & Sisters búcsúzott. Majdnem elérte a The Amazing Race teljesítményét.

A kábeles részlegnél történetek fincsibb dolgok. Kezdeném a Breakout Kings-szel a sort, ami nagyot esett. Ilyen számokkal is meglehet a berendelése, bár kétlem. Ha egy The Gladest veszünk alapul, akkor biztosan bukni fog. A The Killing tartja magát. Az AMC helyében megtartanám, hiába alacsonyabb, mint egy Spartacus. A Game of Thrones papírformát borított, mivel emelkedett a nézettsége. 2.45 millión áll. A Treme-nél mindegy már, hiszen zsebben a 3. évad. Az Army Wives is szépen teljesít, bár volt 4 milliós hajdanán.

Az angoloknál az Atlantis 5 millióval dbütált, amivel 20%-os közönségarányt sikerült elérnie. A The Cube erősödött. Nyitott még a Britain’s Secret Seas is. A Vera a második hetén erősödött, amivel szerény személyemet meglepte. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/01 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 14, 17:49-kor a(z) Nézettség témába.

Ha emlékeim nem csalnak, akkor Obama vasárnap jelentette be a nagy hírt. Ez némiképp befolyásolta az egyes sorozatok nézettségét, de a Nielsen általában korrigálni szokott. Az Undercovers Boss-t ragadnám ki a sorból, amit reality társai elvertek. A The Apprentice lett a nap sorozata célközönségben, míg a Desperate Housewives a második. Az America’s Next Great Reataurant zárt az évadját.

A The Killing és a Breakout Kings visszaesett, viszont hogy pontosan miáltal, azt nem tudni, hiszen (1) vagy Obama bejelentése állhat a háttérben, vagy (2) ez egy globális visszaesés, ami a következő héten is meg fog jelenni. Meglátjuk. A Treme-et cseppet sem mondanám erősnek, mert ilyen számoknál akár a kasza se lenne egy hülye húzás. A Game of Thrones viszont 2.43 millión áll, ami jó hír, noha második évadja már így is zsebben van. Az Army Wives kicsivel 3 millió felett. A Law & Order: Criminal Intent olyan számokkal nyitott, amivel az USA Network elégedett lehet. Az In Plain Sight se rossz, de volt már erősebb.

Az angoloknál két sorozat mutatkozott be. Az egyik a Vera az ITV-n, a másik az Exile a BBC One műsorán. A The Cube korrektül teljesít. Az AMC-s The Walking Dead 1.19 milliót hoz a briteknél. (Részletek tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/24 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 28, 15:15-kor a(z) Nézettség témába.

Szarul teljesítenek az ABC-s sorozatok. Kár szépíteni a tényeket. Oké, előző héthez képest növekvés állt be, de Desperate Housewives 22%-kal múlta alul magát, míg a Brothers & Sisters 26%-kal az előző évad átlagnézettségéhez képest a mostani epizódjával. Ez az arány a 18-49 évesek körében még rosszabb, mivel előbbi 30%-kal, utóbbi 34%-kal hozott kevesebbet. Szerintem a B&S sorsa egyre csak kezd megpecsételődni. A Fox ismétlést adott. A The Apprentice pedig lenyomta a feleségeket célközönségben, azaz produkálta ugyanazt a demót.

A The Killing 300 ezerrel kevesebbel zárta a hetet, de bőven az elfogadható határon belül tartózkodik. Meglesz a második évad bekérése. A Breakout King visszaültette az elvesztett nézőit. A Game of Thrones másolta a premierjét. A Treme a tavalyi 1.1 millióját 605 ezerre csökkentette évadpremierjekor. A The Borgias kétesélyes.

A britek leadták a Britain’s Royal Weddings doku második részét. 400 ezer mínusz. A The Hotel hozta a papírforma szerinti csökkenést. A The Cube is visszaesett. Újoncként bemutatkozott az United, ami a BBC Two-n korrektül teljesített. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 28, 10:53-kor a(z) Hírek témába.

  • Paul Reiser a hétfői The Tonight Show-ban volt benne. (Videó.)
  • Az NBC azon agyal, hogy lehet be kellene rendelnie a John Grisham-féle The Firm című filmnek a tévésorozat adoptációját. A film főszereplője Tom Cruise volt és még ’93-ban adták a mozikban.
  • Megvan az American Idol turnénak a menetrendje. Kérdés, hogy idén be fog-e bukni, mint tavaly, vagy elfér a Glee társaságában?
  • Cote De Pablo (NCIS) meghosszabbította szerződését két évvel. 120 ezer dollárt kap részenként.
  • Oprah vendége lesz május 2-án Obama és a First Lady. 1 perces ízelítő.
  • The Rock a május 2-i WWE Raw-ba begurik.
  • Augusztus 14-én debütál a Jamie Foxx-féle In the Flow with Affion Crockett címre hallgató félórás szkeccs-komédiasorozat. A vendégek között: Snoop Dogg, Russell Simmons, Chris Brown, Michael Strahan, Harry Shum Jr., Lil’ C, JB Smoove, David Koechner és X-Mob.
  • Május 9-én tér vissza a Fabulous Cakes, míg 6-án a Four Weddings.
  • A SpikeTV levette a képernyőről a Coal című sorozatát, mert annyira alacsony számokkal teljesített. Nincs meglepetés.
  • Május 7-én debütál a Logo műsorán a Pretty Hurts című reality. Célkereszt alatt egy Beverly Hills-i „bőrápoló klinika”.
  • A Bait Car május 30-án, míg az It Only Gurts When I Laugh! május 5-én tér vissza új részekkel a truTVre.
  • Damon Jr. cameozott a Happy Endings-ben.
  • Stephen Gaghan aláírt a 20th Century Fox TV-nél. Az NBC-s S.I.L.A.-t írta egyébként a pilotok közül.
  • Jason Miller az American Ninja Warrior-ban volt. Videó hozzá. (Egyébként ez a videó most meghozta hozzá a kedvem. A G4-et egyébként se követtem figyelemmel, viszont mostantól még nagyobb odafigyelést kap.)
  • Megváltoztatja a nevét az Adult Swim az Aqua Teen Hunger Force-nek Aqua Unit Patrol Sqaud-ra. Egyébként már a 100. epizódjánál araszol. Ez persze valamelyest változásokkal is áll.
  • Ving Rhames lesz a készítője a Comedy Central-os Black Jack-pilotnak.
  • Jana Sinyor beszél a Being Erica negyedik évadjáról.
  • Annmarie Moraris csatlakozott a Haven második évadjához, mint író.
  • Colin Egglesfield fel fog tűnni a Rizzoli & Isles második évadjában.
  • Lehet venni a Glee-s Born This Way című résznek a dalait iTunes-on.
  • Lauren Stamille benne lesz a Burn Notice új évadjában, mint visszatérő szereplő.
  • Bethany Joy Galeotti aláírt a One Tree Hill kilencedik évadjában.
  • Az Animal Planet berendelte a River Monsters következő évadját.

1 Hozzászólás

Nézettség 04/10 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 22, 1:23-kor a(z) Nézettség témába.

Évadot zárt a Secret Millionaires. Egész széria alatt megtartotta a nézők, így jó esélyekkel indul a harmadik évad berendeléséért. Már csak abból kiindulva, hogy 6-7 epizódnyi helyet bármikor, bárminek fel lehet szabadítani egy szünettel. A Brothers & Sisters gyengécske, legalábbis vasárnapi viszonylatban. Kétesélyes nagyon. Az America’s Next Great Restaurnt bukott. Az NBC legnézetlenebb realityje. Az Undercover Boss részéről számolhatunk a folytatással.

Fura, de a The Killing-nek sikerült megtartania a nézőit. Nem ezt jósoltam volna neki, így jobb helyzetben van, mint a Rubicon. A The Comedy Awards nem igazán érdekelte az embereket. A Human Planet nézettebb a Man vs. Wild új évadjánál. A Mildred Pierce minisorozat gyengécske, míg az Ax Men piszok erős. A The Borgias nagyot zuhant.

Az angoloknál folytatódott a The Cube című gameshow, ami lekötötte a nézőket. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/02 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2010 November 7, 0:26-kor a(z) Nézettség témába.

Már megint lefoglalták az országos és kábeles tévécsatornák esti timeslotját, ezért volt olyan csatorna, ami nem is adott új epizódot. Pl.: A CBS.

Kábelen azért ettől függetlenül volt élet, mivel ott volt a Sons of Anarchy, ami 3.3 milliójával meglepett engem. Az In Treatment beállt 250 ezer körüli értékre. A 16 & Pregnant ilyen teljesítménnyel szép jövő elé nézhet. Az MTV másik gyöngyszeme, amit semmi pénzért nem szabad törölni. A Stargate Universe 1 millió alá zuhant. Fogjuk a politikára. A Tower Prep ismételten csökkent.

Az angoloknál bemutatkozott a Turn Back Time. A Whites és a Harry & Paul szinte hasonló számokkal folytatódott, míg a Sea Patrol hozta a várt zuhanást. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/29 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 4, 11:32-kor a(z) Nézettség témába.

Míg a Wipeout-ból ismétlést kapunk az ABC-részéről, addig a Rookie Blue veszi át a stafétabotot, ugyanis a csatorna legnézettebbje lett. A Moonlight végül nem váltotta meg a CW-t. A Vampire Diaries hetek óta jobban teljesít, pedig csak ismétlést adnak belőle. A So You Think You Can Dance kilengett pozitív irányba, viszont a jótól fényévekre.

A Jersey Shore jött, látták és rekordot könyvelt el. Anno az se volt gyenge, amikor az évadfináléjakor 4.8 millióval búcsúzott, viszont most a premierjekor sikerült ezt a számot feljebb tornászni. Nincs mese, megérkezett a The Hills utódja, mert ilyen számokkal csak annak lehet hívni. A tinik 18%-a nézte. Már ez is önmagában kegyetlen. A Project Runway elmaradt az előző évad teljesítményétől. A Futurama ismételten 2 millió felett. A Royal Pains pedig egyre csak csúszik lefelé a lejtőn. Jövő héten 5 millió alatt lesz, az ziher.

Az angoloknál az Undercover Boss UK-re kell odafigyelni, ami szépen tartja magát a Big Brother előtt. A Celebrity Masterchef bejön a nézőknek. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/15 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2010 July 21, 7:47-kor a(z) Nézettség témába.

Jó látni a Wipeout sikert csütörtök este. Imádom. Várom is a következő évadjának berendelését, mert ilyen nézőszámmal csak erre lehet számítani. A Big Brother csak a második lett a célközönség körében. A So You Think You Can Dance folyamatos nézővesztést produkál. Úgy fest, hogy a hetedik évadra megunta a közönsége. A Rookie Blue mehetne jobban, de hát a kanadaiak már döntöttek a sorsáról.

A Futurama kicsit magára szedett. A Burn Notice és a Royal Pains egyelőre tartja magát 5 millió felett, de el fog jönni a nap, amikor alatta lesznek. Utóbbinak előbb, mint azt gondolnánk.

A The Silence záró epizódja is csökkenést hozott. A Homes From Hell jelentős visszaesést produkált előző héthez képest, míg a Big Brother azt korrigálta. A Fifth Gear most éppen a hullámgörbe tetején. Az Undercover Boss U.K. a második évadjával startolt, míg a Victorian Pharmacy bemutatkozott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/08 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2010 July 19, 13:28-kor a(z) Nézettség témába.

Jól becsavarodott az NBC, mivel 6 epizódnyi Community-vel mérgezte a jónépet. A Big Brother startol a 12. évadjával. Célközönségben csak a Wipeout szintjét tudta megütni, de következő héten esélye sem lesz erre. A So You Think You Can Dance tartja magát a Rookie Blue előtt, ami megcsúszott egy kicsit a lejtőn. A Boston Med korrekt, még ha alacsony is. A Moonlight a földbe dughatja a fejét, mert hetek óta veri a Vampire Diaries.

Se Royal Pains-ből, se Burn Notice-ből nem kaptunk új részt. A Futurama viszont tartja magát egyelőre 2 millió felett. A rengetegből kiemelném Bethenny Getting Married?-et, ami 400 ezer plusszal zárt előző héthez képest.

Az angoloknál bukdácsol a Big Brother. Előző héten 2.17 milliót hozott, most csak 1.54-et. És nem is volt esti meccs. A Fifth Gear hozta a várt zuhanást. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/01 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2010 July 9, 20:44-kor a(z) Nézettség témába.

Wipeout a célközönség legjobbja úgy, hogy közben a CBS nyomatja a különböző krimi ismétléseit? Azért ezt se gondoltuk volna, valljuk be! A 100 Questions utolsó része lement. Cefetül alacsony számokat produkált, így nemcsak a 100. kérdésről mondhatunk le, hanem a 13.-ról is. A Moonlight hetek óta a Vampire Diaries árnyékában. A Boston Med tartja magát, de a Rookie Blue mégjobban.

A Futurama visszatérésének sikere kezd megbicsaklani, mivel esett ezen a héten is. A Burn Notice szintén, viszont a Royal Pains nem állt be a sorba.

Az angoloknál a Big Brother egyszerűen nem tud többet hozni. A Fifth Gear korrigált az előző heti zuhanását. A Peter Andre: The Next Chapter tartja magát. (Részletek a tovább mögött a megszokott módon.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 06/11 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2010 June 16, 9:23-kor a(z) Nézettség témába.

Lássuk mi történt pénteken. A Miami Medical ismételten elverte a Flashpoint-ot. Lehet át kellene gondolnia a CBS-nek a felállást? A Friday Night Lights erőse a középmezőnyben, de legalább a Medium-ismétlését célközönség kategóriájában lenyomta.

Kábelcsatornák berkében a Merlin most kevesebbet hozott, de ez betudható a Stargate Universe búcsújának. A Cartoon Network-ön a Ben 10: Ultimate Alien és a Generator Rex magára talált.

Elstartolt a Foci világbajnokság. 30%-os SHR-rel futott az Uruguay-Franciaország mérkőzés. A 8 Out Of 10 Cats új évaddal startolt, míg a The Chase új résszel folytatódott. A The Mentalist szépen tartja magát. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/19 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2010 May 26, 9:46-kor a(z) Nézettség témába.

Nézzük csak, hogyan is állunk. Bemutatkozott a The Good Guys, ami nézettségével cseppet se lepett meg, mert egy az egyben hozta a neki szánt papírformát. Ennél még a Happy Town is nézettebb volt. Ha már szitkomblokk, akkor a Modern Family remekelt a célközönségben ismételten. A Criminal Minds-CSI: New York duó az American Idol árnyékában. Az America’s Next Top Model rész korrekt, igazából ha már 1.3-as ratinget hoz, akkor az!

A kábelcsatornán az In Plain Sight bukdácsol, de édes mindegy, hiszen biztosítva lett. Az angoloknál a Junior Apprentice visszább esett, míg az NCIS legnézettebb amcsi sorozata a five-nak. A Jamie Does… tartja az 1.59 milliós számát. (Részletek a tovább mögött – keddi nézettség az angolszámokkal ki lett egészítve, ha netán érdekel valakit a Luther nézettsége.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/16 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2010 May 19, 10:22-kor a(z) Nézettség témába.

És majdnem meglett a Survivor: Heroes vs. Villains-nek a győzelme a teljes lakosság körében (ha azt a fránya rating/share érték elhanyagolnánk). A célközönség részéről nyerte a napot. A ’Til Death szánalmas, amit produkál. Szegény Fox. Az NBC a Miss America díjátadót adta. A Desperate Housewives-é lett a trón, s ezáltal az ABC is kihúzhatta magát, mert csatornák harcában lenyomta a CBS-t.

A The Pacific-ot valahol sajnálom, mert milyen számokkal startolt, annyira alacsonnyal ért véget. A fináléja se hozta a nézőket a képernyő elé. Csökkent a nézettsége, vazzeg! Ez azért durva. 1.955 millióval zárt. A Treme 621 ezren van már csak. Army Wives 3 millió alatt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/09 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2010 May 16, 10:57-kor a(z) Nézettség témába.

A CBS Tom Seleck filmmel, azaz a Jesse Stone: No Remorse-szel lepte meg a közönséget, melyet az összlakosság jóízűen nézett, viszont ha kosárba belevesszük a célközönséget is, akkor a napot a Desperate Housewives nyerte. A ’Til Death-nek szánalmasan alacsony nézettsége van. A Fox berkében a Family Guy próbált kiugró teljesítményt nyújtani, míg a Minute to Win It az NBC részéről eléggé visszaesett.

A Victorious nézettsége bestagnált 2.5 millió tájt. A The Tudros 1 millió alatt. A The Pacific-ot egyre kevesebben nézik. Már csak 1.8 milliót tud kisajtolni, de hasonló cipőben jár a Treme, ami előző héthez képest ugyancsak visszább esett. Az Army Wives is beállt a sorba. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/02 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2010 May 5, 10:44-kor a(z) Nézettség témába.

Búcsúzott a Cold Case. Egyesek szerint örökre, de nézettsége alapján nem kéne. A Family Guy újabb mérföldkőhöz érkezett. Duplázta mindkettő magát. Előbbi semmiben se lett No1, míg utóbb a Desperate Housewives társaságában a célközönségen fej-fej mellett végzett. A ’Til Death szokásos sereghajtóként lépett színre. A 60 Minutes-t nézték Conan O’Brien nyilatkozata miatt a legtöbben, így a CBS nyerte a napot.

Kábelcsatornán a Breaking Bad elmaradt az előző héttől, hiába hozott durva történetet. A The Pacific nem váltotta meg az HBO-t. Bestagnált 2.2-2.5 millió közé. A Treme 200 ezerrel kevesebbel zárt. Az America: The Story of Us 5.67 millióról 3.88-ra esett vissza. A Victorious szintén csökkent, de legalább a The Tudors nem. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/25 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2010 April 28, 11:13-kor a(z) Nézettség témába.

A ’Til Death hetek óta bitorolja a sereghajtó címet. A Minute to Win It durván bestagnált. A Family Guy ismétlésével nemcsak a Fox-os rajzfilmtársait verte el, de célközönségben ott volt a The Amazing Race mellett a második helyen. Egyébként a Desperate Housewives megfogásához nem sok kellett volna neki. A CBS leadta a When Love is Not Enough: The Lois Wilson Story-t.

A Nickeloderon műsorán van egy új sorozat, a Victorious. Noha premierjéről nincs sok infónk, azért a héten kerítek rá időt, mert mégis csak 3.20 millióval veri a The Pacific-et. A Breaking Bad stagnált. A Treme erősödött. Az America: The Story of Us címre hallgató dokumentumfilm-sorozat a History Channel történelmének legjobb nyitását produkálta. Egyébként 5.64 milliójával tényleg mindenkit lesöpört. Az Army Wives megint 200 ezer mínusszal zárt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!